Tékozló Homár

Udvarias, de következetlen a Tesco

2016.08.15. 10:01 | Homár Hilda | 69 komment

tesco.jpg

Ja, és a helyesírás is csak minden második bekezdésben az erőssége. Hullámvasút-dinamikájú történet arról, hogy mennyire más az élet a központban és a terepen.

Kedves Homár!

Alább a levelezésem a Tescoval.

Tisztelt Ügyfélszolgálat,

A mai napon kétéves csemetémmel meglátogattam a Gács utca 3. alatt lévő üzletüket. Gyermek ugye kosárban, mert amúgy kő kövön nem marad, elég mozgékony és türelmetlen. Pont ezen okból szoktam az önkiszolgáló pénztárjukat igénybe venni, ahol nagy forgalom esetén is hamar szoktam végezni.

Ma délelőtt szokás szerint a pénztár elé járultam, nyelvválasztás után saját táskámat elhelyeztem a pakoló részen és vártam hogy a munkatársuk jóváhagyja, én naiv. Ugyanis a kolléganő kereken kijelentette, hogy vegyem le, nem hagyja jóvá, ugyanis a gép lefagy tőle. Így egy kevés vita után levettem, majd kétszer kényszerültem pakolni, amit kifejezetten kalandosnak tartok egy türelmetlen kétévessel. Munkatársukat ez nem zavarta, hiszem szinte mellettem támaszkodva csevegett a munkaórái számáról. 

A következőkre szeretnék választ kapni:
- Ha valóban alkalmatlan saját táska használatára az önkiszolgáló pénztár, itt jelezném eddig alkalmas volt, és idézve "lefagy", akkor miért ajánl fel egy ilyen funkciót?
- Ha alkalmas az általam oly hőn áhított saját táska használatára, akkor a munkatársuk miért a vásárlón vezeti le frusztráltságát, fáradtságát, vagy akármilyét?

Egy örökmozgó kétévessel nem könnyen veszem rá magam a vásárlásra és a mai tapasztalatom csak csökkentette kedvemet.

Előre is köszönöm mihamarabbi válaszukat.

Hamar jött a Tesco válasza:

Köszönöm, hogy megtisztelte központunkat megkeresésével, és tájékoztatott minket Váci úti (1138 Budapest, Gács u. 3) áruházunkban tapasztalt, kiszolgálással kapcsolatos észrevételeiről.

Levelét olvasva, sajnálom, hogy negatív benyomást keltettünk Önben. Áruházunk vezetői fontos szempontnak tartják, hogy Vásárlóink minden esetben első osztályú kiszolgálásban részesüljenek, és ennek köszönhetően elégedetten távozzanak áruházukból. Minden munkatársunkkal szemben elvárás – beosztástól függetlenül, hogy Vevőinkkel szemben maximálisan előzékeny magatartást tanúsítsanak. Az Ön panasza teljes mértékben jogos, hiszen levelében említett magatartásforma kereskedelmi dolgozóhoz méltatlan. Sajnos az ügyben érintett munkatársakat konkrét adatok hiányában nem tudtuk beazonosítani, így a körülményeket is ismeretlenek maradtak. Annak érdekében, hogy hasonló eset ne történhessen a jövőben, az érintett terület munkatársai ismételt oktatásban részesültek.

A kérdésével kapcsolatban az következő tájékoztatást tudom Önnek adni:
Levele alapján felvettem illetékes osztályunkkal a kapcsolatot. Munkatársam arról tájékoztatott, hogy van arra lehetőség, hogy a saját táskáját elhelyezze a pakoló részre. Sajnos előfordul, hogy ez a funkció technikai hiba miatt lefagyassza a kasszarendszert. Vásárlása napján is ez a hiba fordulhatót elő.

Tudom, hogy az esetet nem tudjuk meg nem történtté tenni, de kérem, fogadja el őszinte bocsánatkérésünket. Bízom benne, hogy e negatív tapasztalat nem lesz meghatározó, és a jövőben is kedves vásárlóink között köszönthetem Önt.

És a folytatás:

Tisztelt Hölgyem,

Köszönöm válaszát. Mondhatni egész megnyugodva jártam a héten vásárolni és nem is volt probléma, mindenki mosolygott, saját táska használat pipa, öröm és boldogság egészen a mai napig.

Ma, 2016.07.23 10:13-kor, csak a könnyebb beazonosítás végett, szintén elutasították a saját táskám használatát. Ismét kosárból félig kicsüngő 2 éves poronty és ismét a nem a saját táskára. A kérdésre, hogy miért nem, amikor ezen a héten már 2x igen, a válasz az volt, hogy abba nem lát bele a kamera és könnyebb lopni. Mondtam a hölgynek, hogy egész nyugodtan lehet a végén ellenőrizni, de ragaszkodom a saját táska használatához. Erre engedett, majd a kollégájának kifejtette mellettem állva, hogy egyes vásárlók azt hiszik nekik mindent szabad, ez milyen felháborító dolog. Nos, ezzel egyet kel értenem, teljesen fel vagyok háborodva, egyesek mit meg nem engednek maguknak. Ez az Önök vállalatánál teljesen elfogadott? Nem az alfeléből rántott elő a kedves kolléga. Vásárló vagyok, aki egy olyan lehetőséggel szeretett volna élni, amit a pénztárgép felkínál és más Tesco alkalmazottak minden gond nélkül engedélyezik.

Ezek után mondanom sem kell, ismét elfáradtam a vevőszolgálati pulthoz, ahol a következő magyarázatokat kaptam:
Verzió 1.0 : Egyes kollégák megengedik, mások nem, ez attól függ ki van épp oda beosztva
Verzió 2.0: Azért nem engedik meg, mert abba a kamera nem lát bele. Most kapaszkodjon mindenki (!!!!): Ha a táskámból veszem elő a laposra hajtogatott saját táskámat, akkor lehet használni (anyám ez most komoooooly???), mert abba biztos nem dugtam el semmit, ám ha a nagy bevásárlókocsiban tartom és onnan helyezem a gépre, akkor már lehet benne valami. Itt jeleztem, hogy csak bele kell nézni és ugyanott tartunk, mondanom sem kell, erre nem tudtak mit reagálni....
Verzió 3.0 : (ez a személyes kedvencem) Saját táska használata lopásnak számít (ezt a beszélgetésbe bekapcsolódó biztonsági őr közölte)

Ezek szerint a vásárló teljesen hülyének van nézve és ki van szolgáltatva az épp beosztott kolléga kénye-kedvének és örüljön, ha nem hívják rá a rendőrséget lopásért. Mondanom sem kell, egyáltalán nem szórakoztat a dolog és azt hiszem mostantól csak a kínai szezámmagos csirkéért fogok bejárni az üzletsorra. Jelen levelemet továbbítom a Tékozló Homár blogra is.

Üdvözlettel

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sáros_tehén 2016.08.15. 10:11:52

Na jólvan..megvolt a gyerek már az első mondatban..

hisztis picsa a gyerekével vásárolni megy címet lehet adni ennek...

Darth Revan 2016.08.15. 10:13:33

"Egy örökmozgó kétévessel nem könnyen veszem rá magam a vásárlásra és a mai tapasztalatom csak csökkentette kedvemet."

Akkor ne vasaroljal. problema megoldva.

FDToth 2016.08.15. 10:18:23

Azert egy ket eves gyeremeket siman ra lehet venni h maradjon veszteg, neveles kerdese...
Az onkiszolgalo penztar mg itthon nem mukodik teljes koruan, sok termekhez engedly kell, arr ameg varni... Meg amug yis keves vabelole, lehet mar kb mindenhol, sokkal gyorsabb mint a sima penztar (csak sajnos az emberek tobbsege elegge ismeretlefogalmkent ertelmezi ezeket a penztarak, kb nulla logikaval vannak felverzetve)

káposzta 2016.08.15. 10:30:41

Szerintem 2 éves gyereket be sem vihetsz a Tescoba. A cég munkatársai ott hibáztak, hogy nem közölték veled ezt a tényt. Egyébként nem értem miért szopatod magad a Tescóval ÉS egy 2 éves gyerekkel egyszerre. Más bolt nincs a környéken? Hétvégén nem lehet megvenni azt a sok szart mikor segíteni tud neked valaki?

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.15. 10:31:19

En vagyok a terhes, zokogo kistacsko, csak nem latszom, mert a diszlet mogott szima-tolOK.

Jarultam.. Szuloanyad, te urulek. A nyalas olvaso itt becsulettel, nematfutva, hanemrendesen magaeba kivanna tenni A Sztorit, erre te itt ilyet produkalsz. Igenyes muveket igenyes befogadoknak! Az elso adott, mar csak a megfelelo muerto kozeget kell leakasztani valahonnan enter.

LEszuletesem elso mozzanatai e interdimenzionalis fosba: kivalasztottam anyanyelvem, az anyapunciszulocsatornat, majd a regiot, bemondtam telepatiasan a letazonosito serialt, majd megkezdtem eletem. Parszor mar lefagytam, de a homarteruleten azert elfutogatok.

Ervenytelen az egesz. A kedves vasarloink mindketto kisbetu. Hat lehet ezt igy? Ismetelt okitast kovetelek a kommunikacios csatornacsoben megtartva, hordovisszhanggal.

Mindenki mosolygott = ez egy fogyatekos. Az a fajta, aki 2 pofara nyalja le orcajarol a szart, miutan megkentek vele vastagon, de nincs ezzel gond, sot, top elmeny, hiszen _mosolyogva_ tettek ezt.

Drago Brutic1 2016.08.15. 10:35:12

Imádtam az Örökmozgót. Remek kis olcsó utánjátszós művészmozi volt a Körúton. Az összes Fassbinder filmet ott néztem végig kb egy hónap alatt.

Drago Brutic1 2016.08.15. 10:40:20

Egyébként ez így kevés, kedves posztoló. Érzelmi empátiám megnyerése végett még vártam volna egy kis pluszt, egy "ijedt", "megfélemlített" , "megbotránkozó" sírást az örökmozgó részéről, vagy legalább egy álmatlan éjszakát, frusztrációt, traumát, bizalomvesztést a felnőtt társadalom iránt.

The Crazy One 3om 2016.08.15. 10:45:01

Hilda, te a szádra mered venni azt a szót, hogy következetesség?

Manyecska. 2016.08.15. 10:46:52

úgy kell hogy gyereket a bevásárlókocsiba, vonalkódot rá azt nyugton marad! az enyém a kiságyból is kimászott :DD..miközben írtad a pószt a gyerek hol volt?? :) legközelebb kedves apát küldd el hadd élvezze ő is !!

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.15. 11:00:49

@Manyecs: ma mar szuznemzes van. Apropo, te szulni fogsz.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.08.15. 11:18:45

lefagyassza a rencert? akkora a munkaerőhiány, hogy a mucsaröcsögei csimpánzok válaszolnak-é? maaaóóórgitt.

The Crazy One 3om 2016.08.15. 11:34:58

egyébként én imádok a kislányommal bevásárolni, a fél teszkó szerelmes belém. Értem én, hogy frusztrált, meg idegtépő néha a gyerekvállalás, de nehogymár megint mindenki más legyen a hibás a posztoló saját beteg világáért...

Manyecska. 2016.08.15. 11:43:24

nem lehetne-e az örökmozgót jáccótérre vinni stb. a tescoba meg mennyen akinek két anyja van..?? :) ...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.08.15. 11:44:06

Azért legalább a Tesco Extrákban (a Gács utca 3. leánykori nevén a Váci úti Tesco) bevezethetnék a Scan&Go-t. Budaörsön működik, és nem kell kétszer pakolni. Ahogy leveszed a polcról, csipp, és megy a táskába.

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.15. 11:55:15

@The Crazy One harmadik regisztrációja: na ja, de azert ezek a szarra kepzett, intelligencias dolgozok is megerik sokszor a penzuket.
@Peti817172M:Miert ott, mert te ott laksz? Na hagyjuk.

2016.08.15. 12:17:16

@API bőrtok kartszmentes eladó: Attól, hogy lefagy a szupi program, nem az ügyfélszolgálatos tehet. Eléggé idegesítő egyébként, hogy elvileg gyorsnak kellene lennie az önkiszolgáló kasszának, ennek ellenére már a 3. dizájn van rajta nálunk is, mégsem hiszi el, hogy annyi zsömlét vettem, amennyit, a pékáruknál lutri, mit fogad el, mit nem, kicsi dolgokat nem érzékel, a csipogókat meg nem szedi az ügyfélszolgálatos, hanem várd meg a kasszást, ahol ugye sor áll, vagy szólj neki hátulról, na, gondolom, örül neki meg a sorban állók is. Persze ha lenne csak egy fő az önkiszolgáló kasszákra, akkor plusz embert kellene fizetni. Szóval nem egyszerűbb sok esetben.

2016.08.15. 12:21:17

@Manyecs: hátha megéhezik a gyerek és enni akar?? Nálunk pl. lakótelep mellett van a Tesco, oda a legkönnyebb beugrani, ha valaki a közelben lakik, többi bolt drágább, vagy van, amelyik mellettünk van, oda nem megyek, mert állandóan lejárt áruk vannak kitéve, inkább megyek messzebb. Miért kellene megindokolni, hogy miért megy a Tescoba. Ill. már többet nem megy. Persze mehetne nyugiban, ha valaki vállalná a gyereket, de ez itt nem opció. A lényeg, hogy miért van saját táska opció, ha nem működik vele a gép?

Leadfoot 2016.08.15. 12:24:10

Nyugtass meg, hogy a "türelmetlen" gyerekedről azért nem a Tesco tehet!

Manyecska. 2016.08.15. 12:24:22

@Audrey80: Jogos. De én megőrülnék ha hetente többször kéne mennem oda../a kisteszkó pl. megszűnt a Vizafogó mellett../
tegnap kéccer bicikliztem oda-vissza a boltból mert ami itt van brutális, 700 Ft negyed kg tészta.... :D

Manyecska. 2016.08.15. 12:26:16

@Audrey80: tuti én vagyok már öreg de amikor az enyém pici volt a kezébe nyomtam egy almát és levonultunk a kisboltba.zöldségeshez. Aztán a máltai jáccótérre. De az már majd húsz éve volt!:D Mennyi idő elmegy rá ennél már a házhozszállítás is jobb lenne!!

É2I 2016.08.15. 13:05:29

"Ezek szerint a vásárló teljesen hülyének van nézve" Igen. És arról, hogy miért, most tettél bizonyságot. :P
(Totális hisztispitsa picsogás, gyerkőc nyűggel spékelve. Utóbbi - bár sokak szerint mentesítő körülmény- inkább ellenszenvessé teszi a posztolót. Vagyis, ha vállalod/rá vagy kényszerülve, hogy dzsuniorral vásárolj, ne hivatkozz rá!
Hidd el, mást is idegesít, ha a gyerek ordít, a bevásárló kocsik közt rohangál, lerámolja a polcokat, hisztizve breakel a padlón. Így van olyan, aki nem viszi a csimotát vásárolni és van olyan is aki meg tudja NEVELni. De nem kevésbé érdekes az sem, hogy a szaroscipőjű gyereket felültetik abba a kocsiba, amelyet később más is használ/na. Még annak tudatában sem, hogy ez kifejezett opció a boltok részéről - legalább nem rohangál/rámol a gyerek. Bármennyire is leszek ezzel ellenszenves; ott ahol élelmiszert is lehet kapni, ott nem engedném. Arra vannak -már ahol, ugye- a játék-bevásárló kocsik, talán még jobban is élvezik a csöppségek.)

Az már más tészta, hogy a jogrendszerünk alapján -amit a teszkó követ is- kell egy általános pénztáros az önkiszolgáló mellé az alkoholos italokhoz meg a lopásjelzőkhöz.
Ugyanakkor nagyon ellenszenves, hogy már a pénztárosokon is spórolnak. Lehetne gyorspénztár az 1-2 dolgot vásárlóknak -aka két zsemle/fél liter tej kombó-, de az csak a forgalmat gyorsítaná, munkabért nem takarítana meg a kedves áruházlánc.

2016.08.15. 13:11:45

@É2I: A szekérben van gyerekülés, nem kell beleállítani, az csak a Metroban van. A városunkban lévő Tescoban sorra mondanak fel az alkalmazottak, még spórolni sem kell rajtuk, munkaerőhiány van.

2016.08.15. 13:14:07

@Manyecs: Tescoba én sem mentem gyerekkel, nekem két kicsivel kellett volna, nem vagyok őrült :) Hétvégén férj bevásárolt egyedül a Tescoban, hét közben mi meg beugrottunk a pékségbe vagy Sparba/Pennybe/Lidlbe, ha nagyon kellett valami apróság. De 15 perc alatt végeztük, nem nézelődtem kicsikkel.

Tehetséges ugandai buzi 2016.08.15. 13:21:17

Háááj!

Hiányoztam már nektek, ugye? Visszaevett a fene szabadságról.

:-D

É2I 2016.08.15. 13:31:39

@Audrey80: Nem csak arra gondoltam amelyikben állni lehet csak, ha nem arra is amelyikben kihajtható hely van a gyereknek (vagy a táskának?). Mivel semmi sem garantálja, hogy a cipője/ruhája/az éppen majszolt macisajt/félrúdpikkszalámi nem keni össze a kocsit. Hogy arról a fajta egyedekről ne is beszéljek, amelyik a saját tisztaságát se tartja szem előtt, nem hogy a kölkéét... ;)

The Crazy One 3om 2016.08.15. 13:33:20

@Tehetséges ugandai buzi: szevasz. Nekem igen, csípem a tehetséges ugandai buzikat. Tyúkok tojnak?

lcsaszar 2016.08.15. 13:36:32

"Gyermek ugye kosárban" - na ettől szoktam kiakadni. Hacsak nem mózeskosárról van szó, ami 2 évesnél viszonylag ritka. Berakják a gyermeket a bevásárlóKOCSIba (kosarat karon szokás vinni), és köztudott, hogy egy kétéves az utcán előszeretettel lép bele pocsolyába, sárba, kutyus (cuki gazdija) által ottfelejtett ebbe-abba. Én pedig tegyem bele őutána az élelmiszert, tisztítószereket, ruhaneműt, akármit. A bevásárlókocsi nem tologatható járóka!
Amúgy nekem mindig gyorsnak tűnik a Tesco hagyományos, szállítószalagos pénztára, amiből sok is van, csak olyankor kell menni, amikor nincs csúcsidő. Emlékeim szerint Karácsony, Húsvét előtt szoktak kicsit többen lenni, meg hétköznap munkaidő után az átlagnál többen. Aki megteheti (és a posztoló úgy vettem ki, hogy megteheti), az ne nagy forgalmú időszakban menjen. Én néha járok a nevezett Tescoban, és majdnem mindig olyankor sikerül mennem, amikor kihaltnak tűnik.
Szóval az egész nekem vihar egy bili vízben.

É2I 2016.08.15. 13:45:04

@Audrey80: Az meg, hogy sorra otthagyják a tuskót az alválallkozók alvállakozói az alulfizetés, kizsákmányolás eredménye. A lidi már kapcsolt -lehet későn-, a többi még nem.
Magukra vessenek.
Most kezd visszaütni a pofátlan "majd veszünk fel mást az utcáról, ha ennyiért nem akarsz dolgozni" hozzáállás. Persze a sírás már nagy betűkkel megy a címoldalakon, de mindenki hibás, csak ők nem. Erre szokták mondani, hogy BAZINGA.

koprofágia 2016.08.15. 13:57:40

@É2I:
Ne dolj be a propagandanak.
Az egesz arrol szol, azert folyik mnidenhonnan a munkaerohiany, hogy elhidd :
az orszag akkora kiraly hely, hogy itt mar megdoglenek erted a munkaltatok.
Lassan mar nem 2,hanem 2.5 honapot dolgozik egy nemet a te eves beredert.
Nyomjak mindenhol,hogy 2-300 ezer egy kozertben az atlagkereset.
Igen,csak azt felejtik el,hogy 4-5 dolgozora jut egy osztalyvezeto,aki 4x annyit keres,es o is benne van az atlagban.

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.15. 14:17:08

A kubizmus az egy vallas, nem?
@koprofágia: ha m1-hiradot nezel, ott mindig minden no. Ha sokat nezzuk, a faszunk is elkezd. Ez a jo a kormany szocsoveben, raadasul ingyenes. Ha seggbe akarnank kurni sajat magunkat, a rendszer segit a mind tokeletesebb elmeny elereseben - kedvesek. Ja, es mindenki mosolyog kozben!
@lcsaszar: de jaroka, mert ha valakinek gyereke van, foleg, ha no, akkor minden okorulotte forog, ez mar csak igy van! Egyebkent jo eszrevetelezes...

További magyar hang 2016.08.15. 14:23:28

kétéves örökmozgó, akit egy gyógykezelés alatt álló kiskutya vár otthon

Manyecska. 2016.08.15. 14:33:24

@lcsaszar: múltkor felrakta a pénztárnál a szalagra a kis másfél évest anyukája..aszittem rosszul látok..pénztáros is..

Manyecska. 2016.08.15. 14:34:54

@lcsaszar: ja, utcai cipőben. Nem értettem a miértjét. A csomagtartó rekeszbe tök jól elüldögélnek na onnan tényleg ki tudnak zakózni...:)

É2I 2016.08.15. 14:52:42

@koprofágia: Nem dőltem be, de az tény, hogy 2-3 hónap alatt lecserélődik majdnem az egész eladói csapat nálunk is - pedig ez egy elég kis város, munkahelyek nélkül. És az, aki már belekóstolt hogyan belezik ki a kevés fizetéssel, túlórák el nem számolásával, idióta időbeosztással nem nagyon megy vissza.
De azt sem tartom pozitív propagandának, amikor a kurmányerők nyögik ki, hogy hát, igen nálunk is felütötte a fejét a munkaerő hiánya. Meg az, hogy a drága Vargamiska már járulékot csökkentene, na ez sem nem a pozitív önkritika része.

@Manyecs: Oszt vonalkód vót-e a kis másféléves lurkó homlokán? És a kedves anyuka segge fölött ribanc renccám? Mer ezek nélkül nemérvényes :)

mechanikus körte 2016.08.15. 15:29:41

Most már megnézem ezt a "saját táska"-opciót, én is az önkiszolgáló pénztárt szoktam használni, még sokkal gyorsabban haladnék, ha csak egyszer kellene pakolnom. Ha ez elérhető, felkínált lehetőség a kasszagépen, akkor teljesen igaza van a poszternek, hiába savazzátok. A biztonsági őrt pedig ott helyben küldtem volna el a pitsába a benyögéséért, majd ha bekerül a tecsó ÁSZF-be, hogy kizárólag helyben vásárolt szatyorba lehet rakodni, és ezt jól látható helyeken, rögtön a bejáratnál is kitáblázzák, akkor ugathat.
Amúgy egy kétévesnél MÉG piszkosul nem nevelés kérdése, hogy békésen elálldogál-e a pénztárnál, aki meg ennyire beteg lelkű, hisztis balfék, hogy zavarja, ha kiskorúakat is beengednek az áruházakba, menjen este 10-kor, éjjel-nappaliba vásárolni.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.15. 15:42:02

"azt hiszem mostantól csak a kínai szezámmagos csirkéért fogok bejárni az üzletsorra"
Fel is számoltatják magukat rögtön ... ja nem.
bit.do/votma

Blintboy 2016.08.15. 16:17:35

Hisztis anyuka ... Mindenki megoldja. Tegye ezt Ő is. Ha valamit nem lehet, nem pampogni kell, hanem alkalmazkodni.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2016.08.15. 17:50:28

A házhozszállítást vajon nem pont az örökmozgó kétévesek anyjának találták ki?

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.08.15. 19:42:18

""Gyermek ugye kosárban,"
azért remélem, hogy itt a bevásárló kocsira gondolt a szerző,és nem a kék tescos bevásárló kosárra...

Répázó 2016.08.15. 21:31:38

"Minden munkatársunkkal szemben elvárás – beosztástól függetlenül, hogy Vevőinkkel szemben maximálisan előzékeny magatartást tanúsítsanak. Az Ön panasza teljes mértékben jogos, hiszen levelében említett magatartásforma kereskedelmi dolgozóhoz méltatlan." Az anyaországban a dolgozók fizetése átszámítva úgy nettó 320ezer forint. És ugyanezt követelik meg tőlük. Talán ha megközelítőleg ugyanezt a bért is kapnák.... Hmmm... Csak elgondolkodtam egy kicsit. No persze erről nem a vevő tehet, de hát mégis, azért van benne valami nem?

Jossarian 2016.08.15. 22:18:45

Mar csak a hulyek maradtak ott, mar a felhulyek is kulfoldon takaritanak, jobb nem lesz a kiszolgalas az biztos...

Jossarian 2016.08.15. 22:23:16

Nahat, a homaralkalmazott retardalt kommenthuszarok szerint mar megint a posztolo a helikopter... Micsoda meglepetes! Nektek kellene szopnotok mindennap valamilyen formaban de lehet, hogy azt teszitek es meg elvezitek is. De minek ezt nyilvanossagra hozni? Es foleg itt???

Jossarian 2016.08.15. 22:28:11

@Manyecs: The Simpsons rajongo teszkoarufeltolto szabadidejeben vasarolt. Szavazati joga is van, sztem gyakorolja is.

Jossarian 2016.08.15. 22:44:08

@Dávid András: a fejed alapjan neked netto 50000 ez adnek barhol a vilagon. Forintban. Es sztem neked is szavazati jogod van es gyakorlod is. Hiba

gaillac 2016.08.16. 07:51:35

Kedves posztoló!

Nagyban megkönnyítenéd a Tesco dolgát, ha beazonosíthatóvá tennéd a "kedves" dolgozót. Hajszín, piercing, tetkó, bármi - így legalább tudnának intézkedni.

+ Az összes anyahibáztató minekmegyagyerekkelbevásárolni faszkalap szarjon sünt!

Manyecska. 2016.08.16. 08:04:18

@gaillac: itt minden nap elütnek párat. Nagyon gusztustalan így is..@Jossarian: félresikerült építő jellegű kritika. akinek van 17 év körüli csimótája megérti :D

Manyecska. 2016.08.16. 08:07:33

@Jossarian: ja, addig a kocsiBAN toporgott a kis uccai cipőjében, a jó édes anyját az összes ilyen gyökérnek én meg rakom be a zsemlét, húst, bammeg, otthon az asztalon táncol a gyerek vagy mi?? :D KÖJÁL besírna. Másik kedvenc amikor az árufeltöltők cipővel felállnak a hűtőpult szélére-virslitől 5 centire- egyet már küldtem el a p..ba ezért. Baszki ekkora gyökerek miért léteznek????

joska61 2016.08.16. 10:48:14

Nekem eddig minden panaszomat flottul rendezték.

Audrey80 (törölt) 2016.08.16. 11:23:23

@gaillac: szerintem meg nem az alkalmazott tehet arról, ha a rendszer lefagy és anyuka nem érti meg, hogy "kérem ne használja a saját táska opciót, mert lefagy a rendszer". Most mit várt még tőle? Segítsen pakolni? Nem az a dolga.

gaillac 2016.08.16. 11:50:05

@Audrey80: ha nem az a dolga, hogy segítsen a vásárlónak, akkor mi? Biztosan nem azért fizetik, hogy a kollégákkal csacsogjon.

"Munkatársam arról tájékoztatott, hogy van arra lehetőség, hogy a saját táskáját elhelyezze a pakoló részre. " - írja a Tesco a válaszlevélben. Arról, hogy lefagy a rendszer, nem az alkalmazott tehet, de nem is az anyuka. Emiatt letolni, kioktatni és lopással vádolni elég prosztó dolog.

ebella 2016.08.16. 12:02:00

Tanulság, nem kell önkiszolgálni a pénzárnál! Dolgozzon meg a magas áraiért a Tesco!

Répázó 2016.08.16. 12:17:38

@Jossarian: Gratulálok! Ez aztán magasröptű volt. :-D A stílus maga az ember, mint mondják.

Audrey80 (törölt) 2016.08.16. 12:49:39

@gaillac: de utálom, elszállt, amit írtam.
Pakolnia nem kell. Nálunk mindig sokan vannak a vevőszolgálatnál, szóval kevés az ember. De még az a kevés sem tudja megjegyezni, hogy ugyanazt mondja, ez a baj. Mi az, hogy egyesek megengednek dolgokat, mások meg nem a saját táskával. A kamerával meg lopással meg egy hülye magyarázatot adtak, szóval ezentúl tessék színpadiasan kifordítani a kamera felé a táskát, hogy üres, már amennyiben használható.

gaillac 2016.08.16. 13:16:17

@Audrey80: abszolut egyetértek.

Ami engem illet, nem szívesen használom az önkiszolgáló pénztárt, amióta egyszer sikerült megtapasztalnom vele a Murphy összest. Minden vonalkódot legalább 3x kellett leolvastatnom, a papírpénzt nem fogadta el, az érintőkártyát visszautasította, a PIN kódomat én felejtettem el (mentségemre szóljon, új volt a kártya)... és mindezt a csúcsforgalom közepén. Szerencsémre a pénztáros rendes volt, zokszó nélkül segített (köszönet érte!), és még a sort sem kellett újra kivárnom, szóval végül is jól sült el a dolog, de azóta maradok a hagyományos megoldásnál.

Jossarian 2016.08.16. 20:16:24

@Dávid András: amit kommentben irtal az csak alatamasztja azt amit en valaszoltam neked. Szar dolog de ez van

Répázó 2016.08.16. 20:20:04

@Jossarian: Mit te fogyatékos? Mit támaszt alá? Azt hogy akkora bunkó vagy mint egy ház maximum. Na kopj le!

Jossarian 2016.08.16. 20:49:51

@Dávid András: Na ez a komment is illik a fejedhez :-D

ergerberger 2016.08.16. 22:12:57

De bezzeg amikor belédurrantották neki azt a gyereket, keményen, vastagon, akkor jó volt, mi?
Meg amikor az én adómból küldi neki Állam bácsi a szaporodási segélykét, az is jó, mi?!
De picsogni azt kell miatta folyamatosan, meg elvárni mindenféle különjogokat, ugye?

Répázó 2016.08.16. 22:45:53

@ergerberger: És amikor az a gyerek fogja fizetni a szánalmas nyugdíjadat az adójából az is jó lesz ugye? Nem kéne kicsit gondolkodni?

Treff Bubi 2016.08.17. 10:16:54

Van egy alternatív megoldás: ne te menj a Tescóba, hanem ő jöjjön el hozzád (házhozszállítás).

konigjanos 2016.08.20. 14:43:53

"Gyermek ugye kosárban, mert amúgy kő kövön nem marad, elég mozgékony és türelmetlen"
Basszus, ennyire kurv@ nagy luxus már a mai világban gyereket nevelni? otthon se marad kő kövön? south parkban találtak ám megoldást!
loopr.indavideo.hu/video/Ulj_le_es_tanulj

Tony Almeida 2016.08.22. 12:49:43

Gyerek, kiskutya mindent überel.

Komrob 2016.08.24. 19:35:19

Én több dolgot nem értek a posztban:
1. Mijafene ez a sajáttáska-dolog? Önkiszolgáló kassza - jó dolog, gondoltam én. De én eddig csak nem-magyarországi önkisz. kasszát láttam. Jól értem, hogy az ember nem pakolhat bele a saját táskájába? Akkor hová? A szomszédéba, vagy az utánam következőébe? És ha a "normál" kasszánál fizetek, akkor miért pakolhatok a saját táskámba?
2. Ha valaki kinyom magából egy gyereket, akkor miért várja el, hogy emiatt az egész világ haptákban álljon neki?

Audrey80 (törölt) 2016.08.28. 12:44:48

@gaillac: ez vicces :) Engem is beparáztatott legutóbb, hogy mi van, hamis a pénzem, hogy állandóan visszadobja?
süti beállítások módosítása