Tékozló Homár

Kalandok bürokráciában: "A helyszíni szemle igazolta, magánszemély vagyok"

2016.08.29. 10:15 | Homár Hilda | komment

2917580140_1.jpg

Rutinos Homár-olvasóknak mondanom sem kell, hogy levélírónk az ominózus helyszíni szemlét megelőzően is igyekezett magánszemély mivoltát bizonygatni, csak hiába. És bár sokáig ez az abszurd vonal tűnik a fő csapásiránynak a sztoriban, az igazi homárfaktor a végén üt be. Klasszikus arcletépő "Kalandok bürokráciában" opusz, ezúttal a Vízművek vezényletével. 

Sziasztok,

Most olvasom, hogy a Fővárosi Vízművek reklamál, amiért a viccpárt poénos szövege szerintük megsérti a társaság jó hírnevét. Nos, hát akkor álljon itt a mi történetünk, amire szokás mondani, az élet a legjobb rendező. A jó hírnév pedig ennek fényében még költői túlzásnak is erős.

Tavasszal vásároltunk egy budapesti ingatlant amely összközművesített. Az áramot, gázt sikeresen átírtuk az előző tulaj nevéről a sajátunkéra, azonban a vízművekkel nem volt ilyen szerencsénk. Az előző tulajdonos ugyanis Kft-ként szerződött a szolgáltatóval, így már rögtön az iratok leadásakor jelezték a problémát, ők magánszemélyként velem így nem tudják, hogy tudnak majd szerződést kötni. Ott és akkor azonban ez annyiban maradt, mondtam, hogy márpedig - mint ahogy az adásvételin olvasható - én magánszemélyként vásároltam a helyet, úgyhogy legyenek kedvesek elkészíteni a papírokat, kiküldeni, a belső bürokratikus rendszerükkel meg küzdjenek meg ők maguk.

Eltelt pár hét és megérkezett a szerződéstervezet, amelyben én mint magánszemély, vállalati tarifát lettem volna köteles fizetni, valamint vízközműfejlesztési hozzájárulást. (Az kisebb szívrohamot okozott, hogy ennek a mértéke évi 370e Ft, de később kiderült, ez egyszeri díj és az előző tulaj már befizette, így nekem nem kell.) A vörös köd ekkor szállt le először, felemeltem a telefont és hívtam a Vízvonalat. Előadtam a történetet, pislogott szegény ügyintéző nagyokat és vakarta bőszen a fejét, hogy hát ez így nagyon nem jó. De legalább vele egy véleményen voltam. Abban maradtunk, hogy írjak nekik emailt és majd megszakértik. Ez meg is történt, kértem, hogy legyenek kedvesek felvilágosítani magánszemélyként hogyan fizethetek vállalati tarifát, majd vártam pár napot. A válaszban két törvényi hivatkozást találtam, meg valami értelmezhetetlen zagyvaságot, hogy márpedig nekik van igazuk. A két idézett törvény közül egy sem volt már hatályos, úgyhogy postafordultával megkértem őket, a valós jogi szöveg megküldésére. Válaszukban már csak egy törvényi hivatkozás volt, ami mint később kiderült alfája és omegája lett mindennek, így idéznék:

(Lakossági felhasználónak minősül) „az a természetes személy felhasználó, aki nem jövedelemszerző gazdasági tevékenység keretében, saját háztartása, üdülő vagy hétvégi ház, garázs ellátása érdekében veszi igénybe a víziközmű szolgáltatást, valamint a társasház és lakásszövetkezet.”

Igaz hogy én természetes személy vagyok, igaz, hogy nem folytatok jövedelemszerző tevékenységet, de mivel az ingatlan nem üdülő, hétvégi ház, garázs, illetve miután nem lakás - ezért háztartásnak sem minősül - ők kénytelenek rám vállalati felhasználóként tekinteni. Ezt persze vitattam, leveleztünk pár hétig, de hajthatatlanok voltak. Abban maradtunk, hogy tartanak egy helyszíni szemlét, aztán majd kiderül. (Közben én beszéltem az önkormányzattal, és megtudtam, hogy egy 2013-as fővárosi rendelet miatt nem lehet lakássá minősíteni ingatlant azon a környéken, ugyanis a rendelet megtiltja ezt 3 méteres szint alatt, azaz csak 1+ emeleti ingatlanok lehetnek lakások, földszinti, illetve az alattiak nem. Mindezt annak ellenére, hogy a szóban forgó társasházban, illetve az utcában is több földszintes lakás van, de hát azt 2013 előtt nyilvánították azzá, így jártunk.) A vízműves emberke megjelent a helyszínen, szemlézte a dolgokat, felírt mindent, és mellékesen megjegyezte, hogy elméletileg a vízóra szabálytalanul van bekötve. Majd elment.

Pár hét után felhívtam őket és rákérdeztem, hogy áll a dolog, mikor lesz szerződésünk, elvégre negyed éve tulajdonomban az ingatlan, a csekkek jönnek, de szerződés az meg sehol. Majd megsürgetik – jött a válasz, azon kérdésemre pedig, hogy azzal a párszáz forintos csekkel mi legyen azt válaszolta a hölgy, hogy amíg nem tisztázódott le milyen tarifa, addig ne fizessem be. Hát jó – mondtam, majd letettük.

Teltek a hetek, jött az újabb levél, amiben kifejtették, hogy a helyszíni szemle igazolta magánszemély vagyok, nem folytatok jövedelemszerző tevékenységet, de hát mivel a tulajdoni lapon nem lakás szerepel, ezért vállalati tarifa lesz, úgyhogy írjam alá a szerződést. A történet ezen részét itt elengedtem, úgy voltam vele, alig fizetek vízszámlát, a rezsicsökkentés 10%-át meg évekre előre eltelefonáltam már ezekkel a balfaszokkal, úgyhogy aláírtam, visszaküldtem és befizettem azt a pár darab ezer forint alatti csekket.

A következő meglepetés a következő csekknél várt, ahol késedelmi kamat címszóval rámberheltek csekkenként párszáz forintot. Vörös posztó le, telefon fel, ügyintéző kér. Tanulva az előző hetek csigalassúságú ügyintézési tempójából, rögtön hivatalos panaszt tettem, kikértem a telefonbeszélgetéseket (amiben ugye a hölgyike kifejtette, hogy ne fizessek be semmit), kikértem az ügyintézési számot, majd levelet is írtam, hivatkozva az ügyintézési számmal, nomeg persze mindkét platformon sürgősségi kivizsgálást kérve. Ez utóbbi leheletnyit gyorsított az ügyintézésen, egy hét múlva jött a válasz: az ügyintéző tévedett, a kamatokat törölték. Mindenki heppi, hurrá.

Majdnem. Nem sokkal később ajánlott tértis várt a postán a vízműtől. Kibontottam és az alábbiakról kaptam tájékoztatást: a helyszíni szemlén kiderült, hogy szabálytalan a bekötés. 30 napom van korrigálni ezt, emellett pedig 30e Ft-os kötbért fizessek, de most rögtön. Egy kis magyarázat: Egy 2015-ös rendelet szerint a telekhatártól maximum 1 méterre kell lennie az órának. Amögött szabálytalan. Nálunk ez 2 méterre van, de mivel a társasház vize is ugyanott jön be és az órájuk legalább 10 méterre van a telekhatártól, - több tízezer más budapesti ingatlannal együtt - az egész úgy ahogy van, szabálytalan tavalytól. A közös képviselő először röhögött, hogy ez csak vicc, engedjem el, nem létezik, hogy emiatt megbüntetnek, vagy átszereltetik. Amikor megkérdeztem, hogy és a kötbéremet kifizeti-e, akkor már nem nevetett olyan harsányan.

Új panaszlevélben jeleztem a kedves szolgáltatónak, hogy a vízórát ők kötötték be (ezt a helyszíni szemlés vízügyes elismerte) az órát nem tudom arrébb rakni, mert a telekhatáron nincs főcsap, csak az óránál, illetve az utcán amihez nekem tilos nyúlni, így az állapotot ők okozták, ők tudják megoldani, ne engem baszogassanak. Ja, és sürgősen. Na, ennek már több mint három hete, azóta hullaszag és nyugalom.

Voltak kötelező kétéves vízóracserén az új órát pont ugyanoda rakták vissza ahol volt. Amikor rákérdeztem a szerelőnél, hogy ez így most hogy, akkor csak legyintett, mondván „szerintem csak pénzt akarnak”. Külön hab, hogy az órát rosszul rakták be, másnapra eláztunk, hétfőre újra várom őket. Mint ahogy a panaszomra is a választ lassan egy hónapja.

Ennyit a jó hírnévről, inkább LSD-t raknának a vízbe.. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

230e 2016.08.29. 10:24:04

Nem rakják a vízbe, ők használják el.

Antalbaba 2016.08.29. 10:31:32

Ez roppant fájdalmas:-((( Kíváncsi leszek majd a FRISSÜLTre...

Terézágyú 2016.08.29. 10:49:40

Nem értem. A pószter vett egy lakást, ami nem is lakás, mert nem lehet lakássá nyilvánítani?.....

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.29. 10:49:52

remélem a folytatásról is értesítve leszünk :(
ja, és a wasserművek meg szarjon sünt

Manyecska. 2016.08.29. 11:04:24

a képen látható viztoronyból szoktak pontosan belátni mivel az ágy pontosan az ablak mellett van a sokadikkon. kérem áthelyezni!!!!! sérti a magánélethez való jogot én meg a közerkölcsöt :D @Terézágyú: igen! Úgy tűnik!

Terézágyú 2016.08.29. 11:07:21

@Manyecs:
"a képen látható viztoronyból szoktak pontosan belátni"

konkrétan merre kell nézni?

Manyecska. 2016.08.29. 11:11:24

@Terézágyú: konkrétan csipőig érnek a panorámaablakok a plafonig, gondolhatod esténként-hacsak a redőnyt nem húzod le de akkor meg lehet fulladni..

Terézágyú 2016.08.29. 11:12:26

@Manyecs:
ne dicsekedj. ebben a korban már nem illik.

230e 2016.08.29. 11:13:01

@Terézágyú: Lakás az, mert az önkori rendelete csak a 2013 után minősített ingatlanokra vonatkozik, ez pedig a leírás alapján korábbi.

Terézágyú 2016.08.29. 11:16:11

@230e:

"hogy a helyszíni szemle igazolta magánszemély vagyok, nem folytatok jövedelemszerző tevékenységet, de hát mivel a tulajdoni lapon nem lakás szerepel, ezért vállalati tarifa lesz "

"egy 2013-as fővárosi rendelet miatt nem lehet lakássá minősíteni ingatlant azon a környéken, ugyanis a rendelet megtiltja ezt 3 méteres szint alatt, azaz csak 1+ emeleti ingatlanok lehetnek lakások, földszinti, illetve az alattiak nem. Mindezt annak ellenére, hogy a szóban forgó társasházban, illetve az utcában is több földszintes lakás van, de hát azt 2013 előtt nyilvánították azzá"

230e 2016.08.29. 11:19:32

@Terézágyú: Meghajlok igazad előtt, valóban nem lakás, akkor a poszter szívni fog.

Manyecska. 2016.08.29. 11:26:23

@Terézágyú: úhhh pedig mekkora fles amikor két 42 éves ember eldobja a mankóját a sarokba esténként :D

Terézágyú 2016.08.29. 11:27:20

@Manyecs:
és már tele van a sarok mankókkal...

Terézágyú 2016.08.29. 11:29:00

@230e:
Valójában ezt a tényt elfogadta, tehát az addigi harca felesleges volt - de ezzel összefüggésben van-e hogy másik problémája támadt, most a vízórával?

szekertabor · provo.blog.hu 2016.08.29. 11:29:33

Csak laikusként kérdezem, melyik jogszabály rögzíti, hogy háztartás csak lakásnak minősített ingatlanban lehetséges? Ha ugyanis ez nincsen szó szerint leírva, akkor a poszter lakossági felhasználónak minősül és kész.

Terézágyú 2016.08.29. 11:37:18

Egyébként én is tapasztaltam, hogy rengeteg ilyen frissen hozott szabály van, amibe vagy belekötnek vagy nem - attól függ, hogy az illető mennyire veszi komolyan a dolgokat...

Nekem is mondták, hogy a mellékvízórát feljebb kell emelni, egy új szabály miatt - aztán végülis a főfőszakértő nem szólt rá semmit.
Hasonló volt a gázmérővel is...

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.29. 12:04:08

@Manyecs: seráfütty, előbb-utóbb elfogynak a mankók ;) akkor mivel fogtok dobálózni? :D

The Crazy One 3om 2016.08.29. 12:17:44

ez tök szar, de ezáltal mennyivel lesz drágább a víz, ha céges tarifa?

Manyecska. 2016.08.29. 12:36:49

@The Crazy One 3om: pár helyi adót is kivethetnének rá pl.:P.. @Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: szavakkal..:D amikor úgy kezdi hogy ' mi van nyuszi..??" akkor vadulok be igazán :D.ON

É2I 2016.08.29. 12:44:23

Izé, ha csűrjük-csavarjuk a vízóracserénél legitimálták a jelenlegi állapotot. Tehát neked van egy szabályos mérési helyről kiállított kapcsolási lapod, mely a szolgáltató - vagy annak alvállalkozója által lett kiállítva. Bár a kardozásba még ezek után is beleállhatnak, mert ha erről is :
" vízműves emberke megjelent a helyszínen, szemlézte a dolgokat, felírt mindent, és mellékesen megjegyezte, hogy elméletileg a vízóra szabálytalanul van bekötve. " írtál alá valamilyen dokumentumot, akkor akár még a kötbért is jogosnak vehetjük. De, ha már a szolgáltató által aláírt szerződésed van, akkor megint csak benézték. Ha.....
Jól van nem csavarom tovább, nem egyszerű a helyzeted; kitartás!

Annyi még belefér, ha a rosszul felrakott vízóra miatt keletkezett károd/másnak okozott azt jegyzőkönyveztesd és nyújts be kártérítési igényt. Talán még a kötbérrel szemben is más lesz a hozzáállás.

Terézágyú 2016.08.29. 12:53:50

@É2I:
"a rosszul felrakott vízóra"

nem "rosszul van felrakva", hanem megváltoztak a szabályok... ami eddig jó volt, most már nem jó.

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.29. 13:37:10

a Sziasztok, után kisbetű a bekezdés-kezdés.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.29. 13:44:16

@API bőrtok kartszmentes eladó: A "Sziasztok" után felkiáltójel kell. Utána természetesen nagybetű az új mondat (és egyben új bekezdés).

Sem bekezdést sem mondatot nem kezdünk kisbetűvel. Kivéve, ha nemecsek ernő családneve az első szó.

Manyecska. 2016.08.29. 14:12:18

@API bőrtok kartszmentes eladó: engem izé Engem az a képen lévő-torony alatt- Libresse-reklám lyobban zavar!

É2I 2016.08.29. 14:25:55

@Terézágyú: Akkor értelmezem neked: A második bekezdésben a "rosszul felrakott vízóra" a cserére utalt, melyet valószínűsítettem a keletkezett beázás és a posztoló által közöl tényekből.
Tehát nem érinti a _szabálytalanul_kialakított_ vízmérés_helyének tényét. Mely esetünkben vitás kérdés, mivel egyelőre visszaható törvényeket, szabályozásokat, miegyebet csak kedves kurmányuk hozhat létre, nem ilyen szolgáltató társaságok.
Bár nem olvastam az ÁSZF-üket, de feltételezem ott is csak annyit írhattak le, hogy "új fogyasztóként" azzal kötnek szerződést, aki(k)nek a telkén szabványos leállás van. A szabványosítást megkövetelhetik, de itt is léteznek megkötések törvényi részről. De ez már bonyolult és csak az aktualitás teljes ismeretével foglalható állás.
(Egy kis színes: Nálunk -áramszolgáltató- csak akkor lehet kötelezni a jelenlegi irányelvek szerinti bekötésre az új tulajdonost, ha az igényelt helyen nincs jelenleg kialakított fogyasztási hely, vagy az már _több_,_mint_ egy_éve aként _nem_ üzemel -azaz, ki van kapcsolva, lebontották, ellopták, stb. )

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.29. 14:28:35

Gyakorlatilag maradt bruttó 5, nettó 4 törzskommentelő, király.

Pár dolgot nem értek az agyammal:
- 3 méter alatt miért nem lehet lakásház valami, milyen környék ez ott?
- elméletileg volt bekötve rosszul az óra, meg gyakorlatilag IS
- hogy volt ez az elázás? a sztóritörténet fűszerjeitől ne tessék eleve megfogasztani minket!

E posztot egy nő írta. Már tapasztaltan.

Terézágyú 2016.08.29. 14:30:58

@É2I:
Igaz, azt elfelejtettem, hogy volt a sztoriban egy harmadik etap is, hogy elázott (valami).

Viszont az, hogy át kell helyezni a vízórát, az még a vízóracsere előtti dolog. Amióta kicserélték neki, azóta ez az ügy is elült.

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.29. 14:34:16

@atpijkamo116: erre hozz hivatkozást, mert a sziasztok után vessző van, tehát az a mondatkezdés, közléskezdés. Megszólítás után (iráshjellel lezárva) nyilván nagybetű lenne. Így nem. Mindjárt kiderül hol az igazság. Zsurnaliszta koromban is vesszős mekszólítással operáltam mindig és kisbetű jött aztán. Nem kizárt, hogy szar voltam mindvégig.
@Manyecs: nemsokára megellesz.:D

Terézágyú 2016.08.29. 14:36:55

@API bőrtok kartszmentes eladó:
Nyilván: ha nem új mondat, akkor meg miért új bekezdés...?

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.29. 14:38:33

@É2I: "írtál alá valamilyen dokumentumot, akkor akár még a kötbért is jogosnak vehetjük."
Mert?
Meg nem úgy fest, hogy bármit is elismernének a maguk részéről - mert hát pénzt akarnak. Kíváncsi lexxek. Ha vadonban laknának tökre nem lenne ilyen gond.

Nick-son 2016.08.29. 14:58:46

Hát igen... nekem is volt ilyen ingatlanom és tényleg hiába magánszemély a tulajdonos, ha pl. üzlethelység az ingatlan akkor nem lakossági tarifát számolnak.

FDToth 2016.08.29. 15:02:25

hasonló: tavaly februárban a laklásban a vízművek embere cserélte a vízórát, idén májusban lett volna hitelesítés, de nem jó, mert túl magasan van. és 1 évvel ezelőtt miért szerelték be?

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.29. 15:05:17

@API bőrtok kartszmentes eladó: "a sziasztok után vessző van, tehát az a mondatkezdés"

Megszólítás.

É2I 2016.08.29. 15:06:36

@API bőrtok kartszmentes eladó: Mert aláírta azt a megjegyzést is, hogy az óra nem szabványosan van elhelyezve. Bár a posztból csak annyi derül ki, hogy a szerelő mellékesen jegyezte meg.
Tehát a kérdés: Az aláírt jegyzőkönyvön, miegymáson ez szerepel-e?

Ha, igen: Áll a kötbér - még ha nem igazságos, és az új alapelveknek megfelelő mérési helyet kell kialakíttatni a poszternek. Szívó, de ez van.

Ha, nem: Vízmű bekaphassa, ha van egy már aláírt vételezési szerződése.

@Terézágyú: Nem úgy vettem ki, hogy elült volna. A csere csak egy soros mérőcsere volt - minden egyéb sallangtól megtisztítva. Azaz megtörtént volna fogyasztóváltozás nélkül. Lejárt a hitelessége, hát cserélik.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.29. 15:12:19

@É2I: "vízóra" a cserére utalt, melyet valószínűsítettem a keletkezett beázás és a posztoló által közöl tényekből."

Beázás után miért kell vízórát cserélni? Nem vízálló?

Terézágyú 2016.08.29. 15:12:47

@É2I:
de éppen most jön elő az, hogy ha ténylegesen gond lett volna, akkor nem cserélték volna ki.
megvan a szerződés, ki van cserélve a vízóra - vége.

kivéve, hogy beázott vagy mi...

Mérgező Hulladék 2016.08.29. 15:39:38

@Terézágyú: "Nekem is mondták, hogy a mellékvízórát feljebb kell emelni, egy új szabály miatt - aztán végülis a főfőszakértő nem szólt rá semmit. "
Erre épül az egész ország. Egyszerűen nem tudsz semmit szabályszerűen csinálni, szinte mindenben meg tudnak fogni, ha akarnak. De általában inkább csak kacsintanak, "azért jó lesz ez így is" - cserébe persze neked is el kell nézned, hogy a főszakértő csak a pénzt veszi fel, meg hogy a tízmilliárdos felújításra negyvenet számolnak el, és így tovább.

megamen1 2016.08.29. 15:39:55

szerintem a poszter egy tipikus vadász. szopórolleren megy a szopóálarc boltba, majd elibe megy a pofonnak. és mintha mindez nem lenne elég, olyan tablettát szed, amitől sünt lehet szarni.

The Crazy One 3om 2016.08.29. 15:53:50

új posztot akarunk, tényleg nem lehet a helyzettel mit kezdeni.
a poszter meg találja fel magát: alapítson BT-t és lopja vissza befizetett ÁFA formájában, ha sérelem érte.

Terézágyú 2016.08.29. 15:55:28

@The Crazy One 3om:
"tényleg nem lehet a helyzettel mit kezdeni"

Én úgy értelmezem a szöveget, hogy nem is kell, mert minden megoldódott (kivéve a beázást, vagy mit) - a pószter csak azt kifogásolja, hogy ez ennyi gürcbe tellett...

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.29. 16:13:48

@megamen: most mért mondasz il-lyeneket.(?)
@The Crazy One 3om: ommmm. Dagadthasú budista vagy és az univerzum legelső entitását ejted ki orcádon: az ommmmmmmmmmmm hangocskát, hosszan.
@É2I: túl magas.
@atpijkamo116: is. Ma mit varázsoltál konzolban?

Manyecska. 2016.08.29. 16:26:32

@atpijkamo116: milyen konzol?? apró popó, találtam egy tévé!játékot már az 5.szinten tartok a Super Elf-ben valami iszonyatos a felbontás/grafika/ fiam majdnem leokádta tegnap a képernyőt :D ja és köszi a címt!! OFF

Manyecska. 2016.08.29. 16:28:03

@megamen: te is. minden hasonlóság a valósághoz kizárólag a véletlen múve, ugye? :D *genyó ikonok*

enrico palazzo 2016.08.29. 16:30:00

Magyarok, férfiak és asszonyok! Hagyjátok már abba ezt az "elengedtem"; "engedd el!", stb. használatát. Értem én, hogy most ez a DIVATOSCH, de az elengedésről a belek jutnak eszembe.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.29. 16:32:59

@Manyecs: "milyen konzol?"

VT100

"találtam egy tévé!játékot"

Én a telefonomban találtam pár játékot. Fel nem foghatom, emberek mi élvezetet találnak benne. Mondjuk még a snake volt a legjobb, teljes 5 percig lekötött.

Valamikor át-doomoztam éjszakákat. Csítkód nélkül eljutottam a végéig. Persze könnyű, mert akárhányszor újrakezdhetem, és már tudom, mi fog történni. Gépkocsi karambolnál gondolkodom azon, hogy milyen jó lenne egy tíz perccel ezelőtti állapotot betölteni, és onnan újrakezdeni.

atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.29. 16:34:54

@enrico palazzo: Ha a "történet" szó indokolatlan és túlzott használatának tilalmát hozzávszed, akkor támogatlak küldetésedben.

Carradine a gardróbszekrényben 2016.08.29. 16:55:18

Rohadjak meg papírzsákban, ha nem ez a fószer írt be az őszinte ingatlanos blogba, hogy üzlethelységet vett lakásként!

oszinteingatlanos.blog.hu/2016/08/24/lakoingatlan_helyett_kivett_orda_uzlet_miert_is_ne

Akkor az volt a gond, hogy hiába a tiéd, nem jelentkezhetsz be lakóként egy olyan ingatlanba, ami a földhivatal szerint üzlethelység kategóriába van sorolva. Aztán lehet, hogy az adott településen helyi adót üzlethelységre vetnek ki, függetlenül attól, hogy folyik-e benne üzlet, vagy laknak benne. Most meg jön a vízművek, hogy üzlethelységre vállalati tarifa van.

A másik fórumban is elmondták a jószágnak, hogy minősíttesse át lakóingatlannak, oszt kész!

enrico palazzo 2016.08.29. 16:56:35

@atpijkamo116: Megbeszélve! És elfelejtettem a notórius "ba/be" használókat "ban/ben" helyett!

Manyecska. 2016.08.29. 16:59:56

@Carradine a gardróbszekrényben: ezt mondtam én is. Hogy majd jönnek a helyi adók :D

Manyecska. 2016.08.29. 17:13:13

Hildácska, nyomjunk együtt: én a gyereket te meg egy újposzt..!
:DD ON :O

Manyecska. 2016.08.30. 08:02:13

@API bőrtok kartszmentes eladó: elfogyott a pááálesz? :D Mindenki szülni ment. Sirály.

Manyecska. 2016.08.30. 08:38:21

@The Crazy One 3om: amíg az elakadt szőrszál el nem távozik a torkodból.......

Fluffer 2016.08.30. 08:47:49

@Manyecs: Egyetlen árva szőrszál?

Levesbe sok, pinán kevés.

API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.30. 09:56:15

Nem iszok pálinkát. Az a posztolók, minta a' lacsonyabb rendű faj itala. Többit elfelejtettem, mert be kellett basznom megint enter. HILDA TE SZAR.

joska61 2016.08.31. 09:41:28

Ezeknek egyébként komplett osztályuk van ott a vízműveknél, kifejezetten baszakodásra?

ap · http://premiumlivesets.hu 2016.08.31. 22:48:12

@API bőrtok kartszmentes eladó:
Válaszok:
- forgalmas, földszinten és alatta csak üzletek lehetnek 2013-tól
- bekötéskor (pár tíz éve) szabályos volt, tavalytól már nem minősül annak
- kicserélték az órát, csak lazán húzták meg a zanyát, így másnapra egy 10-12 liter elcsöpögött.. nem volt uszoda
- nem nő

@Terézágyú: hát a 30 nap bár leketyegett, de ismerve a szolgáltatót, ez nem azt jelenti, hogy vége, hanem hogy Marika nyaralt és nem volt ki olvassa az emailjeit... kisebb összeget rakok rá, hogy jönni fog a válasz.

@Carradine a gardróbszekrényben: azért ne rohadj meg, de nem az a fószer vagyok :)

@enrico palazzo: kinek mi :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.09.01. 00:20:41

@ap: van valami szabály, hogy ha nem válaszolnak 30 napig, akkor lehet kötbért kérni tőlük. Vagyis nem tudom, hogy náluk van-e ilyen, de én már kaptam villanyászoktól emiatt lóvét.
süti beállítások módosítása