Tékozló Homár

5 hét után sincs sehol a konyha, a bútoráruház meg tesz a dologra

2017.05.22. 09:33 | Homár Hilda | 37 komment

950_kep95058c29611aef53.jpg

Ember tervez, Mömax-beszállító nem végez. 2 hét helyett 5 hét eredmény nélküli várakozás nem túl jó ajánlólevél.

Tisztelt Homár!

2017. április 1-én rendeltem meg egy konyhabútort a Mömax budaörsi boltjában. A megrendelt és még aznap kifizetett bútor "Best Price" akció keretében mindössze 39.990 Ft-ba került, ráadásul lehetett igényelni házhoz szállítást és a teljes bútorzat beszerelését is. Az ár-érték arány egészen jól hangzott, megrendeltem. Sajnos a termék a bolt raktárában nem volt kapható, így azt meg kellett rendelniük, a szerződésre is ráírták, hogy kb. 2 hét múlva termék megérkezik a budaörsi boltjukba és felveszik velem a kapcsolatot a megadott elérhetőségek valamelyikén, hogy egyeztethessük a továbbiakat (kiszállítás, beszerelés).

Eddig minden remekül hangzik, de az értesítés csak nem akart megérkezni.

A mai napon ezért személyesen is elmentem a boltba a szerződéssel érdeklődni. Kiderült, hogy bár a gyártónak továbbították az igényt azt 5(!) hét alatt mégsem sikerült teljesíteni. Az információnál dolgozó kolléga sűrű elnézést kérések mellett jelezte, hogy jelzik a problémát a gyártónak, de legyek türelemmel, sajnos nem a Mömax tehet a hibáról, majd rápirítanak a beszállítóra. Amikor rákérdeztem a kiszállítás várható időpontjára kiderült, hogy azt majd a gyártó adja meg, elképzelhető, hogy még 2-3 hetet várni kell. Azaz: lehet, hogy neki sem álltak a gyártásnak (pesszimista forgatókönyv).

Ez alapvetően érthető is, emberek vagyunk, hibázunk, de azt mindenképp furcsának gondolom, hogy a cég meghirdet egy akciót, a gyanútlan vevő megrendeli a terméket, amit nem kap meg, de egy "kérem legyen egy kis türelemmel, rápirítunk a beszállítóra" típusú válasszal elintézettnek gondolják az ügyet. Holott a szerződésben foglaltaknak nyilvánvalóan nem sikerült eleget tenni. Nyilvánvaló, hogy az átlag vevő azért rendel meg egy terméket, mert szüksége van rá. Ha azt akciósan is megkaphatja és megfelel az igényeinek, él vele. A gondok csak ezután kezdődnek: le kell gyártani és kiszállítani a terméket.

A panaszt a Mömax reklamációt kezelő felületén is jeleztem, várom ott is a reakciójukat, de érdekelne, hogy ezek után milyen kártérítési igényem lehet, hiszen a megvásárolt, kifizetett bútor nem érkezett meg, ráadásul a késéről tájékoztatást is csak azután kaptam, hogy személyesen mentem el érdeklődni a rendelésről.

Üdvözlettel:

Áron

Megkérdeztük:

Kedves Áron!

Amennyiben a Mömax (továbbiakban: vállalkozás) határidőre nem teljesített, akkor késedelembe esett. Ezt követően a továbbiakban is követelheted a teljesítést, vagy ha a késedelem következtében a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeked megszűnt, elállhatsz a szerződéstől, illetve fentiek mellett követelheted még a késedelemből eredő károdnak a megtérítését is (ez utóbbi kárt azonban bizonyítanod szükséges).

Elállás előtt javasoljuk, hogy ajánlott, tértivevényes levelet írjál a vállalkozásnak, vagy azt személyesen érkeztesd a vállalkozás ügyfélszolgálatán, amelyben felszólítod a Mömaxot, hogy amennyiben további 15 napon belül nem teljesítenek, elállsz a megrendeléstől, és kéred visszafizetni a vételárat. 

Ha a Mömax a póthatáridőre sem teljesített, akkor egy második levélben állj el a szerződéstől, és kérd vissza a vételárat. Amennyiben pedig ezt nem fizetik meg a részedre, akkor javasoljuk, hogy először panaszoddal a lakóhelyed szerinti Kereskedelmi- és Iparkamara mellett működő Békéltető Testülethez fordulj. Az eljárás célja, hogy a feleket egy asztalhoz ültetve az egyezség létrehozását kíséreljék meg. Ezt, azt irányt segíti elő, hogy 2015. szeptember hó 11. napjától az adott megyében székhellyel rendelkező vállalkozások kötelesek megjelenni a meghallgatáson. Az eljárás illeték- és költségmentes. További információk: http://www.bekeltetes.hu/

A békéltető testületi eljárás helyett jogosult vagy a követelést fizetési meghagyásos eljárás keretében a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál is érvényesíteni (ld.www.fmh.mokk.hu).

Felhasznált jogszabály:

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=159096.239298)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nick-son 2017.05.22. 09:41:40

Azért 39.990 Ft -ért csak nem egy komplett konyhát hiányol a posztoló, azért szörnyű ez így is.

Terézágyú 2017.05.22. 09:45:56

"Az ár-érték arány egészen jól hangzott, megrendeltem. Sajnos a termék a bolt raktárában nem volt kapható"

Amikor én utoljára vettem bútort, akkor direkt az volt, hogy ilyen színben nincs raktáron, de majd legyárcsák, emilyen színben viszont van, máris vihetik. Erre én az utóbbit választottam, szégyenszemre, és másnap már tényleg otthon volt a bútorom...
Szarul csináltam, ugye?...

rarabel 2017.05.22. 09:47:30

Én egyszer jártam így, az előre kifizetett ágyat nem szállították 2 hónap alatt se le, majd telefonáltam, mondták, hogy még a raktárban van.
Én megköszöntem a tájékoztatást, és megkérdeztem, hogy "Ön szerint a magyar vezérigazgatónak, vagy a dán anyavállaltnak írjak-e?
Másnap hozták a bútort.

enrico palazzo 2017.05.22. 09:55:16

Elég kellemetlen, de üzleti szempontból meg tudom érteni. Az elállás miatt be van biztosítva Mindkét fél. A mömax mossa kezeit, ha elkészül eladja, ha nem akkor pénz vissza és ha olyan a szerződés a beszállítóval, akkor kötbér, vagy valami szankció. Elég undi, de akinek van egy kis esze, az tudja, hogy mikor száll fel épp a szopórollerre.

Bendeguz2017 2017.05.22. 09:56:54

Milyen butor az ami ma 40 ezerbe kerul? Szerintem poszter jobban jar ha el all a szerzodestol es visszakeri penzet, mielott kiszalitanak neki egy karton butort.

Dikusz 2017.05.22. 10:07:46

Szerintem azért nem kapta meg a posztoló a cuccost, mert most nyálazzák össze a papírt, amelyikből összeállítják a konyhabútort.
A fillérekből minőségi bútort akaró posztoló meg milliós kártérítést akar.

joska61 2017.05.22. 10:17:50

Én is a saját káromon tanultam meg, hogy bútoráruházból csak olyat veszünk, ami akkor és ott a raktárban elérhető. Se mintadarab, se majd hozzák 4-5 hét múlva. Csak ami VAN.

stakeholder Manyecs 2017.05.22. 10:48:41

@joska61: mink akkor amikor a gyereknek a kiságyat megrendeltük: négy hét volt a legyártása stb.. majdnem kifutottunk az időből.

Pitta2 2017.05.22. 11:20:34

Szerintem a 40.000,- Ft-os ár és a 2 hetes szállítási határidőt a Mömax csak április elsejei tréfának gondolta. Az ügyfél meg elhitte. :))

KaTe 2017.05.22. 11:37:58

Posztoló elállhat a vásárlástól a szerződés nemteljesítésére hivatkozva. Kártérítést meg kérjen a saját biztosítójától, ha el nem készült konyhabútorra is köttetett.

Antalbaba 2017.05.22. 11:40:09

Vagy egy nulla maradt le, vagy humorizálunk... Mindenesetre előre kifizetni az egészet:-(

Sáros Hilda 2017.05.22. 12:24:15

"2017. április 1-én"

A karma :DDDD

stakeholder Manyecs 2017.05.22. 12:35:29

Most szerzik be a konyhaszekrényben lakó kiskutya vízumját, türelem!! :D

Nick-son 2017.05.22. 13:35:10

Beugrottam egy praktikerbe pár apróságért, azt mondom az élmény mindenért kárpótolt.

Az egyik "shop asszisztens" srác telefonja megcsörrent, felvette és beleszólt hogy mi a f.. -om van :) Úgy jó hangosan, nem igazán érdekelte ki hallja, ki nem.

De ami még jobb, egy ürge meg találta kérdezni az egyik hölgy munkatársat a szerszámosztály környékén, hogy damilfejet hol talál. Azt mondta a nő:

- Damilfej? Komolyan mondom nem tudom hol van damilfej. Azt inkább horgászboltban keresse.

Na szóval ha valamiben elakadtok kérjetek szakmai segítséget bátran :))

CID.. 2017.05.22. 13:38:03

Szar ügy, de milyen stelázsit adnak 40 ezerért?

@Dikusz: Ezek szerint túlélted Szegedet, meg a délszláv párlatot :D

stakeholder Manyecs 2017.05.22. 14:09:01

@Nick-son: az semmi az előbb egy temetkezési vállalkozó telefonált- téves vót- miszerint ő temetkezési vállalkozó és történt Esztergomnál egy sajnálatos baleset. Mondtam további jó munkát de ez nem az önkormányzat- rendszeresen házasságot akarnak itt kötni .stb.:D....

Terézágyú 2017.05.22. 14:18:49

@stakeholder Manyecs:
Bemegy egy pafaf a temetkevéfi vállalkovóhof:
- Feretnék egy jó könyvbe temetkevni.
- De kérem, mi itt koporfókat árufítunk!
- Igen? Akkor kérek egy koporfó fört!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.05.22. 14:25:32

Azért a poszter megnézheti, hogy a szerződése szerint előleget, vagy foglalót fizetett-e? Nyilván vételárat, ha az egészet kifizette előre, de benne lesz a szerződésében, hogy annak egy része ... (valamelyik a kettő közül). Mert ha foglaló, akkor arra a foglaló szabályai érvényesek, és a nem teljesítés miatt a kétszerese kérhető vissza. Én azért csak megpróbálkoznék vele...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.05.22. 14:31:49

@Csokis: Sajnos nem megy, "kicsit" egyoldalú az ÁSZF:

IV/3. Amennyiben a Szállító a megrendelésben vállalt szállítási határidőhöz képest 90 napot meghaladó késedelembe esik, ezt követően Vevő jogosult a szerződéstől egyoldalú nyilatkozattal elállni.

X. A szerződés felmondása
Vevő a szerződést, annak teljesítéséig bármikor jogosult írásban, rendes felmondással felmondani, köteles azonban egy egyösszegű meghiúsulási kötbért fizetni Szállító részére. Az így fizetendő kötbér mértéke az áru bruttó vételárának 20%-a, kivéve azt az esetet, ha a termék méretre gyártott és a Vevő rendes felmondásának kézhezvételekor a termék már gyártás alatt áll, mely esetben a fizetendő kötbér mértéke 50%. Szállító a kötbér összegéig beszámításra jogosult a Vevő által befizetett előleggel szemben.

Szóval 90 napig még csak el sem állhat a szerződéstől.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.05.22. 14:37:44

@Terézágyú: Valaki el tudja mesélni, hogy van ennek az eredetije? Mert akárhogy is izzadt vele a fordító, túl jól nem sikerült. (Ha belinkelitek az is jó, majd a gugli lefordítja.)

Terézágyú 2017.05.22. 14:39:20

@Csokis:
Szerintem ez egy scifi novellában szerepelt... :)

(Egyébként hibáztam benne egy helyen...)

Terézágyú 2017.05.22. 14:45:55

@Terézágyú:
Tévedtem. Összekevertem azzal a scifi-novellával, amelyben ez van:

Hermann, a tűznyelő megáll egy vendéglő előtt, ahol az emberek gyertyafénynél esznek: "Ez igen, itt jól lehet kajálni".

A pafafos vicc innen jön:
terebess.hu/keletkultinfo/vian_venyige/01.html

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.22. 14:47:51

www.bit.do/votma

Ha a Homár tönkretétele a cél, akkor jó úton haladunk.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.22. 14:50:09

@stakeholder Manyecs: "a kiságyat megrendeltük: négy hét volt a legyártása stb.. majdnem kifutottunk az időből. "

Közben felnőtt a gyerek?

stakeholder Manyecs 2017.05.22. 15:31:56

@Sáros Hilda: ha csak akkora lenne tudnék nyaklevest adni de már sámli kell ahhoz is.@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem, beszorult a kihúzhatós komód fiókja..

Dikusz 2017.05.22. 15:54:10

@CID..: azt igen, nagyon tetszett a hídi vásár. Ilyen klasszat még nem is láttam sehol. A mórahalmi vásár is, hatalmas terület, jól kifárasztott, nem is tudom mekkora hatalmas lehet az a terület.

A délszláv párlatot túléltem, Tóni bácsi szilvapálinkája (alma elfogyott) nem okozott csalódást, itthonra hozottat is meózom.
Megalapoztuk azt azért a pénteki névnapozással, ugyanis Szent Ivó napja volt (szentté én avattam). :)))

Dikusz 2017.05.22. 15:56:43

@stakeholder Manyecs: sámlival vered nyakon a gyermeket? Hát milyen anya vagy te? :))))

M. Péter 2017.05.22. 20:52:09

@Terézágyú: Ha neked jó, akkor rendben. Én viszont inkább várok néhány hetet, hogy olyan színű legyen bútorom legyen, amelyik nekem is tetszik, és harmonizál a falak színével és a többi bútorral, mint hogy 20 éven keresztül nézzek naponta valamit, ami nem tetszik.

Advanced Flight 2017.05.22. 22:31:43

@Pitta2: sztem a Mömax hitte azt, hogy az ügyfél csak viccelt a rendeléssel, és nem is kell neki a bútor, azért nem szállítják :-)

Advanced Flight 2017.05.22. 22:33:19

@Nick-son: a megfejtés az, hogy munkaerőhiány van a kereskedelemben. A Praktiker a problémát diákok és nyugdíjas mámikák alkalmazásával véli orvosolhatónak.

napinapinapi 2017.05.23. 07:44:05

azert a 40k eleg csabito.
nekem a 80 cm-es felso szekreny 30 ezer korul van.
ketto eleg lesz,a harmadik helyre polc megy.
Ez egy 30m2 lakas,es nem valami premium,hanem ikea arkategoria :D

CID.. 2017.05.23. 07:58:35

@Dikusz: hát ja, a mórahalmi vásár ott aztán minden szart lehet kapni, a poszter is jobban járt volna, ha ott veszi a konyhakredencet :D Minden hónap 3. vasárnapján van, és szinte mindig nagy a tömeg. Szerencsére nagy része ki van díszkövezve, így ha esik az eső sincs sárdagonya. Mi is ki a zoktunk nézni, de most vasárnap fater egy rackát ugrasztott a bográcsba, gondoltam nem hagyom ki :D

joska61 2017.05.23. 08:52:31

@stakeholder Manyecs: Nekem budaörsi kikában 4 hét helyett majdnem 7 lett, balos helyett jobbos sarkot hoztak, fotel helyett puffot... Még 3 hét vita, mire visszakaptam a pénzem, aztán ötletszerűen elmentem a lehel úti kikába, ott meg volt raktáron, másnap délután ücsörögtem rajta...

Terézágyú 2017.05.23. 10:41:16

@M. Péter:
"Én viszont inkább várok néhány hetet, hogy olyan színű legyen bútorom legyen, amelyik nekem is tetszik, és harmonizál a falak színével és a többi bútorral, mint hogy 20 éven keresztül nézzek naponta valamit, ami nem tetszik."

Akkor várj. ha kihozzák.

Az én falam fehér. Ezzel minden harmonizál.

Nekem tetszik ez a szín is. És veled ellentétben én nem 20 hanem harminc évig fogom nézni.

neet 2017.05.23. 11:05:20

Nemrég bútoroztunk mi is. Volt egy csomó színpárosban a kellő bútor. Sokat hezitáltunk (több is tetszett), mire kiválasztottuk, passzol a hajamhoz meg minden. 3-5 hetet ígértek. 6.héten teló, semmi. 7. héten teló: még mindig nem. De mondom, öccs, ez már a 7. hét! Kiderítette a pasas, h nem volt az a szín.... hát baz, és ez a 7. héten derült ki? Mér nem hívott fel a 2.-on, és választok másikat..... no, mindegy, a 7. végére meglett, szép lett, occó lett. A hibákat menet közben fedezem fel, de bagatell. Ja, nem mömex, hanem fáraó átka.