Tékozló Homár

Tyga és a farokarcúak/Frissült a fogyasztóvédők tanácsával

2016.04.18. 15:09 | Homár Hilda | komment

11224671_927529127288739_1556835024839964204_n.jpg

Tyga egy menő amerikai rapper, aki elvileg tavaly május 17-én lépett volna fel az a PeCsában. A koncert elmaradt. Majd a június 23-ára meghirdetett pótbuli is. Ezzel kapcsolatban a szervező Crazy Stylez elég érdekes stílusban kommunikált a Facebookon, majd az egészre rátett még egy lapáttal, amikor az erről beszámoló Index-cikk szerzőjét sikerült lefarokarcúznia, de ez csak egy mellékszál. A lényeg, hogy később belengettek egy augusztus 2-ai időpontot a fellépés pótlására, majd felbukkant egy októberi dátum is, de Tyga csak nem jelent meg Budapesten. Itt nálunk persze nem emiatt van poszt a dologról, hanem mert az elővételben 8500 forintért megvett jegyek visszaváltása sem megy igazán zökkenőmentesen, és szerencsétlen, többszörösen póruljárt rajongók majd egy éve  futnak a pénzük után.

A legfrisebb hírek szerint egyébként Tyga júliusban tényleg jön Magyarországra  - igaz, most már nem a Crazy Stylez, hanem a Sziget szervezésében a Balaton Soundra.

Tisztelt Címzett!

Igazából nem is tudom jó helyre küldöm-e ezt az email, de megpróbálom, hátha lesz valamilyen ötlet mely segíthet!

2015.februárjában vásároltam gyermekemnek jegyet 8500.-ft-ért Tyga (USA) koncertjére ! 2015.május 17.-re szólt a jegy a Petőfi Csarnokba! A koncert sajnos nem lett megtartva a „sztár”magánéleti problémái miatt, azóta már négy új időpont is meg lett, de „sztárunk”csak nem tud ide érni!

A jegyet neten rendeltem. TIXA.Hu van a jegyre írva. 

Van egy CRAZY STYLE nevű csapat (facebookon), elvileg ők a szervezők ! Sajnos több telefon után is még ott tartok, hogy senki nem tudja megmondani,hogy kitől, és hogyan kaphatom vissza a pénzt!Több mint egy éve tologatják a rendezvény időpontját! Interneten vettem a jegyet!Nem tudok hol reklamálni sem!De ilyen nincs! 

Csatolva küldöm a jegy másolatát!

Nagyon megköszönném, ha a segítségemre lennének! 

Üdv.:

Brigi

UPDATE

Kedves Brigitta!

Felháborodásod jogos, hiszen a rendezvény szervezőjének vállalása ellenére a mai napig nem tartották meg a koncertet. A belépőjegy megvásárlásával létrejött szerződés alapján ugyanis a rendezvény szervezője arra vállalt kötelezettséget, hogy a megadott időpontban a hirdetésben meghatározott eseményt megtartja. Ennek elmaradása azt jelenti, hogy a szervező a vállalt kötelezettségét nem teljesítette, így a jegy ellenértékére sem tarthat igényt. A vállalkozás ezt az általános szerződési feltételeiben is megerősíti, ahol a jegy visszaváltására vonatkozó adatokat is közzéteszi. 

A jegy árának visszatérítésére irányuló igényt a belépőjegyen feltüntetett szervezővel szemben tanácsoljuk írásban előterjeszteni erre irányuló felszólító levél megküldésével, mellékelve a jegy másolatát és az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatokat. Ha a felszólító levélben foglaltakat a szervező nem ismeri el vagy nem válaszol, abban az esetben az igényedet bíróság előtt érvényesítheted.

Jogszabályi háttér:
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
A TIXA Hungary Kft. Általános Szerződési Feltételei

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2016.04.18. 15:12:41

Farockarcú barock.

rarabel 2016.04.18. 15:14:53

Felkérni három 120 kiogrammos, borotváltfejű választási irodás iratbeadót arra, hogy észérvekkel győzze meg a szervezőket a jegyár visszafizetéséről.
"Hajrá, Fradi" jeligére várjuk az ilyenek jelentkezését.
Cím: Herceghalom, Polgármesteri Hivatal.

Terézágyú 2016.04.18. 15:19:04

"2015.februárjában vásároltam gyermekemnek jegyet 8500.-ft-ért Tyga (USA) koncertjére ! 2015.május 17.-re szólt a jegy a Petőfi Csarnokba! A koncert sajnos nem lett megtartva a „sztár”magánéleti problémái miatt, azóta már négy új időpont is meg lett, de „sztárunk”csak nem tud ide érni!"

???? Miért van idézőjelben a sztár szó??? Nem tartod annak? Akkor miért akarsz mindenáron 8500 forintot (a pont [=vessző] és a kötőjel nem kell, mert az csak azt mutatja, hogy nincs benne fillér) kiadni azért, hogy láthasd??????

tejfölbiztosítás 2016.04.18. 15:21:50

@Terézágyú: gyerekének vette. Ez egy anyuka. Számomra az bájos, hogy usázott zárójelben.:)
Ez meg egy ilyen kis tinistartup, szemtelen kis titánokkal, nem túl sok felelősségvállalással, jó volt az iratbeadós javaslat.

The Crazy One 2016.04.18. 15:24:32

Aztán a GVTIOP megállapítja a jogi relevanciákat, erre a nagyfaszú nigger felakassza magát, rettegve a Békeltető Testülettől.

atpijkamo132 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.18. 15:28:13

@rarabel: "120 kiogrammos, borotváltfejű választási irodás iratbeadót"

:))

Terézágyú 2016.04.18. 15:30:30

@tejfölbiztosítás:
" gyerekének vette. Ez egy anyuka."

ööö... igazad van.
De akkor meg a gyereke ízlését minősíti., feleslegesen.

"Számomra az bájos, hogy usázott zárójelben.:)"
Hát, a jegyen is ez volt :)

tejfölbiztosítás 2016.04.18. 15:36:09

@Terézágyú: most hogy nézem, valóban. Lol, de az nem a neve, hanem hogy ha nem ismerné valaki, be tudja lokalizólni az agyával, gondolom. Anyuka meg leolvasta folyamatában a karaktersztringet.:D
@The Crazy One: :D Közönség előtt. Remegve.

lesclaypool (törölt) 2016.04.18. 15:58:17

én kinyomtattam, kösz

Dezsike 2016.04.18. 16:15:19

A jegyen fel kell legyen (és fel is van) tüntetve a rendezvényszervező cég neve és elérhetősége, náluk kell reklamálni, a jegyterjesztő nem tehet a dologról, ők nem veszik vissza a jegyet ha a szervező nem bízza meg őket ezzel (jó esetben meg szokták, eddig két elmaradt koncertre vettem jegyet és a jegyterjesztő a kérésem nélkül megfordította a tranzakciót, nem kellett tennem semmit, ha nem nézek utána, hogy a koncert elmarad azon kapom magam, hogy több pénz van a számlámon a kelleténél).

englandboy 2016.04.18. 16:15:59

Brigi
Chargeback a banknal.....
hagyd a krezisztajltmeg ezt a vilaghires reppert is........
es szolj a gyereknek hogy nem kell egzotikus koncertekre jarni.....

Deviáns 2016.04.18. 16:17:20

közjegyzőhöz be, fizetési meghagyás megírat, elküld, ha nem fizetnek behajtónak adni/peresíteni. A jegyed bizonyítja a követelés jogosságát.

Terézágyú 2016.04.18. 16:19:13

ezekkel a négerekkel, akik ráadásul fonetikusan írják le a nevüket, amik valójában állatnevek, csak a baj van... :-/

englandboy 2016.04.18. 16:19:19

Brigi

ittvane eitta kert

Kapcsolat

Ügyfélszolgálat:
ugyfelszolgalat@tixa.hu
+36302794869
(telefonos ügyfélszolgálatunk munkanapokon 12-18 óráig elérhető)

Majmász Gedeon 2016.04.18. 16:22:30

...lépett volna fel az a PeCsában... -> ...lépett volna fel a PeCsában...
...majd egy éve futnak a pénzük után... -> ...majd' egy éve futnak a pénzük után...

...nem is tudom jó helyre küldöm-e ezt az email,... -> ...nem is tudom, jó helyre küldöm-e ezt az emailt,...
...ötlet mely segíthet... -> ...ötlet, mely segíthet...
2015.februárjában -> 2015 februárjában
8500.-ft-ért -> 8500 Ft-ért
...koncertjére ! -> ...koncertjére! (A mondatvégi írásjel elé nem kell szóköz!)
...azóta már négy új időpont is meg lett,... -> ...azóta már négy új időpontot is hirdettek,...
...elvileg ők a szervezők ! -> ...elvileg ők a szervezők.
...senki nem tudja megmondani,hogy kitől, és hogyan kaphatom vissza... -> ...senki nem tudja megmondani, hogy kitől és hogyan kaphatom vissza...
...a jegyet!Nem tudok... -> ...a jegyet! Nem tudok...
...reklamálni sem!De ilyen nincs! -> ...reklamálni sem! De ilyen nincs!
Csatolva küldöm a jegy másolatát! -> Csatolva küldöm a jegy másolatát.
Üdv.: -> Üdv:

atpijkamo132 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.18. 16:26:17

@Dezsike: "ha nem nézek utána, hogy a koncert elmarad azon kapom magam, hogy több pénz van a számlámon a kelleténél)."

Az nem tűnt fel, hogy egy üres arénában csápoltál?

tejfölbiztosítás 2016.04.18. 16:28:08

@Deviáns: és a behajtónak fizetsz negyvenezret, a nyóceze öccá-ért.
@Terézágyú: :D Végre írtál valami vicceset.
@Dezsike: és észre sem vetted volna, hogy nem voltál koncerten, mivel elmaradt. Értem.

Terézágyú 2016.04.18. 16:30:03

@tejfölbiztosítás:
én erről vagyok ösmert, hogy a végre írok vicceset....

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.18. 16:33:45

Elvileg ezzel a "EU Travels Kft."-vel létesült szerződés. Ottan kéne reklamálni, vagy fizetési meghagyni. Ha nem fizetnek, akkor fogyatékosvédők, a többit majd ők elmondják

Bobby Newmark 2016.04.18. 16:34:18

Kedves posztoló! Ha neveltél volna a gyerekedbe némi zenei kultúrát, most nem lenne ez a problémád.

atpijkamo132 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.18. 16:37:31

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: "fogyatékosvédők"

A fogyatékosokat védik, vagy fogyatékosok védenek? ... Hmm... Megvan! Mindkettő!

englandboy 2016.04.18. 16:41:27

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:

nemigazan.....
ha a tixa.hu oldalon fizetett veluk van szerzodesben.....
a kutyat nem erdekli mit akarnak belemagyarazni...

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.04.18. 16:44:12

Baszki Hilda tényleg kitetted a jegyet nyomtatható formában? Nemá...

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.18. 16:44:52

@englandboy: 10 hónap, vidéken majd' 300 nap után? gúd lákk :/,
Amit hirtelen találtam (VISA, MC-t nem kerestem külön, de sztem nagy eltérés nem lehet) ott (esettől függően) 7/75/120 (naptári)napod van elindítani a folyamatot. Már a 120 is rég kifutott az időből

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.18. 16:46:04

@englandboy: nem tudni hol/kinek fizetett, nem derül ki a posztból. A jegyen van bélyegző, azon név/cím.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.18. 16:47:05

@atpijkamo132: Egyedül kitaláltad. Ügyivagy, (v)állon veregetheted magad :D

Bobby Newmark 2016.04.18. 16:50:32

@atpijkamo132: Hát pont ez az. Pontosan ahhoz kell némi zenei kultúra, hogy ezt tudd, mert közben a marketing úgy csinál, mintha zene lenne.

englandboy 2016.04.18. 16:51:36

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:

jogos a pont 120 nap a plafon......

a jegyen van a tixa.hu

azok is arulnak jegyet...szerintem naluk vehette.es ha naluk fizetett a tobbi lenyegtelen...
de ez a penz mar a meg nem jelent tigrise lett.....

bendeguz75 2016.04.18. 19:05:56

@Terézágyú: A kurva anyadert azert te baromarcu. Az ilyen faszokat mint te, kellett volna szuletesekor falhozbasznia a ribanc anyjanak, hogy mindenben csak a hibat tudja felfedezni, de egy kibaszott segitokesz hozzaszolasa nincs. Mond, anyadnak nem volt jobb dolga mint kurni amikor fogantal kocsog?

bendeguz75 2016.04.18. 19:08:11

Bankodon keresztul, pontosabban a kartya kibocsaton keresztul visa/master/amex etc... probalkoznek a penz visszaszerzesevel.

CID. 2016.04.18. 19:10:52

Az ilyen szülőt fel kellene jelenteni a gyámhatóságnál, nem elég, hogy nem tiltja el a gyereket egy ilyen d2generált feka "zenéjétől", még jegyet is szeretne neki venni...

atpijkamo132 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.18. 19:19:23

@bendeguz75: "egy kibaszott segitokesz hozzaszolasa nincs"

Bátorkodom megjegyezni, hogy neked se volt segítő hozzászólásod. Sőt, ahogy látom, még gyerekszobád se.

Ordenáré őrjöngésed miatt a dátumok elkerülték figyelmedet, a kártya kibocsátó által meghatározott időlimit réges régen eltelt, hiába próálkoznál bármivel is.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.04.18. 19:48:43

@atpijkamo132: Kedves Bátor Ember!
Amúgy jogos a kotkodács többi része, csak valóban nem sikerült emígy releválni, vagy a nemkívánt tartalommal sem értesz egyet rosszallásod mellett?

atpijkamo132 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.18. 20:02:19

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Ha nem tudja elmondani a fájdalmát emberi módon, akkor inkább ne mondja el.

Sokan csak úgy élnek bele a világba véletlenszerűen. Elmulasztják megélni a gyerekszobát. Elmulasztják megtanulni az édes anayanyelvüket. (Helyes beszéd, helyes írás, alapvető nyelvtani szabályok, érthető fogalmazás, stb.) Elmulasztják megérteni a világ működését, például a bankkártya használatot, hogy a kártyatársaság nem csak levonja a 3%-ot, hanem korlátozott védelmet is ad. De ezek nagy része utólag is pótolható. Én például sokat javítottam a helyesírásomon az elmúlt évtizedekben.

Az ember nem megy ki alsógatyában az emberek közé, megmosdik, ilyenek. Ugyanígy nem böfög egy ilyen fórumba, hanem emberi módon fejezi ki magát. Dehát vannak ugye akik mégiscsak elöl hugyos, hátul szaros gatyában jelennek meg, ugynúgy a fórumokban is szaros a szájuk.

Tehát láthatólag vannak, aki megjelennek itt, de még nem fejezték be az egyedfejlődésüket. Ne mutassunk nekik rossz példát! Legalább az ő kedvükért rá kell mutani a helyes írási és helyes gondolkozási hibákra, hátha tanulnak belőle. Legalább az esélyt adjuk meg!

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.18. 20:05:45

@bendeguz75: Esetedben is jobban járt volna a világ, ha te is anyád lábán folytál volna le.
Mellesleg az agyatlan fröcsögésed fölött veséztük ki, hogy 120 nap a limit a chageback -ra. A vásárlás óta eltelt 300+. Mit is szeretnél elindítani? Mondjuk egy úthenger magadfelé, nekem teccetős, ne is fogd vissza magad.

ps.: ne válaszolj, ezt elküldöm, és hess3.14csába veled, mész a többi nyomi közé tiltásra ;)

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.18. 20:09:11

@atpijkamo132: "...hiába próálkoznál bármivel is. "
Miért vagy ilyen negatív? Hirtelen két lehetőség is eszembe ötlik.
Próbálkozhatna pl. oroszrulettel, vagy szájába vehetne egy meggyújtott petárdát. Ráadásul mindkettő az emberiség javát szolgálná :)

atpijkamo132 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.18. 20:11:03

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: :)) Nem olyan választékos, de elég ütős lett. Gyanítom, hogy így jobban megérti.

neet 2016.04.18. 20:12:07

Viccesek ezek a miért nem nevelted meg, szeressen a kölyök "normális" zenét, stb hozzászólások. Aki ilyet ír, annak vagy nincs gyereke, vagy 1 van és elsőre "jót" dobott a gép. Én is azt hittem, majdénmegmutatomhogykellnormálisgyereketnevelni, és amikor a gyerek (bármelyik) valamit "jól" csinál (társadalmilag elfogadott, ünnepelt, stb dolgot), mindig büszkén húztam ki magam, h na, az ÉN nevelésem. Aztán nőddögélt a gyerek, és egyre furmányosabb dolgokat csinál, és csak lesek, h ilyen messze akkor se eshet a fájától, ha a K2-n áll a fa.
Ismerek EGYPETÉJŰ IKREKET, ahol az egyik valami díszpolgár, megbecsült akárki lett, a másik dutyiban kötött ki, na márpedig azok tutira egy vér, egy anya, egy időben-egy helyben nevelve, stb.

atpijkamo132 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.18. 20:16:40

@neet: Mostani eszemmel örülnék, ha 30 évvel ezelőtt hozzáértő tanácsokat kaptam volna, néhány tekintetben másként neveltem volna a gyerekeimet.

A szavazást és a gyerekvállalást vizsgához kötném.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.18. 20:24:01

@atpijkamo132: Pont ezért. Sajnos kevesen vagyunk itt, akik megértik ÉS értékelik ha kulturáltan, választékosan fogalmazol. Kedves bendegúzban a családon belüli szaporodás káros genetikai következményeinek iskolapéldáját láthatjuk (ez jut eszembe róla:
- Pistabá' úgy hallottuk beszűkült a szókincse.
- a faszt.)
Én pedig ilyen genetikai selejtnek pedig nem fogom elővenni a kulturáltabb énemet. Nem éri/érdemli meg. (ráadásul, mint írtad, ezt valószínűleg könnyebben megérti :D )

illetve még ez is : bash.hu/71287

neet 2016.04.18. 20:30:38

@atpijkamo132: én igyekszem jól (=következetesen, szigorúan de szeretve, stb) nevleni őket, (illetve a kicsit "még csak ezután fogom jól nevelni, most még folyton ölbe kapom, ha sír, hogy tudja, milyen jó anyásnak lenni" by Janikovszky :D) de egyre inkább azt látom/tapasztalom, hogy az én nevelésem a mai világban kb 1 a millióból, ufo vagyok, és amit a kortársaktól, médiából, innen-onnan kap, az sokkal jobban nyomot hagy benne/rajta, én meg a fejem tetejére is állhatok, tilthatok, engedhetek, lehetek jófej vagy rossz, kb semmi se segít, ha olyanja van, és legtöbbször olyanja van.
A tesóm volt vicces, akinek elsőre olyat dobott a gép, mint a tejbetök, ahova állítottad, oda állt, stb, ki is húzta magát, h látod tesó, ÍGY kell ezt csinálni, majd csinált még egyet, aki túltesz az enyém elsőn is néha, na azóta kussol a hogyan kell ezt csinálni témakörben.
Én meg teljesen átértékelem a nevelés/kortárs/média és egyéb külső hatások százalékos aráynát, és bár naivan azt hittem, a nevelés lesz a 80, a többi a 20, most úgy tűnik, a nevelés kb 20, a többi a többi.

atpijkamo132 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.18. 20:35:02

@neet: Annak a tanácsnak nagy hasznát vettem volna 30 éve, hogy "pofátlanul dicsérd a gyereket". Persze ez így túlegyszerűsített, utána kell olvasni, de ez az alap irány.

neet 2016.04.18. 20:51:39

@atpijkamo132: tyga koncert esetén mit dicsérsz? (nem mintha ismerném az előadót, de így meg pláne mit?)

amindenes.blog.hu 2016.04.18. 21:13:12

Ment volna inkább a 'Pecsába". ;D
Tyga? Áh..Ámerrikánó! Akkor már csak ér valamit, ha nem Magyart".

Ádám 2016.04.19. 07:16:35

AZ ki egy nigger vinnyogására többször képes zsetont venni...AZ MEG IS ÉRDEMLI, hogy a FEKA MEGLÓGJON A LÓVÉVAL!!!:)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.04.19. 07:54:06

kijeza tyga? szerintem legyen drágább a jegy

The Crazy One 2016.04.19. 08:10:30

Bendegúz kommentjet is törölni fogja a háziasszony, ugye?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.04.19. 08:58:38

a más gyerekét/kutyáját/anyósát/gyepét mindég könnyebb nevelni. ez van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.04.19. 08:59:35

monnyuk ez a tyga nem lehet valami nagy szám ha nyócezerér meg lehet nézni.

Bruszli 2016.04.19. 09:05:25

Hányszor mondtam, javulj meg fiam BENDEGÚZ, mert előbb-utóbb elvisz az ördög!

joska61 2016.04.19. 09:07:23

@Majmász Gedeon: Tök mindegy milyen a helyesírása, attól még át van baszarintva.

McZozo 2016.04.19. 09:43:53

@Deviáns: es az tobbe volt mint maga a jegy ara :)

McZozo 2016.04.19. 09:49:17

@bendeguz75: egyev utan nem hiszem hogy ez a verzio mar mukodik

Terézágyú 2016.04.19. 10:00:57

Most nézem a stenken a rúzsamagdis posztot: hogy ellopták-e az egyik dalát. A reagálások: - nem lopták el, de szar az eredeti is.
- ellopták, de mindkettő szar.
- kiaszar ez a rúzsamagdi

Úgyhogy ne tessék szinni a homáros törzsközönséget :)

2016.04.19. 10:38:53

@Bobby Newmark:
Ha ppnt az általad kedvelt zenét hallgatja a gyereked, akkor valamit nagyon elcsesztél a neveléssel.

A rap szerintem sem zene, de ugyanúgy lehet jó vagy rossz, ahogy a zene is.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.04.19. 10:39:51

@atpijkamo132: Az autóvezetés is vizsgához van kötve azt' látod mi van. A szavazást inkább úgy kéne csinálni, hogy a szavazólapon lenne három kérdés, mittudomén
1. Mi Magyarország államformája?
2. Ki a köztársasági elnök?
3. Hány párt van a parlamentben?
Csak annak számítana a szavazata, aki mind a háromra jól válaszolt. Persze ez soha nem történhet meg, az ombucmanók már fűznék is be az ánégyest, hogy ezt háhóóógy.

Humpfrey (törölt) 2016.04.19. 10:45:38

@Ádám: biztos izgisebb lehet mint a Muzsika TV-s szintetizátorral kísért borgőzös nótáira ropni a verbunkóst XD

@nagybalfasz: a nickneved összefoglalja a reakciómat a kommentedre

Mérgező Hulladék 2016.04.19. 12:38:34

@Humpfrey: valamit félreérthettél @nagybalfasz: kommentje kapcsán. Be kell valljam, először én is.

2016.04.19. 13:56:04

@Humpfrey:
Örvendek. És a mondandóm melyik részére gondolod? Arra, hogy szerintem a gyerek nem valószínű, hogy követi a gszülei zenei ízlését? Vagy arra, hogy a rapet külön kategóriának tekintem, amivel még véletlenül sem kívántam minősíteni? Ahogy a sört sem minősíti, hogy nem bor.

Advanced Flight 2016.04.19. 14:51:55

Hehe, hogy berágtatok Bendegúzra, pedig semmi más nem történt, mint hogy szembejöttetek magatokkal a virtuális sztrádán és nem tetszett, amit láttatok. Pedig hát ne a tükröt átkozd, ugye...:-P

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.04.19. 19:37:44

@Firestarter.18: Ezen már én is gondolkoztam, de oda jutottam, hogy bármennyire is szeretném, nem működhet.
Mert mindaddig tetszik a rendszer, míg meg tudom válaszolni a kérdéseket. De milyen kérdések lehetnek beugró kérdések, ugyebár? Lenne egy bizottság, amelyik eldönti, hogy az adott kérdéskörben, amiről a szavazás zajlik kellően tájékozott-e a szavazó? Nem lehet bizottság, mert a) a ... delegálja bele a tagot, b) adott érdekkör előnyökért cserébe eltéríti a szakmaiságtól, c) stb.
Összegezve:
Követelem a szellemi cenzus és az e-kormányzat bevezetését szakértői szavazás előtti vizsgával! :)

Balazs_Tixa 2016.05.13. 19:32:06

Sziasztok!
Most találtam meg ezt a cikket. A blog szerzője megkereshetett volna bennünket, de nem tette. A jegyen valóban a TIXA.hu logója szerepel, mivel szeretjük reklámozni magunkat. Azonban ilyen formátumú jegyet mi nem értékesítünk, a TIXA.hu-n csak A/4 formátumú E-jegyeket értékesítünk és azért jutalékot kapunk a szervezőtől.
A másik profilunk viszont az, hogy hologramos védelemmel ellátott jegyeket nyomtatunk koncertszervezők, klubok számára. Ebben az esetben a kész jegy értékesítésével mi nem foglalkozunk, a szervezők árulják azt a saját eladóhelyeiken, mi pedig a legyártott jegy árát kapjuk meg a szervezőtől.
Fogalmam sincs, hogy szabályos-e ide kiírnom az érintett szervező elérhetőségeit, ezért nem teszem. De gondolom nem a szervező elérhetőségének beszerzése a károsultak legnagyobb gondja, hanem az, hogy mikor fizeti vissza a jegyek árát. Javaslom, hogy mind a fogyasztóvédelemnél, mind ügyvéd útján próbáljátok behajtani az elmaradt koncert után visszajáró pénzt.
üdv. Balázs / TIXA
süti beállítások módosítása