Tékozló Homár

Pénz jár vissza vagy cseretermék, ha nem működik a weben rendelt gép?

2017.01.05. 13:59 | Homár Hilda | komment

mall-logos.png

Kicsit túlbonyolította olvasónk az ügyintézést, mégsem ment semmire szegény, de így legalább eljutott hozzánk ez a sztori, és megtudhatjuk, pontosan mit kel tennünk, ha nem működik egy webshoptól rendelt termék.

Tisztelt Tékozló Homár!

Sajnos, lassan kezdem elérni azt az állapotot, amikor már semmin de semmin nem lepődök meg amit a keresedők művelnek az egyszerű emberekkel, akikből, csak úgy halkan jegyzem meg, élnek és gazdagodnak. Eljutottam odáig, hogy sokkal boldogabb vagyok a munkahelyemen, pénzkeresés közben, mint bármelyik áruházban vásárlás közben. Ott ugyanis soha nem tudhatom, hogy mikor, hogyan próbálnak átverni a pénzemért.

Általában nem is panaszkodom, attól nem oldódik meg a probléma. Veszekedni és fenyegetőzni szoktam, ami legtöbbször bejön, mert sajnos a szép szavakból, és abból, hogy „kérem” és „köszönöm”, úgy tűnik a legtöbb kereskedő már nem ért. Ezúttal azonban nem vagyok hajlandó szó nélkül elmenni amellett, amit a MALL.HU-nak sikerült művelnie. A félrértés az egy dolog, de a vásárló szándékos megtévesztése és félretájékoztatása, az egy másik. És azt hiszem pont ma fogyott el a türelmem, ma éppen nincs kedvem elmenni egy újabb hazugság mellett. Egy újabb olyan eset mellett, amikor azért fizetek a kemény munkával megkeresett pénzemmel, hogy hülyének nézhessenek.

Ősszel vásároltam egy kerti gépet, amiről 10 perc után kiderült, hogy nem működik. Felkerestem a mall.hu-t, akik mosták kezeiket és a termék magyarországi forgalmazójához irányítottak. Egy roppant kedves úriember tájékoztatott, hogy bizony tisztában van azzal, hogy ezekkel a termékekkel sok a hiba, nem is húzta az időmet, megítélt nekem egy teljes kártalanítást és küldött egy levelet, amiben leírta, hogy a közte és a mall.hu között létrejött szerződés alapján arra kéri a mall.hu-t, hogy haladéktalanul fizessék nekem vissza a nem működő/nem javítható termék árát. Levélben, mert mall.hu más módon nem hajlandó bevenni az ilyen típusú reklamációkat. Érdekes. Mindjárt 2 példányt is kaptunk, mert az egyiket továbbítani kellett a mall.hu-nak, a másikat meg magunknál tartottuk, hátha a mall.hu letagadná, hogy megkapták a levelet. Ezt az úriember mondta, és akkor azonnal elkezdtünk gyanakodni, de többet nem tehettünk, hiszen a pénzünket csak ők adhatták vissza.

Elküldtük a levelet, amiben feketén fehéren leírta az amúgy tényleg nagyon kedves és segítőkész úriember, hogy a kártalanításunkat a vételár visszautalásával képzeljük el. A levél, amit a biztonság kedvéért ajánlott küldeményként adtunk fel meg is érkezett és láss csodát e-mailben tájékoztattak, hogy az általunk kért csereterméket nemsokára leküldik. CSERETERMÉK? Általunk kért? Tessék? Azonnal felhívtam az ügyfélszolgálatot és tisztán érthetően elmagyaráztam, hogy soha de soha nem kértünk csereterméket a levélben sem ez állt, küldjék csak szépen vissza a pénzt. A hölgy rögzítette a kérésemet, elküldette velem a bankszámla számomat és a levelet amit már megkaptak, ezúttal scannelve, illetve a feladóvevényt, mert nem akarta elhinni, hogy már elküldtük a levelet. Nos, az úriember tényleg tudott valamit.

Láss csodát, 3 np múlva, kifejezett kérésem ellenére megérkezett a cseretermék, amit persze nem vettem át és ismét hívtam az ügyfélszolgálatot. Ezúttal írásban jelezték, hogy semmi gond, jól tettem, hogy nem vettem át a cseredarabot, és amint hozzájuk visszaérkezik, azonnal indítják az utalást. Ez volt 2 hete. Ismét ügyfélszolgálat, akik elmondták, hogy bizony senki, semmilyen utalást nem indított és értsem meg, hogy ilyenkor az év vége felé talán nem is fognak mostanában. Megértem. Persze. Nyilván, ha kivárom, hogy év vége legyen, akkor ez egy remek kifogás. És különbenis.

Ha a rossz termék forgalmazója és avásárló is megírják, hogy a pénzt kérik vissza, akkor miért kap a vásárló csereterméket? Hátha ki lehet szúrni a szemét egy elfekvőben lévő, garanciával nyilván nem rendelkező szeméttel? Hátha a vásárló idős Nagymamája otthon van és gyanútlanul átveszi azt, amit soha senki sem kért? És miért írják, le, hogy a cseredarab visszaérkezése után azonnal indítják az utalást, ha ez nem így van? Nem meríti ki ez a szándékos megtévesztés/hazudozás fogalmát? Nálam igen. Sőt!

És persze az ügyintéző hozzáállása is tetszett: nincs arra kapacitásuk, hogy minden egyes ilyen üggyel foglalkozzanak, mert annyi van belőlük. Nos, nem mond ez valamit a mall.hu tevékenységéről? Ahol én dolgozom, ott is abból élünk, amit eladunk az ügyfeleknek. A cél a panaszok számának a csökkentése, egészen a 0-ig. Persze, a 0 még nem sikerült, de minden egyes panasszal foglalkozunk és nagyon is komolyan vesszük őket. Mert az ügyfelekből élünk. Nos, ezek szerint a mall.hu nem. Jó nekik.

Üdvözlettel,
Anna

A GVTI-tanácsadók így látják a helyzetet:

Kedves Anna!

Megértjük felháborodásodat, valóban kellemetlen helyzet, amikor akadályokba ütközik az igényérvényesítés.

A vonatkozó jogszabályok alapján az igényérvényesítés szabályos menete a következő:

1. Ha a fogyasztó által vásárolt termék meghibásodik, annál a vállalkozásnál kell ezt jelezni, akinél a vásárlás történt, jelen esetben a Mall.hu-nál. Illetve, ha jótállással rendelkezik a termék, akkor a fogyasztó dönthet úgy is, hogy közvetlenül a jótállási jegyen feltüntetett szervizhez fordul.

2. A fogyasztó által jelzett hibáról mindenképpen jegyzőkönyvet kell felvennie az eladó vállalkozásnak vagy ha közvetlenül a szervizhez fordultunk, akkor neki a 19/2014. (IV. 29.) NGM rendeletben meghatározott tartalommal.

3. A jótállási, illetve kellékszavatossági helytállási kötelezettség az eladó vállalkozást terheli. Ha a jótállási, illetve a vásárlástól számított 6 hónapon belül jelzett hiba esetén, kellékszavatossági kötelezettsége alól mentesülni szeretne, szakértői véleménnyel kell azt bizonyítania, hogy a termék nem gyári hibás. A Mall.hu általános szerződési feltételeiben azt írja, hogy ebben az esetben a termék gyártói szervizéhez küldi a terméket és a szakvélemény alapján dönt a fogyasztó igényéről. A leírtak alapján úgy tűnik, ezt történt a te esetedben is, a gyártó szervize megvizsgálta a terméket, és megállapította, hogy javíthatatlan a termék.

4. A Polgári Törvénykönyv alapján a fogyasztó jótállási vagy kellékszavatossági igényként első lépésben javítást vagy cserét kérhet, ha ezek nem lehetségesek árleszállítást, majd végső esetben a vételár visszafizetését kérheti.Tehát, amennyiben a termék nem javítható, és nem cserélhető, akkor köteles a vállalkozás a vételárat visszafizetni. Ha a vállalkozás jegyzőkönyvben leírt igényedtől eltért, akkor azt indokolnia kell.

5. Amennyiben a vállalkozással továbbra sem sikerül megegyezésre jutnod igényed érvényesítése iránt Békéltető Testülethez fordulhatsz, amihez a kérelmet itt tudod letölteni.

 

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
-151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 
- 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól
-Internet Mall Hungary Kft. Általános szerződési Feltételek 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zserzsenne 2017.01.05. 14:06:59

Első!
Ha lehet, neten nem veszek semmit, max. könyvet vagy hasonló dolgot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 14:09:46

Fost vett szaréhugyér egy romá... cseh cégnél, és vergődik? www.bit.do/votma *ásít*

Fogadjunk, hogy TV reklámban találta.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.01.05. 14:11:34

"megtudhatjuk, pontosan mit kel tennünk, ha nem működik egy webshoptól rendelt termék."
Ez most komoly? Hányszor tudhatjuk még meg pontosan ugyan azt? Minden egyes alkalommal, amikor felmerül, vagy mi a bánatos ..ß?
A poszt megjelenítésére felhasznált elektromos áramot sokkal értelmesebb célra is fel lehetett volna használni.
bit.do/votma

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.01.05. 14:13:46

@zserzsenne: kivéve, ha olyan termékre fály a fogad, ami nem kapható kishazánkban (vagy csak horror áron).
Mert akkor marad a zíbéj, alibaba, amazon és tsai :P

Cycmen 2017.01.05. 14:38:11

Anna Micimackó szinten adta elő a történetet, a bevezető fenomenális volt!

cmx85s 2017.01.05. 14:42:30

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: ezeknél legalább olyan nehéz érvényesíteni a garanciát (jótállást, szólítsd, aminek akarod), mint a fent panaszolt Mall.hu és tsai esetén.
Egyszer rendeltem ebayről, többet se sűrűn. A termék hibás volt, nem működött, az eladó egyszerűen nem válaszolt az üzeneteimre.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 14:43:09

"Eljutottam odáig, hogy sokkal boldogabb vagyok a munkahelyemen, pénzkeresés közben, mint bármelyik áruházban vásárlás közben."

Nálam ez permanens állapot 35 éve.

@Cycmen: Újraolvastam, de nem látok minőségi különbséget a bevezető és a folytatás között. A "fenomenális" nyilván szarkazmus.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 14:45:04

@cmx85s: "az eladó egyszerűen nem válaszolt az üzeneteimre."

Resolution, oszt jónapot. Képpel, videóval bizonyítod az igazad. A legrosszabb, ami történhet, hogy vissza kell postáznod a terméket, de azt meg a PayPal fizeti neked.

cmx85s 2017.01.05. 14:49:51

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: töprengtem rajta, de nem ért ennyit az egész cucc. Persze, gondolom az eladó is tisztában volt ezzel. Csak az ilyen viselkedés rontja az ebay megítélését.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 14:50:55

@cmx85s: "rendeltem ebayről"

Ha 32 GByte-os memóriakártyát egy dollárért vetted, az nyilván nem működhetett, mert a beszerzési ára is több annál. Egyenesen rád vadásznak, hogy talán hagyod a fenébe. A banggoodon ilyen nincs, minden műkökik, amit megveszel. A minőségről viszont ne legyenek vérgőzös álmaid. A ledes lámpa pl. fél évet nem bír ki. Azt a www.vled.hu oldalon vegyed, vagy a Praktikerben.

Klafa 2017.01.05. 14:51:15

A gittegylet azt javasolja, hogy fordulj a másik gittegylethez.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 14:52:29

@cmx85s: "az ilyen viselkedés rontja az ebay megítélését"

Viszont gombokért kapsz máshol beszerezhetetlen dolgokat, és garantált, hogy megkapod a pénzedért. Vagy máshol vadászni kell, az ebayen meg azonnal megtalálod.

Cycmen 2017.01.05. 14:54:46

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Újraolvastam, de nem látok minőségi különbséget a bevezető és a folytatás között.

Minőségi az télleg nincs de a "veszekedni és fenyegetőzni szoktam" jól feldobta az elejét!

Terézágyú 2017.01.05. 14:56:20

"Nem meríti ki ez a szándékos megtévesztés/hazudozás fogalmát? Nálam igen. Sőt!"

Amikor meg igazat mondtak: "elmondták, hogy bizony senki, semmilyen utalást nem indított és értsem meg, hogy ilyenkor az év vége felé talán nem is fognak mostanában"
akkor meg az a baj :(

Félreértés ne essék, igaza van a pószternek, de hagyjuk már ezt, hogy hazudoznak: azt mondják, udvariasságból, amit a zügyfél hallani akar... és talán néha meg is esik néha, hogy úgy tesznek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 14:57:37

@Cycmen: :))

Érdekes, nekem sose kell fenyegetőzni. Vajon az én hibám?

Nick-son 2017.01.05. 14:57:55

Maximálisan megértem a posztolót, nem helyes ha az ügyféllel csak addig foglalkoznak amíg ki nem csengeti a vételárat.

Ettől függetlenül a bevezetővel nem igazán tudok azonosulni.

"...semmin de semmin nem lepődök meg amit a keresedők művelnek az egyszerű emberekkel, akikből, csak úgy halkan jegyzem meg, élnek és gazdagodnak."

Miközben a sorok írója maga is kereskedelemmel foglalkozik :)

Kereskedő és kereskedő között azért van különbség. Ahogy autó és autó között is, Mariska és Mariska között is.... kell-e ragoznom? Nem kellene egy kalap alá venni az összes kereskedőt saját magaddal is egyetemben. Nem biztos, hogy mindenki egy táborba tartozik.

Gondolom azért van elképzelésed, hogy nem úgy megy hogy a kereskedő az csak gazdagodik, pezsgőbe fürdik, meg fűszoknyás lányok legyezgetik, csupán mert ő kereskedő :). Csak azért is mondom, mert ha a másik zsebében turkálunk ha azt nyereségesnek gondoljuk, akkor turkáljunk benne akkor is, ha az veszteséges, ha tönkre megy, meg akkor is ha be kell vonni x milliót az árukészletbe. Mert olyanról még nem hallottam, hogy valaki visszament volna a kereskedőhöz, hogy ne haragudj mindig olcsón adtad nekem a hűtőszekrényt, látom nem tudod kigazdálkodni a helység bérletét, engedd meg, hogy egy szerény összeggel hozzá járuljak a további fennmaradásodhoz....

"Eljutottam odáig, hogy sokkal boldogabb vagyok a munkahelyemen, pénzkeresés közben, mint bármelyik áruházban vásárlás közben. Ott ugyanis soha nem tudhatom, hogy mikor, hogyan próbálnak átverni a pénzemért."

Hát ezt meg tudom érteni. Ugye mennyivel komfortosabb a másik oldal? :)))

Állítólag a pénz kifizetés az agynak ugyanazon a részén kelt ingereket az emberekben, mint a fizikai fájdalom. Főleg a készpénz. Az a legfájdalmasabb. Maximálisan megértem, hogy kapni jobban szereted a pénzt mint kiadni :)))

Amúgy meg, ha 10 perc után kiderül hogy használhatatlan a termék és pont a vételár az amit szeretnél visszakapni akkor mért nem az elállási joggal élsz?

Terézágyú 2017.01.05. 15:01:45

"Ahol én dolgozom, ott is abból élünk, amit eladunk az ügyfeleknek. A cél a panaszok számának a csökkentése, egészen a 0-ig. Persze, a 0 még nem sikerült, de minden egyes panasszal foglalkozunk és nagyon is komolyan vesszük őket."

Aha. Bisztoss. Erről azért inkább egy nálatok panaszt tevő ügyfelet kéne megkérdezni...

sarostehen 2017.01.05. 15:02:48

a 14 napon belüli elállással nem hamarabb pénzénél lett volna poszter?

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.01.05. 15:07:18

@cmx85s: nekem eddig 1 negatív tapasztalatom van az íbéjjel kapcsolatban 3 év alatt, plusz még 1, amit a Magy.Kir.Postának köszönhetek, egyszerüen elloptak egy csomagot, amit olaszországból küldtek (volt tracking number), a másik pedig most decemberben, amikor a kicioccó nem küldte el a cuccot.
Minőségi probléma egyszer sem volt. Még amit használtként vettem, az is 100%-os állapotban volt.

Cycmen 2017.01.05. 15:12:10

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Érdekes, nekem sose kell fenyegetőzni.

Ha látszanak a börtöntetkóid nem kell! :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.05. 15:19:59

@Cycmen: :)) Nem, az nincs. Viszont 120 centi, 190 kiló szőrös öregember... nem, elvétettem, 190 centi és 120 kiló. Csupa izom, kocka has, csak a 10 centi hájtól nem látszik jól.

Nem, nem lépek fel agresszíven, a boltossal én bűbájos vagyok. Az agresszív autósokat szoktam helyrerakni. Nemtom, mondtam-e már, de egészen hihetetlen hangosan ordítok.

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.01.05. 15:34:18

"Ahol én dolgozom, ott is abból élünk, amit eladunk az ügyfeleknek. A cél a panaszok számának a csökkentése, egészen a 0-ig." Poszter, te megvagy zavarodva? Tudtad, hogy a panaszok száma egyesen arányos a sikeres megrendelésekkel?

Olyan, mint nálunk, mikor hozták az Urbánnét igazgatónak. Ő mondott ilyeneket, hogy a cél 2014-re a forgalom növelése 20 százalékkal és a reklamációk számának csökkenése 20 százalékkal.

CID.. 2017.01.05. 16:08:36

Milyen bájos, a roppant kedves úriember, fikáza az álltala forgalmazott terméket :D

The Good Boy 2017.01.05. 16:13:59

komolyan nem értem...

Az idők során eljutott a társadalom egy jelentős része, valamint a technológia egy olyan szintre, hogy nem kell magunkat fárasztani boltról boltra járással, mert van egy kis kütyű, amit megtanultunk használni (pc meg társai), és azon keresztül vásárolgatni. Ezzel rendben is volnánk. erre nap mint nap beigazolódik, hogy az userek ennek a szintnek az elérésével az agykapacitásuk további megfelelő működése érdekében visszafejlesztik néhány képességüket, mint utánanézés, olvasás stb. Na ezen dolgok miatt működnek még olyan hírhedt netes online felületek, mint a mall, emag meg haverjai gittegyletek. Érdekes módon, ha sérelem éri az usert, egyből beindulnak a korábban nem használt képességek, előkerül a homar.blog.hu oldal ismerete, fogyivédők megkeresése, aztán jönnek a sirámok.

Félreértés ne essék, ma maximálisan sajnálom a poszt-tolót, meg a neve is nagyon szép: Anna.

de mikor tanulják már meg a szép nevű nőcik is, hogy ezekről az oldalakról akkor sem rendelünk, ha máshol nincs. Főleg utánanézés nélkül.

Hát kb. ezért vannak még életben ezek az oldalak, mert mindig vannak Annák, meg xy-k, akik alig várják, hogy sanyarú/vidám* (*megfelelő rész aláhúzandó) életük átmenetileg idegileg, anyagilag kicsússzon pár nap/hét erejéig!

és még nem is jelentek meg azon komment társak (talán a fenti cégek szépreményű dolgozói), akik majd írják, hogy ők már az ipari forradalom előtti napokban is a mallponthu-ról, meg a emagponthu-ról rendeltek, és még soha semmi baj nem történt velük, minden működik azóta is, max a posta lopta el, de az eladó cég kárpótlásul további 100 évre elengedi nekik a postaköltséget, meg ingyen küld egy ajándékot, vagy kettőt)

vizsla_barat 2017.01.05. 17:45:17

Ezért használunk Credit kártyát. Charge back. Kész. Nem kell senkivel veszekedni.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.01.05. 20:23:42

@vizsla_barat: ez ebben az esetben valószínűleg már a csalás kategória, amit a BTK segítségével díjaznak.

herk 2017.01.06. 07:37:30

@The Crazy One 5tös: Itt te vagy megzavarodva :-)
Van egy ráta, hogy milyen minőséggel dolgoztok.
Ha nem változtattok a minőségen, akkor növekvő megrendelésekhez növekvő reklamációk tartoznak.
De !!
Ha növeled a minőséget, csökkented a rátát, akkor ugyanakkor a megrendelésekhez kevesebb reklamáció tartozik.
Sőt!
Ha ha kellően növelitek a minőséget, akkor még az is lehet, hogy növekvő megrendelésekhez csökkenő reklamáció tartozik.
Még sőtebb!
Ki is számolom neked, hogy hány százalékkal kell csökkenteni a rátát, hogy kijöjjön a 20%-os növekedéshez 20 %-os reklamáció csökkenés.
1,2 * x = 0,8
x = 0,66
azaz 33 %-kkal kell csökkenteni a meghibásodási rátát, hogy 20%-os növekedés mellett 20%-os reklamáció csökkenés legyen.
Szivesen.

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.01.06. 08:33:37

@herk: egz műszaki áruházlánc hogyan tudja növelni a minoseget? Én az irodából hogyan tudok ahhoz hozzájárulni, hogy a megvásárolt termek nem romoljon el es azt ne hozzák vissza? Kerlek, ebben segíts. ..

Nick-son 2017.01.06. 09:53:08

@herk: Érdekes amit írsz. Tehát presszionálod, hogy jobb minőséget kell kínálni - máshogy nem megy nyilván drágábban - és még többet is eladni belőle mint az olcsóból.

Aki ennek a gyakorlatát kisujjból kirázza annak nem lesznek anyagi problémái az életben az tuti :)

Azért a vevők is meghatározzák a piacot nem csak az eladók, illetve a konkrét vásárlásaikkal is döntenek. Akár milyen jó minőséget is akar árulni a kereskedő ha nincs rá kereslet mert drágább akkor nem fogja tudni eladni.

Itt most egy kerti gépről van szó, ami 10 percig működött.

Na most én is használok ilyen gépeket, pár hetet tuti rászánok hogy utána olvassak, felleljek minden műszaki info-t, olvassak tapasztalatokat, teszteket, utánanézek van-e szervize, lehet-e alkatrészt kapni hozzá, megnézek videókat, megnézem kereskedésben, aztán végül megrendelem valahol. Elvégre egy ilyen gépet legalább 10 évig használni fogok. 10 év a minimum, nem 10 perc. Még amit használtan veszek azt is. Nem túlzok, ez egyáltalán nem lehetetlen. De azt megmondom, nem is járok úgy, hogy megveszem és akkor derül ki hogy teljesen használhatatlan, annyira hogy még kicserélve se kell, mert egyszerűen alkalmatlan.

Kettőn áll a vásár.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.01.06. 09:57:33

@The Crazy One 5tös: Mondjuk úgy, hogy olyat árulsz, ami jobb minőségű? Ha valamire sok panasz érkezik, annak megszünteted a forgalmazását? Nem állítom, őszintén kérdezem. Az világos, hogy egy hirtelen 20%-os változtatás utópisztilus. Mármint a panaszok csökkentésében.

CID.. 2017.01.06. 10:44:09

@Nick-son: Lazán előfordulhat, hogy 10 percig működött, pláne, ha a motoros láncfűrésznél az 1:30 üzemanyag keverékre azt hitte a pószter, hogy 1 rész víz és 30 rész benya :D

CID.. 2017.01.06. 10:47:30

@The Crazy One 5tös: Egyébként egy garanciaális ügyintézés nem feltétlenül jelent panaszt/reklamációt, normálisan is le lehet azt kezelni, még jól is kijöhet belőle az üzlet.

herk 2017.01.06. 14:17:04

@The Crazy One 5tös: Ne tőlem kérdezd, hogyan kell megcsinálni a 20%-ot, hanem Urbánné igazgatótól. Ő mondja meg az elvárt növekedést, és azt is, hogy hogyan kell elérni. Nyilván nem azért ő az igazgató, mert ki tudta mondani, hogy 20%, hanem azért, mert tudja _hogyan_. Mert ha elég egy számot böfögni, akkor én jobb igazgató lennék, mert én 25%-ot mondanék.

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.01.06. 17:15:56

@herk: már nagyon nem igazgató :D Úgy, ahogy írod: a székfoglalójakor mondta a szép számokat, aztán a tulajdonos meg mást látott.

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: fú, de szép is lenne. Árulnánk sony tévéket, meg samsung 6000, 7000 és 8000 modelleket, playstationöket, miele bármit , Oral-B fogkevéket és Synologyt.
Akkor tényleg nem lenne garanciális reklamáció, de amig a philipsz bármit és a szenkor bármit viszik, addig ez van. Egy garanciális jávítás nekünk eszetlen sok pénzbe nem kerül, mert 10-ből 9 hetente felveszi, vagy küld érte futárt, de mivel a mi boltunkba hozzák vissza, így azt nekünk dokumentálni kell. Ezért sem értem, hogy minek szinészkedni a statisztikákkal: meg köll mondani, milyen eredményt vár el papíron, aztán majd én megoldom az excelt. Már ha persze ez a lényeg.

joska61 2017.01.09. 12:51:09

Érdekes, nekem épp a mall.hu-val nem volt eddig bajom. A többivel akadt.
süti beállítások módosítása