Tékozló Homár

Meddig kell várni a pénzre, ha benyelte az atm?

2016.10.03. 15:17 | Homár Hilda | 111 komment

shutterstock_139858978.jpg

Szegény levélírónk rettenetes helyzetbe került, ami miatt érthető módon adta ki magából a feszültséget ebben a lendületes, káromkodós-beolvasós levélben, de sajnos úgy tűnik, a bank helyesen járt el. Legalább is a GVTI-fogyasztóvédők ezt írták kérdésünkre: 

Az a rossz hírünk a panaszosnak, hogy a bank által előrejelzett 30 napos ügyintézési idő helyénvalónak tűnik. Ha ez a határidő eredménytelenül telik el a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központnál élhet panasszal, illetve a ha nem akarják a pénzt visszafizetni Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat. 

A mai napon egy eléggé sajnálatos dolog történt velem amit megosztok, hogy mennyire nem lehetsz elővigyázatos! És amikor a legnagyobb bajban vagy mennyire nem érdekli a problémád az embereket!

Az eset Tatán történt. 2 hónapja jövedelem nélkül élek és éppenhogy megkaptam az első mégcsak félhavi fizetésem első utam rögtön az automatához vezetett, hogy felvegyem az összeget. Ezután olyan történt amit a legrosszabb rémálmomban sem akartam volna, hogy előjöjjön: az automata sikeresen benyelte a pénzem! A kártyáról az összeget természetesen levonta. Mondanom sem kell azt hittem megnyílik alattam a föld.

Azonnal hívtam a megadott telefonszámot ahol felvették az adatokat majd közölték, hogy 30!! munkanapon belül kapok választ az üggyel kapcsolatosan amit kivizsgálnak és 7 munkanapon belül lehetségesen megkapom ezt az összeget. Fantasztikus!!! Még az is lehet, hogy nem??!!!

Azonnal rohantam a helyi OTP Banfiókba, hogy nevesitsük, ahol kértem, hogy készpénzben fizessék ki részemre az OTP hibájából keletkezett kárt. Közölték velem, hogy ez nem lehetséges mert nem ez a folyamata!!! Várni kell!!! Kérdem én, vajon a villanyszámla, vízdíj, egyéb közüzemi számlák megvárnak engem addig? Vajon a boltban elfogadják ezt válaszul mikor azt mondom, bocsi most nem tudok fizetni mert az OTP lóg nekem ennyi pénzzel majd behozom ha jóváírják???!!! Hát kibaszottul NEEEEM!!!!!! Addig pedig dögöljön meg az ember!!! Köszönjük kedves OTP Bank, hogy a rábízott pénzzel az ember saját pénzét amiért nap mint nap gürcöl ennyire félvállról veszik!!! És köszönöm xxxxx aki annyira egy gusztustalan féreg vagy, hogy hátat fordítasz az embernek mikor a legnagyobb bajban van és pofátlan módon faképnél hagyod a segítségnyújtás mindenféle formáját megtagadva!! Tudom nem a te pénzed, mert fiókvezetőként biztos ge*ire jól megy, de nem mindenki él többszázezerből, van akinek a minimálbér is igencsak ajándék!!! Amit le se sz*rt a TATAI OTP fiók!!!! Amint megkapom a jóváírást szüntetem is meg a számlát és ennyire megbízhatóak az ATM-ek!!!! Soha ne kerüljön senki ilyen helyzetbe!!!!

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2016.10.03. 15:58:58

@CID..:
"Basszus, rájuk bízos a pénzed, fizetsz érte nekik"

Igen, a bankban (egy bankbetétben) azért nagyobb biztonságban van a pénzed, mint otthon a paplanban...

CID.. 2016.10.03. 16:14:18

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Ha elüti az autó, hozzá tud jutni a saját pénzéhez.

@Terézágyú:

Valóban biztonságban van, még ő sem juthat hozzá.

ideális hangyászsün 2016.10.03. 16:17:40

a postán a számlákat be lehet fizetni kártyával díjtalanul, a boltokban is, erre minek felvenni kp-t? Vagy Tatán ez nem így megy?
Természetesen valóban abszurd, hogy ennyit kell várni a pénzre ahelyett, hogy megnéznék a gépet, igen, ennyit nem adott ki, tessék, csókolom, jó napot. De ne hozza már fel érvként, hogy a számlákat nem tudja befizetni... Jól érte, hogy az összes pénzt fel akarta venni, az utolsó fillérig?
életképesség(posztot_toló; pénz; bank)=#ERROR

Terézágyú 2016.10.03. 16:18:32

@CID..:
"Valóban biztonságban van, még ő sem juthat hozzá. "
Csak ahhoz a pénzhez nem nyúlhat, amely elakadt az automatában (*)
Az összes többit kiveheti.
Ja, hogy ez volt az összes?... szomorú...

(*) Azt én sem állítom, hogy helyes az, hogy a bank 30 napig ül ezen...

Lengyel 2016.10.03. 16:27:07

A 30 nap intézés valóban sok. Itt sürgűsan, pl 48 óra alatt kellene intézkedni.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.10.03. 16:28:06

Ezt a hisztit... Én is jártam így, két napon belül jóváírták a számlámon és elnézést is kértek.

Terézágyú 2016.10.03. 16:34:31

@Lengyel:
"Itt sürgűsan, pl 48 óra alatt kellene intézkedni."

Itt? Mármint a pószter esetében?
Tehát bele kellene venni olyat a szabályzatukba, hogy "... 30 nap, de ha az ügyfél az összes (kevés) pénze beragadt az automatába, akkor soron kívül..." ?????

Pont a csóró ügyfelek miatt fognak változtatni a szabályokon... mint ahogy az sem érvágás nekik, hogy egy minimálbéres kuncsaft, aki még aznap kiveszi az összes pénzét, máshová megy...
(Ha jól megondoljátok éppen szegény pószterre nem érvényes az, hogy a bankban "tartja" a pénzét - hiszen éppen ez az, hogy nem tartja... :( Ne csodálkozzunk, ha éppen a pószter esetében ez nagyon nem üzlet a bank számára...)

enrico palazzo 2016.10.03. 16:41:38

@ideális hangyászsün: "2 hónapja jövedelem nélkül élek"

Félhavi fizetést akart felvenni szerencsétlen. Nem hiszem, hogy gépezni és a kocsmába rohant volna vele. Szerencsére már régen, de voltam ilyen cipőben és kurvára nem kívánom senkinek. Ez most nem az a helyzet, amikor a posztoló a pöcs, akkor is, ha nem akadémiai a nyelvezet.

The Crazy One 3om 2016.10.03. 16:46:20

amit @Terézágyú: írt, arról már én is olvastam. Miszerint a poszterfélék csak nyűg a banknak és az überüber 500 kliens, aki igazán hozza a profitot. Egyébként totál jogos, nem biznisz a poszter, aki rohan kivenni a pénzét. Éppen ezért le se szarják a fejét. Kivárod a sorod, max 30 nap. Majdha lesznek sokmilliók befektetve, akkor majd kap a poszter személyes ügyintézőt.

Ettől eltekintve, mennyire ócska egy szar világ ez, ahol az ember fizetéstől fizetésig él...

KaTe 2016.10.03. 17:31:35

@The Crazy One 3om: Már hogy ne lenne jó biznisz a banknak a posztoló féle? Szerinted ki vesz majd fel hitelt a banktól?!

Tulajdonképpen a bank miben hibázott, leszámítva hogy az autómata meghibásodott? A bank lenne a felelős a posztoló nehéz anyagi helyzetéért? Az autómata meghibásodását elismerték? A posztolónak vannak barátai, ismerősei, hozzátartozói? Ilyen helyzetben a legjobb amit tehet, hogy kölcsönkér. Tudom, baromi nehéz odaállni és KÉRNI, de még mindig jobb mint éhendögleni, vagy begyűjteni egy halom késedelmi kamatot a rezsiszámlák be nem fizetése miatt. Ha a posztolónak nincsenek barátai, ismerősei, az megint csak nem a bank hibája és mellesleg a bankot ez nem is fogja érdekelni. Amíg a vonatkozó szabályokat a bank betartja és kifizeti határidőn belül a posztoló pénzét, addig kár fenyegetőzni. Üzenem, hogy más bankok ATMjei is meghibásodhatnak, sőt, rosszabb esetben még a posztoló kártyáját is benyelhetik. Akkor aztán futhat még 2-3 extra kört is a munka mellett / helyett. Abban az esetben van/lenne igaza a posztolónak, ha az autómatát direkt úgy programozták volna be, hogy aznap mindenkinek a pénzét elszívja. Vajon ez mennyire életszerű?

Lengyel 2016.10.03. 17:31:35

@Terézágyú:
A zembereket kényszerítették, hogy arany helyett papírt használjanak csereértékként. Majd a papír helyett virtuális pénzt kaptak, - kényszerintézkadés következtében - mely kamatozott, aztán már nem is kamatozik, de a bankok, a zsetonnyilvántartók, a megélhetést jelentő nyilvántartást beszüntethetik akár 37 napra.? Ez nem normális! Biztosítani kell a zsetontulajdonos jogát a zsetonjaihoz, azonnal, és állandóan. A 30 nap az nem a műszaki hiba elhárítására adott idő, hanem maximális ügyintézési határidő, ha pl. kérdezel a banktól valamit írásban. Különbséget kell tenni a dolgok között.

civil polip 2016.10.03. 17:56:41

Az mindig olyan szívbe markoló tud lenni, amikor széttárják a kezüket azzal, hogy a szabályzat alapján – amit nem rájuk oktrojáltak, hanem ők maguk találtak ki maguknak – sajnos nem áll módjukban.

I_Isti 2016.10.03. 18:30:54

Sose értettem, hogy az oskolában vajon miért nem értelmes és hasznos dolgokat próbálnak tanítani? Pl az ma paint, aaaz nagyon fontos, mert aki nem jön rá magától, hogy hogyan lehet kört rajzolni vele, az úgy is életképtelen. Viszont honnan a francból lehetne kitalálni magától a zembernek, hogy az ATM csak meghatározott, ámde elég rövid ideig tartja a szájában a kp-t, azután meg nem kiköpi, hanem lenyeli?

ghck 2016.10.03. 18:46:16

Amúgy ez jó duma. Benyelte a pénzt, mi?!? Ja, nekem is! Úgyhogy kérem! Utána átmegyek egy másik fiókba, hogy az automata is benyelte, meg az első fiókban a pénztáros néni, az is! Úgyhogy most már kétszer levonták, de még mindig nincs pénzem. Lássuk csak, van még otp fiók a közelben?

The Crazy One 3om 2016.10.03. 19:36:18

Jó, ezt is megvitattuk, kezdhetunk csetelni.
Izé, ma találkoztam egy általam eddig nem ismert járművel. Banyatank, de vénember húzta. Ti láttátok már ilyet? Hogy hívják? Tyatyatank? Kétkerekű tigris?

Dikusz 2016.10.03. 20:37:57

@The Crazy One 3om: énláttaménláttam! Csak szegény nénikókat szidják mindig, hogy csak ők nyomulnak vele, pedig a véntrottyok is taszigálják.
Nekem egyszer volt, de nem sokáig, hamar kihajítottam, majdnem vadiúj volt. A Keletinél (pályaudvar) húzgáltam magam után, jól megpakolva. Ahogy húztam lefele a lépcsőn kitört a kereke a rángatástól. Jól bele is rúgtam, majdnem elütöttem saját magam.
Talán tatatanknak lehetne hívni, csak akkor azt hinnék dadogós aki mondja.

Amúgy hogy sikerült a welness hétvégéd?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.10.03. 20:50:34

@The Crazy One 3om: Nem vitattuk meg. Láthatóan néhányan nem fogták fel az eseményt első olvasásra.

@ancsika:
@ideális hangyászsün: ennyit?
@Terézágyú:
@Lengyel: milyen 37, ember?!?

Harmadik bekezdés:
"7 munkanapon belül lehetségesen megkapom ezt az összeget"

Egy héten belül visszakapja a zsetont, mit veritek itt magatokat?

The Crazy One 3om 2016.10.03. 20:50:39

@Dikusz: köszönöm kérdésed, két hét múlva megyünk. Mondjuk már előre tudom, hogy jó lesz. A mi fajtánk az az, amelyik jól akarja érezni magát ilyen helyeken. Meg ugye van, aki notesszel jár és jegyzeteli a hibákat. Ugye ők írnak aztán a homárra.

Egyébként is, eléggé hendikeppel indulok, ha mindenáron siránkozni szeretnék: mivelhogy a hülye német fizeti alias szolgálati út, eléggé kuss a nevem.

Dikusz 2016.10.03. 21:05:49

@The Crazy One 3om: alkalomadtán lehet majd élménybeszámolni, milyen volt:)

kozkozkoz 2016.10.03. 21:44:59

Igen, nekem is volt ilyen amikor még otp-s voltam. Bár csak 15e Ft volt, 2 hét alatt visszautalták. De most is előfordulhat az unicreditnél.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 01:22:40

@civil polip: "Az mindig olyan szívbe markoló tud lenni, amikor széttárják a kezüket azzal, hogy a szabályzat alapján – amit nem rájuk oktrojáltak, hanem ők maguk találtak ki maguknak – sajnos nem áll módjukban."

+

@Terézágyú: "Pont a csóró ügyfelek miatt fognak változtatni a szabályokon"

Miért ne? Neki van a legnagyobb szüksége rá. Egyébként nem kell változtatni semmilyen szabályt, puszta emberségből előre vehetik az ügye kivizsgálását. De ha nem is veszik előre, akkor se kötelező 30 napig fektetni, csak mert a szabál megengedi.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 01:25:04

@I_Isti: "az ATM csak meghatározott, ámde elég rövid ideig tartja a szájában a kp-t, azután meg nem kiköpi, hanem lenyeli?"

Ezt pl. nem tudtam, olyan hosszú időre még sose bambultam el, hogy visszavette volna a pénzt.

Aki nem tudja használni az ATM-eket, az is életképtelen. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 01:34:43

@The Crazy One 3om: A nejem is banyatankot vonszol a piacon, egy hétre vásárol be, nem tudja az egészet megemelni. Nagyon praktikus jármű.

mad-man 2016.10.04. 03:59:22

Szerintem sem pöcs, genyó az összes bank. Amúgy tényleg lehetne rapidabb ez a történet.
Egyik családtag járt így, a fiókban pedig lekezelően beszéltek vele. Persze kiderült, hogy ők hibáztak de ne vicceljünk már!
Nem mindenki teheti meg hogy hanyagoljon 50 vagy 100 rugót 1 hónapig!

Manyecska. 2016.10.04. 06:34:13

Mindenesetre az megnyugtató hogy net mellett döglik éhen valaki..
:P

lanAlaturB 2016.10.04. 07:15:16

@sarostehen:
Basszus,erre magamtol sose jottem volna ra!!!

Koszonom!!444

A jovoben, ha tudom, hogy el fogja nyelni a penzemet az atm, akkor inkabb bemegyek, es a penztarbol kerem kp-ban.

lanAlaturB 2016.10.04. 07:16:33

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
Igazad van.
Ha pedig troger,alkoholista szulei voltak, akiknek a nevet sem tudja, akkor kosse fel magat.

Terézágyú 2016.10.04. 07:24:22

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
"Miért ne? Neki van a legnagyobb szüksége rá."

Ez kétségkívül így igaz.

"Egyébként nem kell változtatni semmilyen szabályt, puszta emberségből előre vehetik az ügye kivizsgálását."

Nyilván a központban csinálják ezt, tehát a helyi fiókvezető nem fog telefonálgatni a központba, hogy yay soronkívül vizsgálják mán ki ezt a dolgot, mert sürgős... ez van.

"De ha nem is veszik előre, akkor se kötelező 30 napig fektetni, csak mert a szabál megengedi. "

Hát, fentebb ketten is megírták, hogy nekik ilyen esetben csak két nap volt az a 30 nap... minden külön kérés nélkül.

Terézágyú 2016.10.04. 07:25:38

@Manyecs:
"Mindenesetre az megnyugtató hogy net mellett döglik éhen valaki.."

Ez a 21. század.

Terézágyú 2016.10.04. 07:27:07

@Lengyel:
kényszerítették a szegény embereket??????? kik? Brüsszel???????

Terézágyú 2016.10.04. 07:29:38

@ghck:
"Amúgy ez jó duma. Benyelte a pénzt, mi?!? Ja, nekem is! Úgyhogy kérem! Utána átmegyek egy másik fiókba, hogy az automata is benyelte, meg az első fiókban a pénztáros néni, az is! Úgyhogy most már kétszer levonták, de még mindig nincs pénzem. Lássuk csak, van még otp fiók a közelben?"

Na igen, erről van szó. Ezt ki kell vizsgálni.

The Crazy One 3om 2016.10.04. 07:32:29

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: én ezt értem és megértem, de vajon neked van-e? :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 07:38:54

@The Crazy One 3om: Közös háztartásban élünk. :))

Én nem használom. Szatyorba meg kosárba vásárolok, és ha túl nehéz, berakom a kocsiba.

Nekem 10-15 perc a vásárlás, neki 1-1,5 óra. Nem szeretek vele menni. Jó, ő kétszer annyit szokott venni.

The Crazy One 3om 2016.10.04. 08:14:15

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: ne is említsd, nekünk is fonottkosár, egész szett. Tiszta poén azzal vásárolni :)

Dezsike 2016.10.04. 08:28:32

Ez azért gáz... Amikor a mozi terminálja nyelte be a pénzem AZONNAL intézkedtek és két nap múlva már a számlámon volt a pénz - pedig 8 napot igértek. A Volánbusz jegyautomatája ha nem tudja kiadni a jegyet bármi oknál fogva azonnal visszavonja a tranzakciót, mintha meg se történt volna, a pénz azonnal újra ott van. Egy ilyen primitív eszköznél sokkal fejlettebb ATM miért nem tudja ezt megcsinálni?

Manyecska. 2016.10.04. 08:28:57

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: praktikus mer egy hétig szegény nem jön haza??:P Bezzeg én biciklivel járok -itt falun :P-vásárolni. Múltkor fél kg kenyér volt a hónom alatt és a tojásaim széttörtek de nem fájt :P@The Crazy One 3om: hellóka, olyan estém volt a párommal, megnyaltam tegnap mind a tíz ujjat..:P már csak két kávét kérek és releválok..@Terézágyú: hát akkor van fedél a feje fölött. Ezt akartam írni. megnyugtató.
Gondoltam szólok az otp-s ismimnek de ő zuglói és legutóbb a pofájába nyomta a rózsát mert tolakodó volt :DD:( ..másnap ismertem mega párom..:)

Manyecska. 2016.10.04. 08:33:50

@Dezsike: én is mindig ettől félek, hálsitennek szülésznőnek tanultam annó próbálok belesni a résbe-ne röhögj!! :D - komolyan, mert feltételezem nem fogyott el a pénz ...
Amúgy volt egy sztori, a pasasnak ezres helyett 10.000-es címleteket adott-felcserélték véletlen feltöltésnél a tálcákat!!!- ő meg nyugodtan kb 15 tranzakciót hajtott végre....ment aztán a levél neki, vissza kellett fizetnie..:DD.....de akik mögötte álltak szintén éltek a lehetőséggel ..:D Ezért tartittaz órszág.

Terézágyú 2016.10.04. 08:50:27

@Manyecs:
"hát akkor van fedél a feje fölött. Ezt akartam írni. megnyugtató."

és ha mobilnettye van???

Rongyosgárda 2016.10.04. 08:51:20

Az vótmá, hogyha a pószter pár mp-en belül nem veszi ki a pénzt, akkor az ótómata visszaszíjja, nehogy az legyen, hogy véletlen ottfelejtette és más lenyúlja? Viszont ki kell vizsgálni, hogy neme aze volte, hogy ügyesen a pószter kiadat az atm-el 60ezret, majd ügyesen kivesz belőle 40-e és 20-at lenyelet, aztán megy sírni, hogy "Jaaaajlenyelteee" (mondjuk más esetben bírnám:D:D)
Amúgy nem a bank hozza feltétlenül a szabályokat, hanem az atm üzemeltető, kártya forgalmazó stb... rovancsolni is kell, hogy benne van-e a visszaszííítt pénz. De sajnáljuk szegény pósztert, remélem nem hibázott, mer az a legrosszabb, mikor kevés pénzét maga b@ssza el....

sarostehen 2016.10.04. 08:52:38

@lanAlaturB: Te hülye vagy. Én nem ezt mondtam.
Aki gépet használ, annak bele kell kalkulálni, hogy előfordulhat hiba. Ha ezt a hibát ki akarod kerülni, nem marad más, mint betipegni a bankfiókba, és ott felvenni a pénzt. Bár -mint mondtam - az általában drágább.

Manyecska. 2016.10.04. 08:55:58

@Rongyosgárda: nemnem, az nem pár mp! Több! /kb 1 max.2 perc/ vótmá múltkor..
Szerintem valami paraszt megint beragasztotta a nyílást..

The Crazy One 3om 2016.10.04. 08:58:02

Manyecska made my day. Kész :D

Terézágyú 2016.10.04. 08:58:18

@Manyecs:
"Szerintem valami paraszt megint beragasztotta a nyílást.."

Ja, az meg a másik, hogy nem tudjuk pontosan mi történt a pószter nem írta le (megint)...
Eddig mindenki abban a hitben volt, hogy kiadta a pénzt, csak visszahúzta...

Rongyosgárda 2016.10.04. 09:00:11

@Manyecs: hámér, az 1 perc nem pár másodperc? 60 az páros szám....?! ihunne a válasz :)))

Rongyosgárda 2016.10.04. 09:01:48

@sarostehen: a banki(rabszolga) alkalmazott is lenyelheti :) semmire nincsen garancia :)

Dezsike 2016.10.04. 09:02:59

@Manyecs: Én az illető helyében nem vettem volna ki 15x "kis" összeget, mert az eleve visszaélésgyanús, örülhet, hogy nem tiltották le a kártyáját. Ha kapnák 1000 helyett 10000-et örülnék mint majom a farkának és mintha mi sem történt volna elsétálnék, mert így jó eséllyel nem veszik észre vagy ha mégis, vissza lehet mondani nekik, hogy nem vetted észre, nem tudsz róla, stb... Így egyértelmű a dolog és nincs mese, vissza kell adnia.

Manyecska. 2016.10.04. 09:05:38

@Terézágyú: volt egy tatai pasim is, igen, orvos volt csak nem akartam belépni vele a hitgyülibe így szerelmünk nem mélyülhetett el :P ON Vótmá 3 lakása akkor vitt el kettőt a asszony gondolom azóta rekettyézik..:D
Nem húzhatta vissza, kizárt..!

Terézágyú 2016.10.04. 09:06:03

@Dezsike:
De jó, hogy fentebb szidod az atm-eket, itt meg lazán kibököd, hogy persze, hogy te is elraktad volna a pluszpénzt.

Dezsike 2016.10.04. 09:16:59

@Terézágyú: Ha valaki hibázik viselnie kell a következményeit, így természetes, hogy megtartottam volna. Ha én adok véletlenül több pénzt mint amennyit akarok és nem veszem észre ugyan úgy nem mehetek vissza reklamálni - ahogy a webshopok ha másodjára is visszaigazolnak egy irreálisan alacsony árat le kell szállítaniuk a terméket annyiért (ez is gyakori téma itt).

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.10.04. 09:17:03

@Lengyel: és lehet hogy el is intézik, csak a poszter most kurvaideges lett, ettől, hogy leírta, kicsit megbékélt, aztán lehet másnapra meg is oldódott az ügy. Ezt a hiszti-posztot így semmi értelme nem volt kitenni, mert ez ellen kb sehogy nem tudsz védekezni (na jó ez nem igaz), a technika meg bármikor bedögölhet.

Manyecska. 2016.10.04. 09:17:19

@Rongyosgárda: 30-40 mp. egy átlagos orgazmus.. :DDD megnéztem!!! már az idevonatkozó részt..! Azért az nem kevés idő hogy a fenébe lehet ott tötymörögni nem vágom:(

The Crazy One 3om 2016.10.04. 09:20:53

@Manyecs: azírmondom. Egy jó szeksznél csak a két szeksz ami többet ér...

Terézágyú 2016.10.04. 09:26:38

@Dezsike:
"Ha valaki hibázik viselnie kell a következményeit, így természetes, hogy megtartottam volna."

Kihasználni más hibáját okés????
Ha én elejtem a bukszámat, mert a zsebem mellé teszem (=hibáztam) akkor azt te elteheted (bár láttad, hogy ki ejtette el) , semmi gond nincs ezzel????

Ezt nem tudtam.

Mindenesetre ha a bankok kliensei ilyen gecik, akkor nem csodálom, hogy harminc nap kell nekik, hogy kivizsgáljanak minden esetet...

Rongyosgárda 2016.10.04. 09:29:50

@Manyecs: de gondolom csak a rád vonatkozó részt nézted meg!!! jobb, mintha a szex lenne 30mp :D
@The Crazy One 3om: +1
@Terézágyú: +++1111
@onlajnok: +0,5

Manyecska. 2016.10.04. 09:48:14

@Dezsike: ezek is egyszerre mentek el.:D micsoda marhák, de ott is valami harminc nap múlva jött a levél. Érdekes.@Rongyosgárda: nem, télleg, a zautomata..kb 30 mp-ig nem húzza vissza de ezt sosem értettem hogy lehet nem észrevenni stb.stb...

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2016.10.04. 10:09:53

Ez amúgy biztos szar lehet, ezen már gondolkodtam sokszor, bankautomatánál, hogy mi lenne ha...

mechanikus körte 2016.10.04. 10:38:23

" Egy ilyen primitív eszköznél sokkal fejlettebb ATM miért nem tudja ezt megcsinálni?"

Igen, nekem is ez jutott eszembe. Be van kamerázva az egész ketyere, online összekötve a bankkal, egy érzékelőt, akármi kütyüt már nem tudnak beletenni, hogy azonnal jelezze, ha a pénz elakadt, és nem valósult meg a tranzakció?

Nick-son 2016.10.04. 10:46:19

Én megértelek. 30 nap... mire?? Háromszor végig lehet gyalogolni az országot hosszában!

Attól még hogy valaki fiókvezető egy koszos OTP -ben maradhat ember. El lehet különíteni, hogy valakinek beragadt 20.000 Ft -ja a 25 millió mellől, azzal ráérnek 30 napig sz.r.akodni, meg ha valakinek 70.000 -ből hetvenet és az minden pénze és azt meg is mondja.

Én nem hiszem el, hogy egy fiókvezető nem tud megereszteni egy tetves telefont, hogy meggyorsítsa a folyamatot az olyan fontos dolgai mellett, hogy hol ebédeljen és hogyan tudná a látszat kedvéért vonakodó titkárnőt rövidebb úton megkettyinteni.

ghck 2016.10.04. 10:53:15

Mindenki megtette, amit muszáj neki. Ennél többet csak szívességből tesz az ember. Szívességet meg tudod, hogy kinek tesznek általában az emberek? Akik alázatosak, és kérnek. A poszt stílusából sajnos nem tudok arra következtetni, hogy a poszter nagyon alázatos, tisztelettudó lett volna, és kérni tudott volna bármit is...
Hát, totál megértem az OTP-t... Persze a posztert is, de ha vkinek itt most leckét kell tanulnia, az FŐLEG a poszter.

Manyecska. 2016.10.04. 11:08:49

Valószínűleg van egyfajta intervallum a befolyt/kiadott összegek könyvelésénél amit nem napra készen követnek/vizsgálnak, mondjuk pedig elvileg logikus lenne... Innentől már egy fiókvezető keze sem ér el akármeddig /kivéve amelyik lesmárolt és ...namindegy:D/ és igen, ők is emberből vannak egész jóforma némelyik :D Nem tudom mit tehetett volna, isten barmai lassan őrölnek egy-két munkahelyen sajnos!! Kiindulva a kormányhivatalokból..:P

Kelpo 2016.10.04. 12:42:59

Én már rögtön az elején nem értem ezeket a postokat aszondja: "első utam rögtön az automatához vezetett" miért???
Magyarisztán kp ország?
Miért kell kivenni rögtön a pénzt? Átutalás, bankkártyás fizetés az nem játszik? Vagy csak adótcsalva lehet kp-ban mindent fizetni és kapni??

Emútnyócév, ezértartittazország,monnyonle stb..

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.10.04. 12:43:36

@mechanikus körte: mert akkor ott kéne ülni minden fiókban egy embernek (ATM-ek meg nem csak bankfiókoknál vannak, ott mi lenne?), aki ért hozzá, hogy ilyenkor mit kell csinálni (kiszabadítani a pénzt, használhatóvá tenni az automatát, stb.). Neki meg fizetni kéne, aztán megint csodálkozunk, hogy mitől lett drágább a számlavezetés...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.10.04. 12:44:53

@Kelpo: azért mert annyi esze és/vagy pénzügyi kultúrája van az embereknek, mint egy hintalónak...Tata nem egy világvégi kis tanya, ahol a hetente kijövő mobil boltnak csak készpénzzel lehet fizetni.

The Crazy One 3om 2016.10.04. 12:56:12

Ez egy zseniális poszt volt, de tényleg érdekesebb a Manyecska nemi élete.
Ha sokáig nem posztolsz hilda, akkor én is belekezdek. Csak szólok, én majdnem
egy huszassal fiatalabb vagyok, mint a Manyecska, de van mit mesélnem. Úgyhogy dolgozz, mert unatkozni fogok...

Terézágyú 2016.10.04. 12:58:09

@The Crazy One 3om:
Csak kérdés, hogy a te némi életed is olyan érdekes lesz-e a többiek számára, mint Manyié...

The Crazy One 3om 2016.10.04. 13:00:29

@Terézágyú: noigen, ezt kötve hiszem, tehát jobban tenné, ha gyártana valamit a háziasszony...

Dikusz 2016.10.04. 13:13:23

@mechanikus körte: egy kicsi embert kellene az üres ATM-kasztniba beültetni, egy monitorral az arca elé, amin látja, hogy a csóka mennyi kp-t szeretne felvenni. Aztán csak belemarkol a pénzbe, és kiszámolja mennyit kell kitolnia a kis nyíláson. Csupán azt kell megtanulnia neki, hogy úgy berregjen, mint az ATM, amikor leszámolja a pénzt.
Nem ragadna be a kártya, mert egy nyíláson visszatolná az ügyfél cserpákja alá.

Terézágyú 2016.10.04. 13:14:57

@The Crazy One 3om:
ennyire rendben van minden ebben az országban. nincs fogyasztói panasz.
Hiába na, amióta viktor vezet bennünket...

Terézágyú 2016.10.04. 13:17:46

@Dikusz:
ezt már megírta egy krokiban valamelyik írónk...

Manyecska. 2016.10.04. 13:38:21

@The Crazy One 3om: ahhh, páromhoz beköltözött önszorgalmából egy csontrészeg szerelmi bánatos haverja egy napra pedig végre se sör, se buli, kicsit fáradt vagyok ma.:D
Mire elvitte a párja kihullott a hajunk..rendelt egy XXL-es pizzát, megágyazott magának a kisszobában, stb..:DDD Nem lesz ma poszt:(

Manyecska. 2016.10.04. 13:43:00

@The Crazy One 3om: ja, és nő volt../a bűnronda fajtából/ ha előbb érek oda most nem csak becsületsértésért hanem nyolc napon túl gyógyulóért is felelnem kéne.:DD @Terézágyú: ma nem lesz pószt. Állatok világnapja van! Nálunk tegnap volt:DD..
@Dikusz: aztat bankfióknak hívják! Csak melegebb van ott :D

Manyecska. 2016.10.04. 13:48:32

@EurósParaszt Lite: hideg van!! kűggyé levélt és akkor válaszolok. :D

Terézágyú 2016.10.04. 13:51:03

A következő komment lesz a 100.

The Crazy One 3om 2016.10.04. 14:03:46

fogynak a kommentek. megjött a picsafej?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 14:10:09

Nah, megjött a délelőtti poszt.
"Baszatlan ment a használt autóért a reménybeli vásárló"
Elsőzzetek, köcsögök!

EurósParaszt Lite 2016.10.04. 14:10:41

Kifejezetten brutalis nagy fos ez a Hilda ma. Mit is kepzel? Titok. De egy sertesfeldolgozoban vegzi ugy is.

Manyecska. 2016.10.04. 14:12:16

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: olyan OFF durvák vagytok, láttatok volna engem tegnap OFF :D @EurósParaszt Lite: te meg honnan tudod szórúl-szóra amit írtál??? :D:O

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 14:13:49

@The Crazy One 3om: Aha. Fontos, hogy törölgesen ahelyett, hogy dolgozna. Pl.:
"ROTFL Manó [12:31:28] Amúgy ez már a hétvégi post?"

Főleg Manyi vérzett el. Érdekes, nekem törölt, de nem tiltott ki. Elbaszta. Örökre szokott kitilani ilyen ártatlan dolgokért.

Terézágyú 2016.10.04. 14:14:05

@Manyecs:
"láttatok volna engem tegnap "

De nem láttunk, mamuska!!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 14:15:48

@EurósParaszt Lite: Igent, Zérókomponistát is törölte. Pl. azt a kommnetet, hogy "van."

Manyecska. 2016.10.04. 14:16:31

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: szivi nekem ott van minden kommentem /még :D/ @Terézágyú: hüle :DD viszont az új posztban van kutyatartó- és gyerektartó tölgy. Hölgy.

The Crazy One 3om 2016.10.04. 14:20:29

Egy élmény volt. A következetesség bajnoka lecsapott :D

Dikusz 2016.10.04. 14:28:21

@Terézágyú: @ROTFL Manó: istenbizony nem puskáztam, saját magam találtam ki.

Dikusz 2016.10.04. 14:33:40

@Manyecs: az biztos, hogy melegebb van a fiókban. Azt azért megnézném, mit szólna a banktisztvisellő, ha a szájába nyomnám a bankkártyám, és kérném a pénzt. :)

The Crazy One 3om 2016.10.04. 15:22:33

dafke csakazértis 100áz!

ROTFL Manó 2016.10.04. 16:10:05

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: Esküdj, hogy ezt a hozzászólásomat kitörölte! De vajon miért? Nem volt benne semmi obszcén, vagy pártpolitika, vagy nemi szerv, illetve ezek üdítő keveréke! Ki érti ezt?!?

Hacsak azt nem, hogy az elevenjére tapintott a kérdés!

Van egy blog, ahol ki van írva a szabályok közé, hogy a moderátorok néha csak úgy törölnek egy hozzászólást, a lelki békéjük érdekében, vagy szórakozásból. De ez nem az.

Tehetséges ugandai buzi 2016.10.04. 16:15:55

Az én szofisztikált, intellektuális humorú kérdésemet is kitörölte, pedig én csak felcseréltem a szórendet Apti hozzászólásában.

Hüpp! Brühü! Pityer!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 16:24:50

@ROTFL Manó: Nem kell esküdnöm, látod, hogy nem látod. A törölteket itt pirossal jelölöm:
bestofhomar.blog.hu/2016/10/03/meddig_kell_varni_a_penzre_ha_benyelte_az_atm_163

Hogy miért törölte? Nem vagy szimpatikus a számára. Engem is szokott véletlenszerűen törölgetni, kitiltani. Lehet, hogy veri az élettársa. Vagy valami.

@Tehetséges ugandai buzi: Nah, ne sírj, látod, hogy megőriztem az utókornak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 16:26:12

@ROTFL Manó: "obszcén, vagy pártpolitika, vagy nemi szerv, illetve ezek üdítő keveréke!"

Tudod ki csinálna nemiszervből, meg a többiből üdítőt!

lanAlaturB 2016.10.05. 06:53:20

@sarostehen:
Ne legyel mar ennyire buta! Ennyi fekezd allora a verdat minden zold lampanal, mert nagyobb az eselye,hogy valaki athajt elotted szabalytalanul,mint annak, hogy az atm elnyelni a penzedet.

Mérgező Hulladék 2016.10.05. 10:24:09

@Kelpo: alapvetően semmi közöd hozzá, és nem is tartozik a poszthoz, hogy miért akarta azonnal készpénzben. Elég sok oka lehetett rá.
Jó lenne már megértenie egy pár hozzászólónak itt, hogy mások nem a ti módotokon akarják élni az életüket, hanem úgy, ahogy ők szeretnék, és általában úgy is lehet, úgy is jó. Igen, teljesen megengedett, lehetséges, elfogadott, sőt gyakori az, hogy felveszik az emberek készpénzben a fizetésüket, amint az megérkezik a folyószámlájukra, aztán meg készpénzzel fizetnek mindenhol. Nyilván ebbe a folyamatba is csúszhatnak hibák (ahogy abba is, ha készpénz nélkül próbálod élni az életed), ezzel mindenki tisztában van; az érdekes mindig az, hogy a felmerülésük után hogyan próbálják megoldani ezeket a helyzeteket, illetve ritkábbá tenni őket. Ez nem tűnik elfogadhatónak a poszter számára a konkrét esetben, amit meg is tudok érteni.

@ghck: logikus, amit írsz, de számomra túl merev. Tudom, az empátia nem homár-kompatibilis fogalom, de szerintem szükség van rá, ha emberekkel kell dolgoznod, akár banki ügyintézőként, akár fiókvezetőként. És képzés is kell, hogy ne megsértődj és elfordulj, ha egy ügyfél kiabál veled, mert a bankod hibájából nem jut hozzá a pénzéhez, hanem nyugtasd meg, és próbálj valódi segítséget nyújtani minél hamarabb. Ebben bukott meg a fiókvezető a levél alapján.

ghck 2016.10.05. 12:16:06

@Mérgező Hulladék: Ehhez nem kell a fiókvezető. Ezért hagyta meg a feladatot az ügyintézőnek. Ha keresztelkedni akarsz, te sem a pápához mész, nem?

Amúgy meg azt nem tudhatja, hogy a bank hibája az egész. Amíg ki nem vizsgálják, simán lehet egy hülye ügyfél is. Valószínűbb is, a nyakam rá, hogy hülye ügyfélből jut nekik napi 5, míg az adott ATM hibájával évente, ha találkoznak...

B56 2016.10.05. 17:08:18

Bankok sajna nem szeretnek pénzt kiadni (kivéve hitelkihelyezés), szóval nem megoldás a bankváltás, ebben a helyzetben ugyanilyen paraszt a többi is, csak azoknál kevesebb ATM van, és többnyire a netbankjuk is szarabb.

mechanikus körte 2016.10.05. 19:25:39

@Dikusz: köszönöm, kedves.:-) Nem Kempelen sakkozógépéről beszélgetünk, hanem egy olyan ketyeréről, ami folyamatos összeköttetésben áll a bank hálózatával. Nem kell minden ATM-hez vagy bankfiókba egy emberke, bőven elég, ha bemegy a jelzés a bankba arról, hogy a tranzakció sikertelen volt, mindjárt nem kell 30 nap az ügyintézéshez. Technikailag megoldható (GPS, mozgásérzékelő riasztórendszer, minden kutyafüle is van benne, plusz egy érzékelőről és szoftvermódosításról beszélünk), amúgy pedig az ATM-eket eleve bankbiztonsági cégek üzemeltetik és szervizelik, nem csak úgy ki vannak b..szva a népnek, és a kutya se néz rájuk többet.:-)

joco2057 2016.10.05. 19:39:12

Nekem Törökországban nyelte be éjfélkor kártyával együt :)
Délelőtt bementem a bankfiókba, leültettek egy almateával, a munkatársuk elment az automatához, igazolta az esetet és 5 perc múlva kezemben volt a pénz és a kártya.
Tán így is lehet!!
süti beállítások módosítása