Tékozló Homár

Mesebeli hely kis hibával

2016.04.04. 15:18 | Homár Hilda | 226 komment

img_2508_2_exact726w.jpg

Legutóbbi menő helyes csalódást okozó posztunk egy kézműves kávézóról szólt, ezúttal egy egész franciás hangulatú családias reggelizőhely-étterem hagyott nem túl például állítható nyomott egy olvasónkban. (Fotó: Balkányi László / We Love Budapes)

Tisztelt Homár Szerkesztők!

Ilyen pofátlansággal nagyon régen találkoztam, úgyhogy gondoltam megírom mai bánatomat. A tárgyban említett Á la Maison nevű szenzációs helyen reggeliztünk ma egy baráti társasággal. Mivel kb. 10 fő befogadására alkalmas helyet kerestünk, ezért nyilván előre foglaltunk asztalt. Foglaláskor közöltük, hogy hányan mennénk. Természetesen nem jelezték, hogy ez gondot jelentene számukra.

Nos akkor vendéglátás Á la Maison módra.

Pici asztalokat toltak össze nekünk, ahol alig tudtunk elférni, leülni. 

A helység kicsi, levegőtlen, zsúfolt és hangos volt. Alig lehetett érteni egymás szavát. 

A pincér közölte velünk, miután kiosztotta az étlapokat, hogy nem fogunk tudni bármit rendelni róla, mert kicsi a konyhájuk. Rákérdeztünk, hogy ezt hogy érti. Azt mondta rendeljünk olyan ételeket, amik hasonlítanak egymásra! Hoppsz. A telefonban nem mondták, hogy nem tudunk majd a teljes étlapról választani.

Ezután háromféle ételt rendeltünk. Én megkérdeztem, hogy ez illeszkedik -e a sémába, nem okoz -e gondot. A pincér, aki finoman szólva fenn hordta az orrát azt mondta, hogy nem (a maga stílusában).

45 perc várakozás következett 2 kancsó narancslével, ami elvileg frissen facsart volt. Szubjektív megítélésem szerint inkább szörp, vagy cukros víz volt némi facsart narancslével. Pocsék volt az íze.

Megjött az étel, ami árához képest pocséknak volt mondható. DE! A felszolgálás megint szenzációs. A csoport egyik fele megkapta az ételt, mi többiek pedig vártunk. Ezek után kihozza a kedves pincér a hideg ételemet (hidegre dermedt pirított bacon, odavágott zacskós saláta, ízetlen, hideg tojás), leteszi elém, majd közli: "Erről beszéltem!"

Ok, de nem telefonba, amikor ennyi főre foglaltunk. Nyilván, ha előre mondja, hogy nagyobb társaságra másik étlap vonatkozik és minden hideg lesz, akkor nem oda megyünk. Sebaj.

Az egyik asztaltársam, aki nehezebben viselte a többieknél a levegőtlenséget, megkérdezte a pincért, hogy nem tudná -e esetleg a légkondit bekapcsolni, vagy kinyitni az ablakot. Nos a végén otthagyott 17 000 Ft-ért cserébe erre nem volt lehetőségünk. 

Valószínűleg kiült az arcomra a nemtetszésem, mert a pincérnek még grimaszolni is jutott ideje, amikor ránéztem. Később odajött hozzám, majd a következő kérdést intézte hozzám: "Ismerjük egymást valahonnan?!". Nos, szerencsére nem ismertük egymást. Remélem ez így is marad.

Csodálatos hely! Mindenkinek csak ajánlani tudom! Elbűvölő személyzet és hangulat az V. kerület szívében!

Üdvözlettel,

Róbert

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

élhetetlen 2016.04.05. 12:10:33

@enpera: Na, ne. A valutakeret az az összeg, ami a rendelkezésedre áll. Ez nem mindenkinél végtelen. (csak annyit tud átváltani, amennyi forintja van).

Phil Necro 2016.04.05. 12:19:03

@Terézágyú:
Szerencsere sokan tudnak jol fozni a csapatban,igy nem vagyunk raszorulva a maggileveses kezdokre.

Eddig ketszer lett elbaszva a kerti fozes.
Mindket arcnak az volt az utolso lehetosege ,es olyan volt utana az estejuk, hogy biztosan boldogok lettek volna,ha megusszak egy fejlovessel :D

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 13:28:28

@élhetetlen: Azóta teljesen ráálltak a turista-bizniszre. 3 deci sör 700 forintért enyhén szólva is lehúzás. Levese nem jellemző 1000 forint alatt, desszert sem. A főételek is 4000-nél kezdődnek. De ami a legidegesítőbb, az a harmónikás cigányzene.

Advanced Flight 2016.04.05. 13:49:00

@funfun: Vagy a Trófea, ott tudsz válogatni.

Igen, választhatsz pocsék és moslék között. Ritka szarul főznek.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 13:55:31

@Advanced Flight: És ahhoz képest rohadt drágák. Egyszer voltam Trófeában, a Visegrádi utcaiban. Nem saját ötlet volt. Jó egy napig fájt és feszült a gyomrom utána, pedig nem zabáltam tele magam, sőt messze voltam tőle, mivel nem voltak túl bizalomgerjesztőek a kaják. A rántott cuccokon, amint a tálaló felé hajoltál érződött a többször használt sütőzsiradék szaga, például.
Akkor már a Szent István körúton található, ugyancsak all you can eat hely jobb, ott 4 euró egy 1 órás "gasztróélvezéses" menet. Ott is voltam egyszer egy haverral, ugyanaz a "minőség", de annyit megér annak, akinek erősebb a gyomra az enyémnél.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.05. 14:05:45

@Advanced Flight: Én még nem próbáltam. Egy ismerősöm járt ott, állítólag nem xar. Az, hogy neked nem ízlett, egyéni szoc.problem. Vagy van valami konkrétum is, azon kívül, hogy "Ritka szarul főznek"?

Gondolok itt arra, ami egyik kedvenc helyemen történt szakácsváltás után. Az új "szakács" MINDENT megszór csilivel, csípős paprikával. Mindegy, csak csípjen alapon. Felvetettem, hogy esetleg a makkját kenje be vele. A bántotthús szét van lapítva és szárazabb mint a csizmatalp, a sültkrumpli ehetetlen, a lasagne olyan csípős, hogy nem lehet megenni (olyan haver is visszavitte, aki szereti a csípős kaját, bár a lasagne spec. pont nem kellene hogy csípős legyen), és egyre kevesebb a vendég. Ja, rászóltak, hogy kevésbé (egyáltalán nem) csípősre kéne csinálni a kajákat. Akkor bosszúból(?) szinte teljesen eltekintett a fűszerezéstől. Szóval valami defektje van, nem is értem miért nincs még kibaxva az utcára, de mindegy is, nem az én éttermem.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 14:11:32

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Én mondok neked konkrétumot is, hogy miért szar: a már említett többször használatos sütőzsíradék, habarásba fojtott főzelékek, félig nyers párolt zöldségek. A fűszerezést most hagyjuk, az is több sebből vérzik, de az egyéni ízlés kérdése is. Igaz, legalább alulfűszerzik a kajákat, ami még mindig jobb, mint az ellenkezője. Kivéve a sült krumplit, azt számomra ehetetlenre sózzák.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.05. 14:14:14

@Hátrányos helyzetű kaviár: ez mondjuk tényleg így elég gáz (én -most cigiről való leszokás után- még keresem a szférámat fűszerezés terén, még vagy alul vagy túl). Az elsózás viszont érthető. Érezd a késztetést folyadék bevitelre is :D

lesclaypool (törölt) 2016.04.05. 14:31:40

reggeli?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.04.05. 14:52:37

@Firestarter.18: @atpijkamo125: Engem még csak egyszer vittek el a Budapest Restaurant Prague-ba, de nem volt rossz. A bor és a pálinka magyar, az ételek magyar, szlovákiai és cseh alapanyagokból magyar és felvidéki magyar ízlés szerint készültek, bár mindig vannak "bohemikumok" is az étlapon, és a sör az teljes mértékben az. Cseh. Egy felvidéki tót borvigéc próbált egyszer nekik bort is eladni, mondván hogy a sörök is csehek, de elhajtották, ha üzletet akar, vigyen juhtúrót.
A szakácsok és a pincérek között elég sok (főleg felvidéki) magyar van, nincsenek kommunikációs problémák. Ráadásul sokkal kedvesebbek, mint az egységsugarú mogorva cseh pincérek.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 14:53:04

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Hm, és még az al dente rizsről nem is beszéltem ... ami annyira al dente, hogy konkrétan nyers a közepe ... igaz, ezt "kompenzálják" azzal, hogy a tésztákat viszont túlfőzik.
Hm, van pia is az egyszeri befizetésben, persze, nem a koktélok, de víz, üdítők, borok és sörök. Szóval, nem világos, a francnak kell agyónsózni pont a sült krumplit, ami még melegen tartón is eléggé kényes jószág, de ha megsózzák, akkor még annál is hamarabb összelöttyed.

red39 2016.04.05. 14:54:43

@Firestarter.18: Igazad van, az is hülye, aki külföldön nem a helyi specialitásokat keresi.:-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.04.05. 15:20:45

@szsuzsanna: A fhanszija hangulat elengedhetetlen tartozékai a vállmagasságig érő, közterületi kilátást és szabad kommunikációt biztosító pissoire ( www.flickr.com/photos/23419478@N00/2472089237 ).
Anélkül csak diszkrét, abrosz alatti franciázás az egész.

Dikusz 2016.04.05. 15:27:34

@Etniez: újra elolvastam a posztot, de nem látom, hol írta, hogy internetes értékelések alapján választotta a helyet. Még azzal sincs baj, hogy csak úgy beesik az utcáról és úgy kéri a reggelit, hiszen magad is írtad, hogy útközben csak úgy betérve egy-egy kis pékségbe is milyen finom reggelit kaptatok.
Nem tudom a posztoló valójában hány órakor reggelizett a barátaival, nem valószínű, hogy nyitásra ott toporogtak az ajtóban. Ha mégis, azon a környéken durván túlárazott helyek vannak, éppen ezért nem sok az 1.700 Ft/fő a reggeliért, persze a leírtak alapján olyan is.
Remélem az "egyes emberek"-nél nem rám gondoltál:). Sokszor azokon a helyeken érzi a legjobban magát az ember, ahová véletlenül tért be. Pár évvel ezelőtt, igaz nem motorral, hanem gyalogosan, de mi is jártuk az országot. Csodálatos, életre szóló élményeink vannak, és a legjobbak nem drága helyekhez fűződnek.
Ha meg ilyen puccos és drága helyekre vágyik valaki, akkor nézzen utána (a saját érdekében). Azon a környéken tényleg annyi ilyen jellegű étterem/kávézó/reggeliző van, hogy megtehette volna, hogy rákeres. Valahonnan csak szedte ezt az infót erről a helyről.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.04.05. 15:27:42

@élhetetlen: nem, a valutakeret az, amit a kommunizmusban engedtek hogy külföldre vigyél. Már rég nincs ilyen, viszem a bankkártyámat magammal és kész.

mojszipupi 2016.04.05. 15:29:23

Magyarországon van 20% szívvel lélekkel dolgozó "szívélyes vendéglátó egység", akik valóban a vendégért mindent elven működnek és van 80% nyi pénzmosoda. Mindenki lőjje be tapszatalatai alapján, hogy ahol eddig jártak hova tartozhat

Dikusz 2016.04.05. 15:32:14

@funfun: a Trófeában valóban tud válogatni. Ízletesek az ételek, viszont ha mindent meg szeretnél kóstolni, baromi gyorsan kell lapátolnod a kaját, mert általában 2,5 órát tartózkodhatsz az étteremben.

Dikusz 2016.04.05. 15:43:59

@élhetetlen: most már biztosan nincs így, nagyon drága lehet az a hely is. Húsz évvel ezelőtt is ritkaságszámba mehetett az akkori áraival, szerencséd volt, hogy rátaláltál.:)
Kétszer húsz évvel ezelőtt, ha jól emlékszem (ha nem, aki tudja, talán kijavít) Bella Itália volt a neve. Sosem jártam ott, de másról volt híres az étterem, bár akkor is drága volt.

élhetetlen 2016.04.05. 15:54:03

@enpera: Jaj, elgurult a humorérzéked. Olvasd el, légy szí mégegyszer, hogy mit írtam. „csak annyit tud átváltani, amennyi forintja van”. Mindegy, hogy készpénzben, vagy kártyán. És ez az összeg nem mindenkinél végtelen. Egy csomó ember meggondolja, hogy mire költhet, mire nem. Persze, van más eset is, az egyik barátnőm Amerikában „betalált” egy olyan boltba, ahol kagylókat árulnak. Tudod, olyan kagylókat, hogy kiválasztasz egyet, aztán meglátod, milyen igazgyöngy van benne. Amikor kellett még egy kék (mert fülbevalónak, és ahhoz pár kell), akkor már segítettek választani neki. Aztán még éjszaka írt a férjének, hogy ne pánik, nem lopták el a kártyát, ő tett el sok százezret egy óra alatt láb alól. De van, akinek más összegű a valutakerete.

ööö,izé 2016.04.05. 15:54:34

@Phil Necro: ha pincérként nem mondod be telefonba és így kibaszol 10 emberrel, nos az pláne nem garantálja a nyugdíjas állást. Nagy az esélye, hogy vagy előbb mint utóbb megruháznak a mérges vendégek, vagy a kricsni húzza le a rolót mer a sok reklamáló köcsög nem megy oda.
Az külön vicc, hogy a posztoló asztalt foglalt, tehát a konyha még fel is készülhetett volna az eseményre. Én nem értek a vendéglátáshoz, ezért ezt tettem volna. Örülök a nagy fogásnak és felkészülök és különösen kedves vagyok, mert tíz fő.

Etniez 2016.04.05. 16:10:57

@enpera: Valutakeret alatt értsd az átváltott valutát.
Sok magyar vált készpénzt, amikor külföldre megy, mert bár lehet kártyával fizetni, de a kártyatársaságok nem váltanak valami jó árfolyamon és egyes bankok költségeket számolna fel.
Mi is voltunk egy hétvégét Prágában ketten, 6000 Koronát vittünk. Ha elfogyott volna, akkor én szemrebbenés nélkül fizettem volna kártyával, míg mások nem.
Nekik az átváltott pénz a keret, azt nem akarják túllépni. Ezért nem merik kockáztatni, hogy 50 euro/fő-t bukjanak el egy étkezésen, tutira mennek.

Etniez 2016.04.05. 16:18:45

@szsuzsanna: Teljesen igazad van. Sajnos a magyar csóró, ezért valószínűleg az egyik legárérzékenyebb piac Európában.
Ömlik ide a gagyi, agrár ország vagyunk, de szinte nem lehet enni egy jó kenyeret vagy inni egy jó pohár tejet vagy venni egy szép húst.
Ehhez képest a fűszerek másodlagos probléma :)

Példa: A magyar simán megveszi a zsírszalonnát, mert az az olcsó. Nyugaton olyan nem is kerül a boltokba. Ha bemész egy szupermarketbe otthon, halmokban áll mindenhol az általuk (át)csomagolt (lejárt) trapista, mert a magyarnak az a sajt. Ilyet sem látsz nyugaton. És még sorolhatnám. Simán belefér ebbe a körbe, hogy nálunk felcsapják a fűszereket vagy ide hozzák a másod- és harmadosztályú árut. Sajnos mi ezt tudjuk/akarjuk megfizetni.

élhetetlen 2016.04.05. 16:19:56

@Dikusz: @ Hátrányos helyzetű kaviár: Gondoltam, és erről beszéltem, mármint a vezetésről, a vezetés hozzáállásáról. Mert lehet több munkával, kisebb haszonkulccsal is jól megélni, de lehet kevesebb vendéget jól lehúzni ( a külföldinek még mindig olcsó). Ugyanez a lehúzás Balatonnál. De ott is van, pl. az akarattyai Degesz, akik ott élnek, és nekik az a céljuk, hogy visszamenjen a vendég. Vissza is megy, ha befér (nyáron, ebédidőben van az, hogy ha látom, hogy 10-en állnak asztalra várva, akkor lépek). Nagyon jól főznek, nagyok az adagok, pl. a csülöktál dobozolva 2000 (ha jár arra ismerős, akkor hozatok is), és akkora, hogy, ha ott eszem is, csak az van, hogy a krumplit megeszem a cacikivel, a csülköt meg becsomagoltatom, és még két napig elpampogok otthon rajta. Az más, hogy kissé kiestem itthon, egy csomó jó hely eltűnt, a Trófea (ezt a XI. kerületit ismerem), viszonylag kevés ételt szállít házhoz.

Etniez 2016.04.05. 16:23:43

@Kulics: Országa válogatja, de én akkor sem vagyok hajlandó úgy enni. Szoktam Európában motorozgatni, fogalmam sincs hol leszek, hová megyek, hol leszek éhes. Ezért beszoktam ugrani az útba eső éttermekbe.
Franciaországban nagyon jók a tapasztalataim. Drágák, de finomak.
Svácjban egyszer ettem, az jó volt, de akkor annyira éhes voltam, hogy az asztalt is megettem volna. Szóval ezt nem számítom bele.
Olaszországban nagyon jók a tapasztalataim, bár egyszer beleszaladtam egy szar pizzába egy forgalmas pizzázóban... Viszont ott kóstoltam a sárga dinnyét prosciutto sonkával, hát az valami mennyei.
Ausztriában viszont még nem ettem jót, pedig a sokadik csalódás után már csak egy wiener schnitzel-t kértem, az sem volt jó :D
Szlovákia és Csehország rendben van, főleg a cseh konyha ajánlott magyaroknak.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 16:25:42

@Etniez: Khm, "Nyugaton" is van zsírszalonna az üzletekben, vákuumcsomagolt, kb. 150-200 grammos darabok. Már ha Németország Nyugatnak számít.

Etniez 2016.04.05. 16:29:26

@zserzsenne: Sajnálom, ha így jártál. Ha legközelebb Észak-Olaszországban vagy, mindenképpen menjetek el Merano-ba.
Mesebeli kisváros, körülötte hegyek, de meleg a klímája.
Ott is jót ettünk, ráadásul a pincér magyar volt, 15 éve kint él, négy nyelven tudott.

www.google.co.uk/search?q=merano&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjxlOPM2vfLAhVIqA4KHdaKC-4Q_AUIBygB&biw=1745&bih=868#q=merano&tbm=isch&pws=0

Etniez 2016.04.05. 16:30:49

@Hátrányos helyzetű kaviár: Elhiszem, Németországba nem szoktam menni.
Akkor inkább úgy fogalmaznék, hogy fejlett étkezési kultúrával rendelkező országokban még nem láttam. Az lehet, hogy be lehet szerezni, de nem általános étel, az biztos.

Etniez 2016.04.05. 16:34:09

@Advanced Flight: Ha valaki jó éttermet keres reális áron, akkor én ajánlom a kistarcsai Nosztalgia éttermet vagy a Zöldfa Vendéglőt Csömörön. (utóbbinak kicsit ijesztő a honlapja, de nagyon udvariasak a pincérek és jól főznek)

Etniez 2016.04.05. 16:37:02

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Gratulálok a leszokáshoz, fél évig minden ételnek más lesz az íze és tavasszal fogod érezni a virágok illatát.

élhetetlen 2016.04.05. 16:40:14

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Bocs, egy régi szitu. Az egyik minisztériumunkban tényleg minőségi konyhát vittek. Olyan volt a személyzet, hogy az egyik miniszter vetetett egy 50 személyes zsolnai készletet, és a külföldi delegációkat nem a Hiltonba vitték, hanem a nagy tárgyalóba, a kilátás ugyanaz volt, a tálaló srác meg puccba vágta magát, és tört részből megoldották a munkaebédet. Na, itt a spenót. Tél közepére elfogyott a fokhagyma, amit én nem nagyon bántam, én is borssal fűszerezem, de volt olyan, hogy leizzadtam, mire megettem, olyan erős volt. Aztán a tálaló srác mondta, hogy a séf reggel benyom pár feles unikumot, azután már nem olyan intenzív a spenót íze, és marékszám hinti a borsot. Ez is lehet magyarázat. (Míg a szüleim éltek, szoktunk disznót ölni. Apa a kolbász bekeveréséig egy korty szeszt nem ivott, mert az mégis egy félévi, évi kaja, nem kell elrontani a fűszerezést).

élhetetlen 2016.04.05. 17:01:59

@Hátrányos helyzetű kaviár: Bocs, csak néha válaszolok, aztán olvasok tovább. A Trófea. Mint írtam a XI. kerületit ismerem. Gondolom, a Trófeánál is nagyban függ a minőség a konyhától. Itt még nem ettem rosszat. Annak meg kifejezettem örültem, mikor a cég oda tette át a karácsonyi vacsorákat. Egyrészt megszűnt a válassz két menüből, amit egy étterem bevállal 40-50 emberre, másrészt a mozgás, kivel az asztalnál, kivel a tálalónál beszélgettél. Volt egy korábbi verziójuk, akkor rengeteg rántott zöldség volt, padlizsán, cukkini, karfiol, gomba, brokkoli, stb. Ezt beáldozták, kevesebb van, viszont van a tengeri herkentyűs grill, igaz, sorban állással, szintén értékelendő, és, ha nincs türelmed, még mindig ott van a vörösboros szarvaspörkölt krokettel, áfonya lekvárral, vagy a vaddisznó pörkölt, aztán a profiterol. Az meg már egy vicc, hogy bemondod, hogy valakinek szülinapja van a társaságból, nem kell igazolni, hoznak egy tortát, mert belefér.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 17:03:37

@Etniez: ne is menj, mert maultaschennel fognal agyoncsapni :DDD

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 17:08:30

@élhetetlen: Mno, azt meg én nem ismerem. Persze, tutira függ az adott konyha személyzetétől a minőség, de ha jól értem, ez egy brand, mint a KFC. Rohadtul nem mennél egy másik KFC-be is, ha az egyikben félig nyers alul-vagy túlfűszerezett csirkerészeket kapnál, félig fagyott krumplival, ugye? Hát valahogy így van az a Trófeákkal is részemről. Ahhoz számomra túl drága, hogy megkockáztassam a szar minőséget, mert hátha egy másik kerületben a szakácsok értenek is a szakmájukhoz, véletlenül.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.05. 17:09:26

@élhetetlen: ez se rossz :D, bár esetemben elvileg vmi 25~30-as csókáról beszélünk, szóval a reggeli alkoholizálás még csak nem játszik :/ Bár az is igaz, hogy ez nincs korhoz kötve.

@Etniez: tá'n még alergiás is leszek? O.o Akkor inkább visszaszokok :D

élhetetlen 2016.04.05. 17:13:51

@Dikusz: „viszont ha mindent meg szeretnél kóstolni”. Már írtam máshol, hogy a XI. ker. Hauszmann utcait ismerem, de aki itt végig akar kóstolni mindent, az be se menjen, utazzon el, és váltsa le Sziszifuszt. (Reménytelen).

élhetetlen 2016.04.05. 17:31:15

@Hátrányos helyzetű kaviár: Igen, ilyen szempontból megfogtál. Fogalmam sincs, milyen rendszerben működnek, annyi türelmem nincs, hogy utána nézzek, egy fél perces kísérletben találtam olyat is, hogy a Trófea pizzát szállít házhoz, míg itt a Hauszmann utcában legfeljebb kenyérben sült csülköt láttam. Annyiban biztosan nem KFC rendszer, hogy tök más lehet az ételválaszték telephelyenként. Nem tudom! Én csak arról beszélek, amit ismerek. Ismerőseim is, ha négy, öt vendéget kell „flancoltatni”, azaz nem elég az otthon főzött kaja, inkább ide viszik őket, mint vendéglőbe, ahol nagyon elszaladhat a számla végösszege.

élhetetlen 2016.04.05. 17:39:35

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Ez a srác is harmincas volt, és mint írtam, nagyon jó konyhát vitt, (nemzetközi delegációk is ették a főztjét), csak a spenótot találta ízetlennek pár unikum után. (Lehet, hogy józanul is annak találta volna, mert csak nem szerette).

neet 2016.04.05. 17:43:57

mielőtt befolyásolnánanak a kommentek: 10 fő az már tömeg? és ha bemegy 5x2 pár? vagy 3x3as csapat meg egy szingli? akkor a fele szart kap vagy hohy? nem értem. nem egy lagzinyi nép csődült oda
ráadásul telefonáltak is előre
nem rtek semmit

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 17:50:24

@élhetetlen: No, nem akarok én itt sokat okoskodni, de ez azzal lehet összefüggésben (már hogy az ismerőseid is ilyen all you can eat-es helyekre viszik a vendégeiket egy normál étterem helyett), hogy az átlag magyar ember nem igazán ismeri az éttermeket, már a közepkategóriás, megfizethető és jó konyhát vivő éttermeket. Ennek több oka is van: az első ugye az árérzékenység, a másik meg, hogy a tripadvisoron meg a homáron néz utána leginkább, holott nagyon nem ott kellene. Az első ugyanis leginkább az országba látogató turisták beszámolói, és adott esetben, egy 35-40 euró/fő , több órás vacsora egy osztráknak bőven a megfizethető kategória, míg ugye, egy magyar akkor is szívinfarktust kap az ártól, ha történetesen tényleg jó a hely.
A Homár meg hát az, ami ...

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 18:18:33

@neet: Yaps, csak számukra nem egyszerre kell a 10 adag rendelést teljesíteni, hanem 3x3-as, vagy 2x2-es vagy egyenkénti elosztásban.

neet 2016.04.05. 18:51:07

@Hátrányos helyzetű kaviár: ez nem így van
egyszerre beesik 10 ember, mindegy, milyen csoportosulással
az első (mondjuk nem tudom, honnan számolva, de mindegy) vár 5 percet, a kövi 10et a 10. már 1000at? ja, nem megy a matek, de akkoris
ha 10en egyszerre esünk be egy étterembe, valaki szívni fiog?

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 19:04:21

@neet: Ha egyszerre 10-en estek be egy étterembe, és nem egy társaság tagjaiként, amelynek kis konyhája van, akkor igen ... az a kisebb 2-3 fős társaság fog a legtöbbet várni a rendelésére, amely a legidőigényesebb kaját rendelte, még akkor is, ha az ő rendelésüket vették fel elsőként. De ez tök logikus, vagy nem?

neet 2016.04.05. 19:37:01

@Hátrányos helyzetű kaviár: nem tudom, egy reggeli lehet időigényes? Én minde reggel 5 főt etetek meg, és még senki se panaszkodott a lassúságra (mernének csak...! :)) Nem ismerem a helyet, de mi lehet macerás egy reggeliben? Pár szenya, virsli, tojás, ilyesmi, nem? Az max 10 perc, ha nulláról kezdem is. De mondjuk egy ilyen helyen már meg lehet pucolva, felvágva, előkészítve a macefrásabb hozzávaló (zöldségek, stb), kenyér felszelbve, szalámi is, tojás felverve, de mondjuk az inkább frissen, de ha nagy a pörgés, és ált.ban mindenki rántottát kér... nem tom, nem vagyok vendéglátós, de ha odatelefonálnak, h 10en jönnek, vagy lebeszélem, vagy iparkdom. Ennyike.

Advanced Flight 2016.04.05. 19:43:15

@élhetetlen: én is a XI. kerületit ismerem; helyben is kajáltam, meg rendelés alapján is többször (sajna a rendelésről nem én döntöttem), és egyszer sem tudtam legalább egy ételre azt mondani, hogy jó, finom, ízlik. Nem azt mondom, hogy ehetetlen, hanem unalmas, nehéz, fullasztó, zsíros, olajos, fantáziátlan, igénytelen, két falat után otthagyom az egészet, mert fölöslegesnek érzek bevinni egy csomó kalóriát a szervezetembe úgy, hogy minimális gasztronómiai élvezet nem társul mellé.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 19:47:05

@neet: Egen, 10-en jönnek, csak éppen nem tudod előre, hogy ki, mit fog kérni. 2 francia pirítóst,, 4 benedict-tojást, 2 palacsintát, 1 sonka-tojást, a másik gombás rántottát, és közben azért vannak még más vendégek is. A helynek meg kis konyhája van egy szakáccsal. Egy 10-es al'a carte rendelést egy ilyen kis konyha nem tud kezelni. Persze, nem is nagyon akart, de akkor sem ment volna zökkenőmentesen, ha a szakács fejre áll. Ettől függetlenül ez a konkrét hely egy kerülendő turistacsapda.

élhetetlen 2016.04.05. 19:55:04

@Hátrányos helyzetű kaviár: Ez igaz, de normális ember nem költ fejenként 12 ezret egy vacsorára, ha megúszhatja fejenként ötből. Szerintem. A másik, hogy nem játszik a nem ízlik faktor. Ha nem ízlik, a pincér elviszi a tányérodat, és begyűjtesz mást. Tehát az kizárva, hogy kifizettél egy csomó pénzt, a vendég meg elégedetlen. De ez egyén függő, biztosan van, akit vendéglőbe kell vinni. Én, ez is régen volt, megengedtem magamnak azt, amit sokan megengedhetetlennek tartanak. Meghívtam vagy harminc kollégát, barátot egy sörözőbe a szülinapomra, ahol kaja is volt, úgy, hogy mondtam, hogy az italt fizetem, ha valaki vacsorázik, az nem fér bele. Megértették, mindenki eljött, jó buli volt, és aki evett is, az fizette. És nem éreztem bunkónak magamat, tisztázott viszonyok voltak.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 20:04:19

@élhetetlen: Persze, és minden kerületben van legalább egy olyan középkategóriás hely, ahol jó a konyha, a pincérek, és 5-6 ezerből kijön egy vacsora. De ezeket egy átlagember nem igazán ismeri hacsak nem a közelében lakik, mivel az ismeretes anyagi okokból nem sokat jár étterembe. Ha mégis, akkor délben a 900-1000 forintos menüért.
Ha mégis éttermet keresnek, akkor a tripen nézik sokan, mert arról sokat hallottak, benne van a köztudatban. Csakhogy a tripen nem ezek a középkategóriás, jó helyek szerepelnek többségükben, hanem a felsőkategóriás éttermek és a turistacsapdák. Így aztán jön az all you can eat és a Trófea vagy a Mongolian BBQ, vagy valamelyik hasonló, de ázsiai, ha szeretik.

Dikusz 2016.04.05. 20:05:20

@élhetetlen: én is ismerem, jártam már ott egyszer. Igazad van, valóban az a legjobb a Trófeák közül. Februárban szerettünk volna elmenni a Hauszmann u-i éttermükbe elmenni. Próbáltam két nappal a tervezett időpont előtt foglalni helyet, de már nem volt rá lehetőség, így a Király utcaiba mentünk. Az sem rossz, de szerintem kisebb, ezáltal zsúfoltabb is. Azon kívül a Hauszmann utcaiban 3 óra, a Király utcaiban 2,5 óra alatt lehetett degeszre enni magunkat:).
Megnéztem a honlapjukat, februárban még nem láttam a XI.kerületi éttermüket rajta, most már igen. Nem értek hozzá, de akkor úgy gondoltam, hogy "frencsájz" rendszerben működnek. Meg is kérdeztem, a válaszuk szerint akkor így volt. Az étlap szerintem mindenhol nagyjából egyforma, de rendkívül jó. A felszolgálók (a szakácsok is) meg profik, és rendkívül udvariasak, bármelyik I.osztályú étteremben megállnák a helyüket.
Én isten bizony próbáltam mindenhol beosztani az erőmet: egész nap nem ettem, mindenből keveset szedtem (de gyakran), mégis mire kijöttünk, alig bírtam megmozdulni. Mindegyik éttermükben minőségi az étel.

élhetetlen 2016.04.05. 20:06:02

@Advanced Flight: Jó lehet neked, hogy így el vagy kényeztetve! Ki főz neked? Vagy magadnak főzöl, és a vörösboros szarvas pörköltet grillen sütöd szárazon, hogy ne legyen fullasztó, zsíros? Csak kérdezem, mert tényleg lehet, hogy te vagy a legjobb szakács, vagy a feleséged/ férjed. Mi az a szint nálad, amikor egy kaját már érdemes megvenni, vagy hol érdemes megvenni?

élhetetlen 2016.04.05. 20:15:27

@Dikusz: Örülök, hogy egyetértesz velem, ez, hogy a honlapjukon hol van, érdekes, mert tavaly még teljesen külön lehetett megtalálni őket (mármint a Hausmannt).

Dikusz 2016.04.05. 20:24:11

@élhetetlen: a régi szitura válaszolva, bár nem nekem címezted.
A fiam szakácsnak tanult. Nem tudom melyik minisztérium lehetett amire gondolsz, ahonnan a Hiltonra lehetett látni, de amelyik épületre én gondolok, onnan szintén a szállodát (is) lehetett látni. Ott a fiam osztálytársa volt a séf. Nem tudunk róla, hogy különösebben szerette volna az Unicumot:)

élhetetlen 2016.04.05. 20:34:52

@Hátrányos helyzetű kaviár: Nem vagyok szavazóképes. Biztosan van jó középkategóriás hely. Ezeket én már nem ismerem. Anno huszonhét évig éltem a Thököly, Róna (nem lánykori, hanem első férjezett nevén Lumumba) sarkához közel, bal oldalon volt egy Makrapipa, jobbra egy Sárospatak, mindkettő jó konyhával, és élő cigányzenével, és a kezdő mérnöki fizetésemből akár heti háromszor vacsorázhattam ott. Mikor, úgy félig viccből az ELTE-re jártam matek szakra, ott volt a Kecskeméti utcában az Alföldi söröző, ahol az öreg pincér úgy tudta ajánlani a rántott bárányt, hogy meg kellett enni. Ezek már nincsenek, vagy nem olyanok, és nem találtam meg a pótlásukat.

élhetetlen 2016.04.05. 20:46:44

@Dikusz: Bocs, akkor pontosítsunk, ennyi idő távlatából már nem ciki. Az Egészségügyi Minisztérium volt, ahonnan nem a Hiltonra lehetett látni, csak azt mondtam, hogy a kilátás ugyan olyan, mint a Hiltonból. Dunai, vári panoráma a nyolcadikról. Ez úgy 1980-as évek eleje volt kb. Most nem szedem elő a volt munkakönyvemet. A spenót pedig túl volt borsozva, de nagyon.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.05. 21:17:51

@élhetetlen: Mély nyomokat hagyott benned az a spenót, már látom :DDD
A középkategóriás éttermeket illetően meg, hát ugye, ott van az emblematikus Kakas, aztán a Zöld Kapu, a Laci!Konyha, Torockó, Rétisas (bár az nekem nem annyira kedvencem), így nagyhirtelen ennyi jutott eszembe, de azért vannak még.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.04.05. 21:18:18

@bikmakk: Olcsóbb, mint csapatépítő bulikra elvinni az embereket...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.04.05. 21:41:40

@Etniez: Olaszországban is láttam már elég sok romlott vagy romlásnak induló árut a poltok polcain, kisebb és nagyobb üzeletekben is...
A kártyatársaságoknak pedig kitűnő árfolyamai vannak, csak a bankod saját árfolyamai lehetnek rosszak, ebben nagy a szórás... Én csak biztonsági tartaléknak szoktam készpénzt váltani, mert a kártyás fizetésnél a legjobb pénzváltók árfolyamainál is jobb árfolyama van a bankomnak.

@Dikusz: @élhetetlen: A Trófeák közül a XI. kerületi tényleg jó volt 10 éve, amikor ott voltam. A Király utcai Trófea nemrégiben egy céges vacsorán a borzalmas lenyúlás kategória volt, nem töltötték újra a kifogyott ételeket, este 8-kor már felére csökkent a választék, pedig közel sem volt teltház. A zuglói Trófeában egyszer voltam az utóbbi években, akkor csapnivaló volt az ételek minősége, pizzától a sushin át a szarvaspörköltig mindent próbáltak készíteni helyben fogyasztásra és házhozszállításra is, oda többet nem megyek...

élhetetlen 2016.04.05. 23:58:45

@Hátrányos helyzetű kaviár: Kösz a tippeket. A spenótot meg nézd el nekem, az egyik gyenge pontom a spárgán kívül, most is úgy élek, hogy sem az öcsém sem a sógornőm nem eszi meg, de a sógornőm minden évben vet nekem, és ha „pechem van”, mint tavaly is, amikor szép, hosszú ősz volt és harmadszor is „termett”, akkor iszonyatos mennyiséget fogyasztok belőle.

Advanced Flight 2016.04.06. 00:25:50

@élhetetlen: azért az all-you-can-eat és a világ legjobb ételei között van még pár fokozat.....
Ha már úgyis reklámozunk, akkor most kapásból a következő helyek ugranak be, ahol kifejezetten jókat szoktam enni. Egyik sem fine dining, sem nem túlárazott:

www.roxanecafe.hu/#/fooldal
www.govinda.hu/
olivaetterem.com/hu/

élhetetlen 2016.04.06. 00:51:56

@Advanced Flight: Igen, ízlések és pofonok. Én nem megyek el egy padlizsánkrémért egy vendéglőbe, natúrszeletnek szeretem, és megsütöm itthon, de egy vörösboros őzpörköltnek nem állok neki, mármint az alapanyag beszerzésnek sem, pedig tudom, hol lehet kapni. Ez az egyik, a másik, hogy a Trófea ott került szóba, mikor több ember, és nem egyértelműen egyforma ízléssel. Neked további jó étvágyat, a jó helyeken.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.04.06. 07:44:19

@Etniez: külföldön csakis kártyát használok, semmi baj nincs vele, és a költségei sem rosszak. Szerintem válts bankot /kártyát :)
Még a pénzfelvételt is direkt kipróbáltam usa-ban meg itt-ott, még az árfolyam sem volt rossz.

Dikusz 2016.04.06. 08:48:20

@élhetetlen:
A spenótot én is nagyon szeretem, az egyik kedvencem. Nagyon szeretem a sóskát is, bár sokan vannak állítólag úgy, hogy vagy az egyiket, vagy a másikat eszik meg csak. Borsot soha nem teszek bele (nagyon nem szeretem), ha éreztem volna hogy van benne, meg sem eszem. A piacon szoktam venni, bár azt a fajta spenótot amit szeretek ritkán lehet látni. Tejjel-zsemlével-fokhagymával készítem, esetleg egy kis vegetát teszek bele, bár lehet sokak szerint ez rosszabb a borsnál:)
A Trófeákról csak annyit még, hogy szerintem egy központi helyen főznek, onnan szállítják ki az éttermeikbe az ételt. Három helyen jártam, mind a három helyen ugyanaz volt a menüsor, szerintem nagyon jól elkészítve minden. És a felszolgálás mindegyik helyen első osztályú, látszik, hogy ez a szakmájuk.

szsuzsanna 2016.04.06. 09:15:59

@Etniez: Merano az egyik "szívünkcsücske", tényleg tüneményes város, körben csodaszép hegyek...-(melyeket pl. a kemping csodaszép medencéjéből is, lehetett bámulni)...
-remélem még eljutunk, és megkeressük ezt az éttermet...

szsuzsanna 2016.04.06. 09:46:39

@Dikusz: Egyszer próbáljátok ki, -szerintem a spenót, sokkal finomabb "másnap"...
Én, lehetőleg mindig előző nap főzöm meg, "frissiben" mindig kissé ízetlennek tűnik, ezért tényleg vigyázni a túlfűszerezéssel, másnapra viszont "összeérik" és sokkal finomabb...

Dikusz 2016.04.06. 10:11:26

@szsuzsanna: másnap is az, igazad van.
A legjobban szeretem, amikor kezd hűlni, és a "föle" kicsit megkeményedik. Ha látom hogy már alakul, akkor leszedem, így újra lesz rajta. Így vagyok mindegyik főzelékkel:)
Ennek ellenére a tej-, kakaó-, tejeskávé fölétől kifejezetten kiráz a hideg.

Humpfrey 2016.04.06. 10:31:27

@Dikusz: nem tudom hogy milyen kapkodásról beszélsz, ugyanis eddig akárhányszor családommal betértünk Trófeába (szülinapi, egyéb alkalomból végett) minden egyes alkalommal kényelmesen tudtunk enni, rohanás nélkül

hozzáteszem, nem tartozunk a "felzabálunkmindent" emberek közé akik a fél éttermet ki akarják venni a vagyonából ha all you can eat helyre mennek.

szsuzsanna 2016.04.06. 10:34:22

@Etniez: A fűszerek, nekem pl. fontosak, mert szeretek finomakat főzni...
-Legyen a 48 forintos is, -DE, b@ssza meg, az ötször-hatszor ennyiért árult, NE legyen ugyanolyan szemét...-szerintem, sokan kifizetnénk a -"nyugati", 0,70-0,80 eurós árat!, -amennyiért ott, RENDES FŰSZEREKET lehet venni, amiből a "késhegynyi" többet ér, mint itt egy "kanálnyi"...
-pölö: -egyszer valaki föltette a net-re, a K betűvel kezdődő fűszermárka itthoni, és osztrákoknál árult babérlevelét, -a zacskókból kiöntve...
-a "különleges?",- szárított bazsalikom, kakukkfű, oregano, rozmaring, stb-ről, nem is beszélve, -legalább 5 féle "márkából van itthon, egyik ócskább, mint a másik, -MIÉRT nem csinálhatok, finom paradicsomos, tészta-, pizzaszószt itthon is?

szsuzsanna 2016.04.06. 10:53:44

@Dikusz: Értem-értem, -én "hűlés közben" kevergetni szoktam, -az "uram" meg "belelafatyol"...-minőség ellenőrzés...
-értelek! -anno, otthon főzött kakaónak, hűlés közben "bőre lesz"=öcsém teaszűrön öntögeti, bögréről-bögrére...

szsuzsanna 2016.04.06. 11:07:22

@Kitalátor (másként) gondolkodó: -ilyet, konkrétan nem láttunk, réginek tűnik, -de, lehet, hogy még van ilyen is...
-olyat pl., hogy három oldalról zárt az "épület", -de, elölről, csak egy hasonló magasságú, "vadnyugati kocsmás", -ki-be billenős, dupla zsalus ajtós a "bejárat", olyat mi is láttunk...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2016.04.06. 11:13:32

@szsuzsanna: Egyre fogynak, mert az új többség és egy régi kisebbség hímivarúi hagyományosan guggolva hugyoznak.

szsuzsanna 2016.04.06. 11:44:59

@Etniez: -tej: -mi, általában, a reggeli tejeskávénkba használjuk="tartóst" kell vennünk, -DE, -miért sokkal! finomabbak,-ezek is-, --"máshol"???...
-itthoni "sajtügyekbe", -nem megyek bele....
-anno, a Cora, próbált "rendes", -több féle, lágy, francia sajtot is, árulni, -nyolc-tízezerét, ----nyilván, ott "folytak szét", álltukban...
-többször próbálkoztunk, k@rva drágán, itthoni "kézműves" sajtokkal is, -de, többnyire, ízetlen, "Rotring radír" volt, -bocs., -biztos pechünk volt...

Dikusz 2016.04.06. 13:39:19

@Humpfrey: én sem tartozom azok közé, akik ki akarják enni a céget a vagyonukból. Szeretek enni nagyon, ez meg is látszik rajtam. Ha elmegyek egy ilyen helyre akkor ha választok az ételekből, akkor mindig annyit amennyit meg tudok enni. Ha ízlik, visszamegyek megint. Azt én sem gondolom, hogy fél napokat hagyják az embereket ücsörögni, csak arra utaltam, ha több ételt meg akarok kóstolni (ahogy említettem már, remek ételeik vannak), akkor bizony "lapátolni" kell. Ez nem jelenti azt, hogy mértéktelenül zabálok, egy bizonyos határon túl úgysem bír enni az ember anélkül, hogy rosszul lenne.
Írtad, hogy szülinapot ünnepelni is voltatok már Trófeában. Hallottam én is, amikor hozták a tortát, kedves gesztus az étterem részéről, de akkor is a kajáról szól minden, mert beszélgetni nem lehet itt.

Dikusz 2016.04.06. 13:45:14

@Online Távmunkás: az szerintem most is jó. Két nappal előtte már nem tudtunk foglalni asztalt (öt főre), mert péntek volt, így a Király utcaiba mentünk. Ahogy írtam@Humpfrey: -nak is, ott hangos a zene, nem lehet beszélgetni, de a kaja nagyon jó:)

élhetetlen 2016.04.06. 16:31:29

@Dikusz: Na, jól vagyunk. Én a fokhagymát utálom, itthon egyáltalán nem használom, üzemi konyhán a spenót kedvéért megettem, viszont borsot azt mindenbe, mindenre, amibe, amire lehet. A réti sóskát is nagyon szeretem, de azt nem eszem meg az üzemi konyhán, mert édesre csinálják, én meg sósan szeretem, tejföllel behabarva.
A Trófea. Nem vagyok biztos ebben a központi konyhában. Most, ha már így alakult megnéztem a Visegrádi, és a Király utcát, ott van étlap a honlapon. Van átfedés, de nem teljes. Itt a Hauszmannban, mikor megjelenik a pincér a hatalmas tálcán egy kenyérben sült csülökkel, azt nem igazán lehet melegítéssel megoldani, hogy a csülök is gőzölög, vagy, ha kiürült a sült zöldséges tálca, akkor hozzák a frissen sültet, mert az, ha reggel készült valahol, délre már hervad, stb. De nem tudom.

élhetetlen 2016.04.06. 16:38:15

@szsuzsanna: „sokkal finomabb "másnap". Most képzeld, milyen szerencsés helyzetben vagyok. Egy személyes háztartás, ha főzök egy lábassal, egy hétig eszem. (főzeléket nem lehet egy tányérral főzni). :)

élhetetlen 2016.04.06. 16:52:33

@szsuzsanna: Na, én itt ragadtam. Fűszerek. Annyiban szerencsés vagyok, hogy van teraszom, ahol cserépben van babér, a bazsalikomot is megtermelem, aztán szárítom, de van, amiből több kell. Ha van türelmed, babrálni a mosással, levelenként átnézéssel, szárítással, akkor azt tudom ajánlani, hogy keress kapcsolatokat kertes házban lakó kollégákkal. Pl. a csepeli kolléganőm behozza az ölnyi lestyánt, és felesben feldolgozom, mert neki meg türelme nincs. Ugyanez a rozmaringgal, stb. A barátnőm hozza a petrezselymet, kapja a szárítottat. Neki is megéri, mert nincs belemorzsolva a póktojás is, nekem is, mert tudom, mit eszek. Bocs, ez csak egy ötlet. Ha érdekel, azt is szívesen elmesélem, hogyan tartom meg a fűszerek színét.

élhetetlen 2016.04.06. 17:03:06

@Dikusz: Itt ragadtam, és olvasgattam tovább. Bocs. „mert beszélgetni nem lehet itt”. Ellenvélemény. Attól függ, hányan vagytok. Ha már hatan, akkor egy étteremben nem igazán tudsz beszélgetni az asztal túlsó végén ülővel. Az, hogy a céges bulikat áttették a Trófeába, pont ezért volt jó, mert vagy az asztalnál beszélgettél, vagy a tálalónál, vagy, mivel a saját tányérodat te kezeled, fogtad, és helyet cseréltél valakivel, vagy átültél, nem rohant a pincér „segíteni” a terítékkel. Sokkal inkább lehetett beszélgetni.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.06. 18:12:45

@szsuzsanna: Csinálhatsz, Aldiban és Lidl-ben vedd meg hozzá a fűszereket otthon. Az sem csúcsminőség, de a Horváth Rozi-féle borzalmaknál sokkal jobb.
Én nem is értem, hogy miért hoznak ki ide emberek otthoni, szegedinek csúfolt pirospaprika őrleményt, amikor az itt kapható rosenpaprika vagy scharfpaprika őrlemények sokkal ízesebbek, mint az otthoniak? Gondolom, nosztalgiából. Mert más reális indoka nincs.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.06. 18:18:26

@élhetetlen: Szívesen :)
A Laci!Konyhát különösképpen ajánlom, ha szereted az újdonságokat, de mégsem a fine dining felé mozdulnál el. Újlipótban van. Igaz, az italokkal együtt kiesik az 5-6 ezer forint/fő kategóriából kissé, de szerintem megéri. Bib gourmand étterem, szóval picit kilóg, de nem elszállt, és jó a konyha, kellemesen laza a hangulat, nem kell feszengeni, és nem vágnak át.
Ja, nem, nincs részesedésem benne ;)

atpijkamo125 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.06. 18:45:12

Na, nagyokosok! Hol vegyek magyar pirospaprikát por alakban? Egy ötletem van, hogy a piacon, de ott se garantált a minőség. A boltban kapható csílei paprikától félek. Az van ráírva hogy szegedi, mert Szeged a cég neve vagy székhelye, vagy ott csomagolják, de mittomén honnan származik az alapanyag.

Dikusz 2016.04.06. 19:12:28

@élhetetlen: hűűűű:) ez a kenyérben sült csülök isteni lehet! Ilyen tényleg nem volt a többi éttermükben. Most már mindenképpen elmegyünk oda, jó reklámot csináltál:))). Nem most voltunk a Hauszmannban, legalább 6 éve, de akkor is szuper volt. Írtam már, amikor foglalni szerettem volna náluk, megkérdeztem, miért nincs az akkori (2 hónappal ezelőtt) Trófea ajánlóban az éttermük. Válaszoltak, a mostaniban pedig már ott vannak. Annak ellenére teltházasak, hogy nem olyan egyszerű eljutni hozzájuk. Bár amióta az 1-es villamos arra jár, már jobb a helyzet.
A borssal vagyok így, mint te a fokhagymával. Bármilyen ételbe teszik, és csak egy kicsit is kiérződik a bors íze, már nem szívesen fogyasztom. A sóskát én is édesen szeretem, sőt a paradicsomlevest is.
A "nem tudunk beszélgetni"-t arra értettem, hogy a zene túl hangos a számomra (legalábbis a Király utcai étteremben). Egyébként ezt amúgy sem értem, miért jó az, ha mindent túlüvölt a zene (üzletben, étteremben). Az igaz, hogy legalább a másik csámcsogását nem halljuk. Elavult szólás már szerintem az, hogy magyar ember evés közben nem beszél.
Abban azért megegyezünk ugye, hogy a pincérek igazán profik? :)))

Dikusz 2016.04.06. 19:19:44

@atpijkamo125: két éve (azért az nem volt olyan rég) voltunk lenn kollégákkal a Szelidi-tónál. Az egyik nap átmentünk Kalocsára. Betértünk a Paprikamúzeumba is, nagyon tetszett. Szokás szerint lehetett kapni különböző kiszerelésben a termékeikből. Azt hittem a tapasztalatok alapján, hogy jól felárazva lehet vásárolni, pedig nem. Az akkori bolti árakhoz képest közel azonos áron vásároltam erőspaprikát. Tetszetős csomagolás, és aszerint eredeti itthoni paprikából készült. Ajánlom látogassatok el oda, érdemes.

atpijkamo125 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.06. 19:21:43

@Dikusz: "magyar ember evés közben nem beszél."

Én mindig kikapok a lányomtól, hogy nem figyelek az evésre. Én vagy beszélgetek, vagy ha egyedül vagyok, akkor olvasok/rádiót hallgatok evés közben.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.06. 19:27:07

@atpijkamo125: Ha gondolod, hozok neked Németországból :DDD

atpijkamo125 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.06. 19:30:15

@Hátrányos helyzetű kaviár: :))

Tudod mit, nem hülyeség, elhiszem, hogy ott inkább szegedi a szegedi paprika.

Apropó, a szomszéd srác németországból rendeli a macskakaját, mert szállítással együtt is olcsóbb.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.04.06. 19:38:58

@atpijkamo125: Nayaps .. köszönhetően a 27%-os áfának. Én havonta olyan 10 napot,-2 hetet töltök Budapesten. Mindent, amit lehet, innen viszek, kezdve a tusfürdőtől a deón keresztül a fűszerekig (hogy releváncs is legyek ;) ). Mert egyrészt olcsóbb itt, másrészt meg ugye, a minőség. Ha valamiből kifogyok, akkor Aldi, Lidl, Spar ... esetleg kínai diszkontok, mondjuk öblítőért, mert az a Softlan, amit én itt használok, az 1,10-1,20 euró. Egyedül a kínaiban 500 forint (azaz kb. ugyanannyi) ... mindenhol máshol (DM, Rossmann, Müller) minimum 650 forint, de leginkább 750.
Szóval, április 20.-a körül leszek megint Pesten, ha kell pirospaprika, hozok ajiba ;).

Dikusz 2016.04.06. 19:41:24

@atpijkamo125: Szeged jó lesz?:))
De komolyan a két legutóbbi munkahelyemen (14+12 évig dolgoztam náluk összesen)mindig volt olyan kolléga aki tudott hozni őröltpaprikát, ez az út nem járható?
Most azért azt nem tanácsolnám, hogy saját magad készítsd el, mert kicsit macerás lenne:D

élhetetlen 2016.04.06. 19:43:20

@Dikusz: Bocs, lehet, hogy félrevezettelek. Ez a csülök nincs kirakva, mint a többi étel, csak egyszer megjelenik a pincér, körbemegy, és aki kér, annak ad. De a telefont már feltalálták, azért kérdezd meg, hogy minden nap van-e, vagy melyik idősávban. A másik, nem tudom hol laktok, de a „Cipóban sült csülök mustárral, tormával, 2 személy részére” 3.490 Ft házhoz szállítva. A hol van a honlapon, hol nincs, kiderült, a trofeagrill.hu-n van, a trofea.hu-n nincs. A másik, nemcsak a sóskát, a paradicsomlevest is sósan eszem. Mindenben megegyezhetünk, én a többi Trófeában nem jártam, ezektől is mostanában csak rendelek, mert problémáim vannak az „elmegyek valahova” esettel, de elégedett vagyok velük.

Dikusz 2016.04.06. 21:16:53

@élhetetlen: nem vezettél félre egyáltalán. Én Budafokon lakom, de a barátaim akikkel itt jártam, a város különböző részein. Ami nem tetszik a Hauszmann-nál, az az étterem előtti fertelmes szobor, de legalább tudják a vendégek hogy hol kell leszállni. Nem láttam más éttermüknél, de sor állt az ajtó előtt.
Annak ellenére, hogy a paradicsomlevest édesen szeretem, szoktam beletenni babérlevelet, és zellert is. Ha a saját kedvemben akarok járni, levesbetétként kölest is főzök a levesbe, de ebből másnak már nem adok:)

szsuzsanna 2016.04.08. 06:51:43

@élhetetlen: Nagyon is érdekel, köszi, mármint a fűszerek színmegőrzése.
A petr. zöldet nyáron úgy tartom el frissen, hogy, dunsztosüveget tele vízzel, bele zöld, be a hűtőbe= több mint egy hétig tuti. Télire többnyire apróra vágva dobozokban lefagyasztom, szárítok is, főleg "csavargáshoz".
-Az egyik "kintülős" étteremben, a beton virágládákban különféle csípős paprikákat (is) nevelnek, a pincér, ízlés szerint, ad a vendégnek, ha kér a levesébe...

atpijkamo126 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.08. 08:24:50

@élhetetlen: "Neki is megéri, mert nincs belemorzsolva a póktojás is, nekem is, mert tudom, mit eszek."

+

élhetetlen 2016.04.08. 22:26:53

@szsuzsanna: Na, félre ne érts, nem egy nagy csoda tudója vagyok. Pl. a sógornőm megmossa, összeköti az árut, és mire megszárad, addigra, kifakul, megbarnul. Nálam csak annyi, hogy petrezselyem, zeller, lestyán, szárastól megmosva, egy nap szikkasztás, mert, ha előtte szedtem volna le a leveleket, akkor mosás után összetapadnának. Másnap leszedem a leveleket, mert a száron lassabban száradna. Még egy nap/fél nap pihi, és jön a mikró. Tehát nem hagyom száradni, hanem kinyomom belőle a vizet. Két tányér, egy adag levél a tányérra, be a mikróba. Az előző mikrómnak fehér előlapja volt, abban láttam, mikor kezdett párologni az áru, most nem látom, tehár tizenötig számolok, ki, átöntöm a hideg tányérra, vissza a mikróba, és ez négyszer ötször, míg zörgős nem lesz. Nincs ideje megbarnulni, kifakulni. Tehát csak a szárítás felgyorsítása. Sütőben nem merném, ott nehezebb ellenőrizni a megégést. Üdv.

Dikusz 2016.04.08. 22:35:25

@élhetetlen: én úgy csinálom (nincs kertem): megmosom a zellerzöldet. Csak annyira szárítom meg hogy ne legyen vizes. Dobozba teszem, és be a mélyhűtőbe. Zörgősre fagy, de szép zöld marad a színe. Van aki alufóliába teszi, és úgy be a mélyhűtőbe. Semmit nem veszít a zamatából.:)

élhetetlen 2016.04.08. 22:50:05

@Dikusz: Teljesen igazad van, velem csak egy gond van. Hörcsögölő vagyok, tehát tavasszal bekerül három, négy kiló spárga (ezt veszem), aztán x kiló gyalult tök, cukkini, x zacskó spenót, sóska, zöldbab, fejtett bab, (ezeket kapom), és ráadásul a tavaly megdöglött 120 literes mélyhűtőm pótlása ugyanazzal a külső mérettel belül 15 literrel kisebb belül. Ezért van az, hogy a leveleket szárítva tárolom, a tárkonyt, rozmaringot meg szárítva, őrölve.

Dikusz 2016.04.08. 23:13:12

@élhetetlen: akkor semmi újat nem mondtam, feltaláltam a spanyolviaszt. Így már érthető, ha szárítod a fűszereket.
De azért a megdöglött-nél kicsit megijedtem, de továbbolvasva láttam, hogy csak a hűtőd adta meg magát. :)

élhetetlen 2016.04.08. 23:28:03

@Dikusz: Jó volt veled beszélgetni, remélem, még találkozunk! Jó éjt.

Dikusz 2016.04.08. 23:46:47

@élhetetlen: Neked is jó éjt, én is remélem beszélhgethetünk még.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu