Tékozló Homár

Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, csak úgy vehetsz egy légkondit otthonra!

2017.05.31. 09:09 | Homár Hilda | 185 komment

le_gkondi_ciona_lo_k-600x330.jpg

Jön a nyár, és vele az utóbbi években egyre brutálisabb kánikulaszezon, ami főleg a városokban csinálja ki az embereket. Nem csoda, ha egyre többen adják fel a küzdelmet a hőséggel, és a hagyományos módszereket (vizes lepedő, huzat) sutba dobva feccölnek nem kevés pénzt a nyári rezsit is alaposan megdobó, de az életkörülményeket tekintve megváltást jelentő légkondikba. Amiknek a beszerelése mint az alábbi levélből is kiderül, nem is olyan egyszerű. (A szabályzásról itt és itt olvashattok okosakat.)

Sziasztok!

Klíma rendeléssel és beszereléssel kapcsolatos kálváriánkat szeretném megosztani Veletek:

Egy debreceni társasház tetőtéri lakásába szeretnénk beszereltetni klímát. Előrelátóak voltunk, márciusban rendeltünk egyet az emagról, akciós áron a 3,5 kW-os, Daewoo kílmát 100.000 forintért tudtuk volna beszerezni. Mint megtudtuk, klímát venni csak úgy nem lehet, a bolt kizárólag akkor küldi el, ha én előtte postai úton eljuttatok hozzájuk egy nyilatkozatot egy hivatalos klíma szerelőtől, hogy igen, ő vállalja a felrakást. Erről semmi utalást nem találtunk a megrendelés folyamán mellesleg, akkor derült ki a dolog, amikor eltelt 2 hét és felhívtuk őket, hogy mikorra várjuk a csomagot? De oké, nem gond, megtudtuk mi a menet, szóval elkezdtünk klíma szerelőt kutatni.

Mint kiderült, nem olyan könnyű egy ilyen kis városban olyan embert találni, aki hajlandó kimászni a hatodikon a tetőre. A legtöbb szerelő lekoptatott, hogy ők ugyan ilyet nem vállalnak. Nagy nehezen ráakadtunk két emberékre, akik eljöttek, felmérték a lakást, személyesen megbeszéltünk mindent, igen, kell a nyilatkozat, igen ők adnak majd, de addig is eljönnek, becsövezik a falat, hogy azzal is haladjunk. El is jöttek, ki is vésték a falat, behúzták a csövet, felszerelték a tetőn a kinti konzolt, úgy tűnt minden halad mint a karikacsapás. Aztán elkezdtek makogni, hogy meg kell újítani a papírjukat, mert jelenleg nem tudnak olyan igazolást adni amivel a klímát meg lehetne rendelni. Egy hónapig hitegettek minket hétről hétre, hogy küldik a papírt, de nem lett belőle semmi. Egy hónap után már nem vették fel a telefont nekünk. A csövezésért akkor ott zsebbe 40.000 forintot azért elkértek persze, számlát azóta sem láttunk.

Már április végén jártunk, amikor az extreme digital is akciózni kezdett, ugyanilyen teljesítményű Whirlpool klíma került szintén 100.000 forintba. Mivel tartottunk tőle, hogy az emag lassan törli a megrendelést, megrendeltük a edigitalról ezt a másikat. Ott már tájékoztattak a vásárlás folyamán, hogy bizony kell ez a tanúsítvány, de ha a Whirlpool szakszervizt választjuk, akkor nem csak hogy a papírt kapjuk meg, hanem a gyári 2 év gari mellé +2 évet! Nem is kellett több, hívtuk a debreceni márkaszervizt. Itt aztán nagy büszkén közölte az úriember, hogy nem csak Debrecenben, egész Kelet-Magyarországon ő van egyedül hivatalos szakszerviz, de el ne képzeljük, hogy ő kimászik a hatodikon a tetőre, azt csak a hülyék csinálják meg. Mondtuk hogy oké, semmi gond, biztos van olyan alvállalkozója, ismerőse, akárkicsodája aki ezt el tudja vállalni. Megvetően jött a válasz, hogy nincs. Kérdeztük, hogy ebben az esetben mi van a +2 év garanciával, a cég nem tudja hozzá biztosítani a megfelelő feltételeket? De nem hatottuk meg, lerázott minket.

Ezután személyes látogatást tettünk a debreceni edigitálban, ahol szintén csak ezt az embert tudták ajánlani, és amikor mondtuk, hogy mi a gond, csak a vállukat vonogatták, hogy ők ezzel nem tudnak mit kezdeni.

Elengedtük ezt is, újra hívogatni kezdtünk mindenkit aki a google szerint klímát szerel Debrecenben. Egy ember megígérte, hogy elküldi a tanúsítványt, 5 napot vártunk rá, utána már az sem vettem fel a telefont. A legtöbben arra hivatkoznak, hogy nem másznak ki a hatodikra. Aztán végre, VÉGRE jött egy őszinte szerelő: neki ez a buli marhára nem éri meg, csak akkor ha 150.000-160.0000 forintért tőle vesszük meg a klímát. Mint kiderül minden szerelő ilyen áron tudja adni azt a teljesítményű klímát, amit mi 50-60e forinttal olcsóbban akarunk megvenni.

És kész vége, meg vagyunk lőve, mert aki tanúsítványt adhatna nem ad, csak ha le tudja húzni rajtunk azt a +50ezres hasznot, a kis "csóró" szerelő aki meg hajlandó lenne feltenni nekünk, nem rendelkezik olyan papírral, hogy kiállítsa a tanúsítványt. Lassan eljutunk oda, hogy veszünk 150.000 forintért valakitől egy gépet, mert a lakásból hamarosan szauna lesz, de baromi keserű szájízzel tesszük ezt... 

Hát ennyi lett volna, elnézést, hogy nem tudtam rövidebbre fogni, de eléggé ki vagyok már akadva emiatt a marhaság miatt. Köszönöm hogy "meghallgattatok", tök jó a blog, további sikeres működést Nektek :)

Üdv,

Kitti
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2017.05.31. 09:21:12

Légkohndi?
Mióta Edison feltalálta a huzatot, azóta ablaknyitás.

rarabel 2017.05.31. 09:23:02

Ez már a hétvégi lehet.

Bendeguz2017 2017.05.31. 09:32:30

"Elorelatoak voltunk.....emag..."
Nos ezt a reszt nem kommentelem.

Azert a vilag evezredekig elvolt nyaron klima nelkul, en is ugy nottem fel es tuleltuk. Legtobb lakasban nem hogy klima, ventilator sem volt. Ablak kinyit....

Lalikám 2017.05.31. 09:32:52

klímát csak lőrinctől, ha vitya engedi...

.Manyecska 2017.05.31. 09:34:37

@rarabel: :DD ezt egy panelban próbáld ki, nem fog sikerülni, még a sokadikon se, én megszoktam hogy jó hűvös van /félig vízben áll már a ház :D/ meg se moccan a levegő, gondoltam alszunk az erkélyen de még este tízkor is nyomta a meleget a fal:(((....brutál!

Nick-son 2017.05.31. 09:34:52

Néhány kérdés felmerült bennem. Azon a házon, ha elreped egy cserép akkor az örökre úgy marad, mert nem mer senki felmenni kicserélni? :)

A klímáról annyit, hogy jobb olyantól venni aki maga hozza, szereli, de ne daewoo, meg whirpool, meg ilyen vacakokat, ezek nem márkák klímában, el fognak romlani aztán megint senkinek nem lesz "kedve" kánikulában a tetőtökön hömbölögni, te meg ugyanide fogsz írni egy két év múlva. Pont ilyen helyre nem érdemes gagyi vacakot venni.

Vannak normális szerelők akik egy-egy márkát szerelnek, hozzáférnek alkatrészhez supporthoz, azzal van a legkevesebb baj.

Nem akarok senkit reklámozni, de vannak normális klíma márkák is. Többe kerül igaz, de én amit egy korábbi helyre vettem arra nem 2, meg 2+2, hanem 8!!! év garanciát adtak és el is telt ez az idő meghibásodás nélkül !! Évente 5.000 Ft volt a karbantartás aztán helló, pedig ment télen nyáron végig, mert a fűtésre is azt használtam. Na, az egy toshiba volt, csak egy tipp.

Na most a pénzről. Az 50 ezres felárat gondoltátok megspórolni, ami oké, meg dícséretes, de abból 40 -et már számla nélkül ki is csengettetek aztán se klíma, se semmi, csak két cső meg egy vasdarab a tetőn... ahelyett, hogy egy kézből meg lenne minden, intézné a szállítást, a beszerzést, a felrakást, a beüzemelést, hívhatod ha karban kell tartani és intézheted vele a garanciát is, ha kell.

Nick-son 2017.05.31. 09:36:15

Néhány kérdés felmerült bennem. Azon a házon, ha elreped egy cserép akkor az örökre úgy marad, mert nem mer senki felmenni kicserélni? :)

A klímáról annyit, hogy jobb olyantól venni aki maga hozza, szereli, de ne daewoo, meg whirpool, meg ilyen vacakokat, ezek nem márkák klímában, el fognak romlani aztán megint senkinek nem lesz "kedve" kánikulában a tetőtökön hömbölögni, te meg ugyanide fogsz írni egy két év múlva. Pont ilyen helyre nem érdemes gagyi vacakot venni.

Vannak normális szerelők akik egy-egy márkát szerelnek, hozzáférnek alkatrészhez supporthoz, azzal van a legkevesebb baj.

Nem akarok senkit reklámozni, de vannak normális klíma márkák is. Többe kerül igaz, de én amit egy korábbi helyre vettem arra nem 2, meg 2+2, hanem 8!!! év garanciát adtak és el is telt ez az idő meghibásodás nélkül !! Évente 5.000 Ft volt a karbantartás aztán helló, pedig ment télen nyáron végig, mert a fűtésre is azt használtam. Na, az egy toshiba volt, csak egy tipp.

Na most a pénzről. Az 50 ezres felárat gondoltátok megspórolni, ami oké, meg dícséretes, de abból 40 -et már számla nélkül ki is csengettetek aztán se klíma, se semmi, csak két cső meg egy vasdarab a tetőn... ahelyett, hogy egy kézből meg lenne minden, intézné a szállítást, a beszerzést, a felrakást, a beüzemelést, hívhatod ha karban kell tartani és intézheted vele a garanciát is, ha kell.

.Manyecska 2017.05.31. 09:37:35

Azok a mobilklímák is marha jól hűtenek ott csak a falba kell likat fúrni a kivezetőcsőnek!!

enrico palazzo 2017.05.31. 09:39:17

Tényleg 100e+ Ft kiadásnál először hívtok egy barmot, aki falat vés feketén és elhiszitek neki, hogy lesz majd tanúsítvány? Sajnálom a posztert, meg tényleg szánalmas ez a hozzáállás az eladó/szerviz/klimaxostól, de olyan beruházásnál, ami véglegesen érinti a lakást, miért addig terjed az előrelátás, hogy hamarabb és olcsóbban megrendelem?

Klafa 2017.05.31. 09:52:56

Jaja, klímából toshibát köll venni.

Leadfoot 2017.05.31. 09:53:51

@Bendeguz2017: Az ablak kinyitása sokszor a legrosszabb, amit tehetsz.
Ugyanis az nem segít, ha kintről dől be a 35 fok.

Éjjel kell szellőztetni, esetleg délelőtt még egy kicsit, aztán délutánra szigorúan hermetikusan bezárni mindent.

Nálam van klíma, de nagyon ritkán használom, egy-egy nyáron talán 5-6-7 napot. A fenti módszerrel és egy ventilátorral elvagyok.

fifibá55 2017.05.31. 10:06:17

Profi klímaszerelők ipari alpinistákkal működnek együtt. Klímaszerelés folyamata a gyakorlatban:
1. Eldöntöm, hogy klímát akarok.
2. Egy klímás céget megbízok a kivitelezéssel.
3. Amikor kész és beüzemelt, a papírok ellenőrzése után átutalom a végösszeget vagy kártyával helyben kifizetem.
Ez ált. kb. 2-3 héten belül lebonyolódik.

Hogy többe kerül, mint ha én legóznám össze akciókból? Többe. De elkészül.

Sáros Hilda 2017.05.31. 10:19:43

@Nick-son: "Azon a házon, ha elreped egy cserép akkor az örökre úgy marad, mert nem mer senki felmenni kicserélni? :)"
Tetőfedő nem szerel klímát.. klímás nem biztos hogy szeret kimászkálni a tetőre.

"de ne daewoo, meg whirpool, meg ilyen vacakokat, ezek nem márkák klímában"
Nekünk 2db Orion klíma van.. kb 12 éve.. jelenleg is hibátlanul üzemelnek

KaTe 2017.05.31. 10:28:21

@Nick-son: Mivel társasházról van szó, majd a közös képviselő, illetve a ház műszaki felelőse fogad egy vállalkozót, aki nagyon sok pénzért (érts. a normál ár többszöröséért) hajlandó lesz felmenni, hogy kijavítsa a cserepet. Amúgy hatemeletes házaknál te szoktál látni cserepet a ház tetején? :(

Kedves Kitti! Örök érvényű szabály a jövőre nézve: Ha BÁRKI BÁRMILYEN munkálatot végez a lakásotokon belül, akkor nem kell jópofizni, meg mély barátságot kötni egymással. A munka végeztével, a fizetésnél számlát kell kérni. Ennyi a feladat. Ha nem ad számlát, szólsz neki, hogy nem lesztek jóban, pláne nem a hatósággal, úgyhogy iparkodjék.

Aki végül felajánlotta, hogy beszereli a klímát, ha tőle veszitek meg, az mennyi munkaköltséget kért volna ezért? Szerinted miért akciózzák agyba-főbe a silányabbnál silányabb klímákat a boltokban?

Ha már rááldoztok egy jelentősebb összeget, miért kell megint a legolcsóbb (EMAG, BAZZZ!!!!!) hülyeségekbe kapaszkodni? Miért nem lehet megérteni, hogy 150.0000 a klíma, +50.000 a beszerelés?! Egyáltalán azt tudjuk, hogy milyen klímát hozott volna a szerelő?! Arról vajon a bolt tehet, hogy minden klímaszerelő Ausztriában vagy Németországban szerelgeti a klímát?! A törvény maga elhibázott, ez tény, de amennyi seg***j van az országban, érthető, hogy lassan már a mennyezetei lámpa cseréjéhez is kötelezően villanyszerelőt kell hívni.

Apropó, társasház. Még mielőtt a klímaszerelő befejezné a kültéri egység szerelését, ellenőriztessétek vele, hogy a kültériből bejövő kábelek mennyire "rezegtetik" a falat, nálunk például az esőcsepp frankón kopogtatja, azóta minitetőt kellett építenem a kültéri egység felé, hogy az éjszakai eső ne verjen fel békés álmomból.

KaTe 2017.05.31. 10:31:45

@Leadfoot: A hermetikus lezárás eredménye = 70% páratartalom, megdöglök a fülledt melegben. Ha nem vagyok otthon, a legtöbb, amit tehetek, hogy behúzom a függönyöket, lehúzom az összes redőnyt és 20 perccel az érkezésem előtt, androidos appról elindítom a klímát. (mert ilyen kib**** menő vagyok)

Ennyi.

Sáros Hilda 2017.05.31. 10:34:15

@KaTe: Társasházban ha utcafrontra rakod a kültérit akkor nem kell már valami engedély?? Mintha hallottam volna ilyet.

KaTe 2017.05.31. 10:40:15

@Sáros Hilda: Tudtommal akkor nem lehet, ha a ház műemlék besorolású. Bár erre is van megoldás, pl. kibaszod az erkélyre. A probléma akkor van, ha pl. közös képviselő kukacoskodik, mert mondjuk nincs saját erkélyed, hanem a ház falára akarod felfúrni, ami közös tulajdon, tehát meg kell szerezni a többség beleegyezését. Amúgy az internet tele van jobbnál-jobb rémtörténetekkel ezzel kapcsolatban, szóval nézz utána, ha érdekel. :)

Sáros Hilda 2017.05.31. 10:41:12

@KaTe: Annyira nem :) De köszi a felvilágosítást.. :)

Kutyahoroszkóp 2017.05.31. 10:44:49

Személj szerint a klímazajt bírom a legjobban. Meg mikor a tulaj a zajszarát nem akarja elismerni, ő nem is érti miről van szó... Hijába, szarnak nincs gazdája.

melaena 2017.05.31. 10:48:47

villanyoranal is ez van.
a regisztralt villanyszerelok aranyaron dolgoznak,es sose ernek ra.
mas meg nem nyulhat a plombahoz.

itt a karrierlehetoseg.

egyebkent ablakosok kozul is van sok,aki magasan nem dolgozik, de ott azert ritkabb.

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.05.31. 10:52:34

Az volt már hogy fillérbaszó aki pár W-os klimát vesz?
Nekem hűtőkamrám van!

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.05.31. 10:55:02

@KaTe: androidos appról elindítom a klímát. (mert ilyen kib**** menő vagyok)"

Komornyikra nem tellik?

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.05.31. 10:56:37

@melaena: hát pedig az ablakszereléshez nem kell épületen kívül dolgozni, de egy fene, ha a purhab kinyomáshoz nem mer kihajolni, kihajolok én. Egyébként ész megáll, én se megyek hajóra dolgozni, mert tengeribeteg leszek, minek meg ablakosnak aki fél a magasban?

CID.. 2017.05.31. 11:02:29

@Nick-son: Azért egy repedt cserép kicserélése, közel sem annyira nagy munka, mint egy klíma kültérijének felszerelése.

Ha a poszter hív egy emelőkosaras darut, szerintem bármelyik klímaszerelő megcsinálja neki. Javaslom mennjen ki a hatodikon a cseréptetőre, oszt rádöbben miért nem akarják megcsinálni...

CID.. 2017.05.31. 11:04:32

@melaena: brutál pénzeket szakítanak, csak kapcsolat kell az áramszolgáltatóhoz, hogy bekerülhess a puncsos körbe.

KaTe 2017.05.31. 11:07:34

@horex: Az app maga a komornyik. (viccet félretéve, eddig ha kétszer használtam életemben azt az appot, mivel a riasztó sem nagyon szereti, ha az egyik szobai infra hirtelen hideg/meleg szelet kap.

KaTe 2017.05.31. 11:12:47

Amúgy a posztoló mit szólna egy mobilklímához? Ha már úgy is van egy lyuk a falon, kinyomja a csövet azon, probléma megoldva.

Cseber Lajos 2017.05.31. 11:19:16

Én tavaly nyáron vettem egy mennyezeti ventillátort, és nyugodtan ajánlhatom a klíma helyett. Alig van hangja, és abszolút kellemes környezetet biztosít, észre sem veszed, hogy megy. Nem rekedsz be, nem jön rád a hideg levegő.

Tehetséges ugandai buzi 2017.05.31. 11:19:29

@Kutyahoroszkóp:

- Csapágyas a légkondi ventije és kibaszott hangosan nyikorog!
- Nem hallom, amit mondasz, mert csapágyas a légkondi ventije és kibaszott hangosan nyikorog!

A viccet félretéve az én Pana légkondim olyan halk, mint a macska a forró bádogtetőn. Pedig zárt udvaron van, ami visszaveri, felerősíti a hangokat. Aláállsz és akkor se hallasz szinte semmit.

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.05.31. 11:26:24

@KaTe: Az appot te kezeled, míg a komornyik felhív engem, akár tárgyalás közben is, hogy mikorra kapcsolja be a klímát
mafab.hu/static/2014t/285/20/54592_28.jpg
Ez olyan úri :)

.Manyecska 2017.05.31. 11:26:50

@Cseber Lajos: és kellemes? gyerek szobájába akarok pont venni már ki is néztem tegnap:) nekem is tetszenek. Főleg amikor a macska fennakadt rajta..

Terézágyú 2017.05.31. 11:36:59

Szerettyük mink a magyar válallkozókot.

nagyot nől a szemünkbe ha kiderül egy pószterrül is hogy vállalkozó.

Kutyahoroszkóp 2017.05.31. 11:44:02

@Tehetséges ugandai buzi: elismerem, hogy vannak kútúrátabb megoldások. Ez a ritkábbik.

Terézágyú 2017.05.31. 11:47:27

Egyébként igen, a klíma szerintem is inkább csak státusszimbólum, urizálás, ahogy tetszik...
Nyilván van olyan lakás (panelházban, délre néző ablakokkal), ahol szükség van rá - de szerintem a redőny, vastag függöny stb. a sokkal olcsóbb és környezetkímélőbb megoldás...

És persze: mindenki szeret feljebb és feljebb költözni: na igen, a földszinti lakásban hűvös van, pech, ugye?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2017.05.31. 11:47:51

Klímát, gázkazánt, atomerőművet nem veszünk "akcijósan", hanem megrendeljük a kivitelezőtől. Még kerékpárt sem veszünk, se villámboltból, se hipermarketből, mert csak akkor akciós, ha elviszed a szerelőhöz, hogy összerakja, beállítsa, meghúzza stb. Ezért elkér 3-8-15 eFt-ot, és amennyit az akciósért fizetnénk, annyiért a szakszervizben menetkészen vehetünk.
A poszt toló annyit spórolhatott volna, hogy a számlátlan csövezőknek szól, hogy hozzanak neki papírt egy húszasért. Hoztak volna...

melaena 2017.05.31. 11:49:17

@Sáros Hilda:
Oriasi mazlid van,tedd ossze a ket kezed.
Van a technika,hauser,hausmeister,hyundai,russel hobbs es a tobbi legeslegalja marka.
Na az Orion ezek alatt van eggyel.
Az ismerettsegi koromben minden orion muszaki cikk rovid idon belul eleimere hullott,es altalaban amig mukodtek,addig is eros kompromissumokkal.

.Manyecska 2017.05.31. 11:49:20

@Tehetséges ugandai buzi: itt egy kutya van egy ajtóval arrébb az irodában, most volt egy "kisebb" összetűzése a postással /!/-majd leestem a székről úgy megijedtem megugatta aztán megtámadta :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2017.05.31. 11:49:29

@Terézágyú: Nem lakhat mindenki északkeletre (sem) néző szuterénben. Az általános felmelegedés nemcsak tüncikézésekben nyilvánul meg.

.Manyecska 2017.05.31. 11:52:50

Nekem is Orion légtisztítóm van, ha jeget teszel belé hűt is:) évek óta kutya baja. Klímából a Fujitsu ami itt borzolja a kedélyeket a zirodában ezzel szerintem halottasházat is lehetne üzemeltetni :D

Szíriuszi Zsidó Gyíkember 2017.05.31. 11:55:55

Az én hálószobám ablaka déli fekvésű. Vettem egy kábé két négyzetméteres hővisszaverő fóliát a Bricostore-ban, ami olyasmi, mint egy polifoam rétegre ragasztott alufólia és nyáron belülről betámasztom az ablaknyílásba. Ezt általában a háztetőkre rakják a cserepek alá. Ennek a barkácsmegoldásnak olyan jó a hatásfoka, hogy a legnagyobb nyári negyvenfokos banánérlelő melegben is hűvös volt a szoba.

melaena 2017.05.31. 11:57:28

@CID..:
fasza,bar en olyan melot,amiben realis eselye van,hogy vagy en,vagy vki mas megdoglik (buszsofor,villanyszerelo,sebesz stb ..) semmi penzert nem vallalnek.

.Manyecska 2017.05.31. 11:58:18

@Szíriuszi Zsidó Gyíkember: kivéve a panelt, ott kettő centi a szigetelés:(@Kitalátor (másként) gondolkodó: a Reactornak meg kézi hamvasztója. Kisállat-temetőt akarunk most üzemeltetni vele. ugyan epromokat éget vele szerintem de hörcsögnek, stb. pont jó lesz, de még vele is meg kell beszélnem..

KaTe 2017.05.31. 12:00:00

@Terézágyú: Tudtad, hogy vannak olyan klímák, amik nem csak hűteni, de fűteni is tudnak? Képzeld el, amikor október elején, vagy április végén, amikor még nincs fűtésszezon, de az időjárás erről nem vesz tudomást és kitalálja, hogy akkor legyen tartósan 10-15 fok. Nagyjából 2 nap alatt áthűl az egész panel. Persze nem fogsz megfagyni, a távhőt ezért el se indítják, te viszont nem akarsz 18 fokban tartózkodni. Egy átlagos klíma egy 60-70 négyzetméteres lakást simán ki tud fűteni ilyenkor.

Terézágyú 2017.05.31. 12:01:10

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
"Nem lakhat mindenki északkeletre (sem) néző szuterénben"

De nyilván mindenki undorral utasít el egy ilyet, és mindenki tapsikol a délre néző, nagy ablakokkal rendelkező (jaj, de szép napos) lakásoknak...

Ahelyett, hogy észrevennék a hátrányait is.

"Az általános felmelegedés nemcsak tüncikézésekben nyilvánul meg. "
Nem tudom mi az a tüncikézés.

Nick-son 2017.05.31. 12:03:05

@CID..: ha már valaki fent van a tetőn édes mindegy, hogy kicserél egy cserepet, vagy felrögzít egy darab vasat, de oké én elfogadom nem mindenkinek való ez a munka, meg nem is egyszerű, nem véletlen nem ingyen csinálják.

Ezek a kosaras autók a hatodikra nem igen érnek fel, bár biztos van olyan, végül is fel is állványoztathatják az egész házat és akkor az ablakkereteket is le tudják szépen pucolni. :) Aztán ahányszor összefossa magát az emagos vacak annyiszor.

Erre az egész kérdésre az a megoldás, hogy ahogyan írtam is egy normális céget kell keresni, eleve átbeszélni mire van szükség, mi mit fogyaszt, méretezni, megnézni a villamos hálózat mit bír, kell-e valami aztán megrendelni, hogy csinálják meg. Ja, hát persze pénzért, de meg fogják csinálni és a normális méretezés és kivitelezés miatt jobb is lesz ezerszer mint az emagról rendelt vacakok, ha jó céget és megfelelő terméket választottak akkor sok évig boldogan fogják használni.

Egy normális cégnek vagy van erre embere, vagy van hozzá kapcsolata, hogy megcsinálja a kültéri részét a munkának.

A magasság meg olyan dolog, hogy én pl. egy családi házban lakok amibe teljesen szükségtelen a klíma, mert kellemes idő van nyáron is, ámbár könnyű lenne felszerelni, max egy létra kellene hozzá, de még azt is tudok adni. No de nem kell. Aki meg 6 emeletesben lakik tetőtérben neki viszont kell, csak nyilván magasan van. Pincébe nem gyakran kérnek klímát.

Egyszer volt olyan az életemben, hogy egy ilyen "mester" meg akarta magyarázni, hogy ami a dolga lenne az nem lehet! megcsinálni. Amíg ezt magyarázta ellopták a motorom amivel a helyszín közelében parkoltam le. Utána két héttel beszéltem másokkal, érdekes módon volt aki megcsinálta a "lehetetlent". A motor évek múlva meglett.

Tehetséges ugandai buzi 2017.05.31. 12:04:00

@stakeholder Manyecs: Ezt nem értem. Ha én kutya lennék, akkor nem hívnám fel az áldozat figyelmét előzetes ugatással, hanem némán és orvul harapnék ki másfél-két kiló húst a segge partjából.

Így sokkal nagyobb lenne a meglepetés ereje.

.Manyecska 2017.05.31. 12:18:34

@Tehetséges ugandai buzi: ez folyamatosan ugat már :D...úszik a szoba felborították a vizestálját a pankráció közben :D

pocokgeci 2017.05.31. 12:40:02

es nincs hiva se enne

CID.. 2017.05.31. 12:48:43

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Ezt sejtettük, mármint a gázkamrát :D

@melaena: Áhh, pár ember elhullik fel se tűnne. Egyébként akik a villanyórákat beszerelik, túl nagy kárt nem tudnak okozni, a biztosíték a fee relé utána van.
Mondj egy szakmát ahol magadban, vagy másban nem tudsz kárt tenni;)

melaena 2017.05.31. 12:51:58

@CID..:
Nem hiszem,hogy van olyan,aki csak villanyorakat szerel fel.
Az olyan lenne,mint a fogorvos,aki csak tomessel foglalkozik.

Azert egy bolti elado,vagy informatikusnal joval kisebb a halalos munkahelyi baleset/muhiba eselye,mint a felsoroltaknal.
Ezert kerult be a realis szo.

Dezsike 2017.05.31. 12:52:42

Ha van erkély és nem sajnálod a helyet és az esetleges plusz pénzt a hosszabb csöveknek, oda is ki lehet tenni a kültérit. Rengeteg társasházban látom ezt a megoldást. Vagy ipari alpinistát kell hívni, de az simán megduplázza a felszerelés költségét. Az erkélyt azért is ajánlom, mert a kondenzvizet tilos az utcára vezetni, az erkélyre lehet tenni gyűjtőt amit időnként le kell önteni a lefolyón, így nem a szobában végződik a ronda cső.

CID.. 2017.05.31. 12:58:34

@Nick-son: 1 cserép max. 5-6 kiló, a klíma kültérije kicsit több és tartok tőle egy ember nem is tudja cipelni.
Azt meg sem említem, ha a szaki vagy szakik k8mennek a hatodikon a cseréptetőre minden féle biztosítás, védőfelszerelés nélkül és meglátja őket az illetékes felügyelet, úgy megbasszák őket, hogy még Terry Black is megírígyelné. Nem véletlenül van ipari aplinista vizsga.

Kutyahoroszkóp 2017.05.31. 13:03:47

Ha beesik a lékondi tekerentyűje, az 50 ezer ám. Kivéve, ha leszarod, mert akkor olcsóbb. Népszerű témák vannak. Száguld a blog.

.Manyecska 2017.05.31. 13:14:01

@Kutyahoroszkóp: az én szerelőm 90ropiért hasalt két órát a vizes füvön, ásott is vagy húsz métert vízvezeték-csere..kúúúúl inkább mint egy idióta informatikusss...:D

CID.. 2017.05.31. 13:21:20

@stakeholder Manyecs: én 30ropiért is hasalok 2 órát a füvön:)

2017.05.31. 13:29:25

A légkondi az tipikusan luxus dolog nálunk, szóval eleve fals volt az elképzelés, hogy majd ócsósítva meg lehet játszani. Akinek légkondi kell, az bakker dobjon rá két kilót, hívjon egy vállalkozót, aki saját cuccal, saját papírozással megcsinálja. Ha nem fussa rá, akkor nem kell urizálni az emagos akcijóssal, mert abból ilyen szopkodás lesz.

avenuer99 2017.05.31. 13:29:58

Biztos lehet szerezni, készíttetni valami schwarz papírt. A boltokban biztos nincs közhiteles, vagy kamarai nyilvántartás a szerelőktől.
Aztán már csak egy ezermester kéz kell.

melaena 2017.05.31. 13:40:55

Nem csak az ilyen daweoo,whrilpoolt erdemes kerulni,de az inverter nelkulieket is.
boven meg er egy otvenest,hogy a futes beinditasa elott,utan (tavsz,osz) meleget tudsz varazsolni a szobaba.

Cseber Lajos 2017.05.31. 13:42:01

@stakeholder Manyecs: tényleg nagyon jó a mennyezeti ventilátor. A felszerelése egy kicsit macerás, ha kemény betonfödém van felettetek. Nekünk ilyen van: www.youtube.com/watch?v=-kEaU_VDQfY
Van még egy trükkje, hogy ki kell egyensúlyozni a lapátokat, és akkor szuper csendes lesz, erre találsz egy csomó videót, pl: www.youtube.com/watch?v=2XayZbaLXmU (ruhacsipesszel is működik).

Terézágyú 2017.05.31. 13:48:00

@CID..:
"én 30ropiért is hasalok 2 órát a füvön:)"
És mennyiért füvezel 2 órát a hasadon?

Leone_510 2017.05.31. 13:57:16

nem is tudom, de csinált itt valamit jól is a posztoló? :),
az előrelátása kimerült a márciusi rendelésben de félek csak azért klikkelt mert az olvasta az emag oldalon hogy akcióóóóó, majd mintha elvágták volna, ha a történetében bármely más esetben lett volna előrelátó már előrébb tartana

lakit 2017.05.31. 14:00:17

Az EMAG oldalán minden általuk forgalmazott klímánál szerepel a figyelmeztetés a vonatkozó kormányrendeletről és hogy addig nem szállítanak, amíg a vásárló nem küldi meg a beszerelési papírt.

CID.. 2017.05.31. 14:03:27

@Terézágyú: Semmi pénzért, nem jön be a fű.

Terézágyú 2017.05.31. 14:05:09

@lakit:
ezzel azt akarod mondani, hogy a pószter, mint derék magyar átlagember, egyszerűen nem olvasta el a fontos információt, ami majd kiüti az ember szemét...? :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.31. 14:21:47

A poszternek miért nem szólt senki lakásvásárlás előtt, hogy a tetrőtéri lakásból nyáron szauna lesz?

A hatvanas években nem volt a buszon és villamoson klíma. Kinyitottuk az ablakokat, és izzadtunk. Ja, lakásban se volt, de akkor meg lementünk a Balcsira, meg a Rómaira.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.31. 14:25:04

@CID..: Haver a cseréptetőt újította fel. Először szépen kikötötte magát, de aztán megunta, vígan szaladgált egy tornacipőben.

CID.. 2017.05.31. 14:54:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Bátor ember, de miért csak egyben, nem volt pénze két lábára venni? :)

CID.. 2017.05.31. 14:58:01

@stakeholder Manyecs: az milyen, én se most , se régen nem próbáltam, de biztos finom lehet! :D

Kutyahoroszkóp 2017.05.31. 15:06:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: csíptetőt olvastam. Meg is jelent előttem egy húzentróger-manufakturha.

2017.05.31. 15:11:52

meg kell tekinteni az interneteken, hogy hogy is néz ki egy olyan papír, majd rajzolni kell egyet és voilá

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2017.05.31. 15:17:46

@CID..: Ha szeretnél, neked is csinálhatok egyet, jó pénzért. Ha megpótolod, akár automatikus hamvasztóval is. ;)
De csak "öncélú" saját egyszeri használatra! Nem ám vállalkozáshoz!

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2017.05.31. 15:18:47

Én egy 160 ezres klímát néztem ki tavaly májusban. Mindenki azt mondta 50 ezer a szerelés, az 210 összesen, remek, megrendelem.
Hívogattam akit csak a google kidobott, augusztus végére esetleg van időpont, az 50 inkább 60, a 160 inkább 180, stb. Egy nap telefonálás után találtam egy céget, klíma (ugyanaz a samsung) 220, szelés 110. Augusztus elején. Mondom leszarom, legyen....
Megcsinálták, aztán a kurvanagy profit közepette úgy szerelték fel, hogy a levegőt nem kiszivattyúzták, hanem lefújatták a klíma gázzal. Plusz a két csövet nem külön-külön szigetelték hanem egymáshoz érve vezették egy külső szigeteléssel. Hát kérem ezek a kibaszott profi minősített szakemberek.
(ui: miután utánaolvastam a sejtéseimnek kellően hangsúlyos fenyegetőzés után kijavították a szigetelést, de persze nagyon utáltak meg én is őket.)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2017.05.31. 15:19:47

@CID..: És ha Manyi alád csúszik közben, akkor is megéri?

A nickben nem engedélyezett karakter található 2017.05.31. 15:24:24

@stakeholder Manyecs:
Fujitsu az az én idegeim nem borzolja, max a szőrt a karomon ha túlzottan lehűti a lakást. De egyébként rokonnál ilyen klíma van, 100% elégedettek vagyunk vele, igaz a teljes lakást nem egyenletesen hűti le de ahol gyakran vagyunk ott csettintésre lesz jó idő.
@Dezsike:
Vagy rá kell áldozni, és belevezetni a csatornába. A fenti fujitsu rokonnál így van megcsinálva...

Terézágyú 2017.05.31. 15:24:30

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
most se értem, de én már nagyon öreg vagyok...

A nickben nem engedélyezett karakter található 2017.05.31. 15:25:43

@stakeholder Manyecs:
Fujitsu az az én idegeim nem borzolja, max a szőrt a karomon ha túlzottan lehűti a lakást. De egyébként rokonnál ilyen klíma van, 100% elégedettek vagyunk vele, igaz a teljes lakást nem egyenletesen hűti le de ahol gyakran vagyunk ott csettintésre lesz jó idő.
@Dezsike:
Vagy rá kell áldozni, és belevezetni a csatornába. A fenti fujitsu rokonnál így van megcsinálva...

A nickben nem engedélyezett karakter található 2017.05.31. 15:27:21

Ez bizony hangsúlyos lett, lehet felfedeztem a neten az új kiabálási formát, duplázást.
@Tehetséges ugandai buzi: viszont biztos lehetek benne hogy a csapágyas venti mellett is jól hallod amit mondok:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2017.05.31. 15:40:50

@Terézágyú: A részvevők kulturális és erkölcsi színvonalát kiválóan reprezentáló képek tüncikézésről:
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--VSIAOHJA--/6zuuT9S4Qd7yUyKes.jpeg
hu.budapestbeacon.com/wp-content/uploads/2017/04/Szabads%C3%A1g-t%C3%A9r-2017.-%C3%A1prilis-15.-Fot%C3%B3-kett%C5%91spont-Hvg.hu_.jpg

"Csak tiszta forrásból" - pontosabban a tüncikézőkkel azonos monocsecsből táplált médiumból!

CID.. 2017.05.31. 15:47:26

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Nem tudom, még sose láttam. Annyira nem lehet ocsmány, a száját meg be lehet tömni:)

Reactor 2017.05.31. 16:39:01

Légkondi? Haha :) én speciel örülök, hogy jó meleg van, aztán télen megint jő a vacogás.
Kár hogy nem lehet eltenni a meleget is hűtőbe, és télen elővenni...izé...várjunk csak... :D

Ám nékem vannak jó honvédségi módCereim a túlhevülés ellen: például, jéKhideg vízbe áSZtatom a pólómat, és úgy veszem fel, kiválóan hűt. Ha pedig hideg italra vágyok, de nincsen, csak langyos, nem kell más hozzá, csak egy kis Mentos, és ivás előtt elrágcsálni vagy kettőt. Bármit is iszol utána, olyan hideg lesz, mint a jég :)
A mobilklíma is egész faja, csak hát a kivezetőcsövet annak is be kell vezetni valahova. Meg az igazából egy-egy szoba lehűtésére jó, nem egy egész lakáséra (mobilklímából az Argo típusút tudom javasolni, már megvan 15 éves, és olyan tipp-topp, mintha most gördült volna ki a futószallagról). Ettől függetlenül sokkal pénztárcabarátabb megoldás, a vizet néha ki kell önteni belőle, oszt kész.
A hatodikon való matatáshoz pedig tényleg jobb ötlet egy szakembert hívni, aki már megszokta a magaZSban való függeszkedést, az átlag panellakó számára csúnya véget érhet a mutatvány.
"Wheeee, I'm flying!......SPLAT!!!!!!!!!!!" :D

.Manyecska 2017.05.31. 16:43:34

@CID..: :DDDD de izé vagy. @Reactor: na most, Te is tekertél most mert én is azzal járok..nem volt fincsi olyan 50 fokos az asztfalt /celsiusban/

Kutyahoroszkóp 2017.05.31. 16:44:54

@Reactor: seggbeöntési kábelként kell elvezetni. A mentoszos cselekmény csak egy érzet, nem? A jékhideg pólós viszont jó. Aki betonrengetegben van, hősziget a hőszigetben, főleg emeleten, annak szar. A többieknek is. Ja igen: nyáron még a szar is büdösebb!

.Manyecska 2017.05.31. 16:49:36

@Reactor: itt nálunk jó hűvös van nem szuterén pedig, északi fekvésű, Ákoséknál meg lehet őrülni még aludni sem tudtam az meg nyugati fekvésű hiába ott a Duna tényleg, xart sem ér.

Bankotsu Mester 2017.05.31. 16:54:35

Kitti, Kitti, miért kell szégyent hozni a debreceniekre?!

Nálunk ez úgy mondják, hogy Kitti "nyitott szájjal bukott rá a faszra". A hírhedt emagot már ismeri, de vásárolj ott nyugodtan, tuti nem égeted meg marad. De mivel nem kellett előre kifizetni, nem is volt baj, max törlik a rendelést.
Félkész munkáért ki a picsa fizet ki számla nélkül 40 ezret? (Jó oké Kitti volt az...)

A whirlpool-os miért nem lett volna jó? Megveszed, adják a tan.t is hozzá és visszahívod a kalapácsos csicskákat, akik 40 ezret már elkértek, hogy jöhetnek felrakni a gépet.

Kitti, Kitti nagyon szép lánynak kell lenned, hogy pótold észbeli hiányosságaidat (meg a magyar nyelvet).

Reactor 2017.05.31. 17:44:12

@stakeholder Manyecs: Most hogy itt a jó idő, kifejezetten jó a kerékpárral tekerni, mint egy átforrósodott fémkoporsóban ülni. Oké, mostanában azokban is van klíma, csak hát akkor meg kétpofára zabálja a benzint a gép...
Ám örülök, hogy még tudod kezelni a meleget, legalább nem forr fel az agyvized túlzottan :) Ákosnál meg...nos, palacsintasütőre se lesz szükség, ott a terasz :D

@Kutyahoroszkóp: Igen, a Mentosos trükk tényleg csak egy érzet, viszont eszméletlen jól működik, és 100%-ra át tudod verni a szervezetedet vele. Így bármilyen italból tudsz hűtőtt innivalót csinálni, és csak 159 forintba kerül 12 szem. A Lidl-ben kapható Nordfresh cukorka is tökéletes erre a célra, de úgy nagyjából bármilyen erős mentolos/eukaliptuszos cucc. Azért a Mentos-t hoztam fel példának, mert eddig az vált be nékem a legjobban, persze nyilván mentholosat kell venni belőle, nem a gyümölcsöst :)
A vizespólós megoldás pluszba még azért is jó, mert ha ráveszel valamit (esetemben a zubbonyt), akkor nem tud felmelegedni, vagy megszáradni, és akár 10-12 óráig is tartja a jó hideget. Sokan nem értik, hogy a 3,14csába nem döglök meg a nyári 40 fokba, amikor még málhamellényt is viselek. Hát íme a titok :D

Itt vidéken még elviselhető a hőség, szerencsére kiváló a környék, van egy nagy folyó, és számos tó is, remekül lehet hűsölni. Igaz, ezzel az is együtt jár, hogy sok a szúnyog, de hát ismeritek a mondást....dugni és szűznek is maradni...na az nehéz lesz... :D :P
Hasznos lehet még az inverteres-rendszerű klíma. Ez drágább, kétségtelen, viszont hosszútávon fogyasztásilag jobban megéri, nem fogod elhűteni az utolsó féknyomos alsógatyádat is.

peter3374 2017.05.31. 17:45:33

@KaTe: A mobilkímát mindenkinek csak ajánlani tudom! A legjobb megoldás! Igaz, hogy bődületesen szar a hatásfokuk és ezért rengeteget fogyaszt, de cserébe olyan zajosak, hogy még nappal sem marad meg mellettük az ember, éjszakai alvás meg kizárt, de aki szeret szopni annak tökéletes...
Igaz, hogy drágább egy inverteres rendes klíma, de pár év alatt behozza az árát...

peter3374 2017.05.31. 17:50:59

@Reactor: Ja rohadt pénztráca barát megoldás a mobil klíma, igaz, hogy többszörösét fogyasztja mint egy mai inverteres de legalább rohadt zajos...

A nickben nem engedélyezett karakter található 2017.05.31. 17:56:52

@peter3374: Mobilklímát egyszer láttam élesben. Nem értettem hogy miért kerül olyan sokba az a hatásfok amit az én 5000 Huf-os Mediaamarktos ventim is hoz...

Reactor 2017.05.31. 18:02:38

@peter3374: Sokat fogyaszt, ez igaz, viszont nem kell 24/7 működtetni, elég mittomén, 2 órára bekapcsolni amikor a legnagyobb a forróság. Na meg nem kell az ország legutolsó kis faszari hivatalát is felkutatni kiépítési engedélyért.
Ám meg a szobaventillátor is sokat fogyaszt, mindezt úgy, hogy igazából semmit sem hűt, csak ugyanazt a forró levegőt pörgeti. A zajszint meg...igazából engem sose zavart, kellemesen búg, tiszta FPS-játék gyárépületes pálya háttérhang :) imádom.

.Manyecska 2017.05.31. 18:08:36

@Reactor: mongyad már a Szidnek hogy nem vagyok ronda, kösz.:D Láttam ma egy bringaszerű izét tök olyan volt mint a bicikli, haladt is, csak épp pedál helyett taposógép volt!! Marha jó de szerintem iszonyat fárasztó lehet! Amúgy most vasalok, egy fél liter forró tea mellett...:D ON

peter3374 2017.05.31. 19:38:24

@A nickben nem engedélyezett karakter található: Talán azért drágább, mert a mobil klíma tud a 30 fokos szobából 25 fokost csinálni a ventilátorod meg a 30 fokos szobából tud 31 fokost csinálni...

McZozo 2017.05.31. 19:41:01

@KaTe: s a mobil klima kulterijevel mit tetszik csinalni azt is ki kell akasztani valamire

peter3374 2017.05.31. 19:42:15

@Reactor: A felszerelés egyszerűbb ez igaz, de ezzel a használattal lesz napi két óra hűvös a lakásban utána meg ugyanolyan meleg...
A legdrágább klíma üzemeltetés ha napi pár órát megy... Volt akit próbáltam meggyőzni, amikor panaszkodott a panelben, hogy sokat fogyaszt a klíma és alig használják.... Ha amikor nincs otthon tartott volna a klíma egy 26-27 fokot és amikor hazamegy akkor levitte volna 24-re az olcsóbb mint így, hogy a 34 fokos lakásban amikor hazamentek bekapcsolták 22 fokra aztán két óra múlva kikapcsolták, mert nehogy sokat egyen...

Cycmen 2017.05.31. 20:01:36

Háztetelyén nem lyó lakni!

2017.05.31. 20:17:46

Cimborám pont ezért román cégtől rendelte meg az összes klímáját. Ahhoz nem kell semmiféle bizonylat, nyilatkozat. Ki is szállították ide, persze sokkal jobb áron, mint a számlás magyar cég. Sajnos ez van, rá lesz kényszerítve az ember itt is a csalásra, mert másképp nem megfizethető.

SZrTÁJK 2017.05.31. 20:43:16

Hát, az van, hogy vége van a filléreskedő világnak, egyre több területen meg kell fizetni a szakembert. Sajnos az én vállalkozásomig ez még nem ért el, itt a sok oktondi még mindig azon versenyez, hogy minél olcsóbban...
Csakhogy abból nem lehet megfizetni a munkaerőt, nem lehet fedezni a költségeket, nem lehet a lerobbant teherautót kulturáltabbra cserélni. Szóval, ha az emberek nem akarnak fizetni a vállalkozásokba befektetett tudásért, eszközökért, kockázatvállalásért, az a színvonal csökkenéséhez vezet. És akkor ne csodálkozzanak, ha alulmotivált alkalmazottak, rozzant eszközökkel szar munkát végeznek.
Már alig várom, hogy hozzánk is begyűrűzzön az a szemlélet, hogy a vállalkozás nem jótékonykodásról, meg ajándékozásról szól, hanem a kapitalizmusban bizony a profittermelésről.
Tudom, ezek nem népszerű gondolatok az elmúlt 70 évben lebutított LAKOSSÁG körében, de hát éppen ennek az eredményét isszuk...

gabor2239 2017.05.31. 20:43:32

Kitti, nekem itt bp-n is debreceniek szereltek. Ár és kiszolgálás is ötös: hotcoolklima.hu

Reactor 2017.05.31. 20:43:51

@stakeholder Manyecs: Oké! :) a csimoták remélem rendbe vannak! :D
@CID..: Édes Manyecs abszolút nem ronda! És milyen segítőkész! A srácaimmal együtt nagyon nagyra becsüljük, amit értünk tett eddig. Hogy milyen jókat főz, azt már meg se említem! A ragulevese olyan, hogy a Senátorban se ettem jobbat soha! :)

Egyébként jótanács: a gépeket se árt felkészíteni a nyárra, főleg az izmosabb "gamer" gépeket. Ha a szobába beköltözik a 40 fok, lesz ott videokártya-krach, kondenzátorpukkasztás, és sok más egyéb ínyencség. Na ezekhez speciel pont jó a ventillátor.

Leooo 2017.05.31. 21:40:14

@melaena: Na, ez az , ami nem egészen így van.
a. 6 terítékes, félmagas ORION mosogatógép, 1995-ben a Jászberényi úti Orion márkaboltban vettem 30.000 HUF-ért, Japán licensz alapján görög fődarabokból, Magyarországon összerakva. Amikor 2016-ban elköltöztünk egy új lakásba (addig folyamatosan használtuk, egyedül a billenőkapcsolóját kellett cserélni 10 év után, mert szarrá tört) nem vittük magunkkal, odaadtuk az egyik szomszédnak, akinek sose volt pénze mosogatógépre. Azóta is működik.
b. Orion DVD lejátszó, Jászberényi úti Orionban összerakva, ottani márkaboltban megvásárolva 2011-ben (9.900 HUF).
2014 végéig használtam, aztán vettem egy Samsung Blue-ray lejátszót, s az Oriont odaadtam a lányomnak, aki azóta is azt használja, majd minden nap, hiba nélkül.
Szóval ne tessen azt az Orion-t generálisan alázni, mert van abban számtalan atomstabil, hosszan működőképes termék.

Parajpuding 2017.05.31. 21:51:44

A fillérbaszásnak bizony meg kell fizetni az árát. Mert az együgyű vevő mást se lát, csak a multiban, vagy az ilyen-olyan webshopokban akciózott klímákat. És azt hiszi a végén jobban jár, mintha egy klímás cégtől rendelne, aki felszereli, beüzemeli és karban is tartja. Mert ugyebár a garancia feltétele a legtöbb esetben az éves 1-2-szeri ellenőrzés-karbantartás is. Ami ugyebár nem ingyenes. Szóval jobban jár a cikkíró egy plafonvetilátorral meg egy kicsit több ésszel.

Parajpuding 2017.05.31. 21:53:19

@Klesk: aztán a nagyokos cimborád meg majd pislog, amikor javítani, karbantartani kell.

CID.. 2017.05.31. 22:13:40

@Klesk: A manóba, az itteni kommenthuszárok váltig állították, hohy az emag román cég. A kis gecik;)

@Reactor: egy szóval nem állítottam, hogy ronda.

@Nick-son: persze, csak ne neked kelljen intézni a beszerelést, pici pénzért az akciós klímához.

Tehetséges ugandai buzi 2017.05.31. 22:25:27

@Terézágyú: Senki sem szólt Vityának, hogy ha a legfelső emeletet lebontatja egy tízemeletes házon, mert meleg van a fekete színű szurokból készült tetőszigetelés miatt, akkor a kilencedik emelet lesz a legfelső és az lesz meleg a fekete színű szurokból készült tetőszigetelés miatt?

Mindig lesz egy legfelső emelet, akárhány szintet bontat vissza...

ddi 2017.05.31. 22:33:35

Emagról rendeltem én is, aznap keresett a területileg illetékes Whirpoolos, jeleztem, hogy mással szeretném felrakatni. 2 nap alatt volt tanusítvány másik cégtől, emailen elküldve Emagnak, másnap postázták a készüléket. Vidéki városban, fent a magasban lakunk mi is.... Ennyi.

KaTe 2017.05.31. 22:57:44

@McZozo: Nekem úgy 10 éve még olyan mobilklímám volt, aminek összesen egy kivezető csöve volt, amit ki kellett dugni az ablakon. Zajos volt, szar volt a hatásfoka, majd megőrültem tőle. :) Mondjuk ha a szobában 33 fok van, akkor pont leszarom, hogy mennyire zajos.

MrZed001 2017.05.31. 23:02:59

Mivel klíma kellett , és nem copás (panel, esténként 30 fokban lefeküdni nem álom, illetve egy kissé lucskos álmatlanság), ezért szépen felmentem samu magyar oldalára, klíma kiválaszt (dögerős, hogy egész lakást bírja), megrendel, szereléssel.
Szagemberek szépen kijöttek, hozták, feltették (bő 6m cső).
Sőt, mivel nem vagyok olyan buuunkó mint baxi, ezért kondenzvíz nem kivezet oszt hagy csöpögjön a marhájára ott lent (erkély nuku, én meg nem fogok vödröt rakni a lakásba), ezért szépen bevezetve a .... WC tartályba.
Hiperzöld megoldás, jogdíjat kéne szednem érte :D

KaTe 2017.05.31. 23:09:33

@MrZed001: Karbantartásra mit használsz? Én most fújtam tele a beltéri egységet kb fél flakon klímatisztító folyadékkal, a kültérit meg szagszerűen körbefújkáltam, illetve lemostam (nyugi, nem görbítettem el a lamellákat)

Ti hogy oldjátok meg a klíma karbantartását? Milyen időközönként?!

MrZed001 2017.05.31. 23:22:53

@KaTe:
Én kérlek szépen odatelefonálok évente 1x tavasszal a samunak, és velük csináltatom. Mert amúgy kötelező is az asszem +3 év garihoz, és mert így nincs kire mutogatni.
(egy hibája van, a beltéri olyan füttyszólammal kapcsol be, hogy este még a kettővel arrébb lakó szomszéd is felriad rá)

Valaki említette fűtést, na az se mindegy. Panelban rendszeresen megesik, hogy kint 5-10 fok és nincs fűtés. Kabátba aludni meg elég gáz, ez meg felfűti fél óra alatt a teljes lakást.

Előtte mobil klímám volt. ISZONYAT a hangja. A meleg levegő fújás kivezetés egy RÉMÁLOM. De legalább hűt, és nem a 30+ fokos levegőt keringeti, mint a semmire sem jó ventilátor.
Megkapta öcsikém, ő egyenesen bekötötte a kéménybe a meleg levegő fújását.
Frappáns ötlet, kapott érte egy vállveregetést.

2017.05.31. 23:25:32

@Tehetséges ugandai buzi: vmit tuti terveznek az így begyűjtött 10. emeletekkel, tippre raknak rájuk kereket és lesz belőlük hármas metró. Vagy Lőr' leviszi a Balcsiját körbekeríteni velük kempingként. Passz.

Reactor 2017.06.01. 00:29:52

@MrZed001: Én is úgy oldottam volna meg. Menjen a kéménybe, legalább nem fészkelik tele a kaszáspókok októberig :D persze ha a csöve rövidebb, az szopás, ilyenkor nincs más, mint kivezetni az ablakon. A kondenzvíz se gond, kiöntöm az ablak alá a tűzforró betonra. Olyan a hangja, mint a sülő palacsintának :)

fénycsepp 2017.06.01. 07:51:01

@Cycmen: szerintem jobb, mint fődszinten.

bontottcsirke 2017.06.01. 07:57:24

Ez a dolog úgy működik, hogy fel kell hívni egy olyan klímást, akinek van rendes boltja és beszereleli.

Az okosban ügyesben nem működik a klímánál. A klímás hoz mindent garanciát beszerelést annykínját és beszereli. És a klíma nem egy százezres dévúnál kezdődik, mert azt maximum a kukába dobod egy év múlva

Terézágyú 2017.06.01. 07:59:05

@fénycsepp:
nálam egész nyáron nem lesz több a lakásban 25 foknál. még akkor se ha kint 40 lesz.
ennyit tesz a földszint.

(igen, tudom, télen meg keményen fűteni kell - valamit valamiért)

.Manyecska 2017.06.01. 08:02:03

@Reactor: jaja, tegnap már az én gépem is szenvedett erősen a melegtől, nálam meleg van, fiam szerintem víznyelő felett van ott még egy hete fázott is :D pedig nem szuverén.izé szuterén. alattam konyha van gondolhatod.. én mondjuk imádom a negyven fokot de éjjel nem olyan finom na erre pont jó a kisOrion sleep üzemmódban megküldöm jéggel a víztartályt oszt csá. Csá. Plüssenter.

Bluemotion 2017.06.01. 09:19:56

@Sáros Hilda: Ez az adott önkormányzattól is függ, valahol alapból nem engedik felszereltetni az utcafrontra, mert rontaná az utcaképet, attól függetlenül, hogy nem műemlék besorolású az épület.

wkker 2017.06.01. 09:20:02

@Terézágyú:
"Nyilván van olyan lakás (panelházban, délre néző ablakokkal), ahol szükség van rá - de szerintem a redőny, vastag függöny stb. a sokkal olcsóbb és környezetkímélőbb megoldás..."

Autóban én is úgy vagyok, hogy egy környezetszennyező, egészségtelen, sznob marhaság a klíma, pár éve még mindenki vidáman letekert ablakkal ment Balatonra, most meg egy percet nem bírnak ki az emberek.

A lakás viszont kicsit más. Én mindig is elfogadtam, hogy a nyár meleg, nincs vele semmi gond. Viszont, ha van egy kicsit is kényes háziállatod, akkor már el kell gondolkodnod.
Panelben, keletre néző lakásban, az elsőn lakom és elhiheted, nincs ott hűvös. Az első nyári napokkal nincs gond, aztán fogjamagát a ház és felmelegszik és ilyenkor nem hűtöd le semmivel, csak egy hét rossz idővel.
Lehet éjszaka kint csak 15-20 fok, minden ablak teljesen nyitva, a lakás 25-28 fokos marad, hogy aztán reggel 8-tól újra forrni kezdjen. Az akváriumi víz közvetlen napsütés nélkül masszívan 30 fok körülre áll. Szóval vagy veszek akváriumhűtőt, 100-200 ezerért, vagy egy klíma megoldást, ami nem engedi a lakást 28 fok fölé.. Árban kb ugyanez.

És biztos van még egy csomó ok, eset és történet, hogy miért kell valami megoldás. Amúgy rengeteg növényünk van minden szobában, szóval nem megoldás a sötétítő, hiába lehet működőképes megoldás. Egy növénytelen szobában lehet, hogy jó megoldás...

Bluemotion 2017.06.01. 09:26:30

@Nick-son: Mitől lenne az Emagtól rosszabb egy klíma, mintha mástól vásárolná, esetleg te egy konkurens cég marketingese vagy? Egyébként megsúgom, több magyar céggel is együttműködnek, tehát magyar cégek termékei is vásárolhatók egy közös felületen.

Bluemotion 2017.06.01. 09:30:17

@wkker: "Autóban én is úgy vagyok, hogy egy környezetszennyező, egészségtelen, sznob marhaság a klíma, pár éve még mindenki vidáman letekert ablakkal ment Balatonra, most meg egy percet nem bírnak ki az emberek."
Erős érvek. Pár éve mindenki lóháton ment, most meg mindenki autóval jár. Pár éve még füstjelekkel kommunikált, most meg mindenki SMS-t ír.

Terézágyú 2017.06.01. 09:34:05

@Bluemotion:
"Erős érvek. Pár éve mindenki lóháton ment, most meg mindenki autóval jár. Pár éve még füstjelekkel kommunikált, most meg mindenki SMS-t ír. "

Ja, hát akkor: Fogyassz, Herdálj, Szenvedj.

.Manyecska 2017.06.01. 09:39:13

na, ebben a légi taxiban próbáljátok meg kinyitni az ablakot :DDD most tesztelték! :)
www.youtube.com/watch?v=ohig71bwRUE ON

Cycmen 2017.06.01. 09:43:11

@avenuer99: Biztos lehet szerezni, készíttetni valami schwarz papírt.

A szerelőnek meg hamis pénzzel kell fizetni!
Végre egy kreatív ember!

Cycmen 2017.06.01. 09:55:59

@fénycsepp: szerintem jobb, mint fődszinten.

A tetőn bekakálnak a madárok! Az nem lyó!

Cycmen 2017.06.01. 09:58:33

@Reactor: Édes Manyecs abszolút nem ronda!

A mi Mancink, szépnek kell lennie!

2017.06.01. 10:07:02

@Parajpuding: Miért is? A klímaszerelők honnan fogják tudni, hogy ez honnal lett véve? Javítás előtt elkérik a számlát? Mert én olyat még nem láttam...

.Manyecska 2017.06.01. 10:23:41

@Cycmen: mer különben kimoderálnak...:D

R2D2 & C3PO 2017.06.01. 10:55:43

Ha sikerül megoldani ezt a problémát, akkor jön majd valami ellenőr a hivatalból és ugrik 50 rugó, plusz le is szereltetheted. ;)))
Az első, hogy bejelented az önkormányzatnál, ahol kapsz egy nyikatkozatot arról, hogy kiteheted a cuccot a tetőre (amúgy nem...) Nem mellesleg azt hittem, ez lesz a probléma. ;)))

Tapmancs 2017.06.01. 11:03:17

Mobil split klímáról mik a vélemények? Ilyet keresek égen-földön, de sehol nem kaphatók. Ott ugye van kültéri egység, amit a beltérivel egy vékony cső köt össze. Ehhez persze résnyire nyitva kell hagyni egy nyílászárót, de ez okés lenne. Aztán lehet vinni a következő helyiségbe.

axolotl77 2017.06.01. 11:15:12

Saját ismeretségi körömben, aki aki maga próbálta a klíma megvételét intézni, mindenki megszívta. Ott a kihívott klímaszerelő úgyis hozzáadta a saját "kis" hasznát a munkadíjhoz.
Én olyan szerelőt hívtam, akiről már jó ajánlólevelet adott egy haverom. Az mindent intézett, és tényleg jó munkát végzett. 3 éve működik a legnagyobb rendben.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.06.01. 11:26:26

Nő, nehogymá ne tudjak klímát venni papír nélkül. Mindgyá körbehugyozom magam. Ha kell elmegyek prágáig, pozsonyig, bécsig, belgrádig, bukarestig, szófiáig és beszerzem azt az istenverte klímát. Nehogymá ilyen elbaszott magyar kúrmányrendelek, extrémdigital nevezetű faszlények határozzák meg mit lehet csinálnom.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.06.01. 11:29:18

@axolotl77: No nehogymá ne tudjak egy kibaszott klímát bekötni, lehet még a használatija is leírja hogyan kell.

t74 2017.06.01. 11:39:01

@Bendeguz2017: Termodinamika 2. főtétel. Amennyiben a lakáson kívül 30 Celsius a hőmérséklet, a lakáson belül pedig "csak" 26 Celsius, akkor a nyitott ablakon keresztül bármilyen légmozgással a 30 Celsius hőmérsékletű levegő áramlik be. Persze van kicserélődés is. Az ablak kinyitása nem hűti le a lakást és belső hőmérsékletét, a légkondi igen. Természetesen sokat fogyaszt, hangos is lehet és így a környezetre gyakorolt pozitív hatása erősen megkérdőjelezhető. Ugyanakkor ez a technikai fejlődéssel jár többnyire. Ennek a technikai fejlődésnek a hozadéka részben az éghajlatváltozás is, amelynek viszont eredménye többek között az, hogy a nyári átlaghőmérséklet folyamatosan magasabb lehet, mint évtizedekkel ezelőtt. Azok az idők sajnos elmúltak. A lakosság többsége nem világít gyertyával vagy petróleumlámpával sem, mint ahogyan azt pár száz éve még megtették.

hozé bubó 2017.06.01. 11:47:05

valószínűleg azért kezdtek el makogni mert hiába van papírja a szereléshez ha nincs mellé ipari alpin papírja a 6. emeleten dolgozáshoz. azért egy szép összegre megszexuálhatja őket a munkavédelmi felügyelet. Nyílván a konzol alsó csavarját nem derékig kihajolva kéne fúrni. amúgy én még nem hallottam olyanról a törvény előtt aki megvette a klímát és otthon magának összelegózta, ki miatt ilyen idióta a szabályozás??

Péter 2 2017.06.01. 11:47:36

@CID..: Fi. Görög betű, cosinus fi.

Péter 2 2017.06.01. 11:52:38

@Bluemotion: Olyan készüléket, amit hivatalosan be kell szerelni (és a klíma ilyen, most ebben a kérdésben lényegtelen, hogy jó-e ez a szabály vagy sem), értelmes ember nem vesz meg független webáruházból, hanem attól, aki papírral, mindennel együtt a teljes folyamatot megcsinálja. Ránézésre drágább lesz, de valójában persze nem is, hiszen lásd pont azt, amit a posztoló leírt. Igen, ilyen pofonegyszerű a megoldás: eMAG és eDigital elfelejtve, más esetekben használja, ha akarja, klímát onnan normális módon megoldani nem lehet, és kész. Ez van. Ha a posztoló ezt felfogja és ennek megfelelően cselekszik, rövid úton megoldódnak a problémái. Ha ragaszkodik ehhez az elvetélt ötlethez továbbra is, akkor csak rajta, előre tovább ezen az úton.

axolotl77 2017.06.01. 11:57:14

@bluebear: Gázt is szerzel? Meg minden egyéb célszerszámot? Mert ha ezeket beszerzed és szert teszel a szükséges készségekre is akár ki is válthatod az ipart. Klímaszerelőkre úgyis nagy szükség van manapság.

Benoke2 2017.06.01. 12:00:35

Pár dolgot nem értek. Miért van ilyen szabályzás? Bemegyek egy bótba becuffolom a kosárba a klímát és elhozom. Soha semmilyen papírt nem kértek. Mobil klímával mi a helyzet? Oda is kell papír hogy melyik sarokba toljuk be? Tetőre kimászni valóban nem jó móka... Ha meg be van csövezve már egy része kész a melónak. Azt nem vágom, hogy lehet olyan hogy hirdeti a munkát de máshonnan vett készüléket nem szerel be? Fogyasztó védelem ehhez mit szól? Lehet ilyen? Meg majd ő hoz olyat ami neki tetszik? Nem választhatom ki? Hát akkor haljanak éhen nyugodtan... Ha csődbe megy a cég de a klíma még működik akkor újat kell beszereltetni hogy legyen aki hajlandó kijönni? Biztos hogy egy percet sem szórakoznék ezzel a procedúrával. Megvenném ahol tudom aztán beszerelném magam. Mondjuk a post író szerintem jól járt hogy a Whirlpool klímát elbukta. Bár van aki szeret veszélyesen élni és kipróbálná milyen a szaftos szopóroller :)

CID.. 2017.06.01. 12:14:13

@Péter 2: Köszi jogos, bár utánaolvasva, semmi köze a görög fi betűhöz ;)

Péter 2 2017.06.01. 12:21:12

@CID..: Nem kell a Wikinek mindent elhinni... :-)

eßemfaßom meg áll 2017.06.01. 12:22:33

@wkker: "Autóban én is úgy vagyok, hogy egy környezetszennyező, egészségtelen, sznob marhaság a klíma, pár éve még mindenki vidáman letekert ablakkal ment Balatonra, most meg egy percet nem bírnak ki az emberek."

Egyrészt nem ugyanaz amikor a kinti 40 fok huzata átsüvit az autón keresztbe (bár a fülgyógyászok kimondottan javasolják hiszen meg kell élniük valamiből) mint amikor huszonharmincfokos levegő kering belül másrészt a fogyasztásnak ez letekert ablakozás se igazán tesz jót. Tavaly nyáron bedöglött a klima a verdában, hát eléggé nem volt katartikus élmény a fejemre tekert vizes törölközővel, füldugóval, letekert ablakkal autózgatni párszáz Kmeket az árnyékban 40fokos kánikulában

Péter 2 2017.06.01. 12:24:17

@Benoke2: Én legyek az utolsó, aki a szabályozásokat védelmezi :-), de azt speciel meg tudom mondani neked, hogy miért, ugyanis a klímában használt gáz nagyon nagy mértékben környezetromboló, ráadásul van közte olyan, amelyik konkrétan a szerelő-felhasználó egészségére is erősen veszélyes, ha nem ért hozzá. Nem véletlen, hogy autóklímát sem szerelhet bárki. A mobilnál ez nem szempont, mert ott egy egybeszerelt, komplett készüléket veszel, de amit telepíteni kell, az bizony más.

Péter 2 2017.06.01. 12:28:58

@wkker: "Autóban én is úgy vagyok, hogy egy környezetszennyező, egészségtelen, sznob marhaság a klíma, pár éve még mindenki vidáman letekert ablakkal ment Balatonra, most meg egy percet nem bírnak ki az emberek."

Az az igazság, hogy ez a legtipikusabban annak a hamis önigazolása, akinek nincsen klíma a kocsijában. És mivel tizen-huszonéve ez még valóban ritkább volt, meg a felsőbb kategóriában, akkor sem volt igaz, de legalább sokan érveltek vele. Ma, amikor egy használt kocsinál a klímáért egy fillér felárat sem kérhetsz, annyira természetes mindenhol, azonnal kiderül, hogy mekkora marhaság, meg ne haragudj. Kocsiban még sokkal fontosabb, mint otthon, mert az senkit nem zavar, ha otthon kornyadozol, beállsz a zuhany alá, vagy szenvedsz, vagy akármi, de a kocsiban, ahol a saját életed és másoké függhet attól, hogy adott esetben a figyelmed, képességeid teljes birtokában tudsz-e reagálni, vagy pedig döglesz, szenvedsz, kikészülsz a kánikulától, a dolog egyáltalán nem mindegy.

CID.. 2017.06.01. 12:44:32

@Péter 2: Annak semmi esetre sem:D

Péter 2 2017.06.01. 13:02:37

@CID..: Én még annó úgy tanultam, hogy ez biza valójában azt méri, de ha közben változott a világ, annyi baj legyen.

Kedves Homár olvasó 2017.06.01. 14:28:41

@Péter 2: Hm! Valóban az 1990-es években használt freon ózonpajzs-romboló hatását akarta elkerülni ez a szabályozás? Szerintem meg csak egy fidesz-közeli vállalkozót akartak helyzetbe hozni, aki jó néhány olyan szerelőt begyűjtött maga alá, aki véletlenül rendelkezik azzal a minősített légkondi szerelő papírral, amit ma Magyarországon nem lehet megszerezni, mert nincs ilyen képzés.

Benoke2 2017.06.01. 14:38:30

@Péter 2: A klímával azért bajok is vannak. pl a Fiam és főleg a lányom úgy vették a levegőt egy klímázás után mint Darth Vader... Dokik csak a vállukat rángatták. Asszonynak mondtam ne lőjje őket klímával az autóban (enyémben is van de rühellem, szóval 13 éve nem volt bekapcsolva), amiből nagy veszekedés lett hogy akkor hogyan hűtse le a gyereket akkor hogyan? Mondom ahogy az elmúlt pár százezer évben sehogy. Majd izzad, iszik folyadékot, leengedjük az ablakot azt jól van. Ahogy mindenki más klíma nélkül az utcán, túléli, csak próba képen egyszer egy napot hagyjon ki. Varázsütésre drasztikusan javult a gyerekek légzése. Azóta nem volt beindítva a légkondi... Szóval ésszel. Aki szereti és bírja nyomja :)

Benoke2 2017.06.01. 14:39:55

@Kedves Homár olvasó: Ezek alapján furcsa hogy vannak még szabadúszó gázszerelők :D

ekat 2017.06.01. 14:50:17

@Hódi L.: Hát én még ez előtt az előírás előtt ragaszkodtam a (3.) légkondiszereltetésemkor a (most már nem kék, hanem zöld, vagy fordítva?) kártya meglétéhez, a minőség és a garancia miatt is. Tudod, mi lett? Elküldte előre az ember mailben a kártyát, majd kijöttek ketten felszerelni, utána a papírozáskor derült ki, hogy egyikük sem az volt, akié a kártya, és nekik nem volt. De a kártyás nevét hamisították alá.

Az ügyeskedő, mindenkit átbaszó kisvállalkozó eszén te ugyan nem jársz túl...

SZrTÁJK 2017.06.01. 15:33:55

@ekat:

Ez igaz, de ezek nem vállalkozók a szó valódi értelmében, hanem csalók.
Én a tisztességes, adófizető, szabályokat betartó vállalkozók nevében beszélek.
A megrendelők ezt a magatartást kérik számon, de közben csak a kóklerek árát akarják mefizetni. No, ez az ami nem megy.
Mert a dolgoknak ára van, hiába akarnak itt sokan úgy tenni, mint ha nem lenne.

Kb. erről írtam, persze itt ezt nyilván nem lehet megfelelően kifejteni.

Reactor 2017.06.01. 17:47:41

Hasznos hűtőkellék lehet még a porlasztott vízzel működő ventillátor is. A Ráday utcában találkoztam ilyesmivel, nyilván vannak kisebbek is, egyéni felhasználásra. Abba az égvilágon semmiféle veszélyes gáz nincsen, és tapasztalataim szerint van olyan jó, mint egy klímaberendezés, szóval akár még jó is lehet. Abszolút pénztárcabarát megoldás nemigen van - pillepalackból rögtönzött jégakku, hidegvizes lavór, vagy a "haTCSeregben" ellesett módszerek, amiket már ismertettem ;)

@stakeholder Manyecs: Én is így vagyok - imádom a 40 fokot, de nem éjjel-nappal! Szerencsére körül vagyunk véve vízzel (a T2 történetében nemhiába "Szigetszépe" néven említem a települést), rengeteg kedvenc fürdőhelyem van itt - a Camanis-pont, Elixica-pont, vagy éppen a New Eli. Megnézem, hol nincs horgász, és odamegyek hűsölni.
Szóval a meleg nem nekem gond, inkább a gépnek. Ha túlforrósodik a tápegység, vagy a processzor, igen durván ráfizethet a hűtéssel spóroló emberke. Vannak napok amikor még a gyertya is meggörbül álló helyzetben, olyan döglesztő hőség van.

gigabursch 2017.06.01. 18:17:31

@Benoke2:
Egyfelől nem tudsz klímát használni a kocsiban
(hőfok, irányok, folyadékfogyasztás)
Másfelől: repüljön a nyakadba ha lódarázs menet közben, máris kevesebb hülyeséget fogsz beszélni.

gigabursch 2017.06.01. 18:24:54

@wkker:
Az, hogy nem tudod, hogyan célszerű a klímát a kocsiban használni, az nem a klíma baja.

Viszont:
Baromira nem mindegy, hogy mennyi darázs, por, füstgáz ömlik be, nem beszélve a zajról és főleg egy hosszú úton. Szóval az önhitt hülyeséggel inkább ne gyere.

Maaxx 2017.06.01. 19:55:16

Én azt javaslom, hogy nézzétek ki a berendezést, amit szeretnétek, majd keressétek meg a hivatalos forgalmazót. Ő rendelkezik viszonteladói hálózattal, országosan, és ajánlani fog valakit, aki hozzád a legközelebb van. Ők csak olyanokat szolgálnak ki, akiknek van jogosultsága, amit itt Ti magatok is tudtok ellenőrizni adószám alapján: nemzetiklimavedelmihatosag.kormany.hu/ellenor2.php?sRefid=gnoqk24s7pb1dunn2vov48ds95
Tudom, mert ebben dolgozom!
Nem minden klímás csaló! Csak kerüljétek, akik a rendszert kikerülve dolgoznak!
Egyébként pedig azért nem vállalják a máshol vett nevenincs gépek felrakását, mert ha gond lesz a géppel, őt fogod csesztetni, és ez nem hiányzik neki! Amit Ő visz, arra garantálja a garanciális kiszállást, javítást, alkatrészt! Netes vételnél ez NINCS, és sokan ezt nem értik meg!

Benoke2 2017.06.01. 21:19:00

@gigabursch: :D Látom az olvasás csak felületesen sikerült. Nem vetted le amit írtam, Így a válaszod is kardinális baromság szóval nincs mire válaszolni. :)

Répázó 2017.06.01. 23:47:00

@Benoke2: Próbáljátok kitisztítattni és fertőtleníteni a klímát a kocsiban. A hideg levegő ilyet nem okoz, de gombák már tudnak, ha szervezet érzékeny. A 13 éve nem járt klímát pedig már ne is kapcsold be, míg fel nem töltik. Valószínűleg a kompresszor tömítés már elfosta magát.

gigabursch 2017.06.02. 07:28:24

@Benoke2:
Látom, hogy nem tudtad értelmezni amit írtam, pedig csak a hsz-edre és az abban megjelenő gépjármű klímaberendezés használatával kapcsolatosan reagáltam.

Ennyi...

13 év klíma elutasítás nem engem minősít, hanem a gépjármű használóját. Jelen esetben téged...

(Mondjuk igen-igen sokan ész és értelem nélkül használják a klímát a kocsiban, de ez egy másik kérdés)

joska61 2017.06.02. 09:52:47

Nem lehúz 50-ezres hasznot, hanem nem annyiért kapja a nagykerből, mint a multi... Egyébként a klímákkal kapcsolatos szabályozás egyszerűen egy életszerűtlen agymenés lett.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2017.06.03. 11:26:34

Szerintem célszerűbb a szerelőre bízni a megfelelő készülék kiválasztását, és beszerzését, ő jobban tudja milyen kell az adott helyiségbe, és neki odaadják nyilatkozat nélkül is.

pengusz 2017.06.03. 16:57:39

ez amúgy gusztustalan, hogy a "szakemberek", akik arra panaszkodnak, hogy nincs munka meg a zorbánnak mennyit kell adózni stb. , kijönnek, megnézik a munkát, küldi az emberét, aki felméri, majd hívnak, ... és onnantól kezdve elérhetetlenek telefonon. Miért nem tudja mondani, hogy nem vállalja? Ja meg idénre már nincs időpontja. Mondom akkor jövőre? hát-hát.... Bármilyen területről beszélhetünk.

Adani 2017.06.05. 08:34:46

Mobilklíma van pár a cégnél, nem szeretik a kollégák ,emrt nagyon hangos és alig hűt valamit. De felszerelésben a legjobb csak egy vagy 2 kivezető cső kell neki. Láttam már olyan megoldást, mikor nyáron leszerelték a gázkonvektort és annak a kivezetésébe kötötték be. Nem túl praktikus megoldás, de működik.

De a legjobb ha klímákkal foglalkozó cégtől rendelsz. Kevesebb macera még ha többe is kerül. Kijönnek a helyszenre, felmérnek, adnak árajaánlatot, hoznak klímát helyben fel is rakják és kapsz rá akár 5 év garanciát is, és évente jönnek karbantartani és tisztítani, azon sem kell spórolni elég sok bacit össze tud szedni a klíma, a szűrőket tisztítani kell.

Másik véglet mint a posztban, veszel valami olcsón adott ki tudja milyen klímát, majd felszerelteted egy ki tudja milyen céggel, aki ha baj van a klímával mossa kezeit, ő csak felrakta, más köze nincs hozzá. Le kell szereltetni viheted, vissza garanciális ügyintézésre, majd hetekkel később ha az vége mondjuk kapsz egy másikat, megint fel kell rakatnod a végén már ott tartasz, hogy elbaxtál csak szerelésre százezreket és klímád ugynaúgy nem lesz, mert épp ülnek rajta a szervizben.

Mennyivel egyszerűbb ha felhvsz egy klímákkal foglalkozó céget, ők kijönnek házhoz, átbeszélitek, hogy hová akarod rakni a klímát, a szaki megnézi menyni lég m3 és a katalógusból megnézi ,hogy ide egy min. ekkora telejsítmény kell, nézze csak itt a választék, ezek ide jók lehetnek, ráböksz egyre, ami megtetszik, hogy akkor ezt kérem, oké, még ennyi és ennyi lesz felszerelni, papírokat aláírjátok, megbeszélitek mikor tudna jönni, akkor odamegy a csapat, hozzák a klímát és ott helyben fel is rakják, kipróbálod, megy, kösöznjük, viszlát. Ha baj van vele, őket hívod, garancia van rá, vagy helyben megcsinálják vagy ha az nem megy, akkor elviszik, és hoznak másikat, akár még aznap, és neked ez nem kerül pénzbe. 3 éve megvan a klímám és nincs vele gond, sőt ők hívnak mindig tavasszal ,hogy időszerű a tisztítás és karbantartás mikor jöhetnek. Az első még ingyenes volt már nem az, de meg kell csinálni ,ha elkapsz egy betegséget, mert elszaporodtak a bacik benne és azt szétteríti a szobában és kiesel a munkából egy hétre többe fog kerülni mint évente 6-8 ezret kiadni arra, hogy kitakarítsák és át is nézzék ,hogy ha esetleg valami már kezdi megadni magát időben észrevegyék.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 11:15:49

@gigabursch: "Baromira nem mindegy, hogy mennyi darázs, por, füstgáz ömlik be, nem beszélve a zajról és főleg egy hosszú úton. Szóval az önhitt hülyeséggel inkább ne gyere. "

Gondolom, te űrruhában élsz, hogy ne találkozz darázzsal meg porral, a zajról nem is beszélve. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 11:24:53

@Benoke2: Ha esküvőre és temetésre megyek, akkor bekapcsolom a klímát, egyébként is rühellem a halottas ruhámat, ne izzadjam szét.

Huszponöt évig jó volt a Wartburg klíma nélkül, inkább a sebességváltót oldották volna meg jobban. Vagy hármas volt, vagy rükverc.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 12:38:23

@eßemfaßom meg áll: "a fogyasztásnak ez letekert ablakozás se igazán tesz jót."

Ellenben a légkondi benzint termel a tankba. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 12:41:41

@t74: "okat fogyaszt, hangos is lehet és így a környezetre gyakorolt pozitív hatása erősen megkérdőjelezhető. Ugyanakkor ez a technikai fejlődéssel jár többnyire. Ennek a technikai fejlődésnek a hozadéka részben az éghajlatváltozás is, amelynek viszont eredménye többek között az, hogy a nyári átlaghőmérséklet folyamatosan magasabb lehet, mint évtizedekkel ezelőtt."

Még több légkondi.
Még több széndoxid.
Még melegebb.
Még több légkondi.
Még több széndoxid.
Még melegebb.
Még több légkondi.
Még több széndoxid.
Még melegebb.
Még több légkondi.
Még több széndoxid.
Még melegebb.
Még több légkondi.
Még több széndoxid.
Még melegebb.
Még több légkondi.
Még több széndoxid.
Még melegebb.
Még több légkondi.
Még több széndoxid.
Még melegebb.
Még több légkondi.
Még több széndoxid.
Még melegebb.
Még több légkondi.
Még több széndoxid.
Még melegebb.
Még több légkondi.
Még több széndoxid.
Még melegebb.
Még több légkondi.
Még több széndoxid.
Még melegebb.
Még több légkondi.
...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 12:58:03

@R2D2 & C3PO: "jön majd valami ellenőr a hivatalból és ugrik 50 rugó"

Hozok 3 tanút, hogy már ott volt, mikor a lakást vettem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 17:34:02

@Bluemotion: "Mitől lenne az Emagtól rosszabb egy klíma"

Nincs garancia. És ha bármi vitája van vele, mehet Romániába veszekedni.

Úgy is mondhatnám, nincs jó alkupozíciüban, bármi történik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 17:37:30

@Tehetséges ugandai buzi: "Mindig lesz egy legfelső emelet, akárhány szintet bontat vissza... "

Logikailag nem tökéletes az állításod, mert ha egy tízemeletesből tizet visszabont, nem lesz se legelső emelet, se legalsó, se semmilyen. Csak a precizitás végett. :))

MCTY 2017.06.07. 11:28:52

Szép napot, az vót má hogy zügyfél leül a gép elé......Jófogas.hu felmegy vesz valami sznobtól egy egy éves klimát fél áron (mer má kiment a divatbó) , oszt szerelő ismivel feldobatja.....és csend rend nyugi......nincs álmatlan éjszaka , nincs faccoppó szerelő , nincs akadékosdodó cég.....csak a klima halk duruzsolása!!!!

MCTY 2017.06.07. 11:30:06

émmácsak igy klimázom

Adani 2017.06.08. 13:56:00

@MCTY:

Sőt én olyanról is hallottam, aki nem működő régi klímát vett kb. ócskavasáron, és átalakította úgy ,hogy az ásott kút vizével menjen, nagyon régi fapadosakat át lehet verni ,hogy ha nincs kültéri akkor is beinduljon és ha gáz helyett hideg víz megy benne akkor is működik, a 14 fokos kútvaízzel persze kisebb a teljesítmény mint a 6-7 fokos gázzal de működik.

Itt egy leírás hasonlóról:
mithogyanbiztosanne.blogspot.hu/2013/06/kutklima-hazilag.html

Mekkmesterek előnyben
süti beállítások módosítása