Tékozló Homár

Gyerekkori álmot tört össze több lépésben az Audi

2017.05.30. 15:51 | Homár Hilda | 133 komment

Van az úgy, hogy az embernek bekattan valami kisgyerekként, de annyira, hogy aztán a fél életét ennek a csodálatosan vonzó dolognak szánja. Ezek azok a vágyak, amiknek teljesüléséből  családi legendák és filmek születnek, vagy olyan orbitális csalódások, amiknek a kiheveréséhez  egy másik fél élet szükséges. Szegény József és az ő olthatatlan szerelme az Audi iránt úgy tűnik az utóbbi csoportba tartozik.

Tisztelt Tékozló Homár!

Kilátástalan helyzetbe kerültem és szeretném az ügyben tanácsukat kérni. A történetet igyekszem röviden összefoglalni:

Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer majd audival közlekedhetek.

Az üzleti életben tanúsított kitartásom is részben ennek a vágynak volt köszönhető. Amikor már megengedhettem magamnak, vásároltam egy használt audi a5 gépjárművet (ha jól emlékszem 130 ezer kilométerrel). A kocsit átnézettettem az audi egyik márkaszervizében, ahol mindent rendben találtak, az autó műszakilag rendben, szervizkönyv vezetve. Fél év, nagyjából 20 ezer kilométer használat után, az autó minden előjel nélkül leállt menet közben. Elég félelmetes volt, bár csak 40-el mentem, de fék és kormányszervó nélkül csak a szerencsének köszönhetem, hogy baleset nélkül sikerült megállnom. Az autót bevontatták a márkaszervizbe, ahol megállapították, hogy rossz minőségű üzemanyag miatt tönkrement a magasnyomású üzemanyagrendszer, amiből leváltak darabok és tönkretették a befecskendező rendszert is. A javítás több millió forintot tett ki, melyből nekem „csak” 10%-ot kellett kifizetnem az audi méltányosságának köszönhetően, de a végösszeg így is több százezer forintról szólt. Érdekes, hogy a nem csökkentett összeg, szinte pontosan annyi volt, mint amennyiért vettem az autót. Miután kifizettem a javítást, el kellett adjam az a5-t, mert nem éreztem magam biztonságban (bele se merek gondolni, hogy mi történt volna autópályás sebességnél, ha hirtelen leáll így a kocsi).

Beszámíttattam egy fiatalabb és kevesebbet futott  audi a7-re, gondolván, hogy ha weltauto-tól vásárolom, akik a „minőségi használtautók garanciával” szlogennel csalogatnak be és odafigyelek majd a tankolásra (nem mintha eddig nem tettem volna), akkor nagy gond nem lehet. Természetesen több millió forintot rá kellett fizetnem az új csodagépre, amit szintén átnézettetem és itt is mindent rendben talált a hivatalos audi szerviz. Az is kiderült, hogy ezen az a7esen már volt magasnyomású üzemanyagpumpa csere, ami egyrészt felháborított, másrészt kicsit megnyugtatott, hogy akkor már több hátha nem lesz. Az autóban 1 év és kb 30 ezer kilométer használat után tönkrement az automata váltó, mely a váltások közötti erős rúgás és időnkénti visszaváltás-késlekedéssel járt. Mivel így gyakorlatilag ez is használhatatlanná vált, bevittem a márkaszervizbe, ahol több mint egy millió forintért javították ki, de szerencsére itt is csak 10%-ot kellett fizessek.

Miután másfél év alatt 2 audi is cserben hagyott, de a márka iránt táplált érzelmeim ismét erősebbnek bizonyultuk a józan észnél. Sikerült elhitetnem magammal, hogy eddig azért lett komoly baja mind a kettő audimnak, mert a garanciájuk lejárta után vásároltam őket. Tehát a váltóhibás a7est beszámíttattam egy 2 éves, 30ezer kilométert futott, gyári garanciális audi a7-et szintén a weltauto-tól. Erre is ráfizettem pár milliót, hogy meg tudjam venni, de el akartam érni a céljaim és használható audi büszke tulajdonosa akartam lenni.

Gyakorlatilag amint átültem a jelenlegi a7-be a kisebb-nagyobb problémák tucatjával zúdultak rám. Ebben is elkezdett rángatni a váltó, ami miatt 4 szer voltam az elmúlt fél évben márkaszervizben, de nem találnak hibát. Ugyan én elmentem egy tesztútra az egyik szerelőjükkel, akik végig egyetértett velem és egyértelműen hibának ítélte a jelenséget, de a szervízből már úgy hívtak, hogy a kolléga mindent rendben talált. A hangszórók recsegése miatt már háromszor voltam szervizben, kétszer cserélték is állítólag, de ugyanúgy recseg továbbra is. A visszapillantó tükrök néha nem nyílnak ki maguktól, de ezt nem produkálja a szervíznek. Beesett a légkondi tekergetője, erre azt tudják mondani, hogy biztos beütöttem valamivel és 50ezer forint a csere. Amikor pedig mondtam, hogy nem fizetem ki hagyják úgy, kiderült, hogy egyszerűen vissza lehet rakni és „csak” tízezret kértek így a műveletért. Tönkrementek az első parkolószenzorok, amit kavicsfelverődésre fogtak, de ezek után már nem hiszem el. Mellékesen megjegyzem, hogy az én audim is a csalósdízelek közül való.

Odáig fajultak ezek a dolgok, hogy a méregdrága audim az egyik legnagyobb stressz-tényezővé vált az életemben. Minden napom rettegéssel kezdődik, hogy most mi megy tönkre, miért fog leállni, mennyi lesz javítani, mivel közlekedek majd amíg javítják… Most itt vagyok egy gyári garanciális autóval, melynek nem tudom érvényesíteni a garanciáját, mert  vagy letagadják a meglévő hibát, vagy meg sem tudják javítani.

Itt telt be a pohár és elkezdtem leveleket írogatni az ügyben a weltautonak, audinak, porsche hungariának, mindenkinek. Leírtam benne az elmúlt három év keserűségét, amit a három audi okozott. Senkit nem érdekelt, válasz sem nagyon jött. Kiment az ügyvédi levél is, az ingolstatti központba is. Fel is hívtak kintről is és itthonról is, de egymásra mutogatnak, senki nem vállal felelősséget. Elhatároztam tehát, hogy megválok ettől az autótól és soha többet nem vásárolok semmit a volkswagen családtól. Fel is adtam a hirdetést, de a legelső érdeklődőnél kiderült, hogy nem tudom tiszta szívvel eladni ezt a romhalmazt senkinek. Nem tudok őszintén felelni arra, hogy minden rendben van-e a kocsival. Mert nincs. Ezért javasoltam az ügyvédi levelekben, hogy vásárolják vissza a vételárán az autót és akkor eltekintek a dolgok jogi úton való rendezésének bennem igen erősen meglévő igényétől. Ezt azonnal visszautasították.

Jelenleg tehát egy fogyasztó vagyok, akinek szinte használhatatlan a terméke, de legalábbis erősen megkérőjelezhető a minősége, főleg összevetve azzal, amit a márka kommunikál. Mégsem tehetek semmit. Tényleg csak a feljelentgetés marad? Hogy 10 éven keresztül járhassak a bíróságra eredménytelenül, mint a volkswagen passat-os úriember? Kérem Önöket segítsenek, mert megalázva, eltiporva érzem magam és úgy látom nincsenek eszközeim a jogaim érvényesítésére.

Tudom, hogy sokaknak nagyobb bajuk is van az ilyen dolgoknál, de én azért tanultam, azért küzdöttem és sosem adtam fel, hogy a gyermekkori álmomat valóra válthassam. Most felnőttként pedig kénytelen vagyok szembesülni azzal, hogy mindenféle következmények nélkül működhet így egy ekkora cég. Szeretnék tenni valamit azért, hogy mások ne kerülhessenek ilyen helyzetbe, mint én. Szeretném ha a problémámat a helyén kezelné az audi és olyan attitűddel viszonyuljanak hozzám, amit ők is elvárnának egy ilyen presztízsű cégtől, mint amilyennek a sajátjukat szeretnék beállítani.

Nagyon hálás lennék, ha meglátásaikat megosztanák velem az ügyben, bízva abban, hogy létezik kiút ebből az elkeserítő szituációból.

Megtisztelő válaszukat várva,

Hálás köszönettel,

József

</blockquote >

Vajon tényleg annyi az álmoknak?

Tisztelt József!

Sajnálattal olvastuk az Önnel történteket. 

Leveléből azt tűnik ki, hogy az utoljára vásárolt Audi esetében még él a "gyári garancia", ennek pontos tartalmát és feltételeit leveléből nem ismerhettük meg. Ez azért lényeges kérdés, mert a vonatkozó 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerint gépjárművekre egy éves kötelező jótállást biztosít, ezen felül vállalhat akár a gyártó, akár a kereskedő jótállást. Az ön esetében feltehetően a gyártó vagy az importőr vállalt ilyet, ebben az esetben azonban a jótállás feltételeit, tartalmát is ő határozza meg. (Ezzel kapcsolatban az alábbi linken találtunk információkat, de ez a 2011. június 1-t követően értékesített gépjárműveket érinti.) 

Mivel az Audinak az országban több szervizpartnere van, így esetleg érdemes lenne a javítási munkálatok elvégzésére egy másik szervizt megkeresni (http://markaszervizek.audi.hu /). A jótállás mellett lehetősége van a Polgári Törvénykönyv alapján kellékszavatossági és/vagy termékszavatossági igényt érvényesíteni. Kellékszavatosság esetén lényeges megjegyezni, hogy a sorozatosan jelentkező lényeges hibák valóban megalapozhatják a fogyasztó szerződéstől történő elállását, amelynek valóban az a következménye, hogy a gépjárművet visszaadja, a vételár pedig visszajár. A termékszavatosság a kellékszavatossághoz képest annyiban speciális, hogy itt közvetlenül a gyártótól vagy importőrtől követelhető kijavítás vagy kicserélés.

Mivel a jogvita fogyasztói szerződésből ered, így igényét megkísérelheti az ingyenesen igénybe vehető és a bírósági eljáráshoz képest gyorsabb békéltető testületi eljárásban rendezni, ha azonban ez nem vezet eredményre, akkor (tekintettel arra, hogy a hibák bizonyítása szakkérdés) valóban csak a polgári peres eljárás marad az igények érvényesítésére.

https://net.jogtar.hu/jr/gen/h jegy_doc.cgi?docid=A0300151.KO R
https://net.jogtar.hu/jr/gen/h jegy_doc.cgi?docid=A1300005.TV

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2017.05.30. 18:20:32

@Jó Estét: nem hiszem, hogy fél, lehet azt mondja féljen az, aki előtte/mögötte/mellette biciklizik. :)))

Dikusz 2017.05.30. 18:24:12

@8cadik crazy one a vannabí pank: már nem is emlékszem, nekem mikor szakadt le hetente kétszer. Jó is volt az...

ixub 2017.05.30. 18:25:18

Mondjuk azt nem értem, hogy ha csak az audi számított amiből már kétszer megégette a kezét használttal. Miért nem vett használt A7 helyett új A4-t

KaTe 2017.05.30. 18:27:16

@ixub: Mert a posztoló akkor már a Weltautoval volt kapcsolatban (ők számították be az előző romhalmazt) azok meg érthető okokból nem akarták hagyni elrepülni egy ilyen jól táplált (értsd pénzes) palimadarat... :)

Kutyahoroszkóp 2017.05.30. 18:32:19

@8cadik crazy one a vannabí pank: jó, de te csajozni jársz kettlebellingezni és aminek a végén kiszívja majd valamelyik női leány a fájdalmat a kukidon keresztül. Szóval megg éri a be fektetés. Meö.

Bendeguz2017 2017.05.30. 18:48:45

Hogy lehet az uzleti eletben sikeres Jozsef? Tipikus idiota, aki gondolkodas nelkul szorja a penzt. Ha a gyerekkori almat vette volna meg, az meg most is menne.

Rocko- 2017.05.30. 18:57:45

nahát, egy használtautó használt, egy magyar autókereskedő pedig nem árulja el a hibát, ha tud róla.

Jauzsi, menj vissza kérlek szépen a barlangba, ahol eddig éltél.

UI: valószínűleg a feleséged számára nem te voltál az első. reklamálj!

Burgermeister 2017.05.30. 18:58:45

sajnos a zódi az ilyen...de a bömös és a merga is!!!

.Manyecska 2017.05.30. 19:05:38

@Jó Estét: igen, eccer a szám elé kaptam mindkét kezem, három hét járógipsz lett a vége, továbbá egy tuti videó ahol átrepülök a bringa felett /elterveztem!/ és húzom magam után..:D

.Manyecska 2017.05.30. 19:14:47

@Helga Beauty Salon: de az Audiban mindig mosolyognak!! Ja, nem, az az Aldi.. :DD
nagybátyámnak volt A4-es :P vagy mije osztán amikor lakótelepre költöztek rögtön el is lopták :D.. gondolom régi álma vált valóra:DD Izé, alma.
@Dikusz: ..hát ma /meg tegnap is/ elküldtem valakit a felmenőibe /foglalkozását, testrészét megnevezve annak../ ha nem alszom ki magam holmi permetezések, idióta ismerősök miatt akik kizárólag 21h +-kor telefonálnak evvan, nameg rengeteg idióta biciklis! /közlekedés-kulturha nuku életveszélyesek!/

Cseber Lajos 2017.05.30. 19:17:19

@stakeholder Manyecs: én is bringázok. Szobabiciklin. Mindig felveszem a bukósisakot és a láthatósági mellényt. Soha nem tudni. Szomszédommal elrepült a szobabringa, azóta is keresik, legutóbb az Uralból küldött képeslapot.

szelidorzo 2017.05.30. 19:19:41

Prémiumautóra vágytál?
Megvetted.
Beszart.
Prémiumáron javítják.
Elcserélted ugyanolyan prémium szarra.
Ismét prémiumáron javítják.
Garanciális ugyanilyen prémiumra cserélted (miután kétszer szívtál már vele)
Ismét szart javíttatsz prémium áron.

Rád nagyon illik a mondás!

Vadász, vadász! Te szopni jársz ide!
Szerelemből veszel autót és nem a józan logika alapján. Na ennek fizeted most az árát!

A7-es Audi kellett? Akkor nesze, bammeg megnyerted! A prémium kategóriás autónak a javítása is költséges. Azért mert valami prémium katgóriás árral rendelkezik, még lehet egy fostalicska.. Vettél volna ey 2,4-es Accordot (sima szívó benzines) és nem Te szívsz.

cmx85s 2017.05.30. 20:04:23

Ja, kérem, a lesajnált 10 éves Suzukim megy, mint a parancsolat. Évente egy szerviz, benzin, biztosítás. Meg a szar utaknak köszönhetően most volt egy rugócsere, prémium svéd rugóra, 70-ért. El nem cserélném! Max. egy fiatalabb Suzukiért.

Thomas Dantes 2017.05.30. 20:25:59

Most mit lehet mondani? Hogy egy ostoba?De most komolyan. Használt prémium autó. 130 ezer km-ami nyilván nem annyi- szar. Csodálkozik rajta. Ööö...2017 van. Tele a net ilyen történetekkel. Tanácsokkal: hogy használt autók esetében melyiknél mekkora a kockázat. Használt német prémium? Nagy kockázat, drága javítás. Használt nem prémium japó? Kisebb kockázat, olcsóbb javítás.

Valaki ennyire nem tájékozódik és így vásárol autót? Miért nem olvas utána? És hogy mennyi ilyen van..
És mi a fenéért vesz valaki használt prémium autót? Ilyen kocsit akkor vegyél ha van újra pénzed. Ha nincs , akkor add lejjebb az igényeidet.

nyelv-ész 2017.05.30. 20:28:05

@cmx85s: Ott a pont. Suzuki kell ide, nem mindenféle csicsás prémiumnémet, amivel csak a baj van.

nyelv-ész 2017.05.30. 20:29:59

@Thomas Dantes: De az új is beszarik, ráadásul mielőtt megfekszik, olyan az értékvesztése, hogy ezzel az erővel a kandallót is bankjegyekkel fűtheted, az se lesz drágább.

qtyuly 2017.05.30. 20:43:04

Ha továbbra is a prémium szedánok az álmai, akkor vegyen egy Teslát. Abban nem fog tönkremenni a magasnyomású befecskendező és nem fog rosszalkodni a váltó.
Halkabb, nem büdös és olcsóbb fenntartani.

Bilok 2017.05.30. 20:46:30

Autózást-motorozást kedvelő emberként sajnálom Józsefet. Normális emberként a fejem fogom, és nem értem, miért sz.patja magát ezekkel a szutykokkal. A7 baz+ :):):) A jól a fejekbe sulykolt "prémiumság" csak pofátlanul magas fenntartási költséget jelent, nem azt, hogy tényleg jó is a termék. Egy sikeres üzletemberről meg azt gondolnám, megnézi, mire költ csillió forintot. Ha fél órát rászánt volna, hogy egy kicsit utánaolvasson, megtudhatta volna, hogy az audibéjmvé egy csillogó mázba csomagolt nagy rakás sz.r. Keress egy normális kocsit, nyugodtabb lesz az életed, és az emberek se fognak automatikusan utálni. :)

Bankotsu Mester 2017.05.30. 20:46:46

SZerintetek ilyen fullos kis Trabanttal (meeeeer áúdi kell csakazértisbasszameg) Jaúzsi vörös vagy szőke hajú, giganagy bóti csöcsös, kistáskában még kisebb kutyás plázacicákat akart vele felszedni?

Ezt pedig külön Jáúzsinak üzenem és szívesen cserélnék vele én is A4-est...

www.demotivalo.net/pic/1335874676.9243-lap-f.jpg?1016

.Manyecska 2017.05.30. 21:03:53

jah a szerető..szerelőm is leamortizálta folyvást a Mercijét eccer belénktolattak! a pirosnál, másoccor elmerült szemem világában és dízel helyett benyát tankolt, kissé.:DDD És amikor belénktolattak a lámpánál a Suzukinak semmi baja nem lett!!! szinte, másoccor azért mentünk mink bele mert a sebváltó sebességbe maradt :D 2,5 tonna vs.Suzukiból az jött ki győztesen, a Mercinek meg jól felgyűrődött az eleje:((( ...ezt hogy?? ON

Kutyahoroszkóp 2017.05.30. 21:14:58

@stakeholder Manyecs: bosszút álltatok a Suzukin. Suzukival soha nem járnék, pedig tudom mi a szükség és honnanstól eszetlenség válogatni, de vanegyhatár(.org).
@Bankotsu Mester: nincs ezzel baj, hogy kitartóan álmokat teljesítünk, csak menet közbe' nem ártana felnőni sem. Tudom, mert én is csalatkoztam már régvolt ábrándban, menet közben változott a kor, a technika, a metódus, a szokáshalom és nem volt már az észszerű döntés, ami anno még az volt, csakhogy akkor elérhetetlen volt. Tovább kell lépni, attól titkos szerelmek még maradhatnak az ember lelkében ENTER ÉRTED ENTER olyfinom a rántott enter.

szopoklész 2017.05.30. 21:26:14

Poszter a vadász. Te vadász, te vadász. Te csak ... :)

mojoking77 2017.05.30. 21:34:26

Nekem 2 honapig volt Q7-esem 2009-ben. Ebbol tobb mint egy honapot volt szervizben, mert valamiert, idorol idore nem ismerte fel a valto a P fokozatot, igy aztan nem engedte leallitani es kivenni belole a kulcsot. Haromszor jatszotta el, harmadjara szoltam a sracoknak a kereskedesben, hogy en akkor most szeretnem visszakapni az eddig beletett teljes osszeget. Kicsit hummogtek, aztan kifizettek.
Nem lesz tobbe Audim....

Kutyahoroszkóp 2017.05.30. 21:40:54

@Leadfoot: igen, némi műszaki véna, azon keresztül műszaki szemlélet nem árt. Mert így az autó csak egy gép, amibe nem lát bele, nem érti, csalatkozott benne, tehát a bizalma oda, holott ha picit is átlátná, át akarná, nem ilyen sarkos döntéseket hozna. Na de nem minden pasi vénás. Hősünk inkább emlékeztet női artériára. Szóval távoli értelmezésben vett nagy, egész GÉP és ÁLOM az autó számára, nem pedig műszaki alapon működő használati tárgy (amit attól még lehet szeretni, lehet vagány és személyhez passzoló, hogy belelátunk kicsit, Sö helyén kezeljük a eszközt).

Leadfoot 2017.05.30. 21:45:46

@Kutyahoroszkóp: Szerintem ahhoz még csak műszaki véna se kell, hogy az ember belássa, hogy az autó néha elromlik, és ha ez előfordul, és meg kell javíttatni, az nem azt jelenti, hogy azonnal ki kell dobni, mert onnantól nem jó.

Kutyahoroszkóp 2017.05.30. 21:45:53

@mioporfeszosz: telefont is erőn felül vesz-neck.

Leadfoot 2017.05.30. 21:49:24

@qtyuly: Csak cumi, ha 250 kilométernél nagyobb távra kell menni vele.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.05.30. 21:49:27

Szeretem amikor az ecceri magyarból süt a hozzá nem értéssel kombinált előítélet.

Elég sok autót vettem magamnak (újonnan és használtan, saját használatra vagy családtagnak) és követtem végig mások kalandjait (hasonlóan autó-őrült ismerőseimet, akiket elkísértem tárgyalni vagy kocsit átvenni).

Nincs biztos védelem a hibát ellen japán autót éppúgy elérnek a típushibák mint a németet vagy a svédet, és egy jól felszerelt autó is hajlamosabb a hibára, de ez nem statisztikai arányosság. Pl azért mert a Lexusok xenonja hajlamosabb a hibára nem jelenti azt hogy pl a svédek nem csinálták meg normálisan.

15 év tulajdonosság és autóxxxziság után az egyetlen dolog van szerintem amiben reménykedhetünk, és ez a GARANCIA.

A poszt pedig épp ezt cáfolja és az Audi hozzáállását szemlélteti.

Lehet hogy itt sokan ki fogják élni a kisebbségi komplexusukat, de alapjában véve a hunyó az Audi, és megérdemlik hogy most kiültették őket a szamárpadra.

Nekem ugyanilyen kalandjaim voltak, és mivel épp lejárt a gari (a hosszabbítás is) nem 10% volt a díj. Ugyanakkor a márkaszervíz korrekt áron javította.

Az egyetlen módja a tetemre hívásra hogy a követező autónál levertem a javítás költségét a legjobb piaci ajánlatból. És még ez sem volt magától értetődő. Az értékesítőnek jobb érzéke van ahhoz, hogy meddig kell elmennie, és én sem kértem lehetetlent. Ha megérezték, hogy horogra akadtam az ajánlatuktól, akkor az utolsó kísérlet már nem jött be.

qtyuly 2017.05.30. 21:59:28

@Leadfoot: Legyen inkább 400-500 kilométer, annyi időnként meg szerintem belefér egy fél órás töltésszünet.

Leadfoot 2017.05.30. 22:03:03

@qtyuly: Legyen inkább 350. Ami akkor jön össze, ha 90-nel nyomod a külsőben a kamionok között.

melaena 2017.05.30. 22:05:01

lehetne azzal szorakozni,hogy kijon egy post,megirod elore timestamppel az elso 50 commentet,aztan kesobb belinkeled a budos proliknak.
Alap,hogy a garancialis javitas kikerulese,a gyari hibak letagadasa a vevo hibaja.
Meg a nickeket is meg lehet elore mondani, ki fog vadaszozni, magas lorol eszt osztani.
Annyira kiszamithatoak, hogy kb. 100 szobol le lehet scriptelni oket.
Nem lepne meg, ha a "torzsmag" 2-3 indexes lenne,aki ezzel a legalja trollkodassal porgeti fel a comment mezot ,es rohog azokon,akik beallnak a sorba.

Kutyahoroszkóp 2017.05.30. 22:10:41

@Leadfoot: nem-nem, épp ezt mondom. Gondold csak át, hogyan alakulnak a preferenciák, ha tudod mi az a vezérműlánc és hogyan, ha csak azt látod az egészből, hogy csorba esett a makulátlan rendelkezésre-állási képességén a szeretett 4kerekű doboznak. Érthető ez a része is, de felnőtt emberként illik összefésülni valószínűségekkel, beltartalmi működéssel. Ez nem mindenkinek megy. Van olyan haverom, aki nem ismeri a tápkábel fogalmát és a windózkurzor töltési állapota is "karikázás".

melaena 2017.05.30. 22:12:25

@Ződ2000:
jee.van egy ember,aki olvasni is tud :D

Kutyahoroszkóp 2017.05.30. 22:35:52

@Ződ2000: " de alapjában véve a hunyó az Audi"
Ezt senki nem vitatta, de ettől nem kellene ragaszkodni hülyegyerekként ahhoz, amiről többszörösen bebizonyosodott, hogy nem járható út. Sok csúnya dolog van a világban, de ezt hajtogatni és újból és újból lenyelni a szemetet nem olyan jó, mint ésszel élni és elkerülni a szarevést. Kicsit se fárasztó, mikor beesnek a koca jólmegmondók.

masada 2017.05.30. 22:40:16

Na ezért nem kell szarokat venni...én csak mercivel járok még egy se hagyott cserben

Sam Crow 2017.05.30. 22:46:56

"Tegnap összetört egy álom..."

Szal igen, álmok ide vagy oda, a második nekifutás után kellett volna Suzukit venni. Az Audi amúgy is csak egy négy keréken guruló magamutogatás, demonstrálás.

Aki meg az ilyen bullshit szöveget megeszi, hogy „minőségi használtautók garanciával”, hát...

metal · http://electric.blog.hu 2017.05.30. 23:55:47

A poszt a legjobb példa arra, hogy észt nem lehet vásárolni! És még ki is hirdeti a hülyeségét.

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.05.31. 01:02:43

@Dikusz: ahogy Ace Ventura mondaná: tökkéletes!

Sáros Hilda 2017.05.31. 06:10:46

Ha garis az autó akkor 2 dolgot tudok elképzelni:
1. Kivinni pl Bécsbe, és egy ottani audi szervizben megpróbálni megjavítattani..

2. Beállni a P Hungária szalon elé, és egy jó nagy táblát rárakni, hogy ez egy garis autó de a cég nem tudja/akarja a hibákat kijavítani. Pár napig ott kell hagyni.. Sztem hamar fognak telefonálni, hogy vidd be és megcsinálják.

Baluci 2017.05.31. 07:02:31

Jaj... Bele se merek olvasni mit kaphatott már szegény posztoló!... :)))

Terézágyú 2017.05.31. 07:50:14

Igen, igen, tegyünk mindenbe elektrónyikát (amelyet nem lehet javítani, amely bármikor elromolhat) és élvezzük a kényelmet... :)

.Manyecska 2017.05.31. 08:14:02

@melaena: cuncimókus erre csak most jöttél rá??? Én már évekkel ezelőtt:(((( ON@Terézágyú: nade a ToLYotát is visszahívták ott pont nem azzal volt baj:) ...

Vegyetek Fordot ennek az egész lökhárítóját le kellett szedni első fényszóró cserekor.:D

Mérges 1234 2017.05.31. 08:19:34

Amúgy nem akarom védeni a Porsche Hungáriát mert egy trágya cég, de kétszer elég komoly kedvezménnyel megcsinálták a szarokat.

Nyilván mert ők is tudják, hogy fos, amit árulnak.

.Manyecska 2017.05.31. 08:36:52

@Kutyahoroszkóp: :D akkor utána a neje Suzukijával járt tegnap pedig a buszmegállóban láttam, matematikus, kiszámolta hogy nem éri meg:DD..Suzukik jók egyik exsógornőmé már 20.éves oszt semmi baja az örök életű lesz ráadásul ocsmány piros brrr még anyámtól vette :D

yerico1 2017.05.31. 08:38:34

Most komolyan, viccet írt a posztoló, vagy idióta? Első esetben 20E km után jött a befecskendezőcsere. Ez klasszikus itthon, főleg azoknál, akik megveszik a drága commorail dízelt, de tankolni már nincs pénz, és nyomatják a szar minőségű, de legalább pár forinttal olcsóbb üzemanyagot. Aztán az Audi jófejségből a költségek 90%-át bevállalja. Itt imára kulcsolt kezekkel kellett volna hálát rebegni mindenkinek, hogy nem verték a tulajra a költséget. Ez szinte biztosan az ő sara volt. Ezek után tartani kellett volna, ha a dízelek szokásos baja már meg lett oldva, ráadásul a költségét benyelte az Audi. Második esetben kicserélik a váltót egy ÚJRA. Hoppá, egy jelentő hibaforrás cserélve, erre a közeljövőben várhatóan már nem kell költeni. Befecskendező megint cserélve, erre se kell már költeni. Audi megint átvállalta a javítást 90%-át. Megint nem lehet mit mondani, csak azt, hogy igen jó fej volt a cég, látszik, hogy igyekeznek pozitív véleményt kialakítani. Aztán megint el kellett adni egy olyan kocsit, amin a fontosabb dolgok cserélve lettek, csak más költségére. Ezt sose fogom megérteni.

.Manyecska 2017.05.31. 08:43:02

Ugyanitt Merci eladó, érdeklődni nálam! :D dízel, és gyönyörű szép, S-modell :P osztály..
csak költeni kéne rá, igen, most már van másik amúgy is.. de az Opel mondtam a ̶s̶z̶e̶r̶e̶t̶ő̶m̶n̶e̶k̶ szerelőmnek minek rongyot rázni ?? Ezzel könnyebb parkolni,stb..
Az gáz amikor a szerelő jobb kocsival állít be mint a megrendelő :DD..ON

yerico1 2017.05.31. 08:45:12

Hallottam egy olyan sztorit, nem tudom, mennyire igaz, de jó. Egy német autómárka, amelyik női névre hallgat, összekülönbözött egy vásárlójával. Az egyéves kocsi lökhárítójáról pattogott le a festés, amit a tulaj a kifizetett 25 milliós vételár figyelembe vételével eléggé sérelmezett. A cég nem akarta garanciában fényeztetni, csak önköltségre. Erre a tulaj elment egy dekorfóliáshoz, csináltatott egy jó nagy "Ez a szar eladó" feliratot a kocsira, majd leparkolta a pécsi kereskedés elé. Kocsit lezárta, majd elment. Azonnal csörgött a telefon, hogy inkább mégis megcsinálják a kocsit garanciában, csak vigye be a kulcsokat, mert jön a nagyfőnök, és nem akarják, hogy meglássa. A tulaj közölte, hogy ő bizony nem fogja, Pesten van, ha kellenek a kulcsok, akkor menjenek érte. Állítólag elmentek érte.

.Manyecska 2017.05.31. 09:01:39

@yerico1: :D nekem lenne tippem, kinézem az ismimből :D

McZozo 2017.05.31. 09:36:47

@beszoptuk: nem is vagy sikeres ember :)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.05.31. 09:41:46

@Kutyahoroszkóp: lehet hogy ragaszkodott, de az is lehet hogy úgy volt vele, hogy így jön ki a legjobban a régiből. Az Audi szokása volt, hogy nem adott nagy kedvezményeket de jó áron vette be a használt Audikat, ezzel biztosítva a márkahűséget.

Nyilván azért elég nagy pecchel kell bírni ahhoz hogy fiatal garis autóval ennyit szívjon. És ha ezt az Audi hagyja, megérdemeli itt a 1 nap hírnevet :) . Más márkánál is láttam már olyat, hogy a tulaj kiment sztrájkolni a kereskedés elé....

McZozo 2017.05.31. 09:43:51

@Helga Beauty Salon: "Álmok? Remélem nem válik valóra, mert nem szeretném tankolni, meg javíttatni! "

Mar most miert? A Type R meg nem olyan brutalis egyik teren se, ok enni tobbet eszik mint egy diesel audi de alkatreszbe tuti olcsobb minden benne.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.05.31. 09:44:16

@Praetorian: én is ezért maradtam az új autónál. Általában egy értelmesen összekonfigurált új autó 15-25%-kal drágább, mint a használt bizonytalan. Persze nehéz 6-8e eurót összeszedni hibákban, de ott az előny hogy, olyan autót kaptál amit akartál, színben, extrákban és motorban is.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.05.31. 09:46:53

@8cadik crazy one a vannabí pank: Autónak szörnyű az új Civic... Inkább bérelj valami tényleg jó autót 1-2 napra (pl az NSX II. már rendes belsővel készül) és tartsd meg az álmod az illúzió szintjén, jobban jársz...

McZozo 2017.05.31. 09:52:37

@onlajnok: Miert kinek pampognal ha rossz az autod az utcasarki peknek?

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.05.31. 09:53:49

@McZozo: hát egy használt autónál maximum az eladónak, de nem a gyártónak.

Kutyahoroszkóp 2017.05.31. 09:59:00

@Ződ2000: csőlátásból azért jeles vagy. Meg egyenesen félremagyarázás is ez. Milyen KIJÖVETELRŐL volt itt szó, drága barátom? Semennyiben nem akart emberünk - az egész idő- és tématávot tekintve - a történetből. Ja, bevevés, oké, részigazság. Ha az egészet nézzük, fanatikus a fazon. Kár ragozni.

CID.. 2017.05.31. 10:02:02

Engem is majdnem cserbenhagyot az első kocsim az özemanyag adagoló miatt, de szerencsére ott volt az asszony és kineveztem adagolónak. Igaz 22 éve történt, és egy 6V-os trabant volt az elkövető :D

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2017.05.31. 10:06:39

@8cadik crazy one a vannabí pank: Az jó, csak akkor ezt itt az ideje megvalósítani, mert a jó ctr-ek fogynak...

McZozo 2017.05.31. 10:07:04

@Ződ2000: Azert ezzel nem ertek egyet teljesen. Nekem is volt olyan idoszakom mikor cask uj autobol uj autoba ultem. Szep volt jo volt megvan a maga feelingje de ertekvesztesben horror. Aztan kiprobaltam a nagyon hasznaltat annak is megvannak a maga gondjai de meg igy se fizettem ra annyit a szervizre mint amennyit az uj auto aran buknek. Most meg atultem a nagyon hasznaltbol egy ket evesbe 16k Merfoldel az orajaban uj ara 22k GBP en kevesebb mint a felet fizettem erte es ez markakepviseletben ha magan szemelytol vettem volna meg ennel is olcsobb let volna igy legalabb van ra egy ev garancia assistance ... Szoval en azt mondom azert az elgondolkoztato hogy par ev alatt tobb mint a felet elveszti az erteke igy megondolando azert az uj auto nagyon

McZozo 2017.05.31. 10:08:36

@Ződ2000: Mer szornyu nekem az van es nem erzem szornyunek

McZozo 2017.05.31. 10:12:13

@onlajnok: Azert valasszuk kette ha most elkopik a fek vagy a lengescsillapito akkor egyetertek. De ha garancialis vagy szavatossagi hibaja van az autonak plane meg ha garancialis idon belul plane ha olyan ami nyiltan szeriahiba akkor az a gyartora tartozik elsodlegesen persze lehet az eladoval is parhuzamosan huzodzkodni de garanciaban vagy szavatossagban a gyarton probalnam leverni lasd ahogy a jelek szerint az elso ket autonal meg is tortent

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.05.31. 10:23:04

@McZozo: abszolút szivesen ültem volna fél áron egy kétéves autóba, de a helyzet az volt, hogy a használtpaicon nem volt pont olyan, ami kellett. Lehet hogy az az autó amit találtam valóban felét érte az újhoz képest de én nem olyat vettem volna újonnan, így annak feleslegesen fizettem volna a drágább terheit, és hiányoltam volna egy sor dolgot amibe az újonnan konfiguráltnál (egy két jó akciónak köszönhetően) bele tudtam tenni (pl a tetőablak elég jó áron volt).

Szóval a konkrét ideális autó amit konfiguráltam volt mondjuk 70 %-a (21 áfával!!!), mint a használt bizonytalan előélettel és gari nélkül, ráadásul hiányos felszereltséggel.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.05.31. 10:26:24

@McZozo: én Páirzsban néztem meg közelebbről az ősszel, ( autossagok.blog.hu/2016/10/09/parizsi_beszamolo_ii_resz#gallery-1476004928_1 ), szerintem eléggé lehangoló volt, becsüccsenhettem az NSX-be ami mellette parkolt, na egy Civitől (na jó mondjuk egy Accordtól) én olyan belsőt várnék (más kérdés, hogy az NSX árú autótótól megint mást várnék).

Ha jól sejtem akkor neked egy utsó előtti Civiced van, az egy helyesebb darab, de nekem kimaradt a próbákból, mert az UFO civi elijesztett az áraival.

Tele Peti 2017.05.31. 10:37:56

Ismételjük együtt hangosan:
- A luxusautót nem megvenni drága
- Használt luxusautó nem azért olcsó, mert szar, hanem mert a sok csingilingit javítani többe kerül, mint az autó...

Kérdés?

Ja. És az külön cuki, hogy weltautó az a nagytuti és akkor tényleg annyi kilométer van benne.... nem.

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.05.31. 11:09:14

@qtyuly: Teslarol + a kipufogórendszert csalták el. Nem is tuggy pótolni a szervíz

További magyar hang 2017.05.31. 11:42:26

Audi A5 (~130 ekm) 7 mFt
szerviz 0,7 mFt
Audi A7 (fiatalabb, keveset futott) 15 mFt
beszámítás A5 -4 mFt
szerviz 1,2 mFt
Audi A7 (2 éves, 30 ekm) 18 mFt
beszámítás A7 -8 mFt
szerviz 0.5 mFt

Kb. elköltöttél 20-30 millió forintot 3 xarra ahelyett, hogy vennél egy vadiújat szalonból, amíg összejön a zsé, addig meg jársz egy 1.5 milliós Lagunával.
Tartok tőle, hogy nem Audi fan vagy, hanem sznob.

McZozo 2017.05.31. 14:42:25

@Ződ2000: Igen az ujhoz meg nem volt szerencsem nekem az mk9 van ami a keped elotti abbol alegmagasabb felszereltsegu ez nekem tetszik belul kenyelmesek az anyagok s minden megvan benne ami kell. Az egyetlen bajom vele hogy mivel jobbkormanyos itt a job labam vezetes kozbe nem a kozepkonzolra tamaszkodik hanem az ajtora kene neki de ott meg kimelyitettek hogy tobb hely legyen igy nincs mire tennem a terdem igy kell valamit oda raknom hogy tamasszon ha sokat varosozom varoson kivul nem gaz mert tavolsagtarto tempomat bekapcsol aztan szinte aludni is lehet.
Az ujat meg cask youtubon lattam belulrol es nekem is kicsit Amerikai piacos muanyagnak tunt dehat sajnsos az a valosag hogy a Honda lassan mar cask oda gyart mert europaba a beka feneke aatt van mig amerikaban a Honda civik a belepo auto mint nalunk a suzuky swift volt. igy rengeteget adnak el tavaj tudtommal a novekedesuk is jelentos volt ott

CID.. 2017.05.31. 16:28:13

@McZozo: ", "ezt, és talán nem véletlenül hiányolja ;)

McZozo 2017.05.31. 19:19:29

@CID..: Aha ertem a nyelvtan nacik ujra tamadnak :)

Bilok 2017.05.31. 19:23:04

@mioporfeszosz: "Valaha a prémiumautó minőséget és tartósságot is jelentett, most mind ugyanaz a szemét, ha "prémium", ha nem. "
Van benne igazság, sőt én inkább azt mondanám, hogy "nem-prémiumból" jobb eséllyel veszel "nem-szemetet", ha mondjuk az üzembiztonság a szempont, nem pedig az, mennyi felesleges kütyü nyalja a s.gged, amikor éppen működik.
És a poszter nem "valaha" vett 3 Audit egymás után, hanem most, ezért írtam, hogy egy minimális tájékozódással elkerülhette volna a tátott szájjal rohangálást a f.szerdőben. :)
"Ezek a kocsik (A7) azoknak készülnek, akik euroban(!) zsonglőrködnek a milliókkal. De legalábbis euro százezrekkel."
Szerintem a poszternek nem ez az igazi baja. Egy prémiumautó-tulajdonos elfogadja a magasabb fenntartási költségeket, de ha még ilyen áron is olyan megbízhatóságot kap, amiért én simán felgyújtanám a fillérekből fenntartható, lassan nagykorú Daewoo-mat, azt azért nehéz benyelni. Úgy értem, ha százszor ennyi pénze lenne a poszternek, akkor is besz.rt volna mind a 3 Audija.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.31. 20:49:12

Szar autót adott el neki a használtautó kereskedő? Nem hiszem el, ez teljességgel lehetetlen, azok kivétel nélkül mind grál lovagok.

Denise Hogyisdugják 2017.05.31. 21:14:31

bmw-s barátaimnak már sokszor és több millió forintnyi javítási számla után is elmondtam: a prémium szó nem a minőséget takarja, hanem a felárat a vásárláskor, javításkor és karbantartáskor... de "bazmeg ez egy BÉEMVÉ!" ők ugyanolyan balfék márkabuzik, mint az audis csóka. 10-15 mió között szór egy a7-es 30tkm-mel, abból már vadonatúj és még jó ideig hibátlan mazda6 is kitelik. és még a pohártartóért sem kell felárat fizetni, mint az ún prémiumautóknál

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.05.31. 22:47:28

@Denise Hogyisdugják: csakhogy a mazdából hiányzik a prémium fícsörök 80%, de még alapvető dolgok is néha kimaradnak, mint egy rendes bézs belső, korrekt ülések.

És azért a japánoknál is belefuthatsz bénázásokba...

Dikusz 2017.05.31. 22:52:08

@stakeholder Manyecs: visszakaptad a nyuszicsibédet? :)))

Serivor 2017.06.01. 00:11:54

Amit a poszter elvert a használt romokra, annak a negyedéből beleülhetett volna egy vadiúj A4-esbe, ami a világból is kimegy, és még a seggét is kinyalják.

Van az úgy, hogy az ember gyerekkori álma baromság.
Ez egy fillérbaszó mentalitással összekötve életveszélyes.

Ha az lett volna az álma, hogy áthajózza az óceánt, nekivág egy ócska motorcsónakkal?!

Denise Hogyisdugják 2017.06.01. 08:31:03

@Ződ2000: a bézs belső ízlés kérdése, személy szerint kisgyerekkel nem annyira preferálom. gesztusvezérlés, meg efféle parasztvakításokra gondoltál? csak mert most ránéztem a tíz millát alulról verdeső mazda6 csúcsra és alap benne minden, amiért az audi az a4-re pénzt is felszámol a 11-12 millás ársávban: sávelhagyás- és holttérfigyelő, táblafelismerő, adaptív tempomat, led-fényszóró... hogy csak a biztonság szempontjából fontosabbakat említsem. (mai konfigurátor adatok a mazda.hu-ról és az audi.hu-ról)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.06.01. 09:35:23

@Denise Hogyisdugják: 1. igényes belső. Ebbe bele tartozik a bézs bőr, ami tisztítható és viszonlyag jól bírja a gyerekes strapát, nem melegszik a napon úgy mint a fekete bőr. A Volvónál minimális felára volt egy igényes fa betétnek, ősszességében így egy elég hangulatos belsőt kapsz ami tágasabbnak is érződik. A CX5 belseje sokkal lehangolóbb volt (bekor az alu-utánzat, fekete anyagok, gagyi ülések és érzetre passzentosabb belső)

A Volvo esetében voltak olyan innovációk, mint a cross traffic alert vagy a BLIS, ami kifejezetten jól jött, jobban mint pl a City safety amit az NCAP miatt lekezdtek a knokurensek is beletenni. (mondjuk ez nem természetes minden prémiummárkánál sem), ezek a modellváltás előtt nem voltak benne a CX5-ösben.

Az új esetében felhozták az anyagokat és az opciókat, de nem tudom hogy mennyire igazak azok a hiányosságok amelyeket az első bekezdésben vázoltam.

telkoe 2017.06.01. 10:18:21

@Serivor: Van aki megtette egy ócska vitorlással és nem nyafogott utána hogy nem felelt meg az üzleti életben elfoglalt poziciójának
m.cdn.blog.hu/ko/konyves/image/1006/Maldives_szigeten_horgonyzok.jpg

eq2 2017.06.01. 12:00:23

Kedves József!

A weltautó rossz választás volt 100%-ban. Hasonló módon jártam velük és nem a márkával volt a gond. A legutolsó autóra csak annyit kérdeznék maga szerint ki ad el 2 évesen 30.000 km-rel egy Audi A7-est? A megszorult milliomos? Ezt maga sem gondolhatja komolyan.... Próbáljon egy új autót venni/lizingelni és meg fogja látni a különbséget a törött/gányolt/kamu autó és az Audi között.

Ahogy a Porsche Hungária Minőségbiztosítási vezetője fogalmazott nekem:

- Nézze xy úr örüljön, hogy nem egy drótkerítéses kereskedésben vette itt ha lenyeli a veszteségeket akkor visszakaphatja az árát.

Én fél év fenyegetőzés után visszanyertem a pénzt csak az addigi fél milliót buktam. Egy másik kereskedőnél vettem egy új ugyanolyan autót amit most adtam el 200.000 hibamentes km után.

McZozo 2017.06.01. 12:45:08

@Ződ2000: mazdanal is modell kerdese volt volt japan mazdam xedos 6 ami a vilagbol kiment full luxus votl a maga idejeben es soha semi Baja nem volt. meg volt spanyol fordos mazdam is ami egy hulladek volt es mar 60k kilometerrel teljes general kelett rajta vegezni mert minden megpusztult.
A bezs belsorol meg annyit hogy nagyon szep meg fain 9volt szerencsem hozza anno egy fullos roverbe de azt a szopast mikor ki akarsz latni a szelvedon mert a bezs belso ugy tukrozodik hogy elkepzelni nem lehet en azota cask sotet fekete vagy szurke belsovel veszek autot

haXXor 2017.06.01. 13:30:17

Jótanács: konszernszart nem veszünk, mert legyen Skoda, Audi, Dacia vagy a tökömtudja mi, az szar lesz.

Amúgy teljesen jogos a felháborodása az Úrnak. Kibaszott idegesítő dolgok ezek. Jártam én is így, igaz csak egy csóró 206-ossal, de akinek volt valaha is a 2001-es szériából (NFU motorkóddal), az tudja milyen amikor kifizeti az autó vételárát szervizre, cirka 1 év alatt.

Péter 2 2017.06.01. 14:16:54

@Ződ2000: Az enyémben már húsz évvel ezelőtt is volt bézs belső (én nem azzal vettem, mert túl kényesnek tartom, főleg gyerekek mellett, de ettől még lehetett volna). És nem Audi. Sőt, nem is német. Szóval, azért ez nem nagyon érv, ismerjük be.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.06.01. 14:34:25

@Péter 2: már pedig a CX5-ösnél biztos nem volt 2 éve...
autossagok.blog.hu/2014/09/05/mazda_cx5_teszt
Egyrészt a bézs bőrnek volt valami extra felára (gondolom jobb bőrből készült, bár valszeg az is granulátum, amivel mondjuk nekem semmi bajom, a fekete meg asszem műbőr (vagyis műanyag)).

De minden esetben ugyanabba a fekete beltérbe kerülnek az ülések, bézs ülés esetén bézs bőr kerül a könyöklő körüli ajtóbetétre.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.06.01. 14:44:51

@McZozo: normálisan a műszerfal tetejének feketének kell lennie, valami ilyesmi: assets.volvocars.com/us/~/media/us/images/xc60/interior-gallery/volvo_xc60_interior_viewback2front_v1.jpg?w=200

A svédeknél a full bézs esetén is barna a tökröződése hajlamos rész, amit kérhettél akár feketében is. Pl a V70-esnél úgy kértük a full Beige belsőt (bézs ajtópanel, bézs tetőborítás, és alapból bézs kormány/váltókar és barna műszerfaltető), hogy a (koszolásra hajlamos) kormány és váltókar (és ilyenkor a műszerfaltető) legyen fekete.

Ha pedig fekete belsőt kérsz, akkor is kérheted az üléseket és az ajtóbetéteket más színben (a Mazda cx5 mindössze ennyit tudott, törtfehér bőrüléssel). A volvónál a feketéhez is volt egy sor lehetőséged.

Borzasztó Károly 2017.06.01. 15:34:20

Szerintem Józsefnek egy 0 km-es Audi A7-et kellene vennie. Az lenne a tuti!

Dzsontra Volta 2017.06.01. 21:45:45

A prémiumnak csúfolt járművek fenntartása is prémium számlákat eredményez, a legtöbb magyarországon üzembe helyezett ilyesmi autó az első nem garanciális meghibásodásig van hajtva szinte karbantartás nélkül (ilyenkor kerül a nepperekhez), tisztelet a kivételnek, szóval ilyenből szinte csak szopórollert lehet kapni egy normális autó árának többszöröséért.

2017.06.02. 02:09:25

@Serivor: nana, a vadiúj a4 annyira jó volt, hogy azóta nem veszek a konszern termékeiből...az első 4 ev alatt két turbó, nem, nem az én hibámból, konstrukciós hiba. Valami elektromos izé, ami a központi jelet osztja szét a hengerek között, konstrukciós hiba. A vezérmű tengely fogaskerekét megette a lánc, tervezési vagy anyagminőségi hiba. Szervó elszállt. Féltengely elkopott. tervezési hiba. A multilink futómű 4p ezrenkénti cseréje. Tervezési hiba. ABS csere BOSH . AMI FOSH.
Központi vezérlés elszállt. nem tudom , mi okból.
Mindez 4 év alatt...a hibák megállapítása igazságügy szakértő tollából származik.
a porshe hungária hozzáállása kritikán aluli volt...
A futóművet gariban cserélték egy éves koráig, aztán ki akarták számlázni teljes áron...

2017.06.02. 02:14:25

@Ződ2000: a kis volvo készül világos műszerfallal is, az autó jellemző hibájának írják le a tükröződést. Honest John pl.

Brix 2017.06.02. 12:06:17

Én csak egy dolgot tudok tanàcsolni: le kell szàmolni az illúziókkal és kell felejteni a német prémiumautókat! Már mindenféle autóm volt, és végül kikötöttem a Toyota mellett...A németek màr nem tudnak jó autót gyàrtani, és a diesel motorok sem a jövő technológiàjàt jelentik...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.06.02. 15:14:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: az S40 finoman szólva is rémes színei voltak (és tényleg bézs volt a műszerfalborítás is), tudom, mert ez volt az egyik legnagyobb bajom vele amikor megrendeltem (a szürke volt kapható sötét felsővel) :)
A C30 sokkal jobb volt ebből a szempontból, rendelhettél hozzá R design sportkormány ésszerű áron (+/-130EUR), és volt igazi bézs/ fekete belső is, ami a valódi fának ható berakással egész jól mutatott az alsőközepesek között.
De az S40-t annak idején a prémiumközepesek közé szánták, az S60 kivezetésével (szerencsére nem tették).
@Brix: akkor készülj fel még egy vagy két utolsó nagy illúzióra :)

Burgermeister 2018.10.05. 10:56:59

Weltauto egy penzeszsakot latott benned es radmelegitette az aktualis
Szarjukat!
süti beállítások módosítása