Tékozló Homár

Az nem reptéri transzfer, ha a sofőr jóindulatán múlik, hogy az ember felszállhat-e a buszra

2016.05.17. 14:32 | Homár Hilda | komment

plusairportline_logo.jpg

Egy repülőút előtt vagy után csomagokkal megpakolva, időkeretbe szorítva az ember igazán nem vágyik még egy kis extrafaxnira, pláne, ha előre fizetett a dologért. Andrással együtt mi is kíváncsian várjuk a PlusAirportLine magyarázatát. 

Kedves Homár!

Az imént írtam az alábbi emailt egy reptéri transzfert biztosító magyar cégnek, melyről nem mondható el, hogy maradéktalanul biztosította volna szerződésben vállalt kötelezettségeit... A sztori kiderül a szövegből, amit alább közzé is teszek:

Tisztelt PlusAirportLine Kft.!

Szeretnék elfogadható magyarázatot kapni arra, hogy éppen egy hete, máj. 8-án 10:57-kor Pozsonyban landoló Ryanair-járat azon utasai, akik Bécsbe tartottak volna az Önöktől előzetesen megvásárolt -vagy legalábbis kifizetett- "jegyükkel", miért nem tudtak többletköltség nélkül hazautazni az Önök által biztosított transzfert igénybe véve!

Az Önök által megadott 11:45-ös időpontban és helyen, a Blaguss emlémával ellátott megállóhelyen ugyan valóban megjelent egy busz -Meinfernbus/FlixBus színekben-, ám a sofőr a jegyünket látva mindannyiunktól megtagadta a beszállást arra hivatkozván hogy a városközpontban nagyon sokan fel fognak majd szállni [gondolom, fizetőutasok, akik vélhetően elsőbbséget élveznek a magunkfajta vucseres utasokkal szemben...].

Mondanom sem kell, a máj. 4-i ideút sem volt sokkal zökkenőmentesebb, hiszen láthatóan csak a sofőr jóindulatán múlt az, hogy Erdbergben, (az Önök által megadott időpontban) felengedte a -szintén Meinfernbus/FlixBus- buszra az Önök jegyével rendelkező utasokat, így időben kiérve a pozsonyi reptérre nem késtük le a járatunkat!

A 8-i esetnél azonnal hívtam az Önök call-centerét, ám az -feltételezem, vasárnap lévén- nem volt kapcsolható. Nem lepődnék meg, ha máskor sem lett volna az...

Szeretném remélni, hogy félreértésről van szó, azonban ennél realistább vagyok! Adok egy pár nap haladékot, hogy kitaláljanak valami handabandát, ám amennyiben még erre sem veszik a fáradságot, ne higgyék, hogy nem fogok a fogyasztóvédelemhez fordulni, illetve felvenni a kapcsolatot a légitársaság csatolt szolgáltatásait üzemeltető illetékeseivel az Önökkel történő mielőbbi szerződésbontás ügyében

(Nem) maradva hűséges ügyfelük (a továbbiakban),

..... András

Engem baromira feldúlt a sztori, mert egy hosszabbacska repülőút után nem arra vágytam, hogy Pozsonyban is a jól megszokott magyar valósággal szembesüljek... Ha gondoljátok, nyugodtan tegyétek közzé!

Üdvözlettel:

András

UDPATE június 3.

Olvasónk küldte fejleményként a cég azóta megérkezett levelét. A bocsánatkérésen túl mi azért némi kompenzációt is el tudtunk volna képzelni.

Tisztelt _______ András,

Őszintén sajnáljuk, hogy a nálunk vásárolt transzfer szolgáltatása nem teljesült. Felvettük a kapcsolatot helyi partnerünkkel, akik megerősítették, hogy IT-probléma miatt nem került be az ő rendszerükbe az Ön foglalása, ezért nem tudták elvinni Önöket.

Nagyon sajnáljuk az okozott kellemetlenséget és természetesen a transzferért fizetett összeget (7.50 EUR) visszatérítjük Önnek. Ehhez az alábbi adatokra lenne szükségünk:

Számlatulajdonos neve:
Számlatulajdonos cím:
Bank neve:
Bank címe:
IBAN szám:
SWIFT/BIC kód:

Szerződésünk értelmében 30 nap áll rendelkezésére, hogy ezeket az adatokat megadja nekünk a visszautaláshoz.

Még egyszer szíves elnézést kérjük a kellemetlenségért.

Üdvözlettel,

Customer Service Team
PlusGroup Kft.

UPDATE 2. szept. 30.

Kedves Homár!
Jelentem, többhónapnyi, nincs rá jobb szó, szarakodást követően múlt héten végre visszautalták az ígért összeget! Ehhez mindössze kb. féltucat email megírása és birkatürelem szükségeltetett...
Üdvözlettel,
András
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Répázó 2016.05.17. 14:35:21

Nem magyar valóság. Értünk sem jött két hete a kifizetett transzfer Rómában. Futok most a pénzemért. Ez van!

ROTFL Manó 2016.05.17. 14:55:16

@Dávid András: Amúgy még most is ott vagy Rómában? Kintragadtál? Gondolom a galamboknak kiszórt kenyérmorzsán élsz. Küldjünk egy kis pénzt?

Répázó 2016.05.17. 14:57:43

@ROTFL Manó: Nem kell! Anyád itt van és vígasztal. De köszi!

Darth Revan 2016.05.17. 15:31:22

Pozsony - Becs kozott tudom ajanlani a slovaklines.sk
5 euroba kerul egy utra, a fedelzeten kapsz vizet es van egyeni fedelzeti szorakoztato rendszer. cool.

kepfeltoltes.hu/160517/12900159_10204959263135203_43190445_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

enrico palazzo 2016.05.17. 15:59:22

Ez a fizető utas kontra voucher dolog ez mi ez? Csak én nem értem?

Terézágyú 2016.05.17. 15:59:45

"Adok egy pár nap haladékot, hogy kitaláljanak valami handabandát"

Na most asztán megijettek bisztoss...

Terézágyú 2016.05.17. 16:05:43

@enrico palazzo:
én sem értem. de biztos nem fontos, ha nem magyarázzák meg.
vagy lehet, hogy úgy gondolják, hogy aki nem tudja mi az az, az el se olvassa a levelet...

Répázó 2016.05.17. 16:07:29

@enrico palazzo: Kissé nekem is halovány. Gondolom előre megvett egy jegyet egy szerződött partnernél. Aztán a lebonyolító nem vette fel bizonyos okokra hivatkozva. Nekem amúgy az jött le hogy baromira nem a magyar cég hibája hiszen a sofőr hagyta ott őket. Na most ha a fuvarozó cég szerződött a magyar közvetítővel akkor maga a fuvarozó nem teljesített, amit nem értek teljesen miért nem.

enrico palazzo 2016.05.17. 16:10:35

Nem tudom ki hogy van vele, de ha x óra repülés után érvényes "papír" ellenére nem akar elvinni a sofőr, akkor kiherélem. Kicsit sánta ez a történet.

igazságos1.. 2016.05.17. 16:50:16

@Dávid András: eh, szomorú sorsod lehet neked akkor

most jósolok neked: nem is lesz már jobb :)

igazságos1.. 2016.05.17. 16:55:42

@enrico palazzo: há persze ismerjük a kiherélést hogy működik ez

a sofőr nem visz el, mit tehetsz:

1. seggrepacsizva hisztizel, mint a kisgyerekek a boltban
2. ott vársz még tovább
3. tovább seggrepacsizol

+1 kifizetsz saját költségen valamit ami hazavisz :)

ha otthagy a rákba a buszsofőr sokat nem tudsz tenni utólag feljelentgetsz és??? a sofőrt nem fogják kirúgni attól és legközelebb se fog elvinni

Répázó 2016.05.17. 16:57:50

@igazságos1..: Komolyan nem értem, egyes emberek miért tartják szükségesnek, hogy seggfejek legyenek. Segíts már! Te miért tartod szükségesnek, hogy az legyél?

igazságos1.. 2016.05.17. 17:01:13

@Dávid András: te kezdted most mit érzékenykedsz

más anyjával nem illik kezdegetni ha már intelligenciáról van szó

igazságos1.. 2016.05.17. 17:02:30

Na, amúgy meg félórás útért cirkuszolni hogy nem visznek el, elég gáz, azt még gyalog is meg tudná tenni a poszter.

4-5-en egy taxiba, oszt hajrá 5-6 ejrónál nem lehet több

Répázó 2016.05.17. 17:04:02

@igazságos1..: Valóban én kezdtem? A teljesen normális hszre a válasz: "Amúgy még most is ott vagy Rómában? Kintragadtál? Gondolom a galamboknak kiszórt kenyérmorzsán élsz. Küldjünk egy kis pénzt?"
Azt adtam, amit kaptam, ilyen egyszerű.
És még csak nem is érzékenykedtem. Az illető netto bunkó volt, erre reagáltam hasonlóan.
Arról nem beszélve, hogy egyáltalán nem együttérzést vagy sajnálatot vártam.
Pusztán arra akartam rávilágítani, hogy nem csak kis hazánkban megy a lehúzás és a beleszarok hozzáállás.

ROTFL Manó 2016.05.17. 17:13:07

@Dávid András: Hát, nem is tudom. Ha engem vígasztalna egy hetvenéves, ráncos, visszeres vénasszony, attól én nem lennék boldogabb. Dehát ugye ízlések és pofonok...

:-D

Répázó 2016.05.17. 17:15:20

@ROTFL Manó: Legalább az már tud valamit! :-D

Konyvtaroslany 2016.05.17. 17:16:19

@Dávid András: Te egy ökör vagy, ha pont itt, a Homáron kezdesz el érzékenykedni, megsértődni és a hattyú halálát előadni. Arról is vitatkozhatnánk, hogy amit neked írtak, az bunkóság volt-e.

ROTFL Manó 2016.05.17. 17:19:27

@Konyvtaroslany: Hagyd. Tudod, lemész a szintjére, ott meg a rutin...

:-D

@Dávid András: Mondjuk a te mondatod igeidőjét és az eltelt 14 napot figyelembe véve még simán lehetnél ott.

Répázó 2016.05.17. 17:22:24

@Konyvtaroslany: Úgy érzed én mindezeket tettem itt a Homáron? Úgy láttad, hogy mélyen el vagyok keseredve, szétvet a düh, a csalódottság uralkodott el rajtam és már azon gondolkodom, hogy véget vetek az életemnek? Túl sok bunkóval akadtam már össze az interneten ahhoz, hogy ez engem ennyire érdekeljen. Megszoktam már, hogy jellemtelen emberek a nevüket sem vállalva oktalanul ugatnak össze-vissza. Ezeken én már csak jókat nevetek és igyekszem mindenkinek a szintjén válaszolni, hisz annál feljebb már úgy sem tud megértéssel figyelni. Érted már, te Ökör?

Répázó 2016.05.17. 17:23:43

@ROTFL Manó: Az én szintemre le? Ez jó! Feltetted a pontot az í-re. LOL Bírom amikor a jellemtelen, nevét sem vállaló bunkó felértékeli magát.

enrico palazzo 2016.05.17. 17:24:29

@igazságos1..: Arról beszélek te híg agy, hogy olyan nincs, hogy nem enged fel, ha érvényes jegy/voucher/apámfaxa van és még hely is van. Feljelenteni sosem szabad, csak ha nem vagy ott, amúgy mindent helyben kell intézni NORMÁLIS STÍLUSBAN.

80km taxival A országból B-be... hatalmas ötlet. Fejenként 5-6 euró/4-5 ember...igen, és a csomagok meg utánfutón, nem? Te tüntetsz ma a többi bőrhajúval, vagy csak háttéragytröszt vagy?

ROTFL Manó 2016.05.17. 17:34:02

@Dávid András: Figyi már! Attól, hogy te felvállaltad a neved, attól még nem leszel több. Nem kötelező felvállalni. Mi éltünk az anonimitás lehetőségével. Vagyis ha akarod, felvállalhatod. Lehet, de nem kötelező. Nem kapsz érte plusz pontokat. Sőt, bizonyos esetekben még hátrányod is lehet belőle. Például ha kiderül, hogy szerinted a hosszú ín pont van. Mit fognak gondolni rólad a homárt olvasó lányok? Milyen hülye az ilyen, még helyesen írni se tud ez a Dávid András.

:-D

Zsidófalvi Zsidó 2016.05.17. 17:41:18

@ROTFL Manó: +1 Én nem tartom magam jellemtelennek csak azért, mert nem azon a néven osztom az észt, amin anyakönyveztek. Van lehetőségem egy nicknéven fórumozni. Mondhatni jogom van hozzá. Kedves András! Minden hozzászólásodban ezt a jelzőt használtad. Én kikérem magamnak, ha csak ezért mindenkit átfogóan jellemtelennek minősít valaki. Mondhatnám, hogy a te kurva anyád a jellemtelen. De inkább nem mondom. Most nincs kedvem flame-elni.

Répázó 2016.05.17. 17:43:36

@ROTFL Manó: Jujj! Hosszú í-t írtam rövid helyett. Milyen hülye is vagyok.
"Nem kötelező felvállalni. Mi éltünk az anonimitás lehetőségével." És miért éltél vele?
Nem mered vállalni a véleményed? Ha leírsz valamit, nem adod hozzá a neved? Ez a jellemtelenség.
Hogy több vagyok-e? Nem, valóban nem. Senkinél többre nem akarom magam tartani, de általánosságban elmondhatom magamról, hogy amit gondolok, ki is mondom, és amit kimondok vagy leírok, ahhoz adom a nevem, ahol lehet, az arcomat is.
Számomra ez fontos. Számodra nem, ez jellemzi sajnos a ma emberét. Nem meri és nem is akarja vállalni önmagát, a véleményét, mert fél attól, hogy el vagy megítélik, inkább nicknév mögé bújik, vagy kussol, vagy azt mondja amit a többiek hallani akarnak. Nem az én gondom, nem az én bizonyítványom. Legyél rá büszke!

The Crazy One 2016.05.17. 17:47:54

Tehát akkor itt a következő roppant unalmas poszt, ami teljes érdektelenségbe fulladt volna, de halisten néhány fórumtárs gondoskodott róla, hogy legyen műsor.
Nekem speciel @ROTFL Manó: első hozzászólása kegyetlenül szellemes volt, ami megnevettetett. Erre jött az anyázás. Kárérte...

Répázó 2016.05.17. 19:17:24

@Zsidófalvi Zsidó: Pedig jellemtelenség. Ennyi! Ne engem okolj!

SzerződésSertés 2016.05.17. 19:17:28

@The Crazy One:
Fura humorod van. Én speciel pont az anyázós válaszon tudtam felnevetni, jogos volt.

Répázó 2016.05.17. 19:18:49

@The Crazy One: Boldogok a lelki szegények.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.05.17. 19:26:50

@Dávid András: És mi aztat honnan tudjuk, hogy ez neked az igazi neved? Most ha én átírom a nickemet Hoffbauer Kázmérra, akkor hitelesebb lesz a mondandóm? Jellemet növesztek hirtelen? Vagy komolyabban veszel? Naugye.

Répázó 2016.05.17. 19:29:56

@Firestarter.18: Ha már más nevet adnék meg tuti nem egy valódinak tűnő lenne. De hagyjuk már. Nyúlik ez mint a rétes tészta.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.05.17. 19:34:22

@Dávid András: Örömmel tájékoztatlak, hogy itt is adhatod arcodat a neved mellé. Látod, sokaknak sikerült avatart beállítani, drukkolok neked. Emellett egyetértek azzal, hogy ki lettél kezdve, mindazonáltal soknak találom az anyázást válaszul, habár nevettem rajta. :)

ON:
Úgy érzem, a beküldő nem keresi a vigaszt, megoldást, kárenyhítést, elnézéskérést, hanem balhézni akar. Amit megértek ugyan, de a fogyasztóvédelemmel való fenyegetőzés teljesen röhejessé teszi az egészet.

Ádám 2016.05.17. 20:10:22

El szörnyülködve nézem, olvasom, majd minden negyedik hszt. Hová fajult a homár! helga hol van? :):D
Ja meg a békebíró Apti?

gabors 2016.05.17. 20:51:35

@Dávid András: uj vagy-e itt ??? mert ha igen, erdemesebb lett volna mondjuk egy hetig vagy kettoig varni az elso poszttal ... rajohettel volna jo-e ez neked vagy nem most mar talan keso :-)

es ahogy itt szokas :-) rettenetesen sajnalom ami veled tortent romaban ... hianyolom a terhes kismamat, a kiskutyat es a hasonlokat ... mert akkor talan ennel is jobban sajnalnalak

amugy Roma meger egy plusz napot ... semmit nem fizettunk ki elore csak a szalloda volt lefoglalva ... es ertelmesen oda tudtunk erni (meg vissza is) a repterrol

gabors 2016.05.17. 20:53:55

@Dávid András: kurvara valodinak tunik .... elmagyarznad hogy mitol ??? az hogy a csaladi neved is egy keresztnev ???

Dikusz 2016.05.17. 20:56:50

@Dávid András: akkor szeretnélek szépen megkérni, áruld el nekem, hogy jöttetek vissza Rómából? A posztot írótól is megkérdezném szívesen, mert nyilván nem maradt ott.
Egyébként@ROTFL Manó: is ezt kérdezte tőled szerintem (egyáltalán nem volt sértő a megjegyzése). Tényleg kicsit csípősre sikeredett a válaszod. Az utána következő egymásnak írt válaszotok viszont mindkettőtöknek jól sikerült. Szerintem itt kellett volna abbahagyni a vitát.
A valódi névről: szerintem nem számít annyira, hogy az eredeti néven kommentel valaki. Nem értem miért annyira fontos ez, nem mindegy? Kitalált névvel is lehet normális vitát folytatni, és lehet modortalanul hozzászólni valódi néven.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.17. 21:00:37

@Dávid András: "Valóban én kezdtem?"

Persze, hogy nem te kezdted.

Érdekes és informatív volt az első hozzászólásod. Köszönjük! Vicces volt @ROTFL Manó: válasza. Veled nevettünk, nem rajtad. Vicces volt a visszavágásod is. senki nem bántott senkit, nem látok itt problémát.

És @igazságos1..: -nak meg ilyen a modora, okkal, ok nélkül ugyanezt kapod, így szeretjük.

Dikusz 2016.05.17. 21:15:59

Ha jól olvastam ki a posztból, a beküldője repülővel utazott Pozsonyba, majd onnan szintén repülővel Bécsbe, és csak addig. Feltételezem (mert a posztban nem írta), hogy Budapestről, de ebben az esetben nem értem miért kellett repülővel utaznia, vonattal kevesebb ideig tart eljutni Bécsbe, mint Budapestről levonatozni Keszthelyre.
Persze az más, ha nemcsak addig utazik, de ezt nem írta.

Dikusz 2016.05.17. 21:19:04

@atpijkamo96: épp szerettem volna addig bejelentkezni helyetted, amíg nem jössz (de csak addig). Ugye nem baj?
Amúgy a miért repülő, és miért nem vonat kérdésemre tudsz válaszolni?

Ádám 2016.05.17. 21:52:42

Kibékültek? Én meg rendeltem tökmagot, popcornt + colát...., most dobhatom ki! :)

ROTFL Manó 2016.05.17. 22:07:50

Srácok, tök rendibogyók vagytok, hogy megvédtek, meg kiálltok mellettem, én már totál meghatódtam volna, ha nem lennék ekkora nagy gazember. (Ilyesmit megköszönni nem túl buzis?)

Dikusz 2016.05.17. 22:16:04

@Ádám: ne dobd ki légyszi:) A tökmagot nem tudom elrágni, a colát nem szeretem, de a popcornt igen. Ha viszek fantát meg csipszet akkor mehetek?:)

Ádám 2016.05.17. 22:29:27

@Dikusz: Persze! Az asszony már alszik. Hármat kopogj.:)

Tehetséges ugandai buzi 2016.05.17. 22:30:45

Istenem, egyszer nem vagyok netközelben nap közben, oszt mikről maradok le! Most olvasom vissza. Láncfűrészelés! Hm! Aztán megmondóemberek megmondják, hogy mi vagyok. Most már így utólag nem szállnék be az észérvek logikus sorozatainak ütköztetésébe, mert azt tuti nem követné konklúzió.

igazságos1.. 2016.05.17. 22:36:36

Mondom, spirituálisan ébredek, úgyhogy akárki akármit ír, rácsatlakozok a távolról is.

Végetek lesz, én mondom.

@ROTFL Manó: há nem téged védtelek hanem anyádat. :) A szülők meg nem tehetnek róla ha a gyerekük esetleg egy debil lesz felnőttkorára.

igazságos1.. 2016.05.17. 22:42:32

@enrico palazzo: csomagok, pff

nem vágod, mi a gond?

Csoreszek nem bírják megtanulni elviselni, hogy csoreszek, meg a fizető vendégek elől vannak a listákon, mint a csoreszek.

A cigányok se bírják megtanulni, hogy cigányok, pedig attól még néha megtanítsák neki, mint most is történt az Ejróvízión Frédivel: tudatták vele, hogy csak egy putris cigány, aki még a migránsoknál is putrisabb, szakadt farmerével, kidülledt hasával.

Ádám 2016.05.17. 22:43:16

@igazságos1..: Mikor elbújtál, akkor meg a pókhálót védted a lábad közt ? :D

gabors 2016.05.17. 22:43:58

@Freddy a Krüger: "De ugye olcsó volt? " mi a vocser vagy Pozsony ???

igazságos1.. 2016.05.17. 22:44:12

@atpijkamo96: direkt csinálom, csak hogy ne érezzék magukat elégedett embernek :)

psszt

igazságos1.. 2016.05.17. 22:45:12

@Ádám: mondom: megéreztem hogy engem kerestetek, különben nem bújtam volna el

igazságos1.. 2016.05.17. 22:46:13

Pozsony, Bécs légvonalban csak 30 km. :) Jó, tényleg 80, na, 50 km lemaradt, de hát ugye az autópályák göröngyösebbek, mint a vonatok.

Dikusz 2016.05.17. 22:48:45

@Ádám: OK, már indulok is, csak nehogy megijedj:))
Bár azt mondják, belülről szép vagyok, de nem szeretném kifordítani magam:)

Ádám 2016.05.17. 22:49:02

@igazságos1..: Persze, hogy téged kerestünk, te félkegyelmű!!! Hiszen meg volt beszélve, hogy ott leszel! Á, te azóta csak hüjjjébb lettél!

Na, LÉPEM!

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.17. 22:49:32

@ROTFL Manó: "nem túl buzis?"

Csak ha buzi vagy. De akkor meg mit érdekel?

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.17. 22:50:47

@igazságos1..: Tudom. Benned képtelen vagyok csalódni.

Ádám 2016.05.17. 22:50:47

@Dikusz: VÁRLAK! villanyt lekapcsoljuk, hogy te se kapj frászt....:)

gabors 2016.05.17. 23:03:06

mi van itt ?? meg csak 11 ora es mar villanyoltas ??

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.17. 23:04:55

@Dikusz: "amíg nem jössz"

Bocsesz, tényleg nem kéne, hogy a csapból is én follyak. Majd próbálok több üres komment helyet hagyni másoknak.

Azért kellett Pozsonyba repülnie, mert onnan indult a repülője Bécsbe. Nem értem, mit nem lehet ezen érteni.

Én inkább arra lennék kiváncsi, hogy hány kilojoule energiát spórolt meg a poszter azon, hogy a május hónapot máj.-nak rövidítette. Mert ugye spórolt a leírásnál, az index spórolt a tárolásnál, mi spóroltunk a letöltésnél, valamint az olvasásnál is. És több ezerrel meg lehet az utóbbit szorozni, tehát ez már mérhető módon, talán olyan 0,000000000000000000000000000000001 másodperccel késleltette az emberiség kipusztulását. Mert az emberiség kipusztulása elkerülhetetlen, évente 1,6 földnyi erőforrást fogyaszt az emberiség, és ugye egy évebn a Föld legfeljebb 1,0 erőforrást tud újratermelni, és ez ugye nem mehet a végtelenségig.

Répázó 2016.05.17. 23:05:10

@Dikusz: Odaérve nem jött a transzfer. Aztán megtaláltuk a megoldást. TAXI

ROTFL Manó 2016.05.17. 23:06:31

@atpijkamo96: Gondoltam rákérdezek, jobb ezt tisztázni. Hátha máshogy kell öltözködjek, fekete lakkbőr szerkó, magassarkú, retikül, pávatoll a seggembe, szolíd smink, ilyesmi.

Répázó 2016.05.17. 23:07:55

@gabors: De én nem panaszként írtam. Hanem hogy rámutassak, nem csak magyarországi cégek csinálnak Ilyet. Nem okozott viszont megoldhatatlan gondot. Taxiba vágódtunk és irány hotel. Nekem egy ilyen eset nem a világvége kategória. Szerintem az első belémkötő xy félreértett.

Répázó 2016.05.17. 23:10:05

@gabors: Ja és nem vagyok új. Nem is lepett meg a reakció. Nagyjából már körvonalazódott bennem a színvonal.

Dikusz 2016.05.17. 23:11:15

@Ádám:
Hát ez vitte a pálmát:))) Nagyon érdekes lesz, ahogy keresgetem a házszámot a tök sötétben, csak nehogy úgy járjak, mint a ténsasszony az "Indul a bakterház"-ban:D

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.17. 23:11:37

@ROTFL Manó: :)) Tőlem igazán őltözködhetsz így, én cseppet sem vagyok kirekesztő, de könyörgök, egy félnyképet posztoljál, hogy itt mindenki egyformán örülhessen neked. Megfelelő megvilágításban a fekete lakkbőr az nagyon tuti lesz.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.17. 23:13:08

@Dávid András: "Nagyjából már körvonalazódott bennem a színvonal."

Na, a színvonalat csak ne tessék túl magasra emelni, kényelmesen beférjen mindenki alá, ez itten demokrácia.

Répázó 2016.05.17. 23:16:10

@atpijkamo96: Rajta vagyok! "Igyekszem gringó, hidd el igyekszem ahogy csak tudok, hogy én legyek a pásztor..."

Dikusz 2016.05.17. 23:18:22

@ROTFL Manó: ne fokozd légyszíves, mert ráköptem a gyógyteámat a monitorra:))
Elképzelem, ahogy az említett szerelésben sétálsz a Duna-korzón. Nem lenne semmi látvány, pláne akkor, ha 180 körüli úriember vagy:)

igazságos1.. 2016.05.17. 23:21:56

@Ádám: há tényleg nem gondoltam arra, hogy képesek vagytok ki is jönni. Aszittem csak szórakozol, mikor kérdezted, hová. :)

Megadhattam volna a lakóhelyemet is, na bumm.

igazságos1.. 2016.05.17. 23:22:52

Hüllye azér nem v'ok mer nálam mindig lesznek hüjjébek.

igazságos1.. 2016.05.17. 23:26:49

Csak xólok, én mondtam, hogy Freddi az első 20-ba se lesz benne. Hát nem lett a 19?

Dikusz 2016.05.17. 23:27:53

@atpijkamo96: elnézést kérek tőled, úgy látszik megint félreérthetően fogalmaztam. Én csak azért írtam azt amint idéztél, mert a vitát (ami nem is volt az) szerettem volna elsimítani, nem másért.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.17. 23:34:51

@Dikusz: :)) Elnézést kérek tőled, hogy elnézést kértél tőlem, hogy elnézést kértem tőled, hogy elnézést kértél tőlem. ... He?

Nnna mindegy, tuti meg van bocsátva.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.17. 23:38:03

@Dikusz: "ha 180 körüli úriember vagy"

Eh... Izé... kg vagy cm?

Na mindegy, azt próbáld elképzelni, mikor olyan szőrős, hogy a lakkbőrön is átütnek a szőrszálak.

Dikusz 2016.05.17. 23:42:47

@Dávid András: ez tök jogos, nyilván ez volt az egyetlen helyes megoldás. Az ilyeneket elég nehéz kivédeni, pláne ha repülőhöz siet az ember.
A hozzászólásokhoz meg annyit: leírták már előttem, veled nevettünk, nem rajtad. Amiben különbözünk az az, hogy én megpróbálok nem olyan stílusban visszaszólni, ha durván beszólnak, hanem nem reagálok rá. Sokkal hatásosabb (szerintem).

ROTFL Manó 2016.05.17. 23:45:40

Ja, hát igen! Maradjon a bekecs, vagy gyantáztassam le a patronokkal együtt? Bár, ha jobban belegondolok, a széles, izmos mellkasom olyan szőrös, mintha Hasselhopp és Tom Selleck nászából fogantam volna. A fodrász, amikor meglátja, majd beránt egy fűnyírót.

Répázó 2016.05.17. 23:49:13

@Dikusz: Elfogadható amit írsz. Én csak úgy tartom jogosnak ha azt adom amit kapok.

Tehetséges ugandai buzi 2016.05.17. 23:54:17

@Dávid András: Most mar csak az a kerdes, hogy vajon jol ertelmezed-e, amit kapsz? Valoban sertes, amire jogos valasz a viszontsertes, vagy csak te hiszed annak?

:-D

Dikusz 2016.05.17. 23:54:50

@atpijkamo96: :))) hát ez egyre jobb, így felöltözve lehet meg is nyerte volna azt a csodálatos Euroviziós dalfesztivált. A 180 már mindegy is hogy cm vagy kg ebben az esetben.
Én mindenesetre vonattal kiutaztam (nem repülővel) volna Bécsbe, és onnan szavazok rá.
Csak ahogy te is kérted, a fényképet hiányolom:)

Répázó 2016.05.18. 00:01:12

@Tehetséges ugandai buzi: Ez nem kérdés. Egy sértés akkor sértés ha a másikat sérti. Ezt mindig az dönti el aki kapja. Ezért kell óvatosan bánni itt ezekkel. Nem ismerjük a másikat, nem tudható ki és mire hogyan reagál. Ha mégis valaki bevállalja akkor viselje ha viszonozzák a tüzet. Kb ezt gondolom a dologról.

Dikusz 2016.05.18. 00:01:20

@ROTFL Manó: semmit ne gyantáztass le. Én azt mondom neked, hogy az ifjú hölgyek egy része szereti a széles, izmos mellkason az ún. "érzelmi kiserdőt". Egy kolléganőmnek említettem régebben ezt a kifejezést, ő elmesélte otthon a férjének, ő pedig azt mondta, hogy azt egy kicsit lejjebb keresgesse.
A fényképet meg kérjük:)

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.18. 00:26:23

@Dikusz: :)) ""érzelmi kiserdőt""

Na, ezt nem ismertem, de jó tanuló papig holt...

Vajjjon a két farpofám közt, azt a szőrt hogy hívják irodalmiul?

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.18. 00:31:50

Jó holt tanulig pap.

És ezzel kimaxoltam.

Ádám 2016.05.18. 05:39:09

@Dikusz: Befejeztem a "nőkkel" ! Két éve @igazságos1..: csapott be, mert elbújt, mikor majd 500 Km-ert kocsikáztam, hogy randizhassunk. 111X letárgyaltuk, hogy hol s mikor, erre ő áll. látott, de elbújt...tán félt, hogy lyukas lesz a hártyája.
Téged is vártalak, kicsavartam az összes izzót az asszonyt megitattam mákos teával, te meg itt trécselsz...

NEM VOLT VALAKI? AKI három óra alatt kocsival kivitt volna Bécsbe?

The Crazy One 2016.05.18. 05:46:18

Baszki és töltött fel magáról fotót avatarnak. Most lett aztán megkerdojelezhetetlen az erkölcsi fölénye. Leborulok előtted,az elvek örökös bajnoka.

Irhatnam azt is, hogy te beképzelt faszfej, a "visszaadtam, amit kaptam" óvodás színvonal, amit jobb minél előbb kiirtani az emberből mert felnőttkorban könnyen olyan helyzetben találja magát, ahol az anyázásért kést rántanak az emberre...

Répázó 2016.05.18. 07:24:27

@The Crazy One: Óvodász szint.. Hm. Nem gondolnám, hogy ha az ember úgy nyilvánul meg, ahogy vele szemben is megnyilvánul valaki, az gyermeteg volna.
Az alap problémát a szűk értelmi képességeddel talán nem vetted észre.
ROTFL Manó azt gondolhatta, hogy én, mintegy panaszként tártam a nyilvánosság elé a történetemet és erre egy gúnyos és felesleges megjegyzéssel, érdemben nem a mondandóm lényegét vitatva szólt hozzá. Erre reagáltam úgy ahogy én azt jónak látom.
Fú de beképzelt is vagyok. Lehet, hogy kést rántanak anyázásért, de ettől még nem fogok kussolni, ha valaki bunkó velem. Amúgy az életben te mit teszel egy ilyen helyzetben? Ugyanolyan kemény van mint a neten? Elbújsz egy kocsi mögé, maszkot húzol és onnan ugatsz? Vagy elfutsz aztán jól megírod valami fórumon, mert te kiállsz az elveidért?
Itt sokan vitatják az álláspontom, te nem tudok mást mondani. Az álnéven, arctalanul ugatás ismeretlen embereknek, jellem béli problémákra utal. Más helyeken is akadtam már össze hozzád hasonló nímandokkal, ott sem tudtam mást mondani. Ez így, ahogy most nyomod, kb viccnek jó, de komolyan venni egy ilyen ember véleményét aligha lehetséges számomra. De kösz hogy itt voltál!

Tehetséges ugandai buzi 2016.05.18. 07:43:30

@Dávid András: Ne haragudj, de ez minimum vitatható, hogy az a sértő, amit te szubjektíven annak veszel. Józan, paraszti ésszel gondolkodva azért van egy határ, ami egyszerűen nem lehet sértő, még uraságodnak sem! Kapsz egy ilyet a szemeid közé:
- Jó reggelt, szép napot!
- Igeeen? Hogy rohadnál meg! Mit kívángatsz nekem bármit, he?!?

Egy köszönéssel hogy bánjak óvatosan? Nem tudhatom, hogy reagálod le! Még az is lehet, hogy megölsz. Ha te így gondolkozol, akkor ezzel csak azt fogod elérni, hogy soha, senki nem fogja bevállalni, hogy hozzád szóljon, nehogy véletlenül egy névelővel megsértse a mimóza lelkedet. Csak akkor kurva unalmas lesz neked, ha senki nem szól hozzád. Tényleg ezt akarod? Így akarod élni az életed?

Répázó 2016.05.18. 07:55:14

@Tehetséges ugandai buzi: Lássuk be, ezt némileg kisarkítottad. Azért az tudható mi a lehetséges sértés és mi nem az a kommunikációban. Egy köszönés nem feltétlenül viszont ha valaki nem reagál rá az már az lehet. Nekem az például nagyobb sértés mint az anyázás, mert azt nem tudom komolyan venni. De ha valakire ráköszönök és nem viszonozza pedig biztosan tudom hogy hallotta azt komoly sértésnek tartom pedig egy szót sem szólt. Erről lehetne hosszan értekezni.

The Crazy One 2016.05.18. 08:10:56

@Dávid András: "Amúgy az életben te mit teszel egy ilyen helyzetben? " Ha beszólnak nekem? Nem lehet gond, mert mindig van nálam néhány hitelesített másolatom az anyakönyvi kivonatomról. először is azt rántom elő és megmutatom, mert név nélkül ugye nem ugatunk.

" jellem béli problémákra utal" az, hogy te kérkedsz azzal, hogy te névvel és képpel írsz a Homárra hozzászólást, ahol rajtad kívül mindenki egy "hozzá(M) hasonló nímand...," igen, az bizony súlyos jellembéli hiba. a miérteket nem magyarázom, feljebb te magad írod az indokot. Tudod: a, az idióták és a tapasztalat. Vedd észre magad, gondolkozz el azon, miért is ad lehetőséget a blog.hu a regisztrációra, aztán gyere, szívesen látunk.
"De kösz hogy itt voltál!"

Répázó 2016.05.18. 08:15:03

@The Crazy One: Na most sikerült megmagyaráznod a semmit. Gratulálok a komoly érvelésedhez. Azért használok álnevet mert lehetőségem van rá. Remek! Ettől még jellemtelen maradsz mert arra is van hogy ne álnevet használj vagy vállald az arcod legalább.

The Crazy One 2016.05.18. 08:24:20

@Dávid András: De gyökér, rajtad kívül mindenki álnevet használ. Mert ez egy ilyen hely. Segítek: Sztálint se anyakönyvezték Aurelia Buendía néven, valamint Dr. Jozef Vengloš is már visszavonultan éi nyugdíjas életét és sosem tudott magyarul.

Tehetséges ugandai buzi 2016.05.18. 08:45:44

@Dávid András: Nem érted mi, hogy nincs jogod jellemtelennek nevezni minket, csak azért, mert éltünk az anonimitás lehetőségével. Függetlenül attól, hogy te mit gondolsz erről.

Ádám 2016.05.18. 08:54:20

Baszok elolvasni a sok hszt, de úgy érzem, hogy túl spilázzátok a szar írásaitokat! ennyi b.zi, k.cs.g.t, akik itt nyafognak egy pici s egyszeri sérelemért...húzzatok a f.szba nyafogni! ez itt egy k.b.szott komoly blog, amit helga "vezet".:)

Répázó 2016.05.18. 08:55:08

@Tehetséges ugandai buzi: De kiket? Kik vagytok? Kiket neveztem annak? Kapisgálod?

Répázó 2016.05.18. 09:11:27

@Tehetséges ugandai buzi: De hogy értsd. Miért éltél a névtelenséggel? Mert nem mered vagy nem akarod vállalni magad és a véleményed a nyílvánosság előtt. Akkor jellemtelen-e vagy? És most nem megsérteni akarlak hisz nem is tudlak mert csak egy fiktív regisztráció vagy. Pusztán érdekesség képpen fejtegetem.

Manyecska. 2016.05.18. 09:22:06

Tík itt isztok???? mert többekre ráférne. meg más is :D ON

Dikusz 2016.05.18. 09:26:11

@Ádám: bocsi, akkor úgy látszik rossz helyre mentem. Ha nem figyelek oda, akkor egy egyutcás faluban is képes vagyok eltévedni térképpel a kezemben. Ha ezt az oldalát nézem a dolgoknak, akkor néhány embernek folyamatosan veszélyeztetem az életét, mert túrákat is vezetek (saját korosztály). Be kell valljam, nálam nem tudunk itthon találkozni, de ma délután a Moszkva téren leszek, pénteken Keszthelyen, hétfőn Sümegen. Csodaszép vidéke az országunknak, érdemes arra elmennetek:)

Dikusz 2016.05.18. 09:36:57

@atpijkamo96: gondolom makulátlan űrgyűrűszőr.

Manyecska. 2016.05.18. 09:37:48

@Dávid András: rosszul értelmezed ő ezt mondta: ""Valoban sertes, amire jogos valasz a viszontsertes, " :D a viszontsertés alacsonyan száll?? :OFF

Manyecska. 2016.05.18. 09:38:58

@Dikusz: te nem mész a gyantázószobába? :D vagy mi ..:OFF

Ádám 2016.05.18. 10:36:03

@Dikusz: Arra felé voltam két évig kotona!
"pénteken Keszthelyen, hétfőn Sümegen." Ja, jó, majd ha én is TALÁN egyszer nyugdíjas leszek.. De mint írtam én már nem hiszek a netes randikban. @igazságos1..: kiaszott velem, azóta "nyalogatom" a sebeimet....:)

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.18. 11:16:06

Itt mindenkit én találtam ki, csak az elmémben léteztek. Sokat ugráltok, összetéplek, és kitalálok helyettetek újakat. (Igen, mindenkinek gondoltam emberi nevet is, de nem mondom meg.)

Drago Brutic1 2016.05.18. 12:15:10

@Dávid András: Adod az ívet rendesen! Ha már a poszt uncsi volt, viszed a showt.

Tehetséges ugandai buzi 2016.05.18. 12:34:09

@Dikusz: Kábé hányra jössz a Moszkvára? Koccanhatunk.

:-)

Dikusz 2016.05.18. 12:50:25

@Ádám: akkor ismered azt a környéket (Tapolcán?), tudod milyen szép:)
Keszthelyre biztos időpontom van, 9:20-10:00ig vagyok a buszállomáson, ha tudsz gyere, hátha vissza tudom adni a netes randikba vetett bizalmadat:D

Dikusz 2016.05.18. 12:57:03

@Tehetséges ugandai buzi: ma délután öt óra körül.
Túraterv megbeszélés lesz a klubban. Idén szeptemberben megyünk több napos túrára az Őrségbe (az is csodaszép vidék), lehet oda is jönni:)) Becsületes, folyékony gyümölcsöt (is) szerető csapat vagyunk. Mindenki jöhet:D

Ádám 2016.05.18. 14:10:12

@Dikusz: IGEN! Szó sem lehet róla! :):D de kösz!:D

Ádám 2016.05.18. 14:13:47

@Drago Brutic1: lehet, hogy számomra ő lesz itt az új "barom"! :):D

Ádám 2016.05.18. 14:26:59

@Dikusz: NA, mivel én a férfiak, ahhoz a gondolom kb. 90%-ához tartozom, aki NEM szeret osztozkodni a nőkön SEM....., te meg itt randizgatsz fűvel fával, Moszkván, Keszthelyen, Sümegen. ""rosszabb"" vagy mint az @igazságos1..: :))):D

Dikusz 2016.05.18. 14:52:15

@Ádám: Annyira remélem sosem fogsz haragudni rám, hogy hozzá hasonlíts:)
@Tehetséges ugandai buzi: ugyan még nem jelzett vissza hogy ott lesz-e, de majd szép csendben odaosonok egy fához (már ha hagytak belőlük), vagy egy marék fűtől megkérdezem suttogva: te vagy az Ugandai? Szép látvány lesz mondhatom:)
Keszthelyen, Sümegen csakis téged foglak várni senki mást :))). Egyébként is úgy mondtad miattam megitattad mákteával a nejedet:)

Ádám 2016.05.18. 15:06:34

@Dikusz: Annyit nem itattam vele, hogy reggel ne ébredjen fel!:) Az @igazságos1..: -ra sem haragszom igazán, de bőven megérdemli, hogy az orra alá dörgöljem! Mint említettem még aktívan melózunk + van föld (az lenne a legkevesebb), de van virágos kert is s mikor van szabad időnk a nejem oda rohan , én + gyönyörködöm benne, mikor négykézláb gyomlál. Én + addig sütök v. bográcsban főzök. Többek közt ezért maradt el az utóbbi tíz évben az évi 7-10 napos nyaraláson kívüli kisebb kiruccanások. Van hol levegőzni, igaz a mozgás sokkal KEVESEBB!:)

Tehetséges ugandai buzi 2016.05.18. 15:39:25

@Dikusz: Ott leszek ma délután ötkor a Moszkván. A gránitból faragott háromszög alapú hasáb alakú óra* körül fogok settenkedni.

*Magyarul: a Moszkva téri óra

Dikusz 2016.05.18. 16:14:26

@Ádám: nem is szerettem volna ha örökre elaltatod. Azt gondoltam, hogy dolgoztok még, ha kert/föld/állatok vannak, az egész éves munka ezt még pesti lévén is tudom. a bográcsozást is szeretem. Az sem baj, ha a nejeddel jössz Keszthelyre:)).
Saját tapasztalatból mondom, hogy nyaralni, pihenni menjetek el ha tudtok, utólag visszagondolva sok szép emléketek lesz majd, amit senki nem vehet el tőletek.

Dikusz 2016.05.18. 16:17:35

@Tehetséges ugandai buzi: az nagyon jó lesz, csak annyit kérnék, de szigorúan csak azért hogy megismerjelek te vagy az, Monty Python lépéssel settenkedj. Te meg onnan tudod hogy én vagyok az, hogy én is úgy fogok az óra körül lépkedni.
Biztos érdekes lesz, tán még a híradóban is benne leszünk:)

gabors 2016.05.18. 16:24:29

Oriasi koszonet a homar teljes kozonsegetol es gondolom Hilda-tol is hogy egy teljesen szar posztobol kedve (ez is lehet serto !!) @Dávid András: 124 hozzaszolast produkalt ...

gratula csak igy tovabbb....

Répázó 2016.05.18. 16:28:27

@gabors: Ezt nem lehet tanulni. Erre születni kell! :-D

Dikusz 2016.05.18. 16:34:56

@Tehetséges ugandai buzi: várjámeglégyszi, késni fogok, mert itt a posztok között lepcseskedek, ahelyett hogy indulnák:)

Tehetséges ugandai buzi 2016.05.18. 18:35:09

@Dikusz: Vártam rád fél órát a háromszög alapú hasáb alakú óránál, de nem jöttél. 17:00-17:30. Mindössze egy vénasszony produkálta azt a hülye járást, amit mondtál, de amikor odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy Csókolom, a Dikusznak tetszik lenni? akkor elverte a fejemet az SZTK járóbotjával és elmondott mindenféle aszfaltbetyár szemtelen huligánnak. Mint kiderült, csak azért járt olyan hülyén, mert csípőficama volt másfél éve.

igazságos1.. 2016.05.18. 19:29:50

@Dávid András: eh, csak savanyú neki a szőlő nincs itt hagyma

igazságos1.. 2016.05.18. 19:31:55

A poén az, hogy láttam, hogy az vénszivar, még köszöntem is neki, de oda már nem mentem. :)

Megérdemlem én is, hogy egyedül haljak meg. :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.05.18. 20:10:50

@atpijkamo96: Ennek nekifutnál kérlekszépen még1*?

"a csapból is én follyak*"

*különös tekintettel e szócskára.

@Dávid András: Anyááááááááááááááád! (kellő hangsúllyal nem sértő, én úgy használtam), Hát van kééééépeeeeeed???!??! Attakulva. Patikus-e vagy?

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.18. 20:14:36

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: :)) Szerintem így jobban néz ki. Esztétika, nem nyelvtan.

Lehetne még "csabból".

FDV 2016.05.18. 20:24:43

Egy ideje ízlelgetem a hozzászólásokat,de rá kell jöjjek,hogy pszichológiai szempontból nem is egy misét érne meg. Nem akarok felpiszkálni senkit,de még nehezen dolgozom fel a felvállalást és a sértés keskeny,olykor láthatatlan határait. Az ingerszegény életemben legálabb eljött az a pont,amikor analizálhatok valamit és valakit. Bevallom, érdekesebb,mint hittem. :D

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.05.18. 20:30:41

@FDV: Hát, lenne itt, aki rászorul egy alaposabb analizálásra.........
A misével ezt a képet most nem szeretném összekötni. Te ilyen teológusféle vagy? Vagy -orr-fül-gégész? (habár ott kipiszkálni szoktak, nem fel)
A sertés keskeny, olykor láthatatlan határait nem is kell keresni, bemész a henteshez, aztán kéred a határ alatt fellelhető finomabb részeket.
Csapongásom végén pedig megpróbálom elképzelni, ahogy nem megy ki a delej a monitorodból a csócsálgatás hatására, minek következtében ízlelhetővé válnak a hozzászolások.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.18. 20:45:15

@FDV: @▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: :)) Hajrá! Mint mikor a menhetteni lájtos pszichológus először bejut egy igazi, kemény elmegyógyintézetbe.

Csak ez jut erről eszembe:

Évekig bélyeget gyűjtöttem.
Egyszer apám hozott egy kilóval.
Azóta nem gyűjtök bélyeget.

FDV 2016.05.18. 20:46:46

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: @▓▓▓▓ Teológus,ugyan már... Inkább azt mondanám,hogy érdekel az emberi elme rejtett, de felszínre törő érdekességei és ezt most nagyon körülírtam. A sertés meg maradjon meg nekem egy jó kis pecsenyének. :) Lehet az orr-fül-gégész szakma jobb lett volna nekem,de ott annyi a trutyi. :(

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.18. 20:50:13

Azt azért figyelembe kell venni, hogy aki ide rendszeresen kommnetezik, annak mindnek van legalább egy erős defektusa. Az ok-okozati összefüggés még nem teljesen felderített.

Hogy a "rendszeresen" hánytól indul? Nem lennék meglepődve, ha ez a szám az 1-es lenne.

Személytól függetlenül ez "mi" és nem "ti".

Dikusz 2016.05.18. 22:25:54

@Tehetséges ugandai buzi: most jöttem haza mert bánatomban bementem a madarasteszkóba vásárolni. Én igenis ott voltam, láttam is várakozó úriembert, ott settenkedett az óra környékén, de nem nézett ki tehetséges ugandainak, és nem lépegetett Monthy Pythonosan. Már meg sem mertem szólítani, hogy a Tehetséges ugandai buzi a kedves fiatalember? Képzelheted én mit kaptam volna a búrámra.
Amúgy meg (hihihi) valóban volt csípőficamom (fél éves koromtól két éves koromig:)

Járókerettel hadonászni nem láttam senkit, ha azt hallottam volna, hogy megállj te pernahajder, majd adok én neked Dikuszozni, isten bizony odatiplizek és megvédelek, és kicsit sem nevettem volna a jelenet láttán.
Miután nem találkoztunk nagyon szomorú lettem, és a sors is megbüntetett, mert hazafelé a Széna térnél megláttam, hogy jön a 17-es villamos, ami a Margit híd felé ment. Nagyom megörültem neki, mert úgy gondoltam, hogy simán kivisz a Savoya parki végállomásra. Még jó hogy időben észrevettem, mert a tuja a Bécsi út felé kanyarodott. Még most is jönnék onnan hazafelé.

Dikusz 2016.05.18. 22:27:01

@Dikusz: lemaradt: koromig:) - innen volt rajtam a gipsz.

Dikusz 2016.05.18. 22:39:15

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: jelzem a nőgyógyász is és ha jól tudom az urológus is felfelé szokott piszkálódni. Bár jó régóta nem jártam orvosnál, azóta nem tudom változott-e az orvostudomány, lehet megváltozott már a vizsgálat iránya.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.05.18. 22:50:27

@Dikusz: "azóta nem tudom változott-e az orvostudomány"

Ó, hát nagyon megváltozott! Mondjuk kell egy bájpász műtét. Bemész az orvoshoz, csinálnak egy teljes testszkennelést, abból kinyomtatnak belőled egy másodpéldányt, és azon elvégzik a beavatkozást. Másnap visszamész, csak a különbséget teszik a 3D nyomtatóba, oda beállsz, és egy perc alatt megcsinálják rajtad a változtatásokat, csak egy kis bizsergést érzel.

Tehetséges ugandai buzi 2016.05.19. 00:18:24

@Dikusz: Még írtam indulás előtt egy röpke egyeztető üzit, hogy miről ismerlek meg, hogyan szűkítsük a hétmiliárd földlakó halmazát, mekkora melltartókosaras nőket szólítsak le Dikusznak vélve őket? Ezzel csökkentettem volna a halmazatban elkövetett szexuális zaklatások számát, de sajnos nem kaptam rá választ. Így ezt a hozzászólást már a Schnellwagen gasse alagsorából írom.

Ádám 2016.05.19. 07:23:20

@Tehetséges ugandai buzi: NEM lehet "ezeknek" hinni !!! Én @igazságos1..: el jártam ÍGY !!!

Ádám 2016.05.19. 07:25:38

@Dikusz: NA UGYEEEE, hogy UGYE ! Engem is átvágnál !!! Mondtam, hogy nem hiszek én a netes randikban ! :)

Dikusz 2016.05.19. 08:55:03

@Tehetséges ugandai buzi: szűzmáriaidesanyámkrisztusatengeren és a többi sopánkodás!
Most vettem észre az üzenetet! Megyek is borsóra térdepelni a sarokba. Június 26-án lesz egy túrám a Budai-hegyekbe (tényleg), ha kell megadom a találkozó időpontját. Legalább eggyel többen lesznek, akik felhúznak az emelkedőn. Most néztem a kiírást, nem tudom ki volt az a marha (remélem nem én írtam rosszul), aki a Batthyány térre írta ki a találkozót. Érdekes lesz, ha én a Moszkván dekkolok, a többiek a HÉV-nél várnak. Jönnél?

Dikusz 2016.05.19. 08:57:33

@Ádám: nem is igaz:)) Azzal szoktuk ezt magyarázni, hogy a korunk miatt már feledékenyebbek vagyunk. Fiatalabb urak meg mifenéért találkoznának jóval idősebb magyar átlagnyugdíjasokkal, ha a hölgyek ráadásul még nem is szépek? :))

Manyecska. 2016.05.19. 09:31:06

@Dikusz: ja csak szólnék a kézműves étcsokinyúllal /étcsokimikulás/ is így kezdődött.:D OFF

Dikusz 2016.05.19. 11:24:47

@Manyecs: Nem tudom azkiaz? Meg azt sem, hogy mi- és hogy kezdődött. Egyébként meg semmi bajom a lejárt joghurttól, sőt van még belőle:)

Ádám 2016.05.19. 11:31:06

@Dikusz: Szóval becsaptad, leráztad! Én nem akarok így járni! Ezért nem megyek pénteken Keszthelyre, hétfőn meg Sümegre. :)

Manyecska. 2016.05.19. 12:28:31

@Dikusz: parancsolj: homar.blog.hu/2014/08/22/kulfoldieknek_bukta_a_felsegjelzes_nelkuli_parkolas?full_commentlist=1#c24249289
:))
ne egyél lejárt joghurtot lyobb a béke! vannak frissebb infóim alulírott fentnevezettről de nem publikus :) ..OFF

Manyecska. 2016.05.19. 13:24:16

@atpijkamo96: ja, azóta nem bírok leállni :DD OFF
süti beállítások módosítása