Tékozló Homár

Ja, és felvettünk benneteket műélvezés közben, problem?

2016.02.26. 15:11 | Homár Hilda | 152 komment

screenshot_2016-02-26_15_07_32.png

Na, ezt vajon hogy gondolta a kedves színházpedagógus? És az előadásnak helyet adó intézményben sem volt senki, akinek eszébe jutott volna, hogy sem jogilag, se morálisan nem oké az egész? A hosszú ő-k hiánya meg már tényleg szóra sem érdemes.

„Egy norvég felsőoktatási intézmény magasról tesz a személyiségi jogokra”

2016 januárjának a végén a családommal részt vettünk egy kisgyermekeknek szóló bábszínházi előadáson. A kislányom igazán jól érezte magát, és látva az örömét úgy éreztük, igazán jó programot sikerült szerveznünk arra a délelőttre.

A hidegzuhany az előadás után következett, amikor egy hölgy – az öltözködő, indulni készülő családok között – körbement, és mindenkinek a kezébe nyomott egy papírt, íme, ezt:

titkos_norveg_felvetel_1.jpg

Azt hiszem, az a szenvtelen mondat nyitotta ki azt a bizonyos bicskát a zsebemben, amelyik az első bekezdést követi, és úgy szól, hogy

A […] mai előadásán felvettük videóra a nézőközönséget.

Csak így az ember arcába (hogy stílszerű legyek). Engem különösebben nem érdekel, hogy milyen célból készítették a felvételt vagy, hogy kiket akarnak vele tanítani. Nem járultam hozzá, hogy a családomat és engem titokban levideózzanak. Ahhoz sem, hogy a gyermekem „tananyag legyen”.

A szülők döbbenten álltak, és többen – így én is – odamentünk a hölgyhöz, hogy mindezt hogy képzelték, mi (de legfőképpen ki) jogosította fel őt arra, hogy titkos felvételt készítsen a nézőkről. Én közöltem a hölggyel, hogy nem járultam hozzá a felvétel készítéséhez, és sem a jegy vásárlásakor, sem közvetlenül az előadás előtt nem tájékoztattak arról, hogy lekamerázzák a nézőket, utólag pedig hiába nyomkodnak ilyen papírt az ember kezébe. Azt gondolom egyébként, hogyha előadás előtt kapunk tájékoztatást, egye fene, talán belemegyünk a dologba, bár az előadást közvetlenül megelőző tájékoztatás sem túl sportszerű, hiszen kiszolgáltatott helyzetben vagyunk: az egész család odament, és akkor egy ilyen miatt mondjuk, hogy akkor inkább visszafordulunk, és megyünk haza?

A hölggyel folytatott rövid beszélgetésem után kerestem a videókamerát, vajon hol lehet, és észre is vettem a színpad fölé rögzített, és a nézőkre szemből ráirányított kamerát, amelyet ember fia nem szúr ki, hiszen a sok mennyezeti eszköz, alkatrész között nem szúr ki ilyet az ember különösen akkor nem, ha nem is keresi, hiszen ki az az üldözési mániás hibbant, aki a nézőtéren a színpad felettről ráirányított kamerát keresgél az előadás előtt vagy alatt.

Úgyhogy a kedvesnek és jónak ígérkező program (az előadás az is volt) a papír elolvasása után utólag teljesen kiüresedett, komolyan úgy éreztem, mintha megloptak, becsaptak volna, de a hétvégi hangulatunkat mindenesetre tönkretette. És a legbosszantóbb az volt, hogy tehetetlennek éreztük magunkat: azon kívül, hogy felháborodottságunknak hangot adtunk, nem lehetett mit tenni, így hiába kértük azt is, hogy a szemünk láttára azonnal töröljék le a felvételt. „Elnézést kérek. Sajnos a felvételt nem lehet letörölni, majd később.” – hangzott a válasz. Persze, bizonyítsa be nekem bárki, hogy azt úgy letörölték, hogy egy másolati példány sem maradt sehol…

Elhatároztam, hogy ezt nem hagyom annyiban, ezért megkerestem az érintett norvég felsőoktatási intézményt, tájékoztattam őket a történtekről, és egy méltányos összegű sérelemdíj megfizetését kértem. Hogy megkönnyítsem a dolgukat, elküldtem nekik a Polgári Törvénykönyv hivatalos angol fordításából kimásolt rendelkezéseket a személyiségi jogokra és a sérelemdíjra vonatkozóan. Azt a választ kaptam, hogy az esetet sajnálják, de fizetni nem fognak, a felvételt pedig letörölték (aha…). Az már csak hab a tortán, hogy szerintük a norvég jogot kell alkalmazni, de ezen legalább tudtam egy jót mosolyogni.

Mindeddig nem kívántam a médiához fordulni, bíztam benne, hogy a norvégok saját jól felfogott érdekükben hajlandóak a megegyezésre, de sajnos nem, ezért a magyar és norvég médiához fordultam, és az oktatásért felelős norvég minisztériumot is megkerestem.

Mi a tanulság? Színházi előadás előtt nézzük meg alaposan, hogy csak a színpadon lesz-e műsor, vagy tudtunkon és akaratunkon kívül mi egy másik előadás részévé válunk-e.

üdv:

T.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Crazy One 2016.02.26. 15:18:06

aztamindenit. Én meg többször is megtaláltam magam egy Tankcsapda videoklipben. Nekem se szólt senki. Ki fog kártéríteni?

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2016.02.26. 15:29:29

@The Crazy One: Hát et buktad, mert a legtöbb park,tsb. a jegyen jelzi is, ohogy koncert felvétel készülhet és nincs kereset kártérítési igényre... azaz ha nem akarsz "szerepelni" ne menj el a koncertre!

The Crazy One 2016.02.26. 15:39:47

@JunkieeeBoy: ó, nekem Zolika hozta a jegyet, vagyis már a kész karkötőt. Mi ez, ha nem félretájékoztatás? Zolika, véged!

Egyébként kedves posztert nagyából úgy képzelem el, mint Donaldkacsát a dollárjelekkel a szemében. Le se szarod a személyiségi jogokat, itt neked a kártérítésről szól az egész. Azt azért lehet tudni, hogy mennyi pénzre váltotta volna be a helyszínen még oly nagyon féltett magánszféráját?

Attila F 2016.02.26. 15:42:14

Hát igen, szörnyű probléma. Mindenképp indokolja "sérelemdíj" kérését és semmiképp nem tűnik úgy, mintha ürügyet kerestél volna némi pénz kérésére.
Egyébként átérzem, min mehetsz keresztül, hogy esetleg egy bábszínházi felvételen feltűnsz majd az elsötétített nézőtéren, akár több másodpercre is. És igen, ezeket a felvételeket tényleg a legsötétebb orosz pornó oldalakra szokták feltölteni, úgyhogy duplán aggódhatsz. Valaki biztos erre fog matyizni.

Viktória Virágos 2016.02.26. 15:51:19

@Attila F: Basszus legközelebb szólj előre ha ilyet készülsz írni..Majdnem kiköptem a kávémat mikor olvastalak :D

Ádám 2016.02.26. 15:57:25

@Viktória Virágos: Viki, kevéssel is beéred.....tán el is élveztél!? oszt felvétel van-e róla?!:)

seventyfour 2016.02.26. 15:59:32

"... tájékoztattam őket a történtekről, és egy méltányos összegű sérelemdíj megfizetését kértem..."
Nos, itt értettem meg, hogy miről van szó.
#dontwastemytimefuckingasshole

mikimackó 2016.02.26. 16:04:06

most akkor ez nyilvános esemény volt, vagy zártkörű bukkake party........., mer akkor mindjárt más........

Vágyak Világa · http://www.vagyakvilag.info 2016.02.26. 16:08:52

Hol lehet ezt a kutatási célt megtekinteni?

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.26. 16:12:03

"és észre is vettem a színpad fölé rögzített, és a nézőkre szemből ráirányított kamerát, amelyet ember fia nem szúr ki, hiszen a"nnyira hülye, hogy nem néz körbe.
Amúgy lehet biztonsági kamera is.

Nem tudom amúgy, régebben koncertjegyeken is fel volt tüntetve, hogy ha bemész, felvehetnek. Oszt'?

Amúgy nedves postoló, remélem nem lett májzsugorod attól, hogy FELVETTEK. Egy rendezvényen.

Érem én, hogy személyi seggi jogok, meg joga van, meg egybek, de.
Mi bajod lett?

Különben kérj sérelemdíjat, kapsz egy kisebb összeget, aztán örülhetsz, hogy fontosnak érezhetted magad.

FDToth 2016.02.26. 16:17:15

Ez problema? Nem ertem az ilyen emberekt! Ez olyan, mint amikor serelmezik azt h egy vagyonor a taskaban turkal (vagyis kipakoltatja, nem tur bele). Ezba dolga, akinek nincs takargatnivaloja, ...
Azt gondolom a posztolo nem tudja h manapsag akarhova megy (bank, plaza, aruhaz...) mindenhol kamerafelvetel keszul rola...

xGéza 2016.02.26. 16:18:42

általában egy-egy előadás plakátján, meg az internetes jegyeladó felületeken is fel szokták hívni a figyelmet, ha az előadásról felvétel készül, amin a nézők is feltünhetnek. Ha ez elmaradt, az tényleg jogilag is aggályos. (ráadásul itt célzottan vették a közönséget, aminek én sem örülnék).

Amúgy mit mondott az illető hölgy a panaszodra? Ő magyar volt , vagy norvég?

gabors 2016.02.26. 16:29:31

amugy nem akkor valik ez jogi dologga ha a videot felhasznaljak valamire avagy publikaljak?? Addig amig csak felvetel van ahhoz barkinek joga van foleg nyilvanos rendezveny eseten. Tutti volt nem is egy kamera a bejarat es a nezoter kozott ez ma teljesen megszokott dolog.

A TESCO-t miert nem pereli be a kedves posztolo avagy BARMELYIK benzinkutat. Terfigyelo kamerak mar kisebb varosokban is vannak egy csomot az interneten nezhetsz 24/7 azoktol is akar fajdalomdijat a prosztolo ???

ghck 2016.02.26. 16:38:52

éééédes istenem, ezt a picsogást!

gabors 2016.02.26. 16:38:58

ez a hetvegi ?? vagy az elozo ???

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.26. 16:43:15

@gabors: Nem, itthon már akkor is lehet hisztizni, ha egyáltalán bárki lefényképez vagy levideóz. Nyilvános helyeken sem szabad egyes embereket fényképezni (streetfotó pl. kilőve). Hivatásos fotós sem emelhet csak egy-egy ember ki a tömegből _elvileg_ , bár nem nagyon van ilyen per ha jól tudom.
Mondjuk az egész törvény a Habonyék védelmére lett kitalálva szerintem...

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.26. 16:45:21

@The Crazy One: Banyek én olyan ronda vagyok, hogy ha engem felvesznek valahol, akkor nem én perelek, hanem a felvételt megtekintők adnak be keresetet vizuális környezetszennyezés miatt :D

gabors 2016.02.26. 16:51:06

@Semmitnemérszakitiltással: Varjunk mar egy kicsit ... ha nem publikalom sehol akkor mi arra a bizonyitek hogy van foto ??? (Ilyet is csak amator orbanisztanban na meg persze gondolom putyinisztanban fogadnak el )

Ez totalis nonszensz .... az hogy kamera van a kezemben meg semmit sem bizonyit minden okos telefon egyben kamera is.

Rendorot viszont lehet fotozni ha igaz miert is ne lehetne hisen kozfeladatot lat el kozteruleten.

Lángharcos 2016.02.26. 17:00:50

Oktatási célok. Bezzeg fel vagy háborodva, ha az óvónő idejétmúlt eszközökkel fegyelmezi a gyerekeket, vagy egyáltalán nem fegyelmezi. (vagy a székhez kötözi)

Itt az élő bizonyítéka annak, hogy próbálnak a módszeren fejleszteni, és ha elmondják, hogy ott kamera van, folyton odanézel, majd a gyerek is folyton odanéz és akkor már nem a műsorral foglalkozik, eltorzítja az egész mintát.

Thomas Dantes 2016.02.26. 17:04:50

Más is gondolt arra, hogy a műélvezés, azt jelenti ,hogy szexuális együttlét volt, de nem élvezte, csak megjátszotta, és eközben lefilmezték?

SecTorr (törölt) 2016.02.26. 17:39:20

A Habonyárpit is lekamerázták Ibizán műélvezés közben. Csodálom, hogy nem írta meg a Homárnak!

atpijkamo132 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.26. 17:53:12

Engem meg folyamatosan néznek. Pártunk és kormányunk mindig engem néz. Hülyének.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.02.26. 17:55:33

szerintem meg videózza a norvég édesanyját a kedves színházpedagógus, lehetőleg norvégiában.

Black Bride 2016.02.26. 18:05:45

Azt meg megertem,hogy zavarja,mert azert megis elvarja az ember,hogy egy ilyen rendezvenyen irjak ki,de....ez a hosszas pampogas szerintem teljesseggel felesleges.A level hangvitele modoroskodo,az iroja anyagias. Egy koncertre is ugy meg

Black Bride 2016.02.26. 18:07:29

G el az ember,hogy lehet rajta lesz a felvetelen.Szerintem a tisztelt posztolo turta az orrat musor kozben vagy szexualis tevekdnyseget folytatott...minimum b@szott az eloadasra,az zavarja ennyire:)

gabors 2016.02.26. 18:15:12

@sugargiraffusplumps.: "szerintem meg videózza a norvég édesanyját a kedves színházpedagógus,"

ehhez nem ertek ugy mint 'atpijkamo132' de talan epp az lehetett ebben hogy amikor es ahol ezt elemzik tutti ne legyen barki aki szemelyesen erintett lenne. Sot valoszinuleg a norveg kutatotok maguk sem elfogultak hiszen nem valoszinu hogy a BP babszinhazba vittek a gyerkocot (ha van nekik) methodologianak nem rossz !!! Az ilyesmiket hivjak 'vak teszteknek' (angolbol forditva) ...

szoval hogy prosztolonak mi az istennel volt gondja tovabbra sem ertem (ja dehogynem az elmult 25 eve !!!)

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2016.02.26. 18:18:29

Gyökér posztoló, ebből nem lesz ingyenlóvé, ne is álmodj róla.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.02.26. 18:30:36

@gabors: az volt a gondja, hogy senki sem szólt neki előre, hogy tananyagnak akarják felhasználni őt is meg a gyerekét is. mert nem biztos hogy ezt az alanyok is akarják, ugye.

kamushamus 2016.02.26. 18:41:13

Azért azt megkérdezném a posztolótól, hogy ha tudatják véle, hogy felvételt készítenek az előadásról, és a látogatókról, akkor a kisdedet megfosztotta-e volna a fantasztikus élménytől-e? :D :D

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.02.26. 18:46:19

Ellopták a lelkét. Nincs más út, meg kell ölnie a felvétel készítőjét és meg kell ennie a nyers szívét (nem az agyát, mert attól kurut lehet kapni).

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.02.26. 18:49:11

@Lángharcos: akkor ne mondják el a gyerekeknek. De a felnőtteknek joguk van tudni.

@kamushamus: én igen. Engem ne kamerázzon valami senkiházi, mert majd én fogom kameráztatni a temetését, hogy legyen min szórakoznom a börtönben.

Viktória Virágos 2016.02.26. 18:52:53

@Ádám: Hát persze..Hülye kérdés ;)

kamushamus 2016.02.26. 18:54:26

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
Én meg teszek rá, hogy a "Big Brother" figyel-é, vagy sem. :D

Ádám 2016.02.26. 19:03:39

@Viktória Virágos: Dughatnánk! Én a 3.-nál, már produkálnék egy műélvezést. Te meg bepisálhatnál a röhögéstől.... NA?:):D

ajuci 2016.02.26. 19:21:32

Te jó ég, ezt a hülyét.

rio.pete 2016.02.26. 19:29:22

Haverom egyszer poresznézés közben nagyon meglepődött: egy utcai jelenetben a több évvel ezelőtti saját magát vélte felfedezni, amikor épp a főszereplő művésznő mögött sétált az utcán. Azóta mindenkinek újságolja, hogy már szerepelt pornófilmben.

Dzsontra Volta 2016.02.26. 19:36:12

Szerintem minden ilyen műintézményben ki van függesztve, hogy az előadásról felvétel készülhet és a jegy megvásárlásával tudomásul veszed, hogy akár te is szerepelhetsz rajta, a budapesti bábszínházban, ha jól emlékszem a pénztár ablakára is ki van ragasztva, illetve minden olyan budapesti színházban is találkoztam vele, amelyikbe betévedtem.

amindenes.blog.hu 2016.02.26. 20:01:53

Fizettek volna ha a felvételen kivered a balhét.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.02.26. 20:04:19

Ahham, és mégis hány ezüstkrajcárért lett volna hajlandó a posztoló lemondani a magánszférájáról? Anyagias pöcs.

Hentes pékné módra 2016.02.26. 20:27:34

Gyanitom ki volt irva mashol is, csak tajekoztatni akartak... A szovegkornyezetből nem derült ki, a posztoló nő vagy férfi, én egy dugatlan 40es anyukára tippelek.

Lángharcos 2016.02.26. 20:32:17

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: De pont az a baj, hogy a felnőtt elárulja a gyereknek, vagy szándékosan vagy akaratlanul is a kamerákat nézve.

Az életedben folyamatosan kamerák előtt élsz. Minden jöttment mobilján van életképes kamera, fényképezőgép. A város minden négyzetcentimétere be van kamerázva (kivéve az a sarok, ahol a kocsidat törik fel).

Követeljük a BKV-tól, hogy legyen kamerázva minden járat, de fennakadunk egy kezdeményezésen, aminél azon dolgoznak, hogy a végén jobb módszerekkel ellátott, képzett munkaerő foglalkozzon a gyermekeinkkel?

Szóval most ezen fennakadni? Meh!

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.26. 21:37:36

@sugargiraffusplumps.: Igen, az magában tényleg baj, meg rettenetes törvénysertés, hogy nem szóltak neki előre, de ezen kívül, úgy különben történt is valami? Nem...
A másik poén, hogy ráadásul nem is jártak tilosban.
Képzeljük el azt az esetet, hogy ki van írva az előadás honlapjára, meg a jegyre apró betűvel. Nem veszi észre, ugyanúgy felveszik, halál nyugodtan hazamegy, és nincs semmi baj.

@Lángharcos: A bekamerázott BKV miatt is hisztiztek, pedig a szétrongált buszt is ugyanazok fizetik...

igi001 2016.02.26. 21:42:00

Ajjaj.

Erre inni kell.

igi001 2016.02.26. 21:43:23

Aki kíváncsi, hamar megöregszik.

igi001 2016.02.26. 21:48:13

Eh, kicsit olyan, mintha én sopánkodnék, de nem szeretnék odáig eljutni, ahová a poszter jutott.

Egyből pénzt akar az ipse, hát ez valami csoresz lehet. Pedig aszinném, hogy ezeknek az lenne a legfontosabb, hogy a szerencsétlen származék rohadt jól érezte magát, meg valami lekötötte hosszabb ideig...

igi001 2016.02.26. 21:49:27

A poszter meg kettyós szülő = a gyerek is kettyós.

Azér remélem fog kapni egy kis zsét. :)

gabors 2016.02.26. 21:55:36

50!!!

nem vitas ha babszinhazrol van szo akkor nagyon tud porogni a homar !!!!

gabors 2016.02.26. 22:11:52

" 51 komment"

vagyis ez az 52 minusz a tied ... az lehet a rencer nem szamol jol

igi001 2016.02.26. 22:20:21

@gabors: eh, mostanság lemerültek az elemeim, oszt nem érek rá annyit homározni, de nem lennék igi, ha engem csak úgy ki lehetne csinálni bárkinek :)

a poszter megérdemli a tiszteletbeli szülő for president címet hát azért megnézném azért azt a pulyát amelyiknek tetszett a bábszínház

érdekes egy poszt, csak jobban meg kéne vizsgálni

igi001 2016.02.26. 22:21:21

valami nem kerek a sztoriban

hm

igi001 2016.02.26. 22:24:36

@The Crazy One: csodálkoztam is volna, ha valamelyik klippben császkáltál volna mondjuk a Hazám, hazám címűbe vagy a gárdaindulóba, esetleg erdélyi székely himnusz klipjében masíroztál volna és perelgetnél...
eh, a mai fiatalok már ehhez is tunyák hogy felkeljenek oszt elmenjenek egy bábszínházba a szülő meg azt hiszi, örülnek is neki, menjünk már haza, na, erre még ott cirkuszol egy órát...

hát ha én gyerek lennék szégyellném a pofám, hogy anyámék ott égetnek, meg cirkuszolnak a kör közepén

valahogy nem életszerű a kis történetecske hogy kurva jól szórakoztál, erre még elmégy balfaszkodni a gyerek szeme előtt

hadd tanulja a jó modort

dr. HáziMacska 2016.02.26. 22:45:00

Tehat, a torlesi szakkepesitessel rendelkezo egyen nem volt ott, de ahogy odaert ("kesobb") letoroltek. Ezt igy leirtak, innentol kezdve a poszt-olo "aha"-ja legalabb is becsuletsertes, ragalmazas, vagy mittudom en mi - hiszen azt feltetelezi, hogy a norvegok hazudtak.
Szoval, mi is a kerdes? volt egy utolag kifogasolt felvetel, amit utolag toroltek, hiszen a kedves iro nem engedelyezte. Erre lazan azt feltetelezi, hogy nem tortent meg a torles. En meg azt irom "wtf?"

ööö,izé 2016.02.26. 22:45:37

Nem értem, hogy mi az a blabla az üzenet elején a gyesről meg az egy éves kori óvodáról?
A posztoló felháborodása teljesen jogos! A teszkó biztonsági kameráról tudok, nem túrom aszerint viselkedek. Pedig az azon szereplő felvételeket nem használják fel műsorszámként, ráadásul üzleti célokra. Továbbá az ilyen felvételeket a magyar törvények szerint kell, hogy kezeljék. A norvég állam vagy maguk a diákok kőkemény pénzeket fizetnek az intézménynek az oktatásért, talán a tanárnő is jó nagy lóvét kap amiért ilyen csúcs tananyagot biztosított. Feltételezem a színház hivatalosan, vagy az illetékes zsebbe megkapta az ojrót forintban. A színháznak kötelessége volt a jegyvásárláskor tájékoztatni, hogy a közönséget is műsorszámként fogják nézni, tananyagként.
Miért nem a saját hazájában, a saját kölykeiket felvéve csinál tananyagot az iskola? Mert ott a büdös életbe nem engedné meg neki sem a színház, sem a szülők. Vagy -elnézve a 10 havi full fizetést, és ott nagyon jól keresnek- több nézőtérnyi (fehér?) pulyát nem tudott volna megfizetni. Ha meg már koszos magyarok, oké, de akkor az lett volna a korrekt, ha meghirdetnek valahány ingyen vetítést, ahol a szülőket beavatják, megadva nekik a lehetőséget, hogy nem csinálnak olyasmit amit -úgy tudván, hogy most senki nem látja őket- nem szeretnének, ha diákok százai, ezrei látnának. Emellett azt sem kellene elfelejteni, hogy a gyerekért a szülő felelős, sajnos minden döntés a szülőé. Még azok is, amik mások szerint butaságok.
A pénzről: abban is igaza van a posztolónak. Ha valaki disznóságot csinál sokszor kap pénzbüntetést, hogy így is érezze a tettei súlyát. Vagy kártérítésre kötelezik. Ez nem ezüstpénz, egyeseknek elég egyszerű a gondolkodása.
Posztoló! Menj el egy ügyvédhez, hátha jóval nagyobb összeget kinyomhattok az iskolából és talán a korrupt színházi vezetőségtagokat is kivágják onnan! Az iskola meg meggondolja, hogy legközelebb a saját országának gyerekein kísérletezget, nem más nemzetén.

ööö,izé 2016.02.26. 22:48:17

@ööö,izé: *aszerint viselkedek, pl. nem túrom az orrom.

Ádám 2016.02.26. 22:53:34

@igi001: te vagy az ki elbújtál, mert féltél a baszástól? ha igen csak írd ide, hogy hol volt az a randink, DE:

most LÉPEM!

dr. HáziMacska 2016.02.26. 23:03:07

@ööö,izé:

Azert elegge gyorsan eljutottunk a "nem akarja hogy felvegyek az arcat" szemelyisegi jogi gumiparagrafustol a mas orszagban vegzett gyerekkiserletekig... Wow.

atpijkamo133 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.26. 23:13:50

Örülök, hogy az egészséges gondolkodású kommentelők vannak túlsúlyban!

Marhára idegesítene, ha az illéskoncert DVD-n ki lenne kockázva a közönség arca. Pláne, ha az előadóké is.

Serivor 2016.02.26. 23:20:02

Nahát, miket kell kitalálnia egy szegény pedofilnak...

igi001 2016.02.26. 23:24:19

@atpijkamo133: azért ÉN MEGNÉZTEM VOLNA azt a kis horda összecsődülést :P

igi001 2016.02.26. 23:26:27

@Ádám:
mára kikezeltek csak mondom :)

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.02.27. 03:46:53

@Lángharcos: ez az érvelés olyan, mintha valaki azt hozná fel, hogy ha őt úgy is meg fogják korbácsolni, akkor már fűzzenek be egy-két kampót és üvegszilánkot is a korbács végére, merthogy akkor adjuk már meg a módját.

A BKV-s, miegyéb és az utcai bekamerázás is szerény személyem szerint egyrészt helytelen, másrészt pótcselekvés, mert egyszerűen több rendőr kellene és az, hogy lehessen őket hívni és jöjjenek is. Tehát aki az egyik ellen van, az jó eséllyel a többi ellen is ugyanúgy felemeli a szavát. Amúgy meg engem nem szoktak mindenféle népek az utcán premier plánban kamerázgatni, nem is venném jó néven.

A hivatalos szerveket pedig elvben kötik az adatvédelmi törvények, nagyon helyesen. Vagyis ha nincs szabálysértés, bűncselekmény vagy egyéb nyomós ok, ami miatt végig kell nézni a felvételeket, akkor nem használhatja őket fel akárki akárhogyan.

Itt pedig erről nincs szó. Ha ki volt írva kis táblára, akkor a poszter a hunyó.

De még vagyunk egy páran akik szerint ez igenis fontos és nem mindegy, hogy kit mikor hogyan és kik kamerázgatnak. Bőven elég rossz, hogy milyen mennyiségű információt be lehet gyűjteni egyes emberekről, nem kell ezt természetesnek venni, belenyugodni.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.02.27. 03:56:07

@atpijkamo133: írják rá a jegyre. Legyen látható módon feltüntetve. Ennyi.

Aki meg nem akarja, hogy felvegyék, annak legyen joga arról tudni, hogy mi fog történni és legyen joga nem rögzítve lenni, hogy ekkor és ekkor hol járt.

Lehet, hogy valaki itt bukna le, hogy szeretője van és gyereket csinált neki. Mert a feleség Norvégiában pedagógusnak tanuló unokaöccse felismeri. Na és akkor ha a bepipult lebukott férfi jó pár kanna gázolajjal vesz elégtételt a színházon, akkor ki fogja a tűzoltókat fizetni, hogy kemény munkával megmentsék a várost a lángok martalékától?

A dolgos, jobb sorsra érdemes magyar adófizetők. Mindenért minket terhel végül a felelősség. Ezért vannak törvények, hogy elejét vegyék a Nemzet pusztulásának.

otgorbebogre 2016.02.27. 04:12:37

En Amerikaban tanulok.Itt ugy van az ilyesmi eseteknel hogyha nem okoz psichologiai karosodast a kiserlet akkor lehet csinalni utolagos tajekoztatassal. Foleg akkor ha megvaltoztatna az alanyok viselkedeset ha elorre szolnak nekik.
Igazabol nagyon nem ertem mi ebben a gaz hogy majd egyetemistak nezik hogy orul a gyereked az eloadasnak. ahogy itt mindenki irja a teszkoban vagy az utcan tobbszor felvettek mar.

Ádám 2016.02.27. 06:07:12

@igi001: nagytőgyü , süket ! ma újra mész kezelésre?:)

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.27. 08:56:21

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Joga van. Eddig is volt :D

"Lehet, hogy valaki itt bukna le, hogy szeretője van és gyereket csinált neki. "
Ott nem a felvétel ám a hibás, hanem az illető, amiért házasságot tör. Nem a felvételre kellene fogni a hülyeségét...

"ha a bepipult lebukott férfi jó pár kanna gázolajjal vesz elégtételt " az meg egy másik bűncselekmény.
Ha mondjuk bunkó volt a pénztáros, és azért gyújtogat, akkor ki lesz a hibás? A jegy?

"Bőven elég rossz, hogy milyen mennyiségű információt be lehet gyűjteni egyes emberekről," de igazából felesleges, mert magától kiírja a fészbúkra...

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.27. 08:58:03

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Ja, meg ha valaki a szeretőjével + annak a gyerekével mászkál nyilvánosan, akkor azt előbb ismerik fel az utcán. Illetve arra egy szó van. Balfasz.

gabors 2016.02.27. 12:00:49

@ööö,izé:hulyesegetket beszelsz !!! a magyar tornvenyek baromsagokat hoztak magukkal.... hiszen nem maga felvetel amit kellene szabalyozni hanem annak a felhasznalasat ... vagyis nem lehet egy kepet videot akarhogy felhasznalni .... DE lefenykepezni felvenni ahhoz barkinek barhol joga kellene hogy legyen hiszen amit latok azt jogom van akar rogziteni is sajat celra ... megosztas publikalas mas kategoria....

itt meg a szinhaz szerintem minden tovabbi nelkul felveheti a nezoteret mar csak biztonsagi okokbol is es X ideig megorzi point ilyen faszkalapok miatt akik esetleg perlnek mindenert ...

azt hogy a norveg intezet ezt kutatasi celbol felhasznalhatja-e vagy nem mas kerdes szerntem igen ... miert ne ... pont az benne a poen mint mar irtam hogy teljesen jogos a methodology a kutatok es a vizsgalt (nagy szamu nem egyeni alanyok) el vannak kulonitve a kutatok nem ismenek ra sajat szomszedjukra stb...

az is zavarta a prosztolot amikor a miniszter vagy ki arrol panaszkodott hogy az eso miatt esernyovel felvonulok kozul nem tudtak mindenkit azonositani .!!!!

Venyigeszu 2016.02.27. 12:19:26

Azért kíváncsi lennék, fordított esetben mit szólna a színház! Ha az előadás után az egyik néző odamenne, és adna egy papírlapot, amint tájékoztatná őket, hogy az előadásról felvételt készített, de azt csak drámapedagógiai oktatásra fogja felhasználni, beccs szóra!
Én biztos hogy nem a norvég intézményt kerestem volna meg, hanem a színházat is, aki ehhez segítséget nyújtott.
És ha már posztot írok, akkor abban konkrétan megnevezem mind a norvég intézményt, mind a színházat.

Lángharcos 2016.02.27. 12:34:17

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Ne tiltsuk be a mobiltelefonokon a kamerákat is! :D Oké, ez szalmabáb érvelés, de ezzel próbálom jelezni, hogy mennyire életszerűtlenek az elvárásaid a kép és hangrögzítés tekintetében.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.02.27. 13:22:20

@Lángharcos: de ennek nincs semmi értelme, mert mint már mondtam, én nem látom azt, hogy ismeretlenek csak úgy össze-vissza kameráznának mindenféle népeket az utcán. Ha valaki ezt csinálná, azt nyomatékosan fel is szólítanám, hogy eredjen elfele.

Azért nem megyek mondellnek, mert nem alkalmazna senki, mint a férfiszépség ideálját. De ezt még nem azt jelenti, hogy ingyen adom magamat!!!

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.27. 13:44:49

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Egy színházi előadás nem nyilvános hely?
És ha valaki az álbajusz ellenére felismeri?
A lényeg, hogy ő szívatja meg saját magát. Nem akkor történik a baj, amikor felismerik, hanem amikor elkezdi csalni az asszonyt. nem kéne mást hibáztatni a saját hülyeségéért.
Vagy hülyeségedért.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.27. 13:46:22

@Venyigeszu: Bóbitában pl. elmondják az előadás elején, hogy nem kéne felvenni. De pl. moziban sem kaerázhatsz, törvényileg.

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Keress rá arra, hogy "streetfotó". Ismeretlenek fotózgatnak az utcán, nagyon kedvelt műfaj.

ptspts 2016.02.27. 13:57:43

A színház hibázott, amikor nem tájékoztatta a nézőket előre arról, hogy felvétel készül róluk. Ha ezzel jogszabályt is sértett, akkor perelhető, és a jogszabályban írt büntetésre számíthat. Ha a posztoló peren gondolkodik, valószínűleg már tájékozódott, és megkérdezett egy ügyvédet. Ha a posztoló azt szeretné, hogy a színház per nélkül felhagyjon ezzel a gyakorlattal, akkor viszonylag kényemesen megteheti (és meg is tette), hogy színházi szervezeteket és a médiát is tájékoztatja.

Mindenkinek meglehet a véleménye arról, hogy a posztoló anyagias, számító, nyerészkedő-e amiatt, hogy sérelemdíjat kért. De ezek a vélemények az ügyben nem relevánsak. Itt a színház hibázott, a posztoló pedig (akármennyire ellenszenves egyes kommentelőknek) nem hibázott. Az még nem szünteti meg a hibát, hogy letörölték a felvételt.

Mindenkinek meglehet a véleménye arról, hogy ilyen esetekben a nézőknek jár-e, járjon-e sérelemdíj. Ezek a vélemények sem relevánsak a mostani ügyben. Ha a norvégok akarnak fizetni, vagy a bíróság kötelezi őket, hogy fizessenek, akkor fizetnek, egyébként nem.

A mostani poszt kapcsán is többször megfigyelhető volt, hogy a komment elsősorban a kommentelőt minősíti.

gabors 2016.02.27. 16:22:01

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: "azt, hogy ismeretlenek csak úgy össze-vissza kameráznának mindenféle népeket az utcán. Ha valaki ezt csinálná, azt nyomatékosan fel is szólítanám, hogy eredjen elfele.
"

valamiit nagyon elbasztak Mo-on ... hogy a nepek nem ertik hogy ami az utcan tortenik az NYILVANOS !!! barki aki latja rogzitheti is ...

vajk vitez mit csinalnal ha valaki mondjuk ugy rogziti hogy mondja magnora (ha tudod hogy az mi) hogy mi tortenik ???

Kellene hogy legyen NYILVANOS es SZEMELYES terulet kozotti torvenyi kolunbseg !!!

A marvanyba irt NEM alkotmany egy nagy baromsag mint latszik ...

Ha nem erted mirol van szo majd egyszer rajoszz mikor mindez pont ellened lesz felhasznalva ... nyilvanos helyen (szerintem) barki barmirol/barkirol barmilyen felvetelt keszithessen ... a FELHASZNALAS amit szabalyozni kell nem pedig a felvetel kesziteset !!!

Mert ha ezt CSAK az allam teheti meg akkor ebbol elobb (mint utobb) komoly szabadsagjogi gondok szoktak adodni ... de ha szerinted igy jo akkor OK elvezd orbanisztant .... de lenyek hogy szabad demokratikus allam csak akkor lehetseges ha az allampolgar IS keszithet felvetelt barmirol ami nyilvanosan tortenik !!

(termeszetesen vannak kivetelek is )

Lángharcos 2016.02.27. 17:02:07

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Nézz körül a youtube-on akkor. Tele van prank videókkal, fejkamerás felvételekkel, vagy csak egyszerű lesifelvételekkel, pl. amikor valaki testalkatára helyeződik a fókusz. sokszor kifejezetten igyekeznek takarásból filmezni, nem fogod észrevenni, mert gondolom nem úgy lépsz ki az utcára, hogy fedezékből fedezékbe és azt lesed, hogy más a mobilján most sms-t ír, vagy kamerázik. A kaján vigyor nem jelent semmit.

Természetesen a facebookon, youtubon köt ki az anyag. Mire észbekapsz, el is terjedt rólad.

Ettől egészen eltérő egy oktatási anyag, amit őriznek, mint egy hétpecsétes titkot.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.02.27. 17:05:28

@gabors: Szerintem azért nem érted, mert nem gondoltad végig.
1. Induljunk ki abból, hogy az arcod, egyéb biometrikus jellemzőid és azok digitális lenyomata mind személyes adat. Attól még, hogy nyilvános helyen/közterületen vagy, ez továbbra is személyes adat marad.
2. Minden olyan tevékenység, amely az adatokat rögzíti, módosítja, tárolja, stb. adatkezelésnek minősül. Adatkezelést csak a szükséges törvényi felhatalmazás mellett lehet végezni gondolom.
3. A beküldőről készített felvétel jogszerű is lehetne, ha
a) közterületen vették volna fel
b) hozzájárulásával, vagy ráutaló magatartással történő hozzájárulással történt volna.
Mivel azonban nem így történt, jogosulatlan adatkezelés történhetett.
4. Amennyiben a jogosulatlan adatkezelés megtörtént, már ezzel sokat nem tehet a beküldő, de élhet a bejelentési jogával a hatóság irányába, valamint kérheti sérelemdíj megfizetését, ami nem fogja meg nem történtté tenni, de kompenzálhatja az "elszenvedetteket".

Csatlakozom ismét @ptspts: -hez. Empátia, gyerekek, empátia.

gabors 2016.02.27. 17:18:50

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

Mindezt csak azert gondolod hogy igy van mert Orbanisztanbol indulsz ki ... MAS normalis helyeken ez fel sem merul !!!

Nyilvanos helyen valakirol felvetel keszul (vagy nem) nem szamit semmifele adatkezelesi barminek ... AKKOR szamit ha ezt valaki/valami nyilvanosan felhasznalja ....(sajat/belso felhasznalas nem is szamit) kozli !!!! EKKOR es csak t ekkor tortenik barmi jogi dolog ...

ha meg mindig nem erted arrol van szo (normalis helyeken) hogy ami velem barhol tortenik (en ott vagyok) azt nem csak a sajat agyamban hanem a sajat barmilyen eszkozomon is rogzithetem ... ez arra jo hogy ha valaki pl. perel egy baleseti ugyben esetleg nekem van felvetelem a dologrol ami engem igazol (erted ???) ...

szoval a felvetel keszitese onmagaban (szerintem) semmilyen normalis demokratikus szabalyt nem kellene hogy sertsen .. .a felhasznalas amit kell/kellene torvenyben rogziteni ... !!!

Ha meg mindig nem ertened .. ha a torveny szerint NEM rogzitheted mi is tortent NYILVANOS helyen veled vagy barki massal akkor hogy tudnad magad megvedeni az allam ellen (most orbainsztanban nem tudod mert jogellenes hogy barmit rogzitettel) ...

most csak ennyi

Dezsike 2016.02.27. 17:34:26

Ezen aztán tényleg fel kell háborodni... 3 hét múlva nemzetközi sporteseményre megyek, ott nemhogy felvételt készítenek a közönségről, világszerte élőben közvetíti a tévé. És még fel is fogjuk hívni magunkra a rendezők figyelmét a kedvenc versenyzőnknek készített egyéni zászlóval amit az indulása előtt felmutatunk - az ilyeneket szeretik bevágni az élő adásba. A jegyen is rajta van, hogy videófelvételt készíthetnek rólunk, de nem nevesíthetnek rajta. Szinte minden jegyen rajta van ez, koncert és színházjegyeken is. Ha rajta van akkor a belépéssel beleegyeztél a felvételbe.

ööö,izé 2016.02.27. 18:06:47

@Dezsike: és úgy mész oda, úgy viszed el a családodat, hogy ezt tudjátok. Nemcsak a felvétel tényéről, hanem annak széles körben történő felhasználásáról is előre tudtok és beleegyeztek. Pont úgy, ahogyan a posztban leírt emberek.

ööö,izé 2016.02.27. 18:31:24

Férfiruha üzlet, csak kabátokat kapni. A próbafülkében kamera, hiszen senki nem szokott levetkőzni, a kabátot nem mezítelen testre próbálják az emberek (kivéve a szatír-sztájlt). Na szóval, beviszel két kabit, de felpróbálás helyett jobb ötleted támad... Előveszed a fütyit és romantikázol egyet. Kifelé aztán egy kedves úr kezedbe nyom egy papírt, amin tényként szerepel, hogy a próbafülkében felvétel készült rólad, amit Bukarestben pedagógiai célokra fognak felhasználni. Továbbá kérnek téged, ha kedved és érdeklődésed engedi néhány soros emailben írd meg, mennyire élvezted a műveletet. (Ebből pedagógiai elemzést lehet végezni, hogy a mimikád, arckifejezésed valójában milyen érzéseket takar.) Egy szexuálterápiás programhoz lesz a felvétel, ahol meleg férfiakat tanítanak arra, hogyan értelmezzék partnerük mimikáját, reakcióit. A lelkes hallgatók szemináriumokon a videót nézve nagyokat örülnek, csakis a tanulás hatékonyságát elősegítendő.
Ja, és azért nem szóltak előre, mert akkor nem viselkedtél volna természetesen.

De nagy részetek ennek örülne, minden oké, mert a teszkóban és a mobilokban amúgy is van kamera.

Potpolett 2016.02.27. 18:33:37

"az egész család odament, és akkor egy ilyen miatt mondjuk, hogy akkor inkább visszafordulunk, és megyünk haza?"

igen...

Ádám 2016.02.27. 18:36:34

@gabors: KUSS! te mocskos tetves diszidens !!! ott ugass, ahova kievett a rosseb! ott aztán van demokrácia! 'hogy rohadnátok meg benne MINDANNYIAN!

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.27. 18:53:39

@ptspts: "Az még nem szünteti meg a hibát, hogy letörölték a felvételt."
De megszünteti. A postoló innentől csak sérelemdíjat követelhet, ám ha nincs felvétel, még azt sem biztos, hogy érdemes neki.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.02.27. 18:57:02

@Lángharcos: be is kellene tiltani, mindkettőt, a nyikhajoktól pedig elkobozni a kamerát. Sok semmirekellő munkaidőben is csak fészbúkozik meg jútyúb videókat nézeget. Főleg az állami szektor egyes helyein, ahol minél kevesebbet dolgozik valaki, annál jobban működik a "Hivatal".

Az embereknek épp elég a linkedin, a többi felesleges semmittevésre jó csak.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.02.27. 19:04:19

@gabors: ez rohadtul szépen hangzik, ha éppen tényleg azt veszi videóra, hogy ellopják a kocsiját és kik az elkövetők, vagy hogy a rendőr mit csinál.

Nem hangzik ilyen szépen, ha egy védett lakópark biztonsági szolgálatát, vagy egy bankfiókot, ékszerüzletet miegymást igyekeznek így kifigyelni, vagy valami beteglelkű perverz kisgyerekeket videóz le a játszótéren, hogy otthon arra matyizzon.

Én nem vagyok ellene, hogy magánszemélyek bizonyos esetekben kamerázzanak, de a totális káoszt, hogy mindenki azt csinál, amit csak akar, éppen úgy nem fogadom el, ahogy azt sem, hogy az Állam Atyuska mindent kamerázzon be és azt csináljon a felvételekkel amit akar.

Az pedig a legalacsonyabb, legutolsó fél- és egészázsiai szemlélet, hogy vannak istenített Fehér Országok, ahol az ottlakók tudják mi a rend, mi a civilizáció, és nem az alapján kell dönteni, hogy a bennszülöttek mit tartanak jónak, hanem, hogy Jobb Helyeken mi a szokás.

Egy nagy túróst. Épp elég barom törvény van mindenütt, nekem az nem érv, hogy a muzulmánimádó sápadag húsgombócevők éppen milyen törvényeket találnak ki. Majd én eldöntöm, hogy mit tartok jónak és aszerint foglalok állást, mint egy ember.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.27. 19:29:07

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: "Az pedig a legalacsonyabb, legutolsó fél- és egészázsiai szemlélet, hogy vannak istenített Fehér Országok, ahol az ottlakók tudják mi a rend,"
Való igaz, hogy vannak ilyenek, pl. te, mint itt lakó, most akarod megmondani, mi legyen a rend. (Fészbúk és Youtube betiltása.)

gabors 2016.02.27. 20:09:42

@Ádám: "KUSS! te mocskos tetves diszidens !!!"

mi van ???

LEPEM !!!

gabors 2016.02.27. 20:11:43

@Semmitnemérszakitiltással: 'sérelemdíjat "

bocs de valaki megmondana hogy mi sérelem erte a prosztolot ????

gabors 2016.02.27. 20:20:07

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: "
Én nem vagyok ellene, hogy magánszemélyek bizonyos esetekben kamerázzanak, de a totális káoszt, hogy mindenki azt csinál, amit csak akar, éppen úgy nem fogadom el, ahogy azt sem, hogy az Állam Atyuska mindent kamerázzon be és azt csináljon a felvételekkel amit akar."

valamit itt nagyon felre ertesz vagy direkt felre magyarzol .... amit en mint szemely vagy barki mas kozteruleten/rol latok az egy olyan dolog amit barki mas is lathatott/lathatott volna ... errol en/vagy barki mas miert-ne keszithessen fotot vagy akar videot ????

kerlek gondold vegig mielott valaszolsz .... ott vannak azok a videok amit magan emberek veletlenszeruen keszitettek a mohamedan ongyiilkosok altal elkovetett tomeggyilkolaszasok alatt . !!!

azokat is letoroltedned ????

gondold vegig megegyszer hogy miert is JO !!!! az hogy barki kozteruleten barmit rogzithet .... (nem felhasznalhat ... csak rogzithet !!)

Lángharcos 2016.02.27. 21:01:20

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Szóval te ilyen technológia ellenes vagy? Hát rossz hírem van: a világ már azt se engedi meg, hogy elmenj remetének valahova. A műholdak ott is megtalálnak, és fotót készítenek a pöre seggedről, amint engedsz a természet hívásának :D

Törődj bele, ez nem visszafordítható folyamat. Minden lépésedről videó készül, hangfelvétel. Mert vagy egy fix kamera, vagy egy random járókerő talál valamit, ami érdekes a környéken. Lehet egy selfie, lehet, hogy pont te, amint néhány mobilozót próbálsz jobb belátásra téríteni, hogy vegyenek egy régi nokiát a mostani iPhone-juk helyett :)

Örülnék, ha a hivatali melóm közben lenne időm FB-t és YT-t nézni. Az embereknek fogalmuk sincs, mi folyik egy ilyen helyen, amíg be nem áll a sorba. És ha azt mondod, hogy rossz helyen ülök: lehet. De ameddig ellátok a hierarchiában (igazgatóság) azt látom, ott se FB-znek, hanem napi másfél órákat simán túlóráznak. Az igazgatóról tudjuk, hogy nem szokott ebédelni.

Black Bride 2016.02.28. 00:25:22

Mennyi irigy és lokálpatrióta jár ide.Csak a fröcsögés megy a magyar felsőbbrendűségről, a Nemzetről (nagybetűvel) és arról,hogy a k..va száját annak,aki "diszidált"? Nem tudom az ilyen kommenteket olvasva,hogy sírjak-e vagy nevessek.Az viszont biztos ,hogy az ilyen sötét emberek miatt tartunk mindig ott, ahol...Remélem magára ismer mind a 3 itt olvasott faszagyerek.

neet 2016.02.28. 05:57:02

A műélvezés az, amikor megjátsszák az orgazmust? És ezt még fel is veszik...?

Szubrina 2016.02.28. 10:56:56

Hatalmas pereket akasztanak olyanok nyakába, akik rendszámokat vagy arcokat jelenítenek meg youtube videóban, akkor él a személyiségi jog, de amikor felvesznek valakit joguk van hozzá?

Hát érdekes.

Teljesen igaza van a posztolónak. Mivel nyilván már nem tudják bizonyítani, hogy törölték a felvételt, jogos a pénzösszeg kérése!

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.28. 11:12:41

@gabors: Az a legszebb az egészben, hogy még csak konkrét sérelem sem kell hozzá :D Mondom, google for sérelemdíj :D

@neet: De azért legalább jobb esetben fizetnek.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.28. 12:50:48

@Szubrina: Azt tudja a postoló bizonyítani, hogy nem törölték?

gabors 2016.02.28. 14:24:49

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: erre csak annyit tudok irni hogy a szabadsagodat nem erdemes felaldozni azert mert lesznek akik "kihasznaljak" a lehetoseget ... ilyen alapon be kellne tiltani a kest a kotelet es baltat ... stb mert vannak beteglelkuek akik ezeket az eszkozoket akar gyilkosagra is fel merik majd hasznalni ...

nyilvanos helyen normalis szabaly az lenne hogy amit en latok arrol akar videot akar fenykepet keszithetek ... mindennek a felhasznalasat kell szabalyozni ... nem adhatom el peldaul ... nem kozolhetem nyivanosoan stb stb ...

koncerten/babszinhazban pl. mas a helyzet az nem nyilvanos hely az egy magan/allami szervezesu rendezveny ott a rendezok dontenek mit csinalnak es mit nem ... es ha ezt kozlik (rajta van a jegyen) ki van fuggesztve akarmi akkor meg plane nincs gond vele (megint a felvetel felhasznalasarol nem a felvetel kesziteserol van szo....)

gabors 2016.02.28. 14:30:09

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: "ez rohadtul szépen hangzik, ha éppen tényleg azt veszi videóra, hogy ellopják a kocsiját és kik az elkövetők, vagy hogy a rendőr mit csinál."

azt is felveszik hogy atmegy a piroson vagy stop tablan .... abban sincs semmi kivetnivalo

azonkivul felvesznek 2000 mast is aki meg NEM megy at a sargan sem csak a zoldon ...

MINDEN ATM-ben van kamera posztolo azoktol is serlmidijat akar szedni ??

Eleve nem erte serelem mert csak utanna kozoltek hogy van felvetel vagyis az eloadasra amire jegyet vett es vegig ulte (tetszett a kolyoknek vagy nem ki sem derult) abban a video felvetel lete vagy nem lete nem is zavarhatta mert nem is tudta hogy keszul !!! Hol/miben/mikor erte serelem !!!

Nem usa ez ahol csak ugy perelni leleht barkit barmiert .....

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.28. 15:29:15

@gabors: "koncerten/babszinhazban pl. mas a helyzet az nem nyilvanos hely" ????

"MINDEN ATM-ben van kamera posztolo azoktol is serlmidijat akar szedni ??"
Amilyen hülyék vannak, te csodálkoznál?

"Eleve nem erte serelem mert csak utanna kozoltek hogy van felvetel "
De jogilag érte, mert engedélye nélkül felvették, ezt törvény szerint előre kell közölni.
Az más kérdés, hogy szerintem kitörölheti a sérelmével.

gabors 2016.02.28. 17:21:04

@Semmitnemérszakitiltással: "De jogilag érte, mert engedélye nélkül felvették, ezt törvény szerint előre kell közölni. "

lefogadnam hogy valahol (lehet akar a jegyen is) ki volt fuggesztve hogy a szinhaznak joga van felvenni azt hogy a prosztolo errol nem tudott nem sokat szamit.

Serelem nem erte (szinte biztosan) jogilag sem !!!

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.28. 17:52:42

@gabors: Ha ki lett volna írva a jegyre, akkor nem mentek volna utólag a cetlivel.

Utánanéztél a sérelemdíj fogalmának közben?
Elég fura dolog.

"Nem usa ez ahol csak ugy perelni leleht barkit barmiert ..... "
Ha ez a dolog az usában történik, szénné perelnek a nézők mindenkit... És nyernek!

gabors 2016.02.28. 18:13:23

@Semmitnemérszakitiltással: "Ha ez a dolog az usában történik, szénné perelnek a nézők mindenkit... És nyernek! "

ki van irva !!! az usa-ban minden ilyen helyen ott van hogy felvetel keszul es a szinhaz barmire felhasznalhatja ... 100 eve talan meg elofordult hogy ilyenbe belefutott egy babszinhaz ... manapsag ilyen nincs ...

Forditva is igaz. Az is ki van irva hogy a nezo NEM keszithet felvetelt !!! Nem tartjak be 100%-ban de ha valaki visszael evvel siman perelik ... az annyira igaz hogy 8-10 eve nem engedtek bevinni a fel-professzionalis kameramat a lencse is kb felprofi kategoria ... az US Open Tenisz bajnoksagra itt New Yorkban ... (igaz ingyen taroltak egy lezart csomagizeben) ugyanazt a kamerat elozo evben minden gond nelkul bevihettem vannak is jo kepeim Agassi/Sampras elodontorol !!!

gabors 2016.02.28. 18:18:50

110!!!!!

porog a homar .... vencigany nelkul is :-)

gabors 2016.02.28. 18:22:27

@Semmitnemérszakitiltással: " Ha ki lett volna írva a jegyre, akkor nem mentek volna utólag a cetlivel."

A cetlivel azert mentek mert tovabbi adatokat akartak kerni ami hasznos lehetett/lehet a kutatashoz .... szerintem 100% hogy a babszinhaz ezt nem csinalta jogellenesen a posztolo 10000% hogy nem fog semmit senkitol nyerni serelmi dijkent !!! (nem vagyok ugyved es lattam mar varjut is karon ... de ez picsogas !!!)

Darth Revan 2016.02.28. 20:30:00

Bábszínház, vásárlási feltételek:

9. A Rendezvényről kép- és hangfelvétel készülhet, amelyen a Rendezvény látogatói rögzítésre kerülhetnek; a Rendezvény látogatója ebből fakadóan nem támaszthat sem a Szolgáltató felé semmilyen igényt.

babszinhaz.jegy.hu/general.php?topic=terms

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.28. 20:34:24

@gabors: "ki van irva !!! az usa-ban minden ilyen helyen ott van hogy felvetel keszul es a szinhaz barmire felhasznalhatja"
Persze, mert ha nincs, akkor szétperlik a nézők a helyet :D

"szerintem 100% hogy a babszinhaz ezt nem csinalta jogellenesen a posztolo 10000% hogy nem fog semmit senkitol nyerni serelmi dijkent !!! "
Remélem is.

@Darth Revan: Akkor ennyi.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.02.28. 21:48:44

@Darth Revan: és azt lehet tudni hogy ez a bábszínház az a bábszínház? már úgy értem: tudni, nem találgatni.

ööö,izé 2016.02.29. 00:17:12

@Darth Revan: Nem is a szolgáltató felé támasztotta az igényét, hanem egy harmadik fél felé. A rendezvényről készült felvétel amin a látogatók rögzítésre kerülhetnek, és a direkt a látogatók filmrzése (nem az előadásé) között van különbség.

Hilda! Frissüljön már a szakik állásfoglalásával a poszt, légyszi, légyszi, légyszííí! Ennyi hsz. megérdemelné.

Darth Revan 2016.02.29. 00:23:45

@ööö,izé: ez teljesen sztenderd szöveg, barmelyik szinhazban is jart, valami hasonlót olvashatott volna. A jegyvasarlassal hozzajarult a felvételhez.

Ádám 2016.02.29. 06:44:57

@gabors: KUSS! itt vagy te a barom helyett !!! unatkozol ott ahová kirohadtál, aztán itt ugatsz fosod a baromságaidat!!! ott ugass a niggereknek, latinoknak, sárgáknak....

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.02.29. 08:45:17

@Darth Revan:

"5. A Szolgáltató a szolgáltatásainak igénybevételéhez elengedhetetlenül szükséges személyes adatokat az érintettek hozzájárulása alapján és kizárólag célhoz kötötten használja fel.

6. A Társaság kötelezettséget vállal arra, hogy Felhasználói bármely személyes adatának felvétele, rögzítése, kezelése előtt világos, figyelemfelkeltő és egyértelmű közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja őket az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveiről. Mindezeken túlmenően, minden olyan esetben, amikor az adatfelvételt, kezelést, rögzítést nem jogszabály teszi kötelezővé, a Társaság felhívja a Felhasználó figyelmét az adatszolgáltatás önkéntességére. Kötelező adatszolgáltatás esetén meg kell jelölni az Adatkezelést elrendelő jogszabályt is. Az érintettet tájékoztatni kell az Adatkezelés céljáról és arról, hogy a Személyes adatokat kik fogják kezelni, illetve feldolgozni.

7. Minden olyan esetben, ha a szolgáltatott Személyes adatokat a Társaság az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről a Felhasználót tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerezi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.
"

mivel itt az eredeti céltól eltérő adatfelhasználásról van szó, igenis tájékoztatnikuk kellett volna előre.
még a saját szabályzatuk szerint is. (ha és amennyiben erről a bábszínházról van szó egyáltalán, mert ez még mindig nem derült ki)

metal · http://electric.blog.hu 2016.02.29. 09:29:29

Mostanában már csak idióták írnak ide posztot? Jobban járna a nagyon önérzetes posztoló, ha dugna egyet a párjával! Minden ilyen előadás (koncert, színház,...) jegyére rá van írva, hogy az előadásról felvétel készül, és a jegy megvásárlásával a néző lemond minden hasonló követeléséről. Csodálkoznék, ha ezen nem lett volna rajta:)

atpijkamo134 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.29. 09:54:51

@metal: Nem. Csak egy csökkent értelmű szelektálja, mi kerül ki. Ez van.

Mostanában (törölt) 2016.02.29. 09:57:52

ha előre mondják, "OK", de itt utólag szóltak...(?)

Terézágyú 2016.02.29. 11:12:01

"Na, ezt vajon hogy gondolta a kedves színházpedagógus?"
Aki ilyen szöveget ad ki a kezéből az nem pedagógus, hanem egy kiba**************************CENSORED

metal · http://electric.blog.hu 2016.02.29. 11:19:52

Az egészben ez a nagyon tanulságos:

"A kislányom igazán jól érezte magát, és látva az örömét úgy éreztük, igazán jó programot sikerült szerveznünk arra a délelőttre."

A kislány igazán jól érezte magát addig, amíg a hisztis anyuka egy mondvacsinált hülyeséggel el nem kurta az egészet!

joska61 2016.02.29. 11:48:22

Amúgy lett megoldás, vagy csak habosítunk?

Darth Revan 2016.02.29. 12:31:18

@sugargiraffusplumps.:

"A Rendezvényről kép- és hangfelvétel készülhet, amelyen a Rendezvény látogatói rögzítésre kerülhetnek; a Rendezvény látogatója ebből fakadóan nem támaszthat sem a Szolgáltató felé semmilyen igényt."

Ebbe nem igazan lehet belekotni. A jegyvasarlassal engedelyt adsz a videofelvetelre.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.02.29. 12:33:18

@Darth Revan: de itt nem csak a felvételről van szó, hanem hogy azt a felvételt utána mire használják fel. olvasd csak végig.

Mostanában (törölt) 2016.02.29. 13:32:12

mivel lehet ilyen kijelölést csinálni képre?

Mostanában (törölt) 2016.02.29. 15:08:09

Ádám 2016.02.29. 16:50:32

@Mostanában: A kacsóiddal. Esetleg HA szájjal festő vagy...........:)

Darth Revan 2016.02.29. 17:39:23

@sugargiraffusplumps.: teljesen mindegy mire hasznaljak, megadtad az engedelyt barminemu hasznalatra.

Darth Revan 2016.02.29. 18:37:18

@sugargiraffusplumps.:
Nem badarsag, mert nincs kikotes, hogy milyen celbol keszithetnek felvetelt.

Szubrina 2016.02.29. 18:43:14

@Semmitnemérszakitiltással: Nem neki kell bizonyítania ilyen esetben.

Szubrina 2016.02.29. 18:48:47

Remélem legközelebb, ha prostinál jártok a prosti felvételt készít az akcióról és aztán elküldi a feleségeiteknek. Aztán majd meglátjuk, hogy álltok az ilyen "felvesznek élvezés közben titokban" dolgokhoz, isten barmai!

Ádám 2016.02.29. 19:29:58

@Szubrina: ha nős lennék, miért járnék prostihoz!?!?

te most magadat reklámozod?! mert akkor "érthető" ez a degenerált hozzáállás.....:):D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.02.29. 21:04:41

@Ádám: olvasgasd a blogját, szerintem iginek lehet valami rokona :)

Darth Revan 2016.02.29. 23:21:08

@sugargiraffusplumps.:
szerintem a helyzet egyertelmu. A posztolonak nincs igaza, de senki nem olvassa el az aprobetus reszt, szoval nem az o hibaja.

Ádám 2016.03.01. 00:18:58

@sugargiraffusplumps.: tudtam, hogy utálsz...., de, hogy ennyire!?:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.03.01. 08:16:09

@Ádám: már meg se köszönöd a törődést? na szép! :) :)

Ádám 2016.03.01. 08:26:00

@sugargiraffusplumps.: NEM vagyunk mi olyan jóban!!! csak most unatkozol....

meg talán nem látja a batgirl, se meg a többi haverod.:):D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.03.01. 08:43:37

@Ádám: hisztis vagy máma. tán nem jutott elég lekvár?

Ádám 2016.03.01. 08:48:11

@sugargiraffusplumps.: Tegnap óta zuhog az eső. Dinnyeföld jutott, de abból ritka a lekvár, de létezik. Mi balgák hétfőre, keddre s szerdára szabit vettünk ki....

Szubrina 2016.03.01. 18:39:33

@Ádám: :DDDD Imádom a logikádat, sajnos éppen azért. Ez a tapasztalatom, vagy pénzes vagy ingyen kurva kéne a nős pasiknak, akik a társkeresőkön zaklatják a nőket.

KCicó 2016.03.01. 19:37:10

Ez semmi, az egyik budapesti koedukált konditeremben kamera van a női öltözőben/zuhanyzóban, a lopások miatt (recepciósok szerint).
Azóta se mentem vissza.

Ádám 2016.03.01. 19:46:27

@Szubrina: De én nőtlen vaok!!! dugunk v. nem ?!

3!

Szubrina 2016.03.04. 22:51:49

@Ádám: ez egy visszautasíthatatlan ajánlat.:)

4!

Ádám 2016.03.05. 03:45:24

@Szubrina: 4 ? akkor nyertél VOLNA, de b+ egy hétig vársz a válasszal !?!? Azóta megnősültem! S ugye tudod a véleményem: nősen már nem kellenek a kurvák....:):D

Szubrina 2016.03.05. 10:46:30

@Ádám: Nem vártam, csak közben tudod jöttek mentek a nős kuncsaftok, nincs időm nőtlenekre.
süti beállítások módosítása