Tékozló Homár

Hova fordulhat a vállalkozó, ha vitás ügye van egy szolgáltatóval?

2016.10.13. 15:29 | Homár Hilda | komment

telenor_logo_1.png

Cégek, alapítványok, egyesületek, társasházak nem minősülnek fogyasztónak, így aztán a fogyasztóvédelem sem pátyolgatja őket, pl. nem opció nekik a Békéltető Testületek megkeresése. Vitás ügyük azért nekik is akadhat. De hova fordulhatnak?

Kedves Hilda!

Szeretném a segítségét kérni egy fogyasztói ügyben, mert én már nem boldogulok vele. Azt sem bánom, ha a honlapra nem kerül ki, csak kiderüljön végre, kihez fordulhatnék jogorvoslatért ebben az ügyben.

Igyekszem röviden összefoglalni:
a Telenor ugye minden ügyfelét csomagváltásra kényszerítette, beleértve minket, egyéni vállalkozókat is. Az ajánlat 2015 decemberében ért utol, telefonos megegyezés alapján ki is küldték az új szerződést. Ezt azonban nem írtuk alá, mert volt benne egy tétel, amit törölni kellett volna. Nem részletezem a bonyodalmakat, mert hosszú lenne, de végül január végén sikerült kötnünk egy új megállapodást, elvileg február 5-től kellene élnie ezeknek a feltételeknek.

Azóta képtelen vagyok kiharcolni, hogy a megállapodás szerint számolják ki a számláinkat. Hónapok óta küzdök e-mailben, telefonon, személyesen, kerestem őket facebook-on (mert láttam, hogy ott mindig visszajeleznek a Homáros posztoknak), de mindig ugyanoda lyukadunk ki: adnak valami jóváírást, vagy éppen terhelést, aztán a következő számlát megint nem a megállapodás szerint számolják ki.. és minden kezdődik elölről.

A szerződést nem mondhatom fel, mert két évre szól a hűség (14 éve vagyunk Telenor ügyfelek). Minden telefonunkat tőlük vettük, tehát ha új szolgáltatót is választanék, a kikódolásuk is sokba kerülne. Ragaszkodnék azokhoz a feltételekhez, amiben megállapodtunk, de hogyan szorítsam rá a Telenort, hogy annak megfelelően számlázzon?! NAV, bíróság, fogyvédelem, mi lenne a megoldás?

Köszönöm a segítségét előre is,

Gabo

Megkérdeztük.

Kedves Gabo!

A törvény az egyéni vállalkozók esetében is lehetőséget biztosít arra, hogy a díjfizetéssel kapcsolatos igényüket közvetlenül a szolgáltatónál érvényesítsék. Ilyen esetekben ezt írásban, tértivevényes levéllel megküldött panasz formájában javasoljuk megtenni.

A panaszra a szolgáltató köteles annak kézhezvételét követő 30 napon belül írásban válaszolni, elutasítása esetén pedig köteles annak indokát is megadni. Fontos, hogy a díjreklamáció megküldése még nem jelenti azt, hogy a panasz elbírálásáig nem kell az adott hónapra megállapított összeget megfizetni. A törvény értelmében, ha a szolgáltató a panasznak helyt ad, abban az esetben a fogyasztó választása szerint a szerződéssel ellentétesen felszámított összeget visszafizeti vagy a következő számlában jóváírja.

A szolgáltató a díj megfizetésére vonatkozó igényét elsődlegesen felszólító levél megküldésével és póthatáridő megállapításával érvényesítheti, amely határidő eredménytelen leteltét követően jogosult az előfizetői szerződés felmondására és a díjigény fizetési meghagyásos eljárás során vagy bírósági úton történő érvényesítésére.

Az egyéni vállalkozó is jogosult a szerződés teljesítésével kapcsolatos igényét bírósági eljárás keretében érvényesíteni a szolgáltatóval szemben a fent említett panasz elutasítása esetén, ha az abban meghatározott indoklással nem ért egyet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lalikám 2016.10.13. 15:31:22

Gyakoriak itt a pannon gsm posztok...

The Crazy One 3om 2016.10.13. 15:40:24

"A szerződést nem mondhatom fel"--- Há oszt' ilyet megint ki mondott neked?

EurósParaszt Lite 2016.10.13. 15:43:09

Miért ilyen sokrétűek a posztok? Nem bírja a szívem ezt a diverzitást enter 3-harr. Madik.

Tehetséges ugandai buzi 2016.10.13. 16:53:55

@The Crazy One 3om: Érdekes kérdés, mert ha felmondja lejárta előtt a hűségidős szerződést, akkor evidens, hogy fizetnie köll az üffélnek. Node mi van akkor, ha a szolgáltató tesz rossz fát a tűzre ÉS AMIATT mondja fel az üffél?!? Mi?

Manyecska. 2016.10.13. 16:54:51

@Lalikám: nyitok egy külön kápolnát ahol imádkozhatunk az előfizetők lelkéért /pap van otthon úgyis :DD bár enyhén eretnek, főleg négy sör után/, szóval szedek belépődíjat és bepereljük őket a.., szüzeket is áldozunk /apropó háziszüzünk hol van??/ jó lesz??
/Minden másra ott a maszterkard meg az ombudsman. /

The Crazy One 3om 2016.10.13. 17:07:06

@Tehetséges ugandai buzi: a hősünk írta, hogy nem mondatja fel. Ó, dehogynem. Ja, hogy ingyen gondolta? Rosszul gondolta.
Nyilván van megoldás. A bíróság. Nem hiszem, hogy most olvasott először erről az intézményről. Nosza, lehet perelni, ha igazad van. Ja, hogy ingyen gondolta? Ezt is rosszul gondolta...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 17:07:31

@Tehetséges ugandai buzi: "ha a szolgáltató tesz rossz fát a tűzre ÉS AMIATT mondja fel az üffél?!? Mi?"

Nah, szóval. El kell olvasni a szerződést, amit az ügyfél önként és dalolva aláírt. Ha már akkor nem olvasta el. Ilyen rosszfa tuti nincsen benne. Van benne viszont minimális szolgáltatás, és annak kötbére. Van ezenkívül valószínűleg a szolgáltató súlyos szerződésszegése.

The Crazy One 3om 2016.10.13. 17:08:11

@Manyecs: nyanya, holnap foglak keresni a Margitszigeten. :D

ROTFL Manó 2016.10.13. 17:09:59

@Manyecs: Maszterkardja legfeljebb a máltai lovagrend nagymaszterének van, valami nyolcvankilós, kétkezes pallos. (Vagy egy dzsedáj másztörnek, réges-rég, egy távoli galaxisban.)

gabors 2016.10.13. 17:23:49

Ez mind semmi !!!

Bob Dylan kapta az irodalmi Nobelt ....

(pl. elfujta a szel, a valaszt fujja mar a szel vagy valami hasonlo volt ami nagyon nepszeru volt odahaza is)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 17:49:07

@gabors: A Kisnyál meg a torz meg Kossuth díjat. Ja, az semmi. Ááááákos is. Anyám, borogass!

Manyecska. 2016.10.13. 17:49:31

@gabors: nem a Rod Stewart??:P@The Crazy One 3om: jó kisfiam, majd szójjá és akkor kapcsolgatom a lámpát odaát a páromnál.:D

The Crazy One 3om 2016.10.13. 18:04:59

@Manyecs: próbálok győzködni magam, hogy én nem is vagyok vizuális típus és rögtön asszociálok, de így nehéz.

Dikusz 2016.10.13. 19:15:08

@The Crazy One 3om: óóó, hát megjöttetek? :)))
Remélem klassz programokat sikerült találni. Én meg majd erősen integetek nektek itthonról.

2016.10.13. 19:43:23

Kikódolnám a fosóját a fél ügyfélszolgálatnak, oszt működne.

Antalbaba 2016.10.13. 19:43:29

Hova fordulhat...?
Releváns megoldások az egykor tanult alapkészletből:
Be-
Ki-
Le-
Fel-
Meg-
El-
Át-
Ide-
Oda-
Vissza-
+ az azóta kibővített egyéb megoldások;-)

The Crazy One 3om 2016.10.13. 21:05:18

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: te már megint tudsz valamit. Ebédre holnap a Belgrád-rakparton lévő csárdára gondoltam. Egy tál harcsapaprikásért anyámat simán eladnám....

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 21:08:14

@The Crazy One 3om: Imádom a halászlét, de most telhetetlenül megettem 8 marlenka csokis golyót, és tehetetlenül heverek az édességtől eltelve.

The Crazy One 3om 2016.10.13. 21:16:08

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: próbállak megsajnálni, de csak irigység futja megint.

Apropó golyó. Öcsém evett meg egyszer vagy tizennyolc szilvásgombócot. Annyira rosszul lett, hogy mentőt kellett érte hívni. Apám este tudta csak meg és persze rögtön a lényegre kérdezett rá: "elpazaroltatok egy kanna szilvát?"

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 21:18:58

@The Crazy One 3om: Nem szoktam ilyet, de rohadtul megkívántam valami édességet. Már megittam ma egy félliter csokis kakaót, ezt találtam, ajándékba vehette a nejem. Gondolom nem nekem, de most már mindegy.

Remélem öcséd meggyógyult! Apádnak meg (nyilván megint) igaza volt. :))

The Crazy One 3om 2016.10.13. 21:29:19

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: jól tetted :)
Attól tartok, öcsém velem együtt menthetetlen... :)

FDToth 2016.10.13. 21:44:24

Ugyanezt csinalom a Telekommal: hiaba minden erofeszites es irasbeli megallapodas, nem ugy szamlaznak, uh en fizetem azt, amiben megallapodtunk, hena pedig nem fizetek es kerem h irjak jova. Nem lehet ezekkel mit csinalni, sajnos renfeteg olyan munkatarsuk vsn, akinek fingja nincs mit kellene csinalni, plusz szarik bele. Tipukus magyar munkamoral...

Dikusz 2016.10.13. 21:50:11

@The Crazy One 3om: Ha a Szegedi halászcsárdára gondoltál, az nagyon jó választás! Nagyon-nagyon finom a harcsából készült halászlé, lehet kérni hozzá külön belsőséget is. Egy tanácsot adnék azért, az egy adag halászlé bőven elég két főre. Amikor még nem tudtuk ezt, 1 fő/1 adagot kértünk, két teli tányérral evett mindenki, és még így is maradt. A belsőségből is elég egy csésze két embernek. A túrós csuszájuk is nagyon jó, ha jól emlékszem abból is van kis adag, az is elég.
Van még ötletem (tudom nincs szükséged rá:))

Dikusz 2016.10.13. 21:54:40

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás: ha nem neked vette a feleséged, akkor lennék légy a falon, amikor rájön, hogy megetted az ajándéknak szánt golyókat :)

Amúgy nem túl édes ez a süti/csokigolyó?

The Crazy One 3om 2016.10.13. 22:00:59

@Dikusz: Te zabálnivaló vagy :) hallgatlak :) mondjuk most alszok egy keveset, de kíváncsian várom. Kínait mondjál valami jót :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.13. 22:56:06

@Dikusz: Majd pótolja. :))

Nem túl édes. Pont annyira édes, amilyennek lennie kell. Ilyen mézesizé. Pedig nem is szeretem a mézet.

Dikusz 2016.10.13. 22:58:53

@The Crazy One 3om: átlagos kínai éttermeket (ahová az ember ebédelni ugrik be) bárhol találsz a városban. Véleményem szerint egyforma választékot kínál mindegyik, az íz is ugyanaz. A Bazilikánál, a Hercegprímás utcában van egy amit ismerek, nem rosszabb a többinél. A drágább kínai éttermeket nem ismerem.
Viszont pár hónapja jártam a Tom Yum Thai Bistro-ban, ez a IX.kerületben a Soroksári út 10.szám alatt van, érdemes kipróbálni. Kicsit feljebb, a Soroksári út, és a Vágóhíd utca sarkán (az Nemzeti Színházzal szemben) van egy csokoládédiszkont, érdemes azt is megnézni, jó áron lehet ajándékozni való édességet kapni (a Kishercegnőnek is:)
A Nagycsarnokkal szemben meg van az Argentin étterem, sosem jártam ott, meglehetősen drága. A Trófea éttermek - egy van a Margit híd budai hídfőjénél - olyanok, hogy egy adott összegért annyit ehetsz- ihatsz (rövidet kivéve), amennyit bírsz.

Ha tehetitek, nézzétek meg a Margitszigeten A Sportuszodát, mert azt is bezárják a VB miatt, mint a Dagályt (régi nevén Néplavórt). A Dunán meg közlekednek menetrend szerint BKV-s kishajók, a szálloda közelében is van megállója.

Szép álmokat, és jó kikapcsolódást. :)))

Dikusz 2016.10.13. 23:02:17

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:
a sütijük nekem édes, egyszer kóstoltam csak, nem ízlett. Azt mondanám rá, hogy milyen jó, hogy nem szeretem, mert akkor sokat ennék belőle, pedig szörnyen utálom:D

Terézágyú 2016.10.14. 07:33:51

@Antalbaba:
"Hova fordulhat...?
Releváns megoldások az egykor tanult alapkészletből:
Be-
Ki-
Le-
Fel-
Meg-
El-
Át-
------ RÁ
Ide-
Oda-
------ SZÉT
------ ÖSSZE
Vissza-

!!!!

Terézágyú 2016.10.14. 07:34:57

Na tessék, tegnap kajáról beszéltetek én nem voltam itt.

Pedig én is ennivaló vagyok....

:)

Manyecska. 2016.10.14. 08:26:31

@Lalikám: és dől a lé!! :)))@Dikusz: én most is összeköttetésben vagyok egy üveg mézzel orálisan. www.mindmegette.hu/marlenka-az-ormeny-mezes-48865 jó macerás próbáltam már!/Az igazi örmény mézes egy nap mire elkészül jelzem../holnap máglyarakást csinálok.:)

Poszter ha bead egy végrehajtási kérelmet az nem pálya?? Nekem másfél hónap múlva a pénz is megjött. Igaz egész délelőtt gyártottam hat példányban a beadványokat.:D
valami 3000 volt az illeték de visszaigényelheti.

The Crazy One 3om 2016.10.14. 11:03:35

jöttünk. Nem volt vifi a vonaton. Megírjam a homárra?
No, jók legyetek! Áldás, békésség a reformátusoknak...

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.10.14. 11:08:06

@The Crazy One 3om: az semmi! Én okt.3-án mentem miskolcra interpicivel, wifi is volt, meg fűtés is! Kikérem magamnak! Most mire fel reklamáljak?
Skandallum! Lázadlázadlázad!

Manyecska. 2016.10.14. 12:21:58

@The Crazy One 3om: jó pihenést ha gondolod, párom megy betonozni hétvégén a haverhoz nem jössz?? :P igen, tervezek futást de nem ma. ON

Manyecska. 2016.10.14. 12:27:16

@The Crazy One 3om: márhogy ne értsd félre ,elkelne még egy dolgos kéz a kertben építkezik a szerencsétlenje arra gondoltam ragadhatnál te is egy lapátot!!!! :P *aljas ikonok*

É2I 2016.10.14. 14:46:06

Hilda!
"Cégek, alapítványok, egyesületek, társasházak nem minősülnek fogyasztónak" Ezt te találtad ki?
Mert ha igen, nem kéne nagydobra verni. Van lakossági és nem lakossági szegmens, de mindkettő _fogyasztó_. Legyen az bármelyik szolgáltató.

Dikusz 2016.10.14. 20:57:17

@Manyecs: egésségedre a mézet, akkor Micimackó vagy tulajdonképpen? :D
Én nagyon szívesen elmegyek, te is jönnél?

Dikusz 2016.10.14. 21:45:52

@Dikusz: építkezni megyekel szívesen:)
süti beállítások módosítása