Tékozló Homár

A Note 7 csereprogram megkezdődött - csak nem a Telenornál

2016.10.28. 09:35 | Homár Hilda | komment

12898542_a12c644b7f7c7e42cb1c3a7704b838cc_wm.jpg

Ha önnek is Note 7-e van, vigye már vissza, az Isten szerelmére! - írta az Index is 2 napja. Könnyű ezt mondani! Imre mást se szeretne, mint megszabadulni Az év technikai kudarca cím nyertes készülékétől, de azt mondja, hiába nyújtja a Telenornak, ott egyelőre hátratett kézzel beszélgetnek vele. Megkérdezzük őket a dologról.

(Szegény Note 7 tulajdonosok itt találnak hasznos információkat.)

Kedves Homár!

Azért írok Neked, mert ma szakadt el a cérna a Samsung Galaxy Note7 visszahívásával, és a Telenor hozzáállásával kapcsolatban.

Ugyebár mint tudjuk, a Samsung 2016.10.11-én globálisan kivonta a forgalomból a jelzett készüléket. A hivatalos közlemény szerint, aki ilyen készüléket vásárolt, vigye vissza oda ahol vásárolta, ott majd kicserélheti egy másik készülékre, stb.

Lassan egy hónap telik el, de a Telenor semmilyen formában nem keres, telefonos érdeklődéseimre normális választ nem képes adni, a Telenor üzletekben semit nem tudnak, csak hadoválnak össze-vissza, de nem cserélik a készüléket. Pedig a Telenor központi telefonos ügyfélszolgálata egyszer(!) annyit mondott hogy BÁRMELYIK Telenor üzletben kicserélik a készüléket.

A gyártó nyilván azért hívta vissza a készülékeket, mert veszélyesnek ítélte meg, tehát az én olvasatomban ez annyit jelent, hogy a forgalmazónak azonnal cserélni, vagy szintén visszavennie kellett volna. Hasonlóan, mint mikor veszélyes élelmiszereket vonnak ki a forgalomból. Az már csak hab a tortán, hogy 2016.10.31-én minden forgalomban lévő (köztük az enyém, és sok más) készülék egy 60%os akkutöltési korlátozást fog kapni. Innentől kezdve nyilván nem tudom a készüléket rendeltetésszerűen használni, de a Telenor gondolom ugyanúgy megköveteli a készülék esetleges törlesztő részletét, valamint a készülékhez kapcsolódó előfizetési díj megfizetését.

Szerinted ebben a helyzetben mi a teendő?

Tisztelettel;

Imre

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Crazy One 3om 2016.10.28. 09:37:30

Imreeeeee,há ménem váltotok bazmeg?

Terézágyú 2016.10.28. 09:38:22

"a Telenor üzletekben semit nem tudnak, csak hadoválnak össze-vissza, de nem cserélik a készüléket"

Konkrétan mit mondanak?

Tehetséges ugandai buzi 2016.10.28. 10:20:43

Szerintem kétesélyes a megoldás:
- jobb kézzel bal váll fölött
- bal kézzel jobb váll fölött

sarostehen 2016.10.28. 10:25:04

Bemész és elállsz a vásárlástól.
mivel a gyártó szerint is veszélyes a készülék (azért hívták vissza) a Telenornak kötelessége az eredeti állapot helyreállítása.

lakit 2016.10.28. 10:31:03

"esetleges törlesztő részletét..." - ahh, már megint egy "hiteles" poszter.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2016.10.28. 10:41:18

@lakit: hagyjad már. Ha kell, akkor kell, akár van rá pénz, akár nincs.

holdlányka 2016.10.28. 10:49:07

Ilyen nincs, de a telenornál mégis van...
Visszahívott készüléket a forgalmazónak, kereskedőnek kuttyakötelessége átvenni, és kártalanítani a tulajt. Természetesen ennek költségét végsősoron a gyártó állja.

Attila F 2016.10.28. 10:49:33

@sarostehen: Ez jól hangzik, de ha az üzletben annak ellenére sem adják vissza a pénzed, hogy ezt ilyen szépen elővezeted, akkor mit csinálsz? Verekszel?
Gondolom, a boltban az ügyfélszolgálatra mutogatnak, ott egy vezetőségi utasításra, stb.

kiralygabor 2016.10.28. 10:55:00

Kedves pószter!

A hétvégén lesz egy kis szabadidőm. Segítsek neked asztalt borítani a telenorban? Akarom mondani, a jogodat érvényesíteni?

Terézágyú 2016.10.28. 10:55:59

@Attila F:
Erről szól(na) a "fogyasztóvédelem" :)

CID.. 2016.10.28. 10:58:11

@lakit: jajmár, megint egy okosmikulás. Kinézel egy 200 ezres telót ( jómagam, sosem értettem, mi a faszért kell ennyi pénzt kiadni egy telefonra, de ez más téma), ott a banszámládon, vagy a zsebedben a pénz, a szolgáltatónál van arra lehetőség, hogy a lóvét 2 év alatt, kamatmentesen törleszted nekik, te meg azt mondod, nem nem itt a lóvé?

EurósParaszt Lite 2016.10.28. 11:00:18

@sarostehen: akkor ez olyan, mint a kurvaház: bemegy, hogy aztán álhasson. Napról napra egyre ütősebb a humorom..

Terézágyú 2016.10.28. 11:00:28

@CID..:
"a szolgáltatónál van arra lehetőség, hogy a lóvét 2 év alatt, kamatmentesen törleszted nekik, te meg azt mondod, nem nem itt a lóvé?"

Én igen, ezt mondanám.

És igen, én se adnék ki egy telefonra ennyi pénzt :)

sarostehen 2016.10.28. 11:00:52

@Attila F: Léteznek megoldások. Pl elkezdesz beírogatni a panaszkönyvbe, fogy. védelem. stb
De itt nem olvasom hogy a poszter bármit meglépett volna.

sarostehen 2016.10.28. 11:02:57

@Terézágyú: Na én pont így jártam. vettem új telefont a szolgáltatónál.. azt mondták, hogy vagy azonnal kifizetek 48 ezret.. vagy 2 évig havi 2 ezer. (24 x 2000 = 48000)
Logikus hogy havonta fizetek 2 ezret.

Terézágyú 2016.10.28. 11:04:32

@sarostehen:
"Logikus hogy havonta fizetek 2 ezret."

Számomra nem.
Ez felesleges függéssel jár (nyilván hűségidő kell hozzá), azt pedig én nem fogok kötni.

sarostehen 2016.10.28. 11:10:34

@Terézágyú: Amúgy is volt 2 év hűség. Szóval tökmind1.

Terézágyú 2016.10.28. 11:11:21

@sarostehen:
De én eleve nem kötnék hűségidőt.

EurósParaszt Lite 2016.10.28. 11:14:01

@CID..: tényleg ennyire nem vagy ott-home ebben? A 2 év alatt BŐVEN többet perkálsz, mint a készülék ára és még az időközben bekövetkező értékcsökkenésről nem is szóltam. So, hol van itt a kamatmentesség? Be van építve a többlet vagy ide, vagy oda, vagy amoda mindig. Azt persze nem állíthatom, hogy valami extra akció keretében ne lehetne tényleges nemdrágábbság, de edj) 2 év alatt úgyis előnytelenre fordul egyoldalú változtatás miatt a történet, kető) ilyennincsis (elfelejtettem ezt a második pontot).

CID.. 2016.10.28. 11:15:08

@Terézágyú: Nos, ha már 15 éve ugyan annál a szolgáltatónál vagy, ráadásul olyan díjcsomagban aminek a havidíjja határozott idejű szerződés esetén 2-3 ezer forinttal kevesebb, mitöbb plusz még a telefon ára is több 20000-30000 forinttal, ha nem vállalsz kötöttséget, te meg otthagysz egy valag pénzt, merthátt semmi kötöttség ;) Női logika, elvált, vagy hajadon vagyó? ;)

Attila F 2016.10.28. 11:16:14

@M. Péter: Ja-ja. És sitty-sutty 4 év múlva visszakapod a pénzed.

Manyecska. 2016.10.28. 11:22:02

@EurósParaszt Lite: szűrve vagy. most se látom! :D@Terézágyú: vettem Avont ezerér' és kaptam egy kupont ezerér' teljesen megzavart.:D ON

Terézágyú 2016.10.28. 11:27:26

@CID..:
"mitöbb plusz még a telefon ára is több 20000-30000 forinttal, ha nem vállalsz kötöttséget"
E beszélgetés során ilyenről nem volt szó, hanem éppen arról, hogy az ár ugyanannyi - csak egyben, vagy részletekben fizetem-e, ez volt a kérdés.

CID.. 2016.10.28. 11:31:55

@EurósParaszt Lite: Mobilról van szó, a home az az otthoni vezetékes szolgáltatás;) És valóban nem vagyok otthon :D hála az égnek, legalábbis az utóbbi 1 évben. Megjegyzem az első szerződést amikor értékesítettem, EUROFONE I- nek hívták.
Köthetsz hűséget arra, hogy előfizető maradsz 2 évig, kapsz rá 20-30 ezer kedvezményt, eközben szinte minden díjcsomagra válthatsz, ha még azt is vállalod, hogy magasabb havidíjú előfizetést használ 2 évig, plusz kedvezményt kapsz. Ide azért értelmesnek tűnő emberek járnak, nem értem miért nem lehet ezt megérteni?

Rejtélyes 2016.10.28. 11:32:38

@EurósParaszt Lite: 2 ev alatt a 46000, 44000, 42000... nalad kamatozik, nem naluk, es/vagy forgathatod azt a penzt, ami miatt megeri nem egyben kifizetni. Az hogy amortizalodik, vagy hogy huseg es havidij, az mindket esetben tortenik, ergo irrelevans.
Es ha barmikor elonytelenul valtozna a szerzodes, attol meg ugyanugy ki lehet fizetni a telo fennmarado reszet es felbontani a szerzodest, ilyenkor nincs bunti se.

Terézágyú 2016.10.28. 11:35:13

@CID..:
" Ide azért értelmesnek tűnő emberek járnak, nem értem miért nem lehet ezt megérteni?"

Az ide levelet küldő pószterek is mind értelmesnek tűnő emberek... aztán mégse járnak mindig jól :)

sarostehen 2016.10.28. 11:38:10

@EurósParaszt Lite: "az időközben bekövetkező értékcsökkenésről nem is szóltam"
Gondolom akkor semmit nem veszel.. se TV-t se kocsit, se ruhát.. mert mindennek csökken az értéke a megvásárlás után... de még a kenyérnek is ha megszárad...

CID.. 2016.10.28. 11:43:06

@Terézágyú: Jogos, bár ez számomra egyértelmű, hogy a szolgáltató nem fogja odaadni a telefont részletre a két szép szemedért. Tökmindegy melyiknél vagy ugyan azt kapod, ha csak nem jön valami extra lehetőség, akkor szopacs, bár akkor is csak a kapott kedvezményt kell visszafizetned.

Terézágyú 2016.10.28. 12:03:40

@CID..:
"számomra egyértelmű, hogy a szolgáltató nem fogja odaadni a telefont részletre a két szép szemedért."

Hát éppen erről van szó, hogy én nem akarok venni részletre/hitelbe semmit, az ilyesmi soha eszembe sem jutott...

Az igaz, hogy a szemeim szépek...

Tony Almeida 2016.10.28. 12:30:20

Imre, szerintem nem vagy eléggé határozott legény. Plusz terhes kimamára és síró kisgyerekre kellett volna hivatkoznod.

Terézágyú 2016.10.28. 12:37:17

Ott helyben a telenorüzletben be kellett volna dugni, hagyni, hogy túltöltsön és felrobbanjon :)
Vagy legalább belengetni, hogy most ezt fogod tenni :)

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2016.10.28. 12:48:03

@Terézágyú: Hagyd rája! Szarok rája! :D
Az ilyen hülyék vesznek 10év kölcsönre kocsit, meg Provident "gyorskölcsönt"... ergó segghülyék a matekhoz!
kiszamolo.hu/okos-ur-es-buta-ur-autot-vasarol/

Kocsi után pláne műszaki cikk, ami nagyon értékromlik évről évre... kijön az újabb és egy év múlva féláron megkapod a 200E-s mobilt 100E-ért, de te még nyögöd ugyanazt a törlesztőt!
Én csak röhögök az ilyen hülyéken! :D

CID.. 2016.10.28. 12:48:09

@Terézágyú: Ezt abszolút megértem, banki hitelt és sem veszek igénybe, de itt nem csak a részletről van szó. Ha aláfirkantassz két évet, nem jön autómatice a részlet, de még csak a készülékvásárlás sem. Nem akarok hülyeségeket írni, de ha nem lenne hitel, a gazdaság a béka segge alatt lenne, és nem csak nálunk. Persze, körültekintően kellene igénybe venni. Na de a poszt nem is erről szólt, a poszter azt írta"esetleges".

Terézágyú 2016.10.28. 12:50:19

@CID..:
"Nem akarok hülyeségeket írni, de ha nem lenne hitel, a gazdaság a béka segge alatt lenne, és nem csak nálunk"

Már Széchenyi is erről írt a hasoncímű művében, hogy vegyünk okostelót hitelbe? :)

CID.. 2016.10.28. 13:02:15

@Terézágyú: Volt egy kollégám, Széchenyi volt a családneve, grófúrnak hívtuk, de hogy mit írt, passz. Nem okostelórol írtam, már a butatelókat is lehetett részletre.

Terézágyú 2016.10.28. 13:07:41

@CID..:
Akiről én beszélek, az a Széchenyi Stefi! Aki a Zichy Karcsi özvegyét vette feleségül. Meg hidakkal foglalkozott...

Persze én vagyok túl öreg, hogy ilyesmikre emlékszem a fiatalkoromból..

CID.. 2016.10.28. 13:15:52

@Terézágyú: Azt nem mondanám, mármint, hogy öreg vagy mint a Lánchíd, de ha valakit fel akarsz köszönteni, nem feltétlenül kell lovasfutárral küldeni az üzenetet.

Terézágyú 2016.10.28. 13:17:54

@CID..:
Ló? Már feltalálták a lovat????...

The Crazy One 3om 2016.10.28. 13:34:40

@CID..: @Terézágyú: nekem az egyik ismerősöm egy az egyben Jézuskrisztus. Sőt...

CID.. 2016.10.28. 13:35:55

@Terézágyú: Persze, már a teszkóban is fellelhető, gyesznóbélbe töltve :D

CID.. 2016.10.28. 13:37:41

@The Crazy One 3om: Nekem meg Budha, bár imádja a marhasültet.

The Crazy One 3om 2016.10.28. 13:40:38

@CID..: no, Buddhára inkább én hasonlítok :)

Terézágyú 2016.10.28. 13:43:17

buuddhaságokat beszéltek!

herk 2016.10.28. 14:05:55

@JunkieeeBoy:
"ergó segghülyék a matekhoz!"
Hűűűű, de nagy bakot lőttél JunkieeeBoy :-)
Lehet, hogy penge vagy matekből, de itt hiányzik a józan ész a probléma megoldásához.
Ebben a konkrét esetben az jár jól, aki részletekben fizet.
Ha még nem esett le, akkor kifejtem.

CID.. 2016.10.28. 14:09:09

@The Crazy One 3om: Részvétem ;) Szerencsére a nyanyák szeretik a piknikus alkatokat.

CID.. 2016.10.28. 14:10:52

@CID..: na meg a pipik is, érthetetlen számomra...

megamen1 2016.10.28. 14:26:31

@Terézágyú: igen, de már a lovak is ímélben közlekednek.

megamen1 2016.10.28. 14:30:17

@JunkieeeBoy: kocsit nem lehet tíz évre venni. kocsit csak örökéltre adnak.

Jóska Pista 2016.10.28. 14:30:49

Szerintem a poszter butaságokat beszél. Engem már kétszer hívtak a mobil boltjából, hogy vigyem már vissza, kicserélik, adnak 30 ezer értékű ajándékot, vagy visszaadják az árát.

Jóska Pista 2016.10.28. 14:41:32

@CID..: "Kinézel egy 200 ezres telót"
300

Ágyesz Bugyesz 2016.10.28. 14:47:34

@sarostehen:
Jol atbasztak teged is. Gondolom azt elfelejtettek mondani,hogy a 4000 ftos csomag 5be kerul,ha teloval kered.

Advanced Flight 2016.10.28. 14:54:04

@JunkieeeBoy: "kijön az újabb és egy év múlva féláron megkapod a 200E-s mobilt 100E-ért"

Miért, ha egybe kifizeti a 200 ezret, akkor ez nem történik meg?

"kiszamolo.hu/okos-ur-es-buta-ur-autot-vasarol/"
Az megvan, hogy Okos úr egy fostalicskát vett bagóért, Buta meg egy vadiújat sokért, miközben itt ugyanannak a 200 ezres telónak a finanszírozási lehetőségeiről folyt a disputa?

Szerintem te ne nagyon osszad itt az eszet matekról.....

sarostehen 2016.10.28. 15:21:33

@Ágyesz Bugyesz: Biztos nagyon átbasztak.. 5 telefonszámra fizetünk havi 15 ezret.. egymást ingyen hívjuk, hálózaton belül bárkit ingyen, és mindenkinek van 200 lebeszélgető perce bármelyik hálózatba..... és 500MB internet.... tényleg átbaszás szagú

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.28. 16:21:11

@Terézágyú: "Ló? Már feltalálták a lovat?"

:)) Hülyék!

The Crazy One 3om 2016.10.28. 16:22:41

jó, most, hogy kisündörögtük magunkat, jöhet a hétvétge. Dobpergés...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.28. 16:27:44

@Advanced Flight: "@JunkieeeBoy: "kijön az újabb és egy év múlva féláron megkapod a 200E-s mobilt 100E-ért"
Miért, ha egybe kifizeti a 200 ezret, akkor ez nem történik meg? "

:)) Attól félek, nem. Az Univerzumnak ezen a párhuzamos síkján a matek olyan, hogy a százezer sokkal kisebb a kéccázáezernél. (Közel a fele.)

Én meg várok még egy évet, és tízezeré veszem meg. Úgyis csak jáccásiból van. Telefonálásra a hatezres Nokia való.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.28. 16:29:44

@The Crazy One 3om: Mármint a hétvégi. A vótmámérőt meg elraktam a szekrénybe, elne törje a HH megin.

mad-man 2016.10.28. 16:32:57

A Telenor nem ítélte veszélyesnek a telefont. Amúgy meg mit ugrálsz? Parás vagy? Ennyi kis oroszrulett és izgalom kell az életben! :)

Viccet félretéve: csak keményen... Az ilyen Telenor félék azt szeretik. A helyedben a Samsunggal is felvenném a kapcsolatot, lehet gyorsabban megy ha leadod nekik. Kapsz egy papírt róla, hogy visszakapod az árát vagy egy másik koreai szart.

CID.. 2016.10.28. 16:41:02

@mad-man: Hát ja a szarszungal kellene , tulképpen nem a telenor gyártatta ezt a fekáliát.

gabors 2016.10.28. 17:04:17

@Attila F: "Ez jól hangzik, de ha az üzletben annak ellenére sem adják vissza a pénzed"

milyen penzt ?? posztolo hitelre vette !! mit akar vissza ?

A Telenor meg hulye lenne elallni ebbol csinal penzt ja hogy egy MASIK telefont azt kellen hogy adjon olyat aminek az ara kb ugyanaz de hogy miert allna el a keteves verszivastol nem ertem ??

Aki ilyen szerzodest alair az megerdemli ... hitelre telefont ???

gabors 2016.10.28. 17:07:15

@mad-man: "Kapsz egy papírt róla, hogy visszakapod az árát vagy egy másik koreai szart. "

Nem erted a posztolo NEM VETTE meg a telefont, a TELENOR vette meg es gyakorlatilag havi dijjert meg a torlesztoert oda adta ...

A SAMSUNG az olyan normalis vasarlokra gondolt akik MEGVETTEK a telefont azokat kartalanitja is gondolom .... de ebben az esetben nem ez all fenn

CID.. 2016.10.28. 17:07:27

@gabors: te hülye vagy, nem véletlenül boldogulsz az USA-ban...

gabors 2016.10.28. 17:08:41

ez meg nem a hetvegi ??? bazzmeg !

gabors 2016.10.28. 17:14:09

@CID..: hat hitelre nem is veszek telefont !!! sot "husegidot" sem irok ala ket evre,

Mert hogy nem kell a csucsmodel ez elso heten (de megtudnam venni csak minek) ? es ifos sem veszek soha ... inkabb talan ezert boldogulok. Van egy regebbi samsungom akkor vettem amikor mar ket eves model volt tutti vetel mert ha lett volna valami alaphibaja mar reg kijott volna... de amugy is csak jatszani jo !!! mint ati en is egy 6-8 eves telefont hasznalok telefonalasra egy elnyuhetetlen Balckberry-t (nem szolgaltato fuggo GSM)

AufWiedersehenMonty 2016.10.28. 17:34:39

Túlárazott robbanós fos.
Samsung, a ti telefonotok. Androidos lúzerek :)

CID.. 2016.10.28. 17:56:48

@gabors: Értem, nem veszel telefont "hitelre", viszont hitelkártyádat használni király, mert addig sem a saját pénzedet használod.

gabors 2016.10.28. 18:04:17

@CID..: "Értem, nem veszel telefont "hitelre", viszont hitelkártyádat használni király, mert addig sem a saját pénzedet használod. "

Pontosan .... de nemcsak azert kiraly mert mas penzet hasznalom hanem mert egy, kenyelmesebb ketto, 1%-ot sporolok mindenen ... ennyit alig kapok a bankban ha lekotom egy evre a penzemet !!! harom, sok szempontbol biztonsagosabb !!

Hitelre (reszletre) vasarolni valamit nem ugyanaz mint hitelkartyat HASZNALNI. Gondolom tudod csak szorakozasbol irtad.

mondjuk egy 200-300 ezres (forint) telefont siman megtudnek venni DE MINEK ?? Nekem nem kell. Regimodi vagyok csak "feltolto kartyasat" hasznalok igy a "mobilozasom" kijon kb $50-ra egy evben atlag usa polgar ennel joval tobbet kolt havonta erre. Ez is kiraly ... ja hogy nem tudok akarhol googlizni vagy pokemont vadaszni .... (nem is akarok)

CID.. 2016.10.28. 19:14:06

@gabors: Soha nem volt hitelkártyám, neked meg telefon törlesztésed.

EurósParaszt Lite 2016.10.28. 19:52:43

@sarostehen: a kenyert magam sutom altalaban. Amire gondoltam, hogy utalnek egy olyanert torlesztot fizetni, aminek az ara idokozben negyedere csokkent. Es hat a reszletek az eredeti, ujonnani allapota utan fizetendok... Kedvezmenyek ide, amitasok oda.

Csillám szívárvány és pegafing 2016.10.28. 22:15:45

1. megkerülheted a szolgáltatót és közvetlenül a Samsunggal is lezsírozhatod a dolgot. A Samu a szolgáltatóddal elintézi a többit, ők meg nyaljanak sót!
2. kérhetsz a Samutól egy igazolást, amit lobogtathatsz előttük, hátha csak az a probléma, hogy nem működik bent megfelelően a légkondi és az agyukhoz is így kevesebb oxigén jut a normálisnál.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2016.10.29. 00:24:35

@Advanced Flight: természetesen ugyanúgy romlik az értéke, csak míg az egyik a tulajdonodban lesz, a másik papíron nem... vagyis sokkal inkább ha nem fizeted a 24hónap végéig a törlesztőt, akkor letiltáj az IMEI száma alapján és használhatatlan lesz a teló, ergó eladhatatlan... így meg 2évig oda vagy kötve díjcsomagilag is meg készülékileg is!
Aki 200-300E-s telót vesz, az nehogy már ne tudja kifizetni zsebből... ez a vicc itt amúgy, hogy csak menőzés miatt veszik itt Magyarországon sokan, akik amúgy nem engedhetik meg maguknak a pénztárcájuk alapján!
Én is megengedhetném magamnak mégsem veszek... megelégszek a ~50E-s értékű Xiaomi telómmal, ami kielégít minden igényt (pedig munkára mindennap használom, stb.)

M. Péter 2016.10.29. 00:54:17

@Attila F: Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a Telenornál látni fogják, hogy a vevő nem viccelődik, és ha van valakinek egy kis esze, akkor fizetnek a további költségek elkerülése végett, mert ezt a pert megnyerni nem fogják. A posztolónak még annyi elégtétele lesz, hogy telefon árán kívül a perköltséget is fizetheti a Telenor.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.10.29. 10:56:15

@Rejtélyes: "2 ev alatt a 46000, 44000, 42000... nalad kamatozik, nem naluk, es/vagy forgathatod azt a penzt, ami miatt megeri nem egyben kifizetni."
Hát, ezen a hozzászóláson (és hozzáálláson) azért padlót fogtam. Érdekelne az a betéti konstrukció, amiben nálad kamatozik a lóvé. Biztos megéri. :D
A forgathatod a pénzt részén meg egyenesen röhögni kell már. Ezt hogy kell értelmezni? Felugrasz a NASDAQ-ra ezzel a giga lóvéval, vagy ingatlanba fekteted? Ennek a mondatnak egy esetben van értelme: ha egy piti drogdíler vagy.

Reactor 2016.10.30. 00:30:23

200 rugóért telefon...ez manapság a tizenéves hülyegyerekeknél divat, apuka teldzsót vesz a kettes átlagér' év végén (a fekete Bömös már snassz, az ájfon a nyerő!), hogy a kölyke tudjon menőzni az osztálytársak, utazóközönség, járókelők stb. előtt. Aztán ahogy lenni szokott, a hordákban zabráló buckalakók meg is találják őket előbb-utóbb...
Hitelre meg...no comment. Ilyen az, amikor valaki önként áll a lófsz elé.

@Terézágyú: Egyetértek. Ha nem futi Kinder Buenóra, akkor veszek egy szelet Bounty-t helyette, nem állok neki kuncsorogni, meg kölcsönkéri amíg majd futi Kinder Buenóra. Büszkén jelentem, hogy telefonálni, és "esemest" írni 50 ezres készülékkel is lehet, kipróbáltam!

@JunkieeeBoy: Ott a pont! Kár hogy itt nincs értékelési rendszer, most úgy rádnyomnék pár csiliárd zöld pacsit! :)
A benzint is nyilván hitelre fogja tankolni bele, meg a javítását is hitelre kéri majd, amikor már a kocsmába' se adnak háziszilvást meg kommerszbarackot puszira.

@sarostehen: Nem feltétlen :) az antikvár cuccok értéke például pont, hogy nő! Pont ezen agyarásztam valamelyik nap: néhány évezred múlva a százmilliárd milpengő tényleg százmilliárdot fog érni :DDD tényleg csak pár száz emberöltő kérdése, no.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2016.10.30. 02:03:00

@Reactor: Hiába... látod... az emberek 90%-a birka! Látod, aki itt is beleköt a kommentemben, semmi érvet nem tud felhozni ellene vagy a sajátja mellett, míg én tudok mellé magyarázatot adni, hogy mi miért...

gommer01 2016.11.08. 14:16:18

@CID..: így van. senki nem írta hogy bármilyen részletről szó lenne, de mivan ha valaki így vette? viszont ez semmit nem számít abból a szempontból, hogy a készülék (elvileg) veszélyes, de a szolgáltató ne vonta be mindenkitől azonnal, ahogya azt elvileg kellett volna, hanem hagyta az embereknél, hátha valaki megégeti vele magát. Itt a szolgáltató hozzáállásával van a gond, nem a részlettel.
süti beállítások módosítása