Tékozló Homár

Tönkrevágott anyák napja

2017.05.08. 17:10 | Homár Hilda | 21 komment

via GIPHY

Idén úgy alakult, hogy mi is csak egy virágfutár cég segítségével tudtuk felköszönteni anyukámat, így aztán extra együttérzéssel olvastam Marcsi levelét, akinél nemcsak, hogy nem jött össze a kézbesítés, hiába rendelte meg a csokrot jó előre, a reklamációnál sikerült egy meglehetősen flegma "hát sok megrendelésnél előfordul az ilyen"-be is beleszaladnia, amin csak apró szépségtapasz, hogy utána a hivatalos levél már emberibb hangnemben született.  A cég helyében egy extragyors visszautalással és egy kompenzációs csokorral próbálkoznék a renomé helyreállításával. 

Kedves Homár!

Engem a Fleurop akasztott ki: volt „szerencsém” a cég szolgáltatását igénybe venni. Édesanyámnak rendeltem virágot anyák napjára. A megrendelésemet május 1-jén, hétfőn indítottam el, kicsit furcsa volt, hogy nem kaptam visszaigazolást, de telefonos érdeklődésemre azt a megnyugtató választ kaptam, hogy minden a legnagyobb rendben van.

Tegnap aztán jött a hidegzuhany: édesanyám nem kapott semmit sem.

Amikor ma végre 1 órás folyamatos próbálkozás után elértem őket telefonon, flegmán közölték velem, hogy ez bizony előfordulhat, ha sok megrendelést kapnak. Javaslom, hogy ha nem tudják a szolgáltatást elfogadható színvonalon nyújtani, inkább menjenek el közmunkásnak... Becsületes munka az, nagyobb esélyt látok a szakmai önmegvalósításukra, mint a jelenlegi tevékenységüknél.

Külföldön élek, nem tudtam anyák napjára hazalátogatni, bíztam benne, hogy a Fleurop cég segítségével mégis örömet tudok okozni édesanyámnak. Direkt nem Gizi néni sarki virágboltjától rendeltem, hanem egy nemzetközi cégtől. Hatalmas csalódás lett belőle. Csak akkor javaslom a cég szolgáltatásainak igénybevételét, ha a megrendelő számára teljesen mindegy, hogy valóban megkapja-e a virágot a személy, akinek szánta. Ja, persze a 10.000 Ft-ot azt még rögtön hétfőn levonták tőlem és azóta is náluk van!!

Jött a válasz a cégtől:

Kedves Hölgyem,

elnézést kérjük, hogy csak most válaszolunk!!

Beszéltünk a virágossal, aki kint volt a címen, de nem jutott be a házba, ezért nem tudta átadni a csokrot. Amennyiben ma már semmiképpen nem szeretné, úgy törlöm a rendelést és visszafordítom a pénzt.

Nagyon sajnálom!!!!!!

Üdvözlettel,

XY
ügyvezető
Fleurop-Magyarország Kft.

 És íme az én válaszom, nem feltétlen úriasszony módjára, de ekkora hazugságot nem tudok tolerálni:

Tisztelt Hölgyem!

Édesanyám egész nap otthon várta a csokrát. Egész álló nap nem lépett ki a házból. Ez a nem jutott be a házba egy baromi rossz kifogás!!!! Van kapucsengő. Működik. Megadtam édesanyám telefonszámát. Működik. Ez egy hazugság!!!! Gondolja, hogy ma is otthon ül az anyukám?! Dolgozik, mint minden rendes ember. Elvárom, hogy hívják fel őt, és neki mondják el ezt a hazugságot és kérjenek tőle bocsánatot!!! Valamint utalják vissza a pénzemet.

CsM

Kérdeztem telefonon, hogy hogyan gondolják a kompenzációt. Sehogy. Még a hölgy volt felháborodva, hogy ilyet merek kérdezni. Ő nem tehet róla. Mondtam, nem is tőle várom, hanem a cégtől.

Üdv

Marcsi

UPDATE

Marcsi jelezte, hogy a cég képviselője még tegnap délutén elénézést kért tőle és az édesanyjától is, egyben megíglrte az azonnali visszautalást.

UPDATE2 máj.12. 12:22

Az alábbi levelet Marcsi küldte nekik 3 napja, pénz azóta sem jött neki, csak ígéretek.

Tisztelt Cég!

Érdeklődnék, hogy mit jelent Önöknél a gyors visszautalás napokban kifejezve? Az összeget még nem kaptam meg, pedig 4 órán belül a számlámon van, ha utalják.  9700 Ft-ról beszélünk. A biztonság kedvéért megírom a bankszámlaszámom, hátha az is elveszett, mint az anyák napi virágcsokrom:

CIB XXXXX

Várom szíves válaszukat.

Tisztelettel

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.05.08. 17:32:27

Hiányos a sztori. Biztos szándékosan nem hívta a virágfutár...

zserzsenne 2017.05.08. 17:47:07

@The Crazy One 5tös: Persze, hiányos... Az is hiányos, mikor a futár 3-ból 3 rendelésnél ki sem jön, csak beírja, hogy nem volt otthon senki. Az összes futár odatalál, csak egy konkrét cégé nem, pedig nem egy bonyolult helyen lakunk.
Simán hihető a sztori, hogy meg sem próbálták a virágot kézbesíteni.

Fausto(tm) 2017.05.08. 18:43:02

Szerintem idő közben megromlott a virág és a futárcég megsemmisítette.

Darth Revan 2017.05.08. 20:40:32

Remek kifogas, hogy ott voltunk, de nem jutottunk be...
Ilyenkor egy rovid telefonhivas csodakra kepes. Ha a hivas elmaradt, akkor a ceg valoban egy szanalmas ugyeskedo tarsasag es a csokor sosem keszult el.

Amikor vezetni tanultam sikerult egy nagyon link oktatot kifognom. Elore kifizettem az orakat, de sorra lemondta, nem tud jonni stb. Egyik megbeszelt idopontban vartam eppen, amikor latom az ablakbol, hogy a haz elott megy el. rogton hivtam telefonon, hogy mi van, de nem vette fel kesobb irt egy smst, hogy ott volt, de nem nyitottam ajtot, de bedobott egy nevjegyet - persze, hogy nem nyitottam ajtot, ha egyszer nem kopogott. Ez volt az a pont, amikor visszakertem a penzem, persze szart ram, be kellett perelnem (akkor viszont mar azonnal fizetett)

Bendeguz2017 2017.05.08. 21:21:39

Oromet szerezni lehet, nem okozni. Nem ceget, hanem csaladtagot isnerost kell megkerni ilyen celra, ok talan megbizhatobbak es latjak is azt a csokrot mielott kifizetik.

Sanda gyanu 2017.05.08. 21:30:31

A címből azt hittem, hogy ez a mikroelektronika nemzetközi világnapja, a NYÁK napja.

Terézágyú 2017.05.09. 08:06:05

@Darth Revan:
"Remek kifogas, hogy ott voltunk, de nem jutottunk be...
Ilyenkor egy rovid telefonhivas csodakra kepes."

Gondolod, hogy a pószter megadta a cégnek az anyja telefonszámát...????????

Terézágyú 2017.05.09. 08:12:17

@Terézágyú:
Ja bocs, télleg megadta.

(hadd legyen benne egy adatbázisban)

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.05.09. 08:56:01

@Terézágyú: Húú, de ugyanez jutott az SZMbe!!!! Vagy kérte volna meg a szomszédot, ha már a távolmaradásával tüntetett, annak is átutalhatta volna a lóvét, és a csokor tutira legalább az ajtó előtt landol...
Nem szimpi a pószter.

Darth Revan 2017.05.09. 09:04:40

@Terézágyú: "Gondolod, hogy a pószter megadta a cégnek az anyja telefonszámát...????????
"
elolvastad a posztot?
"Megadtam édesanyám telefonszámát. "

szsuzsanna 2017.05.09. 09:19:09

Hááát, én inkább, a Gizi néni sarki virágostól rendeltem volna meg.. -vidéken.
-mert:
-ennyiért, szerintem szép csokrot vittek volna ki..
-Anyukád örült volna, és valószínűleg, ezt ott el is mondja több embernek...
-megköszöni neked, és esetleg te is, máskor is, tőlük küldetsz virágot neki (is)..

joska61 2017.05.09. 09:26:16

@szsuzsanna: Nem minden sarkon van Gizi néni, aki virágos, és ki is viszi a kért csokrot...

szsuzsanna 2017.05.09. 10:03:44

@joska61: Minden "sarkon" nem. De, hidd el, -"vidéken" találsz olyan virágost, aki ennyiért kivisz egy szép csokrot, -azért, amiket fentebb írtam...

Darth Revan 2017.05.09. 11:10:13

@Cycmen:

Nem akarlak elkeseriteni, de mashol is elofordul, hogy a cegnel elbasznak egy megrendelest. Meg itt, a muvelt es civilizalt nyugat europaban is.

A kulonbseg abban van, ahogy ezutan a helyzetet kezelik.

Ugy latom nem tudsz napirendre terni a felett, hogy egy afrikai orszagban is leeloztek minket a mobil fizetes teren. Ezen ne ragd magad, a helyi viszonyok voltak olyanok, hogy ugy alakult. De legyen ez kovetendo pelda. elozzuk le Kenyat!

Darth Revan 2017.05.09. 11:23:30

@Cycmen:
A lelked rajta. Ne furggye le.
A higienia hianya mennyiben segiti a mobilos fizetes elterjedeset Magyarorszagon?!
Nem latom az osszefuggest.

KaTe 2017.05.09. 11:39:06

@Darth Revan: Bezzeg nyugaton rád törték volna az ajtót is, csak hogy bejussanak és kézbesíthessék a virágcsokrot! A francba a sok adóelkerülő magyar céggel akik csak kpt- hajlandóak elfogadni. Valószínűleg itt is az volt a gond, hogy a posztoló kártyával fizetett a cég meg így próbált ÜGYESKEDNI és DIREKT nem vitte ki a megrendelt csokrot!

Ettől függetlenül nagyon sajnálom a posztoló édesanyját, meg a posztolót is, hogy anyák napja alkalmából nem tudta szóban felköszönteni az édesanyját, merthogy a csokor ugyan szép gesztus, de sajnos benne van a pakliban, hogyha az ember már a felköszöntést is egy harmadik félre bízza, aki -úgy tűnik- simán elfelejtette a rábízott munkát teljesíteni. Számomra felbecsülhetetlen, egyben helyrehozhatatlan eszmei kár keletkezhetett, hogy ebből homár poszt lett.

Kérdésem a posztolóhoz: mi a kapcsolat a közmunkás és a hanyag munkavégzés között? Én úgy tudtam, a közmunkás sokszor inkább "értelmetlen" munkát végez, de nem feltétlenül hanyagot.

Darth Revan 2017.05.09. 12:01:21

@KaTe: itt a haldoklo nyugaton smsben ertesitenek, hogy milyen idointervallumban varhatom a futart (1 ora, szoval nem reggel 6 es este 10 kozott). a futar fel is szokott hivni, amikor mar a kozelben jar, hogy at tudom-e venni a csomagot.

(a posta viszont itt is sz*r)

Drago Brutic1 2017.05.09. 14:14:44

@Terézágyú:
Van egy stílusa a hölgynek, az biztos. Anyukát meg egynapos szobafogságra zárja egy csoffadt virág miatt...ez az igazi önzetlenség.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2017.05.09. 19:03:32

nálam ugyanezt a viragkuldes.hu játszotta el.
basztak kivinni a csokrot, pedig nem lehet túl bonyolult dolog.
süti beállítások módosítása