Tékozló Homár

Se tudást, se élményt nem kapott a csigasütő tanfolyamra váró lelkes háziasszony

2015.10.16. 15:37 | Homár Hilda | 128 komment

screenshot_2015-10-16_15_04_22.png

Azt szerintem jól megtanulta a magyar, hogy ajándék lónak nem szabad nézni a fogát, pedig ebből mindenféle bonyodalmak származhatnak, mint például Zsuzsa esetében, aki névnapjára kapott egy kenyérsütő tanfolyamon való részvételt, amit addig-addig akart elindítani a frissen induló konyhaműhely, amíg a nagy akarásban tönkre nem ment. Mit lehet ilyenkor tenni? Megkérdezzük, de szerintem kb. keresni kell a neten egy jól leírt, sokak által kommentelt kenyér- vagy kakós csiga receptet, mert, ha ez tényleg csak egy marketingfogásként szórt ajándékkártya volt, nem hiszem, hogy sok reklamálható dolog maradt rajta. Az idegeskedést pedig kivételesen biztosan nem éri meg az ügy.

Kedves Homár!

Februárban a névnapomra kaptam egy kártyát, amit a Mamma d'Oro cég bocsátott ki: sütős tanfolyamra lehet beváltani (elméletileg). A kártyán érvényesség és egyéb feltétel nincs. A  honlapjukon sem. A kártya nem névre szóló. 

Március 8-án jelentkeztem az egyik meghirdetett alkalomra, március 16-ra. Március 11-én reagáltak (március 8. óta), azzal, hogy sajnos betegség miatt elmarad az óra. Új időpontok nem nagyon voltak a honlapon, akkor azt ígérték emailben, hogy hamarosan felkerülnek újabb időpontok. 

Olvasson tovább!

Amikor a szaki begányol valamit és a jó szerencsére bízza a továbbiakat

2015.10.16. 09:00 | Homár Hilda | 162 komment

5088174_8525fb07141f71fb60740e9251e7fe03_m.jpg

"A szakember annyit mondott, hogy a garancia valóban nem érvényes üzembehelyezés nélkül, de úgysem fog elromlani (???), valamint azért rakott fel kéményest annak ellenére, hogy már nem szabadott volna, mert előtte is az volt (???) valamint a többi házban mellettünk is ilyenek vannak (???)." Reméljük, hogy ez a nagyszerű, a járt utat a hülye szabályok miatt sem elhagyó szaki egyébként minden tőle telhetőt megtett a beszereléskor, beleértve az imádkozást és a fokhagyma-füzér használatot is. 

Kedves Tékozló Homár,

Szükségem lenne egy kis Homár Powerre, mert nemigazán tudom merre forduljak az esetemmel?

Történt ugyanis, hogy idén nyáron vásároltam egy házat. Szerencsémre (szerencsétlenségemre?) még birtokbavétel előtt tavasszal elromlott a házban található kazán, így az előző lakó kicseréltette. Volt is boldogság, hogy legalább erre nem lesz gond egy darabig...

Olvasson tovább!

Cégeknek TÉNYLEG nem jár az elállási jog?

2015.10.15. 14:16 | Homár Hilda | 130 komment

5102278_9ea6955a41a68749e8e35a68f84da991_wm.jpg

Olvasónk az Oázis Computert szidja nagy hévvel, de egyáltalán nincs igaza. Tanácsadóink pontosan leírják, hogy miért járt el teljesen jogszerűen a cég. A szabályozás egyértelmű, úgyhogy érdemes megfontolni, mielőtt áfá-s számlát kérünk a gyereknek rendelt Legóról vagy a nagypapa fúrójáról.

Kedves Tékozló Homár!

Engedd meg, hogy leírjam a következő történetet, had tanuljon belőle más is, hogy honnan érdemes és honnan nem érdemes rendelni elektronikai eszközöket.

Azt tudni kell, hogy amikor vásárlok az interneten keresztül, akkor mindig egy betéti társaság nevére kérem a számlát az ÁFA visszaigénylés miatt. Előfordult már, hogy vásároltam egy terméket, nem felelt meg az elvárásoknak, így a 14 napos elállásra hivatkozva visszaküldtem az árut és visszakaptam a pénzt. Soha nem volt probléma ezzel, egyik cég sem kekeckedett. Volt olyan, hogy egy 360.000 Ft-os laptopot kellett így visszajuttatni, mert nem vállt be a hozzá fűzött remény. Ilyenkor gondosan ügyelek arra, hogy a doboz, a csomagolás és minden tartozék sértetlen maradjon, ha bármi probléma lenne, ne ebbe kössenek bele. Azt még megjegyezném, hogy mindig komoly vásárlási szándék vezérel, nem a "próbáljuk ki és majd visszaküldjük el", mint sokan másoknál.

Olvasson tovább!

"'Csira Hervis átb*szott az akcióval'"

2015.10.15. 09:49 | Homár Hilda | 118 komment

hervis-sports-logo-528428.jpg

Kix leveléből süt az elemi felháborodás, amin nem is lehet csodálkozni, tekintve, hogy az egyik legfelháborítóbb kereskedői trükköt vetették be ellene. A posztból szerencsére az is kiderül, hogy a csúnya anyázáson kívül mást is lehet tenni. 

Tengermély tiszteletem!

Azt hiszem, nem én vagyok az első, aki így jár, de legyen itt a történetem, egyrészt okulásul, másrészt pedig, hogy megtudjam, ilyenkor érdemes-e tenni valamit, vagy le kell nyelni a békát.

Szóval a sztori maga: vettem a Hervisben egy pulcsit, szimpatikus volt, ott lógott egy 20% kedvezményt hirdető tábla alatt. Akciósan, 9999 Ft helyett 7999 Ft volt. Itthon néztem meg közelebbről az árcédulát, amiből az derült ki, hogy jó eséllyel sosem volt az adott termék 9999 Ft.

Olvasson tovább!

Valamit csinál üzleti gázszolgáltatásánál a Telekom

2015.10.14. 14:04 | Homár Hilda | 108 komment

telekom_logo_2013_svg.png

Hiába indult mindkét fél részéről bizalommal teli együttműködésnek, végül elhúzódó és váratlan fordulatokkal tarkított kalanddá vált B. barárunk és a Telekom energiaszolgáltató részlegének kapcsolata. A fordulatok teljesen érthetetlenek. Miért a váratlan felmondás, és annak állítása, hogy minden üzleti ügyféllel ez a helyzet, ha közben leendő ügyfélként ajánlatot kap az ember??? És összefüggésben van ez vajon azzal, hogy a Telekom  kivonult a lakossági gázszolgáltatásból?  

Kedves Homár,

Elképesztő sztoriba keveredtem, hát gondoltam megosztom veletek.

Pár évvel ezelőtt energia szolgáltatót váltottam, a Telekomra esett a választás mert az online számlázás és fizetés elég hatékonynak tűnt. Kis egyszemélyes vállalkozásom energiaszükségletének biztosítását rájuk bíztam. Nagyon sok jót igértek az előzetes barátkozás során, például azt, hogy internetes felületen lejelenthetem havont a mérőóra állásokat. Az első hónapba kiderült, hogy ígéretükkel és (szerződésünkkkel) ellentétben, csak a gázmérőnél van erre lehetőség az áram így is úgy is általány. Jeleztem nekik, hogy ez nem jófejség, de együtt éltem a kérdéssel pár évig.

Olvasson tovább!

Voltak Glamour-napok az Euronics budaörsi áruházában is

2015.10.14. 09:37 | Homár Hilda | 102 komment

cikk-logo.jpg

Született is poszt belőle. A probléma kicsit más jellegű, mint az Intersparosnál volt, de összességében sokkal gázabb, mint az volt. Az akciós ár egyedi módszerrel számolása eleve ciki, de az eladók által előadott bohózat a béna fedősztorival és a röpgyűlést követő ár-eltüntetési manőverrel teljesen menthetetlen. Az eset egyetlen pozitívuma, hogy a tébláboló vásárlókat nem hagyták bénázni, hanem ketten is megpróbálták kiszolgálni.

Mellékszál 1: Vicces Instagram-válogatás a #glamournapok-ból itt.
Mellékszál 2. Egy Homár-olvasó vajon glamourozik? Lécci, bökjetek a kérdőívre alul!

Kedves Tékozló Homár!

Párom televízió vásárlásából kifolyólag, megragadtuk a Glamour napok adta lehetőséget, hogy 20% kedvezmény igénybevételével tehessen szert új televíziójára. A kuponon az volt feltüntetve, hogy a megjelölt televíziókra 20% kedvezményt biztosítanak. Elkezdtük nézegetni az Euronics honlapját, és kiválasztottunk 2-3 televíziót, amely megfelelő lenne mind árban, mind tudásban. Természetesen minden esetben a 100%-os árakat vettük figyelembe, hiszen az fel sem merült bennünk, hogy több kedvezményt össze lehetne vonni.

A kiválasztott Samsung tv listaára mindenféle kedvezmény nélkül 89.990 Ft volt a honlap alapján. Azzal a gondolattal, hogy ha a készülék benne van az akciósak között, 20% kedvezménnyel durván 72.000 Ft-ért megvásárolható lesz, el is indultunk csütörtök délelőtt az áruházba. Szerencsénk volt, a tv benne volt az akciós Glamour napos kínálatban, azonban az ára 80.990 Ft-ra volt kiírva. Mikor kérdeztem az eladót, hogy ez hogy lehet, akkor elmondta, hogy a glamouros kupon 5-20% közötti kedvezményt jelent, típustól függően. Én mondtam, hogy a kuponon egyértelmű 20% van feltüntetve, nem pedig 5-20% közötti. Erre türelmet kért és a kuponnal együtt a feletteséhez ment. Közben megnéztük a tv árcéduláját, melynél az „akciós” glamouros ár alatt megtalálható volt a normál ára, ami az interneten feltüntetett 89.990 Ft volt.

Még az eladó távol volt egy másik eladó is segítségünkre sietett, aki a problémánkra csak annyit mondott, hogy „ez így valóban támadható” (arra értve, hogy 89.990-20%, az nem 80.990Ft). Közben visszajött az első értékesítő, aki tájékoztatott, hogy a feltüntetett áron kell értékesíteniük a termékeket, a másik eladó pedig megjegyezte, hogy érdemes lenne a piros áruházban is megnézni, nevét nem mondhatja ki (Media Markt), mert ott is vannak kedvezmények, de rá fogunk jönni, hogy ezt a tv-t máshol biztos nem kapjuk meg ilyen áron, mert már ez is nagyon olcsó.

Beletörődve a dologba még megnézegettük a tv-ket, eközben arra lettünk figyelmesek, hogy kb. 5 értékesítő a főnökkel gyors meetinget tartott, mely után nagy átárazásba kezdtek, és minden glamouros akciós árcédula alól eltüntették az eredeti árat tartalmazó árcédulákat. Az Euronicsnál tehát ez jelenti a nagy glamour napos 20% kedvezményt, ami az üzletekben jó, ha eléri a 10%-ot.

A happy end a történetben az, hogy a mall.hu oldalon ugyanezt a készüléket sikerült 74.990Ft-ért megvásárolni, tehát ha nem is 20%-al olcsóbban, de az Euronicsnál mindenféleképpen jobb áron.

Óva intek tehát attól mindenkit, hogy tájékozódás nélkül elhiggye az Euronicsnak, hogy ilyen akciók alkalmával, valóban 20%-al olcsóbban jut hozzá a termékekhez.

Még nem fizetett, de már felszerelte saját rendszámtábláját az AAA/Frissült az AAA Autó válaszával

2015.10.13. 14:31 | Homár Hilda | 92 komment

obrazek_15_1.jpg

A prágai székhelyű, nemrég Szegeden második magyarországi telephelyét nyitó használtautó-kereskedő cég, az AAA Autó nem először szerepel nálunk. Ami igazán érdekes a róluk szóló posztokban az az, hogy a panaszos levelek egy kaptafára készülve mind kecsegtető ígéretekről és csalódáskeltő ajánlatokról, végeláthatatlan várakozásokról és az eladók szeme elől elvitt autókról szóltak. Az AAA képviselői szerint ezek ritka esetek, melyek a bevizsgálási protokoljuk miatt fordulhatnak elő. Esetleg a panaszok fényében érdemes lenne felülvizsgálni a folyamatot. 

Tisztelt Homár!

Az AAA autókereskedés, fóti  telephelyén kezdődik a kalandom, ezt szeretném megosztani másokkal, hogy ne járjon így senki mint én és a barátom!

Hétfőn bevittük a barátom autóját, hogy kapjunk rá egy árajánlatot, hazudtak egy fél órás várakozási időt ami a valóságban 4 óra volt, majd közölték, hogyha kijavítjuk a 2 kis bagatel hibát az autón akkor a megbeszélt összegért megvásárolják az autót!

Olvasson tovább!

Anyaghiány miatt hiába várják a netet a Digi leendő előfizetői

2015.10.13. 09:27 | Homár Hilda | 93 komment

264.jpg

Elfogyott a koax kábel? Vagy mi lehet a rejtélyes anyag, ami miatt állnak a bekötési munkák a Diginél? Bár végül is, ha szaki sincs elég hozzá, akkor tényleg nem kell több drót, az ügyfél meg csak nyugodjon le a picsába, mert kap kötbért. Kár, hogy a várakozás ideje alatt kényszerből használt mobilnet a többszörösébe kerül.

T. Homár!

Szeptember 4-én kötöttem a DIGI kft-vel szerződést internet, telefon és kábel TV szolgáltatásra, amit a szerződés szerint 15 napon belül bekötnek. A ház előző lakójának is DIGI előfizetése volt, ugyanezekre a szolgáltatásokra, így a vevőszolgálat biztosított, hogy nem lehet műszaki akadálya a bekötésnek.

Olvasson tovább!

Nem működött a Glamour-kupon / Frissült a Spar levelével

2015.10.12. 14:14 | Homár Hilda | 112 komment

cikk-logo.jpg

Én egyáltalán nem tartom számon a Glamour és egyéb akciós napok esedékességét, így fordulhatott elő, hogy hétvégén teljesen gyanútlanul a földi pokolba találtam magam egy halaszthatatlan kabárvásárlásból kifolyólag. El nem tudom képzelni, hogy valami nagyon nagyértékű termék akciós beszerzésén kívül ezt megérné végigcsinálni. Pláne, a végén még ott is hagyni a kedvezmény. Olvasónknak meg mit is mondhatnánk: ott helyben kellett volna panaszt tenni az üzletvezetőnél.

Sziasztok! 

Kaptam egy 30 %-os Glamour napok-os kedvezményes kupont, amivel Bosch és Zelmer háztartási kisgépre ad kedvezményt az Intersparban.

Egy Zelmer robotgépet vittem a pénztárhoz, és adtam mellé a kupont, amit lehúzott a pénztáros, majd szólt, hogy nem fogadja el, nincs kedvezmény. Rendben, mondom így is elviszem, nem akartam ott szórakozni, mert hosszú volt a sor. A blokkon a 14.999 Ft-os vételár áll, valamint a kupon is fel van tüntetve, de nincs levonva a 30 %.

Nem ver földhöz az a pár ezer forint, de mégis igazságtalannak tartom, azt is, hogy ott sem tudtak rá magyarázatot adni. Mit tudnék tenni?

UPDATE okt.í6. 17:35

Kedves levelet kaptunk a Spartól, íme:

Kedves Vásárlónk!

Sajnálattal olvastuk levelét, mellyel a Tékozló Homár Blogot megkereste. Először is szeretnénk tudatni Önnel, hogy amennyiben bármikor észrevétele vagy kérdése merülne fel üzleteinkben történő vásárlásai alkalmával, úgy áruházaink munkatársai készséggel állnak a rendelkezésére!

Levelére reagálva: nem szeretnénk, ha az idei GLAMOUR-napok rossz emlékként maradnának meg Önben, ezért kérjük írja meg nekünk elérhetőségét a vevoszolgalat@spar.hu e-mail címre és küldje el a vásárlást igazoló blokk másolatát, hogy a SPAR Vevőszolgálatának munkatársai fel tudják venni Önnel a kapcsolatot és lehetőségük legyen rendezni Önnel a felmerült problémát!

Reméljük, ezután is vásárlónk marad: szeretettel látjuk üzleteinkben!

Üdvözlettel:

SPAR Magyarország

Hol van Kata Minyonos reggeliző szettje?

2015.10.12. 09:13 | Homár Hilda | 170 komment

neste_minyon-700x273.jpg

Az idei nyár nagy dobása volt a Minyon film, ami ennek megfelelően erős támogatást kapott promóciós oldalról. A kapcsolódó játékok közül a Nestlével közös nem az első, ami olyanra sikerült, mint a kutya vacsorája, és július óta két műanyag tányérra meg egy műanyag bögrére várni milyen hervasztó már.

Jónapot kívánok! Segítséget szeretnék kérni, mivel tanácstalan vagyok, és már nem tudom hogy kihez/kikhez fordulhatnék. És azt sem tudom hogy vannak-e olyan emberek akik így jártak-e mint én. 

 

1-2 hónappal ezelőtt a Nestlé gabonapehelynél volt olyan "játék", hogy vásárolj 1000 ft felett terméket és Minyonos plüsst (200 db / ember) és Minyonos reggeliző szettet (200 db/ ember ) lehetett nyerni. Mivel 800 ft volt darabja a gabonapehelynek, így 2 db-ot vettünk, (+1 húgomnak) ami már 2400ft-ra jött ki. Nem is az árral volt a gond, mert amúgy is szeretjük, hanem a nyereménnyel. Sms-ben el kellett küldeni az AP kódot, vásárlás idejét és a nevemet, jött is a válasz, hogy minyonos reggeliző szettet nyertem, és fel fogják venni velem a kapcsolatot hamarosan. Nos, ez július 17-én volt.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása