Tékozló Homár

Makói fokhagyma-gömböc Kínából

2016.04.12. 16:38 | Homár Hilda | 137 komment

11486989_785d8d298b6e1e4218c3ca4ba230d786_wm.jpg

Az Indexen írtunk nemrég arról a felfedezésről, hogy a Sparban kapható makóinak tűnő fokhagyma Kínából származik. Olvasónk ennek kapcsán kérdést intézett a Sparhoz. A válasszal azt csinálhatja, amit akar. Oké, értjük, hogy itt a Makó megnevezés márkanevet és nem származási helyet jelöl, ez kiderül az import feliratból és a címke hátoldalának bogarászásából, de szerintem első blikkre 100-ból 99 ember megesküdne rá, hogy magyar zöldséget tett a kosarába. Ön szerint nem?

Sziasztok!

Írtam a Sparnak, hogy miért kell megtéveszteni kínai fokhagymával a vásárlókat: http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/04/08/ime_a_makoi_fokhagyma_egyenesen_kinabol/

Ez a válasz érkezett: 

Ikt.sz.: 39418
Tárgy: SPAR válaszlevél

Tisztelt Levélíró!

Köszönettel fogadtuk elektronikus levelét.

Bejegyzése kapcsán illetékes beszerző kollégánktól azt az információt kaptuk, hogy a „Makói” jelző a cég székhelyére utal (Makó Fok-Ker Kft.). Ez a címkén egyértelműen látszódik és nem a fokhagyma származására utal. A termék megnevezése Fokhagyma Gömböc.

A hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében tájékoztatjuk, hogy Társaságunk a fogyasztói jogvita rendezése érdekében nem kíván Békéltető Testületi eljárást igénybe venni. Amennyiben a válaszlevelünkben leírtakat nem tartja elfogadhatónak, úgy esetleges további panaszával a mellékletben szereplő hatóságokhoz is fordulhat. Ha Ön kezdeményezi a Békéltető Testület eljárását, természetesen Társaságunk az eljárás során együttműködik. Továbbá tájékoztatjuk, hogy a Békéltető Testületek elérhetősége megtalálható az üzleteinkben kifüggesztve és honlapunkon is az alábbi linken:http://www.spar.hu/hu_HU/kapcsolat.html.

Tisztelettel:

XXXXX
SPAR Vevőszolgálat
Bicske, 2016.04.12.​

(Ennyire nincs magyar fokhagyma, hogy ezt is az agyonvegyszerezett, szmogban felnevelkedett Kína területéről kell beszerezni?
Z.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Dikusz 2016.04.13. 09:59:57

@onlajnok: valóban nincs. Úgy látszik nekem nem sikerült érthetően megírnom, de@Nick-son: megírta a tökéletes választ. Erről szól az egész, nem egyébről. Nem gondolom, hogy egybites hülye vagyok, bár néha vannak kétségeim, pl amikor azt hiszem, hogy normális hangnemben tudok véleményt cserélni bárkivel, anélkül, hogy lehülyéznénk egymást.

Dikusz 2016.04.13. 10:07:33

@rarabel: istenuccse megkérdezem a Sparban, hogy tudnak-e a arról, hogy a cég szándékozik kivonulni az országból. Az Erstéről már hallottam, de a Sparról még nem. Azt már inkább elképzelhetőnek tartom, hogy valamilyen új néven jelenik meg: Spúr, Spór stb, jöhetnek a további ötletek a cégcsoport elnevezéséről. Ez a bolt is volt már minden Super-Plus-Spar, mégis ugyanabban a városban van a telephelyük.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.04.13. 10:08:39

@Dikusz: ok, akkor nem értünk egyet. Én nem érzem átverésnek, és ahogy látom sokan nem, ha valahova a döntés meghozatalához szükséges minden információ le van írva, de én annak csak a 10%-át olvasom el, akkor félreinformálódhatok, illetve téves következtetést vonhatok le. Te, és jó néhányan meg igen.

Ha egy pékségre ki van írva, hogy "Friss kenyér nem kapható", te bemész követeled a friss kenyeret, akkor szerinted jogosan néznek hülyének, vagy nem? Pedig itt a kiírás 50%-át elolvastad.

wazzu 2016.04.13. 10:15:26

Hahaha! Hát az én cégnevem sem az, hogy Budapest wazzu kft! :)))

randomgenerator 2016.04.13. 10:15:45

Valami m's boltban is láttam pont ezt, szerintem nem megtévesztő, az első oldalán is írja, hogy "Import". Sajnálkoztam is, hogy nafene, ez is kínai.

szsuzsanna 2016.04.13. 10:16:21

Halkan megjegyzem, jó lenne, ha írna, itthoni fokhagyma termesztői is...-ha még van olyan..
-esetleg, már nem nagyon vannak, -mert, olyan "szép, duci, szabályos" fokhagymákat, mint pl. a kínai, itthon nem tudnak termelni annyiért?
-(pl. néhány éve (is), még, anyám "duggatott" foghagymát a kertjében, a "termés": 2-3 cm-es "fejek", -amikor otthon voltam, bevallom, -mea culpa, - vettem "akármilyent", mert, az ő termésével "cicózni" nem volt időm)...

Dikusz 2016.04.13. 10:35:19

@onlajnok: én már biztos nem:) Saját tapasztalatból tudom, hogy meg kell néznem alaposan mi van ráírva a címkére. Belefutottam már ilyenbe, hogy láttam a cetlin a nemzeti színű szalagot, Makó feliratot, és behajítottam a kosárba azzal, hogy magyar termék. Nem az, valóban ott van az import megjelölés, de szerintem akkor is szándékosan megtévesztő a címke. Direkt erre utaznak, a figyelmetlen vásárlókra. Ahogy olvasom a híreket, hamarosan amúgy sem lesz más választásunk, mint import fokhagymát venni. Azért remélem nincs harag:)

szsuzsanna 2016.04.13. 10:40:10

-bocs.: jav.: -fokhagyma termesztő

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.04.13. 10:40:22

@Dikusz: na, hát ennyi, akkor rád nem is vonatkozik az egybites hülye állításom.

Én miért haragudnék, nem ismerlek, gyakorlatilag az egyik fülemen be, a másikon ki, amit írsz. Ha élhetek ezzel a képzavarral :D.

Kukurusnyák Rémus 2016.04.13. 10:41:19

Vihar a biliben, amúgy azt az őstermelőt aki narancsot, banánt árul a piacon, mikor találják meg?

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.13. 10:52:55

Spar sokszorosan leszerepelt nálam.
Részben az áruik minősége miatt: sonkafélékből csöpög a víz, eladnak disznómájkrémet kacsamáj pástétomként, sokszor van, hogy kólából nincs friss és a Coca Cola Light általában egy hónapig iható, hiába van rajta féléves lejárati idő stb.
És akkor ott a "vevőszolgálatuk", ahonnan az elmúlt másfél évben írt három vagy négy panaszomra mind azt válaszolták, hogy forduljak közvetlenül a boltvezetőhöz. Igaz, hogy a panaszok egy kivétellel általánosak voltak, nem egy bolthoz kötődtek...
Szóval elkurvultak. :(

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.13. 10:55:49

@Dikusz: importtal nem lenne bajom, ha nem csak formájában emlékeztetne fokhagymára. :(
Imádom a fokhagymát szinte mindenben, de ez a kínai hányadék... semmi fokhagyma íz, csak csíp...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.13. 10:57:46

@onlajnok: tanulj némi pszichológiát, ismerd meg, hogy működik az agyban a képfeldolgozás, utána hülyézz le másokat!

2016.04.13. 11:00:12

@onlajnok:
Ja, ha mondjuk rendelek egy laptopot egy Makó-Computer Kft-től, akkor sem reklamálok, hogy a laptop kínai, és nem Makóban gyártják. Vagy makói cégnek tilos importálnia élelmiszert?

rarabel 2016.04.13. 11:07:48

@Hóhér az utolsó barátod:
index.hu/gazdasag/2014/11/18/spar/
24.hu/fn/gazdasag/2014/12/09/kivonul-magyarorszagrol-az-erste-a-raiffeisen-es-az-unicredit-is/
Mindenki kivonul, mert itt nem van demokrácia és kevés a profit, minden üzlet veszteséges, abból ének meg a multik, hogy vasárnap zárva tartanak, illetve most már nem, mert direkt visszahozták a vasárnapi nyitva tartást, ami szabad befektetés befektetés elleni támadás volt, tehát ráfizetésesek lesznek.

Rébusz 2016.04.13. 11:16:52

Nem tudom, ez ugyanaz a cég-e, de már évekkel ezelőtt lehetett kapni a spar-ban (esetleg máshol is) fokhagymát olyan makói cégtől, ahol az egyik fokhagymára kínát irtak, a másik fokhagymájukra pedig magyart. Nekem nincs azzal bajom, hogy nagybetűkkel ráírták, kínai az áru. Kínai fokhagymát nem veszek. Viszont a magyart sem veszem meg tőlük, mert nem vagyok benne biztos, hogy sikerül-e a kettőt szétválasztaniuk, mivel mind a kettő teljesen egyformán nézett ki. Makó a vöröshagymáról híres egyébként, vagy nem?

Kenderice 2016.04.13. 11:18:30

@nagybalfasz:
Úgy látom, nem érted a lényeget.
Ez a cég tudatosan azért települt Makóra hogy szerepeltethesse a nevében a "makó" jelzőt, megtévesztendő a vásárlókat. Persze szó sincs törvénysértésről, de erkölcsileg aggályos.
Ez kb. olyan, mintha Kalocsán alapítanék egy céget "KALOCSA PAP-KER kft." néven és bulgáriából behozott fűszerpaprika őrleményt árulnék. A termékeimen elhelyezett címkéket is úgy tervezném meg, hogy az általam "fontosnak tartott" feliratok szökjenek elsőre a vásárló szemébe.
Ez jogilag nem megtévesztés, hanem csak jól megtervezett üzleti stratégia!
Mert ha nem lenne a cégem nevében a "Kalocsa" megnevezés, akkor valószínűleg nem lenne akkora forgalmam...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.13. 11:25:22

@nagybalfasz: ha rendelsz egy Dell Notebook nevű cégtől egy XPS15 típusjelű laptopot és csak a kézhezvétel után derül ki, hogy az XPS valami kínai dzsunka gyártó neve, nem egy Dell XPS notebookot kaptál...?

The Crazy One 2016.04.13. 11:29:10

@Kenderice: sőt, tudatosan azért születtek Makóra, hogy aztán 40 év múlva át tudják baszni az embereket :D
jessusom

AtiSnatch 2016.04.13. 11:33:18

@The Crazy One: már a nagyapja is nagy geci volt, direkt oda született... :D

2016.04.13. 11:36:43

@Kenderice:
Még ha igaz is (bár állításuk szerint magyar és import fokhagymával egyaránt kereskednek), akkor is teljesen legálisan megtehetik, mivel Makó egy város neve.

2016.04.13. 11:39:23

@Hóhér az utolsó barátod:
Kérdés van-e a webshopnak joga, hogy használja a Dell márkanevet. Mert egy makói cég jogosan használhatja a cég nevében a Makó nevet, akkor is ha importál. A márkanévhez viszont biztosan kell engedély.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.13. 11:41:23

@nagybalfasz: o.k. szóval nem akarod érteni a probléma lényegét.

2016.04.13. 11:43:37

@The Crazy One:
Egy kicsut ellentmond ennek, hogy 2012-ben alapították ezt a céget. Persze lehet, hogy előtte más formában ment a vállalkozás.

2016.04.13. 11:44:50

@Hóhér az utolsó barátod:
Amit problémának nevezel, az nem probléma.

VeeVee 2016.04.13. 11:48:14

A Magyar jelző, a zöldségen, gyümölcsön, tejen, tojáson, bármin, egyetlen dologra jó. Százszoros áron lehet eladni a magyarnak, ugyan azt a sz@rt mint amit külföldről hoznak töredék áron. De segíteni kell a Magyar gazdáknak ez a rendje a dolognak, hogy ne legyen brühühühü a részükről. :'(

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.13. 11:48:54

Felfedeztem egy újabb kapitális csalást44!!!!44!!!!

a Porsche Hungaria nem magyar gyártásu Seatokat árul!!44!!!444!!!!!

Kérnék ebből egy tényfeltáró posztot

2016.04.13. 11:50:15

@Hóhér az utolsó barátod:
A "probléma" olyan jellegű, mint ha villányi székhelyű nagykereskedésként Villány vörösbor Kft néven egri, tokaji, soproni birokat is árulnék, és arra is ráírnám a cég nevét. És még csak meg sem szólnának miatta, viszont ha ugyanezt a cégnevet ráírnám egy chilei import borra, akkor már menne a sírás.

2016.04.13. 11:53:52

@eßemfaßom meg áll:
Én meg bementem egy helyre, ahol az volt kiírva, hogy nők, erre kiderült, hogy wc...

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.13. 11:55:18

Felfedeztem egy újabb kapitális csalást44!!!!44!!!!

A Hungaro System's Kft. cseh, német meg spanyol szivattyúkat árul!!!44!!!

Kérnék ebből egy tényfeltáró posztot

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.13. 11:57:30

@eßemfaßom meg áll: "a Porsche Hungaria nem magyar gyártásu Seatokat árul"

:))

Nohiszen! Te se vagy ám tudatos vásárló. Nem vetted észre, hogy még csak nem is mind PORSHE, amit árul. A vásárlók tudatos megtévesztése!

@nagybalfasz: :))

Dikusz 2016.04.13. 11:58:13

@onlajnok: élhetsz vele, a képzavarral is, csak most kétségek között hánykolódom. Ezek szerint építő jellegű, bár néha kissé nem érthetetlen hozzászólásaim számodra semmilyen jelentőséggel nem bírnak (egyik fülemen be, másikon ki)? Nagyon sajnálom, bár a két- több bites hülye megjelölés nem biztos, hogy túl hízelgő rám-, és a korosztályomra nézve. De be kell vallanom az igazság jegyében, hogy ez a megállapítás nem nélkülöz minden alapot. :)))

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.13. 12:03:19

"Írtam a Sparnak, hogy miért kell megtéveszteni kínai fokhagymával a vásárlókat: index.hu/mindekozben/poszt/2016/04/08/ime_a_makoi_fokhagyma_egyenesen_kinabol/"

a szerző olvashatna gyakrabban indexet, a hatalmas felfedezést már hónapokkal korábban megtette az index

index.hu/gazdasag/2016/02/05/makoinak_tunt_de_kinai_volt_a_cseles_fokhagyma/

és ugy tünik mindegyikük ujszülött ezért okoz problémát elolvasni a nyomtatott nagybetűs IMPORT feliratot, hiszen az ujszülötteknek uj minden vicc, ez itt pl egy 2008-as !!44!!!! cikk:

tudatosvasarlo.hu/cikk/olvasonk-irta-magyar-fokhagyma-kinabol

"2008.02.26. /
Honnan is származnak az esetleg csinos trikolor szalaggal is feldíszített termékek? Olvasónk minden bizonnyal nem az első és nem is az utolsó, már mi is belefutottunk a problémába. Vagy Makó kínai város?"

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.13. 12:04:34

A boltba mindenféle zacskós pirospaprikát néztem, mind szegedi ... csomagolású, de csíléből importált. Kétségbeesésemben megkérdeztem az okosokat, hogy hol vegyek eredeti magyar pirospaprika port. Azt mondták, németországban.

Vajon csílében német pirospaprikát árulnak? Mert akkor körbeértünk.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.13. 12:04:43

@atpijkamo130: na igen, a csalás még kiterjettebb ha ezt is figyelembe vesszük

rarabel 2016.04.13. 12:05:18

@Hóhér az utolsó barátod:
Most nyugodtam meg!
Azt hittem, valóban igaz és itt állunk Spar, meg Erste nélkül.
Mi lenne úgy velünk?
KÖSZÖNÖM, URAM!

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.13. 12:09:12

Vettem egy háromezer forintos bizbaszt a boltban. Viszont a pénztárnál négyezer forintot fiztettettek, mert pontosan 3999 Ft volt ráírva. Ez a vásárlók tudatos megtévesztése!

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.13. 12:13:41

megkívántam egy almát, bementem az ósanba, levettem agy almás dobozt a polcról, kicsit drágállottam a majd 200ezret érte, de gondoltam minőségi alma. Beleharapok erre kihullik belőle egy marék üveg, némi műanyag meg valami fémtörmelék és felsikolt valami siri nevű maca. basszák meg az almájukat, gyanusnak kellett volna lennie, hogy már valaki beleharapott aztán otthagyta

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.13. 12:24:20

@Kenderice: "Ez kb. olyan, mintha Kalocsán alapítanék egy céget "KALOCSA PAP-KER kft." néven és bulgáriából behozott fűszerpaprika őrleményt árulnék. "

Szegedi "Őrölt paprika csemege 100g".

Termőhely: Magyarország, Spanyolország, Szerbia
Gyártó: Szegedi Paprika ZRt, Szeged

Kalocsai fűszerpaprika őrlemény

Termőhely: Magyarország, Spanyolország
Gyártó: Kalocsai Fűszerpaprika ZRt, Kalocsa

Terézágyú 2016.04.13. 12:47:42

De jellemző a poszterre is, hogy direkt (! megtévesztésből!?) úgy fotózta le, hogy az import felirat majdnem lemaradt... :))))

Egyébként ha nincs is rajta nemzetiszín, azért a nap piros, a fokhagyma fehér, a petrezselyemzöld (vagy mi az ott mellette), az meg ződ... :)))

ZON 2016.04.13. 12:49:27

@eßemfaßom meg áll: Én Moszkvában jártam így, egy tojással. Belekóstolok, mire :
"Nyekusáty faberzse !" - pedig nem fából vót.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.13. 12:51:20

@Terézágyú: Arról a piros felkelő napról nekem spec az jut az eszembe, hogy ez japán import fokhagyma kell legyen, szóval ha ehelyett kínai akkor megtévesztettek :)

Terézágyú 2016.04.13. 13:00:06

Egyébként nincs új a nap alatt:
"A szakácsot egy kancsó borral jutalmazták, s ráadásul még ezüstkoszorút és corinthusi tálcán serleget is kapott ajándékba. Mikor Agamemnon a tálcát közelebbről szemügyre vette, Trimalchio így szólt:
- Én vagyok az egyetlen ember, akinek igazi corinthusija van.
Már fölkészültem rá, hogy szokásos nagyképűségével kijelenti: az edényeit egyenesen Corinthusból hozatja. De ő szellemesebb volt.
- Ha netalán - mondta - megkérdeznéd, miért nekem vannak csupán corinthusi edényeim: hát azért, mert a fémművest, akitől vásárolok, Corinthusnak hívják. Márpedig mi más lenne a corinthusi, mint ami Corinthus kézjegyét viseli magán?!"

Petronius: Satyricon - kb. 2000 évvel ezelőtt...

Kenderice 2016.04.13. 13:04:55

@The Crazy One: Mégis miből gondolod, hogy ott születtek?
Áruld már el!

Terézágyú 2016.04.13. 13:09:02

@Kenderice:
Most aztán tönkrezúztad az érveit :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Terézágyú 2016.04.13. 13:15:17

Egyébként hozzanak egy törvényt az illetékesek, hogy bármilyen termékre, amelyben hagyma is található, tilos ráírni a Makó/makói/Jeruzsálem szavakat - kivéve akkor, ha a termékben található hagyma 100%-ban makói illetőségű ÉS magyar állampolgárságú őstermelőktől származik.
Oszt jó lesz.

Nick-son 2016.04.13. 13:35:37

@The Crazy One: Ez olyan dolog, hogy persze rajt van import... ja, meg 3x Makó és 0x Gömböc.

Én köteleznék ezekre egy hatalmas kínai zászlót, meg odaírni, hogy NEM MAGYAR. Aztán akármilyen Kft. forgalmazza, ne az legyen legnagyobb betűkkel. Hát nem mindegy a vevőnek melyik cég viszi a spárba a kínai hagymát? Mért olyan fontos az a vevőnek, hogy amúgy makói cég viszi ám.

Az emberi agynak van egyfajta működése, vannak dolgok amit a figyelem középpontjába helyez, vannak amire nem fordít többlet energiát, mert véges a kapacitása. Tehát szűri az információkat. Nem a hülyéké. Mindenkié.

Megy a manusz, fokhagyma, Makó, oké, rendben lévőnek tűnik, bele a kosárba és ezt pontosan tudja az is aki ezt a címkét így kialakította. Így működik a vásárlói döntések 90% -a. Persze vannak kivételek, hát akkor annak a 10% -nak nem adnak el, vagy még az ő egy részüknek is azért, ha éppen mindegy neki hogy kínai-e.

Mért nem az van a legnagyobb betűvel, hogy KÍNAI GÖMBÖC FOKHAGYMA ? - hát mert pont senki nem venné meg. Legfeljebb akinek minden mindegy.

Mert az olyan fontos, hogy a cég weboldalának a címe fokhagyma - makó pont hu. Ott a zöldséges pultnál kiemelt jelentőségű. Aztán vettem a fáradtságot és megnyitottam. Érdemes elolvasni a cégünkről rovatot. Saját termelés, bla bla, díjnyertes kiállító, bla bla, felvásárolnak a környéken bla bla, Spár szerződés saját termények értékesítésére...bla bla... az utolsó sorokban véletlen elejtik: "folyamatos ellátás érdekében azonban előfordul, hogy import terményeket is forgalmazunk" :)

Jól van csinálják csak. Nekem nő a kertben, történetesen valóban makói fajta.

The Crazy One 2016.04.13. 13:36:22

@Terézágyú: köszönöm, hasonló lett volna a válaszom.

WildBear 2016.04.13. 13:36:35

Nézzétek már meg a cimkén szereplő linket !
fokhagyma-mako.hu/about

Cégünk 1991-ben alakult családi vállalkozásként. Családi tradíciók alapján fokhagymatermesztéssel foglalkoztunk, amit megpróbáltunk a szabad piacon értékesíteni. Megalakulásunk után 1 évvel, 1992-ben a Makói Hagymafesztivál díjnyertes kiállítói lettünk, melynek köszönhetően meghívót kaptunk a Budapesti Nemzetközi Vásárra is kiállítóként.

Piackutatás folyamán jutottunk el a SPAR Magyarország Kft. által üzemeltetett üzletekbe. Szerződést kötöttek velünk a hálózat saját termésű fokhagymával való ellátására. Ekkor 40 üzletük volt. Ez az üzleti kapcsolat folyamatosan bővült, egyéb hagymafélék értékesítésére is kiterjedt: lila- sonka- fehér- vörös és salátahagymára. A SPAR dinamikus fejlődésével lépést tudtunk tartani, de ehhez be kellett indítani a termények felvásárlását is. Így lettünk termelő, termeltető és felvásárló cég is egyben. A makói és jászsági termőterületeken kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezünk. Ennek köszönhetően tudtuk ellátni megfelelő minőségű és mennyiségű áruval a hálózatot. Ez ma már közel 400 üzletre tehető, melynek felét mi látjuk el. A folyamatos ellátás érdekében azonban előfordul, hogy import terményeket is forgalmazunk. Fő célunk, hogy továbbra is a magyar termelők által előállított terményeket juttassuk el a vásárlóközönséghez.

The Crazy One 2016.04.13. 13:39:45

@Nick-son: értem és az összes édességgyártót köteleznél arra, hogy ÁRT AZ EGÉSZSÉGNEK felirattal lássák el?

az amúgy milyen a makói fokhagyma?

Terézágyú 2016.04.13. 13:46:46

@The Crazy One:
"az amúgy milyen a makói fokhagyma? "

az mindegy.... makói... hagyma... kész.

tüszimanó 2016.04.13. 13:48:06

@Nick-son: "Én köteleznék ezekre egy hatalmas kínai zászlót, meg odaírni, hogy NEM MAGYAR."

Én meg kötelezném az összes Porshe Hungária által eladott volkswagenre, seatra, skodára egy kurvanagy festés elhelyezését, miszerint "Nem magyar! Nem Porshe!" nehogy a vevők becsapva érezzék magukat.

Dikusz 2016.04.13. 13:48:27

@Hóhér az utolsó barátod: nagyon ajánlom a medvehagymát. Fokhagymább ízű a fokhagymánál. Most még lehet természetesen csak módjával szedni. Garantáltan magyar, nagyon finom:)

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.13. 14:03:23

@Dikusz: "@Hóhér az utolsó barátod: nagyon ajánlom a medvehagymát."

De ésszel kell szedni, a gyöngyvirágnak kicsit hasonló levelei vannak, de az mérgező.

egeszseges-eletmodszerek.hu/termeszetes-modszerek-az-egeszsegert/gyogynovenyek/a-medvehagyma-felismerese-es-megkulonbozteto-jegyei

Terézágyú 2016.04.13. 14:04:53

@atpijkamo130:
...és vigyázni kell a medvékkel szedés közben...

Nick-son 2016.04.13. 15:17:16

@tüszimanó: hát nem tudom, de egy skodánál, vagy egy seatnál szerintem nem asszociálnak az emberek arra, hogy az lehetne magyar, vagy volt valaha magyar, vagy van belőle hazai meg import és más minőséget várna a vásárló hazaitól.

Ezeknél az autóknál nincs hazai amit meg kellene különböztetni a silány importtól.

Attól még hogy valamit szabályoznak az lehet(ne) értelmes szabály is. Nem csak hülye szabályoknak szabadna lenni.

Van egy hazai szinten elismert hagymatermesztő vidékünk, ahol nem tegnap kezdték a termesztést, végül is el lehet adni a neve által a kínai szart.

Aztán mit is lehet elérni vele? Hát hogy az emberek már nem bíznak benne. Nem is hiszik el, hogy a makói makói, a magyar valóban magyar. Le lehet rombolni bármilyen értéket, könnyebben mint felépíteni, ez egyszer biztos. A hagymatermesztők meg menjenek közmunkára, ha tönkre vágták a piacukat.

@The Crazy One: nem értem hogy jönnek most ide az édességgyártók. Szerintem az teljesen más példa. Mint a fentebbi autómárkás is. Itt valamit olyan színben próbálnak feltüntetni ami nem igaz rá. Akkor állna meg a példa, ha a mogyorós csokit mogyorós kft, mogyoró utcában mogyoros-csoki . hu címmel árulná ami valójában diós csak azt a feliratot nem emelnék ki. Vagy autómárkáknál ha azt mondanák a törököknél összerakott kocsira, hogy az japánban készült. Hozzatok olyan példát ami analóg a fentivel.

Amúgy én meg vagyok elégedve vele. Jó korán ültetem, már februárban, így megnő elég jól.

WildBear 2016.04.13. 15:31:48

Ne trollkodjatok már, nem véletlenül van ráírva egy csomag hagymára nagy betűkkel hogy MAKÓ, ami Magyarország leghíresebb hagymatermelő vidéke..!
Azért van "MAKÓ" ráírva, hogy a vásárlónak az alatt az egy másodperc alatt, amíg a címkére néz, csak annyi maradjon meg hogy "Makó", azaz "makói" a hagyma.
Egyértelmű a megtévesztési szándék.

WildBear 2016.04.13. 15:33:48

@WildBear: "A folyamatos ellátás érdekében azonban előfordul, hogy import terményeket is forgalmazunk. "

Ja, 1:1 arányban: 1 kiló makói hagyma : 1 kamion kínai hagyma.

Terézágyú 2016.04.13. 15:36:54

@WildBear:

a rohattannyukat!!! lebombázni a rohatt makói telephelyüket!!!!!!

tüszimanó 2016.04.13. 17:59:33

@Nick-son: "hát nem tudom, de egy skodánál, vagy egy seatnál szerintem nem asszociálnak az emberek arra, hogy az lehetne magyar,"

Én pl ha azt a nyomtatott nagybetűs feliratot látom, hogy
"IMPORT" akkor nem asszociálok arra, hogy magyar.

tüszimanó 2016.04.13. 18:00:47

@WildBear: A gecik, kínai fokhagymát csak budaörsi cég árulhat

Nick-son 2016.04.13. 20:33:53

@tüszimanó: felteszem ha visszanéznénk egy órás bolyongásod valamelyik hiperben meg lehetne figyelni rajtad is a tipikus vásárolói magatartásformákat. (Vagy nagyon kivételes ember vagy :) remélem így van :) Lehet ebbe a trükkbe nem futsz bele, de másikba meg igen. (Mondjuk egy műszaki cikknél amit úgy állítanak be, hogy német gyártmány, közben kínai, vagy a sörnél amibe beletrutymákolják a kukoricagrízt, csak nincs rajt miből van... gondolnád csak árpa a ruhánál amiről feltételezed hogy x országban készült, de valójában egy kurva hajón gyerekek varrták... amit valójában sose akarnál és így meg se vennéd.... és még sorolhatnám)

A végén az ember már semmibe nem tud hinni, semmibe nem bízik és ez szerintem csak keveseknek jó és sokaknak rossz. De hát ez csak az én életszemléletem. Van akinek ezek a stiklik az élet természetes részei, én valahogy próbálom keresni az értékeket, aztán vagy megtalálom vagy nem :)

Én végig olvastam könyveket a hagyma termesztésről (mert azzal akartam foglalkozni, ha már ilyen drága igaz távol vagyok Makótól, bio -ban gondolkodtam), a mai technológiákról, meg arról is hogy csinálták régen a hagymatermesztő vidékeken azok akik megalapozták a makói hagyma mai hírnevét, akik kialakították a ma ismert fajtákat. Volt neki egy neve, egy becsülete. Ezt rohadt gyorsan rombolják le ezek a trükközések.

Mert hát most meg mi van? Faszom már a makói se makói, a magyar se magyar (csak itt csomagolt). Azt mondják az emberek ki tudja mi ez... te azt mondod magad termesztetted, én nem hiszem el... Pedig az embereknek meg lenne az igénye a jóra, a minőségre, a tartós holmikra és szerintem sokaknak a pénze is, de ha nem úgy alakul a piac akkor még több pénzért se fog jót kapni.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.13. 20:56:40

@Nick-son: Tudom nehéz elhinni abból a konzumidióta szubkulturából amiből te jössz, hogy van aki megnézi mire ad pénzt. De minimum elolvassa a cimkén a nyomtatott nagybetűket

Arcade Macho 2016.04.13. 23:48:41

makoi az a rendes hagyma
ez meg fokhagyma

fogalmi zavar van az emberekben...

Arcade Macho 2016.04.13. 23:49:49

@WildBear: "Ne trollkodjatok már, nem véletlenül van ráírva egy csomag hagymára nagy betűkkel hogy MAKÓ, ami Magyarország leghíresebb hagymatermelő vidéke..!"

nem fokhagyma!!!
https://hu.wikipedia.org/wiki/Makói_vöröshagyma

Arcade Macho 2016.04.13. 23:52:40

poszt: "(Ennyire nincs magyar fokhagyma, hogy ezt is az agyonvegyszerezett, szmogban felnevelkedett Kína területéről kell beszerezni?"

barcsak ilyen egyszeru lenne
csak ket reszese van a dolognak a masik az a retek vasarlo, aki szarer hugyer akarja megvenni a fokhagymat, vagy esetleg nem elegge tajekozott es atbaccak egy makoi felirattal
ezek miatt a fillerbaszok es a balfaszkak miatt kellett nekem a telekre ultetni fokhagymat, ugyanis ha akarnam se tudnam megvenni a magyart hiaba tudatos vasarlokent hajlando lennek tobbet is fizetni erte, a sok csimota elintezte nekem ezt...

Nick-son 2016.04.14. 08:34:40

@eßemfaßom meg áll: kereskedelemmel foglalkozom. Évek óta a vásárlók viselkedését figyelem. Ebből élek. Akár elhiszed, akár nem a vásárlási döntések túlnyomó többsége nem úgy születik hogy olvas, értelmez, utánajár, összehasonlít, egységárat számol, stb. Persze itt a homáron mindenki nagyon okos, ha más ügye van éppen napirenden. A kommentelők soha nem sietnek, nem éhesek, nem betegek, nem kell pisilniük, nem hisztizik a gyerek, sőt lehetőleg nincs is, nem kísérnek idős hozzátartozókat, mindenki jól lát, olvas és értelmez. Hát persze. A mesében.

A valóságban viszont a vásárlók túlnyomó többsége tipikus viselkedésformákat mutat amit a hiperekben szupermarketekben pontosan tudnak (na nem a pénztáros Gizike...) és kőkeményen kihasználnak. Azt hiszed kibújtál ezek alól a hatások alól, de nekem elhiheted folyamatosan és eredményesen manipulálnak, már akkor amikor otthon eldöntöd melyik boltba indulsz. Hozol saját döntéseket, legalábbis így gondolod. Részben igaz is.

Nincs ezzel baj, csak a lehetőségekkel lehet élni és lehet visszaélni is. Nekem jobban tetszene, ha csak élnének vele.

Valahogy fura is páran mennyire kardoskodnak mellette, hogy igenis nem kell normálisan megjelölni, megkülönböztetni. Aki nem szánta rá az idejét, hogy kiszúrja a trükköt igenis bűnhődjön! A Spar meg a trükkös importőr meg igenis gazdagodjon rajtuk. Ez valami elégtétel valamiért? Mért ne lehetne egyértelmű jelzést alkalmazni, hogy mi a magyar és mi nem? Mért lenne ez akkora tragédia? Nem baj ha valaki kínait vesz, de mért ne tudhatná?

Terézágyú 2016.04.14. 09:05:02

@Nick-son:
"kereskedelemmel foglalkozom. Évek óta a vásárlók viselkedését figyelem. Ebből élek."

fasza egy szakmád van.

van aki meg a vonatok érkezését figyeli.... van aki zabot hegyez...

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.14. 09:30:54

@Arcade Macho: "makoi az a rendes hagyma
ez meg fokhagyma"

Akkor ez mégnagyobb átbaszás! Ő makói hagymát akart venni, ehelyett nem "makói vöröshagyma", hanem "kínai foghagyma" van a zacskóban!!!

Ha a "Tojás Bt." zsiráfot árul, én meg tojást akarok venni, és csak otthon veszem észre, hogy becsaptak, tojás helyett egy zsiráfot vittem haza, na akkor mi van? Visszaveszik vajon?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.14. 09:33:53

@Nick-son: "a vásárlási döntések túlnyomó többsége nem úgy születik hogy olvas, értelmez, utánajár, összehasonlít, egységárat számol, stb"

legyen az annak a baja, csak akkor ne rinyáljon, hogy a "sosefizet" biztositást vette meg, ezért nem jár kártérítés ha garázsban álló autójába belemegy egy kamion
youtu.be/kO2R_DDZPCM?t=2m18s

Terézágyú 2016.04.14. 09:34:31

@atpijkamo130:
"Ha a "Tojás Bt." zsiráfot árul, én meg tojást akarok venni, és csak otthon veszem észre, hogy becsaptak, tojás helyett egy zsiráfot vittem haza, na akkor mi van? Visszaveszik vajon?"

Ugyanmár. Örülj neki, hogy ilyen jó vásárt csináltál! Az a zsiráf mindennap(!) tojni fog neked egy tojást!!!!!
Csak a tiszta ivóvízére figyelj oda.

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.14. 09:38:12

@Terézágyú: :)) Láttam az állatkerbe, mit tolyt. Olyan tolyás nekem nem kell. :(

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.14. 09:40:12

@Nick-son: Valahogy fura is páran mennyire kardoskodnak mellette, hogy igenis nem kell normálisan megjelölni, megkülönböztetni.

bazmeg egy kurvanagy IMPORT felirat szerepel a cimke elején, a hátulján meg ott van, hogy kínai. Minden csomag mellé álljon oda egy meztelen szöke csaj és olvassa fel a vásárlónak?

"Aki nem szánta rá az idejét, hogy kiszúrja a trükköt igenis bűnhődjön!"

Nézd, aki beül a moziba a "Nagyadag geci fog a kamerába fröccsenni" c. filmre, az utólag nem igazán jogosan reklamál a pénztárnál, hogy "kérem vissza pénzemet, ebben a filmen állandóan nagyadag geci fröccsent a kamerába, én azt hittem, hogy Scarlett Johanson fog benne pánsípon kelta dalokat játszani"

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.14. 09:43:03

@Terézágyú: oszt magyar az a zsiráf vagy kínai? Megfelelően jelölve van vagy az impulzusvásárlót átverik vele?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.14. 09:52:28

@Terézágyú: na az lenne az igazán durva. A vevő azt hiszi magyar tojózsiráfot vesz, oszt otthon a zsiráf nagy allahuakbar kiáltással tojásgránátot potyogtat

anarch 2016.04.14. 10:36:33

Well... ez rövid per lesz.

Az EU az alábbi termékeket helyezte eredetmegjelölési oltalom alá (OEM) Magyarországon:
...
Makói vöröshagyma / Makói hagyma (2009. november 6.)

Kb. olyan mintha a Tokaji nevet használná.

Terézágyú 2016.04.14. 10:49:44

@anarch:
"Az EU az alábbi termékeket helyezte eredetmegjelölési oltalom alá (OEM) Magyarországon:
...
Makói vöröshagyma / Makói hagyma (2009. november 6.)"

Csakhogy nem szerepel egyik változat se a cimkén :)

AtiSnatch 2016.04.14. 10:57:03

@atpijkamo130: mi lenne? Zsiráf még jól meg is ver :D

2016.04.14. 11:04:40

@anarch:
1. Nem használta a makói nevet.
2. Nem hagyma, hanem fokhagyma.

Szerintem ha a tokaji székhelyű Borovicka-Tokaj KFT cégeddel Borovicskát importálsz, és feltünteted a cég nevét az üvegeken, nem fognak beperelni a tokaji borászok, ha mégis, akkor veszíteni fognak. Vagy ugyanez borvízzel, esetleg borz alommal.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.14. 11:30:06

@anarch: már csak annyi a feladatod, hogy megkeresd a címkén a "Makói vöröshagyma / Makói hagyma" feliratot

WildBear 2016.04.14. 17:46:20

@Arcade Macho: Olvasd már el a bemutatkozásukat !
fokhagyma-mako.hu/about

Fokhagymát termesztenek Makón.

Az O.K. hogy a makói _vörös_hagyma a híres, de akkor is benne van az emberekben a hagyma+Makó asszociáció.

WildBear 2016.04.14. 17:48:28

@nagybalfasz: Erre ne vegyél mérget.
Ha OPlacky ELeknek hívnak, akkor sem gyárthatsz autót OPEL néven.

WildBear 2016.04.14. 17:49:53

Vicces egyébként amikor a sok hülye troll próbálja kimagyarázni a nyilvánvalót.
Ha pl. a húgotokat megerőszakolnák, akkor is ugyanígy magyaráznátok, hogy nem volt erőszak, mert az elkövető AKARTA a dolgot, és az már 50%, és a 0.5-öt felfelé kell kerekíteni..?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.15. 09:42:21

@WildBear: gratulálok, megnyerted a Hülye hasonlatok verseny fődíját

Vicces egyébként, hogy a sok hülye troll, hogy próbálja természetesnek beállítani, hogy a nyomtatott nagybetűket se képes elolvasni

atpijkamo132 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.15. 09:50:36

@eßemfaßom meg áll: "megnyerted a Hülye hasonlatok verseny fődíját"

:)) Hát valahogy úgy.

WildBear 2016.04.15. 14:06:27

@eßemfaßom meg áll: Muszáj sajnos a sok hülye troll orrát beleverni, hogy megértsék valahogy.
Ez nem ilyen jófej vicc, hogy "Makó" felírattal árulják a fokhagymát, de nézd csak meg a gugliban (wikiben) hogy a makói VÖRÖShagyma a híres, he-he-he.. ha meg a kínaiak elkezdik gyártani egy shenzeni vegyiüzemben a Tokaji Bikavért, akkor hiába guglizod ki, hogy a Tokai FEHÉRbor a híres, a német Átlagfogyasztó azt fogja hinni hogy az a mi Tokajunkból származik..

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.15. 14:35:15

@WildBear: Ha neked a gugli kell ahhoz, hogy tudd, Makó milyen hagymáról nevezetes, akkor felőlem verd a fejed amibe akarod hülye tudatlan troll.

A kínai példád megint baromság, hiszen nem "Makói fokagyma" van a címkén, bármennyire szeretnéd ezt odaképzelni, viszont van egy bazinagy IMPORT felirat aminek a jelentését mindenkinek akit legalább 2-el átengedtek a 8. végén, ismernie kell.

WildBear 2016.04.15. 15:58:16

@eßemfaßom meg áll: Nem kell hogy "Makói fokhagyma" legyen a címkén, elég annyi hogy "Makó".
Vagy szerinted véletlen, hogy PONT a hagyma cimkéjére került a "Makó" felírat..?
Ha igen, akkor nem tudok rajtad segíteni.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2016.04.15. 16:01:43

@WildBear: Szerintem nem véletlen, hanem tök direkt irta a cég a nevét a cimkére. Szerintem a legtöbb cég ezzel így van, ráírja a nevét a termékére.

2016.04.15. 16:01:45

@WildBear:
De egyrészt ezt Magyarországon forgalmazza ez a cég, ajol elvileg ismert, hogy makói hagyma, nem Makó és fokhagyma, másrészt ott van rajta nagybetűkkel, hogy import.

2016.04.15. 16:03:03

@WildBear:
Azért pont fokhagyma címkéjére került, mert a cég egy makói fokhagyna nagykereskedő. Árul hazai és import fokhagymát is. Utóbbira ne tegye a nevét?

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.04.15. 20:49:18

@nagybalfasz: de mi köze van Makónak a fokhagymához?

Még a Jeruzsálemhez névrokonság kapcsán megérteném, de a makói hírös hagyma nem is fokhagyma, hogy jön ez az egész össze?

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu