Tékozló Homár

Dunakeszin a 2-es posta nézzen magába!

2017.05.03. 11:26 | Homár Hilda | 56 komment

shutterstock_350577482.jpg

Ebben a levélben nem az az érdekes, hogy a postás anélkül viszi vissza a csomagot, hogy megpróbálná kézbesíteni. Sőt még csak ennek a miértje sem, bár számomra tök rejtély, hogy ha odáig elviszi, miért nem kísérel meg legalább megszabadulni tőle. (Azt el sem merem képzelni, hogy eleve ki sem viszi magával.) Viszont a többszöri panaszra vajon miért nem reagál érdemben a Posta? 

Kedves Homár!

Ismét posta… Dunakeszin lakunk, a lakótelepen. Itt működik a 2. számú posta. Van a városban egy másik is, gyalog kb. 35-40 perc sétára (nyugdíjasoknak 50-55 perc is lehet): ez az 1. számú, a „fő” posta. Rendszeresen visszatérő probléma, hogy a kézbesítő, aki a csomagokat hozza (ma már nem filléres áron ugye), valamilyen rejtélyes csoda folytán azonosult Tóthék postásával, és szabadon válogatva hozza, illetve többnyire nem hozza ki a csomagokat. Ezen a környéken az emberek többsége azért rendel házhoz dolgokat, mert bevonatozni Pestre, majd onnan haza, majdnem ugyanannyiba kerül – forintokban legalábbis, órákban számítva biztos, hogy a posta maradna alul.

Rendszeres történet, hogy csomagot várva itthon tevékenykedünk, gondosan ügyelve arra, hogy a kutya csak akkor menjen sétálni, ha közben valaki más őrizni tudja (helyette) a házat. Szintén ügyelünk arra is, hogy a kaputelefon és a lift is kitűnő műszaki állapotnak örvendjen, véletlenül sem szeretnénk szegény kézbesítőt olyan extrákkal terhelni, minthogy kiabálnia, telefonálni vagy lépcsőt mászni kelljen. Ennek ellenére, a magyar posta csomagkövető rendszerébe úgy tud bekerülni a „sikertelen kézbesítés” bejegyzés, hogy a postás meg sem kísérli azt.

Nem, nem egyetlen alkalomról van, rendszeres!

Szerencsés esetben 2 héten belül újra a ház felé jár a csomag, ilyenkor a szemfüles ügyfelek már lesik a kézbesítőt, hogy út közben el tudják kapni, megszerezvén csomagjukat. A kevésbé szerencsések egy helyi kirándulást nyernek: egyéni tempójuktól függően egy két órás gyalogos városnézésen vehetnek részt, megspékelve egy 45-50 perces pihentető sorban állással.

Számtalanszor jeleztük ezt már a helyi postáknak, a központnak, de a sablon levélen kívül még soha semmilyen érdemleges választ nem kaptunk.

Íme a csomagküldő rendszer 18.48-kor rögzített állapota (12 óta ülök itthon!)

posta.jpgMost gondoltam, hátha Homár, Ti tudtok legalább egy bringát kölcsönadni, hogy gyorsabban kézbesíthessük a saját leveleinket…

Ági Dunakesziről

UPDATE máj.9.

Kicsit lassan, de megjött a Posta hivatalos reagálása a posztban foglaltakra. Kivizsgálták, erre jutottak:

Köszönjük megkeresésüket, a bejegyzésben foglaltakra vonatkozóan tájékoztatjuk, hogy a nyomkövető szolgáltatásainkhoz kapcsolódó kézbesítést GPS berendezéssel rendelkező gépkocsikkal végezzük.

Az olvasói levélben szereplő esetben tehát kollégánk bizonyítottan járt a megadott címen és a csomagértesítőt a helyszínen nyomtatta. A küldeményen telefonos elérhetőség nem szerepelt.

A Magyar Posta egyik elsődleges célja a sikeres háznál kézbesítések minél magasabb arányának biztosítása. Csomagkézbesítőink is ennek megfelelően végzik tevékenységüket.

A csomagkézbesítéssel kapcsolatban történt ügyfélpanaszokat minden esetben kivizsgáljuk. Jelen esetben is így jártunk el, a vizsgálat során egyértelmű munkavállalói mulasztást nem állapítottunk meg.

Üdvözlettel,
Magyar Posta Zrt.
Társasági Kommunikációs Osztály

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.05.03. 11:31:01

Miért, mit lát a posta, ha magába néz, a sötétségen kívül?

ROTFL Manó 2017.05.03. 11:34:12

Kiállnék a kertajtóba, körmöt reszelve, talán akkor a postás nem az értesítőt dobná be a postaládába, hanem magát a levelet.

Terézágyú 2017.05.03. 11:39:02

Most akkor mit kéne látni pontosan ebből a képernyőképből?...
Ha már ennyi szöveget leírt a pószter, akkor magát az esetet miért nem?

.Manyecska 2017.05.03. 11:47:51

@ROTFL Manó: ..meg egy kézigránátot, egyúttal.:P

fillérbaszó vadász 2017.05.03. 11:54:28

Amúgy ha ez rendszeresen előfordul, mi van akkor, ha postás pont akkor jön mikor a nagys'asszony kutyát szaratni vagy boltba ment?

Fausto(tm) 2017.05.03. 11:55:37

Nem értem, hogy miért küld bárki csomagot a postával. A legdrágább és legrugalmatlanabb cég. Nálunk is rendszeresen csak értesítőt dob be a csomagról/küldeményről, ami nem csak azért bosszantó, mert mehetek be érte, hanem azért is, mert akkor aznap már tuti nem kapom meg, legkorábban másnapra érkezik be a postára.
Nálam már komoly szempont netes rendelésnél, hogy kivel szállíttat a webshop, ha a Postával, akkor inkább máshonnan rendelek.

FDToth 2017.05.03. 11:58:03

nálunk is ilyen volt. Panaszt kell tenni a postánál, ők szolnak a postásnak h végezze a dolgát, ha nem, elbocsájtják..

Terézágyú 2017.05.03. 12:02:10

@FDToth:
"nálunk is ilyen volt. Panaszt kell tenni a postánál, ők szolnak a postásnak h végezze a dolgát, ha nem, elbocsájtják.. "

Így van. Mi is szóltunk a miniszterelnöknek, hogy az egyik miniszterével baj van, ő szólt is neki, hogy végezze a dolgát, mert elbocsájtja...

spulni 2017.05.03. 12:47:07

Nekem 2-szer jött sms, hogy a kézbesítés sikertelen. Természetesen postásnak híre sem volt erre. Aztán jött még egy, hogy ugorjak el érte az Illatos útra. Elindultam másnap, kb 2 km-re voltam tőlük, amikor hívtak otthonról, hogy most hozta a postás bácsi a csomagom. :)

2017.05.03. 12:49:36

@FDToth: ezzel lehet hogy a postásnak teszel jót, mert kb minimálbéres rabszolgák.

rarabel 2017.05.03. 13:07:21

@AtiSnatch: Igen, ha belém kelene, hogy nézzen, akkor azt írta volna a kiváló, aranytollú P(r)oszter, hogy "Dunakeszin a 2-es posta nézzen Önbe"!

AtiSnatch 2017.05.03. 13:11:12

@rarabel: ne kábíccs, "kiváló" "aranytollú", cöh.

Figyel Castro 2017.05.03. 13:12:13

@Terézágyú: melyik miniszter vitt neked milyen csomagot? :D

Gyűjtőjegyes 2017.05.03. 13:14:01

Hehe, látom, még mindig van, aki a postával szop. De hadd írjam le a "másik oldalt" is:

Anno, még a mérletkorlát előtt súlykorlát volt egy csomagra. 2 kiló alatt a talpas kézbesítő vitte, afelett az autós. A méret nem számított. Volt kolléga, akihez egy banános doboz került, súlyra pontosan 1.95 kiló volt.
Szabály, hogy ezeket a küldeményeket kizárólag a válltáskában lehet tárolni. Nem a szatyorban, és nem a húzókocsiban. Melyikőtök próbálja ki? Akinek sikerül belegyömöszölni egy ilyen küldeményt a válltáskába a többi ajánlott küldemény/sorsjegy/díjkalkuláció és a méretes biztonsági brifkó mellé, az a vendégem egy üveg wiskyre. Persze a táskának zárhatónak kell maradni.
Nos... ilyen esetekben pl a kolléga ki sem viszi. Pláne, hogy nem egy ilyen küldeményről van szó naponta, hanem legalább 10-20 "levélkéről"... erre jön rá a kínai szarság. amire se méretkorlát, se súlykorlát nem vonatkozik, minden esetben az autós kolléga "jófejségén" múlik, hogy ő vagy a talpas viszi-e ki...
Amióta bevezették a méretkorlátot, nos... hogy is mondjam... az csak egy ajánlás. Ha a felvevő koma úgy gondolja, hogy jóleszazúgy (és lejattolod), akkor feladhatsz sima levélként akár egy pónilovat is, feltéve, ha nem mozgolódik sokat...

Tehát kedves poster, nem feltétlenül csomagos hozza a csomagod (akkorse, ha az a rendszerben csomagként szerepel), hanem VAGY talpas/bicajos VAGY autós csomagos. Neked lutri az egész...
A 62-esen (amit azóta szerencsére otthagytam, mint a kutya a szrát...) pl a csomagos kb soha, senkihez nem vitte fel a csomagokat, de fizetős kikérés esetén én kaptam meg (érdekes logika, ugye... olyan postai...), és akkor az ügyfél rögvest megkapta (mert voltam olyan hülye, hogy a liftnélküli házakban felvittem. Gyengébb napokon csak 60 emelet volt felfele, keményebb napokon 140, persze per nap...)

Felmerült még futólag, hogy csak másnap lehet érte menni, ezt is elmesélem.
Nézzük a két szituációt:
Bemennél a leveledért, teszem azt... délután 5kor. Ilyenkor a kézbesítő még javában kint csámborog, hála a többszörösen összevont járásoknak (most ott tartanak, hogy ami régen 2-3 járás volt, azt 1 ember viszi és el kell mellette vinnie még egyet helyettesként, ami szintén 2-3 járás volt régen. Tehát 4-6 járásnyit visz egy ember). Hiába szekálod a letétes csajszit, a kézbesítő nem ért még be...
Vagy a kézbesítő már beért. Leszámolással szarakodik. Pontosabban nem ő, hanem az őt leszámoló. Ugyanis van 1-1 ember (számszerűen 6, régen 15), akinek az a munkája, hogy a beérkezett kézbesítőket leszámolja. Ami könyvelt küldeményt visszahoz a kézbesítő, azt a kézbesítő sorba rendezi, mellérendezi sorban a tértivevényeket, átnézi, nincs-e hiánya, leszámol a pénzzel, majd a küldeményeket átpasszolja a leszámolónak. Aki szépen, egyesével bescanneli a rendszerbe, megnyomja a megfelelő gombot (hivatalos első értesítés, hivatalos második értesítés, sima ajánlott értesítés, tértis ajánlott értesítés, vissza a feladónak, stb) és ezt addig csinálja, míg el nem fogy a kupac. Ekkor a tértivevényeket lepecsételi, majd ellenőrzi a kézbesítő listáját. Ha minden stimmel, kezdi a következő kézbesítő kupacával. Ha hiba van, akkor a kézbesítőt vissza kell rendelni otthonról, annak nyilatkoznia kell a levél hollétéről, stb stb stb... persze előtte a leszámoló 10* átnézi, nem ő turta-e el az egészet... és addig nem haladhat, mert míg nyitva van a kézbesítő leszámolója, nem kezdhet ám újba...
Mennyiségileg ezt úgy kell elképzelni, hogy a kézbesítők napi 200-300 ajánlottal indulnak ki. Ebből egy jó napon kb 40% leadható. A maradék megy a leszámolóhoz és onnan a letétbe. És míg a leszámolónál dekkol, nem a legjobb ötlet "megbontani" a kupacot, mert rögvest hiányt hozhat elő a végén (hülye és béna a rendszer...na)...

A kézbesítő, ha levizsgázott, akkor bruttó 161 000 Ft-ot kap. Ha nem, akkor csak a minimálbért. Napi 12-14 óra átlagosan (persze vannak napok, mikor 7 óra alatt is lehet végezni, de a minuszórát természetesen levonják, a túlórát meg háromhavonta kifizetik vagy nem, leginkább nem)
A posta szar, tény. Megoldás lenne, ha emelnék a bért ÉS dupla állományt vennének fel. Együtt a kettőt persze. Amíg ez nem következik be (és soha nem fog), addig egyre rosszabb lesz. Kerüljétek a postát, mint a pestist. Ha meg nem hozza ki más? Akkor meg se rendeljétek, nem éri meg a feszültséget :)
Mit hagytam ki? :)

fillérbaszó vadász 2017.05.03. 13:31:40

@FDToth: Persze. Minden ilyen bejelentésre kirúgnak valakit, mi? Tehát van a mindenkit feljelentgető vénfasz típus, aki elvárja, hogy a kézbesítő zuhogó esőben várjon rá 3 órát, amíg piacon, orvosnál vagy horgászni van, mert különben feljelenti. :)

borso 2017.05.03. 13:36:36

2 lehetőség van:
1. a durvább, elkapjátok a postást, "elbeszélgettek" vele olyan kosziklánosan.
2. ezt alkalmazom én is. Bármit rendelek mindent kihoznak kb 5 éve, sőt ha nem vagyok itt (mert munkahelyre rendelek mindent) a postás grátisz visszajön vagy felhív, hogy mikor jöjjön. A kulcsszó: Jatt. kisebb dolgoknál 2-300 nagybbnál egy 500-as.
Lehet durrogni, hogy minek jattoljak ha kifizettem a költséget stb stb.
elárulom
Mert bemenni a központi postára és ott várni az ablaknál másnap 1-1,5 órát és közben dobálni a parkolóórába a pénzt 3x annyiba kerül mint a postást lejattolni 2 kávé árával.
Higyjétek el minden csomagot megkapok soron kívül! :-)

Sáros Hilda 2017.05.03. 14:15:40

@Gyűjtőjegyes: Szuper. És az ellopott csomagok is megkerülnek, ha béremelés lesz a postán?

Terézágyú 2017.05.03. 14:15:48

"Ebben a levélben nem az az érdekes, hogy a postás anélkül viszi vissza a csomagot, hogy megpróbálná kézbesíteni. Sőt még csak ennek a miértje sem... Viszont a többszöri panaszra vajon miért nem reagál érdemben a Posta? "

Jaj, hát mit lehet erre reagálni "érdemben"???? Mondja el ugyanazokat a dolgokat, amit @Gyűjtőjegyes: leírt? :)))) Ilyesmit melyik cég ír le magáról????

"érdemben reagálni".....

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2017.05.03. 14:18:18

@borso: Jattolnék én, de az a baj, h helyettes van és/vagy nagy a fluktuáció. Régebben volt egy megbízott Erzsike nénim az utcában, de elköltözött öregek otthonába, szóval számomra marad a csomag automata. Ez még egy vállalható dolog, 5 napig tartja mielőtt a kir. postára visszavinnék 2 hétre. Feltéve ha az ember szeret forgalmas helyen szöszmötölni ilyesmivel.

borso 2017.05.03. 14:33:21

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: nálunk hála istennek 2 postás van felváltva, mindegyik tudja a dolgát. :-)
Sajnos ha minden héten más arc van akkor ez sem megoldás.

napinapinapi 2017.05.03. 14:51:50

A csomagokat kozpontilag kezelik,a helyi postara csak akkor jut el,ha az elso kezbesites
sikertelen.
A brutalis munkaerohiany miatt a csomagokat kulsos cegek,pl a gepard futarszolgalat is kezbesiti.
Van olyan kulsos kezbesito,akinek nem adnak ceges telefont,igy a legaprobb akadaly eseten is azonnal sikertelen kezbesitesnek jelenti le a kuldemenyt.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.05.03. 15:22:20

Regen nagy kommentelo volt itt hagyma, remelem nem gond, hogy megosztom, hogy most viszont jol jonne szamara a segitseg.

www.gofundme.com/hagyma

ROTFL Manó 2017.05.03. 15:29:05

@tildy[UK]: Tegnap már közreadták, de HH kitörölte. Nem tom mér...

melaena 2017.05.03. 15:54:05

@tildy[UK]:
pontosan mire megy a gyujtes?
gondolom az eletmento mutetek az egyesult allamokban is alanyi jogon jarnak minden emberi lenynek,csak az "extrakert" kell fizetni

vizsla_barat 2017.05.03. 16:05:47

Igy jar az az orszag ahol a kenyelmes kozszolgaltatok meg mindig 1980-ban erzik magukat,semmi verseny,semmi motivacio. Sajnos a piac tul kicsi, de ha pl a fedex vagy a ups kapna 3 evre tarsasagi adomentesseget,mehetne az osszes postas tarhonyat kapalni vagy fedex vagy ups teherautot vezetni.

Nick-son 2017.05.03. 16:07:59

@Gyűjtőjegyes: egyet mondj meg nekem és elhiszem, hogy a posta nem önmagától car, hanem csak a körülmények áldozata és elismerem, hogy járnak a milkós prémiumok évről évre.

Előre bocsátom, hogy 30ezer csomagot feladtam futárszolgálatoknál nem kell mesélni, postával is küldtem régen azt is tudom milyen, szóval nem a kisujjamból szívom.

Ha a gls, meg a dpd ezer forintból meg tudja oldani az esetek 99.999% -ában, hogy a csomag másnapra ott legyen ahol kell és ebben benne van már az áfa és a nyereségük is, akkor a postának ugyanez mért nem sikerül? Amikor utcáról beeső ember kétszer ennyiért ad fel egy csomagot? Ezek a három betűs cégek csak ebből tartják fent magukat, semmi más bevételük nincs furcsa módon még a leg gagyibb trans-o-flex is bővül, a normálisabbaknál meg évente olyan csomagszám emelkedés van amit maguk se hisznek el.

Hová tűnik ez a brutális mennyiségű pénz a postáról?? Amit azokra a csomagokra beszedtek amik szinte egész decemberre elhavazták az egész logisztikát úgy ahogy van? Annak mindnek az árát beszedték a feladóktól és itt nem két csomagról beszélünk.

Közben a posta azért szedi a lóvét rendesen a csekkektől kezdve a leveleken át a nemzeti konzultáció lábon kihordásán keresztül a bankszámla vezetésről meg a biztosításokról nem is beszélve. A postának lenne meg a legjobb háttere a szolgáltatás bonyolításához, mégis a legrosszabb mind közül.

Hát kit érdekel hogyan osztják el a csomagokat egymás között? Ez nem a címzett dolga! Ha nem jó ahogy csinálják akkor máshogy kell csinálni. Beszélgessenek egymással a vezetők, meg a középvezetőkkel, beszélgessenek a dolgozókkal a gondokról, a feladókkal és a címzettekkel az igényekről, állítsanak fel működő folyamatokat. A jelenlegi piac mellett a postának brillírozni kellene, helyette meg csak a szégyen van.

A nickben nem engedélyezett karakter található 2017.05.03. 16:29:29

@Nick-son: Egyetértek! Azt még érdemes kiemelni hogy a postások egy jó része olyan ritkaparaszt hogy csak az eketetoválás hiányzik a fejéről. Tisztelet persze a kivételnek.

Terézágyú 2017.05.03. 16:31:25

@Nick-son:
Szerintem abban a hosszú kommentben éppenhogy szidta a postát az illető :))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.05.03. 16:41:59

@ROTFL Manó: Ohh , elnezest nem tudtam. En is csak anyit tudok, ami a leirasban van, gondolom a csaladnak is vissza kell menni dolgozni. engem is ledobbentett a hir, pedig az utobbi idoben nem ovltunk puszipajtasok, en konkretan sose csipaztam, hogy anno illegaliskent ment oda es ekkora mellennyel volt arrol, hogy ez igy volt helyes. Ettol fuggetlenul segitek. Hogy mrie? Ha csak a gyogyszereire eleg valamennyi, mar az is sokat jelent.

Gyűjtőjegyes 2017.05.03. 16:50:08

@Nick-son:
Hova tűnik a pénz? Ne légy naiv, kérlek. Írtam, hogy a kézbesítők havi 161 000 bruttót kapnak. Na és a főfőfő főnök, az Igazgató Úr? 5 milliót. Ráadásul KÉTSZER, mert Vezérigazgató ÉS Elnök is egyszemélyben, két címre is kapja a fizetését.

Mi itt lent hiába mondunk bármit is, már a puszta csicska szintén egy minimálisan magasabb csoportvezetői szinten is leszarják magasról (őket meg a postahelyi középvezető szarja le, akit a postahelyi vezető szar le, őt a kerületi középvezető, őt a kerületi vezető, őt a megyei középvezető, őt a megyei vezető, őt a regionális középvezető, őt a regionális vezető, őt az országos középvezető, őt az országos vezető, őt pedig az általános középvezetői kar, őket az általános vezetői kar, őt a vezérigazgató helyettes, őt az alvezérigazgató, végül pedig őt a vezérigazgató-elnök. Remélem, nem hagytam ki senkit).
Teljesen komolyan, a szakszervezetek arra voltak büszkék év elején, hogy megkapjuk a kötelező bérminimumot és mekkora emelést harcoltak ki. Ők. Személyesen. Csak és kizárólag nekünk. Az új és/vagy még nem vizsgázott dolgozók meg megkapják a minimálbért és az az emelés is olyan hatalmas, hogy hálát kell nekik adni.

Egyetértek, hogy a posta úgy szégyen, ahogy van. De, mint látod, a Postának és az igazgatásnak nem érdeke, hogy a helyzet megoldódjon... utálom a politikát és nem is kezdek bele a konteókba, de azért 5 év alatt látványosan romlott a helyzet és az összes eddigi intézkedés az egyszerre ügyfélellenes és dolgozóellenes is. Szándékosság? Véleményem szerint tuti. Állami cég (de nem közalkalmazotti!), hatalmas állami támogatással, lehet, valakinek kéne...?

A hárombetűsből ugyebár van pár, nem is monopol. Postából egy van, az is monopol... tehát nem érdeke, hogy teljesítsen.
Félreértés ne essék, ez nem védelem számukra, sőt! Nem azt kérem tőled, hogy fogadd el, értsd meg. Nem azt kérem, hogy tekintsd embernek a kézbesítőt (hiszen a postai reklámokból is kiderült, mi csak robotok vagyunk), hanem megmutatom a másik oldalt, ami pont annyira büdös és szarból készültek a falai, mint az ügyfél felé esőnek.
Kerekperec kimondom: arról, hogy szar a rendszer és a csomagodat nem mered a Postára bízni, nem a kézbesítő tehet. Ő tehet a legkevesebbet az ügy érdekében. Ezzel szemben te, mint ügyfél, sokkal többet. Pl soha többé nem veszed igénybe a Posta szolgáltatását. Kínai szirszarokat se rajtuk keresztül rendeled meg, stb stb stb. Előbb-utóbb, ha nincs semmi bevétel, csak lépnek valamit odafönt... vagy nem...

@A nickben nem engedélyezett karakter található:
Ez azért van, mert fűt-fát felvesznek. Más nem jelentkezik ennyiért. Nekem volt egy olyan kisegítőm, aki analfabéta volt. Komolyan. Felvételinél nem tűnt fel a HR-es cicababának... kint a járatban odaadtam neki pár sima levelet, hogy dobálja már be, míg én felszaladok az ajánlottakkal... szemem sarkából látom, hogy a legelső levelet (amit ugye megnéztem, hogy jó lépcsőházba szóló köteget adjak oda) totál más helyre dobja és utána úgy dobál, mint egy gép... véletlenszerűen dobálta a leveleket. Mikor rácsattantattam, akkor derült ki, hogy nem tud olvasni... azóta talán egy picit jobban odafigyelnek a felvétnél, de nem feltétel a mosoly, de még az érettségi sem, elég a "nyolcosztály" (az első hatszor, a második kétszer)
Igen, ennyire emberhiány van.

@Sáros Hilda: Nálam nem tűnt el senkinek se a csomagja. Legalábbis, amit az OLK-tól megkaptam, azt kivittem mindig. Aki lop bárhol, bármit, annak le kell vágni a kezét, vállból és a potyadékot csonkkal felfele feldugni oda, ahova nem süt be a nap...

Gyűjtőjegyes 2017.05.03. 16:51:24

@Terézágyú:
Amikor kiléptem, megígértem, hogy "visszafele nem köpök". Nade leírni a tényeket köpködésnek számít? ;)

gabors2 2017.05.03. 16:52:38

@melaena: "gondolom az eletmento mutetek az egyesult allamokban is alanyi jogon jarnak minden emberi lenynek,csak az "extrakert" kell fizetni " ezt honnan gondolod ?? ugyan van charity care is. alapbol alanyi jogon "jar" a szolgaltatas (vagyis megmentenek) csak utanna behajtjak az arat eleg kovetkezetesen akinek nincs biztositasa annak a haza es mindene is ramehet ilyesmire sot a csalad (itt pl feleseg is felelos) ... persze akinek semmilye nincs annak ezzel nincs is gondja... csak mondon hogy szemelyes csodok donto tobbsege pont egeszsegugyi adossag miatt szokott tortenni...

Bankotsu Mester 2017.05.03. 16:57:26

HÍVJÁTOK MAGOMEDET MEGNEVELNI AZ ILYEN FAXOPÓ KIHORDÓ FIÚCSKÁKAT.

Nick-son 2017.05.03. 17:05:58

@Terézágyú: sajnálom, kevésnek éreztem :)

lutria 2017.05.03. 17:09:25

Nem csak egyszerűen "jelezni" kell a postának ha probléma van mert azt házon belül intézik el hanem pl. ebben az esetben írásban panaszt kell tenni,akkor tényleg kivizsgálják,keletkezni fog több A4 oldalnyi adat,pl. hogy méterre pontosan hol állt a kézbesítő amikor benyomta a PDA-n a sikertelen kézbesítés opciót-ha nem a címzett háza előtt és nem próbált meg onnan telefonálni a PDA-ról a címzettnek akkor tényleg leb*sszák és kártalanítanak vagy ami jár ilyenkor.
Mert a követésből az látszik hogy mindha 16.56-kor lett volna a címen,17.11-kor(15 perc múlva) meg már le is számolt a kb.2 km-re lévő főpostán...?
Úgyhogy tényleg az látszik mindha nem állt volna meg a címen hanem a posta udvarán amikor kipakolt vette észre hogy van még egy csomagja és ott nyomta be a sikertelen kézbesítést-és már meg is van az a 15 perc különbség,kb.annyi a leszámolás ideje...

Nick-son 2017.05.03. 17:28:20

@Gyűjtőjegyes: persze, nem is a kézbesítőkkel van baj. Maga a rendszer és a vezetése okoz minden bajt.

A hárombetűsöknél is ugyanúgy magyar emberek végzik a munkát (igaz nem annyiért mint a postán, meg ott is minden féle szövevényes alvállalkozói hálózatok vannak), tehát a munka az így is úgy is magyar. Mégis rohadt érdekes hogy ide kell jönni egy külföldi cégnek (a hárombetűsök jó része az) és ide kell hoznia a rendszerét amiben a magyar emberek dolgoznak (aztán elvinni a pénz javát) csak csupán azért mert ebben az országban bár állítólag van rengeteg okos ember, mégse tudott ez az irdatlan agykapacitás egy kiscsomag szállítási rendszert kiókumlálni. Ugyanez van a kereskedelemben (nincs színvonalas magyar bolthálózat, külföldi hozza ide magát a rendszert - ez is egyfajta import az országnak, ebben az esetben a rendszer működtetését importáljuk) és egy csomó szektorban. Pedig maradhatna a pénz itt is, de a gyakorlatban mégsem ez történik.

Sok helyen a postahivatalok is ki vannak adva üzemeltetésre alvállalkozóknak, szóval amikor bemegy a kis emberke fogalma sincs, hogy azt nem is a posta üzemelteti, hanem valami alvállalkozó és az veszi fel, jelenti be a postást aki kibattyog a levelekkel.

Az MPL -es csomagokat megint csak alvállalkozó embere hozza, az se közvetlenül postának dolgozik.

Máshol is ez van, de a postán már amikor felad valaki egy csomagot már akkor nem hiszi el, hogy nem lesz gond, aki átveszi az se gondolja és az is megtörténik, hogy valami célba ér.

Nick-son 2017.05.03. 17:38:34

@lutria: ó, hát aki hozzánk jár az egyik MPL -es alvállalkozó emberkéje már tudom mikor van ő, mert akkor scanneli fel hogy felvette a csomagot amikor már ki is adta. Amikor ő van a csomag átvétele után egy órával jön az sms, hogy csomagot fogok kapni :)))

ROTFL Manó 2017.05.03. 17:46:22

@Gyűjtőjegyes: Egy ponton hibádzik a másfél oldalas leírásod. Ott, hogy a csomagomat nem a vezérigazgató hozza ki, hanem a minimálbéres talpas postás. Ő az, aki baszik átadni, bedobni, hanem bedob egy értesítést. Hatszázötvennyolcezer ilyen esetet tudok neked belinkelni, csak innen, a homárról. A forgatókönyv mindig ugyanaz: az adóalany kivesz egy nap szabadságot, nehogy kézbesíthetetlen legyen a pakk. Egész nap az utcát lesi az ablakból. Két eset szokott lenni. Vagy nem is jár arra a postás, csak a netes csomagkövetésen változik a küldemény állapota kézbesíthetetlenre, vagy a postás odasettenkedik a bejárati ajtóhoz, de nem csenget, ááá, eszében sincs, csak bedobja az értesítőt és már rohan is el. Ilyenkor esetleg el lehet kapni, ha utánaszalad a címzett.

Az elmúlt pár évben hatszázötvennyolcezer ilyen esetet olvastam csak itt, a homáron. A nagy számok törvénye alapján jó néhányszor panaszt is tettek a talpas ellen. Csak egy dolgot nem olvastam: azt, hogy az ilyen postást páros lábbal kirúgták volna, az esetet pedig három országos napilap címoldalán lehozták volna.

Értem én, hogy a postás dolgozó nincs megfizetve és emiatt nem motivált, de ne azon álljon kicsinyes bosszút, aki még igénybe veszi őket, az kifizette a postai díjjszabást és emiatt joggal várja el, hogy a pénzéért megkapja a szolgáltatást! Azt a szolgáltatást, amire emékeim szerint húsz éve még az volt a jellemző, hogy egy tök átlagos, nem ajánlott, nem expressz küldemény is simán átért a fél országon két, max három nap alatt! Tudom, azóta felhúzták azt a hipermodern levélosztályozó központot Budaörs határában, a hárommilliárdos Siemens levélválogató géppel.

Gyűjtőjegyes 2017.05.03. 18:27:43

@ROTFL Manó:
Fizikailag képtelen. Mert van neki 10-20 cipősdobozméretű csomagja a többi küldeményen felül. Nem fér el nála, de vigye ki a válltáskában.
Nem mentegetem, de ha nem fér el nála, de vinni kell, akkor ezt a megoldást választja, mivel más megoldása nincs.
Ha viszont úgyis nála van a pakk, akkor nem értem, miért nem próbálja meg lepasszolni...
Ha kocsis/csomagos kolléga csinálja dettó ugyanazt, akkor viszont ezen "mentsége" sincs...

Viszont mintha lenne valami új szabály, de ez szerintem csak a külföldi, sima (tehát nem ajánlott) kínai (vagy egyéb külföldi) szirszarokra vonatkozik: ha nem fér be egy standard ládába (amire ugyebár szabályzat is van), akkor csak értesíteni kell, kivinni nem. Április közepétől él ez a szabály. De ezek előtt se vitték ki... tehát nem oszt, nem szoroz...

Egyébként egyetértek veled teljesen, nem mentség. Azt se merem kijelenteni, hogyha elférne nála a csomag ÉS nem lenne annyi anyag, hogy ha beleférne minden kézbesítési kísérlet a 8 munkaórába, akkor kézbesítene... de ezt se te, se én, soha senki nem fogja megtudni. Ugyanis, ahogy azt írtam, egy átlagos munkanap 12-14 órás az összevonások miatt.

Gyűjtőjegyes 2017.05.03. 18:32:39

@ROTFL Manó:
Kiegészíteném még annyival, hogy azért a talpas postás is igyekszik egy idő után ott spórolni a munkával, ahol csak lehet. Túlórát elvétve, ha fizetnek, tehát miért dolgozzon a minimálbéren felül ingyen és bérmentve? Alulmotiváltság, nulla munkamorál van bér helyett.
Miért nem rúgják ki? Egyszerű: nincs helyette SENKI, aki el tudná vinné a körzetét. Többen mondanak fel vagy mennek nyugdíjba, mint ahányan jelentkeznek... Emiatt még a legnagyobb panasz esetén is szemethúnynak... maximum áthelyezik egy másik körzetbe, de kirúgni... azóta, hogy ott dolgoztam, egyetlen egy kézbesítőt se rúgtak ki, pedig évekről beszélünk és nagyon kemény panaszok jöttek egy-egy kollégára...

Ahogy mondottam vala: Ha senki, de tényleg senki nem veszi igénybe a "szolgáltatásokat", akkor talán pislogásra kényszeríthető a vízfej...

zia77 2017.05.03. 18:50:27

Az utóbbi három-négy évben súlyosan romlott a helyzet. Már a megjegyzés rovatban írom a panaszomat.

horika 2017.05.03. 19:04:41

8 éve lakom Dunakeszin, de senki/semmi nem okozott annyi felbaszást, mint a szellemi toprongy posta/postások.
Bebasszák a levelet a szórólapok közé; ajánlott levelet meg sem próbálják kézbesíteni; ha egy új kretén áll szolgálatba, akkor az előfizetett hetilapom 2-3 héten át eleve meg sem érkezik, mert ennyi idő kell, hogy felfogja, hogy mit kell tennie az újsággal.
Próbálom az életemet posta-mentesen szervezni, de sokszor megkerülhetetlenek. Másik: hiába ad a társasház kulcsot a kézbesítőnek, ha 3 hónap után felmond, megtartja, nem adja oda az utódnak.
Minden amazonos rendelésemnél fosok, hogy mi történik az 50 eurós könyvemmel.
A lényeg, hogy Snickerst lehet kapni a postákon, bár olvasni nem tudnak.

agarik 2017.05.03. 19:29:17

Ugyan. A posta legalább 10-15 éve nem hord ki semmit, csak a 2. értesítést.
Nem, nem elírás, az első értesítést SEM viszik ki.

Bruno 2017.05.03. 22:56:21

Ki mondta, hogy szabad olyan helyről rendelni, akinek a posta a partnere. NEM RENDELÜNK ILYEN CÉGTŐL. SOHA. SEMMIT.
1. Levelezés (hivatalos): ügyfélkapú
2. Levelezés (magán) e-mail
3. internetes vásárlás: csak DHL/TNT/DGP stb. Posta soha

Egyébként az amazonos csomagokat nem merik ellopni, mert parancsba kapták, hogy akinél eltünik az bajba kerül.

Ennyi

anr96 2017.05.04. 00:29:34

Amikor felszámolják a postát, azok akik most itt ugatnak akkor majd ott a 3 betűs szolgáltatók homár posztjainál fognak vicsorogni.

InTheGajd 2017.05.08. 10:35:06

Kedves Ági!

Ha ez rendszeresen előforduló probléma, akkor Ti kurvára ráértek.

"Rendszeres történet, hogy csomagot várva itthon tevékenykedünk, gondosan ügyelve arra, hogy a kutya csak akkor menjen sétálni, ha közben valaki más őrizni tudja (helyette) a házat."

Dolgoztok egyáltalán? Van honnan van pénz rendelgetni álladóan külföldről? Ha meg tele vagytok akkor meg mi a lófaszt panaszkodsz? Örülj inkább, hogy nem kell nélkülöznöd!

Sandybanks 2017.05.08. 12:46:57

@InTheGajd: Hallottál már távmunkáról? Lehet, hogy nyugdíjasok? Esetleg kismama az illető? Vagy vállalkozó? Vagy otthonról programozgat? Számtalan oka lehet annak, hogy otthon tevékenykedik. Nem kell irigykedni, és főleg nem kotorászni más zsebében!

joska61 2017.05.09. 09:28:24

@InTheGajd: Hát apám, te ezzel a szöveggel házhoz mentél a lófaxért. Meg is kaptad Sandybanks kollégától :-D

torma99 2017.05.09. 11:05:42

Postán maradó küldemény a megoldás, ennyike.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2017.05.17. 18:28:18

@Gyűjtőjegyes: "Ezzel szemben te, mint ügyfél, sokkal többet. Pl soha többé nem veszed igénybe a Posta szolgáltatását. Kínai szirszarokat se rajtuk keresztül rendeled meg, stb stb stb."

Ez nagyon jól hangzik, de pl épp a kínai szirszaroknál esélytelen megkerülni a postát, kivéve, ha a legdrágább "express delivery-t" választom, ami ugye a futár, de az meg olcsóbb cuccoknál akkora felárat jelent, hogy értelmét veszti az egész. (És még ott a vám/ÁFA kérdés, ami a futárnál sosem kérdés, de a balfék postánál jó esélyed marad megúszni.)

Amit viszont nem tudok tolerálni, az az emberi bunkóság. Első emeleten lakunk, és kb tíz esetből egyszer méltóztat felcsengetni a postás, évente egyszer fel is hozza talán, a többinél csak simán otthagyja az értesítőt, mit számít, hogy otthon voltam. De olyan is volt, hogy az ajtó elé ledobva találtuk meg a csomagot. Az időhiány erre marhára nem mentség, semmivel nem tart tovább felcsengetni, mint megírni az értesítőt és a ládába hajítani.

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.05.17. 19:05:25

@joeperry: " Első emeleten lakunk, és kb tíz esetből egyszer méltóztat felcsengetni a postás, évente egyszer fel is hozza talán"

Papinak van erre egy roppant egyszerű megoldása, ami évek óta működik. Mindjárt megírja...

lutria 2017.05.17. 20:20:37

Azért nekem eléggé hihetetlen hogy a postás meg sem kísérli a kézbesítést,voltam csomagos,a nettó fizetésem 85.000Ft volt,a borravaló meg + 25-40.000...(karácsonykor 50.)
Naná hogy mindenhová felmásztam a csomagokkal,de úgy látszik vannak akik jatt nélkül is jól keresnek és megéri nekik a kényelmeskedés...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.17. 20:51:14

@lutria: Köszi az infót, érdekes.

Lehet, hogy már járt ott, nem kapot jattot, megy inkább a fizetős helyekre.
süti beállítások módosítása