Tékozló Homár

Szomorúan jelentjük: a Gyradiko tulaja sem egy nagy kommunikátor

2016.04.28. 10:14 | Homár Hilda | komment

p1150698.JPG

Sokadik alkalommal bizonyosodik be, hogy abból semmi jó nem származik, ha egy vendéglátóhely maga kezeli a facebook-és egyéb közösségi felületeit. Mindenki - nem utolsó sorban maga a hely! - jobban jár, ha a cipész marad a kaptafájánál, a szakács főz, a barista kávét csinál, a pincér felszolgál, a tulajdonos tulajdonol, a social területeket meg jól ráhagyják egy kommunikációs szakemberre. Egy jónevű, magára és a róla kialakult képre igényes hely esetén legalább is. Tessék, ez is miért kellett most. Pedig elfogult vagyok, mert tökre szeretem a Gyradikot.

Ne szórakozz G-vel! avagy a görög visszavág

Történetünk egy esős vasárnapi napon kezdődik, amikor feleségemmel úgy döntöttünk, hogy görögös ételre éhezünk és azt nem otthonunkban, hanem egy kellemes beülős helyen, egy étteremben szeretnénk elfogyasztani. A neten keresgélve a Gyradiko nevű görög „tavernára” esett választásunk. Választásunk nagyban megalapozta, hogy a weblapjukon egy kellemes, kifejezetten igényes hely képe tetszelgett.

Érkezésünkkor láttuk, hogy valójában egy fa épületszerkezetekből épült, büfé jellegű étkezdébe jöttünk, ahol az ételért hosszasan, 10-20 percig sorba kell állnunk. Úgy döntöttünk, hogy ez mégsem felel meg az előzetes várakozásainknak és nem kívánjuk igénybe venni a „gyors”büfé szolgáltatásait.

 

Ezzel eddig nincs is baj, hisz mindenki tévedhet, nem kötelező ott enni…

Hazafelé kocsikázva - előzetes elvárásainkhoz képest mért csalódottságunktól fűtve - úgy döntöttünk, tájékoztatva a jövőbeni új kuncsaftokat leírjuk, hogy mégis mire lehet számítani eme étkezdébe érkezvén.  A csatolt fotón látható módon (ez lenne Bea kommentje) hangot adtunk objektív véleményünknek és annak megfelelően pontoztuk a szolgáltatást.

screenshot_2016-04-27_17_17_38.png

A bosszú közeleg…

Ekkor még nem tudtuk, hogy tettünkkel egész közös jövőnket alapozzuk meg! G. A. úr, aki gyanítom a Gyradiko tulajdonosa és marketing géniusza, válaszlevelében – jelzem szörnyű tettünkért teljesen jogosan - szolidan megfenyegette kedves feleségemet, hogy kapcsolatait felhasználva mindent megtesz karrierje kettétörése érdekében. Nyilván saját jellemi gyengeségem, de nem igazán kedvelem, ha oktalanul „önző, felfuvalkodott, sznob, rosszindulattal teli, előítéletes” alaknak neveznek és konkrétan megfenyegetnek.

screenshot_2016-04-27_17_19_24.png

Kellemes jövőkép…

Alig várom már a közelgő jövőt, mikor a blogoldalak szerzőihez egy-egy rossz kritika után bekopogtatnak a kritizált szolgáltatók emberei és családjukat fenyegetik, esetleg jó el is látják bajukat, biztos, ami biztos. Igazság szerint azt csodálom, hogy miután Vladimir Klitschko mérkőzéseit annyit kritizálják, még nem ment házhoz kiosztani pár sallert!! A személyeskedéstől nem mentes fenyegetőzések kora tehát közeleg, ahol a szolgáltatók internet hősei szamuráj kardjukkal saját igazságuknak vágnak utat.

Ezen azért érdemes elgondolkodni…

Persze jót nevetünk az egészen, mert butaságon nem érdemes felhúzni magunkat. Azonban azért mégis érdemes lehet elgondolkozni, hogy vajon az ilyen emberek kicsinyes bosszújának van-e aki felül? Nyilván, no de az csak saját magáról ad jellemrajzot, hiszen madarat tolláról…

Én a magam a részéről csak annyit tanácsolnék a kedves jövőbeni Gyradiko vendégeknek, hogy széles mosollyal szíveskedjen falatozni és fennhangon dicsérjék az ételt, mert a szakmai reputációjuk és jövőbeni megélhetésük lehet a tét! Annak a sok-sok embernek pedig, aki kritizálni merte a Gyradiko-t üzenem: kezdjetek félni, mert G. bosszúja közeleg!!!

Tisztelettel,

egy hűséges olvasójuk

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.28. 14:18:52

@AtiSnatch: Ne báncsd a HH*-t! Az agresszív vendéglős mindig vicces. Ezért is kap egy pontot, már csak -9998.

* Nem, az első H nem a "Homár" helyett áll.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.28. 14:20:43

@Lenina Huxley: +

Ez volt itt a helyzet legpontosabb megfogalmazása.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.28. 14:26:15

@rarabel: "törlöm a butuskának tartott vendég fércbúkos hozzászólását"

@McZozo: "ennyit a szabad velemenyilvanitasrol"

Nem vagyok híve a törölgetésnek, nyugodtan megválaszolhatta volna, hogy bocsika, de ez nem étterem, nem jogos az egypontots értékelés.

De ebben az esetben nem hibáztattam volna nagyon a törlésért, tényleg nem releváns.

cmx85s 2016.04.28. 14:30:21

Én is ettem már ott, igaza van a poszternek abban, hogy hosszú a sor, papírtányér, néha ragad az asztal az előző vendég után, DE a kaja tényleg első osztályú. És itt követte el a hibát, nem a helyet kritizálta, hanem azt, hogy nem tudott kényelmesen beülni, mert sokaknak ízlik az ottani kaja. Szerintem nem kell ennél jobb reklám :D Kár, hogy a tulaj így reagálta le a dolgot, bár érthető a felháborodása hiszen a "kedves vendég" nem is volt vendég, csak egy arra sétáló.
Hogy őszinte legyek, én a gyanúsan üres éttermeket kerülöm messzire, persze, ott is vannak kivételek, amik legalább ilyen jó étkekkel kényeztetik a vendéget, csak (még) nem ennyire ismertek.

ghavrilos 2016.04.28. 14:32:10

Kedves Homár!
Az kétségtelen, hogy túltoltam a válaszomat, de egy értékelésnek csakis akkor van értelme, ha egyáltalán bementem oda, majd a kapott szolgáltatást értékelhetem. Úgy nem minősítek egy helyet, ahogyan ő tette. Elismerem a hibát, amit hirtelen felindulásból tettem, de engedtessék meg, hogy felháborodjak egy olyan értékelésen, ahol azért puffog és leminősít valaki egy helyet, mert az szerinte nem étterem. Igen, nem étterem, hanem a Facebook kategóriák miatt csak az lehetett, holott gyorsétterem. Ezek szerint, egy kifőzdében is pincérre vár a hölgy, s nem műanyag tálcára. Felháborodik, hogy állni kell a kígyózó sorban. Szíve -joga nem beállni a sorba, de attól még nem minősítem le a helyet. Nem fenyegettem meg a hölgyet, csak megjegyeztem, hogy egy elvileg HR-es ember nem ítélkezhet a tények ismerete nélkül. Nem ajánlanám az ilyen embert valóban erre a pozícióra, mert valószínűleg az embereket is ugyanilyen felületesen ítéli meg. Semmilyen maffia módszer nincs itt. Egyszerűen , csak egy , a véleményem szerint , alkalmatlan egyed, aki csak magát járatta le az értékeléssel. Én is, hibáztam, mert ha nem azonnal reagálok, akkor nem szalad el velem a ló. Még egyszer , elnézést kérek a szavaim miatt.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.28. 14:38:03

@ghavrilos: Nah, üdvözöllek a fedélzeten! Nagyon kevés kritizált boltos mer a Homáron megjelenni, ezért gratula. Kapsz majd itt hideget-meleget. Higgadtan álld az ütéseket, akár még pozitívan is kijöhetsz a dologból.

Manyecska. 2016.04.28. 14:39:31

@atpijkamo100: óvatosan dobálózz a szavakkal Hókuszpók!! :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.04.28. 14:39:34

@MrZed001: azért az "ételkiadás" az csak gyanús, nem? ;)

Egysimaegyfordított 2016.04.28. 14:43:13

@ghavrilos:

Itt sztem nem kell bocsánatot kérned, max. a sértett féltől. Mindamellett, hogy értem én a felindulást....de azt azért hadd írjam le, hogy nem illik a másik FB profilját odacitálni a reagálásra.
"Nem fenyegettem meg a hölgyet, csak megjegyeztem, hogy egy elvileg HR-es ember nem ítélkezhet a tények ismerete nélkül. Nem ajánlanám az ilyen embert valóban erre a pozícióra, mert valószínűleg az embereket is ugyanilyen felületesen ítéli meg." ---- > szóval ez TELJESEN felesleges volt!

Kelpo 2016.04.28. 14:52:22

És a gyrost megett-EDE?

MrZed001 2016.04.28. 14:54:49

@sugargiraffusplumps.:
Ételkiadás? Hol? Van egy kép ahol mint szokás pult előtt állnak talán 3-an. Az kb úgy néz ki, mint aki egy kávéra tért be és fizet.
Ha lenne kép műanyagtálcán ételeket fuvarozó vendégekről, arról talán valóban lejönne a hely jellege. Talán.

Amúgy meg nehogymár a T. vendégnek kelljen már sakkoznia, hogy ide-zoom, másik képen oda-zoom, ez most egy étterem vagy gyorskajálda !?!!

Ennek egyértelműnek kell lennie a vendég számára azonnal, egyértelműen szerepelnie kell ! (meg PONT. ez nem vita kérdése)

sámli 2016.04.28. 15:11:12

Idézet a honlapról:

"Kecskesajt-krém
saját készítésű enyhén csípős kecskekrém-sajtból, "

:D

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.28. 15:18:00

@atpijkamo100: NANA! Csak a magad nevében nyilatkozz! Én maradok a "hideg"-nél! :P
(persze ha valaki megpróbálna megvesztegetni ... ;) )

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.28. 15:23:02

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: :)) Tulaj kiad egy jelszót a homárosoknak, mondjuk "IDDQD", és aki ezt benyögi a kifőzdében, az kap egy ingyen giroszt homárral* töltve.

* Valódi homárral, nem pedig a főképen látható folyami rákkal.

gabors 2016.04.28. 16:00:37

na ezert baromsag faszbookolni plane szemelyes adatokat is feltenni profilba ... (dicsekedni hogy mit csinal mit nem ) utnna meg errol nyilvanos helyen kommentelni ... telefon szam utca nev hazszam szuleteis helye ideje is benne van a profilban ????

amugy a tulaj is nagy bunko fenyegeti ??? latszik hogy tenyleg valami proszto college-ba jarhatott az usa-ban

rarabel 2016.04.28. 16:03:24

@McZozo: Semmi baj, nem vagyunk egyformák.
Hosszú ideig csak olvasgattam, most néha hozzászólok.
Itt megtalálhatsz:
forum.index.hu/Topic/showTopicList

gabors 2016.04.28. 16:04:25

@sugargiraffusplumps.: mondjuk a nyoccaddik kepen a gosser sor locsolo gondolom nem onkiszolgalo .... mert akkor erdemes menni !!!!

gabors 2016.04.28. 16:10:51

@ghavrilos: csak hogy azert ne legyen annyira konnyu kimagyrazani ... hogy nem etterem

gyradiko.hu/galeriak/etterem/

ez akkor mi faszt jelent ???

valami recurzive viccelodes ?? olyan mint pine Pine is Not Elm ?? GNU

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2016.04.28. 16:45:57

egy mondatban:

aki ennyit tud kezdeni egy ostoba, sznob vendéggel, inkább ne vendéglátózzon és kommunikáljon a facebookon.

fossilhunter 2016.04.28. 16:54:11

Mellesleg nem csak ott, hanem ha rákeresünk az étterem nevére, akkor is étteremként jelenik meg:

"Gyradiko görög étterem"

Ezen felül az oldaluk bemutatkozásánál ez szerepel:
"Családias hangulatú tavernánk"
A taverna egy kisvendéglőhöz/fogadóhoz hasonló kis görög éttermet jelent, és ez a kifejezés sem a gyorsétterem jellegre utal.

Viszont csak a képek alapján össze lehet rakni, hogy itt azért sorban kell állni, és a pultnál kapja meg az ember a kaját.

Egyébként meg ennyi pozitív review mellett igazán nem értem, hogy a tulaj miért engedte, hogy elvigye az indulat az egyébként javarészt indokolatlan vélemény miatt.

ööö,izé 2016.04.28. 17:22:01

Beáta, Beáta te nagyon elcseszett egy teremtés lehetsz, zsák a foltját megtalálja, úh a férjed is. Nem bírta volna ki az a hatalmas igazságérzeted, hogy semennyi csillagot ne adjál, hogy ne értékelj? Ja, hogy ahhoz korrekt embernek kellene lenni, ami se te, se a férjed nem vagytok? Ki sem próbáltad. Ha megteszed, és a személyzet csúcs kedves, az étel az Istenek eledele, akkor a dzsuva meg a műanyag miatt az ötből -1*, tehát adtál volna 4 csillagot. De így egyet adni? A másik: annyi eszed nincs, ahol sorba állnak a kajáért, oda ülünk be, mert esélyes, hogy nagyon jó a konyha. Neem, mi igényesek nyafikázunk, műanyag tálcán kikészülünk, felháborodva elszaladunk, majd -szigorúan a hely érdekében-objektív kritikával segítjük a működést. Aztán meg csodálkozunk, ha az aluliskolázott, saját bevallása szerint is prosztó tulaj a maga szerény verbális képességeivel elküld bennünket a sunyiba. Kedves tulaj, ennél pancserabb választ nem adhattál volna, jól leégetted az üzletedet, magadat. Első körben a négy nyelvből az anyanyelvedet tanuld meg tökéletesen, hogy éles helyzetben is tudj szerkezetileg elfogadható mondatokat alkotni. Az ovis stílusod már keményebb dió, a "behívom apukámat aki sok rendőrbácsit ismer és majd jól megvernek" na ezt a fegyvert ötévesen a legtöbben letesszük.
DE! Én elmegyek az éttermedbe. Amelyik étterem, étkezde, mit bánom én mi bepanaszolója leírja, hogy hosszú sorba kellett állni, na oda elmegyek pénzt költeni. Benu patikai rendbontás holnapra lefújva, helyette gírosz pitában. Csak utána beteg ne legyek. Merakkor mégiscsak mehetek a Benuba lejáratközeli széntablettáért, ott meg tuti nem lenne ekkora az arcom:-).
Szóval Beáta, köszi a tippet!

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.04.28. 18:22:47

A vendeglatos annyiban hibazott, hogy ennel sokkal, de sokkal szofisztikaltabban is elkuldhette volna a bus picsaba a posztert meghozza ugy, hogy a vegen a poszter szivesen el is ment volna oda. Ha gondolja legkozelebb segitek egy ilyen level megszerkeszteseben, cimem a szerkesztosegben.

The Crazy One 2016.04.28. 18:37:51

@ghavrilos: azért majd nézz vissza és osszegezz: ugye ma fel Pest nálad zabált?

Hilda, ez ugye már a Power? Hiszen FRISSÜLT, vagy nem?

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2016.04.28. 19:00:55

@Manyecs: Miért baj, ha nem a görögök találták föl? Attól még ők is eszik. Nagymamám görög volt, és rendszeresen készítette.

ghavrilos 2016.04.28. 19:01:15

@Firestarter.18: köszi. Előre is elnézést kérek mindenkitől, hogy vihart kavartam a biliben. Elragadott az indulat. Mediterrán emberként van ilyen. De ettől még elragadtattam magam. Hibáztam. Ez van . :(

AtiSnatch 2016.04.28. 19:29:12

@ghavrilos: remélem nem valami ismerős/rokony volt a Beja :D mert az markecingből ötös lenne :D mondjuk egy 15%-os homár jelszót bedobhatnátok még valamelyik nap :D

Ádám 2016.04.28. 19:53:16

@Manyecs: feltámadtál ?!? békásmegyeri.....

Ádám 2016.04.28. 19:59:14

@ghavrilos: ja! ha mediterrán vagy, akkor akár a kaját IS keverheted pl. biliben....akó meg van bocsájtva :)

SzerződésSertés 2016.04.28. 20:16:04

Nem látok fenyegetést a válaszban, pedig kétszer is átolvastam. Posztoló túldramatizál, pont úgy, mint a valóban sznob és felületes neje. Mit értékeltek egy olyan helyen, ahol ott sem voltatok?! Bemész, megriadsz a sortól és kimész... ez alapján mit tudsz megállapítani egy helyről? Azon kívül, hogy népszerű, mert sokan vannak. Szerencsétlen kis pár vagytok ti.

SzerződésSertés 2016.04.28. 20:17:54

@SzerződésSertés:
Mondjuk az igaz, hogy figyelmen kívül kellett volna hagyni őket. Saját magát minősítette a kishölgy az értékelésével, nem a helyet. Felesleges az ilyenre időt pazarolni.

neet 2016.04.28. 20:23:38

nem szeretem a giroaszt
de a görögdinnyét sem
a bazinagy lagzin viszont sokat röhögtem
most akkor mi van?

gabors 2016.04.28. 20:52:21

ez most akkor a hetvegi lesz ???

Ádám 2016.04.28. 20:57:20

@gabors: HA kibírod, hogy legközelebb csak hétfőn vaú-vaú ide, akkor neked IGEN....:)

gabors 2016.04.28. 21:05:48

@Ádám: nem azert csak akkor nem kell elolvasnom megint egy (itt ketto) idiota faszbuk posztot.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.04.28. 21:17:46

A tulaj korrekt volt. Én nem olvastam fenyegetést. Mind a két félnek volt véleménye egymásról. Egy-egy.

Mariann924 (törölt) 2016.04.28. 21:23:42

@Tehetséges ugandai buzi:
Az egy nagyon tuti hely, én ma ettem ott székelykáposztát! :)
A pultnál elrebegjük mit szeretnénk, majd később ott is fizetünk, bemondásra.
Viszont, egy aranyos hölgyike hozza ki a finom, hatalmas adagot az asztalhoz, tálcán.
Hogy a tálca műanyag e vagy egyéb, a fene sem tudja, mert a kaja a lényeg.
Szinte biztos vagyok benne, hogy a posztolónak az a hely sem felelne meg, de ez már az ő baja.

Ray Log 2016.04.28. 21:29:04

Beáta! Oszt nekik adtále egy csillagot: mcdonalds.hu/ettermeink Hát itten tálcán adták a kaját meg sorba is kellett álni!!!44!!!

Dikusz 2016.04.28. 21:45:57

Meg kell mondjam, hogy a fészes hozzászólások közül némelyik olyan ütős, hogyha az olvasásuk előtt nem nyelem le a számba öntött folyékony állapotban lévő almát, bizony rápöktem volna a monitorra. Nagyon sajnáltam volna (nem a monitort) minden cseppjét.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2016.04.28. 21:47:59

Teljes mértékben igazat adok a tulajnak! Ez a picsa egy rosszindulatú, kretén, idióta barom! Az ilyen azéletet sem érdemli meg, ott fordulna fel, ahol van!

Ádám 2016.04.29. 05:25:17

@Dikusz: Bizony vannak "dolgok", amiknek minden cseppje aranyat ér (állítólag) s nem illik kiköpni....:)

Phil Necro 2016.04.29. 06:21:22

Nekem szimpatikusabb a tulaj levele,mint amit Beata irt.

Abban igaza van,hogy az asztalok tisztitasa a legtobb ilyen helyen sokkal ritkabban tortenik a szuksegesnel.
A serelmezett 10-15 percnek akar a duplajaba is bele lehet futni a gyradikoban (ahogy szinte minden helyen,ahol nem 1 perc mikrozassal keszul a kaja).

A levelnek mar a bevezetoje is olyan szinten modoros,gusztustalan,hogy meg akkor sem tudnek azonosulni a hazasparral,ha a fel csaladja kivegzeset panaszolna ilyen stilusban.

Phil Necro 2016.04.29. 06:28:05

Maga a Gyradiko egyebkent nem rossz, nekem a tzatziki tul suru,illetve az osszhatas Szeraj gyros izvilaga sokkal kozelebb all hozzam, pedig ott a hagyomanyos metroaluljaros modszerrel/osszetevokkel keszul.
Amikor mi voltunk punkosdfurdon, akkor is kibaszott sokaig tartott.
Igaz,akkor nyar,hetvege,joido volt.

Dikusz 2016.04.29. 06:55:20

@Ádám: magas labdát adtam, illett lecsapni:))

Tron65 2016.04.29. 08:06:19

Részlet az internetes oldalukról:
ÉTTERMEK
Óbudai, veresegyházi, Flórián téri éttermeink

Az a jó, hogy a főnök szerint nem hívják magukat étteremnek.
A fotókon látható porcelán készlet és a "családias hangulatú tavernánk" szöveg sem arra utal, hogy gyorséttermi önkiszolgáló kategóriában dolgoznak.
Nem jártam még ott, nem tudom, hogy főznek, de náalm működik a vendéglátós aranyszabály:

Egy elégedett vendég hoz egy másikat.
Egy elégedetlen elriaszt ÖTÖT!

atpijkamo101 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.29. 08:16:50

@Dikusz: Amiket itt néha kapsz, és a szemed se rebben... Minden elismerésem! :))

Ma voltam Aldiban. Nem vagyok aldiszűz, életebe talán ha kéccer voltam, de most hetente fogok járni. szóval nagyon elveszett voltam, bénáztam, de az eladók, pénztáros olyan kedvesek, vidámak voltak, csak pislogtam. Na jó, a tizedik órában már szottyadtabbak lesznek, de akkoris.

Terézágyú 2016.04.29. 08:39:28

@megélhetési SÜNöző (retro homározó):
"Ez a picsa egy rosszindulatú, kretén, idióta barom! Az ilyen azéletet sem érdemli meg, ott fordulna fel, ahol van! "

Iiiigen.... és egyesek még kifogásolják a névtelen panaszkodást....

Manyecska. 2016.04.29. 08:59:32

@Ádám: láttál olyan panellakást ahol a fürdőszobában ablak van és cirkó a lakásban????? /lásd előző posztok/ Nagyokos..@bm613: na jó, meggyőztél. Csak annak volt aposztrofálva az étlapon. kicsit fura volt! Engem spéciel idegesít:)

magg 2016.04.29. 09:29:59

Hmmm.
A fenyegetőző tulajdonos a Görög Országos Önkormányzat elnökhelyettese is volt.
Ráadásul 50 évesen már nem irkálunk ilyen leveleket.

Dikusz 2016.04.29. 09:40:09

@atpijkamo101: mielőtt elkezdtem hozzászólni (régebben írtam is), vagy két évig csak olvastam a Homárt. Láttam, mit és hogyan kell reagálni, vagy nem reagálni a zrikálásokra. Sokszor egész durva beszólások mentek adok-kapok alapon, és úgy láttam emiatt sok jófej kommentelő elmaradt. Van akiért nem kár, és van akit sajnálok hogy már nem szól hozzá. Alapból is olyan vagyok, hogy szeretem a békességet (nem is mentem vele semmire az életben), inkább nem reagálok rá. Egy régi Homárostól - már nem jár ide - is ugyanezt a tanácsot kaptam, hogy nem kell komolyan venni a piszkálást.

Aldi - a mi környékünkön is van egy, szemben a madarasTeszkóval. Még nem láttam tömeget náluk, még ünnepek idején sem. Párszor voltam én is csak ott, szerintem nincs semmiből nagy választék, és drága is. Viszont Penny nincs egy darab sem a kerületben, de jó lenne.

Manyecska. 2016.04.29. 10:05:15

@magg: ???? tényleg.:? én ismerek amúgy túlmozgásos ötvenévest igaz negyvennek néz is ki.manapság....@Dikusz: reggel fél hatkor már főztem nekem már energiám sem marad ilyenekre:P...nem azér de itt egy hétig rohadt a krumpli a márketben többet nem mondanék róla..

atpijkamo101 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.29. 10:10:37

@Dikusz: "szeretem a békességet (nem is mentem vele semmire az életben"

:))

@magg: "50 évesen már nem irkálunk ilyen leveleket."

:)) Ja. Talán a gyereke kezeli a faszbúk profilját, mert ő nem találja az entert.

atpijkamo101 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.29. 10:12:53

Szomorúan jelentyük, péntek van, és Helga szereti egybemosni a délelőtti-déluntáni posztot. Élvezzük ki a Gyradikot, míg lehet.

Az már volt, hogy mindkettó hülye?

bendeguz75 2016.04.29. 10:13:14

A tulaj egy pocs. Tipikusan az az ember, aki belekop az ember kajajaba ha reklamani mer barmiert. Messzirol kerulni az ilyen helyet. A poszternek igaza van abban, ha a hely etteremkent hirdeti magat de valojaban egy "bucsus" talponallo az megint csak nem korrekt voszont ertekelest konplexen nem tudott irni mert nem probalta ki az etelt (nem csodalom). Szerencsesebb lett volna egy osztalyozas nelkuli megjegyzest irni vagy kozepes 3*-ot adni.

atpijkamo101 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.29. 10:22:54

@bendeguz75: "kozepes 3*-ot adni."

A faszbúkot nem ismerem, de egy normális osztályozásnál a 3/5 az nem neutrális, hanem eléggé szar.

Irbisz 2016.04.29. 10:38:15

Hm, egyest adne nem teljesen oke ha nem tudjuk milyen a nivo, viszont az etterem nekem sem talponallot jelent, igy ez a hirdetes alkalmas a vevök atveresere, en sem örülnek ha igy atver az allitolag 4 nyelven beszelö ámerikai üzleti föiskolat vegzett tulaj, hogy vendeglöbe keszülök vasarnapi ebedre, helyette allhatok mint egy szaros restibe.
a tulaj a tajparaszt reakcioja viszont semmilyen szinten nem akceptalhato es toleralhato, az ilyen “vallalkozo” megerdemli h. lehuzza a redönyt.
Kar h. ámerikban a koszon kivül semmi nem ragadt ra a normalis biznisz viselkedesböl, bar ahhoz hogy igy ne viselkedjen az ember, eleg ha volt gyerekszobaja, mig ennek az oltari nagy tahonak szemmel lathatolag az se volt. Tipikus arrogans, nagyarcu kihaennem gyöker, ilyen attributumokkal meg a parlamentbe is beferne.

Irbisz 2016.04.29. 10:44:28

@Phil Necro:
Na az ilyenek miatt mint te, tart ott az orszag, ahol.
Van egy, a restijet joggal kritizalo vevöt bunko modon es stilusban fenyegetö szarhazi, erre a hozzad hasonlok meg neki adnak igazat, nem annak akit atvert a hazug hirdetesevel.
Biztos te is masok atvereseböl elsz, azert vagy vele ennyire egy platformon, mert rontanak a te bizniszedet is az emberek pofatlan becsapasa ellen szot emelö normalis emberkek.

The Crazy One 2016.04.29. 10:45:54

Füreden keresek szállást, hárman vagyunk. Tudnátok ajánlani valakit, aki alanyi jogon tudna minket fogadni és eltölthetnénk nála egy üde hétvégét?

CID. 2016.04.29. 11:09:56

Ez a nő egy idióta, ha nem lennék biztos benne, hogy nincs az az idióta ffiember aki elvenné, azt hinném ez a Pszychocica.

atpijkamo101 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.29. 11:14:46

@CID.: Pszichocica 1. intelligens 2. vicces volt. Persze lehetett nem szeretni.

A posztert meg ne szapuld, mert kitilt a HH.

Manyecska. 2016.04.29. 11:33:54

@atpijkamo101: ???? pfff. és gusztustalan, felettébb!!! @tejfölbiztosítás: hát NEM. ON

atpijkamo101 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.29. 11:35:45

@tejfölbiztosítás: Nah, nagyon nem. csak annyi a közös, hogy mindkettő vicces és mindkettő csaj. Pszichocica nnagyon durva volt.

atpijkamo101 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.29. 11:37:10

@Manyecs: "pfff. és gusztustalan, felettébb"

Joh, megengedem.

Te meg őrületbe kergetted a csajságot a kézművesekkel.

Manyecska. 2016.04.29. 11:44:46

@tejfölbiztosítás: ilyen névvel volt egy juhtubos egri, egérarcú csaj, még be is linkeltem ide a kanálisát!! :@atpijkamo101 : jó kis délutáni kézműves foglalkozások hmmm :D! ON

Muad\\\'Dib 2016.04.29. 12:35:04

Ajjaj, az ámerikai főiskolákkal is gond lehet, ha egy funkcionális analfabéta kerül ki a soraikból, aki még olvasni sem tud.
Nézzük a "sehol se hirdetjük étteremként a pünkösdfürdői üzletet" átyjaúúrisssten kösz-gazdász képességeit:
- saját honlapjuk: gyradiko.hu/kapcsolat/
- nosza, nézzük mit mutat a a facebook a pünkösdfürdői helynél: www.facebook.com/gyradikotaverna/
Mit látnak szemeim: GYRADIKO Görög étterem. Szerintem az a trükk, hogy nem
metaxával kell indítani a napot, és akkor lehet, hogy a saját facebook oldalunk elolvasása nem okoz komoly problémát...

Manyecska. 2016.04.29. 13:02:29

@Muad\\\'Dib: ez a 13.ker.-i étterem képe..:)

Muad\\\'Dib 2016.04.29. 13:11:40

@Manyecs:
Qrva mindegy melyik étterem képe. A weboldaluknál a pünkösdfürdői helynél a kapcsolat menüpont erre a facebook oldalra mutat, a névjegynél azt a címet és helyet mutatja. A világon sehol nincs feltüntetve, hogy figyu barátom, ez nem étterem. Nyilván, aki megnézi google mapsen rá fog jönni, de ordas nagy kamu, hogy nem étteremként van hirdetve.

Manyecska. 2016.04.29. 13:14:50

@Muad\\\'Dib: ja nem, ott nem vannak ilyen magas kerítések, mindig átléptük, emléxem xd

Treff Bubi 2016.04.29. 14:02:54

A tulaj válasza nekem elég rejtélyes: ő meg van róla győződve, hogy a poszter az alkalmazottja, vagy fel fogja venni, és ha majd kirúgja, akkor nem ad ajánlást róla?! Mi van?

csőcsere 2016.04.29. 14:37:28

Hiába, hasonló hasonlót vonz.

A G-ről is megvan a tapasztalatom: rendszereik nincsenek, állsz, vársz a kajára, már azok is kaptak, akik utánad 20 perccel jöttek, te meg még mindig vársz. Majd nem azt kapod, amit kértél és még nekik áll feljebb. Többet nem is voltunk.
De a kritizáló is jó, egy kifőzdét lepontoz, mert kifőzde. Hozzáteszem, a fotók tényleg szebb helyet mutatnak, mint amilyen a valóságban.

Muad\\\'Dib 2016.04.29. 14:45:37

ROTFLMAO! Na a kösz-gazdásznak sikerült megváltoztatnia a facebookon étteremről "étkezés és éttermek"-re a szöveget. Lehet kiment a metaxa hatása és érezte, hogy azért picit kínos amint állítja, sehol nem hívták az adott helyet étteremnek, közben meg mégis...

zuhanorepulesss 2016.04.29. 16:18:37

2015-ből csak pozitív, 5csillagos minősítések érkeztek a büfé felé. 2015 végén valami elromlott, a tulaj helyében a levélírás helyett megnézném, hogy a romló tendenciának vajon mi az oka.
Az, hogy mire számított és helyette mit kapott..nyelje le a csalódottságát, ezt saját magában b@szta el, ehhez a büfének semmi köze.
A kritikák alapján örüljön neki, hogy nem maradt, megkímélte magát az olajtól és a mócsingtól :)

Ádám 2016.04.29. 17:01:35

itt tán, alekosz a "görög" a kommunikációs vezető....?!:D

cicesz 2016.04.29. 17:56:48

Ettem mar naluk tobbszor is, minden alkalommal legalabb negyed orat kellett sorban allnom, de volt, hogy tobbet is. Soha nem bantam meg a varakozast, mert finom, valodi gorogos gyroszt keszitenek. A panaszosnak uzenem, hogy aki 5 csillagos etterebe vagyik, az menjen oda. Lepontozni egy helyet azert, mert bufeszeru, szerintem nonszesz, plane, ha a kutya se mondta, hogy ez a varos legelitebb etterme, ahol ezusttalcan, arany evoeszkozokkel, kelyhekben felszolgalt italokkal varjak a vendegeket az alazatos felszolgalok, akik meg a segget is orommel kitorlik a vendegnek, ha keri, ha nem. G ur reakcioja tenyleg erdekes, de valahol meg minden szavaval egyet tudok erteni. Bar, az is igaz, h szolgaltatokent tudni kellene kulonbseget tenni akozott, hogy mi az, amit csak fejben erdemes megfogalmazni, es mi az, amit leirni is szabad... Ettol eltekintve a reklamator nezzen magaba, menjen el egy elmegyogyintezeti kezelesre, mert olyan dolgon bukott ki, amit en nem is ertek. Mekiben vajon jart mar? Ott raadasul zsirpapirba csomagolva adjak a hamburgert! Na erre mit szolna?

tejfölbiztosítás 2016.04.29. 18:54:14

@cicesz: mit szólna, semmit/ugyanezt: nő. Kezelése lehetetlen.:P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2016.04.29. 19:03:08

@atpijkamo101: Kis pontosítás. Manyecs is vicces. Volt. Lehet, kinőtte. Vagymitt'omén.

Advanced Flight 2016.04.29. 19:11:48

@cicesz:
@tejfölbiztosítás:

Tényleg kurva nehéz ám felfogni, hogy a panaszosnak nem az étellel volt baja (nyilván, hiszen nem is kóstolta), hanem azzal, hogy a neten étteremnek hirdettek egy lepukkant büfét, ő meg ezért kiautókázott a halál faszára tök fölöslegesen.

Irbisz 2016.04.29. 19:33:02

felfogni nem nehez, csak funkcionalis analfabeta a 2 kollega

Brail Kast 2016.04.29. 23:03:24

Mindkét fél hibázott, ez tény, de az is, hogy a google a Gyradiko Görög éttermet jelenít meg második találatként a görög étterem keresőszóra.

Manyecska. 2016.04.30. 08:43:59

@tejfölbiztosítás: nincs lehetetlen csak tehetetlen, nagyapám mindig is mondta.:D

Matteo79 2016.05.01. 15:49:26

Poszter igazi konzumhulye.

amindenes.blog.hu 2016.05.01. 18:02:02

Milyen HR-s kapcsolatai lehetnek, amikor épp porig alázta az összes HR-s embert egy kalap alá véve? Nyilván egyik sem fog ezek után a pártjára állni.

ptspts 2016.05.01. 21:56:23

A Gyradiko tulajdonosa nem mond igazat, mert valójában étteremként hirdetik a Gyradikót: a gyradiko.hu főoldalán ez a felirat van: <title>Gyradiko görög étterem </title>

A gyradiko.hu/galeriak/ címen egyetlen képet sem hoz nekem be a böngésző, így a leendő vendég itt sem tudja előre megnézni, mire számíthat.

Ha egy hely étteremként hirdeti magát, akkor az ember elsősorban arra gondol, hogy az ételeket pincérek fogják felszolgálni tányérokon (tálca nélkül), és a vendég terítővel terített asztalhoz ülhet le.

Ha a leendő vendégnek csak a helyszínen derül ki, hogy nem azt kapja, amit az étterem hirdet magáról, akkor szerintem jogos az egycsillagos értékelés a félrevezető tájékoztatás miatt. A posztoló értékelése és szöveges leírása szerintem hasznos más, jövőbeli vendégek számára.

Mindenki eldöntheti a poszt (és az étterem tulajdonosának fenti válasza) alapján, akar-e a Gyradikóban pénzt költeni.

Phil Necro 2016.05.02. 07:00:08

@Treff Bubi:
A Hr-es szakma egy viszonylag zart kozosseg.
Evente tartanak meg Hr-balt is.

Xezs1 2016.05.06. 01:26:29

Beátának nem sok esze van az biztos. Kipróbálatlanul lefikázni egy kajáldát ősi román szokás.

Leriel 2016.05.07. 12:02:12

Amikor utoljára akartunk ott ebédelni a párommal, a pult mögött mobiltelefonáló, dzsekis úriember (talán a tulaj?) fogta magát, és kézzel elkezdte csipegetni, enni a nyárson sülő gyros-húst - amiből aztán a pultos hölgy a mi kajánkat csinálta volna. Úgy elmentünk, hogy azóta se ettünk ott.

Xezs1 2016.05.07. 19:38:07

@Leriel: Akkor ti bizony sznobok vagytok.

otgorbebogre 2016.05.09. 04:38:43

most komolyan ennyire mellre szivni egy egy csillagos ertekelest. Aki elolvassa az tudja hogy nem is evett ott aki irta.

Szubrina 2017.02.20. 11:32:55

A vendégnek MINDIG igaza van. Ha egy éttermet pontozunk nincs meghatározva, hogy a felszolgálókat, a budit, a kinézetét, az elhelyezkedését vagy csak az ételt pontozhatjuk. Azt pontozunk rajta, amit akarunk. Ha ők a neten étterem keresés közben bukkantak eme tavernára, jogosan gondolhatták, hogy ez étterem. Megérkezésükkor csalódva látták, h mégsem az. Még is beálltak a sorba esélyt adva a büfének. Miután nagyon sokan voltak, valószínű, h nem csak 10 percet kellett volna várniuk. Ácsorgás közben körülnéztek és igénytelennek találták a letakarítatlan asztalokat.
Egyébként a tálcás megoldás szerintem is maximálisan undorító. Még is úgy döntöttek némi tanácskozás után, még sem várják ki a sort.
Ezek után a VENDÉG (igen vendég) élt pontozási jogával, amit az üzlet vezetője minősíthetetlen stílusban reagált le és ráadásul durva fenyegetőzéssel zárt.

Szubrina 2017.02.20. 11:35:33

Valaki írta a fészbukosok közül, hogy egyszer valaki azért írt be egy könyvesboltban a vásárlók könyvébe, mert belelépett egy kutyaszarba az üzlet előtt.
Képzeld kedves felháborodó a beírónak teljesen igaza volt, egy üzletnek tisztán kell tartania a járdát az üzlethelyiség előtt, sőt, ha elcsúszott volna a kutyaszarban és kitöri a nyakát, durva biztosítási összegeket kell kifizetnie az üzlet tulajdonosának.

Timea Tóth Timo 2018.03.16. 14:39:05

A lényeg az hogy finom az étel!
süti beállítások módosítása