Tékozló Homár

Szakállas vendéglátós trükk a pizzériában

2016.03.07. 17:39 | Homár Hilda | komment

screenshot_2016-03-01_14_17_18.png

A felszolgálás díját az ételek árában benne lévőnek írni az étlapon, majd a számlához hozzáírni? Ügyes! Mondjuk legalább elnézést kértek miatta, meg módosították a bejárat melletti étlapot, ha sajátos megoldással is.

Kedves Homár!

Régebben sokat jártunk a budai Mamma Rosa pizzériába. Finom kaják voltak kellemes árakon, jó hangulatú helyen. 2 év kihagyás után a múltkor jártunk ott ismét, sok minden változott azóta.

Az első meglepetés akkor ért, amikor a honlapon lévő árakhoz képest pár száz forinttal drágább pizzák szerepeltek az étlapon, de hát ez még nagyon nem szegte kedvünket. (Úgy látom, az oldalukat azóta frissítették.) Pláne, hogy az étlap végén a következő szöveg állt:

img_0034.JPG

Rendeltünk, ettünk, ittunk. A kiszolgálás udvarias volt, a pizzákat nem akarom minősíteni, volt már jobb is itt. Hozták a számlát, fizettem, még kb 500 Ft borravalót is adtam.

Utána tanulmányoztam csak a tételeket, s megdöbbentem, hogy a végszámlához még hozzácsaptak +10 % szervizdíjat is.img_0036.JPG

Reklamáltam a személyzetnél, mondván, az  étlapon-ami kint van a vendéglő előtt is-, még más szerepelt. Erre mutattak egy új étlapot, hogy azon valóban szerepel a +10%. És elnézést kértek, amiért "kint felejtették" a régit. Ennyiben maradtunk...

A napokban megint arra jártam, s látom, hogy a bejáratnál még mindig a régi étlap van kitéve, igaz, le van vágva róla a szervizdíjra vonatkozó szöveg, így azzal a vendég ismét csak az asztalnál szembesül.

Mi egy ideig ismét hanyagoljuk a Mamma Rosát. 

üdvözlettel 

Messidor

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Crazy One 2016.03.07. 17:58:32

Én is ettem Pozsonyban egy étteremben, ahol a falon be volt keretezve az első étlap, meg 1995-ből
Brassói apropecsenye 79 szlovák korona. A számlát hozták és 8,90 EUR. Bánom már hogy nem kértem el a vásárlók könyvét...

napalm 2016.03.07. 18:13:13

Vissza kellett volna kérni a borravalót!

Velemenyem szerint.... 2016.03.07. 18:22:12

Volt idő amikor ez volt Budapest egyetlen igényes olasz pizzériája.... Most elkapott a nosztalgia...

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.07. 19:31:07

@napalm: "Vissza kellett volna kérni a borravalót!"

+

vizsla_barat 2016.03.07. 19:34:26

Elobb fizet majd olvas es aztan Homaron reklamal. El kellene ezt kezdeni Rasi orain tanitani,annyira jol mukodik.

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.07. 19:39:57

10% borravalót illik adni, ha rendesen kiszolgálnak. Ha nagyon meg vagy elégedve, akkor többet.

8140 forintra 500 forintot adni, az csak 6%.

cobre 2016.03.07. 19:53:30

@atpijkamo135: Ez valóban érdekes kérdés, tényleg 25%-os ÁFA-t számoltak a szevizdíjra, pedig ilyen már nem is létezik.

vizsla_barat 2016.03.07. 20:42:53

@atpijkamo135: kozpenzt nem SZABAD atlenyegiteni. Megis csinaljak. Foldanyjanak foldanyja, azannya.

Dezsike 2016.03.07. 20:51:29

@atpijkamo135: borravalót csak akkor kell adni, ha a szervizdíj nincs a számlán - hisz a kiszolgálásért fizeted a borravalót, ha kiszámlázzák a kiszolgálás díját minek fizetnéd duplán?

kamushamus 2016.03.07. 20:51:32

-Főúr, fizetnék.
-8140- a számla uram.
-8650-ből legyen kedves. :D :D :D
Kimondani is szörnyű. :D :D

FDToth 2016.03.07. 21:18:31

Elvileg ezt a posztot olvassa az NFH, holnap már mennek is ki a helyszínre és rendet raknak. Persze nem ez lesz, a sok léhűtő bemegy az NFH székházába és elkezdik tesztelgetni a csokikat, vajakat, karácsonyfa-izzókat és egyéb ökörségeket...

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.07. 22:09:08

@vizsla_barat: "kozpenzt nem SZABAD atlenyegiteni. Megis csinaljak"

Persze. Lopni se szabad. Csak a párttagoknak és kedves családjuknak. 1966, 1976, 1986, 2016.

@Dezsike: "borravalót csak akkor kell adni, ha a szervizdíj nincs"

Na persze. Ez a szervizdíj baromság. Valószínűleg az ilyen fillérbaszók miatt van, dehát akkor is. 6%, anyám!

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.07. 22:11:21

@cobre: És képesek kinyomtatni, hogy "szervÍÍÍzdíjat". És pont sincs a mondat végén. Túlképzett programozó.

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.07. 22:18:58

@FDToth: "ezt a posztot olvassa az NFH"

:)) Vicces kedveben vagy.

Dikusz 2016.03.07. 22:34:51

@FDToth: :)) csak össze ne cseréljék a tesztelnivalókat: a karácsonyfaizzókba harapjanak bele, és a csokit, meg a vajat tuszkolják a 220-ba.

Dikusz 2016.03.07. 22:42:48

@atpijkamo135: úgy is lehet érteni ezt, hogy a posztoló 16% borravalót adott, mer tudta, hogy van szervizdíj.
Ahogy olvastam a posztot, és láttam a "szervízdíjat" leírva, ráadásul kétszer rögtön mondtam, hogy ajjaj! De a posztoló jól írta:)

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.07. 22:50:01

@Dikusz: Magyarul nem. Persze lehet, hogy hottentottául a "megdöbbentem" azt jelenti, hogy "tudtam".

"ráadásul kétszer"

Igen egy ilyen számlázóprogramot vagy kinyomtatott plakátot megnéz a tulajdonos, grafikus, programozó, pincér, mindenki... és mindegyik analfabéta. Legalább nyelvtanfolyamokra fordítanák a szervizdíjat!

Artech 2016.03.08. 05:01:55

És nem szervizdíj, mert semmit sem javítottak meg, hanem szervírdíj, mert szervíroztak.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.03.08. 06:49:55

"És elnézést kértek, amiért "kint felejtették" a régit. "
Miért nem mondtad, hogy akkor te is elfelejted :D

Amúgy ha nem tetszik, panaszkönyvbe írtál?

babbaba 2016.03.08. 07:02:00

@atpijkamo135: Azért én leszarom mi a te szokásod. Ha akarok adok, ha meg nem, nem.

Bombaló 2016.03.08. 08:27:32

@Dezsike

"borravalót csak akkor kell adni, ha a szervizdíj nincs a számlán"

Tévedés, borravalót nem kell adni. Hálapénzt sem.
Ez is egy nálunk berögzült baromság.

Ahogy atpijkamo írta, legfeljebb illik, de ez is nézőpont kérdése.

Én nem számolok százalékokat. Összegtől függően kerekítek valamelyik százasra/ezresre.

rarabel 2016.03.08. 09:03:53

SZVSZ borravalót akkor illik adni, ha meg vagyok elégedve.
Ha szervízdíj van, akkor egy baráti mosolyt illik adni.
Ha bankkártyával fizetek, és meg vagyok elégedve, megkérdezem a fizetőpincért, hogy ők kapják-e a borravalót, ha nem, akkor készpénzben adok borravalót.
A borravaló nem jár, hanem adják.
Az orvosokat is itt rontották el anno, hogy járt nekik a zsebibaba.
A fillérb@szásnak a Mamma Rosa esetében egy aranyos, kelet-balkáni válfajával szembesült a poszter.
Valaha jó hely volt, de van a közelében még pár pizzéria, ami régen is jó hely volt, most is az...
Erről ennyit.

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.08. 09:49:39

@babbaba: Ez nem az én szokásom, hanem a jőérzésű embereké.

Terézágyú 2016.03.08. 09:52:48

Én is rühellem a borravalót. Talán ezért is kerülök minden érintkezést olyan szakmákkal, ahol ezt "elvárják"... És mivel az orvosi szakma is ilyen.... :(

fillérbaszó vadász 2016.03.08. 10:14:24

Joe: Jólvan! Kifizetem a cehhet. Ti meg a borravalót. Kábé 1 dollár lesz fejenként. <Mr. White-hoz fordul> Te meg, mire visszajövök, add vissza a könyvet!
Mr. White: Sajnálom, az már az enyém.
Joe: Akkor elnézést kérek. <Mr. Blonde-hoz fordul> Lődd le ezt a szemétládát! Jó?
<röhögés>
Mr. Blonde: <a mutatóujjával lő egyet>
Eddie: Jó, akkor mindenki köhögjön egy zöldet a kishölgynek!
<Mr. Pink nem fizet, Eddie felé fordul>
Eddie: Gyerünk, adj 1 dollárt!
Mr. Pink: Én nem szoktam.
Eddie: Te nem szoktál?
Mr. Pink: Nem hiszek benne.
Eddie: Nem adsz borravalót?
Mr. Blue: Tudod, mit keresnek ezek a csajok? Szart se!
Mr. Pink: Ugyan már! Ha nem elég nekik, szálljanak ki!
Eddie: Nincs még egy ilyen schmutzig zsidó, aki így beszélne. Mondd meg őszintén! Sose adsz borravalót?
Mr. Pink: Nem adok, mert mindenki elvárja tőlem. Jóó, adok borravalót, ha valaki megérdemli. Ha többet tesz, mint ami a kötelessége lenne. De, ez a kötelező borravaló ostoba szokás. Szerintem csak a munkájukat végzik.
Mr. Blue: De, ez a lány kedves volt.
Mr. Pink: Normális volt. De, nem nyújtott semmi pluszt.
Mr. Blue: Mi neked a plusz? Vigyen hátra és kapja be a farkad?
<röhögés>
Eddie: Hm, 20 százalékkal többet adnék.
Mr. Pink: Nézd! Én kávét rendeltem igaz? Baromi régóta itt ülünk, és csak háromszor töltött nekem kávét. Holott, én legalább hat kávét vártam volna el tőle.
Mr. Blonde: Hatot? És mi van, ha nagyon elfoglalt?
Mr. Pink: Hm, egy pincérnő nem mondhatja nekem, hogy nagyon elfoglalt.
Eddie: Bocsánat, de neked abszolút nincs szükséged még egy csésze kávéra.
Mr. Pink: Jéézusom! Ezek a nők nem szoktak ám éhen halni. Minimum bért keresnek. Én is szoktam minimum bérért dolgozni, de még soha, érted, soha nem kaptam egy fillér borravalót sem.
Mr. Blue: És nem zavar, hogy számítanak a borravalódra?
Mr. Pink: <dörzsöli a hüvelykujját a mutatóujjával> Tudod mi ez? Ez csupán egy kis mellékkereset a pincérnőnek.
Mr. White: Fogalmad sincs róla, hogy most miről beszélsz. Ezek a nők lejárják a lábukat. Ez egy nehéz munka.
Mr. Pink: Ez igaz a McDonald's-nál. De ott mégse adsz borravalót, ugye? És miért nem? pedig ugyanúgy enni kapsz tőlük. De mégsem. A szokás az, hogy ott nem adsz borravalót, ilyen helyen viszont adsz. Ez baromság.
Mr. White: Ez az egyetlen munkalehetőség a csak érettségivel rendelkező nők számára. Ez az egyetlen munka, amiből bármelyik nő meg tud élni. Ezért kapnak ők borravalót.
Mr. Pink: Hm... Szarok rá!
Mr. Brown: Jézusmárja!
Mr. Pink: Nagyon sajnálom, hogy a kormány megadóztatja őket. Ez szemétség. De, nem az én hibám. Úgy látszik, a pincérnők azok, akiket a kormányunk megszopathat törvényes keretek közt. Ha az orrom alá dugnak egy papírt, hogy a kormánynak ehhez ne legyen joga, alá fogom írni. Bocsássák szavazásra! Én megszavazom, de bohóckodni nem fogok. És ehhez a "csak érettségizett" maszlaghoz is lenne néhány szavam. Tanuljanak meg gépelni! Ha azt várod tőlem, hogy meghatódjak, nagyon nagyot tévedsz.
Mr. Orange: Meggyőzött. Kérem vissza a pénzt!
Eddie: Hé! Hagyd csak ott a pénzt!
Mr. Orange: Áhh!
Joe: Gyerünk csavargók, csavarogjunk egyet! Várjunk csak! Ki nem tejelt?
Mr. Orange: Mr. Pink.
Joe: Mr. Pink?
Mr. Orange: Áhá.
Joe: Miért nem?
Mr. Orange: Nem szokott.
Joe: Nem szokott? Hogyhogy nem szokott?
Mr. Orange: Nem ért vele egyet.
Joe: <Mr. Orange felé> Kuss legyen! <Mr. Pink felé> Mi az, hogy nem értesz vele egyet? Gyerünk, köpj ki egy zöldet, te smucig zsidó! Én kifizettem a rohadt reggelidet.
Mr. Pink: Oké, mivel kifizetted, egye meg a fene! De, máskor sose szoktam.
Joe: Nem érdekel, hogy mit csinálsz máskor. Csak tedd le a dohányt, mint mindenki más! ...Köszönöm!

Nick-son 2016.03.08. 10:21:17

@FDToth: ja tényleg tök vicces. Farsang előtt a jelmezeket bevizsgálták és megállapították, hogy tűzveszélyesek.

Ez aztán igen. Hát ja, amelyik gyerek nem acél páncélba öltözik az mind tűzveszélyes, de hát a ruhák is ugyanúgy égnek ha már egyszer meggyulladnak amit egyébként hordanak.

Bemondták ezt a hülye szöveget 125 -ször a rádióban, hogy a farsangi jelmezek tűzveszélyesek.

Nem is értem ennek az információnak a birtokában mégis mi a francot kellett volna csinálnom? Berohanni a színpadra és lerángatni a robotról a kartondobozból készült jelmezt, hogy én most megmentem? :)

Hülyeségért nem kell a szomszédba menni.

Terézágyú 2016.03.08. 10:26:53

@fillérbaszó vadász:
"Csak tedd le a dohányt, mint mindenki más!"

Ilyenkor hol van az önérzetes szöveg, hogy "én nem vagyok mindenki más"...

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.03.08. 10:40:51

@Terézágyú: Én nem, de ki kell érdemelni. Szal azért, hogy odab*sszák a kaját, nem adok. A _kiszolgálásért_ adok. Ha aranyos a csaposcsaj a kocsmában, annak is adok.

sáros_tehén 2016.03.08. 10:44:34

@Semmitnemérszakitiltással: Kedvencem amikor a pizzafutár "elvárja". Merthogy Ő ebből él.. hát énmeg pont leszarom.. mi extrát tett hozzá a kajakiszállításhoz?

Terézágyú 2016.03.08. 10:46:26

@sarostehen_:
"mi extrát tett hozzá a kajakiszállításhoz?"

Há nem köpött bele :)

Vagyis: beleköpött, de ha adsz, akkor legközelebb nem fog. Ha emlékszik rád :)

joetaylor 2016.03.08. 11:12:10

Valahogyan el kell érni, hogy ezt a borravalós rendszer megszűnjön. Mi a fenének kell ez a tíz százalékos szervizdíj baromság? Nem lenne elég odaírni azt az árat ami már tartalmaz minden költséget? A felszólgáló kap fizetést és ha nem kap eleget akkor nem fog dolgozni azon a helyen. Oda megy ahol többet fizetnek neki. Én sem kérek tíz százalékot a megrendelőtől azért mert jól és tökéletesen elvégeztem a munkám. A borravaló rendszere semmi másra nem jó mint, hogy kiszolgáltatottá teszi az alkalmazottakat.

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.03.08. 11:26:54

@joetaylor: A világon mindehol szokás a pincérnek, liftesfiúnak, stb. borravalót adni, nem fogod tudni megszüntetni, a vendégek igénylik. Ez egy ösztönző, ezért van az, hogy csinos fiatal pincérlány szolgál ki, és nem vén bagószagú boszorkány. Nem szereted, nem kell oda járni. A Mekiben nem szokás adni, és nem is várják el. Engem nem zavar, eleve belekalkulálom az árba, nem olyan bonyolult. Az a bunkóság, hogy kötelezően hozzácsapják az árhoz, engem is taszít, oda nem megyek.

Pisti 90 2016.03.08. 13:30:30

Ezt a szervízdíjat több helyen is láttam, de akkor marhaságnak tartom. Úgyis adok borravalót, ha elégedett vagyok, de ezt ne ők számolják fel előre.

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.08. 13:33:17

@Pisti 90: "szervízdíjat több helyen is láttam, de akkor marhaságnak tartom"

Persze, hogy marhaság, ilyen nincs.

@rarabel: "Ha szervízdíj van"

Nincs.

Szervizdíj van rövid i-vel. Persze, az is marhaság.

Pisti 90 2016.03.08. 13:44:33

@atpijkamo97: Marhaság ez a nyelvtannáciskodás is. Felesleges dolog.

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.08. 13:47:18

@Pisti 90: Teljesen igazad van. Ezért, kérek, ne kényszeríts rá!

egy_kommentelo 2016.03.08. 14:09:55

Ha van szervizdíj, én nem adok borravalót. Ugyanez van a pizzafutárral. Ha van kiszállítási díj, nem adok borravalót.
És akkor sem, ha qrvalassan (60+ perc) hozza ki a pizzát.
A Pizza F@rte-nél van egy muksó, aki állandóan elfelejti a desszertet (az ülés alatt hozza), piszmog, kétbalkezeskedik (múltkor az ajtómban ejtette le a pizzámat), na neki meg pláne nem adok.

rarabel 2016.03.08. 14:24:03

@atpijkamo97: Mea vulva, mea vulva, mea maxima vulva.

PonDrow 2016.03.08. 16:00:51

@atpijkamo135: A borravaló a fekete gazdaság éltető motorja. Lehet persze szokásnak is hívni, de attól még illegális, mert nem kapok róla számlát és fogadjunk, hogy a felszolgáló se adózza le. :)

fiktiv állat 2016.03.08. 16:08:35

@atpijkamo135: Már figyellek egy ideje,te az az igazi leggyökerebb balfasz vagy.

Terézágyú 2016.03.08. 16:13:58

@fiktiv állat:
Nono, atpijkamo a védelmem alatt áll!

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.08. 16:25:56

@fiktiv állat: Én nem figyellek téged, mégis látom, hogy ömlik a szar a szádból. :))

atpijkamo98 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.08. 16:37:24

@PonDrow: "A borravaló a fekete gazdaság éltető motorja."

Nem tudom. Lehet, hogy így van az egész világon, neked szélesebb nálam a látóköröd. De ezt miért nekem mondod?

Egyébként meg vegyünk egy példát! Géza minden nap felszolgál Gizinek egy pizzát, kedvesen mosolyog, ezért Gizi mindig ad neki egy ezres borravalót. Este Gizi a kocsmában felszolgál néhány sört Gézának, kedvesen mosolyog, ezért Géza mindig ad neki egy ezres borravalót. Eltelt egy év, eléggé megkopott az ezres, mert összesen 300-szor adták oda-vissza egymásnak. Persze adóztak rendesen utána, mindketten lelkiismeretesen befizettek 300000 forintot az államkasszába...

atpijkamo99 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.08. 16:39:51

@Terézágyú: :)) Ah, ez szívet melengető! Akkor üssed, üssed botocskám, míg mozog!

Terézágyú 2016.03.08. 16:40:18

@atpijkamo98:
"Eltelt egy év, eléggé megkopott az ezres, mert összesen 300-szor adták oda-vissza egymásnak. "

Mint a Csupasz pisztolyban Drebin meg a kikötőőr? :)

Lady Ann 2016.03.08. 16:41:58

@PonDrow: Mit sajnálod tőle? Legfeljebb pár székkel kevesebb lesz a legújabb adóforintokból épülő bivalybasznádi stadionban.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.08. 16:54:05

@Terézágyú: :))

@Lady Ann: Ja. Az adózási fegyelmet nagyban rontja, ha az adózók nem látják, mire költi az állam a befizetéseiket. Még jobban rontja, ha azt látják, hogy azt nagyban ellopják. Miért jó nekem, ha a azért fizethetek, hogy a nyikhaj hazug arrogáns ordenáré szíjgyártó, aki rendkívüli károkat okoz a nemzetnek, medencés luxusházba költözzön?

Most csináltak valami közbeszerzési számolóautomatát, ami kimutatta, hogy a 90%-ot ellopnak. Az EU-s pénzek nélkül számolva egy helyben stagnál a gazdaság. Az EU-s pénzeket meg ellopják, szóval sok éve egy helyben stagnál a gazdaság, akármit is mutat ki a statisztika. Apropó, statisztika. Az átlagjövedelem nő, de úgy hogy az alsó sávban levőknek csökken. Ez nekem közvetlenül éppen jó, de az egész országnak rendkívül káros.

FDToth 2016.03.08. 17:13:12

@Nick-son: olvastam, betegek. Ma meg rájöttek h a kínai meg egyéb bóvli piacokon találhat játékok többsége nem felel meg különböző előírásoknak... ehhez sok ész kell... ami piaic, az általában nem nagyon legális, sok újdonságot nem mondanak.
minden szír-szarral foglalkoznak, de a fontos dolgokat passzolják. És a legviccesebb h ha kérsz tőlük tanácsot, nem egyser előfrodul h az ügyintézőnek foglama sincsen a külöböző rendeletkrlő, jogszabályokrül... persze mert x ott dolgozó tetsvéérnek a fia/lánya...
Ma voltam okámnyoirodába, van vagy 40 pult, kb. 10 üzemel, 10-12 ügyntző meg dumál, röhögcsél... persze kell pihenni, de a munkamorál...

Mérgező Hulladék 2016.03.09. 10:58:25

@atpijkamo98: mivel Gizi és Géza értelmes emberek, első nap után rájönnek, hogy felesleges napi kétszer adót csalniuk, így aztán maradnak a mosolygásnál, pénz nem mozog. De az autószerelőre meg a fodrászra sem vonatkozik semmilyen kölcsönösségi adómentesség vagy nettósítási lehetőség, ha szolgáltatást nyújtanak egymásnak, így aztán ők szépen adóznak is ezek után. Egy álomvilágban, persze, ugyanott, ahol nem a képviselő lakása nő a befizetett adóból.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.09. 11:10:39

@Mérgező Hulladék: "felesleges napi kétszer adót csalniuk"

Kicsit alaposabban olvasd el légyszíves! Senki nem csalt adót a példában.

"maradnak a mosolygásnál, pénz nem mozog."

Ez viszont adócsalás lenne, mert a barter ügyletet is pénzértéken be kell vallani.

Mérgező Hulladék 2016.03.09. 12:53:46

@atpijkamo100: a példában nem. Akkor módosítom: nem cserélgetik az ezrest, mert nem akarnak adót fizetni utána. Mindkét ügyletnél benne van a kiszolgálás az árban (vagy van külön felszolgálási díj, mindegy), adóznak utána (a fent említett ideális világban), de ha mégis több juttatást kapnak érte, mint amennyit te beépítettek, hát adózniuk kellene az után is. Azért ez (már nem az újraelosztás úgy általában, hanem a borravaló adókötelessége) nem egy bonyolult filozófiai probléma, abban szerintem egyetérthetünk.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.09. 13:10:24

@Mérgező Hulladék: Utoljára mondom el, nem szíveen ismételgetem magam.

A példában nincs benne az árban a borravaló, se szervizdíj, a rendes éttermi/kocsmai ár szerepel.

A példában két jóérzésű ember szerepel, ezer forint borravalót adnak minden esetben.

Nem számít, hogy pénzmozgás van-e, barter ügyletnél is kell adózni. De ezen ne agyalj, a pédában szerepel pénzmozgás.

A példában két jogkövető ember szerepel, tehát lelkiismeretesen adóznak. Igen, nehéz elképzelni, hogy két hétköznapi ember így viselkedik. Pont ezért kreáltam ezt az egyszerű példát, hogy a borravaló adózásának furcsaságát kiemeljem.

Mérgező Hulladék 2016.03.09. 15:57:05

@atpijkamo100: én sem szeretek többször ugyanarról írni. Remélem, ezután már nem is kell...

A furcsaság nem abban van, hogy ha szolgáltaláshoz/értékesítéshez kapcsolódóan kapsz juttatást, az adóköteles. Ez alap. Ha Gizi csak úgy, az utcán mosolyog Gézára, aki ezért a kezébe nyom egy ezrest ("ajándékozás"), este meg megfordulnak a szerepek, akkor ugyanannyi pénz mozog, mégsem keletkezik adóköteles jövedelem, még csak illetékköteles sem. Ez is rendben van szerintem.
A dolog másik oldala érdekesebb talán, amiről te barterként írtál, én meg azt reagáltam, hogy amit a plusz ezressel honorálhatnak, az - bár szolgáltatáshoz/értékesítéshez kapcsolódik - nem külön ügylet. Így nem merülhet fel, hogy ha Géza mosolygós kiszolgálását Gizi ezres helyett este mosolygós kiszolgálással "jutalmazza" (és viszont), az adóköteles lenne külön (pénzmozgás nélkül is, ami alatt itt kizárólag a borravalóra, vagyis annak hiányára kell gondolni, nem az alapszolgáltatásra).

Thou 2016.03.11. 14:37:36

Nem nézed meg a számlát amit kifizetsz? Ott van rajta, hogy szervizdíj. Te voltál a hülye cimbi és még rinyálsz is egy sort miatta.

lutria 2016.03.12. 15:57:44

@joetaylor: Kezd ott,hogy eléred hogy a munkáltatók ne mondják az új alkalmazottak szemébe hogy azért kapnak csak minimálbért éppen hogy meghaladó fizetést mert tudják hogy úgyis kapnak még mellé havi X ezer borravalót...(pl.Posta)
süti beállítások módosítása