Tékozló Homár

Mindenki teszi a dolgát: a minisztérium nyilatkozik, a nyugdíjas reménykedik

2016.02.10. 14:48 | Homár Hilda | komment

nav_leve_l_1.jpg

"Erkölcsi kötelessége a kormánynak, hogy ami a törvény alapján visszajár az állampolgároknak, azt meg is kapják. Még akkor is, ha egy csődbe ment külföldi biztosító helyett kell helytállni. A károsult biztosítottak az adóhivataltól kérhetik vissza a nekik visszajáró baleseti adót" - közölte az NGM. Egy sort még beletehettek volna, hogy egy csomó hiábavaló ügyintézéstől megkíméljenek néhány már amúgy is leharcolt Astra-károsultat.

Kedves Homár,

közismert az Astra biztosító tavalyi csődje és az ebből fakadó kötelező biztosítóváltás. Édesapám sajnos náluk volt biztosítva, így ő is érintett. Már eleve az októberi soron kívüli biztosítóváltás is szívás volt, mert dupla áron sikerült a gépjármű kötelező felelősségbiztosítását átkötnie. De muszáj volt, nem volt választása. 

Utána jött a hír, hogy az előre, egy összegben befizetett 2015-ös díjból legalább a baleseti adó időarányos részét vissza lehet igényelni. Ehhez egy NAV nyomtatványt kellett kitölteni és személyesen leadni az ügyfélszolgálaton (naná, hogy ügyfélkapun elektronikusan nem fogadták el). Némi sorbaállás után édesapám beadta, majd jó egy hónapig vártunk a válaszra. Tegnap megjött, csatoltam két képernyőfotót a lényegi részekről. A kérelemnek helyt adtak, de a kiutalás nem lehetséges (lásd 1. kép) és a követelést a továbbiakban nem is tartják nyilván. Mindezt egy 2003-as jogszabály alapján (lásd 2. kép). 

nav_leve_l_2.jpg

Tizenvalahány forint hiányzott az ezer forintos határhoz. Nem nagy összeg, nem is ez a része az igazán bosszantó - mondjuk nyugdíjasnak ez is pénz. Az az észbontó az egészben, hogy végigcsináltatják az emberekkel az egész procedúrát, dolgozik az apparátus, küldözgetik a méregdrága tértivevényes leveleket és az eredmény a nagy semmi! Az lett volna a korrekt megoldás, ha az ezer forintos limitről már az elején tájékoztatást adnak, az ez alatti kérelmeket be sem fogadják. Vagy netán ezekben az eljárásokban jogszabályi kivételt tesznek és összeghatárra való tekintet nélkül teljesítik a kifizetéseket. De ez már utópia.

Köszönöm, hogy meghallgattál.

Sanyibá

UPDATE

Kedves Homár,

az előbb beszéltem édesapámmal, kapott ma ismét egy levelet a NAV-tól. Arról értesítették, hogy a posztban látható határozatot módosították, mert jogszabálysértő volt.  Az indokolásban az áll, hogy az ezer forintos határ nem vonatkozik rá, mert a visszatérítést még tavaly benyújtotta. A pénzt a jogerőre emelkedéstől számított 30 napon belül utalják a számlájára.

Nos, hogy is mondjam...az arcom leszakad. Minden jó, ha a vége jó. Köszönjük a felülbíráló ügyintézőnek és persze a Homárnak is :)

Üdv,
Sanyibá

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2016.02.10. 14:54:00

patkány egy banda... és most döntsétek el, hogy kire gondoltam :D

Antalbaba 2016.02.10. 14:54:29

Mit lehet hozzáfűzni? Az ilyen vízfejet jobb is, ha karcsúsítják:-(

AtiSnatch 2016.02.10. 14:56:32

Akinek számít 1000Ft, az annyit is ér...

ozur 2016.02.10. 15:03:16

posztert már lehet?

230e 2016.02.10. 15:08:00

Ha még fizet adót, akkor fizessen be 999 forinttal kevesebbet.

Terézágyú 2016.02.10. 15:19:55

Itt is látszik, hogy még egy ilyen nagy cégnél dolgozó gizike sincs tisztában az olyan egyszerű szövegszerkesztési dolgokkal, mint automatikus elválasztás, kiskötőjel/nagykötőjel/gondolatjel megkülönböztetése...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2016.02.10. 15:20:08

Ezer forint alatt nem adnak és nem kérnek pénzt, ez tudvalevő. Ezer másik sebből vérzik az adóhivatal, de ez pont egy ésszerű szabály.

Ha meg be kellene az állampolgárnak fizetni 12 forint adót, akor meg az kerülne a Homárra. Hány poszt volt arról, hogy szolgáltatók annyi befizetést kérnek, aminél a befizetés költsége nagyobb! Sehogy se jó.

Inkább azon siránkozna mondjuk, hogy a benzinen van annyi adó, hogy autópályadíjat szedni már tök értelmetlen. Vagy hogy a benzin jövedéki adóját is ÁFÁ-val sújtják. Na, erre varrj gombot!

atpijkamo123 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.10. 15:30:22

Az a szomorú, hogy mára Magyaroszág annyira lecsúszott, hogy ennyi pénzért emberek sorbanállnak, bosszankodnak, vergődnek, pedig még igazuk sincs.

sáros_tehén 2016.02.10. 15:30:23

Kb ugyan ez megy minden szinten.
Egyik adónemből hiányod van, másikból túlfizetés.. nem lehet átvezetni.. fizesd be a hiányt.. a túlfizetést, pedig majd szépen jóváírják, kb 10 év alatt. (saját tapasztalat)

metal · http://electric.blog.hu 2016.02.10. 15:35:04

@atpijkamo122: Ez egy értelmes szabály, de ettől még nagyon nincs rendjén a leírt probléma.
Így hirtelen két értelmesebb megoldást is el tudnék képzelni:
1. a beadáskor egy egyszerű kalkulátorral az ügyintéző megnézi, hogy mennyi járna vissza, és akinek 1000Ft alatti, attól el sem veszik (egy csomó pénzt megspórolt volna az állam).
2. nem visszaadják az adót, hanem az újonnan megkötött biztosítás adójából lehet levonni. Ehhez a biztosítóknak minden információ meg lett volna.

metal · http://electric.blog.hu 2016.02.10. 15:36:14

@sarostehen_: át lehet vezetni. Saját tapasztalat.

rarabel 2016.02.10. 15:37:03

Ami jár, az jár!
A poszter szája is jár.

borso 2016.02.10. 15:45:08

ahányszor 999.-Ft-ot már nem adtak/adnak vissza és az a bankszámlámra érkezne már milliárdos lennék. :-)

atpijkamo124 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.10. 15:50:17

@metal: A vajna kapott többek között 6 milliárd adóelengedést. Az fejenként - beleértve a nyugdíjasokat és csecsemőket is - 600 forint. Veszed a poszter családját, már ezer forint felett van a káruk. Inkább azon rugózhatnának. Vagy az évente sokszor változó adójogaszabályok, amik miatt a könyvelőknek sok napot kell tanulniuk, amit megint csak te fizetsz meg. vagy az újrafejlesztett számlázóprogramok. A szájunkig ér a szar, és te megigazítanál egy tincset a homlokunkon, mondván, így fésülve nem néz ki annyira előnyösen. Komolyan nem értelek.

Az egykulcsos adó miatt 500 milliárd hiányzik a költségvetésből, amit áfaemeléssel, különadókkal, mindenféle baromsággal szednek ki a zsebünkből. És akor rugózuk 990 forinton.

milyen nőazilyen 2016.02.10. 15:51:39

Amennyit idáig spórolt az Astrán, azt most egyszerre veszítette el, karma.

metal · http://electric.blog.hu 2016.02.10. 15:54:41

@atpijkamo124: ezeknek mi köze van a dologhoz? Te érted amit írni szerettél volna?

atpijkamo125 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.10. 15:55:03

Volt hűtőgépcserére 25000 forint támogatás. A nyugger mehetett magyarországhu regisztrációra az önkormányzathoz. Meg beadhatta. Meg lerohadt a rencer, de annyira, hogy újra kellett írni. Meg az ilyen hűtőket plusz tízezerért árulták. Végül lett tizenezer forint támogatás, de a belefeccölt munka több volt. Rohad szét az egész rendszer, és vészes sebességgel nő a bürokrácia.

atpijkamo126 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.10. 16:01:12

@milyen nőazilyen: :))

@metal: Semmit nem értesz. Van egy roncs Ladád, kívül-belül eszi szét a rozsda, ülések szétszakadava, lógnak a biztonsági övek, 2 litert fogyaszt ... 10 kilométeren. Akkor elindulsz szelepsapkát keríteni az elgurult helyett?

Magentax 2016.02.10. 16:41:53

@AtiSnatch: majd, pl. ha te is havi 70 ezer Ft-os nyugdíjból tengeted nyomorult kis életedet, neked is számítani fog 1000 forint.
Vagy netán te is kedves vezírünk egyik zsírosbödönjét nyalogatod?

atpijkamo127 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.10. 17:05:03

@Magentax: "neked is számítani fog 1000 forint."

1. A szótárt üssed fel az "irónia" címszónál, és megérted a mondanivalóját.

2. Hiába számít 1000 forint, ha nincs igaza. Nekem is számít ezer forint, mégse akarja senki ideadni. Úgy kell kihúzkodnom az ezreseket az emberek táskájából. Egyáltalán nem együttműködőek, és még ők vannak felháborodva, mikor észreveszik.

psmith 2016.02.11. 02:21:18

Egy ilyen fillérbaszó nekitolatott a kocsimnak. Oké, előfordult már mással is, kulturáltan kitöltöttük a baleseti bejelentőt. Közben ez az astra hulladék megszűnt, már a kárfelmérő sem jött ki. Egyszerűbb volt saját pénzen megjavíttatni, mint szaladgálni ügyet intézni. Szóval ne sírjon itt a poszter, a .... 978 forintjáért.

(Normális esetben kijön a kárfelmérő, én beviszem az autót a szervizbe, megjavítják, a végén hívnak, aláírom a papírokat. Esetleg már a kárfelmérő is a szervizbe megy.)

AtiSnatch 2016.02.11. 07:06:52

@Magentax: annyi értelem süt a mondanivalódból, elképzelhetőnek tartom, hogy rájuk szavaztál, csak már megbántad :D

Komojtalan 2016.02.11. 07:45:20

@AtiSnatch: Hülyeség. Az lehet most megbánta, de 2018 -ban bemegy a fülkábe és úkra rájuk szabaz ... Aztán szidja őket megint 4 évig. Aki azt hiszi az Astra lényegesen olcsóbb volt téved. 2 éve az autóváltásnál már nem is ők nyertek, azelőtt nálunk voltak. Ennyi erővel meg egyik cég sem biztonságos. Azért mielőtt eelkezdenék szopni legalább utána járok. Azt nem mondom hogy felvet a pénz, de egy ezresért inkább a Metrókijárat elé állok, ott fél óra.

sáros_tehén 2016.02.11. 09:04:54

@metal: Cégnél nem lehetett átvezetni a főváros, és a NAV között.

Dezsike 2016.02.11. 09:17:55

Ahogy az előző poszthoz is írtam, automaták által benyelt apróért is elmentem - már csak elvből - mindig szó nélkül visszaadták. A postán küldött 100-ast minimum 500 volt nekik feladni, de megtették. Akkor az amúgy is milliárdos bevétellel rendelkező adóhivatalnak miért fáj elutalni 987 Ft-ot, amikor 1000-et kiutalni már nem fáj... Az utalás költsége a kerekítések miatt max 1 Ft-al lenne több.
Én a MÁVval jártam ugyan így, késés miatt járó általány kártérítést próbáltam kérni, de elhajtottak azzal, hogy a kifizetendő összeg nem éri el az 1000 Ft-ot. Azóta inkább személyvonattal járok, nem sokkal lassabb mint a gyors, nem kell rá pótjegy és átlagosan kevesebbet késik.

joska61 2016.02.11. 09:29:07

Ha ez az állam pénzt lát, elvakult gerjedelemmel kapaszkodik bele. Nem újdonság ez...

McZozo 2016.02.11. 09:50:54

@atpijkamo122: Nem cask ott adoztatnak duplan, hanem szinte mindenutt autobehozatalnal is adora fizetsz adot, de szimplan mikor az adozott fizeteseddel vessel barmit es erre fizetsz aztan meg afat atirast adot barmit akokr is duplan adozol.

Masik en egyetertek ezzel az ezer forintos dologgal, de annyiban igaza van a poszternek hogy akkor tan nem kellett volna hagyni koroket futni a nagyfatert.

anarch 2016.02.11. 12:42:09

@atpijkamo124: Szóvan Andy Vajnának azért engedtek el 6 milliárdot, mert az fejenként 600Ft és mivel nem éri el az ezret így nem kell befizetnie? :)

Más: mire mi elérjük a nyugdíjaskort addigra nem lesz állami nyugdíj. Mert nem lesz aki fizesse, az állam pedig nem takarít meg semmit belőle. Az, amit "megmentettek", már réges régen nincs meg. Alternatív megoldás: nem is leszünk nyugdíjasok, mert a nyugdíjkorhatárt addigra a várható életkor fölé emelik (Az 1970-1990 között született ff-ak várható élettartama 64-68 év, nőknél 70-74.)

atpijkamo133 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.11. 12:45:25

@anarch: :)) Neked már nemlesz, nekem még lesz. Azért én se arra építek.

fifibá55 2016.02.12. 10:04:35

"..soron kívüli biztosítóváltás is szívás volt, mert dupla áron sikerült a gépjármű kötelező felelősségbiztosítását átkötnie.."
A GKFB az idővel egyre drágább lesz: ahogy egyre több autósnak már nem az év végére esik a biztosítási évforduló, csak egyedi ajánlatokat kérhet, egyre kisebb versenyre kényszerülnek a biztosítók. 3-4 év múlva már csak szép emlék lesz a tizenezer forintos kötelező, de majd jól megnyugtatnak, hogy NY-Ejrópában is sokkal drágább.

Szubrina 2016.02.20. 18:37:36

Ennek a sok kommentelőnek fizetnek, hogy bunkózzon és tiszteletlenkedjen mindenkivel vagy tök ingyen és bérmentve?

Szubrina 2016.02.20. 18:39:29

@Dezsike: Ha ezer forint alatt van a vonatjegy, akkor ne is vegyek? Micsoda mentalitás ez?

Szubrina 2016.02.20. 18:40:59

Egyszerűen nem értem, hogy ami 1000ft alatt van miért ne lehetne kifizetni? Nincs 1000-nél kisebb címletünk?

atpijkamo98 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.20. 18:48:45

@Szubrina: Mert ez a szabály.

És jó szabály, mert az ezer forint alatti ki-be fizetések banki költsége összehasonlítható magukkal az összegekkel.

Mondjuk egy 500 forint átutalása kerül 100 forint banki díjba, és 400 forint ügyintézői díjba. Van értelme?

Ennél sokkal-de-sokkal pusztítóbb rossz törvények vannak, ha jobbítani akarsz van értelmes terület, csak rajta!

Szubrina 2016.02.20. 19:19:37

@atpijkamo98: Én is úgy gondolom, hogy 1000 Ft, alatti összegért túl nagy erőfeszítés benyúlni a farzsebembe és elővenni a pénztárcámat, jobb lesz, ha inkább elő sem veszem.

atpijkamo98 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.20. 19:28:27

@Szubrina: Legyen az az 1000 Ft inkább 2 Ft! Pontosan erről van szó. Olyan fárasztó lenne 1-2 forintosokkal fizetni, hogy kivonták azokat a forgalomból.

Szubrina 2016.02.20. 19:44:41

@atpijkamo98: Érdekes szabályok minden esetre, jó tudni ezentúl, ha valami 1000 Ft-alatt kerül bármennyibe is, nem fizetek érte csak úgy elteszem vagy bliccelek.
Mi különbség van az egyik 999 ft és a másik 999Ft-ig terjedő összeg között.
Ha az adóhatóság tartozik nekem 999 Ft-tal nem kell kifitzetni, ha én veszek valamit 999Ft-ért nekem ki kell, kit érdekel, hogy neki azután banki költséget kell elszámolni, fogja a pénzt és ha felém jár dobja be a postaládámba vagy akármi.

Gondolom bonyolult az elgondolás!

Minden magyar állampolgárnál lenyúlni 999 Ft-ot, hát szép summa és ez még TÖRVÉNYES is. csak Gratulálni tudok.

Ismerem a kommentelés morálodat, tudom szerinted fillérbaszó vagyok, de hát veled ellentétben én nem csak az orromig látok.

atpijkamo98 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.20. 22:43:22

@Szubrina: "Ha az adóhatóság tartozik nekem 999 Ft-tal nem kell kifitzetni, ha én veszek valamit 999Ft-ért nekem ki kell"

Nem, ha te tartozol a NAV-nak 999 Ft-tal, neked se kell kifizetned. Frappáns megoldás, nem? :))

Vagy csak trollkodsz, vagy tényleg ilyen buta vagy. Tulajdonképpen mindegy is, bármelyik arra öszönöz, hogy befejezzem a veled való diskurzust. Legyen jó napod!

Dezsike 2016.02.21. 14:13:14

@Szubrina: Több volt a vonatjegy 1000-nél (pótjeggyel együtt), de 2 óra késés esetén is csak a felét adnák vissza, ami már nem volt 1000 Ft. Természetesen meg kell venni az 1000 Ft alatti jegyeket is, de akkor ők is fizessék ki ami nekem jár összeghatártól függetlenül. Az adóhatóság eljárásában legalább annyi a korrektség, hogy ha nem is fizet ki, ha te tartozol nem követeli (más kérdés, hogy ezzel vissza lehet élni).

Szubrina 2016.02.21. 21:55:11

@Dezsike: Pontosan, mondom engem pl. rohadtul nem boldogít, hogy nekik milyen költségbe fáj, ha nekem kiutalnak 320Ft-ot, ha az az enyém. A költségeket pedig rendezzék, azokból a bevételeikből, amik olyan összegek, hogy elenyészik a miattuk kifizetett költség.

Nem tartom korrektnek, mert lehet az évekig, hogy pont mindig úgy jön ki, hogy nekem pont mindig visszajárna 999 Ft...abból kijön azért 10 év alatt 10 rugó. küldjék 10 évente szarom le, legyen egy egyenlegem, ha több jöhet az egyenlegre, ha kevesebb vonják le!

Ha ez az én részemről van én is fizetem, ez így normális, így igazságos...felőlem 100 évente is fizethetnek, akár a felemnőimnek, ha én már megmurdeltem, ha 100 év után jár 100 rugó, abból már meg tudják váltani sok évre a sírhelyemet a kölkeim...

Sokan nem értik, hogy sok kicsi sokra megy...szarok bele, hogy a költségeik azért magasak, mert a cégek lobbiztak, hogy a kezelési költség oly magas legyen...

Ahogy a cikkben is írták, azzal, hogy felvették minden panaszos adatait és ügyintéztek vele, mire kisütötték ezer alatt nem fizetnek vissza pénzt, már dolgoztak vele 1 vagy fél munkaórát, ennek is kézzelfogható összege volt.

Érdekes, hogy gáz, telefon stb. szolgáltató kiküldi a számlát 1 Ft-ról is, pedig nem hiszem, hogy nekik is megérné...de ez van ami jár az jár és nem csak a pofánk...

ha pl. veszek egy kenyeret és fizetek egy ezressel, visszajárna 700 ft...de az eladó, nem adja vissza, mert amíg a visszajáróval babrál, addig inkább foglalkozhat a következő vevővel...viszont, amíg a visszajáróval babrál a mögöttem lévő meggondolja magát és kifordul a boltból...Azt hiszem ezentúl nem kéne senkinek visszafizetni a visszajáróját, mert összességében ezzel a cégek, rengeteg haszontól esnek el és hát a haszonért léteznek a vállalkozások...

@rosszindulatú kommentelők:
Tudom én vagyok a hülye, hogy a logikus és igazságos gondolkodást nem mellőzöm a bunkó beszólások ellenére se a repertoáromból.
Ó boccs, hogy nem vagyok mindenbe belenyugvó droid!

Szubrina 2016.02.21. 22:11:31

Különben rengeteg igazságtalanság van a világban, nekem pl. rengeteg költségem adódott már más hülyeségéből...Pl. amikor kiléptem az egyik munkahelyemről, elküldött egy rákosszentborzasztói kerületbe a leszámolási papírjaimért a (volt)főnököm, ekkor már nem volt bérletem, mivel spórolni akartam (3 jármű oda vissza, ohne bérlet) bicajjal mentem, ez nem kis táv volt oda-vissza 50km...Amikor hazaértem észrevettem, hogy valami papír hiányzik...na most én egy laikus vagyok, amikor a kezembe nyom egy KÖNYVELŐ (tehát adott ágazatú végzettséggel bíró ember) 20 paksamétát, eléggé nehezen állapítom meg, hogy hiányzik-e belőle, persze közben sietek, nehogy ellopják a két lakattal kilakatolt bicót, mert ugye Budapestről beszélünk...

Mivel másnapra be kellett adnom a munkaügyibe, vissza kellett újra mennem "ja igen, a fénymásológépben maradt" " köszi" kocsival mentünk vissza, benzinpénz...

Persze az én hibám is, hogy nem vagyok olyan felkészült papírügyekben, mint egy könyvelő, ugyan nincs végzettségem a dologban, de ezek szerint kéne belőle diploma...(ebből is, meg minden hivatali ügyből, mert ott basznak át, ahol tudnak)

Még is szerintem, így tizenpár év távlatából azt gondolom, hogy nem kötelességem sehová, de legalább is nem kétszer elcsattogni a munkahelyem végzésétől bárhová máshová, illetve ha még is köteles megtéríteni az utazásom költségét a volt főnököm...

Persze az ilyesmikre is mindenki beleszarik, sok év alatt sok hasonló eset, sokezer ft...de persze nem számít, mert én egy garasosokodó népi agyagedény vagyok...

Szubrina 2016.02.21. 22:12:29

@Szubrina: Nem is kiléptem, hanem megszűnt a cég tevékenysége és így az én állásom is...tehát az se az én hibám volt...

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 15:37:45

@atpijkamo98: hagyd, szubrinka nagyon sötét, a blogján erről meg is bizonyosodhatsz:

szubrina.blog.hu

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.24. 15:46:11

@szubina egy mocskos ribanc: Nem szoktam ilyen szigorú lenni, csak elkapott a hév. Nincs nekem bajom @Szubrina:-val, ha ő ilyen makacs és értetlen, hát legyen. Szerintem te is túl szigorú vagy vele.

Szubrina 2016.05.24. 17:25:39

@atpijkamo100: Ő nem szigorú, hanem egy telefosott búvárruha, ennyit a beltartalomról...igazából fáj neki, hogy nem tud udvarolni, ezért inkább húzza a hajam, mint az oviban, mert így mutatja ki, hogy tetszem neki...már megszoktam, hogy a mai hímneműi, csak ilyen bantu módon tudnak kommunikálni...eöööööööööööö Tonda, Lana...
www.youtube.com/watch?v=YxDjnTrRSiA

atpijkamo101 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.24. 19:09:40

@Szubrina: Engem is picit kihoztál a sodromból, pedig engem kenyérre lehet kenni.

Szubrina 2016.05.24. 19:25:26

@atpijkamo101: azért mert sokan annyira egyformának látjátok a világot, ti átlagosak, én meg tök másképp és ezt nem bírjátok elviselni.

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 19:54:38

@atpijkamo100: Igaz, de ennek az okát épp most írtam le a blogján, ha megnézed, már két olvasója is lesz:)

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 19:58:31

@Szubrina: "ti átlagosak" :D

Selejtke, te legfeljebb álmodozhatsz arról hogy én neked udvaroljak, de még arról is hogy akár csak ugyanabba a rétegbe kerüljünk ebben az életben. De azt hiszem ezt is leírtam már.

Szubrina 2016.05.24. 20:19:23

@szubina egy mocskos ribanc: Hogy magadra vetted az átlagost, pedig nem rólad volt szó, átlagon aluli vagy, ily módon valóban lehetetlen is, hogy egy rétegbe kerüljünk és ennek fájdalma miatt vergődsz folyamat a net összes fórumán, ahol csak érsz.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.24. 20:51:01

@szubina egy mocskos ribanc: "ennek az okát épp most írtam le a blogján"

Nekem abból nem derült ki.

Régebben már jó mélyen beleolvastam a blogjába, inkább tetszett, mint nem. Az imponált, hogy szabadon beszél.

@Szubrina: Áruld már el, mivel bőszítetted fel ennyire?

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 20:56:45

@Szubrina: Eddig 4 regisztráció, 4*0,5 perc=2 perc, nem tudom milyen órákról beszélsz.. Folyamatosan.. mint már mondtam, nekem ennyit megér, hátha eltakarodsz és nem szennyezed tovább ezt a világot az ostoba léteddel.
Nem vettem magamra, csak nagyon meglepett h te titulálod magad átlag felettinek..hát nem tudom, nem én siránkoztam hogy mennyit kellett biciklizned, miután kirúgtak és egy szaros bkv jegyre nem volt pénzed hogy elhozd a hivatalos papírjaidat, amiről azt se tudtad micsoda és mi kell, meg mi nem (ja nem kirúgtak, hanem megszűnt..aha..biztos kurva fontos munkád lehetett..), meg h 18 évesen jól átbasztak az egyetlen próbanapodon a büfében (LOL).. azt hiszem ekkora balfasz soha életemben nem voltam. DE még ezred ekkora sem:D Szóval erősen kétlem hogy valaha bekerülhetnél az én társadalmi rétegembe, főleg hogy már 34 éves vén lotyó vagy. Azon pedig tényleg dolgozom hogy ne basszanak fel az ilyen magadfajta semmirekellő, világon még értéket soha nem teremtett, iskolázatlan hippi idióták, de nem megy egyről a kettőre mikor folyamatosan fröcsög a szádból az ostobaság. Ugye, ökofalu.. elköltöztél már? Menjél inkább, foglalkozz a zuhanyrózsáddal, meg az illatos wc papíroddal, játszd a beteg bdsm játékaidat, a fontos dolgokat meg hagyd meg a hozzáértőknek.

Szubrina 2016.05.24. 21:04:55

@atpijkamo102: :DDD Azzal, hogy létezem.
Igazán hízelgő, h tetszett a blogom, amibe régebben mélyen beleolvastál.:D

Szubrina 2016.05.24. 21:11:26

@szubina egy mocskos ribanc: Épp azt teszem, meghagyom másoknak én ezekről írok, mert jogom van.

Tök hülyeség ilyen kiragadott pillanatnyi dolgokkal jönnöd...az a biciklizős, amikor a KÖNYVELŐ (bocs, de neki azért csak van papírja arról, hogy tudja milyen papírokat kell átnyújtania valakinek) nem adta át minden papíromat. Nekem másmilyen végzettségem van, a könyvelő meg abban nem jeleskedne, így van ez.
A munkahelyem azért szűnt meg, mert újrapályáztatás volt és nem a főnököm nyert (korrupció), szóval igen is fontos munkám volt és még jó pár évvel később is lassan 8, visszasírnak a régiek engem.
Nem egy BKV jegy kellett volna, hanem 3 oda és 3 vissza...az 2000 Ft...ha te szívesen baszod ki az ablakon a pénzt, főleg, amikor elveszted a munkádat, az a te dolgod, nem hiszem, h ez szarrágás, ha emiatt csórónak nevezel, vállalom.

Az meg, h átbasztak a próbanappal, azért volt, mert tapasztalatlan és jóhiszemű voltam, ahogy most is jóhiszemű vagyok, nem egyből a legrosszabbat feltételezem az emberekről, most akkor ezért is meg lehetne kövezni...bár a férfiakról nagyon rossz tapasztalataim vannak, férfi=megbízhatatlanság, egymás szinonimái...

Ha az a célod, h ne írjak, nem fogod elérni, csak annál inkább fogok.

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 21:13:43

@atpijkamo102: elárulom én, ezzel:

szubrina.blog.hu/2016/03/10/egyenjogusag_987#c30050250

Szeret élősködni a kis ingyenélő kurva, nem érti, hogy rengeteg szórakozóhely üzemel egységes belépővel (gondolom a sziget fesztiválról már mki halott, és ez csak egy példa), ez így helyes, ahol nem, ott csak azért van, hogy a férfiakat már a bejáratnál jól le tudják húzni. Ezzel csak a szórakozóhely jár jól, ja meg az ilyen élősködő ribancok. Szerencsére most már az Alkotmánybíróság is kimondta ennek a törvénytelen létét, ez fáj a mocskos kis ribancnak. Ugyanígy elvárja hogy ő szabadon írhasson bármit, de azt senkinek ne legyen joga bírálni és a többi. Egyébként ha megnézed az ízes hozzászólásait, amikor tehetetlen dühében már semmi észérvet nem tudott felhozni..na az minden csak önuralomról nem tesz tanúbizonyságot.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.24. 21:17:12

@Szubrina: A történetek olvasása a gyengém.

Meg az van, hogy kiütést kapok a "hagyományos nemi szerepek"-től. Hogy a nő otthon mos főz takarít, szakmányban szüli a gyerkőcöket, a férfi meg megverekszik a kajáért. Teljesen normális számomra, ha egy nő nem viselkedik az elvárásoknak megfelelően. Vagy egy férfi. Nem is sikerül nekem gyűlölni a másságot, pedig a gyűlöletre nagy igény van manapság.

A két lányomat nem neveltük nőnek. Semminek. Csak embernek. Az egyik egy kicsit fiús lett, a másik meg klasszikus "nő".

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 21:17:28

@Szubrina: Azt a kémprogramot meg úgy hívják Google kereső.. neked végzettséged..sokat térdelhettél az előtt aki neked bármilyen papírt kiállított..

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 21:20:30

@atpijkamo102: Egyébként ettől függetlenül, ha neked tetszett a blogja, akkor ugye mutogatod a lányaidnak is?
Annyira azért ugye mégse tetszik.. remélem te érted miről beszélek.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.24. 21:22:36

@szubina egy mocskos ribanc: Köszi!

Nem értek veled egyet. Azért fizetnek a fiúk, és ingyenesek a lányok, mert különben túl sok fiú lenne a kevés lányra. A te érdeked is.

Egyébként meg a nők eléggé el vannak nyomva a magyar társadalomban, nem árt egy kis pozitív diszkrimináció.

Biztos megvannak a maga hibái. Hagyd békén, ha irritál! A kedvemért!

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.24. 21:24:35

@szubina egy mocskos ribanc: Csak pár évvel fiatalabbak nála, nem féltem őket már semmitől. Csúnyábban beszélnek, mint én. Persze szinte mindenki.

Szubrina 2016.05.24. 21:25:49

@atpijkamo102: Én meg ettől a libsi nevelési módtól kapok kiütést, az identitást nagyon is befolyásolja a nevelés, azaz, ha mostantól a fiúkat és a lányokat csak embernek nevelik, akkor nem lesz identitástudatuk.
Ezért is van belekontárkodva a magyarság történelmébe is, hogy ne érezhesd igaz magyarnak magadat, a nemzeti identitásodat ássák alá, azzal, hogy mi idejöttünk, gyilkoltunk és elvettük, azt ami a másé, holott azóta ezt már rég megcáfolták...

Sajnos, nagyon fontos egy lánnyal éreztetni, hogy lány, a lányokkal másképp is kell bánni, sokkal érzékenyebbek a világ dolgaira, nem tudom, h te ezt férfiként felfogod-e.

Manapság rengeten nő lesz öngyilkos és pont azért, mert nem ő a családi tűzhely melegének örzője, hanem a rideg üzleti világban gürcöl és harcol nap, mint nap...és a lelke mélyén tudja, h nem ez a neki szánt szerep...

A férfikra szintén rossz hatással volt az emancipáció, nem találják a helyüket, elfelejtettek férfiként viselkedni, becsületesnek, megbízhatónak és védelmezőnek lenni...csupa kis ecsetfejű nyávogós, szolizós faszfej, manapság a férfi vagy az öreg igénytelen fajta...áhhh...

Szubrina 2016.05.24. 21:29:31

@atpijkamo102: Én is ezt magyarázom neki, de hát nem érti, a nagy örömködésben, hogy saját magával baszott ki.

"Azért fizetnek a fiúk, és ingyenesek a lányok, mert különben túl sok fiú lenne a kevés lányra. A te érdeked is."

Hányszor leírtam már neki, azon túl, hogy egy fiú felkap magára egy polót, meg egy farmert...a lányok hajlakk, smink, ilyen-olyan csipkés alsóneműk, magassarkú cipő, nem két fillérért stb...persze előtte tetőtől talpig leborotválja mindenét, nem csak az arcát, mint a férfiak, a borotva pengéje, a hab mennyisége, a samponok, a balzsamok stb...egy nő ezerszer többet költ a külsejére, ha elmegy pl. szórakozni, mint egy pasi.
Azon kívül kevesebbet keresnek a nők...hihetetlen, hogy ezt bezzeg nem találja alkotmányellenesnek az alkotmánybíróság.

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 21:30:40

@atpijkamo102: Pont erről beszélek, nézd meg a sziget fesztivált, ott nincsnek lányok? Ne röhögtess! Ezt csak ezek a tetű szórakozóhelyek találták ki a férfiak lehúzására! Most írtam le! Ez nekem egyáltalán nem érdekem! (A lányaidról meg valamiért az volt az érzésem hogy tinik, de akkor mindegy.) Azt pedig kérlek mutasd meg hol vannak elnyomva a nők, mert hogy nem a nyugdíjazásnál, az biztos!

Szubrina 2016.05.24. 21:32:31

@atpijkamo102: Nem a csúnya beszédemre gondol, már sokszor megkaptam, hogy nő létemre túl szabadosan fogalmazok szexuális témakörben, szóval elvárnák, h viseljem az emancipunci összes negatívumát, de egy pozitívumát se vehessem igénybe, mint pl. hogy nőként szabadon írok a baszásról, orgazmusról.
Pedig ezzel segíthetek nőtársaimnak is, akik nem mernek erről beszélni, tájékozódni, kérdezni...

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 21:34:28

@Szubrina: hányszor leírtam már hogy a magánügyed mennyit költesz magadra! Ennyi erővel nekem meg kocsit kell vennem, meg egy ing is 30 ezer.. van 5 ezerért is.. csak az olyan is.. fodrászhoz is 3 hetente kell mennem stb. Nem olcsóbb semmivel. A kevesebbet keresnek hazugságra pedig még egyszer, bérpapírt mutass! Ja, hogy hazugság? Hát igen.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.24. 21:36:16

@Szubrina: Huh. Félreértettél. Nagyon is tudom, hogy a nők mások, mint a férfiak. Pl. ha elmondanak egy problémát, nem megoldást kell adni, hanem együttérzést. Szóval csak nem adtunk nekik lányos vagy fiús játékokat, hanem csak játékokat. És nem sulykoltuk beléjük a viselkedési mintázatokat, csak megmutattuk a lehetőségeket. Hülyeség, hogy a lánynak szépnek kell lennie, a fiúnak erősnek. blabla.

"a rideg üzleti világban gürcöl és harcol nap, mint nap...és a lelke mélyén tudja, h nem ez a neki szánt szerep..."

Nincs igazad. A nők többségére ez talán igaz.

"védelmezőnek"

Nekem pl. semmi kedvem védelmezőnek lenni. Én kiállok mgamért ha kell, egy nő is álljon ki. Nem az, hogy a gyengét ne védeném, ha szükség és lehetőség van rá, de nem nemtől függ.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.24. 21:37:57

@Szubrina: "segíthetek nőtársaimnak is, akik nem mernek erről beszélni, tájékozódni, kérdezni... "

Egyetértek.

Szubrina 2016.05.24. 21:38:09

@szubina egy mocskos ribanc: Nyilván nem azért téma ez illetékes körökben, mert légbőlkapott probléma lenne, a nők kevesebbet keresnek témakör. Nézz utána, ahogy elnézem lenne minek!

Szubrina 2016.05.24. 21:40:15

@atpijkamo102: Én kénytelen vagyok, nap mint nap (és blogról blogra, kommentről, kommentre) kiállni magamért, de érzem a lelkem mélyén, semmi sem tenne boldogabbá, mintha valaki (egy lelkileg erős férfi) levenné végre ezt a terhet a vállamról, ő megvédene és én főzhetnék neki finomakat, mert nem magamat kéne védeni...nem szó szerint kell érteni, érted?

Szubrina 2016.05.24. 21:41:37

@Szubrina: jav* szabatosan
na má látszik, h fáradtság van, én elrakom magam holnapra, mert nagyon hamar holnap lesz...

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.24. 21:44:39

@szubina egy mocskos ribanc: "hol vannak elnyomva a nők,"

Ez könnyű. Számold meg a női vezetőket, politikusokat. Alig találsz. Hány nő erőszakol meg férfit, és hány férfi nőt? A családi erőszak ellen sincsenek rendes törvények. A fizetésük is alacsonyabb. Hát az igaz, hogy náluk van a pina és a hosszabb élet. Evvan.

Amikor Isten megteremtette a Ádámot és Évát, felruházta őket különböző tulajdonságokkal. Miután mar csak 2 maradt a zsákjában, elhatározta, elosztja közöttük. Elmondta a párnak, az egyik tulajdonság az az, hogy amikor vizel akkor nem kell leguggolni.
"Ez nagyon hasznos dolog" mondta a párnak akiket éppen az almafa alatt talált.
"Kíváncsi vagyok, valamelyikőtök szeretné ezt a képességet?"
Ádám felugrott "Add nekem!" üvöltötte, "Nagyon szeretném! Kérlek, kérlek, kérlek, had legyen ez az enyém! Ez olyan nagyszerű lenne! Amikor a kertben dolgozom, vagy az állatokkal foglalkozom, akkor csak odaállok egy fához és hagyom, had jöjjön. Ez tök jó lenne, télen akár a nevemet is le tudnám írni a hóba. Istenem add nekem ezt a képességet" És ez így ment egy jó darabig, mint egy, nos... egy kisfiú akinek pisilnie kell.
Éva csak mosolygott, és azt mondta Istennek, ha Ádám tényleg annyira akarja, hát legyen az övé. Ha ez őt boldoggá teszi, ő egyáltalán nem bánja ha neki adja.
Szóval így történt, hogy Ádám kapta azt a képességet, hogy állva is tudjon pisilni. Miközben boldogan ugrándozott és lepisilt minden fát, bokrot, követ, Isten belenézett a zsákjába és így szólt:
"Lássuk csak. Mis is maradt meg? Ó igen, a többszöri orgazmus."

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 21:46:15

@Szubrina: Ne a levegőbe fröcsögj! BIZONYÍTÉKOT MUTASS! Ja, hogy az nincs..

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.24. 21:49:18

@Szubrina: Szóval szereted kimondani a dolgokat, de a nyersességedért kapott támadásokat más valaki védje ki?

Nah, nincs ezzel baj, nyugodtan legyél őszinte, és szard le, ha bántanak.

Szubrina 2016.05.24. 21:54:16

@atpijkamo102: Nem erről van szó...azért írtam, h nem csak itt...hanem mondjuk zaklat valaki telefonon, akár egy marketinges...nekem kell mindig mindent kijárni és intézkedni, miért nem lehet egy támaszom, aki ezekben segít és elintézi?
Vagy megtámadnak az utcán, lassan a nők védik meg a férfiakat, komolyan...áhhh...
Erre is van egy sztorim, majd elblogolom...

Szubrina 2016.05.24. 21:56:17

@atpijkamo102: Tipikus férfi volt ez az Ádám, ma is ilyenek a férfiak..."fizessenek a nők is belépőt a szórakozóhelyen, annyit, mint a férfiak!"=állva pisilés..kisvártatva: "miért nem jönnek nők a szórakozóhelyekre?"=többszöri orgazmus

Nagyon tetszett:))) és az elnyomás is igaz...na a férfit erőszakolni is meg van a véleményem, a férfiak mindig akarják, ha meg nem, akkor nem áll fel, így nehéz őket úgy megerőszakolni, h ne akarják...és ne élvezzék:DDD

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 22:03:07

@atpijkamo102: Kérlek.. ez azért van, mert sokkal alacsonyabb számban alkalmasak ilyen feladatra.. Ugyanazért a munkáért pedig megkapják ugyanazt a pénzt. Ja, hogy nem végzik ugyanazt a munkát..hát igen..de ezért csak magát okolhatja mki, a lehetősége adott ugyanúgy tanulni, csak hát..mki maga szerencséjének kovácsa. Sajnálom hogy te sem érted, mondjuk ha 30-as lányaid vannak, nagyon nem lehetsz már fiatal, elfogadom hogy ezeket a problémákat már nem tudod átlátni. Üdv, minden jót!

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.24. 22:07:34

@Szubrina: "nehéz őket úgy megerőszakolni, h ne akarják"

Kiajvítalak. Pár napja hallottam a rádióban egy pszichológust. Azt mondta, hogy a nők nedvesednek erőszak közben, de ez nem azt jelenti, hogy élveznék, csak működik a biológia. Ugyanezért férfiakat is lehetséges megerőszakolni. Ezt mondta a hozzáértő. Nehezemre esik elhinni. Egyszer megerőszakolhatna egy dögös csaj, hogy legyen elsőkézből tapasztalatom. Pusztán a tudomány érdekében.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.24. 22:12:31

@szubina egy mocskos ribanc: "sokkal alacsonyabb számban alkalmasak ilyen feladatra"

Oké, 100:95 arányban. de nem 100:1.

"Ugyanazért a munkáért pedig megkapják ugyanazt a pénzt"

Hidd el nekem, hogy nem. vagy csak nagyon ritkán, 100:1.

"a lehetősége adott ugyanúgy tanulni, csak hát..mki maga szerencséjének kovácsa"

Hát majdnem.

Ahogy öregszem, egyre csak okosabb leszek. Evvan. Pedig elég magasról indultam. :))

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 22:25:03

@atpijkamo102: Rendben, akkor kérlek ezeket BIZONYÍTÉKKAL TÁMASZD ALÁ!

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 23:30:04

@atpijkamo102: Persze, posztold ha témába vág. De ha nem, viszont létezik, akkor is szívesen belenézek;) Ezektől a fizetett femcsi cikkektől viszont kímélj!

Bérpapírt mutass, ahol férfi és nő ugyanazt a munkát végzi eltérő pénzért! Külön felhívom a figyelmed: UGYANAZT A MUNKÁT, UGYANOLYAN MINŐSÉGBEN!
Közszférában bértábla van, versenyszférában ha tényleg kevesebb pénzért végeznék ugyanazt a munkát ugyanabban a minőségben, akkor mindenhol mindenki csak nőket alkalmazna. Logikus hogy nem fizet senki többet ha olcsóbban is ugyanazt kapja, ugye? Dehát a helyzet meg..

szubina egy mocskos ribanc 2016.05.24. 23:35:30

@atpijkamo102: És akkor még arról nem beszéltem, hogy mikor menstruál és a munkája egy kalap szarral egyenlő, azt a veszteséget ki fizeti meg? Ha bejön egyáltalán dolgozni. Mikor elmegy szülni, a félbehagyott projektet ki veszi át? A kötbért ki fizeti meg? Új embert felvenni, betanítani, ezeket ki fizeti meg? DE azért hamarabb elmehet nyugdíjba..
süti beállítások módosítása