Tékozló Homár

Az utas szerint késett, az Air France szerint pont időben jött a gép

2016.03.08. 10:45 | Homár Hilda | komment

air_france_1071394.jpg

Aki már jött haza a világ másik feléről repülővel, az valószínűleg mélyen átérzi Péter helyzetét, mert egy sokórás repülőutat egy 7 órás tranzittal megfejelni nemcsak fizikailag komoly kihívás. A gépek leszállásának adatait valamennyi időre visszamenőleg a Flightradaron meg lehet nézni. Ha kártérítés ügyben önállóan nem jár sikerrel egy csalódott utas, akkor meg lehet próbálkozni az ilyen ügyekre szakosodott sikerdíjért dolgozó cégekkel, mint amilyen itthon a Kesettagepem vagy nemzetközi verzióban a Flightright.

Kedves Homár!

Január 9.-n hazafelé Havannából Párizsba utaztunk egy magyar turistacsoporttal az Air France-al /AF/. A menetrend szerint 11.35-kor kellett volna Párizsban leszállni a gépnek és igy lett volna csaknem egy óránk, hogy a budapesti csatlakozó szintén AF járatot elérjük, annak a kapuja 12.30-kor zárt. Sajnos a havannai gép késett egy félórát és emiatt lemaradtunk a csatlakozásról. A reptéri utasszolgálat ingyenesen átkönyvelte a jegyünket az esti AF gépre, ami 20.20-kor indult. Így 7 óra extra várakozásra kényszerültünk.

Gondoltuk,hogy ha már EU tagok vagyunk ,akkor a 7 órás késés miatt kártérítést kérünk az AF-tól. A jogszabály szerint 3 órát meghaladó késés után már jár kompenzáció. Sejtettük,hogy nem fognak repesni az örömtől, de azt a pofátlanságot, amit írtak, el sem tudtam képzelni. Azt írták,hogy NEM KÉSETT egy percet sem a havannai gép, ezért nem jár nekünk semmi. Szerintük időben leszállt…… Azt a kérdést, hogy ha nem késett a gép, akkor miért könyvelték át ingyen a jegyünket, illetve, hogy miért nem tudtunk egy óra alatt a megérkezéstől a másik gép eléréséig eljutni, persze nem válaszolták meg.

Kedves Homár! Talán van olyan olvasótok,aki meg tudja mondani, hogyan lehet utólag hitelt érdemlően megtudni, hogy pontosan mikor szállt le egy gép. Továbbá arra is szeretnék választ kapni, hogyan tudja az utas adott esetben a késés tényét megdönthetetlenül bizonyítani.

Kíváncsian várom válaszotokat és örömmel venném,ha levelemet közkinccsé tennétek.

Köszönettel

Péter

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Crazy One 2016.03.08. 10:49:43

nyugatrománnal veszekedsz? felejtős, vigyázz inkább a paripáidra, nehogy nagyobb károd keletkezzen...

sáros_tehén 2016.03.08. 10:56:32

" Sajnos a havannai gép késett egy félórát " vs
" a 7 órás késés miatt kártérítést kérünk az AF-tól"

Akkor most fél vagy 7 órát késett?

Mellesleg ha fél órát késett, akkor nincs kártérítés. Azt hogy ti 7 órát vártatok, senkit nem érdekel.

Biyadhoo 2016.03.08. 11:09:14

Nem is értem. Hagytak a tranzitra egy órát, és utána hisztizik, hogy lekéste a csatlakozást. Egyébként egy fillér sem jár. Miért? Mert a transatlanti fél órát késett erre nem jár pénz. Az, hogy nem érte el a csatlakozást arra szintén nem jár semmi.

bendeguz75 2016.03.08. 11:10:20

Csatlakozo jaratra, foleg ugy, hogy kapuzarasig csak fel ora vagy 1 oramarad sosem foglalunk jegyet. Minimum 2-3 ora kell legyen. Karterites nem jar, hisz a gep valoban "idoben" szalt le. A poszter orulhet, hogy az AF jo fej volt es ingyen atirtak a jegyet.

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.03.08. 11:11:21

Január 9.-n -> Január 9-én
Air France-al -> Air France-szal
11.35-kor -> 11:35-kor
leszállni a gépnek és igy -> leszállni a gépnek, és igy
...
"lett volna csaknem egy óránk ... késett egy félórát és emiatt lemaradtunk a csatlakozásról" -> "lett volna csaknem egy óránk ... késett egy fél órát, és a túl optimistára tervezett átszállási idő miatt lemaradtunk a csatlakozásról"
...

"a 7 órás késés miatt kártérítést kérünk az AF-tól. A jogszabály szerint 3 órát meghaladó késés után már jár kompenzáció." -> "a fél órás késés miatt ..."

Nem okos dolog csak egy szűk órát hagyni az átszállásra. Késhet a gép, meg kell várni a feladott poggyász kirakását, oda is kell találni a másik géphez, ilyenek.

A FlightView.com, flightstats.com, stb. eltárolják az adatokat, meg kell őket kérdezni.

sáros_tehén 2016.03.08. 11:17:51

Bírom az ilyen embereket, akik elmennek nyaralni, és még haza sem érnek már játszák a nagymenőt.. de fogalmazni képtelen.. írni képtelen..

Hát ha én januárban kubába nyaraltam volna, pont leszarom ha 7 órát kell verni a faszom a párizsi reptéren.

GatyaPityu 2016.03.08. 11:20:36

@sarostehen_:
Fél órát késett az a gép, ami Havannából érkezett Párizsba, emiatt lecsúsztak az átszállásról, ami Párizsból a magyar hon fővárosába repítette volna a poster-t. A következő gép hét óra múlva indult.
Szövegértés, szövegértés...

Terézágyú 2016.03.08. 11:24:15

@Keményen Trollkodó Kisember:

"Szövegértés, szövegértés"

Te nem érted :)

A gép csak fél órát késett. Az, hogy emiatt a fél óra miatt 7 órát kell ott várakozni, azért nem jár kártérítés.

Mellesleg a poszter megírhatta volna pontosan, hogy az ő órája, illetve a reptéri óra szerint mennyit késtek pontosan... szóval lehet hogy ez a "fél óra" valójában 20 perc volt, vagy mittomén :)

ghck 2016.03.08. 11:32:28

@Keményen Trollkodó Kisember: Nyugi, ezt mindenki értette, csak - megjegyzem jogosan - ekézik a posztert, hátha rájön a saját hülyeségére. Te nem jöttél rá, de ezzel nincs gond, neked is van hely ezen a világon...

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.03.08. 11:36:01

@Terézágyú: "@Keményen Trollkodó Kisember:
"Szövegértés, szövegértés"
Te nem érted :)"

:)) Hehe, tényleg nem érti.

"lehet hogy ez a "fél óra" valójában 20 perc volt"

Vagy csak 15, 10 vagy 5. Ahogy egy óra nála 55 perc. Valszeg 5 percen belül pontosan szállt le a gép, csak a kiszállás, csomagok összeszedése került mintegy fél órába, és a maradék 25 perc nem volt elég, hogy odataláljanak a csatlakozáshoz. Oda kellett volna telefonáltatni, hogy útban vannak, várják meg őket a kapuzárással.

bendeguz75 2016.03.08. 11:39:55

Kivancsisagbol megneztem. 39 percet kesett a gep, ezert egesz pontosan 0 Ft karterites jar jogszabaly szerint.

vanek ur 2016.03.08. 11:42:08

1. Hol vette a poszter a jegyet? AF oldalán, vagy valami gyűjtőoldalon (pl. kayak.com)? A légitársaság oldala elvileg nem ajánl ki olyan átszállást, ami pontos érkezés esetén nem teljesíthető az adott reptéren. A gyűjtőoldalak viszont megteszik. A különbség? Az első esetben ha késik a bejövő járat, a légitársaság köteles mindent megtenni, hogy elérd a csatlakozásodat, vagy ha ez a késés időtartama miatt nem lehetséges, ingyen átfoglalnak. A második esetben ez pusztán a légitársaság jóindulatán múlik. (Lásd még: illegal connection.)
"Nem okos dolog csak egy szűk órát hagyni az átszállásra. " Egyébként az interneten már van olyan oldal, ahol elég sok reptérre vonatkozóan meg lehet nézni, mennyi a minimális átszállási idő. Érdemes olyan eljutást választani - ha van rá mód - hogy a megadott minimálidőnél az átszállásra szánt idő legalább 30-45 perccel több legyen. De ha a légitársaság (nem a gyűjtőoldal) eladja így a jegyet, akkor vállalják is az átszállást.
2. A repülőgép érkezési ideje nem a leszállás időpontja (ami pl. a Flightradaron van), hanem az az időpont, amikor a gép ajtajait az utasok leszállítása céljából kinyitják. Erre vonatkozóan bírósági ítélet is van, tehát jogilag megalapozottan ezt kell figyelembe venni. Ez az időpont értelemszerűen későbbi, mint amit a Flightradar és társai mutatnak.
3. Javaslat: fentiekkel (+ a flightradarról szedett időpontokkal) felszerelkezve, hivatkozással az EU jogszabályokra levél az AF-nek azzal, hogy elutasítás esetén bírósághoz fordulsz. És még valami: azt is írd le, hogy az EU jogszabály értelmében a késés megállapításánál a budapesti érkezés számít! (BA-tól simán megkaptam a 600€-t, amikor USA-ból hazajövet törölték azt a New York - London járatot, amire a jegyem szólt, csak későbbire tudtak átfoglalni, ami ugyan csak 1 órával később érkezett Londonba, arról viszont nem értem volna el a pesti gépet, tehát abból is az eggyel (és 4 órával) későbbi jutott.)

+1. Eddig egyszer szálltam át a De Gaulle reptéren, de a jövőben igyekszem elkerülni. Olyan szerencsétlenség, amit csak a franciák tudnak kitalálni és üzemeltetni. Iszonyat távolságok, kapucseréről és késésről semmi információ, és még sorolhatnám.

Terézágyú 2016.03.08. 11:43:01

@bendeguz75:
"39 percet kesett a gep"

Nem fél órát? :)

Persze, továbbra is kérdés, hogy miért "írták,hogy NEM KÉSETT egy percet sem a havannai gép"... de felvetődik a kérdés, hogy biztosan ezt írták-e...

Terézágyú 2016.03.08. 11:45:55

@vanek ur:
"A repülőgép érkezési ideje nem a leszállás időpontja (ami pl. a Flightradaron van), hanem az az időpont, amikor a gép ajtajait az utasok leszállítása céljából kinyitják."

Akartam mondani, mert egyszer már felmerült, hogy pl. egy vonat mikor érkezik meg egy pályaudvarra.... amikor eléri az első táblát, hogy ez már (pl.) a Keleti, vagy az, hogy eléri a peront, vagy az, hogy megáll, és kinyílnak az ajtók, vagy az (szubjektíve), hogy a 12. vágányról beér a csarnokba az utas, és látja a nagy órán, hogy mennyi...

Rejtélyes 2016.03.08. 11:50:00

Az is lehet, hogy a gep pontosan szallt le, de a repteri forgalom miatt a gep nem tudott "beparkolni" a kijelolt helyere.

ember a holdon? 2016.03.08. 11:50:57

Egy Air France gép sosem késik és korán sem jön soha. Pontosan akkor érkezik, amikor akar.

Egyébként pedig csak max fél óra késés volt, erre nem jár kártérítés.
A csatlakozás lekésése egy más kérdés.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.03.08. 11:53:47

"A reptéri utasszolgálat ingyenesen átkönyvelte a jegyünket az esti AF gépre, ami 20.20-kor indult. Így 7 óra extra várakozásra kényszerültünk."
Igazából kérhettek volna plusz díjat is... :D

Amúúgy biztos késett? Nem lehet, hogy elnézted az időeltolódás miatt, és egy fél órával korábban ért oda? :D

bendeguz75 2016.03.08. 11:55:28

Hahaha, nem jellemzo, hogy ekezem a posztolot, de jelen esetben egy igazi isiotaval van dolgunk. Az egyik gep 2E a masik 2F terminalos tehat alapbol 20-25 perc aterni egyikbol a masikba, igy akkor is lekeste volna a gepet szerintem, ha idoben szall le. En tuti nem irtam volna at ingyen a jegyet. Le a kalappal az AF elott.

Ádám 2016.03.08. 12:07:00

A poszter dicsekszik vagy sír, hogy Kubába jár ?!?

MARADTÁL VOLNA OTT B+ !!! akkor nem késtél volna le sehol semmiről ! máskor gyere gyalog, nem árt az a kis mozgás...:)

Ádám 2016.03.08. 12:10:27

leveledet "közkincsé" tegyük...

JA! Még be is kereteztetem s a klotyóban fogom nézegetni, úgy jó lesz ? péter?

McZozo 2016.03.08. 12:12:22

@sarostehen_: A havannai gep kesett fel orat ami miatt lekestek a csatlakozo budapesti gepet am miatt cask a kovetkezo 7 oraval kesobbivel mehettek. tehat az osszutazasukban kestek 7 orat az eredeti tervhez kepest.

cmx85s 2016.03.08. 12:12:45

Bocs, hogy ilyet kérdezek, de egy ilyen átszállásos történetnél nem a légitársaság dobja át a csomagot? És az utasnak annyi a dolga, hogy átmegy a másik géphez? Mondjuk, még soha nem utaztam átszállással, csak emlékszem, h volt a reptereken olyan tábla, hogy "Baggage reclaim" az egyik irányba, meg valami "Flight trasnfers", vagy hasonló a másik irányba.

bendeguz75 2016.03.08. 12:23:25

@cmx85s: Nem feltetlenul. Pl ha foglalsz egy Bp-Havana jaratot AF-nel, akkor jo esellyel atdobjak. De ha foglalsz egy Bp-Paris es egy Paris - Havana jaratot kulon, akkor a te dolgod felvenni a csomagot es ujra becsekkolni. De vannak repterek, pl Stanstead (fapados celpo tok fokent), ahol senki nem fogja a kisujjat sem mozditani az utas borondjeert egy atszallashoz.

Terézágyú 2016.03.08. 12:25:33

@bendeguz75:
Aha, én is erre gondoltam. Itt jön be, amit @vanek ur: is írt: "Hol vette a poszter a jegyet? AF oldalán, vagy valami gyűjtőoldalon"....

McZozo 2016.03.08. 12:42:01

@bendeguz75: Attol fugg, hogy veszed a jegyet. Ahogy masok is irtak, ha te egy Budapest-Honolulu jegyet veszel akkor eleve a kiindulasnal Honoluluba csekkoljak be a borondodet. ezek lehetnek kulonbozo partneri jaratok is mint anno Malev volt Deltanak partnere meg North West is igy ugy nezett ki az utad hogy Malev Budapest-New York aztan Delta New York-Los Angeles es North West Los Angeles - Honolulu. Borondodet kozbe sose lattad.
Viszont, ha te egyedileg veszel kulonbozo jegyeket, hogy sporolj tehat van mondjuk egy Wizz Budapest-Londonod aztan veszel valami olcso London-Los Angelest stb stb, akkor minden egyes atszallasnal te intezed a borondjeid kivetelet es beadasat.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.03.08. 13:04:35

Istenem, és ilyenek jutnak el Kubába ennyi ésszel...

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.03.08. 13:21:55

@McZozo: "kestek 7 orat az eredeti tervhez kepest."

Sőt, amilyen peches ez az utas, szerintem taxit se tudott időben fogni, és egy plusz egy óra késéssel ért haza, így lesz az 8 óra késés is az eredeti tervhez képest. ... És?

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.03.08. 13:23:58

@cmx85s: "egy ilyen átszállásos történetnél nem a légitársaság dobja át a csomagot?"

Ha Havanna-Budapest viszonylatban vette a jegyet, akkor igen. Ha két jegyet vett, egy Havanna-Párizs és egy Párizz-Budapest jegyet, akkor nem. A poszter leírásából az utóbbi valószínűsíthető.

McZozo 2016.03.08. 14:08:15

@atpijkamo96: Itt is attol fugg, mert ha mondjuk az AF nel foglalta ugy hogy o kert egy Budapest havanna jegyet es ezt adtak akkor igenis keses,mert ok adtak igy es sajat hibajukbol nem erte el.
Ha mint te is irtad vet a poszter egy parizs havannat az AF el es egy parizs budapestet mondjuk wizz el akkor ahogy te is irtad na es igy jart sajat hulyesegebol.
DE mivel azt irja Af atfoglalta oket a kovetkezo jaratra ingyen igy gyanitom az is AF volt es valoszinuleg a Havanna Budapest jegyenek a reszenek minosult. Ez esetben nem na es. MAx ott lehet szivozni hogy torvenyileg mi minosul kesesnek. ezt en se tudom. Mert ugye ket eset van ha az adott gep ami mondjuk delre van kiirva ekezesugyileg megerkezik este hetkor. meg ugye a fenti eset ahol nem er el egy jaratot de a kovetkezo a sajat idorendjet betartja es cask nekem keses az eredeti jegyemhez kepest.

Ettol fuggetlenul regen tapasztalatbol tudom hogy nem igy volt hogy na es mert nekem is volt ilyen jegyem hogy londonba kelett atszalni en mar a jegy megvetelekor szukosnek lattam az atszallasi idot de azt mondtak ez igy jo. Majd budapestrol mar kesessel szalt fel a gep. Igy jeleztem a sztyuiknak hogy igy nem fogom elerni a masikat nyugtaztak majd a repteren kuldtek egy golf autot ertunk ami kivitt egy kisbuszhoz ami atvitt a masik terminalra es ott golfkocsi megint es atvittek a vamokon gyorsba hogy elerjuk. illetve elore szoltak a nagygepnek hogy 4 utas meg jon. Igy en elertem de latszik hogy nekik se na es volt. Es hozzateszem sima turista jegy volt nem business vagy first class

PITTA 2016.03.08. 14:53:54

Kolléganőm rajtuk kerestül vasalt be lóvét flight-refund.eu/

vanek ur 2016.03.08. 16:05:42

"meg ugye a fenti eset ahol nem er el egy jaratot de a kovetkezo a sajat idorendjet betartja es cask nekem keses az eredeti jegyemhez kepest."
Ha egybe vette meg a jegyét (Havanna - Budapest via Párizs) akkor az számít, hogy az eredetileg megvásárolt jegyen levő időponthoz képest mikor érkezik meg Budapestre.

Ha az AF oldalán vette a jegyet, akkor ott jó eséllyel nem kap illegal connection-t, vagyis Párizsban átszállásra menetrend szerint több idő van, mint a megadott minimumidő a 2 érintett terminál között. Gyűjtőoldalon (pl. kayak.com, stb.) előfordul illegal connection, amit sokan ismeretek hiányában (mondván, de jó, alig kell várni a reptéren) megveszik ezt a jegyet, viszont ha itt bármi miatt bukják a csatlakozást, minden a légitársaság jófejségén múlik.

Gyakorlati tipp 1: jegyvásárlás előtt érdemes fórumokat olvasgatni, milyen tapasztalatok vannak az átszállási időkről azon napszakban, amikor megérkeznél az adott reptérre, ennek függvényében érdemes kisakkozni, hogy melyik járattal indulj tovább.

Gyakorlati tipp 2: a gyűjtőoldalak helyes használata: összehasonlítjuk az árakat, majd az adott légitársaság oldalán megvesszük a jegyet :)

A kártérítéshez azt kell nézni, hogy a havannai gépnél az ajtónyitás és a budapesti gépnél a kapuzárás tényleges ideje között megvolt-e az a minimumidő, amit a 2 terminál közötti átszállásra írnak. (Tapasztalatból mondom, hogy ez a minimumidő rohanás nélkül tartható - persze csak úgy, ha nem áll meg közben az ember a vámmentes boltoknál nézelődni, és a mosdót is inkább a másik gépbe való beszállás után intézi. Az átszállási idő meghatározásánál azt is figyelembe veszik, ha az átszállás során át kell esni még valamilyen vizsgálaton. Pl. USA reptereken különböző idők vannak a belföld-belföld, a nemzetközi-belföld és a belföld-nemzetközi átszállásokra.) Ha a havannai gép késése miatt ez a minimumidő nem volt meg, még ügyvéd nélkül is jó esélyed van. Egyébként egy kicsit nehezebb a dolgod, de nem lehetetlen, de valószínűleg meg fogják kérdezni, mi tartott eddig.

Egyébként pedig normális légitársaság odafigyel az átszálló utasokra, és egyrészt visszatartják az induló gépet - főleg ha egy ilyen fél órás késés van csak; másrészt meg kiszállásnál várják azokat az utasokat, akiknek a késés miatt necces az átszállása, és segítenek nekik, hogy elérjék a gépet. De ha nem feltételezel ennyi proaktivitást a légitársaságtól, repülés közben figyelni kell, hogy mi van kiírva a járat helyzetét mutató monitoron, vagy mit mondanak, mikorra várható az érkezés. Ha késést látsz, szólni kell az utaskísérőnek, mert tudnak egyeztetni az érkezési repülőtérrel.

Terézágyú 2016.03.08. 16:09:47

@vanek ur:
"Egyébként pedig normális légitársaság odafigyel az átszálló utasokra, és egyrészt visszatartják az induló gépet"

Ilyenkor van, hogy a már fennülő utasok szidják a társaságot, hogy mé nem indulnak má... főleg ha valaki szintén át fog szállni...

vanek ur 2016.03.08. 17:54:55

@Terézágyú: "Ilyenkor van, hogy a már fennülő utasok szidják a társaságot, hogy mé nem indulnak má... főleg ha valaki szintén át fog szállni..."
El se hiszed, mennyi tartalékidő van néha a menetrendekben. Volt már olyan, hogy félórás késéssel szálltunk fel egy menetrend szerint másfél órás útra, és mégis pontosan érkeztem:)
Csak gondolom, hogy egy komolyabb légitársaságnál (mondjuk ez nem az AF) tudják, hogy melyik gép mennyit várhat átszálló utasra. Nézi, hogy mennyi tartalékidő van; hogy mi olcsóbb: várni vagy menni, stb. Példának okáért az AF esti utolsó Párizs - Budapest járata jó eséllyel kivárja azt a maximumot, amivel az EU-n belüli késési határidőt még tartani tudja (hogy ne kelljen kártérítést fizetni), míg a BA Párizs - Heathrow délelőtti járata jó eséllyel semmit sem fog várni (mert a Heathrow-n elég lutri a leszállás, és a gépen jó sok továbbutazó van).

vanek ur 2016.03.08. 18:06:43

@cmx85s: Az attól függ, hogy az első járaton végig fel tudják-e adni, vagy sem. Ha nem, akkor ott kell felvenned és újra becsekkolni, ameddig el tudják juttatni. Ebben az a szívás, hogy esetleg csak induláskor derül ki, és így kevés lesz a jó rövidre szabott átszállási idő.
Van persze olyan, amiről előre lehet tudni. Pl. ha USA-ba utazol, és ott is még átszállsz (pl. Bp - London - Chicago - Denver), akkor az első amerikai reptéren (a példa szerint Chicago) fel kell venned a csomagot, át kell essél a vámvizsgálaton és utána újra fel kell adnod a célig (a példa szerint Denver). Ha USA-ba utazok, és még át is kell szállnom, emiatt (és a bevándorlási töketlenkedés miatt) az első amerikai reptéren 3 óránál kevesebbet sose hagyok átszállásra.

Darth Revan 2016.03.08. 18:17:48

most kisse ideges lettem. Jovo honapban utazom London Heathrow-i atszallassal es csupan 1 ora 45 perc van a 2 gep kozott.
British Airways / China Southern, Terminal 5/4
A repter honlapja szerint a minimum ido 105 perc, igy eleg neccesnek tunik.

Lehet korabbi geppel kellenne utaznom, de a jegy csak egy vagyonert modosithato, igy jobban jarnek, ha vennek egy uj jegyet Londonig, a kerdes, hogy ha nem utazom a lefoglalt jeggyel londonig, onnan tovabb tudok vele utazni?

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.08. 18:24:00

@Darth Revan: Az pont stimmel. Majd ráérsz ott idegeskedni.

gabors 2016.03.08. 18:49:29

@vanek ur: "+1. Eddig egyszer szálltam át a De Gaulle reptéren, de a jövoben igyekszem elkerülni. Olyan szerencsétlenség, amit csak a franciák tudnak kitalálni és üzemeltetni. Iszonyat távolságok, kapucserérol és késésrol semmi információ, és még sorolhatnám. "

Ezzel egyetertek eleg sok repteren megfordultam De Gaulle egy katasztrofa amellet kb 25 km-re van a varos kozponttol .... amit eloszor nem tudtam igy a taxi 60EUR-ba fajt !!!

ja amugy lattam szarabb repeteret is NYC La Guardia !!!! A havannai sem kutya foleg nyaron mikor 35-40 fokban setal az ember a repulotol gyalog (ez mar regebben volt a "nehezsegek idejen" par evvel a gorbacsovi peresztrojka begyuruzese idejen)

reunalla 2016.03.08. 19:01:28

poszternek nem volt utasbiztosítása, ami fizet a csatakozás lekésésére?

M. Péter 2016.03.08. 19:02:11

@sarostehen_: Nem így van, a végcélra való megérkezés számít, tehát ha egy jegyen volt a Havanna-Párizs-Bp út, és nem valamilyen a légitársaságnak fel nem róható okból (pl. időjárás) késett, akkor jár a kártérítés. Ez persze fordítva is érvényes, ha odafelé a Bp.-Párizs járat 2,5 órát késik, és emiatt az utasnak 4 óra helyett csak 1,5 órája van az átszállásra, de utána Havannába már pontosan érkezik, akkor nem jár neki kártérítés azért, hogy csak rövidebb ideig élvezhette a CDG repteret.

M. Péter 2016.03.08. 19:18:19

@vanek ur: CDG elkerülésével nagyon egyetértek. Ha valaki nem ismeri, először a gép valahol leparkol jó messze a termináltól, onnan egy busz viszi be az embert a terminálba, ez mindjárt legalább 1/4 óra. Átszállásnál jó eséllyel másik terminálról indul a gép, tehát újabb buszozás. Egy biztonsági ellenőrzésen mindenképpen át kell menni, adott esetben még útlevélellenőrzés is van valahol. Air France simán elad jegyeket 1 órás átszállással, de 90 perc reálisabb.

gabors 2016.03.08. 19:25:31

@cmx85s: ez nagyon valtozo pl. USA atszallas, erkezeskor elso repteren KI KELL venned a borondodet beleptetnek (vam meg minden) es utanna mehetsz tovabb mondjuk egy BP-NY-LA eseten ... ezt akkor nem kell megtenni ha tovabb mesz usa-n kivuli celponttal ...

(ja, BP-NY most nincs)

vanek ur 2016.03.08. 20:17:05

@Darth Revan:
Egyes számú kérdés: code-share a két járat? Ahogy elnézem, nincs rá sok esély, mert a 2 társaság 2 különböző légiszövetségben van. Szóval ha nem code-share, akkor szinte biztos, hogy Londonban csomagfelvétel és újra check-in. Így pedig a 105 perc kevésnek tűnik... És mivel 2 külön társaság, ami között semmi kapcsolat sincs, senki nem fog abban segíteni, hogy elérd a csatlakozást, ha pedig nem éred el, buktad a jegyed - és ha van a jegyeden visszaút, azt is. Először ennek kéne utána nézni. Ha a Bp - London és a London - Kína jegy között nincs kapcsolat, akkor meg lehet játszani azt, hogy veszel egy másik jegyet egy korábbi járatra Londonba - viszont ha a Bp - London jegyed is oda-vissza, akkor az odaútra el nem utazással bukod a visszautat is, tehát így számolj a költségekkel. (Ezért sem szabad gyűjtőoldalon venni a jegyet, mert simán felajánl olyan átszállásokat, ahol a két légitársaság között nincs code-share megállapodás, tehát a 2 járat egymástól teljesen független.)
Ha code-share a két járat, akkor nincs ilyen gondod, kicsit szűken ugyan, de megoldható az átszállás. Heathrow-n az a necces, hogy tud-e pontosan érkezni a géped - mivel a reptér gyakorlatilag 100%-on pörög, simán lehet, hogy 2-3 kört teszel London felett, mire leszállhat a gép. (www.youtube.com/watch?v=fgHjVvqLXV8) Akárhogy is, de Igyekezz mielőbb kiszállni a gépből - ha még nem foglaltál széket, próbálj meg minél előbbre ülni. A terminálok között buszok vannak, kb. 3-5 percenként. A Heathrow-n átszállásnál is van biztonsági ellenőrzés is, amikor átérsz a 4-es terminálra, erre fel kell készülni. Mosdót mindenesetre csak akkor keress, ha már odaértél a kapuhoz :)

vanek ur 2016.03.08. 20:27:59

@gabors: LGA-n nem szálltam át, csak egyszer indultam onnan egy belföldi útra (Southwest-tel). Nekem csak a zsúfoltság nem tetszett és egy kicsit már lepukkantnak tűnt. Nekem a Dullesen volt rossz élményem átszállással: kevés ablak volt nyitva a bevándorlásnál (és hiába nem voltak várakozók az USA állampolgároknak fenntartott ablakoknál, oda nem hívtak a külföldiekből), egy másik légitársaság embere segített előremenni a sorban, hogy jusson még idő a csomagfelvételre, vámra, újra check-inre, és még a kapuhoz is el kellett jutni.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2016.03.08. 20:53:03

tegyük már rendbe a dolgokat.

1. a havannai gép félórát késett, nem hetet, tehát: nem jár a kártérítés.
2. az AF nem jó fej volt, hanem a kötelességét teljesítette. az utas nyilvánvalóan nem a saját hibájából nem érte el a korábbi gépet, csak a későbbit, így kötelessége volt átfoglalni a jegyet. ne keverjük ezt össze a fapados "nem-csatlakozásokkal". itt az utas egy Havanna-Budapest jegyet vásárolt, az AF ezt az utat garantálta, nem pedig két külön utat (Havanna-Párizs és Párizs-Budapest).

a posztoló szálljon kicsit magába és olvassa át még egyszer a vonatkozó jogszabályokat, mert nagyon félreértette őket. ugyanez igaz egyébként a kommentelők jelentős részére is.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2016.03.08. 20:55:27

@Darth Revan: egyrészt: nyugi. egy jegyed van vagy kettő? ha egy jegyed van, akkor ne aggódj már ilyeneken, hogy "késés", mert meg fog várni a másik gép, vagy ha nem, akkor is eljuttatnak a célállomásodra.

ugyanígy: ha egy jegyed van (amin rajta van az átszállás!), akkor ne vegyél külön jegyet Londonba, mert nem fognak továbbvinni Kínába az eredeti jeggyel, mert nem kezdted meg az utazást. stimt?

ugyanakkor: ha két külön jegyed van (tehát BP-London és London-Kína), akkor már előre mondom, hogy bukta van, hiszen fel kell venned a poggyászodat Heathrow-n és újra kell c/inelned. de mindez akkor, ha két külön foglalásod van, nem pedig egy foglalásod, átszállással!

M. Péter 2016.03.08. 21:24:25

@gabors: Az USA-ban mindenképpen át kell menni a bevándorláson és a vámon az érkezéskor még akkor is, ha utána az ember azonnal az USA-n kívülre repül. Atlantában annyival jobb a helyzet, hogy ott nem kell a csomagot felvenni, átvinni a vámon, majd utána újra feladni, de vámnyilatkozatot ott is kell kitölteni. A hátulütője ennek a rendszernek az, hogy így nem érdemes a vámmentes boltban italt venni, mert az ember nem tudja berakni a bőröndjébe, és a biztonsági ellenőrzésnél elveszik.

Az USA-ban annyiban javult a helyzet a legutóbbi néhány évben, hogy a nagyobb nemzetközi reptereken van egy csomó automata, amelyek ujjlenyomatot vesznek, fényképet csinálnak, és az ott kapott cetlivel lehet menni a bevándorlási tisztviselőhöz, így már nincs olyan hosszú sor.

Taxomükke (UK) 2016.03.09. 08:13:26

@M. Péter: Igen, aztan a tisztviselo ujra ujjlenyomatot vesz es lefenykepez. Erthetetlen.

lidi400 2016.03.09. 09:00:40

Ugyanez történt velem is, csak az Alitaliaval. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Európai Fogyasztói Központjához kell fordulni. Ki kell tölteni egy online adatlapot, ők felveszik veled a kapcsolatot, valamint - ez esetben - a francia fogyasztóvédelmi hatósággal is. Nekem pár hónap múlva ott volt a pénz a számlámon, míg előtte magánemberként próbálkoztam, az Alitalia simán lepattintott.
És "gio" tegyük rendbe a dolgokat. A jogszabály szerint ez egy utazásnak minősül, összesen hét órát késett - hiába késett a havannai gép csak fél órát - tehát jár a kártérítés. Mint ahogy hivatalos ráhatásra a légitársaságok fizetni is szoktak, csak meg kell őket egy kicsit szorongatni.

M. Péter 2016.03.09. 09:28:28

@Taxomükke (UK): Nem, csak oda kell adni neki a cetlit, amit a gép kinyomtat, ha olyanja van, akkor persze kérdezősködhet is.

lidi400 2016.03.09. 09:37:06

@gio: Szerintem te olvasd át a jogszabályokat (pontosabban azt az egy uniós rendelet, ami ezt a kérdést szabályozza), ez esetben a posztolónak teljesen igaza van. Csak a légitársaságok nem szeretnek fizetni és erősen oda kell hatni. Kivasaltam én már a Lufthansaból is kártérítést, ott mondjuk elég volt pár levél, nem kellett hivatalos szervhez fordulnom.

Darth Revan 2016.03.09. 12:56:05

@vanek ur: @gio:

Egy jegyem van, de nem legitarsasagtol vettem, hanem egy gyujtooldalon.

Ha a jegy kodjat beirom a BA online checkin oldalon, akkor a teljes utat latom az osszes atszallassal

Darth Revan 2016.03.09. 13:08:48

@vanek ur: @gio:

ja, meg annyi, hogy a BA honlapjan nem lehet foglalni Lhasaba, a CS honlapjan viszont felajanlja a BA opciot (meg parizsi atszallast is az Air France-szal) )

McZozo 2016.03.09. 13:26:21

@vanek ur: Ez nem igy van sokat jartam usaba es ott is rendszeresen belfoldi jarattal fejeztem be az utazasom de soha nem kelett a borondoket felvennem az elso belepes helyen.

McZozo 2016.03.09. 13:29:56

@Darth Revan: Ha jol ertem terminal is kell valtanod (4-5) ugy 1:45 tuti nem eleg. Sokat jartam Heathrown es tapasztalatbol mondom.

McZozo 2016.03.09. 13:50:22

@Darth Revan: Igy szerintem job a helyzet valamivel, de en azert utana kerdeznek Ba nel mit mond mert en meg igyis keveslem az 1:45 percet. elevel cask 20-30 perc mire kijutsz a gepbol utana ki kell menj valamilyen utlevelvizsgalaton az egy masik 15-20 perc jo esetben. Aztan seta a buszig vagy metroig 5-10 perc. Aztan metro 3-5 percenkent jar a busz szerintem ritkabb 10-20 perc. Aztan utazasi ido a 4 es teljesen kulon van ha jol emlekszem az 1,2,3,5 van kozelebb egymashoz igy az is vagy 10 perc vagy kicsit tobb. utana meg forditva amiket az elobb leirtam eljutni metrotol busztol a utlevel ellenorzesig ott kivarnia sort aztan atmenni az atvilagitason es utana megtalalnia kaput ami van hogy szinten messze van (legutobb asszem pont a negyesrol mentem parizsba es a kapu annyira kint volt hogy meg ahoz is egy terminalon beluli kis foldalatti vitt) Es akokr nem beszeltunk meg arorl hogy van hogy a kapukat bezarjak 20-30 percel mar korabban. Tehat vagy nagyon iparkodsz vagy szolni kell a szemelyzetnek hogy segitsenek vagy elobbre hoznia Budapesti gepet

vanek ur 2016.03.09. 15:16:34

@Darth Revan: Akkor ez a jobbik eset. Csomagot végig felveszik, neked csak át kell szállnod Heathrown. Valószínű, hogy a gyűjtőoldal a China Southern oldaláról szedte le a jegyet. Ja, ezt már akartam kérdezni: újabban a pesti járat az 5-ös terminálra érkezik?
Ettől függetlenül csak ismételni tudom magam és a többieket, hogy necces.
1. Ha még nem foglaltál helyet, a gépen minél előbbre ülj, és próbáld meg magad minél hamarabb kiverekedni. A pesti járatról átlalában buszoztatják a népet, próbáld meg az elsőként induló buszt elkapni.
2. A Budapest-London gépen szólj az utaskísérőnek, hogy neked egy ilyen átszállásod van, és jelezzék a földnek, ha késik a gép. Így van esélyed arra, hogy a kínai gép megvár.
3. Kérj segítséget a földi személyzettől is - főleg ha késve landoltál, mert tudnak segítséget nyújtani. Mielőbb tudd meg, melyik kaputól indul a géped (Heathrown ez néha nehéz, mert a népeket a boltoknál akarják tartani, ezért a tranzitban a kaput csak akkor írják ki, amikor el kell indulnod, hogy odaérj kapunyitásra.) Ha van időd és interneted, próbálj meg a reptéri app-ból vagy a honlapról tájékozódni.
4. Mindenképp maradj airside-on, mert csak így van esélyed. Szóval kövesd a lila színű Connecting Flights jeleket.
5. Útlevélvizsgálat Londonban már nem lesz. (A schengeni zónából Budapesten kiléptél, a londoni repülőtéren pedig jogilag nem fogsz angol földre lépni.) Viszont biztonsági vizsgálat lesz, amikor átérsz a 4-es terminálba, ott pedig lehetnek hosszú sorok. Itt is próbálj meg segítséget kérni a földi személyzettől (lobogtasd a jegyedet, hogy mindjárt indul a géped).
6. Megszusszanni (mosdó, ruhaigazítás, stb.) csak akkor, ha már a T4 tranzitban vagy és még nem írták ki a kaput, vagy a kapunál.

vanek ur 2016.03.09. 15:26:29

@McZozo: Az elmúlt tízegynéhány évben New York (JFK), Chicago (O'Hare), Washington (Dulles) és Detroit volt az első belépési pontom - nénelyik többször is, mindenhol az volt a rendszer, hogy immigration, csomagfelvétel, vám, csomagot újra feladni (csatlakozó utasoknak dedikált pulton). A kapukhoz pedig biztonsági ellenőrzés után lehetett eljutni. Fentebb írta valaki, hogy Atlantában nem kell már felvenni a bőröndöt. Remélem, hamarosan máshol is bevezetik, egyszerűsítené az életet.

McZozo 2016.03.09. 16:00:57

@vanek ur: En altalaba lax on leptem be de velem ott sose vetettek fel a borondot

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.03.09. 20:52:10

@vanek ur: @McZozo: Én többnyire a barnába a Szigony, vagy a Práter utcán léptem be, de a bőröndökkel nem volt gond... :)

Willie 2016.03.11. 12:31:51

@McZozo: Ez igy ebben a formaban nem igaz, mivel az USA-ba a belepesi pontnal fel kell venni a borondot
@vanek ur: olyan nincs, hiszen ha nem mesz at a belepesi pontnal a vamon, akkor kesobb mar nem is tudsz. ezt csak akkor tudom elkepzelni, ha nem az USA-n belul utazol tovabb, hanem csak atszallsz, mondjuk Del-Amerika fele
süti beállítások módosítása