Tékozló Homár

Tuskó módon szolgálja ügyfeleit a Wizz Air / Frissült a fejleményekkel

2016.02.02. 14:52 | Homár Hilda | komment

wizz_air.png

Már az is érthetetlen, hogy a Wizz Air rendszerét kicsinálja, ha a Gipsz Jakab család azonos nevű tagjai együtt szeretnének utazni, de ez még lehet sima technikai zűr. De vajon miért olyan baromi nehéz az ügyfélszolgálatukkal kommunikálni?

Tisztelt Fogyasztóvédelmi iroda,

A mai napon a Wizzair honlapján az alábbi panaszt tettem, a foglalási metódust kérdezvén/kritizálván :

A wizzair.com honlapján sem az általános, sem a foglalásnál intézendő információknál NEM szerepel, hogy mi a teendő teljesen azonos nevű utasok esetén.

Én a mai nap próbáltam 3 főnek foglalni, melyből kettőnek megegyezik  a neve. Nem sikerült,  a hibakódot mellékelem. Megjegyzem, kb 45 éves a legfiatalabb utas is, tehát a hibakód sem igazán értelmezhető  :

HIBA

[10032:NameAlreadyExists] A felnőtt nevének, illetve a gyermek vagy kisgyermek nevének egyedinek kell lennie!

3 (három) hívást kezdeményeztem kb. 2016.02.01.  20.00-21.30 között, mely egyrészt a megoldásra, másrészt arra irányult, hogy telefonos segítség nélkül, hogyan tudtam volna a foglalást befejezni, tehát külön költség nélkül foglalni, ami a „fapados” árképzés lényege. Erre a kérdésre - hogyan tudtam volna telefonos segítség nélkül foglalni - csak a harmadik hívásnál kaptam konkrét választ : sehogyan. 

Plusz panaszként : a második, általam kezdeményezett, és fizetett hívás eredménye : az ügyintéző „rám nyomta”  a telefont, pedig sem hangerőmmel, sem mondandómmal ezt nem érdemeltem ki. Az alap problémából kiindulva tehát, bárhogy olvastam elejétől végéig a honlapot, foglalási segítséget  : NINCS ilyen információ. Kérném segítségüket, hogy a feleslegesen -  emelt díjas -  telefonálásra elköltött összeget visszakaphassam.

E levelem címzettje/másolataként szerettem volna az érintett Wizzairt is beletenni , de ilyen elérhetőséget nem találtam, a másolatba illesztett cím csupán az eddigi cégekkel kapcsolatos ügyintézés „próbája”.

Levelem írása közben kaptam egy visszaigazolást a Wizzairtől a benyújtott panaszomról, melynek jele : 1eea25f5. Mivel a feladó : noreply@wizzair.com nem is próbálkoztam.

Tájékoztatásul : 25 éve foglalkozom repülőjegyekkel, megjelenésük óta a „fapadosokkal”. Alapvetően segítséget kerestem, de csak elutasítást és tagadást/hülyének nézést kaptam.

Üdvözlettel,

TG

UPDATE febr.4.

Olvasónk számolt be a fejleményekről:

Frissülés: kaptam Tőlük 10 ezer forintot, és elismerték, hogy nincs a honlapon az információ. Én ezzel lezártam az ügyet, a korrektség jegyében kérném a honlapon is frissítsétek.

köszi,

üdv

tg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2016.02.02. 14:58:19

Szóval ha a Kovács Jánosok Klubja megtartja az éves találkozóját, akkor nem mehetnek vizerrel...

Leone_510 2016.02.02. 14:59:03

úgy nem lehet foglalni, hogy előbb két jegyet majd egyet, gondolom azt azért engedi a rencer hogy azonos nevű utazhasson , ha már egy foglaláson belül nem lehet , rég foglaltam jegyet nem emlékszem hogy van a macera

sáros_tehén 2016.02.02. 15:00:35

Talán ilyenkor jó megoldás az Ifj. használat.
Ez persze lehet nem megy át a wizz rendszerén.
Mindenesetre ez sem mentesíti a wizz hozzáállását.

kajo 2016.02.02. 15:00:52

Ifj. Gipsz Jakab és id. Gipsz Jakab

Leone_510 2016.02.02. 15:01:10

az előző hozzászólás kérdés volt tőlem :) csak lemaradt a jel

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2016.02.02. 15:07:54

@Terézágyú: Ígyjárt. Én csak röhögök.

Elég nagy fasság a gereknek az apja nevét adni. Én is ettől szenvedek. Családi ebédnél még csakcsak, de a Posta! Fiatal koromban csak az Akadémiától jött levelek okoztak gondot, de azután, hogy doktor lettem, teljes lett a káosz.

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.02. 15:10:36

@sarostehen_: az Ifj. használat."

:)) Aztán a beszállókapunál fizethet 40 Eurót a javításért, mert nem az van az útlevelében.

Teccettek volna valami kreatívabb, nem fapados nevet kitalálni a gyereknek, repülhetnének fapadossal.

Terézágyú 2016.02.02. 15:11:10

@atpijkamo122:
"Elég nagy fasság a gereknek az apja nevét adni. Én is ettől szenvedek."

A te neved is Apa?????

Terézágyú 2016.02.02. 15:13:14

@atpijkamo122:
Egyébként milyen poén lenne, hogy
- Jó napot kívánok, a Magyar Kovács János Klubból telefonálok, szeretnék lefoglalni 30 helyet... Akkor mondhatom a neveket?.... Kovács János.... Kovács János.... Kovács.... igen, János...

atpijkamo124 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.02. 15:13:48

@Terézágyú: :)) Ma először röhögök hangosan.

@kajo: özv. Gipsz Jakab, vitéz Gipsz Jakab, Gipsz "Dopeman" Jakab, ...

Dezsike 2016.02.02. 15:19:12

"Kérném segítségüket, hogy a feleslegesen - emelt díjas - telefonálásra elköltött összeget visszakaphassam."
Jó eséllyel még ki se fizetted, mivel azt először a telefonszolgáltatód fogja kiszámlázni, aztán ha befizetted megy egy igen kis része a Wizznek. Amikor megjön a számla panaszt kell tenni, hogy nem teljesítették a szolgáltatást (az emelt díjas számok mögött szolgáltatások vannak), így ezt nem fizetnéd ki. Kérd ki a hangfelvételt (kötelesek kérésre kiadni) amivel bizonyítani tudod ezt a tényt. Ha viszont már kifizetted bukta, mert a kifizetett számla a tartozás elismerését is jelenti.

neet 2016.02.02. 15:23:59

@Terézágyú: sírooook :D))))))))))))) Kovács János Klub!!! :-))) You made my day, thx.

atpijkamo125 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.02. 15:26:32

@Terézágyú: @neet: :)) Volt valami low budget magyar film, amiben azonos nevű embereket gyilkoltak. Híres színészek is szerepltek benne pillanatokig, a Szamóca, ilyenek.

Terézágyú 2016.02.02. 15:27:08

@neet:
Pedig azt már be se írtam, hogy az ügyintéző visszakérdez, hogy "Bocsánat, nem értettem a harmadik nevet, megismételné?"

Egyébként nem én találtam ki, tényleg léteznek ilyesmik :)
Sok éve volt egy reklámban is, hogy "Minden Nagy Klubja"...

neet 2016.02.02. 15:27:09

Amúgy ex-ügyfeles/adatrögzítős koromból kedvenc sztorim, h az egyéni átutaló max nevet biggyesztett a 2000.- fix befizetései után, és zömmel a Kovács Jánosok lóvéját nehézkes volt így lekönyvelni/rögzíteni. lelkükre kötöttük (ha elkaptunk 1-1 üf-t), hogy valami azonosítót is mellékeljenek már, volt 4 amiből választhatott, a beazonosítás végett. Persze a Janik továbbra se voltak hajlandóak semmit írni, ellenben egy lehetetlen hosszú és 3 nevű nő mind a 4 azonosítóját elküldte, sztem a világon nincs még egy ilyen nevű ember. :) Na őt be tudtuk könnyen azonosítani.

atpijkamo126 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.02. 15:31:59

@neet: Az internetbankon nem látni a kp. befizető nevét. (Tockost a programozónak!) Ő meg üzit nem küld, hisz ott a neve, úgyhogy meg kell várni a számlalevelet.

andand 2016.02.02. 15:32:53

Ha nem Wizz Discount Club-os jegy, külön kell foglalni és kész.
Ha az utóbbi, akkor kreatívnak kell lenni (mivel kétlem, hogy megoldják időben):
- felcserélni a család és keresztnevet (külföldiek amúgy is össze-vissza adják meg). Nem szoktak belekötni, de ha nem bízik benne, akkor foglalás után egy telefon, hogy javítsák át.
- beírni az apja-anyja nevének a kezdőbetüjét
- elütni egy karaktert, majd lásd első pontot
- beírni egy szóközt pluszba valahová
- stb.

andand 2016.02.02. 15:34:41

Ja, vagy egyiknek Mr. másiknak Mrs.-t választani (most pillanatnyilag nem tudom hogy szerepel a magyar felülelten).

Terézágyú 2016.02.02. 15:36:25

@neet:
"Persze a Janik továbbra se voltak hajlandóak semmit írni, ellenben egy lehetetlen hosszú és 3 nevű nő mind a 4 azonosítóját elküldte"

Igen, tipikus... :(

Goalkeeper1 2016.02.02. 16:11:12

Ha nem kapnak az utasok kedvezményt arra, hogy nem 1, hanem 3 személynek foglalnak jegyet (általában erre nem szoktak adni), akkor két külön foglalással kellett volna a jegyet megvenni. 1. foglalás: Gipsz Jakab + a harmadik személy, 2. foglalás: Gipsz Jakab.

Terézágyú 2016.02.02. 16:18:48

Egyébként nem írja a poszter, hogy három különböző ügyintézővel beszélt, vagy csak eggyel....

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.02. 16:24:34

@Terézágyú: "három különböző ügyintézővel beszélt, vagy csak eggyel"

Hárommal, és mind a háromjak az volt a neve, hogy Kovács jánosné. Bár lehet, hogy kettővel, vagy eggyel.

rez 2016.02.02. 16:38:54

@atpijkamo125: Nomen est Omen, avagy Reszkess Szabó János! www.youtube.com/watch?v=xnJ8lp94hvw :)

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.02. 16:44:45

"Tájékoztatásul : 25 éve foglalkozom repülőjegyekkel, megjelenésük óta a „fapadosokkal”. "
Akkor tudhatnád, hogy az "üzleti modell része", hogy nem foglalkoznak semmivel :D

OK, bunkók, de ha normális szolgáltatást akarsz az nem náluk van. Ha nem tetszik, ne repülj velük.

Terézágyú 2016.02.02. 16:47:49

"Tájékoztatásul : 25 éve foglalkozom repülőjegyekkel, megjelenésük óta a „fapadosokkal”. "

Tehát akkor 25 év alatt ez az egyetlen panasza a fapadosokra...????

atpijkamo129 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.02. 16:49:44

@Terézágyú: "25 éve foglalkozom repülőjegyekkel"

Faszt. Gyűjti őket.

Pisti 90 2016.02.02. 17:03:56

Bezzeg a Skywalker családnak nincs ilyen gondja. Beírják hogy Darth Vader meg hogy Luke Skywalker. Bár lehet, hogy a biztonságiak úgyis belekötnének, hogy sisakban nem lehet beszállni.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.02. 18:15:13

@Pisti 90: De azok mind rejtélyes módon elhullanak.

@Terézágyú: Meg ennyi a tapasztalat? :D Ennyi idő alatt már csak ismerhetne pár trükköt...

funfun 2016.02.02. 19:25:46

Azt hiszem, 3 karakter elírása még nem okoz gondot, nevet sem kell módosítani pénzért. Tehát Gipsz Jakab és Gipsz Jakabb például.

Alick 2016.02.02. 20:02:33

Ezért jó, ha pl. apa-fiú viszonylatban azonos név esetén van egy második keresztnév is. :)

Gyorgy Nagy 2016.02.02. 20:04:09

A f.szom utazon ezek a SZAR wizzel.Váradi ( Malév feljelentő )bankszámlàjàt nem gyarapitom.

Köldök_szösz 2016.02.02. 20:50:54

engem megnyugtat hogy egy ilyen nagy durranás cégnél is mint a vizelet air követnek el olyan hibákat amire még én a munkanélküli szuperjunior programozónak sem mondható űbernulla is tanult megoldást

M. Péter 2016.02.02. 22:49:36

@Leone_510: Kb. 20 évvel ezelőtt történt a következő, ha jól emlékszem, Kanadában, ha nem, akkor az USA-ban. Egy utas felszállt a gépre, és a helyén már ült valaki. Megnézték a beszállókártyájukat, és kiderült, hogy mind a kettőnek ugyanaz volt a neve, emiatt a "rendszer" azt gondolta, hogy egy személyről van szó, és viszont valahogy mindketttő kapott beszállókártyát.

gabors 2016.02.02. 23:02:09

@sarostehen_: ja persz csak akkor meg azert basszak meg mert a hivatalos mondjuk utleveleben ilyen nincs es mikor nem egyezik nem engedik felszallni csak 30,000 forintos nevecsere cimen !!!!

ki van ez talalva rendesen !!!!

Amit azert nem ertek hogy miert csak a nev egyedul ami egyedive teszi a foglalast nem kell szuletesi eve vagy hasonlo .. vizairrel akkor sem mennek ha ok fizetnenek nekem...

Sandor Akarki 2016.02.02. 23:34:51

[10032:NameAlreadyExists] A felnőtt nevének, illetve a gyermek vagy kisgyermek nevének egyedinek kell lennie!
Vazz, valami szellemileg fogyatékos tervezhette a rendszert...

csíra 2016.02.02. 23:35:08

1. A posztoló jogosan mérges.
2. Nem bírom megérteni, hogy miért adnak a gyereknek ugyanolyan nevet, mint az apjának. Beképzeltség és idiótaság. Itt az eredménye a fasza gondolkodásnak. Nem tudom sajnálni.
3. Allianz nem képes mit kezdeni a ténnyel, ha ikrek akarnának két különböző autóra online kgfb-t kötni. Csak az nyer, aki először megköti. Hiába jeleztük a hibát, azt mondták, tudnak róla, de mégis basznak kijavítani. A megoldás itt az lett, hogy szándékosan rosszul adtuk meg a szül. évszámot, és személyesen javíttattuk ki. Pedig nem egy bonyolult megoldás online különbséget tenni az ügyfelek között. Poén: egyikünk lány, a másikunk fiú, de az Allianznak mindegy :)

Rommel6600 2016.02.02. 23:52:33

Ugyanebbe a problémába ütköztem én is, végül beírtam az egyik (az azonos nevűek közül) utas vezeték- és keresztnevét felcserélve. Így már elfogadta a rendszer a két azonos nevű utast, majd forwardoltam a foglalás visszaigazolását az ügyfélszolgálat email címére a probléma leírásával. Másnap (vagy lehet még aznap, már nem emlékszem...) válaszoltak, hogy javították a hibát és az egyik elé biggyesztették, hogy ifj. Ennyi.

cardiobascuralis 2016.02.03. 00:01:46

@neet:
Ha jól tudom, van - vagy legalábbis volt - ilyen, annak idején volt is valami beszélgetés velük a tévében.

2016.02.03. 01:42:43

Ezt az emelt díjas ügyfélszolgálatot sosem értettem. Egyrészt, egyáltalán miért törvényes, aztán meg, az ember egyszer szopik mert valami nem működik, utána fizet telefonszex áron, hogy a cég megoldja a problémát ami jó eséllyel nem lépett volna fel, ha minden rendesen működik.

Ne kommentáljatok, hogy ki milyen nevet ad, 3. fiúként a szüleim már nem is készültek fiúnévvel, aztán lett ami lett. Nem mindenki naptárazik hónapokat a többedik gyereknél.

lobster thermidor 2016.02.03. 02:14:18

Jegyezzük itt meg gyorsan, hogy mindenki olyan nevet választ a gyerekének, amilyet akar. Ezért beszólogatni enyhén szólva is ordas taplóság. Miután nem is ez a probléma, hanem a Wizz idióta rendszere, talán azzal kellene foglalkozni, mert a vezeték, és keresztnéven kívül van még néhány adat, amivel egy utast képesek lennének azonosítani.
Az ügyfélkezelésre pedig csak azt lehet mondani, hogy akik kitalálták az egészet, és a csicskásaik is, akik a telefon mellett ülnek, pont arról a fáról másztak le, mint akik másokat a nevük miatt minősítenek.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2016.02.03. 05:59:07

Nem csak apa-fia viszonylatban jön ám össze az azonos név: Céges kirándulásnál lehet akár 3-4 azonos nevű munkavállaló aki érintett...

Na itt az "ifj" már nem játszik.

3 embernél a két név felcserélése sem megoldás...

Kopi3.14 2016.02.03. 06:32:57

Három generáció, azonos lakcímmel mit nyer?

milyen nőazilyen 2016.02.03. 09:46:10

OFF, hátha valaki nem ismeri:
Nicolae Ceaușescu 1918. január 26-án született egy kis román faluban, Scornicești-ben. Anyja egy írástudatlan parasztasszony, apja pedig egy, a családját alkalmi munkákból csak alig-alig eltartó alkoholista volt, aki a családját rendszeresen verte. Amikor Ceaușescu-nak 1924-ben testvére született, apja olyan részeg volt, hogy kiment a fejéből, hogy van már egy hat éves, Nicolae nevű fia, így hát az újszülöttet is Nicolae-ként anyakönyveztette. Ceaușescu-nak tehát volt egy öccse, akit ugyanúgy hívtak, mint őt!

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.03. 10:12:58

@randomgenerator: Én értem. Kevesebbet hívják, ha meg igen, akkor bevételt termel. Persze a fogyasztó szívatása, tehát én sem értem, miért lehet ilyet.

@Terézágyú: ""25 éve foglalkozom repülőjegyekkel""
Szegény jegyek. Ki törődik a repülőjegyekkel?

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.02.03. 10:37:42

@Válasszunk: "3-4 azonos nevű munkavállaló aki érintett...
Na itt az "ifj" már nem játszik.
3 embernél a két név felcserélése sem megoldás... "

Már mér ne jácccana?

Kovács János
ifj. Kovács János
János Kovács
ifj. János Kovács

És lehet még ragozni.

Kondom Keselyű 2016.02.08. 13:11:20

@Dezsike:
Ez egy nagyon jo modszer ,ha szeretned, hogy a telefonodat kikapcsoljak,a visszakapcsolashoz pedig a tartozasnal magasabb osszeget kelljen befizetni.

Egyebkent apa-fiu-unoka viszonylatban oriasi baromsag azonos nevet adni.
Baromi sok kellemetlenseget tud okozni.

MacskaÖsszeZavaróKft 2016.03.03. 21:27:03

A gyor-bayern meccsen mar ultek a helyunkon. Megmutattak a jegyuket, amin a nevem volt ( ilyen elit nev csak 1 van az orszagban ) , csak epp nekik valami fenymasolt szar verzioban volt meg ugyanez a jegy, ami nekunk "eredetiben". Valoszinuleg megkaptak ingyen valami havertol a jegyirodanal, mi meg sok penzert vettuk a jegyeket. Megkertuk oket, hogy huzzanak el a picsaba, mielott rendort hivunk. Hajra Bayern!

atpijkamo118 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.03. 21:48:20

@MacskaÖsszeZavaróKft: :)) Azért kell ahhoz valamennyi esztelenség/pofátlanság, hogy még oda is üljenek, ahova egy másik (érvényes) jegy is szól. Alternatív lehetőség, hogy nem tudtak róla, talán féláron vették valami hülye magyarázattal.

MacskaÖsszeZavaróKft 2016.03.04. 06:40:41

Meg is kerdeztuk oket, hogy erdekesen hivjak oket, mutassanak mar egy szemelyit erdekessegkepp (mi mutattuk nekik a sajatot), mert ez aztan a "szipi-szupi veletlen"... :)
Ha nincs rairva a nev, akkor meg siman elhittuk volna, hogy csak a szervezok bakija.
De igy mar kicsit nagyobb osszeeskuvesre gondoltunk, lehet minden masodik ember a mi jegyunkkel volt. Sőőőőőt, a csapatok is!!! :D

MacskaÖsszeZavaróKft 2016.03.04. 07:04:27

Apropo wizzair: Most irattam at (ingyen) a diszkont klubbos nevemet emilben, irtam nekik februar 13-an, most valaszoltak, hogy kerik a passportom fenymasolatat, elkuldtem, es atirtak a nevem. A bajsag az volt, hogy nem szerepelt mindket keresztnevem a wizznel.
Ez meg EUn belul nem baj (egyelore), de kivul mar nagyon rabaszol.

Akik meg azt javasoljak, hogy rakjanak bele mas karaktereket, meg ilyeneket, azok totalisan idiotak, majd emiatt nem fog valaki utazni, mert ilyen kedves jotanacsokat irkalnak trollok a forumokon. Illetve utazhatnak, valami 30 000 HUF korul atirjak sitty-sutty helyben JEGYENKENT es utvonalankent a nevedet.

Mondjuk most nezem, hogy az oroszok a vizumomban kihagytak egy betut a becses nevembol, dehat szerencsere be- es kiengedtek a szep orszagukba/bol.
süti beállítások módosítása