Tékozló Homár

Telekom Energia - tuti felvillanyoz

2017.03.07. 15:19 | Homár Hilda | 58 komment

shutterstock_350577482.jpg

Már majd 5 éve, hogy a Telekom az energiaszektorba is belépett szolgáltatóként. A Homáron ez eddig nem tűnt fel. Most már igen.

Kedves Homár,

Ezúton szeretném megosztani veletek a Telekommal történt jelenleg is folyamatban lévő ügyemet.

Történt egyszer, nem is olyan régen, hogy vettünk egy házat, birtokba vettük 2016.09.18-a környékén. El is kezdtük az ezzel járó dolgokat intézni. Gáz, víz, szemétszállítás, csatorna, stb. Pechünkre a villanyt a nagyra-nem-becsült Telekom szolgáltatja. Gondoltam maradok náluk, egyszerűbb. Itt követtem el az első hibát.

Befáradtam a Westendben lévő üzletükben a birtokbaadási jegyzőkönyvvel, és az Ő formanyomtatványukkal, amin minden szépen ki volt töltve. Közölték, hogy minden rendben lesz, ne aggódjak, majd jön az Elmű, megnézi az órát, kiküldi a szerződést, amit vissza kell küldenem, aztán velük is szerződök. Automatikus az egész. Mit ad Isten, megkaptam a szerződést, rajta a szolgáltatási helyként az eladó állandó lakhelye. Hívtam az Elműt, hogy ez nem lesz jó, rossz a szolgáltatási cím! A Telekom ezt küldte, ők nem tehetnek semmit, szóljak nekik. Persze már a leolvasó is bejelentkezett a másik címre. Mondtam oké, csak az óra Budapest túloldalán van, nehéz lesz leolvasnia. Gyorsan rájött, hogy itt bizony nem lesz leolvasás.

Befáradtam megint a westendi üzletbe. Fel akartam venni a panaszt, hogy rossz órát írtak át a nevemre. Fel is vették, biztosítottak, hogy minden rendben lesz, 30 napon belül lezárják a dolgot, papírt azonban nem kaptam róla (2. hiba).

Most már lehullottak a levelek a fákról, az idő igen hidegre fordult így November elején. Jött is nemsoká az Elmű kijavított szerződése, hogy bocsi, de itt a jó szerződés, küldjem vissza, stb. Meg is történt. Telekomtól semmi.

December elején elmentem újra a Westendbe, hogy hát 30 nap, meg így-úgy, de ne aggódjak, a 30 napból még van egy hét hátra, minden rendben lesz, különben is mit akarok, nem adhatnak ki folyamatban lévő ügyről információt, mert nem az én nevemen van felvéve a panasz, hanem a volt tulajén, mert ugye az Övé volt az óra. Mondom OK drága, de én jelentettem be a panaszt, én intézem a dolgokat! Hát őt az nem érdekli, nem adhat ki személyes információkat. Várjak nyugalommal.

Letelt az egy hét, közeleg a Karácsony,  hír semmi. Felhívom a központot 2016.12.19-én, hogy mizu van. Nem én vagyok a tulaj, nem adhatnak ki információt, blabla. Mondom oké, de kezdek aggódni, mert egy fillér villanyszámlát eddig nem fizettem, leszerelik az órámat, balhé lesz. Megemlítettem, hogy kaptam az Elműtől szerződést. Ők azt nem látják, de ha elküldöm ÉN(!!!444!!) nekik, akkor azt csatolni fogják az ügyhöz, és minden rendben lesz (3. hiba). Elküldtem, végre van írásos nyoma, hogy valamit intézek... Automatikus válaszon kívül semmi. Elmúlt a karácsony, meg az Újév is. El is felejtkeztem a dologról, majd 2017.01.09-én jött a leolvasó, hogy immáron a jó órát leolvasná. Süteménnyel és tejjel vártam, mint a Mikulást, úgy megörültem, hogy végre fizethetem a villanyszámlám. Az óra kifogástalan, jól üzemel, nem sérült a plomba, boldogan elváltunk, minden rendben.

Eltelt még egy hónap meg egy kicsi. ma 2017.02.20-a van. Túl a szerelmes Valentinon, az évfordulónkon életem párjával, a felújítás kellős közepén. Gondoltam most már csak ideje intézni ezt, mert lassan bővíteni szeretnénk a csalá.. izé hálózatot, mert kevés az a 16 Amper. Hoppá, de hát még mindig nincs a nevemen az óra!

És itt dobta le az agyam az ékszíjat, lett vége a türelmemnek, és én mint a türelem mintaképe, felhívtam a Telekomot, hogy mégis mi a pék farkincája van már a villanyórámmal????

1. Felhívom a 1412-t, mint a honlapjukon megadott kontakt szám (http://www.telekom.hu/ lakossagi/szolgaltatasok/ egyeb-szolgaltatasok/energia). Az automata új, a probléma a régi. De kapcsolnak a 0-s gombra ügyfélszolgálatost csak adjam meg a mobilszámomat körzetszámmal, vagy a szolgáltatáshoz tartozó MT ügyfélazonosítót. NINCS B.MEG épp ez a bajom, hogy nincs!! 5 hónap után képtelenek egy MT azonosítót adni! Jobb híján megadom a rég lejárt 30-asom számát. A leányzó közölte, hogy rossz számot hívtam, mert a 1414-eset kellett volna. Kész szerencse, hogy félreolvastam, és én hibáztam. Ja nem, mégse a honlapon még mindig a 1412 van! Itt már gyanakodnom kellett volna. Kértem, hogy akkor mondja meg mit kellett volna tárcsáznom, ha se MT se telefonszám nincs. 1414 majd a x után az Y-t meg a Z-t, és aztán még a W számot. Köszi megjegyeztem, kapcsolj légyszi. Ja hát nem kell, Ő is tud segíteni. (WHAT???!?!?!!!!)

2. Előterjesztem a problémám.
- Mi az MT azonosítóm? (de k.va vicces vagy)
- Az nincs.
- Mi a szolgáltatás címe?
Na az van, elmondtam.
Ő: az én nevemen nem lát szolgáltatást. (Nem ezt mondtam 2 perce vazze????)
- Akkor kinek a nevén van?
Azt nem mondhatja meg.
- Én tudom, a volt eladó nevén van valamilyen Béla.
- Nem mondhatom meg
Itt vitatkoztunk még kicsit.
- Megvan az óra gyári száma az segít?
- Igen kérem diktálja!
Bediktálom
- Még mindig nem lát a nevemen szolgáltatást
Feladom.
Elmeséltem neki,hogy az Elművel már szerződtem, amit el is küldtem a nagy kegyes Telekomnak.
- Látja a csatolt dokumentumot (juhééééé van remény! - Nincs)
Megkérdeztem, hogy miért tart 5 hónapig átírni egy órát?
Nem tudja.
Megkérdeztem, hogy ki fizeti a villanyszámlát, egyáltalán fizetve van-e, mert nem örülnék, ha lekapcsolnák a villanyt, és romantikázni kéne az párommal, meg a kőművessel (gyertyafénynél nehéz betont keverni)
Nem adhat felvilágosítást, de ha nem fizetné senki, akkor már küldtek volna felszólító levelet.

Egyszóval valaki fizeti az én villanyszámlám. Mégis hogy számoljuk ezt majd el? Kapaszkodjatok: Majd én lerendezem a volt tulajdonossal, mert én csak attól kezdve fizetek, hogy a nevemre lesz írva az óra (MIAZ.NYÁDVAN?!?!?!?!!!)

- Tehát ha jól értem egy vadidegen fizeti a számlámat, amit majd nekem utólag rendezni kell feléje?
- Igen.
Itt már teljesen megtörve, de még nem ordítva megkérdeztem, hogy mikorra méltóztatnak átírni a nevemre az órát
Jelzi az igényt az osztály felé, hogy minél hamarabb zárják le.
Pontos dátumot kérek, mert túl sok volt az ígérgetés.
Ő nem adhat határidőt.
Ki adhat?
Az az osztály, de őket nem lehet telefonon megkeresni, csak rajtuk keresztül (Itt vesztettem el minden türelmemet)

Közöltem, hogy miután lejárt a 30 nap - bőségesen, panaszt fogok tenni. Kikértem a telefonbeszélgetést, és egy részletes írásos magyarázatot, hogy mi a fenét műveltek 5 hónapon keresztül az ügyemmel.

Itt elváltak útjaink, laza fél óra beszélgetés után. Amint megérkeznek a dokumentumok, befáradok immáron a Járási Hivatalhoz (vagy a Polgár Jenőhöz) és megteszem a szükséges lépéseket, mert:

- Valaki fizeti vagy nem a számlámat
- Ha fizeti, akkor jogtalanul hajtják be rajta
- Ha nem, akkor kikapcsolhatják az áramot nálam, ami elég nagy kárt okoz a felújítás közepén nekem
- Nem tudok semmit se tenni addig, amíg nincs a nevemen az óra - SEMMIT!
- kapok egy villanyszámlát, vagy nem, ami 5 hónap után tuti 50.000Ft felett lesz.
- A jó nagy francokat van minden rendben…

Ha bárki tud segíteni, nagyon szívesen venném,mert amit ezek művelnek, az egy vicc. A régi lakásunk netjét se volt egyszerű lemondani (szintén Telekom), de az egy másik sztori.

Elnézést,ha túl hosszú és néhol alpári, de ki kellett írnom magamból.

Üdv,

Ferenc

UPDATE marc. 9.

Ferenc számolt be a fejleményekről.

Kedves Homár! 

Két hét elteltével, a mai napon, újra felhívtam őket információért könyörögni. A mostani hölgy sokkal közlékenyebb volt:
Február 21-én, 2 nappal a hisztim után érdekes módon sikerült átírni a helyes órát a nevemre. A reklamációt még nem zárták le. Talán ez lehet az oka, hogy elfelejtettek tájékoztatni. A számlákat valóban senki nem fizette, bár számlákat állítottak ki, 4-et is. Kár, hogy egyet se kaptunk meg (lehet elektronikus volt, nem tudom). Magyarázatot nem tudott adni a miértekre, de majd jön írásban. Elvileg jövő héten megérkezik az első számla és a szerződés is.

A kommentek között volt 2 kérdés is, ezekre is válaszolnék:

1. Miért a Telekom? 
Mert a Telekom szerződött partnere a dijnet.hu-nak, így ott egy helyen tudom az összes számlámat fizetni. Az Elmű nem partnere, és mert azt hittem, ha nem váltok szolgáltatót, akkor gyorsabb lesz az ügyintézés

2. Miért nem beszéltem az eladóval?
Beszéltem. Elmondása alapján Ő nem fizette a számlákat (ez később be is igazolódott). Egyéb információt Ő se tudott kideríteni.

Üdv,

Ferenc
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Cycmen 2017.03.07. 15:32:25

LYÓPOFA POSZT! (VÉGRE!)
Áramot a Vodafonétól!

Cycmen 2017.03.07. 15:36:28

Kíváncsi vagyok hogy a varázsgombás felhasználó mit szól ha meglátja ezt a posztot!

Cycmen 2017.03.07. 15:38:05

@The Crazy One 5tös: Manyecska még a Mosogatás kiállítás hatása alatt van!

Tehetséges ugandai buzi 2017.03.07. 15:38:09

@napalm: Elsőzni ősi román szokás. Bemész azon ajtón, balra fordulsz, fogsz egy Zsilett lábtörlőt és...

:-D

Cycmen 2017.03.07. 15:40:52

@Tehetséges ugandai buzi: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLLAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAATTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTTT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:D

Terézágyú 2017.03.07. 15:43:53

@The Crazy One 5tös:
Nem, hanem másvalaki...
Talán ez segít:
"ha elküldöm ÉN(!!!444!!) nekik"

Terézágyú 2017.03.07. 15:45:28

Mellesleg miért jó, hogy nem az elmü(émác), hanem a trékom adja a záramot??? Ócóbban tudta adni, mint az elmü???

enrico palazzo 2017.03.07. 15:46:21

"Elnézést,ha túl hosszú és néhol alpári, de ki kellett írnom magamból."

A baj az, hogy te mindenhova befáradsz és eddig ez az év legmodorosabb írása. Olyan sítlusban van az egész megfogalmazva, hogy a belem kijön a szememen.

"Ha bárki tud segíteni, nagyon szívesen venném,mert amit ezek művelnek, az egy vicc."

Lehet, hogy tud, de hogy nem akar, az száz.

Szartranszplantáció 2017.03.07. 15:46:41

"Befáradtam a Westendben lévő üzletükben" Na, az ilyen stringek miatt hülyültem el. Mosom praclijaim.

Szartranszplantáció 2017.03.07. 15:49:09

@enrico palazzo: "hogy a belem kijön a szememen. " :DéDéDé, videót! :Dé
@Cycmen: kemény anyag!:D (dé) (x)

Terézágyú 2017.03.07. 15:50:32

"Ha bárki tud segíteni, nagyon szívesen venném,mert amit ezek művelnek, az egy vicc."

Nem beszéltél az eladóval? A valamilyenbélával. Ha ő kapja a számlákat... Persze lehetne annyi esze, hogy ő is keres téged, ha már számlákat kap...

Cycmen 2017.03.07. 15:50:51

@enrico palazzo: A baj az, hogy te mindenhova befáradsz és eddig ez az év legmodorosabb írása.

Mártzius van, merész kijelentés akárhogyis nézzük! Elég lett volna hogy Modorosch!

enrico palazzo 2017.03.07. 15:50:55

@Szartranszplantáció: Videó lesz, csak előbb az Elműnél még el kell intéznem a netet.

enrico palazzo 2017.03.07. 15:53:55

@Cycmen: EDDIG. Legalább magasan van a léc.

Cycmen 2017.03.07. 15:57:05

@Terézágyú: Mellesleg miért jó, hogy nem az elmü(émác), hanem a trékom adja a záramot???

A telefontöltőnek jobb!

Szartranszplantáció 2017.03.07. 16:01:47

Azszép. Köztes réteg ostoba nőkkel fűszerelve. És még csak a felénél. Part two-t ebéd utánra hagyom, nehogy sok legyen a dózis véletlen.

Szartranszplantáció 2017.03.07. 16:11:26

Tök jó a rózsaszín gázláng a posztajánlóban. Ha az átlagnál kevesebbet fogyasztott az előző tulaj, akkor olyan is lehet, hogy átalánydíjra gyúrnak és tényleg 50 ezer körüli lesz a vége. Velem megtörtént, szintén időhúzás, másszolgáltató, de az mindegy. Azért mi súlyos már ez a rémostoba diákmunkaerő. Iggazi, példaértékű droid. Pont pont után, ha légyzümmögés, ügyfél, akármi bezavar, kezdődik elölről. Mindegy, hogy 10 éve vagy 1.5 perce jött be neki az infó.
Megyek is szarni. (stilszerűség)

Tehetséges ugandai buzi 2017.03.07. 17:15:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Olvastam egy vicces beszólást az egyik blogon.

Lady Ann eszonta:

"Egyszerűen nem értem, hogy a mostani vezetés miért retteg ennyire a fáktól... Máglyát építenek, vagy Orbán hód?"

Negyed óráig úgy röhögtem, hogy majd' kiakadt az állkapcsom.

:-D

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2017.03.07. 17:17:04

@Terézágyú: Olcsóbban adja tán 5%-al a villanyt (a szolgáltatás ugyanannyi)

Alf56 2017.03.07. 17:18:04

Csak nem a Téboj banda?

Dezsike 2017.03.07. 17:57:37

A T szolgáltat még lakossági áramot? Úgy tudtam már csak versenypiaci energiaszolgáltatásuk van pár éve.

Beerhead 2017.03.07. 18:04:35

Az voltmár, hogy villanyt a villanyboltból? Kenyeret sem a Telekomnál veszek.

Cycmen 2017.03.07. 20:27:49

@Beerhead: Az voltmár, hogy villanyt a villanyboltból? Kenyeret sem a Telekomnál veszek.

Neméppen, mert áramot bárkitől vehetsz manapság! Nálunk az aluljáróban a cegányok árulnak áramot, kínai elembe tuszkolva és egyből lehet náluk fizetni úgyhogy jobbak mint a Telekom!

Cycmen 2017.03.07. 21:29:01

nem örülnék, ha lekapcsolnák a villanyt, és romantikázni kéne az párommal, meg a kőművessel

Sötétben minden kőműves fekete!

Pyrrhus 2017.03.07. 22:18:06

@Terézágyú:
Mert nagy felindulásukban mindenbe belekaptak. Persze azóta negbánták, mert még azt se tudják elvégezni, ami az eredeti feladatuk volt. Ennek belátása már meghaladja a vezetőség képességeit.
Még a gázszolgáltatásva is belecsaptak, de erről már lemondtak:
"Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy 2015. július 31-én megszüntettük a lakossági földgázszolgáltatást, ugyanakkor villamosenergia-szolgáltatás az érvényben lévő feltételek mellett továbbra is elérhető egyetemes szolgáltatásra jogosult lakossági ügyfeleink részére."
Amúgy megszabadulni tőlük még ennél is bonyolultabb.

Cycmen 2017.03.08. 08:04:34

@kekecke: Igen, ott is van áram ahol nem is gondolnád!
indavideo.hu/video/villanypasztor_9

Manyecska. 2017.03.08. 08:25:30

@The Crazy One 5tös: nem, én nem Ferenc vagyok hanem Ferencné..! :D talált, bár a postán nem így írtam tegnap alá mera középsőt használta a zuram majdnem lelőttek mondom neba hivatalosan a középső a név!!! Nóóóórmálisak????..amúgy boldog Zolinapot van itt Zótán, úgy tudom:)! @Cycmen: :DDD azóta ott állok egy szivaccsal a kezemben? Most lakáskiállításra megyek a Millenárisra...:D

Cycmen 2017.03.08. 08:36:35

@Manyecs: Most lakáskiállításra megyek a Millenárisra...:D

Építkezel hogy ilyen kiállításokra jársz? Majd a padláskiállításon vigyázz a pókhálókkal meg az egerekkel, borospince kiállításra meg vihetnél magaddal, az érdekelne engem is!
Különben meg eléggé inaktív vagy, szard le a munkát, tessék homározni. (nézd meg most is micsoda hullaház van, még a terézagyú se kommentel :D )

Szartranszplantáció 2017.03.08. 08:41:34

@Cycmen: asszem amiatt kitiltottak egy másik blogrul, hogy megkérdeztem egy 60 körüli nőt, kiszáradt-e már a hüvelye! Kíváncsi az ember. Padláskiállítás jó: eltűntnek hitt döglöttrokon mummyjályából való falatozás szárítotthús jelleggel tud jó lenni. Persze kecsapval.

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.03.08. 08:42:04

@Manyecs: jaigen, nőnap, isten éltessen !
Ha már névnap, nekem tegnap volt, hibátlanul besöröztünk :)

Cycmen 2017.03.08. 08:46:57

@Szartranszplantáció: asszem amiatt kitiltottak egy másik blogrul, hogy megkérdeztem egy 60 körüli nőt, kiszáradt-e már a hüvelye!

Defaszvagy! Meg kellett volna kérdezni azt is, hogy az öreglányok a kenéshiány miatt sétálnak lassabban!

Cycmen 2017.03.08. 08:48:56

@The Crazy One 5tös:Ha már névnap, nekem tegnap volt, hibátlanul besöröztünk :)

Keddnek hívnak? Robinson cimbijének dejó lehetett, minden héten buli!

Manyecska. 2017.03.08. 08:59:57

@The Crazy One 5tös: jaköszi, nőnek érzem magam. :D boldogat utólag! @Cycmen: nemár még mosóport is neveztek el róla! Én most a nyúl haverjával kooperálok a háttérben..!:D

Manyecska. 2017.03.08. 09:03:57

@Cycmen: ill. nem én, ő, összeakadtunk tökvéletlen váltottunk pár sort, gyönyörű ebtenyészete van megyek kutyakiállításra is :D! Szingli a pasi! :P

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.03.08. 09:03:57

@Cycmen: nahát. Hová fejlődött a világ...:o
De akkor is: cipőt a cipőboltból.

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.03.08. 09:06:47

@Cycmen: nagyszerű megállapítás ! Most képzeld el, a faluban az egyik kiscsaj neve Napsugár. Ha majd felnő, tavasztól őszig ünnepel..

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.03.08. 09:08:19

@kekecke: " cipőt a cipőboltból" vagy az emagtól...

Szartranszplantáció 2017.03.08. 09:16:37

@The Crazy One 5tös: mindig azt hirdesék magukról ezek a női népek, hogy micsoda hiperPOZITÍVAK (szar lehet, ha ilyennek HÍVnak, háhháá), naés izé: nem is pozitívok, mert csak a tavasznak, nyárnak tudnak örülni, az év többi részében erős, s igen frusztráló picsogást bocsájtanak ki magukból, pedig simán van szépsége, s hangulatya a többi résznek is.

aptij kamü! (így hínnának, ha arab vólnál), szóval írtad, hogy usai keykiosztású billed van, de szoftveresen magyar kiosztású vagy ANSI? Tehát a ty és sz képhangok bevitelénél kell bűvésztrükk ügyességű ujjgyakorlat vagy nem?

Tehetséges ugandai buzi 2017.03.08. 09:19:42

@Cycmen: Képzeld, mi lett volna, ha Robinson néger inasának lett volna egy kisfija!

Ő lett volna kisPéntek. A faterja meg nagyPéntek. ÉS LETT VOLNA NÉVNAPJA!!!!Négy!!!!

(Éssel nem illik mondatot kezdeni.)

Cycmen 2017.03.08. 09:40:19

@Tehetséges ugandai buzi:(Éssel nem illik mondatot kezdeni.)

Csak késsel! :DDDDDDD
Háttal sem nem illik, ezért szó nélkül szoktam hátbarúgni az embiket ha túlságosan nyegléznek, hogy lássák milyen választékos vagyok! :P

Cycmen 2017.03.08. 09:45:33

@Manyecs: nemár még mosóport is neveztek el róla!

SOMA T vágom!

Cycmen 2017.03.08. 09:58:57

Megjött az Orangeways!

ebella 2017.03.08. 11:48:22

A "T" a leggagyibb cégek közé tartozik. Azt hiszik, adnak egy nagy rakás pénzt az állam egyik kedvenc focicsapatának, és leszarhatnak mindet és mindenkit. Ráadásul a több mint tíz éves gyakorlattal rendelkező ügyfélreferenseket lecserélték fiatalokra. Kevesebbet kell nekik fizetni. A kuncsaft meg le van szarva.

Ha a lét megiszod a tudat elszáll 2017.03.08. 12:25:32

HA a volt tulaj nevén van a cucc, nehéz lett volna elkérni az adatait, vagy megkérni, hogy hívja már fel őket ő, mert csak ő tud intézkedni? Ennyi idő alatt, míg ezt a fantasztikus levelet megfogalmaztad, ez is eszedbe juthatott volna.

Szubrina 2017.03.08. 17:03:54

OFFTOPIC: Fizetek 3000 Ft-ot, a bótos néninek, hogy bepötyögje a telefonszámomat egy kis izébe, majd kapjak egy smst a telenor/telekomtól "3000 Ft-ot töltöttünk a kártyádra felhasználhaósága blabla..."
Töttünk...ahhha

Szubrina 2017.03.08. 17:05:12

@Ha a lét megiszod a tudat elszáll: Miért neki kelljen keratívkodnia, mert balfasz egy cég?

feca81 2017.03.08. 17:28:11

A posztoló vagyok, pár válasz:
1. Azért a T, mert egyrészt egyszerűbb lett volna az átírás, másrészt tudtam volna Dijneten keresztül fizetni a számlákat. Az Elmű nem szerződött partnere a Díjnetnek, a T igen.
2. Bármilyen meglepő felvettük a kapcsolatot az eladóval, állítása szerint nem fizeti a számlákat.

Ma hívom újra őket, mert 2 hét után nem küldték se a telefonbeszélgetés felvételét, se semmilyen tájékoztatást.

vszolis 2017.03.12. 22:18:25

@feca81:
Kedves Posztoló!

(dolgoztam energetikában)
Annyi történt, hogy elakadt az átírás a T rendszerében. Isten tudja hány egymáshoz kapcsolódó háttérrendszerrel és hány osztállyal dolgoznak, ráadásul ebben az Elmű, mint a hálózat kezelője is illetékes. Szóval ez egy sokszereplős szopás. Hibára futott az ügyed.
Ha rám hallgatsz:
1. a panaszodat viszed a Fogyasztóvédelemhez, azonnal (lakhelyed szerint illetékes járási hivatalnál van már a fogyvéd, talán jaras.gov.hu) - más is írta, hogy hatósági megkeresésre hirtelen meggyorsul az ügyintézés.
Kérd, hogy részletesen vizsgálják meg az ügyedet, mert valószínűleg több alkalommal se tartották be a határidőket (válaszadás, intézkedés).
Amúgy annyi történet, hogy a Te ügyed egy a sokezer elakadt folyamatból, de ha bírság van kilátásban, akkor egy szinttel feljebb lépsz, abból lehet neki néhány tíz-száz egyszerre.
2. Ha vége az egésznek, felmondod a picsába, és visszamész az Elműhöz, pár százalék kedvezményért nem éri meg ennyit szívni.
3. Halvány vígasz, hogy ezért némi kötbér is jár, párezer forint.

A számládat nem fizeti senki, ha van átadás-átvétel dátummal, mérőállással, addig a régi tulaj az illetékes, onnantól az új, azaz Te. De mivel elakadt az átírás, még nem is számláznak, majd ha kész a számla, egyszerre küldik a többhavi fogyasztást - erre általában lehet kérni és kapni részletfizetést.

Addig meg hívhatod őket százszor, a call center felveszi a panaszt, és ugyanoda továbbítja az egészet, ahová eddig, ha rájuk vársz, megoldják, csak lehet, hogy még pár hónapot igénybe vesz az egész.