Tékozló Homár

Kis Spar-akció, kis kalamajka

2015.12.30. 13:20 | Homár Hilda | 82 komment

spar-logo_svg.png

A Sparra nem jön kiemlekedően sok panasz, mégis rendszeresen kapunk leveleket velük kapcsolatban, és baromi érdekes ezekben, hogy mintha egy kaptafára készültek volna: kivétel nélkül szerepel bennük valami trükkgyanúsan kivitelezett akció és néhány morci eladó. Azon persze lehet vitatkozni, hogy tényleg megéri-e mérgelődni meg vitatkozni egy félliteres üdítő miatt, de az is kétségtelen igazság, hogy ami jár, az jár.

Tisztelt Homár blog!

Mivel sokat vásárolok, ezért vannak dolgok, amin már meg sem lepődöm. Igazából most sem, csak azért remélem, hogy ezzel a levéllel fel tudom hívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy amire jó anyánk tanított (legalábis engem igen), hogy még a pénztárnál figyeljem azt, hogy a pénztáros mit üt be - és főleg azt, hogyha valami jár ajándékba, azt ne fizetessék ki velem.

Minap elmentem az Allee-ban lévő Spar áruházba, ahol mivel már nagyon szomjas voltam, ezért egyből az italosztályra vettük az irányt, ahol melepődve - örülve - láttam, hogy a kedvenc italom akciós, azaz ha kettő darab másfél literes italt veszek, akkor kapok mellé egy fél literes üdítőt is. Ez nagyon kecsegetető ajánlat volt, főleg, hogy a 0,5 és a 1,5 l-es üdítő is ugyanazon áraban volt (...). Hát levettem a polcról, majd a bevásárlás végeztével a pénztárhoz mentünk. Hamar sorra is kerültünk, ami önmagában egy karácsonyi csoda volt.

A pénztárnál minden ment a maga rendjében, a kasszás lelkesen huzgatta le a termékeket és ezzel együtt a fél literes és a másfél literes italokat is. Kérdeztem (már-már rutinosan), hogy a fél literes üdítő árát majd a végén vonják le? Ekkorra kerek szemekkel még rám néztek, maximum a Shrekben látható Csizmás kandúr tágított ekkorát. Elmagyaráztuk neki az akciót, erre mondja, hogy hát ő ilyenről nem tudott. Segítőkészen megkérdezte a körötte lévőket, de ők sem tudnak ilyenről. Erre fellapozta a papírkatalógust, hogy hátha abban benne van. Nem volt.

Persze mögöttünk már az emberek zúgolódtak, de én nem tágítottam. Mondom OK, akkor kifizetünk minden mást, páromat ott hagytam, én meg visszamentem a keresett akcióért, mivel senki nem jött addig oda, hogy segítsen, pedig hallottuk és láttuk is, hogy a pénztáros felhív valakit az italosztályon. Még a hangosbemondóba is lehetett hallani. Mivel már jártam/jártunk úgy, hogy miközben mi várunk a kasszánál hirtelen "eltűnnek" a kedvezményt/akciót feltűntető biléták, vagy esetlegesen kicserélődik az ár (Auchan Soroksár - nem egyszer, hanem inkább rendszeresen).

Visszamentem és le is fotóztam, de majdnem igazuk volt a Sparban. Nem akármilyen üdítő járt hozzá ingyenesen, hanem egy fajta. Amiből persze nem volt. Az egész áruházat átjártam, és szomorúan vettem tudomásul, hogy nincs. Akkorra már a páromat körülvette a biztonsági őr egy walkie-talkie-val, aki gondolom időben beszólt az árúfeltöltőknek, hogy mi a helyzet. Én közben csalódottan kisomfordáltam az üzletből, majd megkérdeztem, hogy jó, OK, megyünk, mert ez már vicc. Közbe odavetettem, hogy még jó, hogy olyan van ajándékban, ami nincs... Erre már a másik pénztáros felett álló főkártyás (azaz a mesterkártyás, akinek joga van sztornozni, árat levonni, korrigálni stb.) megrázta a fejét. Már én is éppen magam akartam elkezdeni szidni, hogy 1.) mit vártam? 2.) most tényleg ez a cirkusz egy 0.5l-es üdítő miatt?  

Elindultunk kifele, de félúton meggondoltuk magunkat. Párom félhangosan megjegyezte, hogy OK, ne menjünk, hanem menjünk szépen panaszt tenni... Erre a walkie-talkie-s nő feltartott minket és közölte, hogy menjünk vissza a kasszához, mert az egyik árufeltöltő (vagy nem tudom kicsoda) "talált" és nem érti, hogy én miért nem találtam meg, mikor egy egész raklapnyit feltornyoztak a másfélliteres üdítők mellé közölte lihegve és gyöngyöző homlokkal és negédes vigyorral az arcán. Majd átnyújtotta az italt.
Mi soron kívül kifizettük a két másik üdítőt, de már nem a régi pénztárosunknál, hanem a mesterkártyás vezetőnél. Mert ugyanis a gépen ez nem volt betáplálva, és neki kellett lesztornóznia az összeget.

Őszintén szólva eddig az Auchan-nál már tágra nyitott szemmel vásárolunk és még a pénztár előtt összeszámoljuk, hogy +/- 100ft mennyibe fog kerülni nekünk a vásárlás. Most a Spar is bekerült ezek közé az áruházak közé.

Mondjuk valószínűleg már a karácsonyi őrület hozta ki belőlem, de azért jobb odafigyelni és igenis megkapni azt, ami jár.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Állandóankitilt 2015.12.30. 13:25:58

Első!
SPAR nem sikeresség. De ha már az ósünbe' számolgattoko, könyörgöm, minek mentek oda?
AMúgy fogyvédnek el lett ez küldve?

230e 2015.12.30. 13:37:21

A SPAR nem lenne rossz hely (normális a sajátmárkás tej, a felvágott és a péksütemény), de valahogy a LIDL, ALDI brigád személyzete, kasszásai normálisabbak.
Valszeg az összes működtetését minimális személyzettel akarják megoldani.
A Tesco a múltkor dupla áron akart valamit számolni, a ügyfészolg. megnézte, visszaadták az árkülönbözetet, és még vásárlási utalványt is.

atpijkamo35 · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.30. 13:39:15

Ha sorozatosan előfordul ebben a boltban, akkor minek jársz oda? Ha így is odajársz, minek idegeskedsz rajta?

Legjobb ha úgy fogod fel, mit egy újabb adót.

The Crazy One 2015.12.30. 13:45:05

Várjuk a fotót az akció reklámjáról és arról, hogy te mit vittél a kasszához.

Rosszindulatú Vászka 2015.12.30. 13:47:21

"Akkorra már a páromat körülvette a biztonsági őr egy walkie-talkie-val."

Ez nagyon durván hangzik.

amindenes.blog.hu 2015.12.30. 13:56:19

@Rosszindulatú Vászka: A Walkie-talkiet digitálisan lecseréltük egy Wookiee-ra.

atpijkamo36 · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.30. 14:00:47

@Rosszindulatú Vászka: Topológia kérdésekbe ne menjünk bele már, kérem. Lehet, hogy nem-euklideszi térben kell értelmezni a posztot.

The Crazy One 2015.12.30. 14:08:09

Egy ember hogy tud körbevenni egy másikat? Ja, tééééényleg plusz a vókitóki

Dezsike 2015.12.30. 14:24:17

Az akciókat automatikusan levonja a pénztárgép ha a feltételek teljesülnek, ezért külön szólni nem kell. De az árut akkor is le kell húzni és a blokkon rajta lesz teljes áron, majd alatta egy negatív előjelű tétellel jóváírja az akciót. Mi már kaptunk úgy ilyen levonást hogy fogalmunk se volt az akcióról (elfelejtették kiírni vagy kivenni a pénztárgépből), csak az lett gyanús, hogy kevesebb a fizetendő a vártnál.

Állandóankitilt 2015.12.30. 14:24:44

@230e: "Valszeg az összes működtetését minimális személyzettel akarják megoldani."
Jó reggelt kívánok. Ez a lényeg, vásárló leszarva. Pénztárak fele csukva, majd állsz sorba.
Sóher banda mind.

Hogy érdemes-e kitilt... izmozni egy féllityis miatt? Persze, mert ha nem ugrál az ember, akkor legközelebb még jobban megszopatják.

Rosszindulatú Vászka 2015.12.30. 15:15:57

@atpijkamo36: azért az idézett félmondat nem kicsit ingoványos.

Leone_510 2015.12.30. 15:32:31

Bp. 3. kerületi Vörösvári úti Sparban is rendszeresen "félreszámolnak"

Antalbaba 2015.12.30. 15:32:40

Én elég régen beleragadtam egy Interspar - Spar (volt PLUS) - Spar (volt Kaiser's) háromszögbe, ami nem a hajókat és repülőket nyeli, csak a pénzemet - szeretné. Hosszú évek gyakorlásával eljutottam odáig, hogy 10 vásárlásból csak 2-3* kell a főpénztárhoz, főnök/nő/höz... járulnom, hogy visszakapjak átlag 200 forintot. Volt már 20 is, de 1500 is:-( Mindenre rohadtul figyelni kell, azután még helyben kielemezni a blokkot, mert valahogy mindig sikerül valamit elnézniük, 99%-ban a káromra /így a véletlent többségében kizárnám.../:-(

Antalbaba 2015.12.30. 15:34:29

@Leone_510: na az az egyik... Ottragadtak a "legizébb" nénik a PLUS-os korból, néha áthelyezhetnék őket valahová - csak hogy szétrobbantsák a brancsot:-(((

Leone_510 2015.12.30. 15:34:58

@Rosszindulatú Vászka: tehát az őr benne volt az intim zónájában...a klasszikusból idézve: "mire hazamész buzi vagy"

ciccmen úr (törölt) 2015.12.30. 16:46:00

Az Aldi ócsó!

ciccmen úr (törölt) 2015.12.30. 16:49:38

Nem akármilyen üdítő járt hozzá ingyenesen, hanem egy fajta.

Naná! A szart is el kell sózni. Örülj hogy nem csirkefarhát járt hozzá!

Drago Brutic1 2015.12.30. 16:50:46

Ez a poszt nem panasz, hanem dicsekvés. Igen, nagyon tökös vagy, hogy kiharcoltad a féllityós üdítődet - kb 20 vásárló és 5 fő személyzet idegösszeomlása árán, gratulálok, tisztellek, úgy szakmailag, mint emberileg.

lutria 2015.12.30. 17:24:09

Azért az érdekes hogy a pénztárosnak/biztonsági őrnek forródrótja van ahoz az italrészleges raktároshoz aki rögtön tudja melyik akciós táblát kell villámgyorsan/feltűnésmentesen eltüntetni mert 1 db vásárló kicsit életrevalóbb mint a többi ezer és szóvá meri tenni...

FDToth 2015.12.30. 18:03:18

Ha arproblema van, sosem a penztarnal kell reklamalni, hanem a vevoszolgalaton. Apenztaros kb semmit nem tud es feltartod a sort is.

milyennőazilyen 2015.12.30. 18:27:14

@atpijkamo39: okkal vág ki, de szeretnék Spártatlan maradni a kérdésben, valamint elhatárolódok saját magamtól is :X

milyennőazilyen 2015.12.30. 18:46:28

@atpijkamo40: ezt már nem láttam
mondjuk minden multi szeret trükközni, vagy direkt figyelünk, vagy benyeljük az x összeget

Állandóankitilt 2015.12.30. 19:42:40

@milyennőazilyen: De jobb ha nem birka az ember, mert így sosem lesz jobb...

@Drago Brutic1: "- kb 20 vásárló és 5 fő személyzet idegösszeomlása árán,"
A személyzet lesz szíves nem szivatni a vásárlót és akkor nem lesz idegállapot...

@lutria: Lehet észrevette már több is, csak azok nem írták meg ide.

Megoldó 2015.12.30. 19:50:24

Azok a f@szkalapok, akik gratulálnak a fillérb@szósághoz, gratuláljanak maguknak is, mert ezért tart itt ez az ország is. Mert a birkák benyelnek mindent, és nem képesek az érdekeiket védeni minimálisan sem.
Így aztán a rohadékok egyre gátlástalanabbul vágják át a népet, mivel következmények nélkül megtehetik. És amíg megtehetik, meg is teszik! (Hajrá fidesz...)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.12.30. 20:34:50

szóval
azt hiszem hogy
rendes ember
a bevásárlás
hevében sem veszti el a fejét egy
olcsó
márkás ital láttán sem,
ámbár
rendes ember sosem veszti el a fejét.

milyennőazilyen 2015.12.30. 20:36:07

@atpijkamo42: pedig szoktam igyekezni olvasni, még törölgetés előtt (igaz ritkábban, mert így uncsi)
nem tudom miért van az, hogy minden ide posztolónak IGAZA van, ez egy axióma? nem, nem mindig van igazuk, de a bloggazda ezt nem veszi figyelembe, sajnos :(

only_happiness 2015.12.30. 21:01:54

1.
Most komolyan azt gondolod "kedves" posztoló, hogy a biztonsági csak így simán felhívja az árufeltöltőt? Mondjuk tényleg... 100 ft miatt biztos az egész áruházat megmozgatják, hogy nehogy vissza kelljen neked azt adniuk, hiszen jobb dolga biztos nincs a dolgozóknak.

2.
Ha bármi gondod van, akkor miért a pénztárost és a többi vásárlót tartod fel? Ez nem kisbolt, és nem mindenki akciós újság, és termékkatalógus, hogy fejből nyomják neked minden termék árát, akcióit és stb. Van vevőszolgálat erre a célra.

3.
Nehéz végigolvasni egy akciós kiírást? Akkor mit csinálsz a hivatalos és a banki papírokkal? Amúgy meg én is kíváncsi lennék, hogy mit akartál elvinni mi helyett.

4.
Szerinted direkt nem teszik ki az akciós árut? Ja tényleg, direkt át akarnak verni téged.
Nem lehet, hogy pont másik 200 ember is azt vitt és tényleg elfogyott, vagy a központjuk kevés terméket küldött le és ezért szintén elfogyott, vagy csak egyszerűen tényleg béna vagy, hogy nem találtad meg?

5. Ezt úgy írtam, hogy nem szeretem a spar-t, sőt nagyon sok árhibám volt nekem is náluk, JOGOSAN, (amivel odamentem a vevőszolgálathoz, és visszaadták..) de amit írtál itt te voltál a balf....sz....

kozkozkoz 2015.12.30. 21:47:21

Aki a sparban vevőszolgálatot keres az sosem volt még sparban...
Egyébként megfigyeltem, hogy a Sparban leginkább olyanok vásárolnak, akiknek tökmindegy mennyibe kerülnek a dolgok. Előttem utánam tele kocsik, kosarak méregdrága árukkal. Kártyával fizetnek, nyilván nem átlagfizetéssel rendelkeznek.

Rosszindulatú Vászka 2015.12.30. 22:13:53

@atpijkamo46: de most komolyan, ennyire fontos ez neked? Javaslom, fordulj szakemberhez, ez már kicsit beteges amit itt csinálsz. Vagy igyál még egyet és lapozzunk. Csak úgy barátilag mondom.

Dikusz 2015.12.30. 22:46:17

Ahol lakom, a legközelebb lévő (50 m) üzlet SPAR. Szerencsés helyen lakónak mondhatom magam, több cég kisebb-nagyobb üzletei, áruházai vannak elérhető közelségben. Van, amiért érdemesebb a távolabb lévő üzletbe menni, de azért alap élelmiszerekért nem megyek máshova. Ez a bolt állítom, hogy a SPAR leggyengébb egysége egész Budapesten. Kicsi is, szegényes az árukészlete. Amikor a kerületbe költöztünk, még Közért egység volt, aztán Super, Plus, Spar lett. Van olyan dolgozó még most is, aki valamikor Közért dolgozó volt. Mindezt azért írtam mert meglehetősen jól ismerem az őket.
Gyakran tapasztalom azt, amit a posztoló írt. Múltkorában vettem egy bizonyos fajta akciós chipset. Azon kívül, hogy különböző nyeremények voltak, a zacskóban lévő kuponokkal lehetett sokkal kisebb chipset is nyerni. Nem volt náluk a kis zacskóval (Tesco-ban sem). Volt már olyan is, hogy akciós szaláminak kint volt a táblája, de az áru már nem volt a pultban. Szóltam egy dolgozónak, hogy van-e, azt mondta mindjárt hoz. Kihozott a raktárból egy darabot. Rendszeres náluk az (más üzletükben is), hogy az akcióváltás előtt 2 nappal kiteszik egy-egy árura, ha valamiből kettőt veszel, a harmadikat ingyen kapod. Az akció kezdete a lehető legapróbb betűkkel van a cetlire írva legalul, sokszor félbevágva látszik csak. Nyilván egy idő után rá lehet jönni erre a trükkre, de nem mindenki veszi a fáradtságot, hogy szóvá tegye.
Többen említették itt a filléreskedést, de ha az ember nem szól, akkor meg azért kap, hogy az üzletek ezért tehetik meg ezt a vásárlókkal.

ööö,izé 2015.12.30. 23:09:14

Én pont a madarasban találkoztam korrektebb bajkezeléssel, kivéve a maglódiban -ha még ott van a vevőszolgálaton- egy gusztustalan, nagypofájú, bojlertestű szőke trampli. Na, az sk. cserélte át a reklamált táblát. A Sparban az ilyen gané kis játékok majdnem rendszeresek, a pénztárban csak a kezemet figyeld, mert csalok!

Messidor 2015.12.31. 00:36:48

@Drago Brutic1: Nem ő tehetett róla,hogy feltartotta a sort.Csak ilyenkor mindenki a(z általában jogosan)reklamálót szidja.Persze,ha a mögötte állónak van problémája...

Messidor 2015.12.31. 00:49:11

A Sparban rendszeres a vásárlók megtévesztése:A legtöbb trükkjüket már ismerem,de néha meg tudnak lepni egy-egy újabbal.Szerintem direkt tartanak pár ötletembert,akik adják a tippeket a vásárlók átbaszására.

Diorella Queen 2015.12.31. 07:08:58

Fillérbaszás?
Napi 200 Ft mínuszban szorozva 30 nappal, már nem is olyan fillérbaszás.
Tényleg buzi birka köcsög ország, a kommentekből jól látszik hogy miért tart itt az ország ahol tart és hogy a buzi kormányok miért lophatnak szabadon és következmények nélkül.

Manyecska 2015.12.31. 08:21:41

@Diorella Queen: pószter tud élni! Hiába. Más kérdés hogy elég szánalmas kéccáz forintér' lihegni.

Állandóankitilt 2015.12.31. 08:25:15

@Diorella Queen: Persze, hogy látszik. Miattad. :D

@Messidor: Sosem azt, hogy a 4 pénztárból 1 van nyitva...

@Dikusz: Ennyi.

1bitang 2015.12.31. 08:37:36

Lakóhelyemen Tesco, Spar, Lidl és Penny van. Rendszeresen csak a Lidlben, Pennyben vásárolok (a Tesco a legmesszebb van). A Sparba csak végszükségből megyek. Átlagosan a legdrágább, (nagyon) lassú a kijutás (fizetés) és még csak ott volt -a fentiekben leírtakhoz hasonló- problémám (akciós árú nincs kitéve, ha reklamálok kihoznak EGYET, az árcédula alatt nem az van, ami az árcédulán, hanem mindig DRÁGÁBB stb.).

ciccmen úr (törölt) 2015.12.31. 08:57:43

@Manyecska: pószter tud élni! Hiába. Más kérdés hogy elég szánalmas kéccáz forintér' lihegni.

Senkise nem monta a sparnak hogy akcijózzon! Ha megteszi akkor kuss és fizessen! Vasalja csak be a kéccáz ruppót a poszter a köcsögöktől!

ghck 2015.12.31. 09:44:47

A legszánalmasabb az, hogy a poszter elment a raklapnyi áru mellett, és nem vette észre. Amikor visszament, akkor SEM! Aztán kikerekít egy ilyen tündérmesét az egészből... Megbotlik a lábában, zavarában körülnéz, hogy ki látta, aztán szégyenében hazamegy, és megveri a kutyát.

Rosszindulatú Vászka 2015.12.31. 09:55:17

@atpijkamo36: kéne valami hobbi. Vagy egy nő/fiú/mosómedve.

Venyigeszu 2015.12.31. 13:53:00

Érdekes, nekem az Auchannal eddig csak jó tapasztalatom volt. Hatalmas üzlet, rengeteg árúval, természetes, hogy néha becsúszik egy-egy hiba. Pld. az akciós árcédulát már kiteszik, de a gépben még nem kódolják át - vagy éppen fordítva, a gépben már átkódolják, de az akciós címkét még kinn felejtik.
Jártam így tucatszor, d e soha nem volt gond az ügyintézéssel. Odaballagtam az ügyfélszolgálatra, mondtam mi a gond - egyik hölgy elszaladt, megnézte, visszajött és visszaadta a különbözetet. Ráadásul mindig a kétszeresét! ( Komolyan ha volt 180 eltérés kaptam 360 Ft. Elsőre meg is lepődtem, szóltam, hogy nem ennyi járna, erre azt mondta, hogy nekik ennyit kell adni, így kér elnézést az áruház.)

gabors 2015.12.31. 15:22:06

" hogyha valami jár ajándékba, "

Mi van ????

Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!

Freddy a Krüger 2015.12.31. 15:29:24

Nem értem. Nem lehetne hosszabban leírni?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.12.31. 21:24:19

Na én csak annak örülök, hogy nem előttem volt ez a fillérbaszó paraszt, mert én ott helyben kikeresztelkedtem volna, hogy valami nagyon nem keresztényit tegyek vele ezeken a szent napokon.

Minden tiszteletem a néptársaké, hogy nem lincselték meg a posztolót amikor elkezdett a fél literes üdítő árán vartyogni.

milyennőaz ilyen 2016.01.02. 12:14:22

@atpijkamo88: apropó, nem tudod mi a zindex support címe?

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.02. 12:52:57

@milyennőaz ilyen: Egy online újság supportja? Olyan stem nincs. A blog.hu supportja? Mire kell?

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.02. 12:59:31

Ezt végképp nem értem, miért kellett törölni. Talán a felkijáltójelet hiányolta a végén??? A GVTI nemszakértők pont ugyanezt írták minden posztjukban. Barom Hilda, ezt nem tudod megvédeni.

"atpijkamo51 [11:09:07] Kedves Péter, ha továbbra se kapod meg az újságot, és az előfizetési díjat se akarják visszaadni, kárigényed érvényesítése érdekében forduljál Békéltető Testülethez, mely ingyenes, és meghallgatásain az adott megyében székhellyel rendelkező vállalkozások a 2015. szeptember 11. után indult eljárásokon kötelesek személyesen megjelenni."

CID. 2016.01.02. 14:31:30

Mi a baj Hilda drága, hogy egyem a zuzádat?

milyen nőazilyen 2016.01.03. 10:21:27

minnyá sehova se lehet...

AtiSnatch 2016.01.03. 11:23:10

Hilda újévi fogadalma egy szakembert felkeresni. De csak hétfőre kapott időpontot.

upho 2016.01.03. 12:30:07

Az senkit nem zavar, hogy a tévedések 100%-ban a vevő kárása történnek? Mert ha tévedés lenne ugye, akkor feltételezhetnénk egy egészséges 50-50%-ot is. Aki szerint ezek a reklamációk fillérbaszások, azok kérem utalják át nekem a korábbiakban jelzett 30x200Ft-ot. Mert más faszával ugye ne verjük a csalánt.

CID. 2016.01.03. 12:49:34

@upho: Gondolom, az meg sem fordult a fejedben, hogy ha a vevő javára tévednek, a vásárló nem fogja posztolni a homáron?;) Eszem megáll, hogy némelyek azt gondolják, külön aparátus dolgozik a szolgáltatóknál, üzletekben akik azzal foglalkoznak, hogy basszák át az ügyfelet, vevőt..l

CID. 2016.01.03. 13:06:45

Hilda, te meg azon gondolkodj el, te is egy szolgáltató droidja vagy, és a munkádat nagyon szarul végzed. Tized ennyi tévedésért itt ájvékolnak az ügyfelek, tőled nagyon messze áll az objektivitás erénye.

upho 2016.01.03. 13:28:35

@CID. nem, közel sem gondolom azt, de ez egyszerűen túl sok. Alapvetően azt vallom, hogy jogában áll mindenkinek hülyének lenni, de ne Sherlockként kelljen azért minden akciót végigbogarászni.

CID. 2016.01.03. 18:46:21

@upho: Nem is tudom, miért kellene az akciókat bogarászni. Ha 1 üdítőt akarok venni, akkor veszek egyet, ha kettőt, és kapok valamit ajcsiba, akkor örülök.

CID. 2016.01.03. 18:49:17

@upho: Nem is tudom, miért kellene az akciókat bogarászni. Ha 1 üdítőt akarok venni, akkor veszek egyet, ha kettőt, és kapok valamit ajcsiba, akkor örülök.

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.03. 19:56:30

@CID.: A blogmoci velünk van! Előre dolgozik Helga ellenében.

homar_moderator 2016.01.03. 22:52:04

Kedves Gyerekek!

Délelőtt értekezlet, utána rendet rakunk :)

CID. 2016.01.04. 09:30:32

@homar_moderator: Na mi van, tart még az értekezlet? :D

homar_moderator 2016.01.04. 11:52:31

@CID.: tart. Meg a maradék pezsgő is. Itt viszont lassan bezár a bazár, kiesett a homár az első hirdetői kosárból. Meg a címlapról. Vagy a gyakornokok csinálják tovább, vagy senki.

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.04. 12:08:59

Ezt végképp nem értem, miért kellett törölni. Talán a felkijáltójelet hiányolta a végén??? A GVTI nemszakértők pont ugyanezt írták minden posztjukban. Barom Hilda, ezt nem tudod megvédeni.

"atpijkamo51 [11:09:07] Kedves Péter, ha továbbra se kapod meg az újságot, és az előfizetési díjat se akarják visszaadni, kárigényed érvényesítése érdekében forduljál Békéltető Testülethez, mely ingyenes, és meghallgatásain az adott megyében székhellyel rendelkező vállalkozások a 2015. szeptember 11. után indult eljárásokon kötelesek személyesen megjelenni."

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.04. 12:16:26

Jé ilyet is lehet? Törölték Hilda legutóbbi nagy törlését. Győzőtt a józan ész. Vagy Hildával is gecizik a blogmoci, nem csak velünk.

milyen nőazilyen 2016.01.04. 12:36:13

@homar_moderator: legyen inkább gyakornok, az még formálható

CID. 2016.01.04. 13:01:45

@homar_moderator: Ne bazd el, a Hilda nem gyakornok?:D

atpijkamo109 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.04. 13:32:14

@homar_moderator: "Vagy a gyakornokok csinálják tovább, vagy senki."

Hol lehet gyakornoknak jelentkezni?

milyen nőazilyen 2016.01.04. 13:37:24

@atpijkamo110: 13 év főiskola+3év gyes, pont kijön :)

CID. 2016.01.04. 15:03:39

@milyen nőazilyen: Ezt kicsit elírtad! Főzőiskola a helyes kifejezés.

milyen nőazilyen 2016.01.04. 15:11:26

@CID.: naaaaaa, bőcsész szakot könnyebb elvégezni, mint jól főzni

anarch 2016.01.07. 10:39:29

Mondjuk ha bevezetik a hurcolászható kódleolvasókat akkor kevesebb lesz az ilyesmi. Azonnal látod, hogy adott cuccra megadják-e az akciót, azonnal lehet ellenőrizni, hogy ugyanannyit számol-e a kütyü mint ami ki van írva. Utána már csak azt kell nézni, hogy vásárlás közben a már lehúzott áruk összege változik-e magától :)).

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.06.03. 18:42:53

Ezt végképp nem értem, miért kellett törölni a szomsz;t natgeós posztból. Talán a felkijáltójelet hiányolta a végén??? A GVTI nemszakértők pont ugyanezt írták minden posztjukban. Barom Hilda, ezt nem tudod megvédeni.

"atpijkamo51 [11:09:07] Kedves Péter, ha továbbra se kapod meg az újságot, és az előfizetési díjat se akarják visszaadni, kárigényed érvényesítése érdekében forduljál Békéltető Testülethez, mely ingyenes, és meghallgatásain az adott megyében székhellyel rendelkező vállalkozások a 2015. szeptember 11. után indult eljárásokon kötelesek személyesen megjelenni."