Tékozló Homár

Jó tudni rovat: visszakérhető az elromlott kütyü, ha nem javítható?

2017.04.04. 11:04 | Homár Hilda | 122 komment

free-question-mark-background-vector.jpg

Konkrét kérdés, konkrét válasz.

Kedves Homár,

Egy nem mindennapi helyzetbe kerültem és ebbe kérném segítségét.

2016 szeptember végén vásároltam egy komputeres fitnesz gépet (lehetett kapni komputer nélkül is) melynek a komputerre átvétel után pár nappal nem működött. A készüléket visszaküldtem garanciális javításra, viszont a szerviz nem tudta javítani se kicserélni ezért törölték a megrendelésemet és felajánlották a termék árának a visszafizetését.

A gondom az, hogy a terméket hatalmas kedvezménnyel vásároltam és a hibája nem tette használhatatlanná ezért én a terméket szerettem volna visszakapni. 

Vonatkozó jogszabályok értelmezésem szerint mint lehetőségként említi a vásárlási ár visszaigénylését. Az eladó az én beleegyezésem nélkül kényszerítené rám a visszafizetési lehetőséget. A termék pontos hibájáról nem értesített, magyarázatot nem kaptam tőle, hogy milyen alapon veszi semmibe a tulajdon jogomat csak azt mantrázták, hogy a megrendelést sztornózták és emiatt nem tudnak segíteni.Érdekelne, hogy jogosan sztornózták a megrendelésemet és akarják rám kényszeríteni a termék árának a visszafizetését.Illetve a cég szerint a termék már nincs náluk ezért visszaküldés nem lehetséges, emiatt én azt tartom elfogadható megoldásnak ha a termék valós értékét adják vissza és nem a vásárlási árát (ami a kedvezmény miatt jóval alacsonyabb).

A válaszát előre is köszönöm.
Üdv,
István.

 

Kedves István!

Kérdésed nagyon érdekes, több alapvető jogi kérdést is érint a hibás teljesítés körében. Ezeket igyekszünk a következőkben tisztázni. 

A válaszokat egyébként a Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény) tartalmazza. Először is, az általad írt garanciát helyesen jótállásnak nevezi a törvény, az ebből eredő fogyasztói igényekre pedig a szavatosság szabályait kell alkalmazni. A szavatosságnál találhatjuk a fogyasztó által választható (!) jogosultságokat. Fontos, hogy a vállalkozónak ahhoz az igényhez kell valahogy viszonyulnia, amit a fogyasztó választott.

Leveledből az tűnik ki, hogy javításra küldted vissza a terméket, ebből következően kijavítást jelöltél meg. A vállalkozás viszont jelezte, hogy sem kijavítani, sem kicserélni nem tudja az adott terméket. Ebben az esetben a törvény szerint árleszállítási igényt fogalmazhat meg a fogyasztó, vagy elállhat a szerződéstől. A vállalkozás az általad leírt magatartással automatikusan áttért az elállás következményeinek alkalmazására (a termék visszaküldése, vételár visszafizetése) annak ellenére, hogy Te ilyet nem kértél. Az elállás ugyanis egy egyoldalú jognyilatkozat, amelyet a fogyasztó intéz a vállalkozás felé, ilyen leveledből következően nem történt. 

Ha a kijavítás vagy kicserélés lehetetlen (a vállalkozás szerint az) és nem az elállással kívánsz élni, akkor lehetőséged van árleszállítást kérni, ebben az esetben értelemszerűen a tiéd marad a vásárolt termék, vagy a jelenlegi törvényi szabályok szerint a dologban bekövetkezett hibát kárként értékelni és ennek alapján kártérítést kérni (a termék ebben az esetben a tiéd marad).

Amennyiben a terméket nem tudják visszaszolgáltatni, úgy szintén kártérítési igényt fogalmazhatsz meg, de itt már nem a hiba lesz a kár, hanem a dolog vásárláskori hibátlan értéke a kiindulási alap (azaz nem az az összeg, amit ténylegesen fizettél érte). Ha esetleg a terméket még meg lehet vásárolni, de már csak bizonyíthatóan magasabb áron, akkor a többletet is tudod követelni (a Polgári Törvénykönyv fedezeti szerződésre vonatkozó), az értékviszonyok változását azonban a törvény szerint a bíróság állapítja meg. 

Érdemes a pénzkövetelésed érvényesítése előtt a fentiek megjelölésével felszólítani a vállalkozást arra, hogy adják vissza a terméket és megjelölni egy összeget (az árleszállításra hivatkozva), ha már nem tudják visszaadni a terméket, akkor pedig a vásárlás időpontja szerinti értékét megjelölve kártérítést kérni. Amennyiben ez nem vezet eredményre, úgy igénybe veheted az ingyenes békéltető testületi eljárását, ha azonban ez sem vezet eredményre, úgy a pénzkövetelést fizetési meghagyás útján bármelyik közjegyzőnél érvényesítheted.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Rejtélyes 2017.04.04. 12:02:43

A hatalmas kedvezmeny lehetett pl egy -x% kod, ami egyszer hasznalhato, es ilyenkor nem igazan lehet visszaadni. Nameg vasarlo se tudna mas ertelmes dologra elhasznalni, igy jogos, hogy ha csak penzt kap, akkor a full arat kapja, hogy mashol meg tudja venni.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.04.04. 12:10:17

@Manyecs:
Nem tudom. Az avatarjaban peldaul az agyucso fekete, a gerenda barna, a kerek kek. Hogy ez utalas-e barmire, azt fedje jotekony balladai homaly.

Terézágyú 2017.04.04. 12:11:35

@Tshu-hash:
... a háttér pedig fehér...

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.04.04. 12:13:31

@Terézágyú:
Na tessek. Kiboki a szemem, de nem veszem eszre. En kerek elnezest!

Cycmen 2017.04.04. 12:14:43

@Manyecs: jah a nyúl hozta a tojást,

A nyulak nagyon ügyesek, repülni is tudnak, sőt olyankor sast is visznek a hátukon.

ROTFL Manó 2017.04.04. 12:15:07

@Tshu-hash: A bal ladai homárt ismerem a szóvicc blogból!

m.cdn.blog.hu/sz/szovicc/image/koopac/csanna2.jpg

(Ami azért lett balladai homá', mert Teddy kissé raccsol.)

droppolt kismamma szép 2017.04.04. 12:24:48

Két dolgot fedeztem fel a közelmúltban: Baszrinának van egy blogja, és ha Walt Diznit nézett hétvégenként, akkor az nem ismétlés volt, hanem realisztikus időszak és valósnatív, viszont akkor hogy a pékbe ilyen elmaradott? Hát ez más alapokra helyezi az egészet, külön bájat (bájot, bályt) adva a jelenségnek.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.04.04. 12:59:28

@Tshu-hash: Kollégám pár éve nyugdíjba ment, és 3x évnyi cucc almolásakor talált egy hibátlan Sokol-403-ast. Nekem adta, én meg ugyanolyan akkurátusan elhelyeztem a szomszéd szekrénybe. Most előkerült, hazavittem, tettem bele egy elemet, és reggel kávéfőzéshez bekapcsoltam a Kossuth rádiót. (Alternatíva egy szlovák adó volt, más nem jön középhullámon.) Tiszta retró fíling volt, a hírek szellemiségét is beleértve. Épp csak azt nem mondták be, hogy lelőtték John Lennont, vagy kitört a forradalom Grenadában.

Ja, a poszternek meg tök igaza van. Mi a tökért ne kapatná vissza azt, ami az övé. Ha a cég simán visszaadta volna, most kvittek lennének, így még meg is firgolhatják őket, ha az ürgének van türelme végigvinni a dolgot.

@Terézágyú: Én csak egy mezei szobabiciklit szereltem össze anyámnak a térdműtétje után, de azt sem szeretném szállítani, ha nem fontos, mert b...ott nagy és nehéz. Egy rendes méretű cuccért jöjjenek ki, és oldják meg ők a szállítást, benne van az árban.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.04.04. 13:04:20

@térdelj csak elém nyugodtan...: és ha visszaadják a pénzt, nem tudott volna venni egy computerest, újrainduló garival, bukta nélkül, vagy egy nem computerest (mert kiderült, hogy az mégse olyan fontos) újrainduló garival olcsóbban?

Szubrina 2017.04.04. 13:06:02

vótmáméter...

20 forintos telefon... érdekes, hogy ott más választ adott a nagy ÁSZF szakértő, méghozzá pont az ellenkezőjét, persze hibásan, de lehet azóta beleásta magát a jogszabályokba...nem ártott.

Nouby 2017.04.04. 13:06:04

@Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One: Te baszni jársz ide? Veszel egy biciklit negyed áron és eltörik a sárvédő. Nem adnál egy lehetőséget nekik hogy megcsinálják?

droppolt kismamma szép 2017.04.04. 13:08:27

@Csokis: a hírek egységesek és politikai szereplőket emlegetnek bennük.:S Igen, jó lenne kiszakadni a jelenből ténylegesen, de nem. Egy kormányközeli cég szórja a híreket minden adóra. Volt is erről egy cikk valahol. Nagyon nincs ez így rendben. Lenyomják az emberek torkán ugyanazt az orwelli fost, jólesz az nekik címen.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.04.04. 13:16:01

@droppolt kismamma szép: Ja, csak normálisan a Jazzyt, meg a Klasszikot hallgatom, ott meg legalább nem kommentálják. (Na jó, a Millásreggeliben igen, de egyrészt viccesen, másrészt csak a gazdasági részét.) Cserében időnként benyomják a mindent (is) gyógyító homeopátiás műsorokat, meg az üvöltöző Puzsért, de akkor át lehet menni máshová, mert addigra a Lánchíd is zenét ad.

Manyecska. 2017.04.04. 13:16:37

@Csokis: anyám a spájzban tartja a szobabiciklijét, marha sokat használhatja.. :D /Nagyi lekvárja, gyorsérlelés...:P/

droppolt kismamma szép 2017.04.04. 13:19:02

@Csokis: mifelénk nincs ilyen. Neten hallgatni meg eretnekség. Olyan lenne, mint birkabélben kúrni. Tényleg, lehet az általad említett kettőt neten?

hullajelölt88 2017.04.04. 13:30:37

Homárosok, nem lehetne megszüntetni a komment szekciót?
Idejét sem tudom, mikor láttam itt utoljára releváns hozzászólást.

Terézágyú 2017.04.04. 13:33:24

@hullajelölt88:
"Idejét sem tudom, mikor láttam itt utoljára releváns hozzászólást. "
Ha a relevánson azt érted, hogy azonnali, szabályos és tökéletes megoldást kínál a pószter problémájára, akkor ilyet valóban régen láthattál...

De "azonnali, szabályos és tökéletes megoldás" nincs...

Manyecska. 2017.04.04. 13:34:10

@hullajelölt88: nem lehetne hogy tényleg elásd magad? :D

droppolt kismamma szép 2017.04.04. 13:39:27

@hullajelölt88: én szívesen megölöm magam. Kommentszekció nélkül meg mit ír? Kizárólagos legyen a GVTI vagy mi a tök béna válasza? Szigorúan Kedves! megszólítással? Ne röhögtess márrt.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.04. 13:59:29

Fárasztó olvasni. Felesleges - hiányzó írásjelek, szóközök.

@hullajelölt88: minden poszthoz írjuk be ugyan azt? chargeback, fogyatékosvédelem, békéltető. Igazad van, ez sokkal szórakoztatóbb, mint az irreleváns hozzászólások.

Terézágyú 2017.04.04. 14:01:02

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:
Mondjuk a csardzsbekk télleg elég régen vót...
Meg a csimota is...

Hanyatol a homár... :(

Leone_510 2017.04.04. 14:01:07

@hullajelölt88: "Idejét sem tudom, mikor láttam itt utoljára releváns hozzászólást. "

Szóval te "Idejét sem tudom" óta olvasgatod a cseppet sem releváns hozzászólásokat. Tehát sok a szabadidőd, mazochista vagy, vagy szimplán hülye... :D

Pink Petsch 2017.04.04. 14:09:00

Tényleg unalmas már ezen a rohadt sok csetelésen átgörgetni.
A poszter meg ne zelefonálgasson, hanem látogasson el az üzletbe, kérje az elérhető legmagasabb beosztású főhátramozditót, és boritsa rá asztalt, amelyre előzőleg akkurátusan elhelyezte a szükséges, igazát bizonyitó papirfecniket. Ha a gépet nem is kapja vissza (valamelyik second-hand butikban van az már azóta "apró gyári hbásan", drágábban, mint ahogy a poszter kedvezmennyél vette), legaláb lesz némi elégtétele.

Szubrina 2017.04.04. 14:22:59

@hullajelölt88: Így van a belterjesek ide járnak a saját topicjuknak képzelik, a poszt elindítja a csevegésüket, egyébként nem lenne témájuk, aztán ontják magukból a fost és ha valaki a posztra merészel érdemben reagálni, akkor azonnal vegzálják és személyeskednek vele. Sőt kiközösítik, miközben többezres olvasottsággal bír ez a blog, ők kb. 10-en a sajátjuknak képzelik.

Ha már ezt ígéri a homár: "Témába vágó kommenteket várunk kulturált formában. A sértő, személyeskedő, trollkodó, spamnek minősülő és politikai tartalmú kommenteket töröljük."

Osztán még is itt éktelenkednek folyamat. Ráadásul, akit érdekelnek az ászf-en kívüli mások személyes tapasztalásából fakadó jótanácsok, ember legyen a talpán, ha kibogarássza...

Sztem Hildának kéne nyitnia egy elmegyógyintézetet vagy öregotthont méltányosságból, ahol ez a sok elcsökevényesedett agyú egyed ellehetne napközben, természetesen internet hozzáférés nélkül.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.04.04. 14:36:32

@Pink Petsch: Ez valóban releváns hozzászólás, és az ügyet előremozdító tanács volt. A garázdaságért kiszabott pénzbírságot kifizeted helyette? De ha könnyű testi sértés lesz a vége, beszállhatsz felbujtóként is.

Cycmen 2017.04.04. 14:37:46

@Szubrina: miközben többezres olvasottsággal bír ez a blog,

És ennyi ember előtt most virtuálisan jól leszoptad hullajelölt88-at.

droppolt kismamma szép 2017.04.04. 14:39:06

@Szubrina: attól, hogy született kívülálló, amazontípus vagy, arról szerintem nem mások tehetnek. Mutass már rá, ahol személyeskedés áldozata lett akárki is érdemi és hasznos komment miatt. Jöhetnek a konkrét idézetek! Túlzásokat abba kéne fejezni. Sosem volt tiltott és nemkívánatos az, aki hozzá tudott rakni. Az idők során sok-sok okossággal, információval gazdagodott az, aki akart, igenis lehetett és lehet is meríteni. Hogy te igaztalanul lesarkítod, az rólad szól. Egyébként a te relevanciád meg abban merül ki, hogy alpárian elnyújtva, puffogva, szinte hisztérikusan írod ki magadból, új infót nem adsz hozzá. Nem más ez, mint amit te támadsz most, sok célod sem sem lehet vele, mert mit érnél, ha bekövetkezne az áhitott fórumfelszínről eltöröltetés? Megmondom: te lépnél elő fő offolónak, csevegőnek. Az, hogy erről a témáról írtál itt most nem a témáról szól, hanem hogy van időd alapvetően a műfajra és szép hosszú kommentelgetésre. Szebben mutatna ez az egész, ha kevesebb disszonancia szorulna a produkciód és az itteni valóság közé. Köszi.

Szubrina 2017.04.04. 14:40:25

@Cycmen: Az egyetértés már szopás? Jobb helyeken ezért már pénzt is kérnek, akkor most egyetértek veled, azaz leszoptalak tízezret kénék!

Szubrina 2017.04.04. 14:41:33

@droppolt kismamma szép: oké 250 kg vagyok, ugye nem írsz nekem többé?

Pink Petsch 2017.04.04. 14:43:27

@Csokis: A lényeg az lett volna, hogy járjon utána személyesen, ne e-mailezgessen meg telefonálgasson, mert körberöhögik és elhajtják. Ez minden kétbitesnek nyilvánvaló. Neked nem, ezek szerint. A többi szöveg a szokásos Homár-panel, amit te is nagyon jól tudsz, csak most megsértődtél, mert szólni mertem, hogy unalmas a magánéletetek.
Bocs, hogy belegázoltam a lelkecskéde a cseteléses megjegyzésemmel.

droppolt kismamma szép 2017.04.04. 14:44:50

@Szubrina: nem is vagy képben lexikálisan sem, s a következtetéseid is abszolút félrementek és gyermekiek. Égbekiáltásokat nehéz parlagon hagyni. Te vagy a legnagyobb chatter, csak épp nehezen tűröd a konkurenciát, illetőleg az erről való chatelés is egy téma.. Persze ellenségeskedve, egyetértés ritkán generál sok karaktert. Vagy unatkozzzál máshol, vagy simulj bele a rendszerbe. Ha van egy kis eszed.

Nick-son 2017.04.04. 14:45:29

Hilda mért nem raktál be egy témába vágó képet egy megvadult elefántról, vagy egy rossz traktorról??

A poszthoz meg annyit tennék hozzá, hogy valaki mondja meg, van-e joga a vállalkozásnak is elállni egy fogyasztótól?

Valljuk be vannak kibírhatatlan emberek, akik folyton reklamálnak, soha semmi nem működik, semmilyen megoldás nem felel meg és soha nincs vége a követeléseiknek, folyton elégedetlenek, ellenben újra meg újra rendelnek, vásárolnak ugyanott.

Szerintem kellene legyen egy olyan lehetőségnek amivel egyszer és végleg le van zárva egy ilyen történet. A teljes vételár visszatérítése szerintem teljesen alkalmas erre.

Gondoljunk bele, van egy hiba ami végett poszter még használná is a gépet, szerviz szerint javíthatatlan, visszaadják az árát. GVTI szerint kérjen kártérítést. Kérjen. Aztán mi lesz a garancia arra, hogy a szerviz szerint javíthatatlan gép miatt újabb kárai keletkezzenek? Semmi. Aztán két hetente újabb kár? Mindig adódhat valami és van olyan ember akinél adódni is fog. Akkor ezek szerint ennek a fogyasztónak annyiszor kell kártérítést fizetni ahányszor kéri? A végén meg mégis visszavenni ezen felül a gépet? Vagy hogy? Utána vesz még egyet és kezdődik minden újból?

A másik, hogy meg kellene kérdezni a céget is, mi volt az az ok ami miatt így döntöttek. Lehet, hogy nem lehetett eldönteni a készülék volt a hibás, vagy a felhasználó okozta, de inkább így akarták a további kérdőjeleknek elejét venni. Vagy a reklamáció stílusa is lehetett ilyen ok. Igen ritkán van ilyen nálunk legalábbis, de vannak ügyfelek akiknek vállalhatatlan a stílusa és bizony ilyenkor szoktam én legalábbis ezt a teljes pénz visszafizetést alkalmazni, de üssetek agyon, akasszatok fel, a sorrendet eldönthetitek, én ki szoktam kötni ilyen esetekben, hogy az az ügyfél többet nem vásárol nálunk cserébe. Másokon keresztül sem. Kb. 10.000 vásárlásonként fordul elő ilyen. Tudjátok mit mondok? Működik. Igen korrekt ügyfél törzsünk nőtte ki magát. Amit tudunk megteszünk és az ügyfelek is normálisan állnak hozzánk és az erőszakos elégedetlen barbárok gyarapítsák nyugodtan a konkurencia vásárló táborát.

Szubrina 2017.04.04. 14:50:47

@droppolt kismamma szép: Nos én a posztokhoz szoktam hozzászólni, esetleg ha valakivel nem értek egyet általában, mert hülyeséget írt szegény posztolónak, akkor megmondom neki. Nos, lexikálisan is és logikailag is nagyon rendben vagyok, de már megint miért is kell hárítanom a sértegetéseket, személyeskedéseket, amik nincsenek is??? (költői)
Többek közt te is és más is szólított már meg, amire reagáltam természetesen mindannyian elvittétek TI a témát másfelé, ami után már nem is értem miért vagyok itt én a legnagyobb csetter...igazából leszarom. Tök következetlen vagy, azt írtad nem szólsz hozzám mert kövér vagyok és hánysz tőlem, ráadásul mindenféle hülye vagyok, meg buta meg paraszt, szóval gondold ezt szépen okosan magadban és ne szólj már hozzám többet!
Ajánlom figyelmedbe a poszter problémáját és kevésbé a trollkodást, ami miatt minduntalan kitiltanak, csak jelenleg az illetékes valószínűleg még a golyóit vakarja ezért nem ér rá.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.04.04. 14:50:59

@Pink Petsch: Személyesen pont úgy leszarnak, csak több időd megy el rá. (Például az főnök, aki bármit érdemben tehetne az ügyben, elő sem fog kerülni.) Az egyetlen esélyed a személyes ügyintézésnél, ha írsz egy tisztességes beírást a vásárlók könyvébe, amiben leírod, mit akarsz, és milyen jogszabályhelyre hivatkozva akarod azt. De az esélyt leginkább az növeli, ha írsz egy tértivevényes ajánlott levelet, és van egy ügyvéd ismerős, aki alányomja a pöcsét. Ehhez viszont a GVTI-s ürge egész jó mankót adott.

Cycmen 2017.04.04. 14:53:06

@Szubrina: Az egyetértés már szopás?

És kivel értettél egyet? Idevánszorgott osztani az észt, de persze nem szólt hozzá a süket paraszt. Itt az szóljon be aki tényleg hozzászól használhatót. Én is hozzászóltam már néhányszor, az hogy kevésszer az a posztminőségtől van, blőd szarokra mit írjak, kűggyék vissza István gépit!!! vagy András addig vitorlázz amíg érvényes a kupon !!! és még sorolhatnám!

Pink Petsch 2017.04.04. 14:54:06

@Nick-son: Törvényesen nincs. Azaz nem tilthat ki egy bizonyos fogyasztót, ha csak annyi az alapja, hogy túl sokat reklamál, vagy hiányzik az otthoni 7 év a neveltetéséből.
A poszter azonban, ha jól olvastam, a szerviz által javithatatlannak talált árucikket kéri vissza, nem a pénzt. Ebben szerintem semmi kekeckedés nincs. Megvette, övé, nem tudják javitani, oké, visszakéri. Erre lépi azt az üzlet, hogy lófaszt! Miért nem? Hiszen szerintük az a gép javithatatlan, és ha a vevőnek úgyis kell (ami az övé), akkor? Egy magyarázat van, a gép már nincs náluk, hanem a melléküzletként üzemeltetett second-handjükben kötött ki.

Szubrina 2017.04.04. 14:57:11

@Nick-son: Micsoda kereskedelmi hozzállás, már ne is haragudj, de ilyen logikával nem tudom milyen céged van, de fogadj magad mellé gyámot.

Nem azt írták, hogy abban az esetben kérjen kártérítést, ha visszakapja a gépet, hanem éppen azért, mert fogták és lenyúlták. utána mi a fasznak kérne még kártérítést akárhányszor? honnan jönnek ezek az agymenések?

Illetve, továbbra is úgy kellene szerintem eljárni, hogy ha nem tudják megjavítani és cserélni sem egy hasonló képességűre, akkor nem az akciós árat kéne figyelembe venni, hanem a termék listaárát, hogy tudjon venni egy másikat a kedves vásárló. Hiszen valószínűleg azért vette azt a szart, mert szüksége volt rá.

Vágod, h a vevőkből élsz, te aberrált majom?

Mondd a céged nevét, hogy soha közvetítőn keresztül se vegyek semmit tőled és azok se, akik olvassák gusztustalan üzletpolitikádat!

Cycmen 2017.04.04. 15:00:17

Kűggyék vissza István fittnesszgépét mer nemmonta hogy a péz kell, csak azt akarja hogy méglejjeb szálíccsákk a zárat mer akko péz is lesz meg egésség is megg gép is és akkor mindenkinek lyó lesz hogy verjem a ...omat bele már!

Szubrina 2017.04.04. 15:01:58

@Cycmen: Amennyiben nem tetszik a posztfelhozatal, kalap, kabát! Nehogy már az legyen a magyarázatod az agyfosó, agymenésre.

Régebben ritkábban olvastam a homárt, de újabban gyakrabban és szomorú volt látni, hogy amikor belelapoztam a kommentekbe, hogy lássam mások milyen jó tanácsokkal látják el szerencsétlenül járt posztert, azt láttam, hogy "fillérbaszó" mert az igazságát keresi és, hogy "ősi román szokás" hogy fillérbaszó a poszter, amiért szeretné, ha a kisember visszakaphatná azt a kis pénzét, amit a nagy kapitalista céget, mindenféle csalárd fondorlattal kicsaltak tőle, mert nincsenek védve. majd ezután minősíthetetlen egymás seggét nyaló kommentfolyam következett, amik között ritkán lehet találni érdemi hsz-t persze nem tőletek, hanem ismeretlenebb nickektől és persze nem válaszban...

Szépen csináljatok egy csetet egy blogot magatoknak és fossátok oda a trágyát, mert ez a hely nem erről kéne, h szóljon és ez azért Hilda szégyene is.

Pink Petsch 2017.04.04. 15:06:27

@Csokis: Minden esetre töbre mész vele, mint e-mailezéssel és telefonálgatással. Ez az első lépés a problémák megoldásában, a személyes megjelenés, és ha az intézkedni is képes főnök nem inézkedik, sőt daszik megjelenni, akkor jön a vásárlók könyve, majd az ügyvédes fenyegetés, és végül a beváltása. Igy el lehet érni valamit, e-mailekkel és telefonhivással nem.

Cycmen 2017.04.04. 15:11:22

@Szubrina: Kezdek egyetérteni Kompival és ki is egészíteném ha érdekelnél egy kicsit is, így csak annyit, hogy ugye tudod kinek mondd hogy kalap kabát!

Szubrina 2017.04.04. 15:14:12

@Cycmen: Buziméter kilengett, egyetértés=szopás ezt te következtetted ki korábban.
Ha nem tudsz hozzám a posztról szólni, akkor pofád lapos puttáná, akár meg is sértődhetsz ezen a magad beszűkült kis agyával!

Manyecska. 2017.04.04. 15:15:36

@Cycmen: de neki a farok a mértékegység kizárólag olyan hosszban tud írni/gondolkodni!
@Pink Petsch: Én már sütöttem sütit is poszternak, felkeresem személyesen, és megsimogatom a kis fejit is! Teljesen más tanácsot kapott mint az előző poszter, ugyanabban az ügyben..!

Szubrina 2017.04.04. 15:16:20

@Pink Petsch: Pont, h a személyes megjelenésnek nincsen nyoma, amire később hivatkozni lehet, ahogy ez korábban sok homár-poszt témája is volt, a szó elszáll, az írás megmarad és ez sajnos igaz erre a sok szófosásra is, amit a többiek idebarmolnak, teljesen oktalanul.

Cycmen 2017.04.04. 15:22:41

@Szubrina: Nem sértődtem, ahhoz neked túl szerények a képességeid.
Na nem égetem magam tovább veled, úgyhogy ha nem írok valamire azt ne a saját érdemednek tulajdonítsd.

Pink Petsch 2017.04.04. 15:30:36

@Szubrina: Vásárlók könyvének hivják a nyomát. De persze, ha valakit megnyugtat ugyanazt leirhatja e-mailben is a cégnek, amit a vásárlók könyvébe.

Szubrina 2017.04.04. 15:34:58

@Pink Petsch: Nem is olyan régen megjelent egy poszt, amiben megtagadták, hogy beírjon a vásárlók könyvébe a panaszos, szóval az sem életbiztosítás.

Mindenesetre, ha pozitívan akarunk gondolkodni, akkor végső soron jót tesznek ezek a gusztustalanul eljáró cégek az emberekkel, mert egy-két ilyen után az emberek jobban meggondolják vegyenek-e egyáltalán valamit.

hullajelölt88 2017.04.04. 15:36:45

@Manyecs: nem lehetne-e, hogy megbasszad anyukádat egy műbrokival?

Pink Petsch 2017.04.04. 15:38:49

@Szubrina: Nem tagadhatják meg. Erre a törvény nem ad lehetősége. Ha megteszik, ott vannak a felügyeleti szervek telefonszámai minden egyes üzletben kifüggesztve (muszáj nekik), fel kell hivni az illetékest. Ha a poszter ezt elmulasztotta, az sajnálatos.
De azerinted, úgy mégis, ennyire tisztességtelen céggel szemen, amely megszegi a törvényt a vásárlók könyvével kapcsolatban, egy e-mailen küldött panaszlevél, mégis mennyit ér?

Manyecska. 2017.04.04. 15:40:06

@hullajelölt88: de, lehetne. A tiédet meg előbb ásd el. :DD

Szubrina 2017.04.04. 15:45:08

@Pink Petsch: Az legalább ott van és később tud rá hivatkozni, hadd ne ismételjem már magam. magy egy vásárlók könyve oda nem adást is eléggé nehéz bizonyítani, ha csak nem rejtett kamerával felveszed, vagy van tanúd.

Dikusz 2017.04.04. 15:46:43

@Manyecs: ott nem az oroszok vannak? :)))

Manyecska. 2017.04.04. 15:49:15

Onnantól hogy a GVTI megválaszolja full felesleges bármilyen komment is ...ide. itt jegyezném meg. :DDD

Terézágyú 2017.04.04. 15:50:19

@Manyecs:
de a gvti sose említi se a csardzsbekket, se a csimotát, se az árkádot, se a baccpapucsot...

Manyecska. 2017.04.04. 15:50:42

@Dikusz: :)))))) meg a bringája!!

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.04. 15:51:38

@Szubrina: szerintem nézz tükörbe, mielőtt ész osztásba kezdenél. Ehhez a poszthoz valahogy te sem releváltál. Az mellesleg megvan, hogy azért kerül fel a zsindex címlapra (és jut így el sokkal több emberhez-olvasóhoz), mert a belterjesek fo$$ák a betűket?

OMFG
"a szó elszáll, az írás megmarad és ez sajnos igaz erre a sok szófosásra is, amit a többiek idebarmolnak, teljesen oktalanul. "
ezt minek neveznéd? szófosás vagy releválás?
Komolyan, eleinte azt hittem nem vagy teljesen reménytelen, mostanra meggyőztél, hogy olyan buta vagy, hogy görbíted a teret.
(ne válaszolj, küldés után -> szűrés)

Manyecska. 2017.04.04. 15:52:07

@Terézágyú: az lehet csak a puffogó viperáknak említettem...vicces volt végigolvasni stb. hogy pont ugyanúgy offolták szét most ezt a témát :D !!!

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.04. 15:53:52

@Manyecs: azért nyilatkozott a gvti már olyat, hogy a fal adta a másikat :D

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.04. 15:55:46

@Terézágyú: és? a fenn említetteken kívül mi emlegetjük még edét, haggyadimrét, palkovicsnét IS! (bár palkovicsné elég rég nem került szóba)

Terézágyú 2017.04.04. 15:57:24

Na, van új cikk.
matávos.
menjetek oda.

Pink Petsch 2017.04.04. 15:59:27

@Szubrina: Figyelj, ott állsz az üzletben, kéred a vásárlók könyvét. Nem adják. Még mindig ott állsz az üzletbeen és felhivod az illetékes felügyeleti szervet, amelynek elmondod, mi a gebasz, és bejelentést akarsz tenni a helyszinről. Mennyiben akarsz fogadni, hogy azonnal megkapod a könyvet?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.04.04. 16:11:26

@Pink Petsch: Nekem elég sokszor sikerült. Leginkább persze multiknál, ahol van erre ember is a drót végén. (pl. Aldinál működött. Megírtam az emailt, szintén emailben kaptam egy elnézést kérő levelet, meg egy kupont.) Az is tény, hogy az Auchan meg magasról leszarta a levelet, amit szintén "hátha" alapon írtam anyám helyett. Nagyjából a kár/elérhető haszon mértékéhez kell belőni, mekkora ágyút veszel elő a verébre. 1000 forintért nem megy ki az ember Budaörsre asztalt verni, mert többe fog jönni a leves, mint a hús.
Itt például nem tudjuk, a poszter mennyit "bukott". (Ha egyáltalán.)
Mert ha volt egy eredetileg 200 000 Ft-os cucc, amit leócsóztak 100-ra, ő megvette, de még kompi nélkül is 150-ért lehetne pótolni, akkor az már fájdalmas lehet. De hogy tényleg ez történt-e, azt már ki tudja? És -szerintem- épp ez a baj a mai Homárral. Amikor alap adatok hiányoznak, akkor nehéz releváns hozzászólást írni. Ez Szily idejében is így volt, csak hát Szily legalább vicces volt. Így meg marad a csetelés.
Nézz meg egy-egy olyan posztot, ahol a poszter utólag beszállt a komment szekcióba, és válaszolt a kérdésekre. Általában kapott is értelmes választ, vagy kiderült róla, hogy tényleg sík hülye, és nem hiába köszörülte rajta a nyelvét a banda.
A másik a posztok törlése. Ahol neccessé válik a dolog (a bepanaszolt reklamál az Indexnél), ott helyből törlik az egész posztot ("a-a múltat végképp eltörölni..."), ahelyett, hogy egy update-ben hozzáadnák az ő olvasatukat is. Ez viszont így ölég soványka fogyasztóvédelem. Ez a másik, amint a törzstagok fel szoktak róni Hildának.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.04. 16:12:47

@Pink Petsch: velem ilyet eddig egyszer próbáltak. Pénzt nem adunk vissza, vásárlók könyvét nem adjuk oda (zabálda, kispest, europark, ami a bejárattal szemben van -volt? évek óta nem jártam arra). Közöltem a pultos bigével, hogy semmi gond, akkor így sorba felhívom ezeket: antsz, apeh, fogy.véd., majd velük megbeszéled. Telefon elő, elkezdtem nyomkodni a gombokat, rögtön visszaadták a pénzt, a vásárlók könyve ezek után már nem is érdekelt :)

Pink Petsch 2017.04.04. 16:19:03

@Csokis: Hm, hát ja az egyik német, a másik meg egy link francia ... mégis mit vártál? ;))) Na de, komolyabban, persze 1000 forintért nem mész ki Budaörsre, de ez a fitnesz-izé tuti 100 ezres tétel volt még leárazva is. Úgyhogy ezért talán mégiscsak érdemes lenne, és nem az e-mailtől várni a megváltást.
Amit a Homárról irtál igaz, tudom ... szily idejében is itt voltam, csak más nickkel.
Ennek ellenére rohadt unalmas a csettelésen végiggörgetni.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.04. 16:20:25

@Csokis: nem csak ez. Az is eléggé hogy mondjam finoman ... etikátlan(?), hogy az írás (poszt) megjelenése UTÁN keresi meg a bepanaszolt felet. Csodálom, hogy eddig megúszta per nélkül. (legalábbis nem lett belőle pószt)

Pink Petsch 2017.04.04. 16:26:00

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Ja, csak a sok csett között azért akad pár releváncsos komment is. Mint amilyen ez nem :p

droppolt kismamma szép 2017.04.04. 16:43:20

@Manyecs: ez is mutasa, hogy a csilagok (stars) állásának bizony még manapság is van szerepe! Nem csak nagyanyáink idejében, akkoriban ők a csillagokban éltek (Szíriusz), magyarul be széltek ott. Tudvalevő.
@Szubrina: ne égesd már magad. A homárd történelmét nem ismered, így a szokásokat sem értheted meg. A blog"gazda" meg nő, tökvakarásra esély nincs. Nem parasztoztalak le szerintem, nem tűnsz annak, elveszettnek an(n)ál inkább. Néha gondolkodj el azon, hogy ha ennyien megszólítanak, mi annak az oka. Van-e neki. Pl., hogy jócsaj vagy, esetleg hülyeségeket beszélsz óder mindkettő. Hazai pályán ez a fajta észosztás sokkal szerencsésebb. Ha leszűröd, ha nem, az érdekedben elég sok tanmesét leírtam már, beszéltem hozzád, de mi jön le..? Nem véletlen tekintettelek az elején is már kislánynak.
Mennyé.

Inkább a blog szégyene a Hilda. Ha meg még a yelenlegieknél is ismeretlenebb nikkekkel harcoltál a múltkor, azok írásait sérelmezted, miért nem nekik írsz? Egyattamerő disszonancia vagy és tényleg nem kiforgatásból-baszogatásból írom. Tinédzser szinten vagy.
InterneTTezésbe oltott igazságérzet-kiélés ami vagy, abból állsz, mindez fasza, de egyrészt rém éretlen, másfelől nem itt van a legjobb helye, sőt, semmilyen helye nincs, mert odatévedni valahova és forgalommal szembe menni egy dolog, de sorozatban ezt csinálni és még aláhúzni vastagfilccel karakteres kajabálás formátumjába, egy teljesen más.

Tudom, mindenkit a végletekig korrupt, mexikói, egymás között gusztustalanul összeröhögő rendőrnek lácc, közben meg csak túl zsenge vagy még az élethez, babám. Ezt persze jelen percben és szinten nem tudom neked átadni, éveket kell még élned, hogy elkezdd kapizsgálni. Addigis megtehetnéd, hogy a fejlődés útjára lépés szimbólumaként felismered, hogy hülyeség amit itt lenyomsz. Szívesen látunk, de csak ha belátod a fentieket. Ellenkező esetben leszopom magam.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.04. 16:47:33

@droppolt kismamma szép: a legutolsó mondatban kilátásba helyezett cselekvésről kérnék több információt. Viszek fotelt, popcornt, csak mond meg mikorra és hova :D

Nick-son 2017.04.04. 17:03:03

@Szubrina:

Olvas, értelmez.

"Ha a kijavítás vagy kicserélés lehetetlen (a vállalkozás szerint az) és nem az elállással kívánsz élni, akkor lehetőséged van árleszállítást kérni, ebben az esetben értelemszerűen a tiéd marad a vásárolt termék, vagy a jelenlegi törvényi szabályok szerint a dologban bekövetkezett hibát kárként értékelni és ennek alapján kártérítést kérni (a termék ebben az esetben a tiéd marad)."

... és akkor még egyszer:

"a dologban bekövetkezett hibát kárként értékelni és ennek alapján kártérítést kérni (a termék ebben az esetben a tiéd marad)."

Tehát javítani, cserélni nem lehet, visszaadni nem akarja, hogy a pénzét visszakapja, így kérjen kártérítést. Ezt javasolja a tanácsadó.

Olvasd el párszor, ha elsőre nem megy.

Aki nem ügyfelekkel foglalkozik annak fogalma sincs milyen az amikor szándékosan okoznak kárt, vagy csak elrontanak valamit és nem bánják, ha a másik ember megfizeti és ha ehhez kell akkor hazudnak, rágalmaznak és feljelentenek mindenhol amit csak interneten megtalálnak.

Mondok egy példát. Még csak nem is erőszakos, vagy anyázós. Ügyfél rendel egy telefont 250.000 Ft. 13 nap múlva, elállással visszaküldi. Mit tudsz mit tenni, felteszed bontottként, visszaadod az árát. Ugyanaz az ügyfél rendel megint egyet. 13 nap, jön vissza az is. Az is megy az értékcsökkentek közé. Aztán rendel újra. Megnézném az arcod ilyen nagy lesz-e az ötödik alkalomkor. Pedig ő csak él a jogával. Nem kell másra gondolni, de ez például egy olyan eset amit meg kell állítani egy épeszű kereskedőnek, mert se nem tudom, se nem akarom az egy ember által szándékosan okozott kárt a többi ügyféllel megfizettetni. Nem arra kell gondolni, hogy az ártatlan bárányka szegény ki van tiltva.

droppolt kismamma szép 2017.04.04. 17:04:03

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: hát te se sűrűn vagy hetero.:D Jó, majd összehozzuk, puszi édesem.:)

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.04. 17:45:27

@droppolt kismamma szép: neszarjábe', nem fogok rádmászni (ellenkezik a cekcuális beirányozoccságommal), de erre a mutatványra kíváncsi vagyok :D

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.04.04. 18:02:33

@Nick-son: asszem volt már róla szó, hogy ötödszörre is ki kell majd szolgálni...

droppolt kismamma szép 2017.04.04. 18:08:44

@Nick-son: áktung, boszorkányság. Bepaliz minket, hogy sok karakteret írjunk, aztán nem ad felnőtthöz méltó replikát, mink meg megg örülünk (crazy).
@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: régebben meg tudtam nyalni a makkom, de az utoljára olyan középsuliban volt, ma már nem t'om mi a helyzet.

Bendeguz 1001 2017.04.04. 18:23:33

@Csokis: 17 ezer volt a termek (felar a learazas utan). Mashol is erdeklodik az ugyben a poszter, csak onnet tudom.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.04. 18:46:33

@droppolt kismamma szép: [trollmode:on]ha ráülök a hátadra, még az ánuszodra is csókot lehelhetsz :D[trollmode:off]

KaTe 2017.04.04. 19:38:47

Ez normális? Már az is gond, ha visszaadják a hibás termék árát?!

Szubrina 2017.04.04. 19:44:36

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: Leszarom szűrsz-e a blogot nem csak ez a kibaszott mindig másról pofázó, minden posztert ok nélkül fillérbaszózó, gyalázó kommentelő pereputty olvassa, így azért csak megvédem magam, ha igazságtalanul belém kötnek.

Nos ma már te vagy a negyedik aki belém köt, holott maximálisan igazam van. Ez a blog nem erre való, hogy néhány nyugdíjas fasz itt élje a szánalmas kis életnek nevezett fostengerét, már korábban is szóltam miatta és más is megtette, talán kissé kevéssé nyersen, és kevéssé kitartóan az ebet a karóhoz kötve.

KaTe 2017.04.04. 19:45:00

@Csokis: Ha minden konkrét adat rendelkezésre állna, sokkal unalmasabb lenne a homár is. Az egésznek pont az az apropója, hogy nem ismerjük a körülményeket, így mindenki a saját múltbeli tapasztalatai / feltételezései szerint tömködi ki a történet hiányos részeit.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.04. 19:45:44

@KaTe: igen, mert a döntés a fogyasztóé. Ezek a lehetőségek állnak rendelkezésre a problémát megoldandó:
Kijavítás/kicserélés/árleszállítás/pénz visszafizetés.
Nem a kereskedő dönti el, hogyan rendezi a problémát.
1-2: működő készüléket kap vissza
3: visszakapja a hibás készüléket
4: a vételárat kapja vissza

Szubrina 2017.04.04. 19:49:15

@KaTe: Nem, az a gond, amikor valaki 20 forintért vesz telefont és amikor bekrepál a készülék és még nem járt le a gari, akkor közlik, h sajnos megjavítani nem tudják és cserekészüléket sem biztosítani, viszont a 20 Ft-ot szívesen beszámítják, nem tudom érezni-e hasonlóságot, h biza itt a cég a hibás, hiszen a vevő még is mi a retkes faszt tehet róla, h a cég selejtes készüléket sózott rá, amit se szerelni, se cserélni, kötelességéhez mérten, a vevő kérésére nem tud, ezért egyoldalúan a pénz visszatérítése mellett dönt a cég, amiből mivel nagyon akciós az ár igaz, h nem 20 Ft, de nagyon akciós és másik fitnesz lófaszt venni nem fog tudni.

Szóval a vevő igénye jogos, hogy, ha már cseregépet sem tudnak adni, akkor bizony, olyan árat fizessenek, amiből tud venni egy másik hasonló képességűt.

Szubrina 2017.04.04. 19:54:32

@Pink Petsch: Egymillióban, hogy akkor sem, hiszen ezzel korábban is tisztában voltak mégsem adták, azt is el tudom képzelni, h ilyen helyen nincs kifüggesztve az "ablakba" jól látható helyre, az ilyen ügyekben eljáró békéltető testület telefonszámocskája. Maga a blog létezése is felveti annak kérdését mennyire kurva jól működik a cégeket ellenőrző rendszer, itt is az a tanács rendszerint fordulj békéltető testülethez.

Már elnézést, de nem békülni szeretnék, hanem, ha jó alaposan megbasznák a szemét és rosszindulatú vállalkozásokat, már a nevéből fakadóan is kurvára nem stimmel, mi ez a vevő hisztizését elsimító, elmismásoló testület?

Szubrina 2017.04.04. 20:10:20

@droppolt kismamma szép: Miért kell nekem még mindig írnod? Ki a faszom nem szarja, le, hogy te 150 éve (hogy én nem ismerem a homár történelmet) a homár blogon gyalázod az idetévedő kommentelőket és miért kéne nekem erről tudnom? Azt írtad tehénpásztor vagyok, ami azért eléggé közel áll a paraszthoz, bár ugye ez csak részedről sértés én nem veszem annak, mert a kétkezi, teremtő munkát végző embereket becsülöm a legjobban a világon, ezek az emberek azok, akik miatt nap, mint nap zaba van mindenki asztalán, igen még a tiéden is, bár kár beléd (a brókeren vagy a banki menedzseren igazán felkapnám egyébként a vizet, mert azok nem teremtenek, hanem csak szart kavarnak a világban, mások kárára).

Mivel energiáidat arra használod, h nálad jobb, értékesebb és értelmesebb embereket vegzáljál és próbáld folyamatosan gyalázni, hogy ettől te szebb színben tündökölhess, de kettőnk közül még is te tűnsz szánalmasabbnak, a próbálkozásaiddal nem én. Nyilván nem vagyok tökéletes, de ön azonos vagyok és Isten látja lelkemet jó ember, szóval részemről vita százezredszerre is lezárva.

Korábban írtad, h ha küldök képet és kiderül hány kiló vagyok (hiszen kilóban mérjük az emberek értékét SZERINTED), akkor nem írsz többet, nem tudom, h ennyire kíváncsi vagy-e rám, hogy ilyen gyermeteg módon szeretnél a képem birtokába kerülni vagy még is mit gondolsz, mert annak ellenére, h bár nem illik a tárgyhoz és senkinek semmi köze hozzá elárultam, igen csak is minden kételyt kizáróan 250 kilós zsírdisznó vagyok, még mindig csak írsz és nekem írsz és megállás nélkül az egymondatos válaszaimra is regény hosszúságú nem összefüggő esszéket írsz, amikor kutya nem kíváncsi rá.

Szubrina 2017.04.04. 20:19:21

@Nick-son: Márpedig, ha vállalkozásba kezdesz és ismered a jogi rendszert, akkor fel kell készülnöd arra, h az emberek bizony élni fognak a nemrégiben kivívott jogaikkal és tudd meg nem a tyúk volt előbb ez ügyben, hanem a tojás, olyan sokszor éltek vissza a vállalkozások a vevők kárára, h azt valamilyen módon törvényileg szabályozni kellett, gondolhatod, h azért változtatgatják ezeket a szabályokat folyamatosan, mert a cégek ügyeskednek, általában egy cégnek több pénze van saját ÁSZF-jét jogi szakértővel megíratni, h ő 1000%-osan védett legyen, mint egy-egy kisembernek fogadni egyet, hogy értelmezze már a cégek millió és egy A4-es oldalból álló ÁSZF-jét, ezzel is eleve visszaéltek.

Egyszerűen nem életszerű ez a védekezés, hogy szted emberek rendelnek valamit, használják pár napig, majd visszaküldik, ilyen egyszerűen nem logikus, hiába védekeztek ezzel a másik baszott hülye üzletasszonnyal, aki itt ezekkel a millióból egy példákkal szokott jönni, ahogy te is. Valószínűleg, ha ez olyan gyakori eset lenne, mint, ahogy ti azt elénk tárjátok, már rég bekrepált volna a vállalkozásotok, főleg a tiéd, ha mindenkit akinek nem tetszik a pofája kitiltasz a felségterületedről.

Eleve nem adod te olcsóbban ezeket, ugyan is eredeti csomagolásban a használat látszata nélkül lehet csak visszaküldeni a termékeket, nem agyonhasznált állapotban és így a cégek teljes áron eladják, újra és újra és újra, ahogy te is, kamuzhatsz itt összevissza nekem.

Terézágyú 2017.04.05. 07:42:11

@Nick-son:
"Aki nem ügyfelekkel foglalkozik annak fogalma sincs"

Ez itt a tízmillió ügyfél országa!!!!!
Összefüggésben azzal, hogy "JOGAIM vannak, kötelességem meg nincs"...

Manyecska. 2017.04.05. 08:30:45

@Szubrina: igaz egy hónap múlva nagyi leszek, de még két éve harmincas vótam,...a gyakorlatban kéne sokat szexelni nem írni róla hátha javítani a kedélyeden!!!
:) ON

KaTe 2017.04.05. 10:51:28

@Szubrina: Ha vállalkozásba akarsz kezdeni és ismered a jogi rendszert, egy dolgot tehetsz, hogy ki se nyitsz, vagy rögtön bezárod a boltot. Ugyanis ha vállalkozásba kezdesz, az a kisebbik gond, hogy a vevők próbálkoznak, de azért a különböző hatóságok is alaposan bepróbálkoznak a farba döngöléssel.

Az emberek meg nem vívtak ki semmilyen jogot, egyszerűen az internetes vásárlás indokolta, amit amúgy Magyarország szerintem a büdös életbe nem vett volna át, de ugye a szemét UNIO (tudod, Brüsszel, akik a terroristákat akarják beengedni az országodba) feltalálta előbb a 8, majd a 14 napos elállási jog fogalmát. Sajnos ezzel előkerült pár olyan "vásárló" is, akik ezt úgy értékelik, mint valami játszóteret, ahol jogkövetkezmény nélkül lehet visszaküldözgetni a megvásárolt - akár több százezres - termékeket a boltnak. Erre mondhatod, hogy " a szemét múlti" megérdemli, bár el kell, hogy keserítselek, ez legkevésbé se a szemét multikat sújtja, ugyanis ott a napi 1000+ rendelésbe bele van kalkulálva az az 5% seggfej, akivel gond lesz, ellenben egy kisvállalkozónak ez lehet probléma, főleg, ha pár ilyen notórius arc megtalálja a boltját, 1-2 héten belül kinyírhatják a vállalkozását, ha csak nem kezd el ügyeskedni. Erre persze mondhatod azt, hogy ki kell lépni az UNIOBOL (és akkor se terrorista nem lesz, se 14 napos elállási jog) de ezzel meg pont az általad gazembernek vélt kereskedőket ruházod fel a hatalommal, hogy ezentúl mindenkit direkt megkárosítsanak! Esetleg mondhatod erre azt is, hogy akkor "ZÁRJON BE A KERESKEDŐ ÉS MENJEN KAPÁLNI MEG TESCOBA ÁRUFELTÖLTŐNEK" - ezzel viszont pont a gyűlölt multikat élteted.

Na most akkor mi legyen?!

Reactor 2017.04.06. 04:16:26

Sose kértem vissza a bedöglött készüléket, ha javíthatatlan volt. Ha visszaadták, visszaadták (többnyire ilyenkor feldolgoztam alkatrésznek vagy nyersanyagnak), ha meg nem adták, ott essen bele a fene, tegyék el maguknak porfogónak.

@Szubrina: Én is lehetek "fillérbaszó", épp 2 napja vásároltam túrórudit a TESZKÓban, és a robotkassza emelt áron fogadta csak el. Kíváncsi voltam, a TESZKÓnál hogy kezelik a kedves vevőt, így azért a 30 forintért elmentem a vevőszolgálatra, bejelentettem az árhibát, és érdeklődve figyeltem, mi történik. Az ügyfélszolgálatos annak rendje s módja szerint elment, megnézte, levette a rossz árcédulát, kifizette a 30 forintot, és adott egy 200 forintos ajándékkupont is. Nem a szívem csücske a multik, viszont amiket írnak cégek panaszkezeléséről a Homáron, ez kimondottan nagy piros pont volt. Nem az a nyamvadt 30 forint volt a fontos, hanem maga a szándék. Mi van, ha valamelyik vevő mondjuk húszezer forint feletti összeggel szívja meg? Értitek...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.04.07. 11:14:00

@Cycmen: jó, jó, de azért lássuk be, elég visszás és guftuftalan, hogy valahányszor felhorgad itt valaki a rengeteg off-ffal szemben állólag, jön a csoportos érv, hogy épp te is offolsz, kussolsz... Ez míndig így van és míndig felhabosít bizonyos mértékben.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.04.07. 11:26:03

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2:
"Az mellesleg megvan, hogy azért kerül fel a zsindex címlapra (és jut így el sokkal több emberhez-olvasóhoz), mert a belterjesek fo$$ák a betűket?"
Ezt meg honnan veszed? Az index címlaphoz vajmi kevés köze van annak, hány karaktert okádtál egy poszt alá ráadásul tök offtopic módon... Ellenkező véleményed esetén valami minimál bizonítást mellékelj az állításod mellé! Köszi.

@droppolt kismamma szép: Az elgondolkodást azért te is megkezdhetnéd, mielőtt ilyet írsz:
"Néha gondolkodj el azon, hogy ha ennyien megszólítanak, mi annak az oka."
Én pl. úgy gondolom, azért ugrottak rá ennyien, mert megszólítva érezték magukat, hiszen az ő (elviekben a blogtörekvésekkel szembe menő) gyakorlatuk ellen szólalt fel. Akinek nem inge, ugyebár. De itt sok ing fel lett húzva nagyon hamar. Attól egyébként, hogy valamit sokan csinálnak, még nem lesz legitim.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.04.07. 11:28:33

@Homár Hilda
Házmesteri szolgáltatásunk következik:

Ajánlom e posztot alapos tanulmányozásra, továbbá az elhangzott érvek és ellenérvek vizsgálatát és az azokat előadók figyelemmel kísérését.