Tékozló Homár

Mire vonatkozik és hogy működik a 3 napos szabály?

2017.03.23. 10:41 | Homár Hilda | 95 komment

free-question-mark-background-vector.jpg

Fogyasztóvédelmi témában makacsul tartja magát az a tévhit, hogy a vásárlástól számított három munkanapon belül visszavihetjük a terméket a kereskedőhöz, aki köteles azt kicserélni vagy visszafizetni az árát. Annyi igaz, hogy volt ilyen szabály. 1997-ig. És az is igaz, hogy van most is valami ilyesmi, de megkötésekkel.

Tisztelt Tékozló Homár!

Amiatt keresem meg, mert vásároltam egy laptopot, amelynek hűtőventillátora nagyon hangos volt. A technikai része nem is feltétlenül fontos, de valószínűleg gyári hibás a hűtése a laptopnak. Ezt egy vasárnap, de három munkanapon belül, írásban jeleztem a szerviznek, akik 48 órán belüli választ ígértek, de végül nekem kellett felhívni őket, hogy mit gondolnak. Másnap eljött a futár, azóta foglalkoznak vele.

A kérdésem az lenne, hogy jelenthet-e bármi problémát, hogy nem a kereskedőhöz fordultam, hanem a termékregisztráció után azonnal a gyártóhoz? Ilyen esetben is érvényesíthető a három munkanapon belüli csere?

Köszönöm a segítségét!

Tisztelettel:

János

Lássuk, hogy is van ez!

Kedves János!

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet azt írja, a jótállási kötelezettség teljesítése azt a vállalkozást terheli, akitől a fogyasztó a terméket vásárolta, tehát amennyiben meghibásodik a termék, közvetlenül annál a vállalkozásnál kérjük javítás vagy éppen csere iránti igényünk teljesítését, akitől vásároltunk, hiszen vele állunk jogviszonyban. 

A fenti jogszabály által meghatározott tartós fogyasztási cikkekre vonatkozóan azonban találhatunk egy speciális szabályt is, ha 3 munkanapon belül jelezzük, hogy az új termék hibás, és kérjük, annak cseréjét, akkor a kereskedő nem hivatkozhat arra, hogy inkább kijavítást teljesít. (mert pl. az rá nézve gazdaságosabb lenne). Főszabály szerint a kijavítás iránti igény érvényesítésénél valóban lehetőségünk van arra, hogy közvetlenül a jótállási jegyen szereplő szervizhez forduljunk, 3 munkanapon belüli csereigényt azonban közvetlenül a gyártóval vagy a szervizpartnerekkel szemben nem, csak a kereskedővel szemben lehet érvényesíteni.

Bár a szabályok jelen esetben számodra kedvezőtlen rendelkezéseket tartalmaznak, mivel eddig nem kaptál elutasítást igényeddel kapcsolatban, valószínűleg nem ez fogja akadályát képezni annak, hogy kaphass egy új készüléket. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antalbaba 2017.03.23. 10:49:56

Mindenki dódozik? 10 órai hsz-re fel:-)

Terézágyú 2017.03.23. 10:51:06

" írásban jeleztem a szerviznek, akik 48 órán belüli választ ígértek, de végül nekem kellett felhívni őket, hogy mit gondolnak. Másnap eljött a futár, azóta foglalkoznak vele.
A kérdésem az lenne, hogy jelenthet-e bármi problémát, hogy nem a kereskedőhöz fordultam, hanem a termékregisztráció után azonnal a gyártóhoz?"

A gyártóhoz????? A szerelőhöz küldted, nem????

Manyecska. 2017.03.23. 10:54:24

@Antalbaba: én babakocsit és matektanárt keresek a neten :D
érdekes fiamnak kicserélik a fülhallgatóit is, néhány hetente visszaviszi, okos gyerek :D

KaTe 2017.03.23. 10:57:41

Stop!

Most akkor a gyártóval, vagy a garanciapapíron szereplő szervizzel kommunikáltál? Gondolom nem maga a gyártó, hanem a szerviz szállította el a laptopot javításra. Szerintem fel kellett volna hívniuk a figyelmed arra, hogy 3 munkanapon belül célszerű oda visszavinni a terméket, ahonnan azt vásároltad és élni a jogszabály szerinti csereigényeddel.

Ha vasárnap írtál a szerviznek és hétfőn már elszállították, akkor nem kellett még 24 órát se várnod a válaszukra. Az mondjuk számomra teljesen egyértelmű, hogy vasárnap jó eséllyel nem fogják felvenni a telefont (kivéve nyugaton, ahol vasárnap éjjel is frissen és mosolygósan elszállítják akár a hibás hűtőszekrényt is) az automata meg simán rávágja, hogy majd 48 órán belül keresnek.

Szerintem tök feleslegesen szívattad magad azzal, hogy lemondtál a 3 munkanapos "cserejogodról" és inkább beadtad a garanciális szervizbe a géped, ahol jó eséllyel 15 munkanapig is kotlanak rajta. Esetleg megállapíthatják, hogy a termék nem javítható és akkor adnak egy csereutalványt, amit a vásárlás helyén érvényesíthetsz.

Ezenkívül javaslom, ha visszakapod a laptopot, nagyítóval vizsgáld át a burkolatát és ellenőrizd le, hogy megfelel-e az eredeti paramétereknek. (memória, tárhely, cpu, vga, extrák)

enrico palazzo 2017.03.23. 11:05:13

A gyártó azonnal válaszol, hogy nem hozzá tartozik a probléma és hogy keresse fel az értékesítőt. Elírta szerintem és a jótállási jegyen szereplő szerviz volt az valójában, amit megkeresett.

Terézágyú 2017.03.23. 11:08:08

Egyébként új "kérdőjeles nyitókép" :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.23. 11:09:59

Leesett a szendvicsem a földre, de 3 másodperc múlva felkaptam. A kérdésem az lenne, hogy 3 másodperc alatt felmászhattak-e rá a baktériumok?

Végre Kibasztak 2017.03.23. 11:10:54

Anyádat, te dilettáns, idióta Hilda. Dögölj meg, te túlmozgásos kis Terézgeci. Remélem valaki majd a kérdőjeleidnek megfelelő minőségű és mennyiségű disznószart ken a fejedre.

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.03.23. 11:11:38

látod Zéró, csak miattad új a nyitókép...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.23. 11:11:48

@Terézágyú: Valaki azt mondta HH-nak, hogy minden poszthoz tegyen be képet. Azt elfelejtette mondani, hogy ne unalmasat, és mindig ugyanazt.

Alapvetően nincs baj HH-val, csak finomhangolni kéne. A legfinomabb az lenne, ha kilőnék az űrbe.

KaTe 2017.03.23. 11:12:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha előtte a kezedben fogtad, akkor szerintem már korábban felmásztak :(

Végre Kibasztak 2017.03.23. 11:26:08

Fontos pedig a tehhnikai részletösszesség is, mert egy AMD és/vagy konstrukcióshibás/eleve alulméretezett hüttöszekcióval gyártódott laptop igenis lehet hangos anélkül, hogy bármiféle hibának is számítana, max. rosszul választottál.
@KaTe: ...és karcok. Rendesen szopatja magát a poszteruser. Mekkora elkeserítő fosság már, hogy azután kell vizslatni, mit loptak ki a tulajdonodból.:/ Jóeséllyel tudása, affinitása közelébe sem ér annak a szintnek amivel érdemben csekkolni tudná a beles tartalmat.
A csereutalvány egy nagyon speciális és ritka eset, általában a leharcolt és/vagy szétlopkodott sajátodat-előzőt-ugyanazt kapod vissza. Szarvilágban élünk, ki is faragok fáboll egy latpopot.

Külföldi hüttö téma: most akkor a kinti lét jobb vagy szarabb? Mert hüttögépszerviz sofőrjeként nekem szarabbnak tűnik...

A GVTHI nem adott érdemben választ arra, hogy baj-e, hogy a szervizhez, csak a cserelehetőségröll dumálózott.

Végre Kibasztak 2017.03.23. 11:28:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: jamondjuk. A legapróbb nüanszok is tudnak világuniverzum-méretűvé dagadni és gigantikás méretűnek hatni, ha makacssággal/nemtörődöm-seggel párosul.

Manyecska. 2017.03.23. 12:08:19

@Végre Kibasztak: itt pont elfogyott a klópapír -luxus irodaház!!- ez nemvót még itt úgyhogy addig Lmegyek a boltba, takinéni meghótt mert szappan megint nincs. Ráadásul a hipó múltkor a nemoccsó vadiúj blúzomra ment majdnem mostmeg a nagyonnemolcsó meggypiros bőrkabátomra kentem merhogy minden reggel ÉN takarítok, hogy rohadjon meg a vezetés aszonták nagyon nehéz jó takarítónőt találni. Hát most a legjobbat megtalálták még fizetniük sem kell érte!:DD Baszki saját pénzemen veszem a szappant, stb.? :D

Nick-son 2017.03.23. 12:21:36

Na és ez a kép mit bizonyít?

Azt hogy van aki képes internetről képeket letölteni, ami azért valljuk be nem semmi.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.03.23. 12:22:19

@Manyecs: A zindex is megirta nem tul regen, hogy keves a takarito.

Manyecska. 2017.03.23. 12:26:52

@Tshu-hash: jó de én a góré vagyok!! :DD

Zirowe 2017.03.23. 12:27:54

Vettem tejet a boltba, de savanyú volt, 3 munkanapon belül írtam egy levelet a tehénnek, azonnali választ ígért, de még nem jött semmi tőle..

Végre Kibasztak 2017.03.23. 12:31:40

@Nick-son: no jó, de lefogadom, hogy csak csak EGYSZER tette ezt meg, s onnanstól valamiféle cache-ből nyomja, mert "úgy egyszerűbb". Nem, inkább nem akarom tudni.:)
@Manyecs: minek szappan, túldomesztikáltad sajátmagad. Elloptad előlem a poénot, tényleg megtalálták. De hát te vállaltad, mostmár, hogy így beváltál, szopó, mert bemutattad nekik, hogy lehet ezt így is, gazdaságosan (számukra), aheljett, hogy bemutatnál nékik. Meggypiros: Termi3-romban volt olyan hacukában a gonosznéni. Gondolom a káromkodások kimodemsípolódnak és olyanhangot adsz ki te is, mint az analógmodemes loginprocedúra. Ha kiderülne rollad, hogy ceremóniamester vagy, nem lepődnék meg. Ha pedig Mónika nevű cerómester valaki, őaz nevezhető cereMONAmesternek. Fú, de jól tolom ma.

Helga, te barom. Mennél hatalmasabb az internet, annál jobban ragaszkodjunk egy minél szűkebb sávhoz.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.03.23. 12:31:44

@Manyecs: Akkor mondd a vezetesnek, hogy keritsen egy jo es megbizhato takaritonot. :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.23. 12:40:47

@Tshu-hash: "@Manyecs: Akkor mondd a vezetesnek, hogy keritsen egy jo es megbizhato takaritonot."

Rosszat akarsz neki? Onnantól Manyi nem lesz nélkülözhetetlen.

Pláne, ha dögös az új takarítónő.

cmx85s 2017.03.23. 12:49:12

@Zirowe: majd megkapod, lepecsételve

Manyecska. 2017.03.23. 12:51:20

@Tshu-hash: hélló, mit gondolsz miért van ennyi idő kommentelgetni...itt.. :D@Végre Kibasztak: ja, az jó kis bőrcucc, ja! Pont olyan hangulatban is vagyok!:D

Manyecska. 2017.03.23. 12:52:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: bocsánat de én egyfős osztály vagyok "főnökasszony" a becses nevem, itt. Ha beteg vagyok nincs fizetés, cumi! :D

Végre Kibasztak 2017.03.23. 12:53:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a bőrkabátokkal és azok színeivel még mindig lehet variációzni a kiajobb, kihaénnem versenyekben. Ezek a nők, nem semmi figurák ám.

Végre Kibasztak 2017.03.23. 12:55:04

@Végre Kibasztak: kiegészítés: mivel a nőkhölgyek mindig önmagukval is hartszolnak, így a fentiek még úgy is állnak, hogy manyecska a főnöki asszony. Nemváltozott semmitehát enter or return. Returnjegy. Vissza a fellegekbe. Backspace = back to home.

Manyecska. 2017.03.23. 12:56:06

@Végre Kibasztak: tényleg, tegnap futottam, leköröztem mindenkit aztán kidőltem oldalra, a bokrok közé!!! de azt már nem látták. 9,1 mp per100 -eddig sajnos jobbat nem tudok :D kinyúlt mackóban és lilapólóban nagyon zsír , ma mért nincs poszt??

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.23. 12:57:23

@Végre Kibasztak: "Ezek a nők, nem semmi figurák ám."

Nekem mondod? Közel hatvan éve tanulmányozom őket, és még semmit nem értek.

@Manyecs: "Ha beteg vagyok nincs fizetés, cumi"

:)) Ja. Tésasszony.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.03.23. 12:58:20

@Manyecs: Pedig akkor mondhatnad, hogy nem csak a penzugyeket teszed tisztaba, hanem az epuletet/irodat/wc-t is. :D

Manyecska. 2017.03.23. 13:04:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem. én számfejtem a fizetésüket kussolniuk kell :D!!@Tshu-hash: de ez tényleg nem állapot már!!!:( egy egész emelet után takarítok..

Kutyahoroszkóp 2017.03.23. 13:10:20

Tshu-hash gyermeknek van humora, egyre inkább ez tűnik ki nekem, olyannyiszor számúszor már az utóbbi napokbanidőkben, hogy lehet, hogy tényleg.
@Manyecs: azt lássuk azért, hogy ezt te csinálod. Tudatában vagy a cselekményednek, de mégsem. Találtam ón Leninmellszobrot, szobapolci méretezésben. Kemény.

Manyecska. 2017.03.23. 13:17:43

@Kutyahoroszkóp: nekem sztahanovista mellszobrom van. te is lomizol??:D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.23. 13:21:48

@Kutyahoroszkóp: "Tshu-hash gyermeknek van humora"

És még avatarja is, ezt kapd ki.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.03.23. 13:22:44

@Kutyahoroszkóp: Kellemes egy Zerokomponistatol ilyet hallani.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.03.23. 13:23:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Van avatarom, megsem vagyok James Cameron. Teljesen osszezavarodok.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.23. 13:33:32

@Tshu-hash: Neked mi volt a neved, mikor Zéró még Kellemes Komponista volt?

Konyvtaroslany 2017.03.23. 13:42:25

Ilyen egy hülye kattintásvadász címet! Azt hittem, hogy az esemény utáni tabletta 72 órás határidejéről lesz szó!

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.03.23. 13:46:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Mar akkor is ugyanez volt a nevem. De abban az idoben szamitogepen meg csak olvasni tudtam. Irni utana tanultam meg. Az elejen nagyon nehezen ment, mert az irogephasznalatbol megmaradt feher hibajavito lapokat hasznaltam az elgepelesnel. Hiaba mentem vissza a nyilgombokkal a hibas karakterhez, es hiaba tettem a kepernyo ele a hibajavitot, majd utottem le ujra a rossz karaktert, nem tunt el. Sot! Meg egy lett belole. Egy egesz ECDL tanfolyamom rament, hogy megszunjon ez a rossz beidegzodes.

Kutyahoroszkóp 2017.03.23. 14:43:16

Njem új a njjitto kép, bo csi csak fílmes órósz ákcentusom ván.

"Kedves Hilda.

Szeretnem kozolni, hogy ket Magyar Posta kollega jart az irodaba meglatogatni ma delutan. XY, postavezeto es kollegaja. A kovetkezoket sujj koltak belem bezboz uttovel, hogy irjam. Annak is tudok mar orulni, hogy tudok irr ni. Nelkuletek ez nem tortent volna meg, udvozlettel, Thomas"

@Konyvtaroslany: majd én segítek rajtad. A 3-rom nap a nőtartásra vonatkozik és úgy üzemel, hogy 3 nap alatt széjjel kúrjuk egy mást, hús fasszal és dill dóval, majd utána ki ki a maga útján, további kötelezettség nincs. Remélem már érted. Különben milyen kifejtményeket vártál egy _72 órás_ határidőről? De ez sem bonyolult: 72=72. Hoppá.
@Tshu-hash: hát igen, nem szórom 2 kézzel a dícséretelismerést, de ez is csak azért van, mert professzionále vagyok.

Újposzt //mindenkori enter.

GhostBusters 2017.03.23. 15:03:00

@Végre Kibasztak: Pszichológus lásson mielőbb! Tudna segíteni rajtad, valószínűleg nem is keveset!

Kutyahoroszkóp 2017.03.23. 15:05:46

@GhostBusters: azt sem tudod mikről van szó, te elvetemülten nyomorult újidióta. Hallgass el vagy megölöm magam!(!!!) Barom.

Manyecska. 2017.03.23. 15:23:54

@GhostBusters: mért :D én most ilyet olvastam:
"Összejönnétek olyan emberrel, akinek szépek a fogai, de kivehetők?"

Kutyahoroszkóp 2017.03.23. 15:25:27

@Manyecs: az a baj, hogy olj jó munkád van, hogy már valamilyen gyakorikérdéseken flangálsz. Múltkor valami csirkét nyúztál egyfajta csoportban vagy fórumon, inkább arról értekezz.

Manyecska. 2017.03.23. 15:27:52

@Kutyahoroszkóp: miért , ez se rossz: " Nem tudtok véletlenül olyan weboldalt ahol szép és elhagyott kismamák előfordulnak?" holnap lomtalanítani fogok nem lesz időm ilyenekre de roppant jól szórakozom most:))

Tehetséges ugandai buzi 2017.03.23. 15:43:09

@Manyecs: Hol lomtalanítanak elhagyott kismamákat?!?

CID.. 2017.03.23. 16:25:20

@Manyecs: nem is lehet hypot használni, max. otthon ;)

Egyébként kedves pószterunk, mi a fittyfenéért nem a vásárlás helyére vitte? Szereti szívatni magát, a 72 óra egyébként sem azt jelenti, hogy iziben cserélniük, hanem azt, hogy a azon belül jelentkezik a GARANCIÁLIS hiba, nem javíthatják.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.23. 16:28:48

@Tehetséges ugandai buzi: "Hol lomtalanítanak elhagyott kismamákat?!?"

A csaj férje kidobott valami fontos iratot, az leszaladt a kukához, mélyen bele kellett hajolnia. Arra ment mt guberáló.
- Nézd, milyen jó segge van, oszt mégis kidobták.

CID.. 2017.03.23. 16:31:04

@Manyecs: Góré? Csöveskukoricát tárolnak benned? :D

Szubrina 2017.03.23. 17:05:32

Egyértelműen oda kell visszavinni, ahol vetted és nem telefonálgatni kell, ha valami hiba van a működésben, a cégnek pedig kötelessége visszavenni. Ez a háromnapos szabály.
Mi példának okádék úgy szoktuk, h 3 napig megpróbáljuk amennyire csak lehet próbálgatni a cuccot, h ne a 4. napon mutassa ki a foga fehérjét...

KaTe 2017.03.23. 17:14:42

@Szubrina: Ezt azért kifejthetnéd!

Tehát ha mondjuk egy elektromos fogkefét veszel, akkor az első 3 nap az egész család azzal mos fogat naponta minimum 3x?

Én inkább a 14 napos elállásban hiszek.

Szubrina 2017.03.23. 17:35:40

@KaTe: Sztem akkor is vissza kell vinniük, ha 3 nap alatt elromlik, tudtommal az elektromos fogkefének cserélhető a feje is, egyébként.

Szubrina 2017.03.23. 17:37:12

@KaTe: Nem biztos, h valaki el akar állni a vásárlástól, lehet, h csak cserét akar, ha vélelenül egy gyárihibás gépet kapott, egy hibátlan helyett, ami nem ritka. Mi a faszért akarta volna megvenni, ha 14 nap múlva már mégsem kell. Mondjuk én magamból indulok ki, általában megfontoltan vásárolok, hiszen magyar fizetésből élek.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.03.23. 17:42:00

@KaTe:
Erre megfelelo korulmeny lett volna anno a sereg. A frissen bevonult kopaszok 3 napig folyamatosan a klotyot sikaltak volna az elektromos fogkefeikkel, igy gyorsan kiderult volna, hogy melyik gyarto termekei birjak a strapat.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.03.23. 17:47:23

@Szubrina:
Te a nepesseg azon (sajnos egyre kisebb) korehez tartozol, aki ezzel nem el, es meg sem fordul a fejedben, viszont sokan csinaljak azt, hogy nyaralas elott megveszik a zsir uj hiper-szuper fenykepezogepet, aztan miutan bejartak a Maldiv-szigeteket, visszaviszik az uzletbe, benne 3000 expoval, es visszakerik a penzt az elallasra hivatkozva.

Szubrina 2017.03.23. 18:12:05

@Tshu-hash: Nem gondolom életszerűnek, hogy valaki megpróbál egy többszázezer (vagy többtízezer) forintos cuccnál így eljárni, tapasztalataim szerint, nagyon nehéz ezeket a szabályokat még becsületesen is teljesíttetni a cégekkel. Inkább az a tapasztalatom, hogy akkor sem ismerik el, (mármint a cég) ha valóban ők hibáztak.

Épp a homáron olvastam, ha netről rendelsz érdemes a futártól való átvételtől kezdve kamerán rögzíteni, minden egyes mozzanatot, mert ha törötten stb. érkezik a cucc, nincs az az isten, h te bebizonyítsd az igazadat...

Egyébként a másik tapasztalatom az, hogy a félénkebb embereket elhajtják a g*cibe, aki meg hangoskodik, balhét csinál, annak igyekeznek gyorsan, csendben megoldani...

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.03.23. 18:33:44

@Szubrina: A felenkebb embereket nem csak a boltokban hajtjak el, hanem munkahelyen, hivatalban is probaljak oket elnyomni.

Szubrina 2017.03.23. 18:36:53

@Tshu-hash: Így van...párszor már én sem hagytam magam és csodák, csodája mit el lehet érni egy bizonyos hozzáállással.

Manyecska. 2017.03.23. 18:51:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: papí végre egy vicc itt a Homáron:DDD Tőled! :P Most beszéltem Reactor kollégával amúgy azt üzeni hozzatok tejet mert elfogyott!! :p najó, nem.
@CID..: nnnna! egyezzünk meg nem kecskézek de akkor neszójjábe:D Lassan már a Homár is háromnapos lesz.

Bendeguz 1001 2017.03.23. 19:01:00

@Manyecs: Erre legalabb hasznalhato vagy. Eszednek megfelelo munka.

Kutyahoroszkóp 2017.03.23. 19:48:29

@Szubrina: akkor belinkeled azt a videót, ahol a 'geci' és 'basszátok meg, kurvaanyátok' rigmusokat ismételgeted, jó hangosan, rikoltozva egy hivatalban és mindenki téged néz?
@Manyecs: mi ez a kecskeimádat? Magyarázd meg!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.23. 19:51:37

@Kutyahoroszkóp: "kecskeimádat"

CID és Vénszivar Ádám basztatták egymást a kecskével. Jól elvoltak. :))

Kutyahoroszkóp 2017.03.23. 20:05:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ja. A nők meg imádják a kecskéket. Megfejthetetlen. Felbasz, hogy nem csak hogy én nem, de ők sem tudják a miértre a választ.

Szubrina 2017.03.23. 20:06:57

@Kutyahoroszkóp: Nem azt mondtam cigány voltam, hanem, hogy nem hagytam magam.

CID.. 2017.03.23. 20:12:16

@Manyecs: hüvelyessel egyezkedni? :D Majd ha alkoholmentes sört iszok. Neked van kecskefóbiád, táncsak nem egy arabra gyúrsz? :D

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: basztatta a devla, fogadtunk, vesztett, azóta lóg egy fél kecskével ;)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.23. 20:14:43

@Kutyahoroszkóp: "imádják a kecskéket"

Palácsik Timi? Hét istenem, a hörcsög olyan szép ember!

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.03.23. 21:03:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Lehet, hogy az ajandekot jobban imadja, es igy minden nap jon a Mikulas. Illetve amiota amerikazik a miszisz, mert allampolgar akar lenni, azota maximum naponta csak a bankszamlara tud erkezni nehany (millio) apro kedvesseg.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.23. 21:24:52

@Tshu-hash: "minden nap jon a Mikulas"

Na persze, De minden nap le is kell szopni. :))

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.03.23. 22:22:02

@Szubrina: tavaly volt ez a rendezvény-sorozat, kezdve a hoki vb-vel, később a foci EB, majd az olimpia. 1 kedves fogyasztónak (illetve inkább szarházi fasszopónak) háromszor adtuk el ugyanazt a projektort és vetítővásznat.
Tudod, nem váltotta be a reményeket...

fullerg 2017.03.23. 22:35:55

@Szubrina: Ezt jó eséllyel bukta a poszter... Elküldte a cuccot garszervizbe, ahol megcsinálják, visszakapja, azt cső.

eßemfaßom meg áll 2017.03.24. 06:59:19

@Szubrina: "Nem gondolom életszerűnek"

pedig az

"Inkább az a tapasztalatom, hogy akkor sem ismerik el"

A 14napos elállásnál nincs mit nem elismerniük.

eßemfaßom meg áll 2017.03.24. 07:01:39

3 napon belül a vevö nem köteles elfogadni a javítást hanem kérheti vissza a vételárat, de mivel a szerző eleve a szervizbe vitte a bolt helyett, egyértelművé tette, hogy javíttatni szeretné a készüléket

Manyecska. 2017.03.24. 07:41:26

@VaradiJanos: de.@Bendeguz 1001: sőőőőőt, most reggel fél hétkor már lomiztunk a cigányokkal :DDD ill. ők hordták ki -ingyen mert jól nézek ki-, gondolom nálad meg áll a szar a lakásban, jól van az úgy!!!!:D Nehogy változtass!!@CID..: dehogy, elég hogy én félázsiai vagyok a családban, bőven. Nem bírják megemészteni! Ellenben kész a tárkonyos csirkeragu-leves, hol a Reactor? Ő rendelte a munkaértekezletre ...no, felmegyek futni amíg mások dolgoznak-a jó főnök márcsak így csinál!:D ja és ON

Manyecska. 2017.03.24. 07:46:02

@Kutyahoroszkóp: :DD egy jó szőrös kecskétől bendegúz barátunk szerintem három napig nem állna el ja nem, ő a Mézengúz, a méhek nem kompatibilisek a kecskével??? @VaradiJanos: de bocsássá' meg, megveszi ötezerér' a fülest és két hét múlva elromlik? Nem fekszik rá, nem nyúzza, már nem kisgyerek, sajnos már sámlit viszek ha nyakon akarnám vágni, ...használja egyszerűen! Én sem értem, nálam is tönkemennek egy hónap alatt ezek pedig futásnál milyen használatnak van kitéve csak megyünk egyenesen, süt a nap, fúj a szél, nemértem!?

Tehetséges ugandai buzi 2017.03.24. 09:31:32

@Kutyahoroszkóp: Már hogy lenne egy kecske megfejthetetlen?!? Szerinted a kecsketejet nem fejik?

Bendeguz 1001 2017.03.24. 09:42:46

@Manyecs: Mivel meg nem jartal nalam, igy a szar sem allhat a lakasban :) Es mivel nem is fogod betenni a lbad hozzam, igy sose lesz szar nalam. Amugy a szomszed kutyajaval megdugattad mar magad a heten? Csak mert kezdesz faszhianyosnak tunni.

Kutyahoroszkóp 2017.03.24. 10:03:15

@Manyecs: én értem: szart vesztek. Bendegeci oltástechnikája egyre kifinomultabb. Vagyis ő ebben a hitben kopácsol. Valójában geciröhejes, hogy sznobságiból próbál folyamatosan felnőni a helyhez, csak hát nem megy.Dá, :dÉ
@Tehetséges ugandai buzi: a tej és termékei elég jók, de maga az állat.. Meg felkúr, mikor valaki annyira nem ismeri magát, hogy a kedveléseit sem tudja megmagyarázni, na de ez általános azon a térfelen.

KUSSOLJÁL MÁR. Vagyis már kussolsz, oké, úgy értem újposzt, okÉ? Fogsz te még könyörögni, te geciláda (Hildaláda).

Manyecska. 2017.03.24. 10:11:28

@Kutyahoroszkóp: Vótmá! :D Tik itt lazultok én lese ültem hat óra óta. Ezért most tényleg elmegyek futni. Csak előbb a függönyöket visszarakom. Valamit írt az idióta de nem olvasom..:DDDD :D

Tehetséges ugandai buzi 2017.03.24. 10:21:25

@Kutyahoroszkóp: Azt értem, hogy állatnak nevezel, de miért magázol?

:-D

Szubrina 2017.03.24. 12:42:30

@eßemfaßom meg áll: Arról beszélek, ha valami külsérelmi nyom van a cuccon, ezért nem állhatsz el a vásárlástól, mert csak olyat vesznek vissza, ami sérülésmentes és közben már úgy bontottad ki, h ilyen volt. Mit nem lehet ezen érteni?

eßemfaßom meg áll 2017.03.24. 12:43:45

@Szubrina: Mivel 14 napon belül nincs lehetősége a boltnak megtagadni a visszavásárlást így teljesen hihető. Akinek elég vastag a bör a képén az gyakorlatilag kéthetente új tv-n nézheti a pumpedéket

eßemfaßom meg áll 2017.03.24. 12:46:47

@Szubrina: lehet, hogy te arról beszélsz de ezt írtad és én erre reagáltam: "Nem gondolom életszerűnek, hogy valaki megpróbál egy többszázezer (vagy többtízezer) forintos cuccnál így eljárni"

Szubrina 2017.03.24. 14:07:09

@eßemfaßom meg áll: Nem életszerű. Ez az egész 14 napos faszság azért felel meg a boltoknak, mert az emberi lustaságra épül, az emberek 90%-a még akkor sem visz, küld vissza valamit, ha szar, mert nem akar ezzel foglalkozni.

Szubrina 2017.03.24. 14:08:46

@eßemfaßom meg áll: Továbbra sem életszerű a példád sem, ha igaz a példád, akkor millióból 1 ilyen van.
Ráadásul a boltot én fel is jelenteném, ha olyan cuccokat varrna a nyakamba vadi újnak, amit már 1-szer is visszavittek.

eßemfaßom meg áll 2017.03.24. 17:50:51

@Szubrina: az hogy szerinted mi életszerű, meg hogy mit lehet megtenni az két külön dolog.
süti beállítások módosítása