Tékozló Homár

Veszélyben a Wizz Air pontok?

2016.06.22. 14:45 | Homár Hilda | 110 komment

wizz_air.png

Őszintén szólva nem tudom eldönteni, hogy T. elővigyázatos vagy csak paranoiás, de a szépen csendben, fű alatt megejtett változtatások mindig gyanúsak, a Wizz Air pontokat gyűjtők meg nem baj, ha értesülnek a változásról.

Sziasztok,

tegnap (júni. 16.) az Erste egy sunyi húzással, megváltoztatott egy apróságot a Wizzair-es pontgyűjtési szabályzatban. 

Ez ugye úgy működik, hogy ha valakinek van Wizzair kártyája (hitel vagy betéti), és azzal vásárol, akkor annak a 2%-át megkapja Wizzair pontban. Pl 10.000 Ft elköltése kártyával = 200 wizzair pont = 200 Ft leutazható pénz. A pontokat az Erste vezeti, a netbankban követhető az egyenleg. Innen lehet kezdeményezni a pontok átküldését a Wizzair-hez, és ezt követően lehet őket elvásárolni repülőjegyre.

Amíg az Ersténél vannak a pontok, sosem járnak le, viszont átváltás után a Wizzair-nél már csak 1 évig érvényesek. Ezért bárki aki a pontokat gyűjtötte, eddig biztonságban tudhatta az Erste-nél és csak akkor küldte át a Wizzair-hez, mielőtt felhasználni szerette volna.

Viszont egy sunyi módosítással az Erste Bank lehetőséget teremtett magának, hogy bármikor bárkinek a pontját automatikusan azonnali hatállyal törölje. Ugyanis június 17-től bárkinek, azonnali hatállyal tudják törölni az összegyűjtögetett pontjait. Itt a változás:

Régi:unnamed.png

Új:

unnamed_1_1.png

Persze nem közölték mi a változás, csak kitették a honlapra az újat, és kézzel kellett összehasonlítanom a régivel, keresnem a változtatásokat. Más bankok eltérő színnel kiemelik a változást, vagy a bevezetőben röviden leírják a változtatás lényegét.

Apró módosításnak tűnik, mégis az összes ügyfél ki van téve a veszélynek. És biztos vagyok benne, hogy okkal változtattak ezen. 

Eddig csak a hitelkártyások pontjait tudták törölni a kártya megszűntetésével, viszont ahhoz súlyos szerződésszegést kellett elkövetni. A mostani változtatással a betéti kártyások pontját is tudják törölni a felmondás kezdeményezésével egyidőben. Az ügyfél meg csak utólag értesül róla levélben, hogy pár napja elvették az összes pontját.

Én minden esetre az összes pontomat átváltottam már tegnap amint olvastam a változásról, és ezt javaslom az összes ügyfélnek. Ne bízzanak meg mostantól az Erste bankban. Senkinek a pontja nincs biztonságban innentől kezdve.  

Üdv,

T.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szupermacs 2016.06.22. 15:32:26

Aki ilyen pontokkal meg kuponokkal vásárolgat, sikeres ember nem lehet. Ennyire számít az a pár szaros pont? Gondolom a szupersopos pontokat is gyűjtöd a mekinél, hogy 30 év múlva vehess egy sajtbureszt.
Matricás füzeted és pöcsétes papírod van a boltban meg a pékségben?

igazságos1.. 2016.06.22. 15:57:47

Ajjaj

minden pontgyűjtès átb@szás felègetni sóval behinteni

itt viszont a wizzair a ludas nyilvàn nem érte meg hogy ennyien pontokkal utaznak míg a bank jobban járt ezzel hiszen vásároltak

a wizzair meg ràfaragott

amúgy felelőtlenség pontgyűjtéses kártyát venni napi hasznàlatra

érdemesebb lett volna határidőhöz mennyiséghez kötni a beváltást a gond az golt hogy túl sokan repültek pontbeváltásból

így csökkenteni akartak de nem hiszem hogy ez jogilag legális csak hoztak 1 döntést suttyomba ami utólagos szerződèsmódosítás egyoldalúag vagyis nem érvènyes az űgyfèlre

hiszen ô azért vette a kártyát hogy utazhasson vele könnyebben mert nem vette volna meg ha eltörlik pontjait

ugyanezért szívta meg az amazon amikor törölt egy könyvtárat egy nőnek

igazságos1.. 2016.06.22. 16:03:17

ja ha a kártya megszüntetésekor törlik a pontokat az is àtverés mert miért ne lehetne utólag beváltani ha eccer külön vezetik azt mert külön szolgáltatás

szerintem igaza van a poszternak az összegyűjtött pont akkor is jár ha kàrtya már nincs mert azt levásárolta akkor jár értük a repjegy

ez sehogy sem jogos se az erste se a wizzair részéről

igazságos1.. 2016.06.22. 16:05:25

@Terézágyú: az nincs csak a szüzessège van biztonságba

meg az hogy mind meg fogtok dögleni :)

Manyecska. 2016.06.22. 16:32:58

@Terézágyú: megamennek van pontya vajon? :D

a_kelet_nyugatja 2016.06.22. 16:35:11

@Terézágyú: te egy igazi rosszindulatú faszmagyar vagy! Minden egyes poszt alatt csak fikázol, semmi más indokolt megnyilvánulásod nincs. Igen..."fasz a posztoló", szerinted...és miért? Indok?

Teljesen értelmes problémát vetett fel a poszt beküldője. Gondolkodjatok már egy kicsit...az hogy nagyapád nyilas volt, apád meg ávós egy dolog, de MIÉRT kell lenyelni a békát, csak mert semmi másról nem szól az ország mint az elnyomásról és lopásról?!
Tökre nem okés, ha bárki aki kupont gyűjt (sikeres ember nem lehet? LOL...erre nem nagyon lehet mit mondani. Dízel bömösöd van te segg? :D...csak mert az keveset fogyaszt, ugye...), egyszer csak beszopatják, mert az csak kupon meg pont, meg tököm...erről van szó!

hogy errefelé ezt is meg lehet csinálni, a faszmagyar meg befogja a pofáját és dünnyög, siránkozik, de ennyi, tovább nem megy, mert "én úgy sem tehetek semmit"! Egyéni felelősség?!...

Vagy én értem félre? Ez egy fikablog már? Csökken szinvonal? Az ilyen már meg sem üti a faszmagyar sirámküszöbét?

Nah, gyerünk! szórjatok meg csicskák!

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.22. 16:40:03

@a_kelet_nyugatja: "csak fikázol"

Most pont nem fikázott.

"Teljesen értelmes problémát vetett fel a poszt beküldője."

Megköszönném, ha ezt kifejtenéd, mert én sehol se látom a problémát.

"Ez egy fikablog már?"

Hááát... Fikaposztokkal fikablog lesz. Evvan. Panaszkodj a bloggazdánál!

zserzsenne 2016.06.22. 16:46:12

Röhögök ezen a pontgyűjtöket fikázókon, 30 év alatt egy sajtburger? Nem az a gondom, hogy mikor lesz elég egy gyufára, hanem hogy már megint van 50k, hogyan és mikor utazzam le...

gabors 2016.06.22. 16:48:34

@a_kelet_nyugatja: "Vagy én értem félre?"

Talan :-)

a_kelet_nyugatja 2016.06.22. 16:48:50

@zserzsenne: jogos...erre nem gondol sok pöcsmadár. Nem mindenki havi rezsi meg párizsi témában utazik. Ekkor viszont elég szépen jönnek a pontok! :D

a_kelet_nyugatja 2016.06.22. 16:50:56

@atpijkamo108: Az volt a baja, hogy ha megszűnik az erste számlája, akkor az addigi ponjai miért vesznek el? (ez a cizelláltabb verziója annak, hogyha megszűntetem a bankszámlámat akkor a bank benyeli a zsémet)

és a feltöltőkártyás okosság? :D 1 év aztán benyeli a rendszer a pénzemet? Oszt miért? Jah, mert errefelé a népeknek ez is belefér...ez milyen pl.? (és ez egy kiragadott példa a sök közül, ami errefelé tök okés...)

sáros_tehén 2016.06.22. 16:54:00

@a_kelet_nyugatja: Pár sorral feljebb leírtam egy egész jó metódust, hogy ilyenkor mi a teendő. Te is használhatod INGYEN!

"és a feltöltőkártyás okosság? :D 1 év aztán benyeli a rendszer a pénzemet? Oszt miért?"

Mert ilyen szerződést kötöttél. Gondolod a telefon társaság 3000Ft-ért 100 évig fogja neked biztosítani a rendszert, hogy te elérhető legyél?

Figyel Castro 2016.06.22. 16:56:06

Az Erste nem épp kivonulni készül(t)?

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.22. 17:03:45

@a_kelet_nyugatja: "ha megszűnik az erste számlája, akkor az addigi ponjai miért vesznek el?"

Talán azért, mert megszűnik a számlája?

Hasonlóan ahhoz, ha megszűnik a számlám, akkor a pénzemet se kezeli tovább a bank ilyenkor át lehet utalni a pénzt még megszűnés előtt egy másik számlára, vagy kp.-ban felvenni.

Gondolom, a számla megszűnése előtt a pontokat is érdemes a vízérhez átváltani, vagy micsoda, hogy megmaradjanak.

Azt nagyon nem értem, hogy ha pontokat akar gyűjteni, akkor a pontgyűjtő számlát miért akarja megszüntetni?

"1 év aztán benyeli a rendszer a pénzemet?"

Nincs szó pénzről, ezek ilyen virtuális pontok. Más pontgyűjtő hülyeségek is így szoktak működni, nem tárolják ezer évig, tessék felhasználni időben. El kell olvasni a feltételeket, és vagy elfogadni, vagy otthagyni.

Dikusz 2016.06.22. 17:04:34

@Terézágyú: első körben vizeletkártyát olvastam:)

Amúgy lenne egy kérdésem: árulja el nekem valaki, miért jó az, ha van hitelkártyája valakinek? Nekem nincs (tudom nem vagyok sikeres ember), de egyszerűen nem értem. Sokszor próbáltak már befűzni a kiváltására, a hipermarketerben mégsem tudtam rászánni magam.
Megnéztem a honlapjukon Wizzair-hitelkártya alapból ad 10.000. Ft "jutalmat". Ha egy átlagember/átlagbérből vásárolva használja a kártyát, mennyi idő kellhet ahhoz, hogy érdemes legyen gyűjtögetni ezeket a pontokat?

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.22. 17:05:49

@Figyel Castro: Az erste eladta 15%-t a magyar államnak, meg valami nagy szervezetnek is adott. Ez azért van, mert nem bízik a kormányban, így próbála fogni a tökeit. Mondjuk az elmúlt 6 év gazdasági ámokfutását látva nem is tudom őket hibáztatni nagyon.

a_kelet_nyugatja 2016.06.22. 17:06:14

@sáros_tehén: igen...jobb helyeken ez bizony így van.
Indokolatlanul magasasak a telefon költségek errefelé. (tod díjak per jövedelmek), nem beszélve a szolgáltatási minőségről. (persze ezzel nem szállok vitába, mivel "ha tudsz jobbat, csinálj jobbat és olcsóbbat", és ez tényleg így van) Csak szerintem full gáz, ez a szintű lehúzás.
A szerződéssel sem vitatkozom, a szerződés az szerződés. De nem ez a lényeg. A lényeg a miért, hogy itt miért jó a közepes minőség? Hogy miért elég ez errefelé?

nyakira 2016.06.22. 17:06:16

@a_kelet_nyugatja: úristen, jól értem, hogy a minimálbéreseket burkoltan lefikázod, lealacsonyítod és még ezt a véggggtelenül piti és kispolgári lófaszpontozgatást állítod piedesztálra? Édes istenem.
Ezt a felháborodást sem értem - azaz hogy pont igen - hogy a magyarokkal sokminden megtehető, pont ügyben is. Igen, és? Én meg ezt pont leszarom, mert nem rezdülök erre. Te - és még nagyon sokan - valamiért igen. Néha, nagyonnéha van olyan lehetőség, ami megéri, de ez ritka. S azon sem elegáns agonizálni vagy annak hiányán, elmaradásán. Vagyishogy gáz. Hőbörögjél nyugodtan.

Na mostmár elolvasom ezt a szar posztot, ennyi vaktában lövöldözés után. Fákjú. A megszüntetés rövid ü. Kussoljon, aki ezt nem tudja, kösz.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.22. 17:07:51

@zserzsenne: Szerintem is jó hülyék, hiszen már egymillió forint szalámira és kenyérre való elköltése után összejön 20.000 visszér pont, amiből akár már az egzotikus Bécsbe is el tud repülni a júzer és a pááárja, ha kifog egy akciót, és nem visz persze nagy csomagot. Te mennyi idő alatt vásárolgatsz egy egymilliót kártyával?

Terézágyú 2016.06.22. 17:08:07

@Dikusz:
"miért jó az, ha van hitelkártyája valakinek? Nekem nincs (tudom nem vagyok sikeres ember)"

Nem a sikeresség a kulcsszó, hanem a kor... mi más környezetben nőttünk fel, öreged... akarom mondani váltunk tapasztaltabbá... :)
Én pl. soha életemben nem vettem fel hitelt, és nem is szándékozom soha...

a_kelet_nyugatja 2016.06.22. 17:10:28

@Dikusz: a hitelkártya elsősorban USA találmány. Ott 1-2-3 hónapig INGYEN hitelez neked a bankrendszer, hogy FOGYASSZÁL, pörgesd a rendszert. Utána elég kemény büntető kamatokat használnak, és sajnos sok írástudatlan ezeket a terheket is elviseli. (pl. személyi gyorskölcsön? 40-300% THM? Melyik volt az? Nah és kinek árulták? csak nem a leglecsúszotabb rétegnek itt magyarországon? Uzsorázsni meg illegál persze...)

sztm átlagjövedelmből kb. évente 1 repjegy jön össze. (véleményem szerint átlagjövedelemre tök okés...vagy többet repkednek a magyarok?)

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.22. 17:13:35

@Dikusz: Elnézésedet kérem, ugyan nem nekem címezted a kérdést, de egy részére tudok válaszolni.

Avvan, hogy a hitelkártyára vásárolhacc, és ingyér van a hitel, ha a következő hónap 15-ig az utolsó fillérig visszafizeted. Ha viszont akár egy forinttal is elmaradsz, az egész havi költésre rávernek éves szinten számolva 35% kamatot. Ha nagyon figyelsz, akkor inyér van, ha nem figyelsz, ráfaragsz. Az utóbbiakból szponzorálják az előbbieket, és vastag haszon is marad a banknak.

A saját pénzedet meg 2 hetes államkincstári kötvényekbe fektetheted, éves szinten pár százalék kamatot kapsz rá. Tehát van havi 300 ezer fizetésed, az gyakorlatilag állandóan 3%-ot kamatozik, ha eléggé figyelsz egész évben, akkor nyertél 9000 Ft-ot.

a_kelet_nyugatja 2016.06.22. 17:14:58

@Terézágyú: a hitel ördögtől való...imperialista aknamunka. (Kádár mesélhetne róla).

a hitel: Pénzt veszel vagy eladsz mint árucikket. Ennyi.
Ha kapsz pár százalékos hitelt, és te vállalod a kockázatot hogy ebből gyárat építesz, ami hoz 2, 3x annyit, akkor bőven megéri. (Persze a lényeg, hogy ki mit akar, ki hogyan érzi boldognak magát)
ha adsz pár százalékos hitelet és a felvevő fedezetet ad, akkor kvázi kockázatmentes pár százalékhoz jutsz.

Befektetési hitel vs. fogyasztási hitel. (nah ezen lehet vitatkozni...mert ez már teljesen más téma)

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.22. 17:16:54

Azt még hozzátenném, hogy ha a munkájával is ennyit törődne egész évben, akkor a fizetése sokkal több, mlnt 9000 forinttal nőhetne éves szinten. Persze különböző élethelyzetek vannak, nem akarok igazságtalan lenni.

a_kelet_nyugatja 2016.06.22. 17:17:17

@Firestarter.18: csodálkoznál...

ki van normálisan találva az a rendszer, különben nem futna évek óta (ez nem adófizetői pénz elbaszása, ez a bank tulajok saját pénze, abból finanszírozzák, ha nem működik valami 1 év alatt kiderül és vége...nem kisvasút baszod)

Terézágyú 2016.06.22. 17:20:18

@atpijkamo108:
vagyis vagy "nem figyelsz" és akkor a bank jól megszivat - vagy "figyelsz" és akkor annyit nyersz, hogy egy hónappal előbb megveheted a cuccot, amit akartál - viszont függésbe kerültél a banktól, és izgulhatsz, hogy nem jön közbe valami váratlan, hogy nem tudsz fizetni, hiszen akkor a bank megszivat... ha meg eszedben sincs izgulni, akkor vagy azért, mert nem figyelsz (de akkor a bank megszivat), vagy azért mert van pénzed és biztos pénzed van - de akkor meg minek a hitelkártya? :)

Dikusz 2016.06.22. 17:24:06

@atpijkamo108:
Nekem is vannak pontgyűjtő kártyáim (Spar, Tesco, Auchan). A Spar kártya régen 100 Ft vásárlásakor adott 1 Ft-ot, most mikor-mire adják a pontot, sokszor a pénztárosok sem értik.
A másik kettőt nem tudom követni, de mindháromnál van olyan, ha kártyát használok olcsóbban(?) kapok meg valamit.
Azért én nem szidhatom a posztolót, én sem vagyok jobb. Képes vagyok pl három doboz Mackósajtot venni (persze elfogy) csak azért, mert akkor adnak 1 csomag matricát :)

OTP-nél van számlám. Régen, amikor lejárt a bankkártya érvényessége, és kicserélték, akkor - ha jól tudom - a rajta levő SMART-pontok (vagy hogy is hívták) elvesztek. Nem tudom automatikusan átkerült-e az új kártyára.

Terézágyú 2016.06.22. 17:27:38

@Dikusz:
Nem a pontgyűjtés a baj, hanem, az hogy ennyire rájuk van kattanva valaki, és ennyire paranoiás, mint a pószter :)

Dikusz 2016.06.22. 17:36:14

@Terézágyú: valóban más korban szépkorúsodtunk meg :), már nincsenek olyan terveim, amikre hitelt kelljen felvegyek, könnyen beszélek.

Elhiszem, hogy sok embernek nincs más lehetősége hitel felvétele nélkül lakást venni. Nem is erre értetlenkedtem, pl áruhitelnél nagyon el lehet szállni ezeknek közel 40%-os a kamata.

Terézágyú 2016.06.22. 17:38:06

@Dikusz:
"már nincsenek olyan terveim, amikre hitelt kelljen felvegyek, könnyen beszélek."

De gondolom korábban sem voltak olyanok, amikre hitelt KELLETT felvenni... :)

a_kelet_nyugatja 2016.06.22. 17:39:12

@Terézágyú: a posztoló miért paranoiás? Mert szerinte nem okés, hogy a bank egyoldalúan azt mondja, hogy ennyi volt és ugrott a pontod? (ez nem paranoia, hanem szimpla józanság a kiszolgáltatottság ellenében) Volt jó sok időszak amikor mondta a tibi, hogy csoki...ez mosmár a zállamé. Talán rossz beidegződés a posztoló részéről? Lehet...de nem paranoia.

Dikusz 2016.06.22. 17:43:34

@a_kelet_nyugatja: többek között ezért nincs hitelkártyám. Ismerem magam, nem vagyok precíz. Ha kifutnék a határidőből, akkor sokat fizethetnék.
Külföldön élő (Anglia) barátom fiának a bank felmondta a hitelkártyáját a bank (valami kamu okkal), mert olyan ügyesen használta, hogy mindig ő jött ki jobban belőle.

Terézágyú 2016.06.22. 17:54:54

@Dikusz:
"Külföldön élő (Anglia) barátom fiának a bank felmondta a hitelkártyáját a bank (valami kamu okkal), mert olyan ügyesen használta, hogy mindig ő jött ki jobban belőle."

Jó sztori. És biztos, hogy igaz is, vagy a barátod így dicséri a drága fiát? :))))

gabors 2016.06.22. 17:55:34

@a_kelet_nyugatja: ' Jah, mert errefelé a népeknek ez is belefér...ez milyen pl.? "

Masfele is igy van ez nem kell aggodni...

Dikusz 2016.06.22. 17:57:30

@atpijkamo108: Egyáltalán nem baj, ha válaszolsz nekem. A magyarázat is érthető, ezeket nagyjából tudtam is.

Amíg dolgoztam, az általad említett 300e Ft-os fizetésnek kevesebb, mint a felét kerestem. Éppen ezért nem értettem, ha adott hónap 22-én TV-t szeretnék venni, de már nincs pénzem (ugyan miből lenne) rá, miért jó az, hogy hitelkártyával veszem, ha kevesebb mint egy hónapon belül vissza kell fizetnem. Ugyanúgy pénz nélkül leszek addigra. Az utóbbi tíz évben kellett hűtőt, mosógépet venni. Mind a kettőnél "0" %-os áruhitelt vettünk fel, amit részletekben adott hónap alatt kellett visszafizetni. Persze ez sem volt ingyen, banki költsége azért volt. 90.000 Ft-nak kb 2.500 Ft. Ez szerintem azért jobb, és kísértésbe sem esek, hogy mindenfélét összevásároljak.

a_kelet_nyugatja 2016.06.22. 18:00:23

@Dikusz: Igen, ez megesik...sok banknak (főleg a fiók nélkülieknek) van egy olyan kitételük, hogy minden különösebb ok nélkül 1-2 hónap felmondási határidővel kiszállhatnak a szerződésből. (viszont cserébe midnen általuk nyújtott szolgáltatás díjmentes...szova valamit valamiért. Ált. 1 évig szokott menni, mire a bank úgy dönt, hogy neki ez "nem éri meg". :) Szerintem korrekt.)

a_kelet_nyugatja 2016.06.22. 18:03:41

@gabors: tudnál említeni meggyőző mennyiségű példát? (a keleti, posztdiktatúrák, diktatúrák, fejlődő államok nem számítanak...mivel magyarország is ebben a halmazban van, nem fedi le az általam említett "jobb helyeket")

Dikusz 2016.06.22. 18:05:18

@Terézágyú: de kellett, nekünk is lakásra. Azt viszont úgy vettük fel, hogy a szüleim leadták a tanácsi komfortos lakásukat, és mi lettünk a férjemmel a tulajdonosok, ők a haszonélvezők. OTP értékesítésű öröklakást kaphattunk csak, a tanácsi lakás beszámított értéke az árnak kb 3%-a volt.
A többi hitel a negyven év alatt mosógép, hűtő, TV volt. De ismerve magam jobb is, hogy nem volt hitelkártyám sosem.

gabors 2016.06.22. 18:13:12

@Dikusz: Nem tudom en azert hasznalom mert NEKEM ingyen van. Hasznalok tobbet is.

(Olyat aminek eves dijja van nem hasznalok). Nem szeretek keszpenzt tartani magamnal, es itt mindenhol leht hitelkartyaval fizetni. Egyszer utalok penzt a bankszamlamrol a hitekartya bankjanak kifizetni a mult havi koltsegeket egyben. (Mint atpi irta ez csak akkor eri meg ha valoban tudod is fizetni mert hitelkartyaval "hitelt" felvenni nagyon draga mulatsag 23-25% itt mostanaban)(

Ezenkivul pl. az egyik kutas ceg hitelkartyajat hasznalom tankolni. MERT 10 centtel olcsobb igy gallononkent. az mostani aron 4% megtakaritast jelent.

Sok kartyanal vannak pontok amiket keszpenzben jovairnak. Pl. amit most hasznalok az 1% mindenre es negyedevente mas kategoria 5%.. 2.-dik negyedevben elelmiszer aruhazak voltak ebbol 3 honap allatt majdnem $100 jott ossze ... szoval kicsit odafigyelve jelentosen lehet sporolni .. .persze kesedelmi dij es a kamat brutalis ha nem fizetem vissza idoben (lasd megint atpi)

Vagyis a hitelkartya nem jelenti azt hogy "hitel" veszek fel, csak kenyelmi es keszpenz kimelo dolog. Es szerintem jobb mint debit/bank kartya mert forditott a bizonyitasi kenyszer ha visszaelnek vele.

KaTe 2016.06.22. 18:18:14

Zavart érzek az erőben!

gabors 2016.06.22. 18:23:24

@a_kelet_nyugatja: egy pelda USA T-Mobil ami nekem van ez a legjobb de max egy evig marad meg a penz. Elotte kb 5 nappal kapsz sms-t (ingyen) hogy lejar az ido es bizony a penzed elveszik ha nem csinalsz semmit....a szamot kb 3 honappal kesobb veszik le a SIM-rol es utanna a SIM -s ertektelen (mert vagy nem tudnak vagy nem akarnak uj szamot tenni egy "lejart" SIM-re). Tudom mert igy jartam egy kb 10 eves mobil szamot vesztettem el.

Minden orszagos lefedettsegu cegnel hasonlo a helyzet az USA-ban. Sot a lejarat attol fugg hogy mennyit toltottel fe utoljara min $100 hogy egy evig megmaradjon.. (ebben jobb aT itt) mert ez elso 100 utan mar tolthetsz akar $5-t is az 1 ev ujra indul ...

Szoval hidd ell nem hungaricum !!

Biyadhoo 2016.06.22. 18:47:27

2014 január óta van wizz hitelkártyánk. 261896 HUF gyűlt össze rajta a mai napig. Leutazzuk folymatosan. Soha semmi gond nem volt a beváltással. Jah, ha a hitelkártyát nem fizeted vissza, az drága dolog. És csak jelzem, hogy eddig is az volt, hogy az Erste évente egyszer automatikusan átküldte az egyenlegedet a wizzre, és onnan a wizz 1 éve ketyegett tovább. Szóval sosem lehetett a "végtelenségig" tárolni a pontokat.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.22. 19:01:10

@a_kelet_nyugatja: Hat az vilagos, hogy a banknak megeri... te bank vagy?

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.06.22. 19:06:43

@Terézágyú: Jézusom, vizsgára kéne készülnöm de gyorsan felhívtam az NSA-t, hogy kérdezzék le a shell supershop kártyám egyenlegét, mert GDP-ben kimutatható lenne ha az az összeg elveszne.

Ezzel együtt nem ekézem sem a pontgyűjtőket sem, mert az ingyenpénzél csak az ingyenpia (fakultatív módon az ingyenkurva) a jobb.

Illetve kredit a poszternek is valójában, mert nem szarta telibe az ászf módosítást és kiverte a balhét amikor olyat látott ami nem tetszett neki.

Ha még igaza is lett volna simán állami ösztöndíj

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.06.22. 19:11:52

@Terézágyú: Ne szórakozz! A bankszektorban dolgozók hülyék! Ha elég ügyes vagy ők utalják neked a törlesztőt, nem fordítva!

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.06.22. 19:14:38

@Firestarter.18: Egyrészt ingyen pénz. Másrészt jogi személy kezén simán átfolyik ennyi pénz...

mechanikus körte 2016.06.22. 19:51:34

@gabors: Pontosan így. Én se fizetek kp-val, néhány ezresnél nincs is több nálam, csak ott, ahol a boltos túl szarrágó ahhoz, hogy beruházzon egy terminálra. Erste prémium ügyfél vagyok, épp a héten gondolkoztam, hogy kérek egy Wizz Air hitelkártyát.:-) Az utazás az egyik hobbim, náluk 5-10 ezer forintért is vannak repülőjegyek (legutóbb a bakui járatokat nézegettem), bár nem a kedvenc légitársaságom. Az meg nem egy szellemi kihívás, hogy a határidő lejárta előtti napra minden hónapban beállítja az ember a calendarban az emlékeztetőt, amikor csipog a telefon, leül, és netbankon áttolja a pénzt - azokra a vásárlásokra, amit amúgy is megejtett volna, csak repjegyet nem kapna érte.

megamenn 2016.06.22. 22:07:44

@Manyecs: niccse, meeamikó van, égybűmögöszöm.

ptspts 2016.06.22. 22:15:15

Sajnos, ahová én szoktam utazni, nem repül a Wizz. Ha repülne, valószínűleg megvárnám az olcsó jegyet, gyakran utaznék csomag nélkül, és pontokat is gyűjtenék, hogy néha ingyen is utazhassak. Néhány Calendar-esemény és hírlevélszűrő beállítása nekem megérné.

Dikusz 2016.06.22. 22:22:27

@gabors: Teljesen elfogadható amit írsz. Tudom hogy (itthon is) a nagy többség használ többféle hitelkártyát. Olyan volt kolléganőm is, akihez csak szeretnék hasonlítani precízségben, pontosságban. Amikor kérdeztem tőle miért jó a hitelkártya, akkor azt mondta, amikor hirtelen kell valamit vásárolni hónap végén, jó az. Én akkor is azt mondtam, nem veszek föl azért hitelt, hogy két héttel előbb csináljam meg a havi nagybevásárlást.
Most esett le, nekem bevásárlókártyám van a nagy élelmiszerláncoknál, az nem is hitelkártya, hanem pontgyűjtő kártya. Bizonyos árukhoz olcsóbban lehet hozzájutni, és egyiknek sincs lejárati ideje. Persze ajánlgatták a hitelkártyáikat is, de egyszerűen nem hallgattam végig, úgyis én járok rosszul. Írtam az egyik hozzászólásomban: ha mondjuk TV-t szeretnék venni, nem látom értelmét, hogy a kétszázezres limitű hitelkártyámmal fizessek, majd tíz nap múlva a bankkártyámról átutaljam az összeget. Ha ilyen holmit veszek, akkor a "0"%-os 10 hónapra adott kölcsönt veszem igénybe.

Nyilván az is más, amit írsz a tankolásnál. Sokat használod a kocsit, persze hogy megéri. Az nem fordulhat elő, hogy másik kútnál kevesebbért tudsz tankolni?

A posztoló esetében nyilván megéri a Wizzair hitelkártya: sokat utazik, jól keres, megéri neki. Az ERSTE meg gondolom a tehetősebb ügyfeleinek ajánlja fel ezt a lehetőséget. Nekem nem érné meg, 12 éve utaztam velük, mifrancnak kellene nekem a hitelkártyájuk. Tényleg évente jönne össze egy hamburgerre való.

gabors 2016.06.22. 22:36:09

@Dikusz: "Az nem fordulhat elő, hogy másik kútnál kevesebbért tudsz tankolni?"

Naponta valtoznak az arak es valoban minden kutnal van egy kis kulonbseg ... de ez also-kozepkategoria nem Shell/BP/Mobil es mindig ugyanott tankolok... plusz meg pontokat is adnak igaz csak a sajat uzletukben levasarolhatok de ugyis benzint veszek azon is igy novekszik a megtakaritas meg kb 1%-al de megint inkabb keszpenz kimelet meg praktikus okokbol hasznalok benzinkuton (is) hitelkartyat.

Kutnal beteszem a kartyat utanna annyit tankokolok amennyit akarok. Kesz mehetek nem kell bemenni fizetni vagy aproval szarakodni vagy elore X osszegert tankolni stb. Olyan kuthoz be sem allok amelyik nem onkiszolgalo :-( vagy nem fogadnak el hitelkartyat ... amugy van ahol keszpenz fizetes eseten kevesebbe kerul a benya mint barmilyen kartyaval (na ott sem tankolok)

Dikusz 2016.06.22. 22:41:05

@mechanikus körte: Neked megéri a Wizz-es hitelkártya, mivel szeretsz utazni, és van módod kihasználni ezt a lehetőséget.
Viszont azt nem értem még mindig, ha van az adott bankhoz bankkártyám, rajta a rendszeres havi jövedelmem (nem jön más pénz sose), miért kellene még pluszba hitelkártya. Akkor veszek bármit is, ha összejön rá a pénz, vagy a 0%-os áruhitelt veszem föl pár hónapra, amit a bankszámláról vonnak.

Dikusz 2016.06.22. 22:49:29

@gabors: itt a benzinkutaknál a gyűjtött pontokért csodálatos szerszámokat, késeket, Lego-t, sportszereket vehetsz akár 70%-os kedvezménnyel. De tartok tőle, hogy máshol még így is olcsóbban megkapod ugyanazt :D
Nem tudom, hogy tankolni is lehet-e belőle, de biztos van olyan is.

Dikusz 2016.06.22. 23:01:24

Semmi köze a poszthoz, de tudnátok válaszolni a következő kérdésemre?

Előzmény - Dél-Budán, valamint Újbudán pályafelújítás miatt nem járnak a villamosok. Tíz éven belül ez a harmadik, hogy szétverik az utat. Emiatt a 47-es tuja a teljes vonalon nem jár, helyette villamospótló buszok közlekednek. A probléma az, hogy pont az ablakunk előtt várakoznak az egyik sávban.

Kérdés - miért kell álló helyzetben járatniuk a motort? Nem értem mi az oka, nem mindegyik buszvezető csinálja, de azért tízpercenként csak akad egy amelyik csinálja. Két perccel előbb hagyta abba az egyik, hajnalban meg újra rákezdenek. Nem lehet kinyitni miatta az ablakot, mert nagyon zavaró. Mondjuk annyi jó van benne, hogy újabb típusú Volvo buszok, legalább nem büdösek.

gabors 2016.06.22. 23:34:29

@Dikusz: "Kérdés - miért kell álló helyzetben járatniuk a motort?"

Valszeg csak ekkor van legkondi a vezetonek .... meg esetleg egyebb villamos balhek mint radio es hasonlok ... nem tudom mennyit/meddig tud menni csak az aksirol (A/C valoszinuleg semennyit sem)

a_kelet_nyugatja 2016.06.23. 01:11:25

@nyakira: ejj, hát keményen kerekekítettél egy kissebség komplexust, nem mondom. Tényleg nem érzed gáznak, hogy egy olyan csoporthoz tartozol akit taknyosra lehet szopatni? Aztán ha valakik beszólnak ez ellen, akkor őket jó alattvaló módjára ált. elküldik a picsába?! Tök gáz...igen, feltétlelek, el kell olvasni, elfogadni, vagy sem. DE IDE MIÉRT CSAK A SZAR JUT?! hát azért mert IDE A SZAR IS ELÉG! erre próbáltam rámutatni...minimálbéres arcok? te miről beszélsz?! Mindenki leszar mindent, tök jó. Ez a másik probléma szerintem. A te leszarádos inkább hangzik besértődött, "úgysem tok semmit tenni" leszarásnak. Most muszály ezt?

a_kelet_nyugatja 2016.06.23. 01:16:14

@Firestarter.18: hát azért csinálják mert megéri! :) Kemény ám a bankszakma...ha nem lenne az, akkor valszeg Marika is bankot nyitna! ;) Jah, szívesen nyitnék bankot...de ahhoz még van hová fejlődni. Aztán lehet, h inkább elmegyek halásznak Indonéziába. Ki tudja mi fog boldoggá tenni 5-10-15 év múlva. Nyálas, meg elcsépelt, meg faszom...basszus, csak simán azt tegyük amit velünk is szeretnénk, hogy tegyenek, és akkor nem lenne gond (persze az ember az nem egy ilyen állatfajta! :( )
A poszthoz is: remélem meglesznek azok a pontok! :)

megamenn 2016.06.23. 07:44:55

dzsudzsáááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááák!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Dikusz 2016.06.23. 07:51:40

@gabors: köszönöm a választ, biztos ez van. Már azon gondolkodtam megkérdezem tőlük, miért csinálják, de így természetesen más. Jó hogy nem csináltam magamból még nagyobb hülyét, mint amilyen vagyok. Legalább az szerencse, hogy nem a régi buszokat pöfögtetik még három hónapig az ablak alatt.

Egy előnye azért mindenképpen van, hogy itt állnak. Jövő héten kedden lomtalanítás lesz a környéken. Az erről szóló értesítést majd két hete kiplakátozták. Nagyjából akkor szoktak kocsival beállni a lerakodó helyet őrizni (sokszor éjjel is ordibáltak). Most a buszok miatt nem tudnak, mert csak egy sávban lehet közlekedni.

Dikusz 2016.06.23. 07:53:33

@megamen: ezzel a véleményeddel maximálisan egyet tudok érteni, bár túlkiabálni nem tudlak, legfeljebb így:

DZSUDZSÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

sixtybi 2016.06.23. 08:10:29

@Biyadhoo: csak akkor küldik az automatikusan a pontokat, ha egy éven át nem váltottál be semmit. Ha évente akár egy pontot pontot is attolsz, örökre megmarad a többi.

Dikusz 2016.06.23. 08:22:01

@sixtybi: tulajdonképpen ő is azt írta, mert folyamatosan felhasználják a pontokat. Olyan nagy tapasztalatuk azért nem lehet, hiszen másfél éve van csak hitelkártyájuk. Gondolom saját cége van, hogy ennyi pont összegyűlik rajta.

Dikusz 2016.06.23. 08:27:02

Régi Homárosok - áruljátok el nekem, hogy miért maradhat benn hirdetés hozzászólásként beküldve sokáig, amikor akár nick-, akár a szöveg tartalma miatt sokszor igen rövid idő alatt törlik a kommenteket?

nyakira 2016.06.23. 09:13:21

Ez a kelet nyugattya van vagy húsz éves. Vannak ezek a félkarú rabellók Las Vegasban (is). Minden egyes (meg)húzásra új posztot dobna ki. Ez a terv. Kit érdekelnek a milliók.

É2I 2016.06.23. 09:15:18

A fillérdaszást most nem vesézném.
Sokkal érdekesebb kérdés, hogy a bankok/szolgáltatók/stb egy ÁSZF- vagy szerződésmódosítást bármikor megléphetnek. És maximum annyi lehetőséged van ellene, hogy megszünteted az adott szerződést. Ezt a gyakorlatot kellene már rendbe tenni valamelyik törvényben.
Mert ez simán lehet _direkt_ félrevezetés; akaratlagos átdaszás. Azaz egy cég elég jó feltételekkel tesz neked ajánlatot, melyet emiatt el is fogadsz. Majd eltelik egy fél év és totál szopóágra tesznek egy ilyen módosítással, arra bazírozva, hogy úgy is lesz madár, aki nem olvassa, nem lép és simán benyeli a többletköltségeket, hátrányos szituációkat, stb.
Na _ez az alapvető probléma_ és ezt simán megtehetik, ha valaki meg ellenük fordul, simán mutogatnak az "el lehet menni" táblára.
Ezeknél a cégeknél ott fityeg a hűség idő vagy valamilyen "lánc", ami csak az igénybevevőre vonatkoznak. A szolgáltató meg akkor szarja telibe, amikor akarja. Vagyis pont akkor, amikor már megvan a kritikus tömeg és a megtérülés biztos.
Hogy arról a tényről már ne is beszéljünk, amikor csak elméletileg van meg a szabadpiac, fizikálisan meg nincs. Azt kapod, ami van vagy "el lehet menni".... Hogy daszná meg őket egy ménes, no meg azokat is akik ezt törvény-alkotásbelileg (jajj!) lehetővé teszik. Mi a toszért nincs olyan opció, hogy ha hűségszerződök (jajj2!), akkor az vonatkozzon a szolgáltatóra is. És ne csak kiléphessek adott szívatásból, de fizessék meg a hűség felmondását, mint ahogy ők meg is fizettetik azt veled. Mert neked ott vannak a feltételek és automatikusan számlázzák, ha lelépsz, szerződést szegsz, stb.
Ugyanez rájuk nem vonatkozik; vállat vonnak, megtehetik. Te meg vagy mész, vagy szívod a módosításukat, nincs olyan opció, hogy ok. megyek, de mivel miattad; jár nekem a "fájdalom pénz". Te akarsz módosítani; nem én. (Fordított esetben meg simán kérik tőled a zsét, mert "ott van a szerződésben")

ptspts 2016.06.23. 09:50:20

@Dikusz: A törlés nem igazságos és nem következetes a Homáron. A nem kívánt tartalmakat a Homár szerkesztői bármikor törölhetik. Hogy melyiket törlik végül, az attól függ, hogy egyéb munkáik mellett van-e idejük minden kommentet alaposan átnézni.

ptspts 2016.06.23. 09:50:20

@Dikusz: A törlés nem igazságos és nem következetes a Homáron. A nem kívánt tartalmakat a Homár szerkesztői bármikor törölhetik. Hogy melyiket törlik végül, az attól függ, hogy egyéb munkáik mellett van-e idejük minden kommentet alaposan átnézni.

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.23. 09:50:23

@É2I: Jókat szoktál írni, de most vitatkoznék veled.

"Ezt a gyakorlatot kellene már rendbe tenni valamelyik törvényben."

Az összes hülyeséget szabályozó törvényt törölni kellene! Szabályozza magát a piac! Az ügyfelek ne nyávogjanak, ha valami olyan történik, ami nem tetszik nekik, hanem hagyják ott a bankot! Már nem csak az egyetlen Országos Takarék Pénztár van!

Csalás esetére meg ott a PTK.

"hűség idő"

Nemtom banknál milyen hűségidő lehet, de ha a hátrányodra változnak a feltételek, akkor nem köt.

Legyünk már öntudatos fogyasztók! Az állambécsi meg el van foglalva a focival meg a tolvajkodással, ne várjuk tőle a sültgalambot!

Terézágyú 2016.06.23. 09:59:05

"Eddig csak a hitelkártyások pontjait tudták törölni a kártya megszűntetésével, viszont ahhoz súlyos szerződésszegést kellett elkövetni."

És most a bankkártyásoknak mit kell elkövetni, hogy megszüntessék a kártyájukat?????
Miért tart attól egy bankkártya-tulajdonos, hogy neki most a bank hirtelen megszünteti a kártyáját???

Másrészt: a pószter annak idején elolvasta a szabályzatot, és TÉNYLEG azért döntött az elfogadás mellett, mert a "pontvesztési szabály" csak a hitelkártyásokra vonatkozott????

joska61 2016.06.23. 10:05:47

@sáros_tehén: Fölötte lévő embert ritkán ér posztolnivaló. :-)

atpijkamo108 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.23. 10:17:41

@Homár Hilda: Ezt a SPAM-elő faszt @Pasztel: töröld ki, ha már mindenáron törölgetési ingerenciád van.

atpijkamo109 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.23. 10:22:24

@Dikusz: Ha megengeded, virágnyelven mondom. Kicsit gondolkodni kell hozzá, de így nem olyan offenzív.

Ismered azt a mondást, hogy töke van a menyasszonynak?

De nem menyasszony, hanem nagyasszony.

És nem töke van, hanem egy fasz.

Na, most ezt szűziesen processzáld le...

atpijkamo109 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.23. 10:25:27

@sixtybi: Köszi a kommentet! Ez volt az EGYETLEN koment, ami akármennyire is hasznos lehetett a vízéres pontgyűjtőknek. Nem mondom, hogy így megérte ez a poszt, de munkásságodnak hála nem lett TELJESEN értelmetlen.

atpijkamo109 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.23. 10:29:36

Ja, a gyengébbek kedvéért még cizellálom. Hogy Ki a Nagyasszony? Hát nem a Hedvig. Se nem a Hajnalka. Nem Heléna. Sem nem Hanna... Na, többet már nem segítek.

McZozo 2016.06.23. 12:09:36

@Dikusz: pontgyujtokkent valtozik. Nekem MAlevos Citi kartyam volt hoszzu evekig hasznaltam sose jot oszze meg egy repjegyre valo se.
Viszont pl supershop eleinte nem volt rossz par hambi utan tudtam egy ingyen hambit venni plusba meg egy az egybe valtottak a rajta levo pontokat. DE aztan rajottek hogy nem buli es lerontottak ezeket.

2016.06.23. 13:13:31

nyugi a pénzeddel is ez lesz (van)

Dikusz 2016.06.23. 14:02:15

@atpijkamo109: elsőre törölgetési intelligenciát olvastam.
leprocesszáltam képileg. Szerinted hogy nézhet ki?

Dikusz 2016.06.23. 14:06:07

@McZozo: az még rosszabb lett volna, ha összejön a repjegyre való, csak nem akarsz repülni :))
Ha MALÉV-os kártyád volt, akkor nyilván repkedtél is vele néha-néha, beszámítani nem lehetett?

McZozo 2016.06.23. 14:55:30

@Dikusz: Nem repkedtem vele sajna, nem a malev miatt let hanem mert a Citibankban dolgoztam es ott ezt lehetett kerni. Viszon eleinte figyeltem a pontokat, mert gondoltam ha mar hasznalom akkor legalabb repkedek is majd. na hat nem repkedtem belole sehova olyan minimalis votl a pont hogy neztem kb egy Budapest becs repulouthoz ugy 5-600 evig kelett volna hasznalnom a kartyat :)

gabors 2016.06.23. 15:53:58

@Dikusz: " Legalább az szerencse, hogy nem a régi buszokat pöfögtetik még három hónapig az ablak alatt."

Csak halkan szolok hogy ez lehet szabalyellenes (marmint jaratni a motort) . (nem tudom).

New York-ban par eve hoztak erre torvenyt se a buszok se a taxik senki nem jarathatja a motort parkolas kozben, mert szennyezi a levegot, amellett meg talan a fogyasztason is meg kellene hogy latszodjon, vagyis soforoket is lehet megbasszak ezert .. fordulj a BKV-hez es kerdezd meg mi ott a szabaly ....

gabors 2016.06.23. 15:55:10

@megamen: ez meg mi a pina uj neve ??

Dikusz 2016.06.23. 16:38:22

@McZozo: Legalább megtudhattad volna az örök élet titkát, és addigra lehet újra lenne MALÉV. Képzeld el mennyi pontod összegyülne annyi idő alatt. :))

Dikusz 2016.06.23. 16:48:41

@gabors: ha azért jár a motor, hogy a sofőrök használni tudják a légkondit, inkább kibírom azt a két-három hónapot. Annyira nem fontos, és miért szúrjak ki velük.
Csak az a baj, hogy nem tudom kinyitni az ablakot. Viszont nagyon tudom értékelni amikor beáll a 100 méterre levő megállóba, mert addig amíg nem jön a következő busz, legalább "csönd" van. Tényleg az a szerencse, hogy mindegyik busz a "jobbak" közül való, környezetkímélő(?), és csak hangos, nem büdös.

É2I 2016.06.23. 20:05:25

@atpijkamo108: Ja, hát kicsit terjengős lettem és elveszett a sok bába közt a gyerök.
Szóval: Azt kellett volna írnom, hogy a lelépési díj - és itt nem a bankokra gondoltam, mivel ott ilyen nincs- vonatkozhatna az ügyfélre is. Azaz, ha magamtól eljövök fizetek a hűség hátralévő idejére - a szerződésben - meghatározott díjat a drága szolgáltatónak.
pl: Két év hűséget írtam alá, de fél év után lelépek, a szolgáltató másfél évre kiszámítja a fájdalom díját, fizetek és mehetek. Ám de, ha ő változtat valamit, akkor mehetek isten hírével és örülhetek, hogy nem kér még pénzt. Holott ebben az esetben nem én kértem a szerződés módosítását és anno azért írtam alá, mert _úgy_kalkuláltam_, hogy nekem két év alatt megtérül.
Szóval nekik jár, neked meg max a szád. S)
(Mindez telefon-, netszolgáltatóknál van előszeretettel. De pont ezek módosítgatnak elég sűrűn. De a bankoktól sem szabadulsz meg egyszerűen, ha hitelt vettél fel tőlük szinte azt csinálnak, amit akarnak. persze, ha ez érinti a regnáló politikusainkat, akkor gyorsan lesz egy lex akármi és lehet örülni. Lásd: svejci frank alapú hitelek és tesóik. )

blacha 2016.06.24. 16:59:32

Nekem törölték a wizz bankkártyámat és a pontjaimat tegnap... pár honapja markolták fel a majdnem 10 ezres kártyadijat... ezt hogy a qwaanyjukba képzelik?

blacha 2016.06.27. 12:52:38

@sixtybi: ja... ezzel vége az ingyen repülésnek. Lehet hogy a wizz szolt oda, hogy én nem vagyok jo ügyfél :) majdnem 200 ezer lerepült pontom volt. Szerencsére a törléskor kb. Csak 5 ezer, de akkor is a qwaanyjukat.

sixtybi 2016.06.27. 13:19:33

@blacha: És neked hitelkártya vagy debit kártya volt?

sixtybi 2016.06.27. 13:31:13

@blacha: akkor ennyit arról, hogy paranoiás a cikkíró :(
És hogy értesültél a törlésről?

blacha 2016.06.28. 10:14:24

@sixtybi: nem tudtam használni a bankkártyát. Beléptem a netbankban és ott láttam, hogy eltünt a számlához rendelt kártya és azzal együtt a wizzair pontok is. Hétvégén megvoltam löve, hogy ott a pénz a számlámon, de nem férek hozzá...

sixtybi 2016.06.28. 10:45:00

@blacha: hivatalos levelet kaptál már róla? dobj már egy e-mailt pls nekem sixtybi@freemail.hu - mesélek én is, csak itt elég IQ szegény a többség, nem akarom őket terhelni :)

arepulesmindenkie 2016.06.30. 13:29:51

"Persze nem közölték mi a változás, csak kitették a honlapra az újat, és kézzel kellett összehasonlítanom a régivel, keresnem a változtatásokat."

Word-ben van összehasonlító funkció.

Amúgy ezen a bejegyzésen miért WIZZ logó van, és miért nem Erste?...

Lalia Brownlock 2016.07.09. 17:00:51

Ezt a ponttörléses passzust idén januárban csempészték bele a pontgyűjtő feltételek közé, és valóban sunyi módon AZONNAL léptették életbe, az ügyfeleket pedig nem tájékoztatták róla.
Ha felmondják a kártyádat, onnan fogod megtudni, hogy kapsz egy sms-t, mely szerint a kártyádat biztonsági okokból letiltották. Később kapsz egy levelet, amiben nulla indoklással kitesznek, minden pontodat elveszik. Amit nem mondanak, hogy saját banki tiltólistára raknak. Örökre, természetesen. A kitilitásodat nem adják írásba természetesen.
Rengeteg jogi aggályt vet föl az Erste ténykedése, egy tisztességes bankfelügyeleti ügyintézőnek szívesen adnék tanácsokat arra vonatkozóan, hogyan szorongassa meg a töküket!

sixtybi 2019.02.27. 00:55:33

Na, látjátok, jogos volt a félelem. Az egész story véget ér. Mondjuk nem annyira drasztikusan, hanem bejelentett módon, fokozatosan. :(

sixtybi 2019.03.18. 11:01:26

@szupermacs: Marha vicces vagy. :) Évek óta ingyen utazunk, mi vagyunk a looser-ek, valóban? :) Pár szaros pont, inkább pár millió szaros pont :)
süti beállítások módosítása