Tékozló Homár

Valamilyen italos doboz repült ki a mozdonyvezető fülkéjéből

2016.04.27. 17:09 | Homár Hilda | komment

mav_logo_1.jpg

Az alábbi sztoriban több problémás pont is van, mégha nem is egyformán súlyosak. Eleve egy bádogdobozt  kihajítani az ablakon nem túl dicséretes, bármilyen szép ívet is sikerül leírni vele landolás előtt. Másrészt ugye kizárt, hogy a MÁV szabályzata megengedje az alkoholfogyasztást munkaidőben. Viszont egy "talán kőbányai sörösdoboz" alapján kik vagyunk mi, hogy eldöntsük, hogy mi volt abban a dobozban? De közben meg mi van, ha tényleg az volt? Mindenestre megpróbáljuk megtudni, hogy mit tehetünk, ha utasként gyanús dolgot tapasztalunk.

Kedves Hilda,

Rettenetes dologra lettem ma, 2016. 04. 25-én figyelmes, mikor a Budapest, Nyugati pu - Veresegyház - Vác vonalon utaztam szeretett mávunk vadonatúj motorvonatával. A 19:00 - kor induló vonat kb 19:24-kor ért Alagi major megállóhoz, és mikor a vonat lassított, láttam, ahogy a vezetőfülkéből gyönyörű ívben kihajítanak egy (talán kőbányai) sörösdobozt. Mielőtt felvetődne, én is a vonaton ültem majdnem legelől, így biztosan jól láttam, ráadásul az új Flirt motorvonatoknak, ha jól láttam nincs nyitható ablaka. Hacsak nem a felsővezetéken egyensúlyozott, az a sörösdoboz bizony a vezetőfülkéből pottyant ki. Korábban is előfordult már, hogy cigarettaszagot éreztem, de akkor elsiklottam felette, most azonban a felvetésre, hogy valaki esetleg alkoholos befolyásoltság alatt vezet vonatot, elkezdett aggasztani a dolog. Buli van a vezetőfülkében? Vagy ökör iszik magában?

Arra gondoltam, hogy semmi eredménye nem lenne, ha magánszemélyként érdeklődnék a máv-nál ezügyben, így gondoltam, hozzád fordulok, ha esetleg feltennéd az ezzel kapcsolatos kérdéseket az illetékesnek, és publikálnád az eredményeket. Félreértés ne essék, nem arra számítok, hogy valakinek az állásába kerül a dolog, csak szeretnék biztonságosan utazni.

Kérlek, nevem maradjon feledésben!

Válaszodat előre is köszönöm,

I.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.04.27. 17:19:28

Szoval lehet, hogy tortent valami, es az is lehet, hogy az, amit a poszter irt. De kozbe az is lehet, hogy nem. Vagy nem ugy. Vagy nem az. Minden vilagos.
Lehet, hogy tegnap megdugtam a szomszed 18evest. De lehet, hogy az asszony volt. De az is lehet, hogy csak kivertem.

Terézágyú 2016.04.27. 17:20:55

Nos, igaza van a pószternek, a vonat vezetője ne igyon és ne cigizzen - ha mégis, akkor rúgják ki.

Viszont rettentően modoros ez a levél (is), és tele van bizonytalanságokkal...

Rejtélyes 2016.04.27. 17:43:43

A vonatvezeto fulkeben rendszeresen utaznak kollegak, azok is "randalirozhattak", amig a vonatvezeto szabalyosan vezetett. Nem vedeni akarom a vezetot, de lattam mar olyat, hogy 8-10 vasutas szallt le a vezetofulkebol.

Telen a legjobb, a tekercsek tokeletes meleget adnak, ott ugyan nem fazik senki :D

Antalbaba 2016.04.27. 17:44:54

Sasszem:-)
Lehetett alkoholmentes, vagy akár "ZUP" is - de ha megvolt így ránézésre az alkoholtartalam (ár, gyártási idő...), akkor talán a TEK-et kellett volna a végállomásra kirendelni;-)
Amúgy ha belőhető az illető, akkor semmi akadálya párszor ráengedni egy alkoholszondát, nem?

Terézágyú 2016.04.27. 17:45:20

@Rejtélyes:
"A vonatvezeto fulkeben rendszeresen utaznak kollegak, azok is "randalirozhattak", amig a vonatvezeto szabalyosan vezetett. Nem vedeni akarom a vezetot, de lattam mar olyat, hogy 8-10 vasutas szallt le a vezetofulkebol. "

Hát ezzel aligha "véded" a vezetőt, mert valószínűleg ott utazni is tilos - de 8-10 embernek mindenképpen...

The Crazy One 2016.04.27. 17:45:38

Megirom a homarnak a semmit, mert szeretnék biztonságosan utazni? Azért nem kéne tultolni a homárpowert.

Ha nem nem talál ide igi a c:c-ről, akkor megint megmaradunk húsz csufolódó hozzászólásnál...

Dikusz 2016.04.27. 17:48:04

A kedves utas majdnem legelöl ült. De az is lehet, hogy nem. Ahogy állította: "biztos jól látta", hogy kihajítottak a vezetőfülkéből egy "talán kőbányai sörösdobozt".
Azt viszont talán jól látta, hogy a motorvonatnak nincs nyitható ablaka.
Ezek után a kedves(nem) utas miből gondolja, hogy az a doboz kőbányais volt, és nem egy üdítős dobozt hajított ki "talán" a mozdonyvezető a nem nyitható ablakon keresztül, valamint nem egy utastárs bagózott a szintén nem nyitható ablakú WC-fülkében.
Rendkívül korrekt az is, hogy mást kér meg, hogy intézkedjen a Máv-nál az ügyben, és nem(á, nem) szeretné, hogy valakinek az állásába kerüljön a "talán" megtörtént eset.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.27. 17:48:38

egyik poszt "jobb" mint a másik (közben egy életlen-rozsdás késsel eret vágok magamon)

Terézágyú 2016.04.27. 17:50:21

@Dikusz:
"Ezek után a kedves(nem) utas miből gondolja, hogy ... nem egy utastárs bagózott a szintén nem nyitható ablakú WC-fülkében."

Öööö... ha elől ült, a vezetőfülkénél, akkor a vécék eléggé messze esnek tőle... tehát ha ott bagószagot érez, akkor...

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.27. 17:51:09

@Dikusz: az zavarja, hogy felismerte a kubai szivar illatát, és a sörös dobozt. Az zavarja, hogy nem kínálták meg egyikből sem. Valószínűleg megfenyegetett valakit, hogy ennek még lesz következménye. Hát kérem, ezt lássuk most.

Terézágyú 2016.04.27. 17:59:07

"és nem egy üdítős dobozt hajított ki "talán" a mozdonyvezető a nem nyitható ablakon keresztül"

A mozdonyvezetőnek sem nyitható az ablaka? Tehát ő se dobhatta ki?......

Tehetséges ugandai buzi 2016.04.27. 18:11:06

Na es mi van akkor, ha nem is a vezetofulkebol dobtak ki az akarmilyen dobozt, hanem a tuloldali toltesrol akarta egy hulyegyerek megdobni a mozdony orrat, csak elhibazta es elszallt elotte, a post tolo meg a masik oldalrol, takarasbol ugy latta a keresztben elrepulo dobozt, mintha az a vezetofulkebol indult volna?

Amugy meg a kurva anyjat a harom per harmas, feljelentgetos, hazmesterstilusu post tolonak! Mi van, ha csak Máunten Gyúdoboz volt? Annak van egy olyan izesitett valtozata, ami pont olyan szinu, mint a Stonemine Light.

Almaspite 2016.04.27. 18:34:46

Mondjuk ez a két logó valóban hasonlít. Amikor alig háromszázzal vánszorog a német InterSziti Expressz, én sem tudnám megkülönböztetni, hogy melyik volt az ablak előtt elsuhanó dobozon:

www.historiasdecracks.com/wp-content/uploads/2011/03/pepsi-1950a.jpg

www.trademagazin.hu/wp-content/uploads/2014/04/Kobanyai.jpg

Úgy tudom üditő ital - vagy ahogy az oroszok mondják, nápítok - fogyasztása nem tilos még akkor sem, amikor géperejű járóművet vezet az ember.

(Bár ez kissé sarkított példa, mert az oroszok a vodkát is üdítő italként fogyasztják.)

Dezsike 2016.04.27. 18:38:03

Úgy néz ki a bagó örök probléma. Mifelénk a Volánbuszok késnek rendszeresen, mert a sofőrök elmennek bagózni a végállomáson, bár olyat még nem tapasztaltam, hogy valaki vezetés közben tette volna. Én simán megnyomtam volna a vészjelzőt, hogy füstszagot érzek. A sörösüveg jó esellyel nem a vonatból származott, legalábbis ha logikusan gondolkodok, ha már egyszer valahogy felvittem feltűnés nélkül, ugyan így le is tudom vinni.

Gorbacsov homlokán a májfolt 2016.04.27. 18:41:50

@Dezsike: Nem biztos, hogy le akarja vinni. Mi van, ha kap egy ellenőrzést, megszondáztatják és megtalálják az üres üveget a táskájában? Látszik, hogy nem hallgattál elég Hofit. A terhelő bizonyítéktől jobb minél előbb megszabadulni.

:-D

Tehetséges ugandai buzi 2016.04.27. 18:44:32

@ROTFL Manó: Kő - bányai világos

Vagyishát fényes/könnyű/világos. A sztaki.hu ezt dobta.

gabors 2016.04.27. 18:56:32

Ez mi ...??? ezzel varhatott volna hilda a hetvegere ...

Most a mozdonyvezeto vagy a mozdony fogyasztasat kell vedeni ???

Se terhes anya, se kutya kolyok (bolha olo ovvel) ?? Azt sem tudom kitalalni kit sajnaljak ... (talan sort mert megitta valaki()

atpijkamo99 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.27. 19:13:28

@Dikusz: :)) Te, ez gyönyörű volt! A nap kommentje díjat mindenképpen viszi.

Ádám 2016.04.27. 19:13:54

Biztos red bull volt, azért repült, mert az szárnyakat kap ott....

Ádám 2016.04.27. 19:17:15

@atpijkamo99: Renonc! még min. 4.5óra van a napból !!! :)

atpijkamo99 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.27. 19:17:27

Szerintem Hildát is megdicsérhetjük a kiváló poszt választás miatt. Javaslok neki egy pontot. Így most feljöhet -9999-re.

atpijkamo99 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.27. 19:18:58

@Ádám: "még min. 4.5óra van a napból !!!"

Akkor dolgozz rajta ezerrel, tudom, hogy van benned potencia... potenciál... na mindegy, szóval már többször bizonyítottál.

Drago Brutic1 2016.04.27. 19:47:24

Ez az ország tényleg újratermeli a házmestereket?
Ahelyett hogy olvasna/zenét hallgatna, a vonat nyílászáróit tanulmányozza.
Látott valamit kirepülni.
Talán ezt, talán mást.
Azt nem tudja, ki volt a fülkében a vezetőn kívül.
Nem a MÁVhoz fordul, hanem egy blogon arcoskodik.
Nem arra számít, hogy valakit kirúgjanak.
Ja de.

Leadfoot 2016.04.27. 20:11:38

Jelent már meg a Homáron olyan poszt is, amiben a kedves üffél váltig állította, hogy a Wizz pilótafülkében csak 1 személy volt.

Baromság.

A mozdonyvezetőket egyébként szondáztatják, és nem veszik félvállról a dolgot.

neet 2016.04.27. 20:16:28

miért nem dohányozhat egy vasutas? azaz inkább úgy tenném efl a kérdést, h miért bagózhat félmillió autós-sofőr? kit érdekel a vasutas bagója? vagy kismamák utaztak a vonaton és beszállt a füst a nemnyitható ablakon?
(oké, gondolom, van ezeregy szabály és reális oka, h miért ne bagózzon, aki öbbszáz embert szállít, na de ha a pilótákat nézzük, akik beszívva reptetnek, ez a sztori kismiska
poszter, repülni végképp ne akarj)

neet 2016.04.27. 20:18:44

hol a kommentem a bezsívott pilótákról
amúgy a legfelháborítóbb nekem az egészben az ablakon kibebaszkurálűás
miért? épeszű ember amúgy se szemetel, de egy ablakon, mozgón, kidobni bármit???? fel nem foghatom, agyament barmoknak juthat csak ilyen eszükbe

atpijkamo99 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.27. 20:25:18

@neet: Mikor az autós az ablakon dobja ki a csikket, üdítősdobozt, szívesen visszaadnám neki. Bunkók.

neet 2016.04.27. 20:30:07

@atpijkamo99: meg amikor az idióta a 2-es vili ablakán dobja BE az üveget.... az emberiség megérett a borg asszimilációra.
de ha ilyen képet nézel: galeria.index.hu/kult/2016/04/18/zeiss_photography_award_2016/5 nem is olyan vészes pár slukk a masinisztától...

Dikusz 2016.04.27. 20:34:57

@Terézágyú: a bagószagot a posztoló korábban érezte, nem az említett esetben. Remélhetőleg valamelyik utazása alkalmával, és nem akkor, amikor az állomásra menet az előtte kolbászoló cigifüstjét érezte.
Viszonylag gyakran utazom vonaton, van amikor tényleg a klotyón dohányoznak, vagy közvetlen előtte, ha nincs közelben kalauz. Ha a vadonatúj motorvonaton a Flirt-kocsikat értette, akkor valóban nem dohányozhatott a WC-ben, mivel azok az utastér közepében vannak. Egyébként volt már olyan, hogy nem lehetett bezárni ezeknek az ajtaját, mert szétcsúsztak, ami rendkívül szórakoztató lehet, legalábbis azoknak, akik közel ülnek.

lomposfarkas 2016.04.27. 20:47:05

A posztoló egy igazi, tőrölmetszett 50-es évekbeli spicli, egy kis házmester-Napóleon. Egy igen rosszindulatú, unatkozó, mindenki dolgába az orrát beleütő némber. Aki pillanatnyi habozás nélkül kirugatná a mozdonyvezetőt, mert valamit látni vélt, amiről egyébként fingja nincsen. Szinte látom magam előtt a közútálatnak örvendő vényaszonyt, ahogy mindenbe belepofázik. De azért a drága olyan kis szégyenlős szerénke, hogy a "neve maradjon feledésben"

És ez a post mit keres itt? Ebben csak a spicli lehet az érdekes jelenség, de a történet nulla. És hol vannak az átejtett vásárlók tanulságos történetei? A Homár blog lasan lehúzhatja a rolót, a kiherélése rövidesen befejeződik.

FDToth 2016.04.27. 21:02:59

Teljesen ertelmetlen poszt: ennyi erovel lehetne irni a cigicsikket eldobo emberekrol. Vagy az autobol szemetelokrol. Sot a lomtalanitaskor epitesi, elektronikai hulladekot, vagy szelektivnek minosulot (pl papirkarton) kidobnak. El kell fogadni h a magyar emberek nagy resze kulturalis analfabeta. Ha meg szolsz netalantan egy cigicsikket eldobonak vagy szemetelonek, akkor minimum elkuldenek melegebb eghajlatra vagy rosszabb esetben megvernek...

Dikusz 2016.04.27. 21:36:22

@atpijkamo99: Még tart a jókedvem, bár nem tudom meddig:))
Volt egy számomra kellemes tapasztalatom egy vásárlási utalvánnyal kapcsolatban. Itt a Homáron számtalan poszt született már hasonló (kuponos) átverésekről. Nem jártam rosszul, de már az elején látható volt mire megy ki a játék.

Freddy a Krüger 2016.04.27. 23:30:20

Fél disznó mégsw repülhetett ki.

Ádám 2016.04.28. 03:51:37

@atpijkamo99: Igaz, csak most látom a biztatásodat, de tőled függetlenül a nejemnek "bemutattam, megmutattam" a potenciálomat....:) Igaz, neki már nem kell bizonyítanom! :):D
LÉPEM!

Ádám 2016.04.28. 03:53:00

@Dikusz: MINDIG a pénzünkre megy ki a "játék".

Terézágyú 2016.04.28. 07:29:15

Most akkor ki lehet nyitni a mozdonyvezető fülkéjének ablakát, vagy nem??? Ez a lényeges kérdés, mert ha nem, akkor nyilván kidobni se lehet semmit.

Terézágyú 2016.04.28. 07:32:31

Akinek nem tetszik a feljelentősdi:
nyilván csak azért nem tetszik, mert a szabállyal nem értesz egyet...
Olyan esetekben, amikor egyetértesz a szabállyal, akkor egyből megy a hőzöng, hogy igenis ellenőrizzék, szóljanak érte, rúgják ki az illetőt stb. stb.

Terézágyú 2016.04.28. 07:33:56

@Dikusz:
"a bagószagot a posztoló korábban érezte, nem az említett esetben."

Valóban nem volt egyértelmű a szöveg, de én úgy értettem, hogy azt akarja mondani, hogy a cigifüst is a vezetőfülke közelében ülve érződött...

Dikusz 2016.04.28. 08:51:44

@Terézágyú: oldalt van egy kis ablak amit ki lehet nyitni, de nem az egész böhöm táblát.
Egyébként van igaza a posztolónak abban az esetben (és neked is), hogy érezhetett dohányfüstöt. Viszont nem amiatt, hogy nyitva volt az ablak, hanem a vezetőfülke ajtaja záródik úgy, hogy "átengedi" a füstöt.
Azt viszont változatlanul állítom, hogy undorító dolog valaki mást megkérni, hogy intézkedjen a MÁV-nál, esetleg rúgják is ki a dolgozót (pedig ő nem is akarja), de a neve merüljön a feledés homályába. Néhány hozzászóló kevésbé finoman is leírta.

Dikusz 2016.04.28. 08:54:29

@Ádám: igazad van, itt is egyértelműen arra ment ki. Csak kevésbé erőszakosan, mint egy árubemutatón. El nem tudom képzelni kik ugranak be ilyenbe.

Terézágyú 2016.04.28. 08:59:00

@Dikusz:
"oldalt van egy kis ablak amit ki lehet nyitni, de nem az egész böhöm táblát."

De eszerint a dolog lehetséges: ott ki lehet dobni valamit, pl. egy sörösdobozt.

"Egyébként van igaza a posztolónak abban az esetben (és neked is), hogy érezhetett dohányfüstöt. Viszont nem amiatt, hogy nyitva volt az ablak"

:)) Ezt senki nem állította :) természetesen ha a vezetőfülke mellett cigifüstöt érzett, akkor az nyilván az ajtón át szivárgott ki...

"Azt viszont változatlanul állítom, hogy undorító dolog valaki mást megkérni, hogy intézkedjen a MÁV-nál, esetleg rúgják is ki a dolgozót (pedig ő nem is akarja), de a neve merüljön a feledés homályába."

A poszter modoros, ez egyértelmű. Néha szószátyár, néha elhallgat fontos momentumokat.

Ugyanakkor azonban a vonaton tilos dohányozni, a vasutasoknak (s pláne a vonatvezetőnek) alkoholt fogyasztani (mondjuk én megtiltanám az utasoknak is), tehát HA igaza van a posztolónak az gáz. És ahogy Hilda írta az is ciki, hogy ugye a vonatból kidobálni dolgokat is gáz, milyen jó, hogy itt éppen egy vasutas teszi meg...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.04.28. 08:59:59

ma egy talánkőbányai?? holnap a világ??!!???

Manyecska. 2016.04.28. 09:02:24

Tök komolyan, lehet hogy abba brunyált, örüjjék a poszter hogy neki nincs ablaka :DDD...

Dikusz 2016.04.28. 09:19:30

@Terézágyú: persze, hogy tilos dohányozni, nem is ezt mondtam, hogy lehet:). Sem a vezetőnek, sem az utasnak. Valóban kifér a kisablakon egy sörösdoboz, de egy üdítősdoboz is. Az utas nem tudja milyen volt, de azért árulkodna más háta mögül névtelenül.
Egyébként akkor(is) utazom ilyen vonattal, ha Budafokról Kőbánya-Kispestre szeretnék menni. Fél óra alatt beér a vonat, szemben a villamos/busz/egyéb BKV-járatokkal, ami több mint egy óra. Gyakran utazom úgy, hogy a vezetőfülke mögötti üléseken ülök, de meg nem éreztem cigifüstöt, a sörösdobozt meg csak úgy láthatnám, ha hozzámvágja a mozdonyvezető:D

Terézágyú 2016.04.28. 09:23:59

@Dikusz:
"Az utas nem tudja milyen volt, de azért árulkodna más háta mögül névtelenül."

Nem tudom miért rugóztok ezen a névtelenségen. Minden homár-levél névtelen.

De hát ha legközelebb azt látja, hogy viszkisüvegből iszik a vonatvezető valamit, aminek viszkiszaga van, és ezt szóváteszi az is "árulkodás"?

Ha valaki beírja ide, hogy a vízvezetékszerelő részegen jött szerelni, az is "árulkodás"????

"Gyakran utazom úgy, hogy a vezetőfülke mögötti üléseken ülök, de meg nem éreztem cigifüstöt"

Tehát logikailag kizárt, hogy a poszter érezhetett? :)))

Manyecska. 2016.04.28. 10:03:42

@Terézágyú: hozzánk a páromat küldték ki vízt szerelni /másodállásban/ ennek ellenére még nem iszik!!!!:P..igaz akkor még nem jöttünk össze csak két hét múlva tök más szituban találkoztunk célzottan a jóképú idegennel /olyan orgánuma van behalsz/ , valaki jól szórakozik fenn az égben rajtam :D!...poszter vagy névvel-címmel lyelentse vagy hallgasson:D ennek így nem sok értelme van nem...?:)
Fenntartom hogy szerintem kábé kizárt amúgy mit izgul félpercenként meg kell nyomni neki a gombot vezetés közben nem hótt-e meg stb..miatt....ha lefejelné a műszereket magától megáll a vonat. Szívesen. :P

Manyecska. 2016.04.28. 10:06:36

Poszternek, szóval lehet legénybúcsút volt ne izguljon..!:D amúgy tökre el tudom képzelni hogy a szomszéd sínről libben át a doboz fel se merülhetett..? valaki írta is.

www.vasutbarat.eoldal.hu/cikkek/egyesitett-ebersegi-es-vonatbefolyasolo-berendezes-.html

Egysimaegyfordított 2016.04.28. 10:12:41

A sínek viszik a vonatot. Megy, amerre a sín fut. Mi a probléma, nemértem!? :D

Dikusz 2016.04.28. 10:16:07

@Terézágyú: írtam az egyik hozzászólásomban, hogy valóban érezhetett cigifüstöt, azt is írtam, hogy miért. Lehet az a mozdonyvezető meg nem dohányzott, akivel utaztam, én azért nem éreztem.

Nem a névtelenségen rugóztam, valóban névtelenek a posztok, bármit oda lehet a levél végére névnek írni. Nekem az nem tetszik, hogy kiemeli azt, hogy a neve merüljön feledésbe, de intézkedni más háta mögé bújva akar, hogy ne neki legyen kellemetlensége belőle. Olyan gyakran írjuk itt hozzászólásokban, hogy ott helyben kell szóvátenni a problémát, itt miért nem lehetett szólni akár a kalauznak, akár ott ahol leszállt az utas.

Azért, hogy ezt többször megemlítettem, ugye nincs harag:))

Terézágyú 2016.04.28. 10:23:45

@Dikusz:
"Nekem az nem tetszik, hogy kiemeli azt, hogy a neve merüljön feledésbe"

Én erre azt akartam írni, hogy "nem merülhet a neve feledésbe, mert nem tudjuk mi az... hogy felejtsünk el valamit, amit nem is tudunk?"....

"Olyan gyakran írjuk itt hozzászólásokban, hogy ott helyben kell szóvátenni a problémát, itt miért nem lehetett szólni akár a kalauznak, akár ott ahol leszállt az utas."

És az nem árulkodás? :)))

Egyébként ez nem az az ország, ahol a kalauz felvenné a panaszt a vonaton - a mozdony vezetője ellen...

Dikusz 2016.04.28. 10:32:44

@Terézágyú: valóban nem az az ország, és az sem, hogy valaki szemtől-szembe rögtön megmondja valakinek mi a baja. :(

Terézágyú 2016.04.28. 10:59:23

@Dikusz:
"valóban nem az az ország, és az sem, hogy valaki szemtől-szembe rögtön megmondja valakinek mi a baja. :( "

Mert nem szokott a dolog segíteni, csak tényleg az illetőnek lesz baja belőle... :(

Manyecska. 2016.04.28. 11:04:26

@Egysimaegyfordított: múlt héten Nagykátánál "szembement" egy kamion, két és fél órát állt a vonat. Megjelentek a taxisok rögtön, húszezerért vitték be a zembereket. Akinek államvizsgája volt reggel élt a lehetőséggel..
:)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.04.28. 12:06:52

Erről csak ez jutott eszembe: "Jelentem, nem értem. Ez egy komoly névtelen feljelentés volt... géppel írva." Szóval a poszter bekaphassa...

Terézágyú 2016.04.28. 12:37:13

@Csokis:
Ja, legalább odaírta volna, hogy "Kakaós" vagy "Csokoládés"...

Ádám 2016.04.28. 19:05:08

@Dikusz: 99%-ban 65-80 as nők !!!:):D már kissé visszavettek az erőszakosságukból, de míg szar van addig veréb IS.

Bombaló 2016.04.29. 11:26:04

A dobást nem tudom megítélni.
A másik pont azonban nagyon nem lehet, mert a Flirtökben füstérzékelők vannak telepítve, ami dohányzás esetén riaszt és megállítja a vonatot.

Persze egy erős dohányos utas lehelletét/illatát nem mutatja ki...

fákkje 2016.04.29. 19:46:36

Posztoló biztos alkoholista hogy így felismeri a repülő dobozban a kőbányais flaskát.
Vonaton utazni kell, ülve, szépen, nem pedig nyálcsorgatva figyelni a mozdony ablakát, hátha kirepül onnan valami használható (iható)... ;-D

Majmász Gedeon 2016.05.02. 15:03:51

Az volt már, hogy nem legelől, hanem legelöl?
Továbbá: az új Flirt motorvonatoknak, ha jól láttam nincs nyitható ablaka. -> az új Flirt motorvonatoknak, ha jól láttam, nincs nyitható ablakuk.

atpijkamo104 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.05.02. 15:08:48

@Majmász Gedeon: "nem legelől, hanem legelöl?"

Hülyeség. "Kitelelik a malhákat a lelegöle"?

AtiSnatch 2016.05.02. 15:31:18

@atpijkamo104: a kocsiban hova ül a tehén? legelőre?
süti beállítások módosítása