Tékozló Homár

Magányos szívek csalódott és sokat fizető klubja az Elittárson

2015.06.12. 15:07 | Homár Hilda | komment

elittars-logo_01.jpg

Elittársas posztunk volt már, nem is egy, de nem lehet elégszer elmondani, hogy óvatosan velük az ÁSZF-jük miatt és persze olvasni, olvasni stb. Egyébként meg vegyetek egy kutyát, azzal remekül lehet ismerkedni. Ja, kicsit trágár a poszt, de egy magányos szív csalódása után elfogadható a feldúltság, és bár a kétkezimunkásos rész könnyen félreérthető, azért egy magát előszeretettel diplomás társkeresőnek beállító céggel kapcsolatban jogos a kifogás.

Elittárs kurvaannya

Nagyon részletesen nem írom le, mert megvártam hogy lehiggadjak (hogy aránylag tömör maradhassak), de tudnotok kell erről, és mindazoknak a nyomorult szerencsétleneknek is, akik azt hiszik hogy ezen a nyomorult szerencsétlen társkereső baszáson találnak bármit, ami utána jó lesz nekik.

Béna hirtelen fellángolásból, mert szülinapom volt, egy utolsó esélyt szavaztam (nem értem!!) a netes körülpislogásnak, olyan gusztán hirdette magát az Elittárs, hát jó megnézem. Regisztrálok, persze az ingyenes verzióban nincsen SEMMI mint kiderül, amikor kapok egy levelet, amit megnézni az ingyenesben már nem tudok, hát na jó, előfizetek egy hónapra. Hát ezen az elcseszett "ELIT" oldalon balassagyarmati kőművesek, kiskunhalasi pékek, ósan-pénztárosok írogatnak nekem, és bár semmi, de tényleg semmi bajom a kétkezi munkásokkal, mert irgalmatlan cukik bírnak lenni, de a szánalomtól öklendezni támad kedvem, ha a bagószagú félszeg mosolyukat nézegetem azon a nyomorult elmosódott fosfelbontású képen, amit "Legszebb Ruhájukban" készített róluk a szomszéd kiskrambó ferdén. 

Oké, nembaj, szülinapom volt, kikúrtam a picsába nyolcezer forintot, alig várom hogy lejárjon az egy hónap amit kifizettem, ami alatt egyetlen szimpatikus arcot sem láttam az Elittárs összes intelligens ajánlata közül - erre bumm, érkezik egyszercsak a banki sms, hogy levonták tőlem önhatalmúlag az újabb nyolcezer forintot. 

MI A KURVAANNYA? Hosszas és ékesszóló levelezésbe fogtam ekkor az ügyfélszolgálattal, hogy azonnal de MOST azonnal utalják vissza a kibaszott második nyolcezer forintomat, amit természetesen nem tettek meg - de az ügyfélszolgálatos csajszi annyira ügyesen magyarázta el, hogy mennyire benne vagy az ÁSZF-ben ez az eljárás (7 nappal előtte kellett volna lemondanom a kibaszott szolgáltatást ahhoz, hogy megszűnjön az előfizetésem), és hogy mennyire még emailben is elküldték nekem regisztráció után, hogy

- el kellett ismernem az ő ügyességét az ő szakmájában,
- és rá kellett látnom egyértelműen, hogy nem én voltam az első, akit ilyen módon átkúrtak, hanem éppen ellenkezőleg: üzleti modelljük épül erre.

Egyet tehettem, elkulloghattam a bús büdös picsába azzal a reménnyel, hogy ti talán majd lehozzátok a sztorit, és nagyon-nagyon sokan fognak tudni az eljárásról ELŐRE, és nem utólag, és nem is regisztrálnak az Elittárson soha. 

És mi a legdurvább? Hogy ennél undorítóbb csak az lehetne, ha az elhagyott háziállatokat vagy a terhes nőket szopatnák telibe, ők viszont egy másik érzékeny és kiszolgáltatott célcsoportot választottak, azokat, akik magányosnak érzik magukat, ÉS összekaparják magukat a saját roncsuk alól, hogy na majd MOST ...... Ők bármire kaphatóak, őket majd jól be lehet húzni a csőbe, HA-HA-HA.

Így jártam, érdekes tapasztalat volt. 

Üdv, 

Magyar matrac, magyar vircsaft FRISSÜLT/ Olvasónk reagált a cég válaszára/A cég újabb hozzászólása/ Az ügy lezárása

2015.06.12. 10:18 | Homár Hilda | komment

 37_2.jpg

Úgy tűnik, sajnos csak papíron vásárlóbarát az alábbi matracos cég. Mert jól hangzik a közvetlen értékesítés miatti jóárasítás meg a kompenzáció, kivéve, ha nem gondolják komolyan. Kár érte.

Új Magyar feltörekvő vállalkozás..REVOTICA

Eladtam az ágyam, gondoltam veszek egy matrtacot. Körbenéztem, találtam hamar árban és minőségben megfelelőt. Mi sem egyszerűbb, gondoltam elmegyek és megveszem. Naív voltam, meg kellett rendelni 30% befizetésével. Semmi baj, befizettem és vártam türelemmel, majd 22 nap elteltével érdeklődtem hogy mi van a megrendelt termékkel. Közölték hogy legyek türelemmel mert hamarosan érkezik.

Olvasson tovább!

Rossz cuccot küldenek, és még a vevő fizesse a visszaküldést, ügyes!

2015.06.11. 15:32 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-06-10_15_56_45.png
Azt az mindenit ennek a cégnek! Gergő elküldte a Star Diamonddal folytatott (sokáig egyoldalú) levelezést is nekünk. A legfelháborítóbb része az, amikor 7 levéllel és 5 héttel az első reklamáció után válaszképp el bírták küldeni az egész ÁSZF-t, pedig Gergő csak azt kérte, hogy erősítsék meg: a vételár MELLETT a postaköltséget is visszafizetik neki, hiszen, nem a vásárlástól való elállási, hanem a szavatossági jogaival akar élni. 

A történet főszereplője egy Star Diamond nevű webshop.

2015. februárjában rendeltem tőlük egy ehhez hasonló reflektortAz átvétel után rögtön kipróbáltam, és feltűnt, hogy a hirdetett 4500 lumenhez képest igen kicsi a fényereje, ezért megmértem a fogyasztását. Már meg sem lepődtem, amikor a mérő készülék a hirdetett 50W helyett alig 20W-ot mutatott. Másnap reggel telefonáltam is, hogy rákérdezzek, hogy ezt így most hogy. A vonal túlvégén jelentkező úriember biztosított róla, hogy természetesen azonnal kivizsgálják az esetet és értesítenek, ha már tudnak valamit.

Nos, ez a mai napig sem történt meg.

Pár nap múltával ismét érdeklődtem, hogy mi a helyzet, de nem kaptam érdemi választ. Helyette azt javasolták, ha nem tetszik a termék, álljak el a vásárlástól, saját költségemen küldjem vissza nekik a fényvetőt és ők visszatérítik az árát. Véleményem szerint viszont mivel eleve hibás árut kaptam, a szavatossági szabályok alapján ezt a tételt nekik kellene állniuk – és ezt meg is írtam egy e-mailben. Válasz nem jött. 

Küldtem még pár levelet, amiben felajánlottam, hogy árleszállítást is elfogadok. Hogy az ő költségükre visszaküldöm a hibás reflektort, térítsék meg az árát. Hogy ki is cserélhetik jóra vagy megjavíthatják a nekem eladott példányt. Végül már a fogyasztóvédelemmel fenyegetőztem, de semmi. Ha egyáltalán kaptam választ, akkor is csak a fércmű általános szerződési feltételeik teljes szövegét másolták be a levélbe vagy kioktattak, hogy nem szükséges kifogásokat keresnem, ha meggondoltam magam, egyszerűen álljak el a vásárlástól. Az sem zavarta volna őket, hogy az erre általuk kikötött 14 napos határidő régen lejárt már. (Van már tippje valakinek, hogy mi állhat a háttérben? Talán csak nem gagyi hamisítvány a teljes készletük ebből a típusú lámpából, azért nem akarnak cserélni, javítani?)

Itt már untam kicsit a levelezgetést, ezért írtam a Nógrád Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályának. Az ő írásban adott tájékoztatásukat a Star Diamondnak is továbbítottam (a sokkal pontosabb telefonost megtartottam magamnak), és kilátásba helyeztem, hogy hiteles módon bevizsgáltatom a készüléket, aztán bíróságra viszem az ügyet.

levelezes-page-014.jpg

Erre a levelemre már reagáltak, állítólag továbbították a panaszomat az ügyvezetőnek. Ez közel két héttel ezelőtt történt, azóta nem hallottam róluk.

Üdv:
Gergő

Az Unicredit szereti a szemkontaktust

2015.06.11. 09:32 | Homár Hilda | komment

logo_bolshoe1.png

A devizahiteles elszámolás miatt sűrűsödik az élet a bankokban - és a Homár bankos esetgyűjteményében is. Vajon miért ragaszkodik ennyire a személyes megjelenéshez az Unicredit? (Megkérdezzük.) Mondjuk Feri meg megúszhatta volna az egészet, ha amikor bent járt, jól megnézte volna, mit ír alá, de az egy ügyhöz tartozó 673 féle banki nyomtatvány kétpéldányban való aláírása tényleg néha lankasztja a figyelmet.

"Alulírott F. Ferenc (adatok) az alábbi panaszt teszem az Unicreditbank Zrt. ügyintézésével kapcsolatban:

A budakeszi bankfiókban ez év januárjában személyesen jártam el lakcímváltozás-bejelentés tárgyában, 4 éve maradéktalanul visszafizetett devizahitelemmel (hitelszám: xxxxxx/xxxxxx) kapcsolatban. 

Az effektív ügyintézés 46 percig tartott, többször elmondta a két eljáró ügyintéző, hogy én vagyok náluk az első, aki már megszűnt hitelével kapcsolatban jár el, többször türelmet kértek, mondták, hogy az oktatáson szó volt arról, hogyan kell nem aktív ügyfél adatait előszedni a belső banki rendszerekből, hogy aztán abban adatot tudjanak módosítani. Időközben több sorban álló ügyfél mögülem kiállt a sorból, és szitkozódva hazament. Nagy nehezen ketten módosították a lakcímemet, majd elém tettek egy paksamétát aláírás céljából. Abban a hitben írtam alá, hogy ez mind a lakcímváltozás módosításához kell. Hazamentem.

Olvasson tovább!

Így intéz ügyet a következő generáció

2015.06.10. 14:40 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-06-10_11_51_57.png

M.D. érettségiző fiatalember és szülinapi telefonjának hónapok óta húzódó története klasszik elátkozott találkozás. Nem is ezért került be, mert annyira különleges, hanem mert annyira hasznos.  M.D. ugyanis nem hagyta magát: tájékozódik, konzultál, levelet fogalmaz és kiáll a jogaiért, reméljük a megoldás sincs messze.

Kedves Homár!

Kezdeném magammal, 20 éves érettségizős fiatalember volnék. Körülbelül egy éve, a 19. szülinapomra vettem egy új telefont, mert a régi már amúgy is alig működött. Nagy boldogan keresgéltem, hogy mit találok a 110.000 Ft-os keretemen belül, és az akkor áhított telefon, az LG G2, csak picivel került többe, úgyhogy e mellett döntöttem. A történet szempontjából lényeges, hogy a telefon memóriája nem bővíthető, ezért a 16 Gb os modell helyett alapból a 32-es volt a cél.  A választott bolt, ujgsm.hu értékelései kb. jók voltak, nem láttam rossz ötletnek itt megvenni, persze jó ár, és egy nap alatti szállítás.

Olvasson tovább!

Jogosulatlan bankkártya-tranzakciók az Übernél FRISSÜLT

2015.06.10. 11:17 | Homár Hilda | komment

 uber_1.png

Gebasz volt az Ubernél a fizetéssel, de ami még rosszabb, a panaszkezeléssel is. Ha ez nem csak egyedi eset, akkor hamar oda lehet a bizalom.

Tisztelt Szerkesztő !

Szeretnék a nyilvánossághoz fordulni az Überrel kapcsolatos rossz tapasztalatommal. Az Übert már régóta ismerem, Amerikában elégedetten és gyakran használtam, és amikor novemberben megjelent itthon,itt is rendszeresen velük közlekedtem. Ennek oka a megbízhatónak tűnő háttér, a szellemiség és persze elsősorban a kedvező ár-érték arány volt.

Olvasson tovább!

Így váltson okostelefonra az ember! FRISSÜLT

2015.06.09. 15:44 | Homár Hilda | komment

screenshot_2015-06-08_11_44_28.png

Csaba, ne engedd, hogy  a hordóhang appot és az expressz gyors kinyúvadást bemutató mobilod  úgy általában vegye el a kedvedet az okostelefonoktól, mert azok nagyon hasznos jószágok! A Mobilix nevű cég Debrecenben meg jobban tenné, ha  a félrebeszélés és terelés skillek helyett, a pontosságban, a megbízhatóságban és a szakszerűségben fejlesztené magát, mert egyelőre úgy tűnik, csak abban májerek. Azért megkérdezzük őket is az ügyről.

Üdv Mindenkinek!

Nem vagyok egy telefonőrült, nagyon jól el voltam a régi „buta” telefonokkal (Nokia, Samsung), de már annyit szekáltak, hogy kénytelen voltam haladni a korral és beruházni egy okosabbra. Mivel én -teljesen meglepő módon- a telefont telefonálásra használom, csak annyi volt az igényem, hogy egy megbízható, nem túl drága, de mindenképpen két kártyás készülék legyen a következő, mivel a munkámhoz is szükségem van telefonra és utálok két készüléket hurcolni magammal.

Olvasson tovább!

Járni sem tud, de szétmotorozott egy cipőt?

2015.06.09. 12:28 | Homár Hilda | komment

11354876_10200348579193326_1629733903_n_1.jpg

Körülöttem sok ismerős láb viseli ezeket a csini és egészséges lábbeliket, általában boldogan, Tündéék viszont nemigen fognak kísérletezni vele ezek után. Eltekintve a hármas rendszertől, meg attól, hogy jó cipőt választottak-e (bár elvileg ez egy kezdőknek ajánlott példány, akik nyilván másznak is még, bármit mond a  Liliputi szabályzat), azért szerintem egy varrott cipőnek csak nem kéne elhagynia a varrásokat 2 hónap alatt.

Kedves Homárosok!

Szeretném megosztani Veletek a Liliputi Bababolttal kapcsolatos negatív tapasztalatomat.

Viszonylag ritkán bosszantanak fel annyira, hogy ingert érezzek arra, hogy akivel csak lehet megosszam a történteket. De most sikerült ezt elérni. Történt ugyanis, hogy kicsi lányunk elérkezett a járni tanulás fázisába. Ehhez ugyebár az ember lánya valamilyen cipővel igyekszik segíteni a gyereknek. Alapos kutakodás után választottuk ki azt a puhatalpú kiscipőt, ami a leírások és a saját elképzelésünk szerint a legmegfelelőbb erre az időszakra. Amikor a baba még kúszik-mászik, de már időről-időre feláll, és próbálgatja a két lábon való járást. A választott termék nem tartozik az olcsó kategóriába, de mégiscsak a gyerekünk lábának egészséges fejlődéséről van szó, nem ez volt a szempont.

Olvasson tovább!

Üt a UPC listaár, ha az ügyfél továbbáll FRISSÜLT/ Megjött a UPC válasza is

2015.06.08. 14:54 | Homár Hilda | komment

upc_hivatalos.jpg

Szegény Felháborodott Előfizetőt nem az borította ki, hogy fizetnie kell a hűségidő alatti felmondásért, mert ezzel tájékozott ügyfélként tisztában volt, hanem azok a számok! Botcsinálta közvéleménykutatóként viszont érdekelné, hogy egyáltalán léteznek-e listaáras előfizetők. Csak kíváncsiságból, klikkoljon már legyen szíves alul, aki UPC-s!

Kedves Homár!

Rákollóid csattogása visszhangot szokott kelteni az éterben (izé, interneten), ezért egy sokakat - engem meg pláne - érintő problémát írok meg most neked, ha gondolod, tedd közzé.

Gyanútlan UPC előfizető vagyok több mint 7 éve, viszont két éve novemberben nagy hibát követtem el: vettem egy szép nagy HD tévét. Nosza, legyen akkor fullos csomag a UPC-nél, telefon, internet és HD tévé, havi kb. 12.000 Ft a díja. Tisztában vagyok vele, hogy ez hűségidővel ennyi, nyilván legombolnak rólam pár tízezer forintot, ha hamarabb váltanék, ez rendben.

Olvasson tovább!

TMK-val vágja tönkre a mirelitet az ELMŰ

2015.06.08. 10:38 | Homár Hilda | komment

img_20150604_145743.jpg

Rejtélyes karbantartásra készül az ELMŰ Veresegyházon, Sanyi  meg aggódik a fagyasztott borsóért a nyári melegben - valljuk be, jogosan. Gondolom az ELMŰ nem trollkodásból csinálja, amt csinál, de a tájékoztatás nem az erősségük. Hamár nem írtak semmi bővebb magyarázatot a népnek, segítünk, megpróbáljuk mi megtudni, hogy mi ez a halaszthatatlan, laikus szemmel nézve 3 random napot érintő leállás, hátha az megnyugtatja kicsit Sanyit is. (A borsót meg meg kell enni vagy átvinni a nagymamához.)

Szia Homár!

Veresegyházról írok neked ebben a laza 32 fokos időben (bent itt nálam a tetőtérben, kiraktam a hőmérőt a napra, 36.4-ig ment). A csatolt egyáltalán nem vicces tájékoztatót ma dobta be az ELMÜ (olvasva az jut eszembe, hogy elmügyógy). Frankón három teljes napra 8 folyamatos órára le akarják kapcsolni az áramot (két csütörtök, egy kedd)? Mi lesz a mélyűtőkkel? Nem gondolkoznak, hogy emiatt leolvad minden? Ilyen melegben 2-3 óra még talán túlélhető, de 8 óra, nooooormááááális vagy Margit?

ELMÜ reagálhat rajtad keresztül akár érdemben is.

Üdv,

Sanyi

süti beállítások módosítása