Tékozló Homár

Vidám falunap vagy akusztikai környezetszennyezés?

2017.06.16. 15:38 | Homár Hilda | 108 komment

Aki egy falunapon volt már életében, az volt az összesen, és el tudja dönteni, akarja-e az égen úszó héliumos rajzfilmfigurákat, a világ legextrémebb semmire se jó tárgyaival zsúvolt csuda bóvlisort, a bepöccintett gulyáságyút, a gyöngyöző homlokkal fröccsöző népet, a hömpölygő tömegben a lábak közt visítva szaladgáló gyerekeket, meg a híres fővárosi sztárvendéget, aki jellemző módon valamelyik tehetségkutató első kiesői közül kerül ki. Én mondjuk nagyon bírom ezeket a rendezvényeket, de nagy előny, hogy én eldönthetem, hogy odamegyek-e. Nem úgy, mint János.

Tisztelt Tékozló Homár!

Amiről írok,  sajnos nem csupán helyi jelenség és nagyon elszomorító.

A helyi hivatal időnként meglepi a falut egy ( különben mindegy , hogy minek nevezzük ) családi, vagy gyereknappal. Az itteni szervezőnek általában az az igénye, stílusa (?), hogy iderendel egy szolgáltatót pár hangszóróval, egy baromi nagy teljesítményű erősítővel és adj neki, megy a tuk-tuk, vagy nem tudom, milyen ( majdnem azt írtam: zene!) szóval akusztikai környezetszennyezés, de olyan hangerővel, hogy mi ugyan kb. 300 méterre lakunk a helyszíntől, ennek ellenére csak becsukott ajtó és ablakok mellett lehetett valahogy elviselni a zajt. Kíváncsi lennék, mi a véleménye azoknak, akik sokkal közelebb laknak. 

Ez az „áldás” azután ömlött  szombat reggel fél nyolctól egészen este fél kilencig, szinte megállás nélkül. A szervezőt nem zavarja a dolog, hiszen ő nem itt lakik, elindítja a rendezvényt pár keresetlen szóval és eltűnik. Arról meg hogy ez  az egész napos  dübörgés  itt jó pár családot nagyon  zavar,  ő nem tehet. Istenem, miért itt vettek vagy építettek házat! Szerintem még büszke is magára a szervező, hogy milyen kellemes” szórakozást” nyújtottak a plebsznek.  Normális helyen olyanok vannak, hogy meghívnak egy vonósnégyest, színházi előadást tartanak , szellemes játékokba vonják be a lakosokat stb. Ez itt nem dívik, ez itt nem frankó, itt ezt kapja a lakosság, ha akarja, ha nem. Volt már itt 10-15 évvel ezelőtt olyan gyereknapi „szórakoztató műsor” ,  hogy az ismerősöm, aki innen kb. 2,5-3 kilométerre lakik, ugyanúgy hallott mindent mint mi!

Ezt egy mailben szóvá tettem a magas hivatalnak, amire azt a választ kaptam, hogy:  Az embereknek joguk van a gyülekezéshez. ( Ugye, milyen értelmes válasz arra a kérdésre, hogy miért csináltak ilyen elviselhetetlen zajt?!)

Mindez Dömsödön 2017-ben, annak is június havában.

No, hát ez akaszt ki, de nagyon. Megismétlem, a zaj szinte elviselhetetlen volt kb. 13 órán keresztül, ja, és az utána következő vasárnapon is, gondolom, az már csak a bónusz volt!!( Persze nem kötelező itt maradni, el is lehet utazni ezen a napokon…)  

Utóirat: A faluban jó pár éve tilos a hétvégi fűnyírás, amit különben helyeselek . Csak azt nem tudom, hogy MIÉRT tilos? Talán a nagy zajterhelés miatt….!?

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.06.16. 16:22:12

@Csokis: Ja, és ettől még ez büntető program, bár mi szoktuk szeretni a _más_ falunapját. :-)

stakeholder Manyecs 2017.06.16. 16:24:10

@Csokis: jah nagyapám részegen elaludt a csónakban-pár éve- Ráckevénél ébredt!:DDD volt odahaza /R.sziget/ olyan falunap!

pocokgeci 2017.06.16. 16:28:00

sznob, modoros,
de írni se tud.

Leone_510 2017.06.16. 16:50:26

@CID..: összeszednek olyan matyi és a hegedűs féle bandából néhányat és meg is van a négyes...de a matyiból egy is sok főleg ha azt a színpadon műveli

Reactor 2017.06.16. 16:55:49

Hát itt aztán nehéz konszenzusra jutni. Támogatom a falusi dzsemborikat - de csak akkor, ha nem jut minden hétvégére egy. Az én kis falumban évente egyszer van ilyen: a nyár végi búcsú, és az se egész hétvégén zajlik. Annyit simán ki lehet bírni. Az viszont nem frankó, ha heti/havi rendszerességgel van ilyen, pláne, hogy igazi turisztikai, vallási, vagy hagyományi jelentősége nincs is, mint mondjuk a búcsúnak.

A zene meg...hát részben a mosléktársadalom elferdült közízlésére vall, hogy ilyen agyamosott dallamtalan zajokat élvez, rég elhalt az igényes zene iránti kereslet. Anno még jó volt az Omega, Edda, Republic, jó nem azt mondom, hogy minden zenéjük csillagos ötös, de a legtöbbjük igen. Ezt váltotta fel mára a Tokio Hotel, Justin Bieber, meg a mindenféle torzszülött mutáns műfajok, mint a hardtechnó meg a tektonik. Düb-düb-düb-tác-tác-tác órákon keresztül. Nem véletlen, hogy a törzsközönségükben sok a drogos - máshogy ezeket nem lehet elviselni.
A hangos zene huzamosabb ideig mindenféleképpen borzalmas, és most teljesen mindegy, hogy hardtechnóról vagy a pokolban felvett brutálmetálról van szó (kis hörgés, riff, nagy hörgés, két riff, krvanagy hörgés, gitár földhözbszása).

Nick-son 2017.06.16. 17:07:08

Tanyára kell költözni aztán saját hatáskörön belül annyi vonósnégyest hívhat a poszter amennyit csak akar.

stakeholder Manyecs 2017.06.16. 17:20:29

@Reactor: nálunk most Óbuda napja lessssz...volt múltkor Vad Fruttik, az én tiszteletemre:P@Helga Beauty Salon: jólvan, a gyógyszereket mindjárt kiosztják, felezzünk:D

Drago Brutic1 2017.06.16. 18:00:10

Namilyen vót a falunap?
Há délelőtt arra a jóféle nyolcórás Zsótér Faustra sörrel alapoztunk, a Pisztrángötösnél már megvót a jó hangulat, előkerült a pálinka, este a kortárs művészeti kvíznél már meg is volt a verekedés! Sajnálhatod, hogy Peste mentél.
Ájjj, há miafaszért kellett a Müpába mennem!

neet 2017.06.16. 19:06:39

Polgár Petivel mondjuk bírnánk mink a falunapot, csak itten a nagyfaluban nem is tudom, vannak-e...

Biriksz_Krokiksz! 2017.06.16. 19:34:59

itt csak katasztrófavédelmi próbaszirénateszt szok' lenni, havonta egyszer, de az legalább jófélelmetes!

Kulics 2017.06.16. 19:38:29

@neet: budapestet nagyfalunak nevezni ősi román szokás. amúgy meg falunapot csak őstermelőtől!

Attila F 2017.06.16. 19:39:09

ŐRÜLET! Évente két hétvégén el kell viselni a falunapot, botrány! Az önkormányzat valamit akar csinálni, hogy az emberek jól érezzék magukat, téboly!

Egyébként, gondolom, a szervezők is szívesebben hívták volna a U2-t, mint Fásy Zsülikét, de elég jelentősen kellett volna emelni a helyi adókat ehhez a mutatványhoz.

Megjegyzem: itt, Budapesten, csak az Air Race, a maga három napos folyamatos repülőgép-zúgásával három napig tart; ráadásul meg sem kísérlik, hogy szellemes játékokba vonják be a lakosokat és nemhogy vonósnégyes, de még egy kósza furulyás sincsen a Duna-parton!

Attila F 2017.06.16. 19:40:48

@Attila F: Persze az is elég evidens, hogy a három napos zúgás három napig tart.

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.06.16. 19:50:52

@Attila F: zsülike pont most a homáron, szily élete művén? :)

Dikusz 2017.06.16. 20:44:22

@Nick-son: :)))) Tiéd a nap kommentje:D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.16. 20:48:32

@8cadik crazy one a vannabí pank: @Attila F: "Leültünk a tárgyalóterem előtt, és én még ekkor sem tudtam, hogy igazából miért vagyok itt. Pár perccel a tárgyalás kezdete előtt aztán óriási örömömre befutott Edit, a 444 ügyvédje. Amikor megmondta, milyen ügy miatt cibáltak ide, kitört belőlem a röhögés. Úristen, találkozni fogok Fásy Zsülikével!

2015. nyarán írtam egy posztot még a cink.hu-ra arról, hogy Pomper Tibor exfocista micsoda durva kirohanást intézett a Facebookon Fásy Ádám lánya, Zsülike ellen, mert az elénekelte a Majka-féle Belehalokot. A poszt formailag ironikus szövegelezés volt, amennyiben végigvettem, miféle retorikai fogásokat, stílusbravúrokat és csipkefinom szószerkezeteket használt Pomper Zsülike gyalázása közben.

Bár a poszt Pomperről és nem Fásyról szólt, az ismert mulatós család igencsak rossz néven vette, aminek az lett a vége, hogy Fásy Zsüliett büntető feljelentést tett ellenem. Felteszem azért, mert nem értette meg, vagy nem hitte el - bár én mondtam nekik - hogy a cikkben ironizáltam, nem pedig Pomperrel értettem egyet."

444.hu/2017/06/13/miert-zartak-orakra-cellaba-majd-hurcoltak-megbilincselve-vezetoszaron-fasy-zsulike-szine-ele-a-444-munkatarsat

Dikusz 2017.06.16. 20:57:21

@Attila F: nemnem, még legalább két nap, míg kimegy a zúgás a jónép füléből.

Csodálatos lehet Budapesten lakni az úgynevezett sétálóutcákban, ahol egymás hegyén-hátán vannak a kiülős helyek: VII.Király utca, XII.Lövőház utca, meg egy csomó hely még.
Ezekhez képest a háromnapos Air Race repülőgép-zúgása bakfitty:)))

asdf 2017.06.16. 21:08:09

"Ez az „áldás” azután ömlött szombat reggel fél nyolctól egészen este fél kilencig, szinte megállás nélkül. "

Szerencsés vagy, nálunk éjjel fél kettőig is zenélnek. Először próbáltam levélben, hogy izé, csendrendelet, este 10 után kussnak kell lennie, mindenkire vonatkozik, leszarták. Pár éve éjfél után hívtam rájuk a rendőröket -kimeneteléről nincs információm-, idén lépünk a zéró toleranciába és este tíz után tíz perccel már emelni is fogom a telefont (persze én leszek a gonosz geci, hogy elrontom mennyi ember szórakozását, de hát én már csak ilyen régimódi vagyok, hogy aludni akarnék).

stakeholder Manyecs 2017.06.16. 21:11:34

@Dikusz: ugyan, minálunk az egyhónapos is falunapot tart álló nap ordít és tekereg hanyatt fekve..:) ha épp "napja van"-anyukája szerint:)) szerintem melegíti a pelus is, ugyanez nem mondható el egy falunapon a fellépőkről...:D:P..

FDToth 2017.06.16. 21:32:49

Ez a panaszkodas.. egy nap basszu... nappal...
ez olyan, mint azok a hulyek, akik a belvaros bulinegydeben laknak es panszkodik h hangosak az emebrek, es nem tudja kinyitni az ablakot. Telen minek, nyaron legkondi.
Alkalmazkodni kell. Ha ilyen helyen laksz, akkor vagy viseled, vagy elkoltozol.
Persze mas a gyernek fekvese ha torvenybe utkozik a hangzavar

KaTe 2017.06.17. 00:39:34

@Attila F: Csak egyszer forduljon elő, hogy az "Air Race" valamelyik versenyzőjének berregő gépe valamilyen műszaki meghibásodás következtében izomból beleáll a nézőtérbe, vagy mondjuk a Parlamentbe. Hogy lehet valaki akkora barom, hogy egy ilyen versenyt engedélyez egy nagyváros kellős közepén?! Nem beszélve arról a zajterhelésről, amit okoz. Napokon keresztül hallgathatom úgy, hogy kilométerekre lakom az esemény helyszínétől.

A falunap dettó ilyen. Egyik ismerősöm olyan községben lakik, ahol minden 2. hétvégén van falunap, örül is neki nagyon.

A fenti rendezvényekben amúgy van egy nagy hasonlóság: A szervezők mindkét esetben teljes mértékben fittyet hánynak azon emberek igényeire, akik nem szeretnék alávetni magukat más szórakozásának. Mindkét esetben lenne mód, hogy ne olyan helyen rendezzék meg az eseményt, ahol közvetlen ennyi embert érint. Természetesen erről szó se lehet, hadd tudja az egész környék, hogy itt kérem szépen műsor van!

Attila F 2017.06.17. 00:46:53

@KaTe: Ja-ja, MINDENT be kéne tiltani a településeken, mert a MINDEN zajjal jár. Autókat, boltokat, éttermeket, mindent az erdőbe kéne rakni, ahol nem zavarják az emberek nyugalmát.

Nekem is van egy ismerősöm, akinek van egy ismerőse, akinek van egy barátja. Na, és ő mesélte, hogy a falujukban heti 8 falunap van, és ugye mindennap már azelőtt felveri őket a nagy zaj, hogy lefeküdtek volna.

KaTe 2017.06.17. 00:52:42

@FDToth: A belvárosban tudtommal nincs olyan, hogy bulinegyed. Kerületek vannak, illetve helyi önkormányzatok, helyi rendeletekkel. Az ott lakók többsége pedig jóval előbb ott élt, mielőtt "bulinegyeddé" lett a környék. A történet lényege, hogy a helyi önkormányzatok úgy gondoltak bevételre szert tenni, ha a legtöbb szórakozóhely nyitva tartását korlátlanul engedélyezik. Ennek köszönhetően a város összes szemete ezeken a helyeken összpontosult, jelentősen leamortizálva az egész környéket, nem beszélve arról, hogy ezt az amúgy sem kis zajjal járó tevékenységet leginkább éjszaka űzik. Na most ebből lett elege a környék lakóinak és próbálják elérni (amúgy szerintem tök jogosan) hogy legalább éjfél 12.00 után ne kelljen már csukott ablak mellett létezni, illetve hogy ne tűnjön már a nappali forgalom zaja elviselhetőbbnek, mint az éjszakai.

Amúgy nem tudom, hogy mennyire vagy tisztában a klíma működésével, de segítek: A legtöbb split (kültéri+beltéri egységgel rendelkező) klíma - 500.000 FORINT alatt - neked nem fog egy deka friss levegőt se szívni a külső térből, egyszerűen a benti elhasznált levegőt hűti, illetve keringeti azt. Gondolom el tudod képzelni, hogy mondjuk egy nap alatt mennyire megfájdulna a fejed, ha csak a klímát járatnád egész nap és nem szellőztetnél egy percet se napközben, vagy éjszaka. Meglehetősen káros és ostoba elképzelésnek tartom.

KaTe 2017.06.17. 00:59:40

@Attila F: Ha neked ettől könnyebb lesz az életed, akkor mondjuk egy falugyűlésen megvitathatnád a többiekkel. Csak aztán nem árt edzeni előtte, mert lehet vasvillákkal fognak elkergetni a környékről. Amúgy a szó amit te keresel: "ésszerűség"

MrZed001 2017.06.17. 01:14:49

Na igen, én is találkoztam már vidéken ilyen falunapnak csúfolt köztéri kocsmával.
A zene üvölt, de minek? Vannak 10-en akik dülöngélnek rá (alkohol + egyéb befolyásoltsága alatt), isznak mellette úgy 30-an, üvöltve társalognak egymással talán 20-an ... és 4.000 fő hallgatja a tuctuc szemetet éjfél utánig.

MINEK ? Én itt a dohányzókkal vonnék párhuzamot.
Ugyanúgy tessék beterelni azt a 20-30 embert akit érdekel a tuctuc a városházára egy terembe (mint a dohányosoknak is kötelező külön zárt helyiséget biztosítani munkahelyen ... azaz, a zárt osztály :D ), a többiek meg ihatnak meg dumálhatnak előtte.
És a kecske is, meg a káposzta is megmarad. A tuctuc imádók dülöngélhetnek zárt ajtók mögött az intenzíven rájuk ömlesztett zajra, és a "kocsmában" sem kell üvölteni egymással a beszélgetőknek. Aki akar, az meg otthon nyugodtan tud aludni.

Mert : a TÖBBSÉG érdeke fontosabb mint a keveseké, vagy az egyéné ! (Spock)
Istenem de hiányzik ez a tiszta nyers logika a mindennapokból, a közéletből.

YZ 2017.06.17. 06:04:41

Egészen FÉL KILENCIG? ÚRISTEN!

CID.. 2017.06.17. 07:37:01

@KaTe: Azért mielőtt túlpörgöd magadat, a posztban 1 alkalomról van szó és a dáridó fél kilencig tart.

mildi 2017.06.17. 10:08:57

falusi művházban dolgoztam 8 hónapig. muszáj volt ott lennem. hányinger az egész. a muzsikatévé sztárja 20éves csajszi buta, mint a seggem, de vigyorog a 'sztár rajongójával' szelfihez, amit a büszke tulaj majd kitesz a falu fbcsopijába.
volt viszont kellemes meglepetés is. egy szintén fásy mulató szintű sztárduó a színfalak mögött meglepően értelmesnek és aranyosnak bizonyult. tök jót beszélgettünk :)

Magyaryzoly 2017.06.17. 10:28:31

Nem tudom, hogy most mennyire leszek egyedül a véleményemmel, de szerintem azok az emberek akik az ilyen közösségi rendezvények kapcsán hőbörögnek sokkal bosszantóbbak mint akármelyik falunap, búcsú, vagy május elsejei prolivircsaft. A vonósnégyes az értő füleknek szól, nem való a tömegnek, pont úgy, ahogy Fásy Ádám és a társai sem valóak a zeneakadémia hangversenytermébe.

KaTe 2017.06.17. 10:38:11

@Magyaryzoly: Amíg tisztes távolságban vagy a rendezvény gócpontjától, addig elhiszem, hogy nem zavar.
@CID..: Úgy érted, heti, havi, évi? Nekem nem derült ki a posztból. Nincs problémám a falunappal, azzal viszont igen, ha az az egyetlen célja, hogy hangos ricsaj mellett a jelenlevők minimum 90%-a lerészegedhessen éjszakára. Hogy évente 1-2 alkalommal ki lehet -e bírni? Természetesen! Ahogyan a fogorvost is, igaz, nem szívesen tesszük.

Posztoló helyében amúgy nem kíváncsiskodnék, egyszerűen megkérdezném azokat, akik a környéken laknak, hogy mi a véleményük. Azt is el tudom képzelni, hogy a falu lakossága többségében olyan emberekből tevődik össze, akik nyitottak az egész napos mulatozásra. Ebben az esetben meg kell nézni a helyi rendeletet, mit ír a zajterhelésről illetve annak elviselhető mértékéről. Ha a zaj határértéken belül van, akkor pech.

KaTe 2017.06.17. 10:47:47

@Helga Beauty Salon: Te is templom mellett laksz? Én születésem óta templom közelében lakom, nem is zavart soha, ha harangoztak. Mellékesen a napi első, hajnali hat órás harangozás remek ébresztőóra, ugyanis pont akkor kell kelnem, hogy elérjem a 7 órás vonatot. Érdekes, hétvégén, illetve ha nem kell felkelnem, akkor simán átalszom a harangozást.
Egyszer 2 rokon itt töltött 1-2 éjszakát. Az egyik minden harangozásra (6.00,8:00,9:00,12:00,16:00,18:00,20:00) felriadt, idegesítette, a másik meg észre se vette. Különbözőek vagyunk, na.

Magyaryzoly 2017.06.17. 11:19:47

@Helga Beauty Salon: Szerintem a posztoló tipikusan az az ember aki elvárja, hogy csendben pihenhessen de ha a szomszédban mondjuk összejön egy társaság és van egy alapzaj amivel a szórakozásuk jár (hangsúlyozom nem fekvehányós buliról beszléünk) akkor ordenáré stílusban átjön fejhangon üvöltözni és kioktatja az embert az együtt élés szabályairól.

@KaTe: Való igaz, én sohasem laktam közvetlenül a helyszín mellett, nálunk a rendezvény vagy a focipályán vagy az iskola udvaron volt, a bálokat pedig a tornateremben tartották (ekkor már a suli udvaron se volt zavaró a zaj). A szomszédhoz viszont volt már szerencsém, a mellettünk lévő kádárkocka ma már hétvégi nyaraló, a nyáron minden hétvégén bográcsozást vagy szalonnasütést rendez a házigizda, magyarnótával meg mulatóssal fűszerezve, délutántól szól a zene hajnalig, de engem személy szerint sohasem zavart, midig az ésszerűség keretein belül maradtak.

A telekszomszédunkban laktak ilyen mulatós szamaras cigányok is ahol vagy ibiza hangulat volt a tuc-tuctól vagy ment Dögös Robi meg a hasonszőrű roma pop, ők azért nem zavartatták magukat a hangerő tekintetében, maguk is szívesen óbégattak napszaktól függetlenül, de azért az ő hangerejük sem volt elviselhetetlen. Szóval ha az ember teljes csendet akar használjon füldugót, vannak ilyen frusztrált faszkalapok akik még a fáról is lelégpuskázzák a rigót, ha reggel énekelni mer, szerintem a poszter az pont ilyen.

stakeholder Manyecs 2017.06.17. 11:21:18

@Helga Beauty Salon: a páromnál minden pénteken falunap van a felső szinten ha jönnek a haverok:DD hajnali négyig...:D még most is alszik..

qwertzu 2017.06.17. 11:43:03

@KaTe: Laktam Mátyásföldön, ahol nem túl hangosak, de azért már hallhatóak a repülőgépek.
Első nap: úr Isten, soha nem fogom megszokni, itt fogom feldobni a talpam alváshiányban.
Harmadik nap, haverokkal lakásavató:
És nem zavarnak a repülők?
Milyen repülők?

qwertzu 2017.06.17. 11:46:12

Ez a hétvégi fűnyírás tilalmat sosem értettem. Hát akkor mikor nyírja le az ember a füvet, ha nem hétvégén?

stakeholder Manyecs 2017.06.17. 11:57:26

@Helga Beauty Salon: haggyad már kiszól a lánynak a vénk....va akinek vendégháza van a ház mellett hogy NE vigye ki a síró csecsemőt reggel fél nyolckor mert zavarja a vendégeket!!! el lett küldve a gyászba.:DDDD Írjak róla bü.poszt? Na, kitekerek a piacra itten falun így szokás:P

PeniValdes 2017.06.17. 12:07:34

vonósnégyes......én jártam sznob városokban de vonósnégyes ott sem volt, igaz mulatóstechno sem

élhetetlen 2017.06.17. 13:43:56

@Attila F: Nem az a baj, ha buli van, általában a hogyan csináljákkal van a gond. Az én példám, ugyan csak évi egy alkalom, és tényleg túléltem eddig. Kicsi szabadstrand, évadnyitó buli. Olyan keskeny a telek, hogy a színpadot, hangszórókat még a víz fele fordítani sem lehet. Két méter magas hangszórók, az ablakomra fordítva. Rezeg az ablaküveg. Napközben a szórakoztató versenyek. Este az eredményhirdetés. Mindenki ott van egy tíz méteres körben, de a moderátor úgy visít a mikrofonba, mint a korpás szájú malac, mert azt hiszi, hogy ettől lesz hangulat. Aztán a buli. Éjfélre totál kidőltem, átmentem. Négyen táncikáltnak, nyolcan kerestük a rendezőt, hogy legalább a hangerőből vegyenek le. Azt nem lehet. Amit nem értek, meghirdették, akit érdekel, az odamegy. Szórakozzon, de miért nem lehet ezt elviselhető hangerővel csinálni? Miért kell az egész telepet 16 órán keresztül sokkolni?
Tudod, valahol a hozzáállás. Tunéziában, este 8-tól kilencig volt egy aranyos gyerekdiszkó, aztán kuss. Volt ott is éjszakai szórakozás, hangszigetelt, zárt helyen. A bungalókban meg lehetett aludni. Ugyanez, Görögország, Mália, öt nyitott diszkó. Aki ott volt valamelyikben, az nem hallotta a saját zajtól a szomszédot, de a szállodai szobámban az ötöt egyszerre hallottam. Hajnali négyre minden éjszaka megfogadtam, hogy soha többet nem megyek nyaralni. Szóval lehet ezt többféle módon kezelni.
Az Air Race-t meg ne is mondd! Itt húznak el a fejem fölött, és már ereszkednek, ill. emelkednek az iránytól függően.

élhetetlen 2017.06.17. 14:01:23

@FDToth: „ez olyan, mint azok a hulyek, akik a belvaros bulinegydeben laknak es panszkodik h hangosak az emebrek,”. Azért ez ennyire nem egyszerű. Más az, ha valaki a bulinegyedbe költözik, és más az, aki már akkor is ott élt, esetleg már a nagyanyja is, amikor a terület még nem volt bulinegyed. Miért tartod normálisnak, hogy valakinek volt egy jó helyen levő, kényelmes lakása, aztán, ha jön egy kocsma az ablaka alá, akkor adja fel, költözzön el? „Alkalmazkodni kell”. De miért a régóta ott lakóknak a kocsmához, és nem fordítva? Legyen a kocsma zárt térben, hangszigetelje, klímázza a tulaj, zsilipelje az ajtót, hogy a lehető legkevesebb hang jusson ki. Nem megoldás? Végülis neki van haszna az egészből, nem a lakóknak!

élhetetlen 2017.06.17. 14:14:50

@Attila F: „Ja-ja, MINDENT be kéne tiltani a településeken”. Nézd, nem vagyok egy pánikoló típus, de azért elég szarul éreztem magam, mikor adott gép „szabadesésben” jött lefele az ablakomtól kb. ötven méter távolságban az ablakom magasságáig, és csak ott fordult be a Gellért hegy felé. Nem a hegy felett ment el, csak afölött a kis talp fölött, ami a Duna felé van. Mindez úgy, hogy nem mennék ki egy repülős napra, tehát azt sem élvezem, ha ennyire házhoz jön.

Lengyelpiac Hu 2017.06.17. 14:30:52

20 évig 30-50 m-re rendezték meg tőlünk a bulcsút, majálist...
Ez olyan afrodiziákum , aminek örülni kell, nem bosszankodni miatta! :-)
Ha nem akarod élvezni, akkor is van más lehetőséged. Ilyen pl. az általad említett utazás, nyílászáró csere ( a műa-k sokat tompítanak ), vagy egyszerűen aaz ITTAL!
Néhány kupica tömény után kisfröccs,nagyfröccs,hosszúlépés,majd pár korsó sör... Hidd el, nem fog érdekelni a tucctucc ..!

élhetetlen 2017.06.17. 14:46:40

@KaTe: Bocs, csak szórakoztatás. Ki milyen zajokat hogyan visel. 27 évig éltem Belzuglóban, és annyi idő alatt sem szoktam meg, hogy Rákosrendezőn fütyülnek. Felébredtem, füldugó. Lakáscsere tervezés, keresés. Belváros, tök jó lakás, kinézek az ablakon, egy templom tornya. Gyönyörű látvány. Itt harangozni fognak, na, nem. Ahol most lakom, egy általános iskola van az ablak alatt. Már tehetem, hogy addig alszom, amig akarok. Jönnek e gyerekek, hallom félálomban, de olyan, mint a hajnali madárcsicsergés, (Kivéve három madár, a varjú, a szarka, és a sirály. Egyik szebb, mint a másik, és egyiknek rondább hangja van, mint a másiknak.), csak úgy beszűrődik, de nem ébredek fel. A kukás kocsira 15 év után is felébredek, itt, a nyolcadikon.
Más, vettem interneten egy faliórát a konyhába, olyan hangosam ketyegett, hogy a nappaliban is megőrültem tőle. Elajándékoztam, olyannak, akit nem zavar. Ennek apropóján mesélte el, hogy anno az egyik rokona a balatoni nyaralójukban töltötte a nászútját, és, de kínos, eltörte a faliórát, mert éjszaka, sötétben próbálta kitelepíteni, mert megőrült a ketyegésétől ő is. Kis zaj, nagy zaj, „Különbözőek vagyunk, na.”, így igaz.

mildi 2017.06.17. 14:52:52

@stakeholder Manyecs: délben még van piac? :O nálunk 9 után gyak semmi

KaTe 2017.06.17. 14:53:20

@qwertzu: Szomszédban rendszeresen vonyított 2 kutya. Látszólag unatkoztak, így egymást hergelték, egy mozgó falevelet, vagy fán ülő madarat is képesek voltak órákig ugatni. Nem tudtam megszokni, se 1 nap se 2 hét se 3 hónap alatt..

Másik példa: nagyvárosban albérletet vettem ki, előtte megnéztem a lakást, csendes környék, de viszonylag közel van minden, árban is megfelelt, kiveszem. Az első éjszaka tudtam meg, hogy valami éjszakai busz kb. 20 percenként pont a ház melletti lámpás kereszteződésnél kanyarodik ki. Ez annyit jelentett, hogy a második emeleti lakás, amiben laktam, szabályosan beleremegett, amikor megérkezett a busz és lelassított a ház előtt, aztán pedig az álló motor keltette rezgéstől remegtek a kisebb bútorok, majd elindulásnál az egész ágyam. 1 hónap után mondtam, hogy köszönöm szépen, de költözöm.

élhetetlen 2017.06.17. 15:10:19

@Magyaryzoly: Az, hogy milyen a zajtűrő képességed, az egyedi. „ha az ember teljes csendet akar használjon füldugót”. Próbáltad már? A basszus füldugóval is üt, de durván. Nem vagyok egy kekec típus, 15 év alatt kétszer mentem át valakinek szólni. Az egyik, leszabadult vagy 15 fiatal a balatoni kéglibe, és jó poénnak találták, hogy a hangfalakat kirakják az utcára néző teraszra. Kicsit nehezen értették meg, hogy nem az a megoldás éjjel kettőkor, hogy bulizzak én is velük. A másik eset nekem is egy roma családdal volt, vagy harmincan ünnepeltek valamit, annyi különbséggel, hogy ők elnézést kértek, megkérdezték, hogy kérek-e egy italt, mondtam, inkább aludnék, és lejjebb vették a hangerőt.

élhetetlen 2017.06.17. 15:21:36

@Helga Beauty Salon: Azt hiszem, nem érted. Már írtam egy strandnyitóról. Ott sem a zsákban futó, vagy célba dobó gyerekek a hangosak, hanem a szar moderátor üvölt, mint a fába szorult féreg, mert azt hiszi, hogy ezzel csinál hangulatot. És ettől a céltalan üvöltéstől tizenóra alatt be lehet csavarodni a közelben (vagy távolabb is).

Don Bolesz 2017.06.17. 15:42:40

@uns97: mondjuk engem. mert egy ilyen alkallommal 150 szer hallani a nézését meg a járását kicsit fusztráló tud lenni. ilyenkor keresi elő az ember az ükknagyaba harci felszerelését és fut egy ámokot.
amellett, hogy egy ilyen úgymond falunapon a falunak csak a kisebbsége jelenik meg és szórakozik "igényesen"

uns97 2017.06.17. 16:13:14

@Don Bolesz: nézd én úgy vagyok vele, hogy erről szól a közösségben élés. Aki a mulatóst szereti 1 évben 1-2 alkalommal had élvezze. Aki a vonósnégyest, az is találja meg a számítását. Együtt élek ezekkel. Nekem sem az a kedvenc heppem, hogy minden hétvégén a belvárosban különböző "szinvonalasnak" kikiáltott bóvliárust kerülgessek, a "gasztróélvezetekkel" egybekötött "kóstolós" szarságokkal is tele a hócipőm, de egyszerűen elkerülöm őket. Tudom, a poszter ezt nem teheti meg, de évi 1-2 alkalommal azért ennyi áldozatot bárki meghozhat(na) különösebb hőbörgés nélkül. Abban igazad van, hogy a szórakozók száma nem biztos, hogy valóban a többség. Csak ez olyan mint a választások: hiába nyer a kisebbség, ha mégis az a kisebbség a többség. Tessék a falu valós többségének elmenni a polgármesterhez, hogy NEM kérik az ilyen napokat, s látva a valós többséget majd nem szerveznek ilyet. De amig 3000 főből 1000 valóban "szórakozik" és tiszteletét teszi a falunapon, a 2000 fős "többség" meg csak otthon morog és magában füstölög, s 1 azaz egy darab ember ír egy negatív szösszenetet a rendezvényről addig SOHA semmi nem fog változni. Azt a másik 2000 embert is össze kellene szedni a poszternak, s együtt majd egyszer el is érnének valamit...

Az is megérne egyébként egy "misét" ki és mi alapján hívja meg ezeket a "sztárokat", itt a városban is elmaradhatatlan szereplők szilveszter napján páran, már bérletük van, BIZTOSAN van valami érthető - számunkra ugyan ismeretlen - oka, miért állandóan ők vannak meghívva, mert a műsoruk biztos nem ok erre, hisz a műsor évek óta valami katasztrófa...

stakeholder Manyecs 2017.06.17. 16:20:44

@mildi: mint kiderült itt se, de csak meggyet akartam, nagyi meggyespitéjét reprodukálom:) olyan jó lett hogy visszatapsolták:))

stakeholder Manyecs 2017.06.17. 16:27:36

@Helga Beauty Salon: ebből egész jó esti műsort lehetne csinálni!!!:DD Mondjuk látunk ilyet élőben, kitiltogatás kocsmából, ellenőr vegzálása, elkerítőelemek Dunába dobálása, szomszédok kiidegelése hangos zenével éjjel, verekedés a rendőrökkel etc..roppant szórakoztató de néha fárasztó hazajövök már tényleg csak egy kib..ott vonósnégyes hiányzik! De az nagyon...! és nem "úgy" :P ..
:DD

sanyi_a_hegyrol 2017.06.17. 18:29:15

Mas meg lehet a vonosnegyesed miatt b@szkodna a fejet a falba es inkabb a tuctucra van raallva.

#Hazmestermentalitas

MrZed001 2017.06.17. 22:35:47

Zenét üvöltetni még mindig olyan, mint melegnek lenni.
A 4 fal között csinálva ok, na de az utcán kiélni már nem.

Reactor 2017.06.18. 02:27:40

Az állandó monoton zaj igen hasznos lehet a rossz alvásra. Én piszok rossz alvó vagyok, de ezektől mindig elszenderedek. Elég sokféle van, mindenféle nehézipari gépek zaja, vízpumpa vezérlőberendezés, atomreaktor (a név kötelez ugye), légcserélő, szellőzőrendszer, vízcsövek danolászása, satöbbi. Anno a Zrínyin panaszkodtak a szakasztársaim, milyen nehéz elaludniuk. Következő héten elvittem a hangfalakat, és egy CD-t, amire kiírtam végtelenítve pár ilyen zajt. 1 órán belül aludt az egész körlet :D Egyszóval frankó.
Van a jewtube-n is rengeteg ilyen hangeffekt, pl. éjszakai vihar zaja, meg egyéb természetes alváscsalogatók, csak ezek sajnos lejárnak egy idő után (bár a 10 órás az jó!). A folyócsobogás pedig nem túlságosan jó ötlet, hacsak nincs gumilepedőd ;) :D

@qwertzu: A polgári repterek tényleg nem zavaróak, itt is van egy - igaz, nem nemzetközi, csak sportrepülőtér, de ha szép idő van, berregnek ám a repcsik, meg zajlik a légibemutató. Abszolút vállalható.
A csúcs a katonai repülőtér környéke, amikor felszállás után a pilóták tökig húzzák az utánégetőt! Tiszta "sztár vársz" fíling :DDDDD

@stakeholder Manyecs: Ennek örülök! Érezd ám majd jól magad a pááááároddal :D mulassatok egy jót helyettem is! És nem ám a Nagyi palacsintázójába mentek utána! ;)
Én Zamárdiba készülök, de nem tudom, lesz-e a dologból valami. Meglátjuk. Tavaly nagyon szuper volt (leltem az egyik sétányon egy elhullajtott húszezrest), tán idén is eljutok!
Ám ha szeretnél meggyet, tudok vinni, teljesen bio, nem látott permetlét, és van belőle dögivel!

@mildi: A neved véletlen nem a Mildi meséiből jött? Az igen jó könyv ám!!!

Sandor Akarki 2017.06.18. 02:58:32

Veresegyházon ugyanez megy dettó. Pásztor Béla polgármester megnyitja aztán eltűnik. Bicskanyitogató a program minden úgynevezett "Városünnepen" amit azért tart mert ő milyen kúl, hogy ide tudta a világ második legnagyobb gyártelepét szervezni és sokan erről mit sem tudva ideköltöztek.
A következő a program:
- Június 30. péntek ami MUNKANAP, azaz a legtöbb ember reggeltől robotol bent és gyártja a GDP-t: 21 óráig semmi érdekes, utána:
21:00-23:00 Balkán fanatik és születésnapos valami
23:00-03:00 Buli van a téren - MINIMAL DJ közreműködésével.
Érted? Munkanapon hajnali háromig szopatják a lakosságot. És a főtér 500 méteres körzetében sok-sok lakóház van. De nincs ám itt vége, jön a szombat:
22:30 Utcabál - itt már nem is írják meddig tart a tuc tuc. Két egymás utáni napon, szopjatok veresiek. Ja, Pásztor Béla polgármester Erdőkertesen lakik. Pedig, ha valóban olyan jó ez a Buli és Utcabál, akkor minimum végig itt lesz, nem csak a szerencsétlen polgárőröket lógatja bele a sós lébe.
Na ilyen egy igazi magyar MSZMP Pártkommunistaként végzett tanácsel... polgármester. Leszarja az embereket, szopjanak csak. Pedig az egészt szart tehetné máshova is, esetleg a saját háza elé.

Sandor Akarki 2017.06.18. 03:01:49

@uns97: Élvezze ki. Ha munkanap a következő, akkor 2200 óráig, ha szabadnap akkor 2300 óráig. Nem pedig hajnali kettőig vagy tovább; duhajkodás mások kárára.

Sandor Akarki 2017.06.18. 03:09:25

@Magyaryzoly: Ugorj be egy hallásvizsgálatra, így mese alapján 50-70% maradandót tippelek.

Hentes pékné módra 2017.06.18. 04:42:49

Öregek panaszkodnak hangzavarra és baszogatják a fiatalok zsnei ízlését.
Csókolom, el lehet menni remetének az erdőbe ha a közösségi élet nem tetszik.
Ráadásul megsúgom a ti szüleitek pont így fújtak a zenére amit ti hallgattatok akkor.
Szar poszt, modoros hülye poszter, nem fogyasztóvédelmi téma. Este 10ig zenélhetnek.

fillérbaszó vadász 2017.06.18. 05:56:41

@élhetetlen: "A másik eset nekem is egy roma családdal volt, vagy harmincan ünnepeltek valamit, annyi különbséggel, hogy ők elnézést kértek, megkérdezték, hogy kérek-e egy italt, mondtam, inkább aludnék, és lejjebb vették a hangerőt."

Ez nem túl életszerű. Legközelebb azért gondold meg, hogy szólsz 30 romának, mert lehet, hogy magadban találod az uzsonnázó bicskát!

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2017.06.18. 07:49:39

Nalunk most kezdodik a darido. Idaig nyugodt volt a kornyekunk. Mostanaban jo esetben hetvegenkent orjongenek az emberek, megjelentek a hajlektalanok hordakban. Fekszenek a setanyon. Alkalmazkodunk. Koltozunk.

mildi 2017.06.18. 08:04:36

@Reactor: nem :)
a könyv megvan nekem is, és vlóban jó

CID.. 2017.06.18. 08:27:21

@Sandor Akarki: gondolod te szerencsecsomag, hogy Debrecenben a puszta kellős közepén rendezik a mulatságokat? ;)

stakeholder Manyecs 2017.06.18. 08:34:26

www.youtube.com/watch?v=jHeJeNCaJLo
tessék, Vad Fruttik vonósnégyessel, ez bejönne? :D

stakeholder Manyecs 2017.06.18. 08:37:51

@Reactor: jól van, ha meglesz a pilótavizsgám hazarepítelek :D ! kicsit lassú lesz siklórepülésben de szerintem jobb mint a MÁV és nincs ellenőr. Ne izgulj eddig még nem maradt fent egy sem!:D

Dikusz 2017.06.18. 10:21:37

@qwertzu: hétköznap hajnalban, még munkábamenetel előtt:)))

Dikusz 2017.06.18. 10:25:46

@KaTe: valószínű a Gozsdu udvar környékére gondolsz a bulinegyed címszó alatt...
Tökéletesen igazad van, ez a kerület biznisze, én sem cserélnék az ott lakókkal.

Ismerősöd községe jó bulizós lehet, de azért igen erős túlzásnak érzem, hogy kéthetente falunap van.

Dikusz 2017.06.18. 10:29:21

@CID..: akárki talán valami politikai ellenlábasa lehet a jelenlegi polgármesternek, vagy mint hot-dog árus nem kapott engedélyt...

élhetetlen 2017.06.18. 12:58:06

@fillérbaszó vadász: Tudod, az úgy volt, hogy mikor átmentem, még nem tudtam, hogy kik laknak ott…

stakeholder Manyecs 2017.06.18. 14:16:07

.azért ez is szólt rendesen /itt/ van benne több vonósnégyes is!! Én kívánok egy ilyet poszternek jót tenne..Vgy nem erre gondolt? :D

www.youtube.com/watch?v=pjAarlEAhXw

stakeholder Manyecs 2017.06.18. 14:29:37

Az nem elég hogy a legtöbb mai fellépőben van egy-két vonóval....?
:DD

Permetező 2017.06.18. 15:11:31

Laknal ott ahol en kedves poszter. Nalunk napi szinten megy reggelente a "megerkezett a tollfelvasarlo" "megerkezett a gazfutar" "famili froszt: menj anyadhoz kerjel penzt" autok. Van amikor 7:30-kor bomboltetik a haz elott. Na ez a fasza nem az evente egyszeri faludiszko.

Reactor 2017.06.18. 15:36:03

@Hentes pékné módra: Este 10-ig vagy 11-ig nincs is vele gond. Azzal van a gond, amikor másnap reggelig ötvenezer decibellen megy az "I like to vomit vomit, I like to vomit vomit" heti rendszerességgel. Nem csodálom, hogy nem kultiválják...

CID.. 2017.06.18. 15:46:16

@Dikusz: Na ja, csak itt spec. engem nem érdekel, ki melyik szarházi politikai formáció szimpatizánsa...

stakeholder Manyecs 2017.06.18. 15:48:29

@Reactor: a pááárom a szurkolói csapat vezetője,kegyetlenül tud ordítani mindig azért hívják, paraszt is tud lenni bármikor,sza...:P

fákkje 2017.06.18. 16:45:43

@Csokis: Lakodalmas rock, az meg mi a f@szom??? :D

fákkje 2017.06.18. 16:49:54

@Attila F: " de még egy kósza furulyás sincsen a Duna-parton! "

Kurva nénire gondolsz? :D

élhetetlen 2017.06.18. 17:43:14

@Permetező: Ahogy mondod. Még Pesten vagyok, de nemsokára megyek Family Frostot hallgatni. A dinnyést csak utálom, mert hangszóróval jár, kisebb dinnye, nagyobb dinnye, lehet válogatni, aztán van három dinnyéje a végén, de megértem, eseti, nem tudja máshogy csinálni. De a FF üzemszerűen járja a terepet, azt is megtehetnék, hogy évente egyszer bedobnak egy szórólapot, hogy mikor, hol állnak negyed órát. Nem, órákon keresztül tüllüllőznek. És ehhez még hozzájön, hogy hang alapján találd ki, hol van, jön, vagy megy, vagy van. Jaj!

élhetetlen 2017.06.18. 17:57:42

@Permetező: Ezt már csak elmesélem, nálunk a gázosok a legjobbak. Nagyon megértőek a hülye üdülőtelepiekkel. Vezetékeshez vagyok szokva, én lötyögtetéssel soha nem fogom megállapítani, hogy mennyi van még a palackban, és egy palack van. Kedd, főzelék félig megfőtt, kihal a palack. Telefonálok, hát ide csak pénteken jönnek legközelebb. Addig megdöglik a kaja. Megadja a pasi a főnöke számát, az biztosan megoldja. Telefon, leküldte a másik kocsit 20 percen belül. Más, neki gyorsítás lenne, vigyem ki a palackot, aztán adja a másikat. Csak nem gondolja, hogy be tudom kötni? Ja, akkor a konyhában leszerel, felszerel. Szóval őket imádom. (Csak ne legyen tulajdonos váltás!)

qwertzu 2017.06.18. 19:31:41

@élhetetlen: Mérd le mennyit nyom teli és üresen.

asdf 2017.06.18. 20:24:43

@qwertzu: nem kell lemerni, bele van utve a palackba az ures sulya.

élhetetlen 2017.06.18. 21:12:02

@qwertzu: @asdf: Bocs, nagyon logikus tanácsok, csak nekem nem praktikusak. Nem veszek egy precíziós mérleget, és nem fogom, mikor fogyóban van naponta kiemelni a helyéről, hogy megmérjem, hány kiló, vagy deka van még benne. De azért kösz!

chili wili 2017.06.19. 06:32:00

Egy németszász kisvárosban lakunk, túlnyomórészt evangélikus területen. Van egy katolikus, egy református és egy evangélikus templom (kb 12ezer emberre). Az evangélikus a város kellős közepén áll, 200 méterre a gyönyörű tótól, és szintén kb 200 méterre a lakásunktól.
A harang megszólal:
- minden negyedkor egyszer
- minden félkor kétszer
- minden háromnegyedkor háromszor
- minden egészkor négyszer
- minden egészkor magas hangon annyiszor, ahány óra van (szerencsére nem huszonnégy órával számolnak)
- minden egészkor mély hangon annyiszor, ahány óra van
- minden misekor
- minden hétköznap reggel 6-kor
- minden esküvő, temetés és áldozás alkalmával

Mindez egy olyan országban, ahol a szomszéd felkopog, ha vasárnap az erkélyen beszélgetsz, merthogy vasárnap van és ez pihenőnap (velünk történt meg, nem ismerős ismerősével).
Egyszer valaki megpróbált csendhábirításért panaszt tenni valamelyik egyház ellen, nem lett szép vége.

stakeholder Manyecs 2017.06.19. 06:43:33

@8cadik crazy one a vannabí pank: az teljesen mindegy, amit kigondol az úgy van.Mondjuk én túlzónak találom ezt most. :D ON

melaena 2017.06.19. 07:05:10

uborkaszezon, kell egy kis nephergeles.
tipikus trollmagnes post.

nyilvan minden hetvegen funyirot hallgatni egy kategoria az 52-bol egy hetvegen megtartott bucsuval.

Mit szolna ahhoz,ha a kedves leveliro,ha az o csendhez valo jogat szembe allitanak masok szorakozashoz valo jogaval,es egyik hetvegen csend lenne,a masikon meg falunap ? :D

melaena 2017.06.19. 07:08:02

@Reactor:
"Edda, Republic".
Azt ugye vagod,hogy Pataki meg a Cipo is az elso korben esne ki egy x factorbol azzal az elbaszott,nulla hanggal ?

melaena 2017.06.19. 07:14:24

@Dikusz:
azokban az utcakban kb. egymillio ft /m2 aron mennek a kecok.
kibaszott jol jartak, akik szeretik a csendet,mert egy ottani garzon arabol csaladi hazat veszel a full csendes peremkeruletekben,vagy az agglomeracioban.
Falun,tanyan palotat kapsz annyiert.

stakeholder Manyecs 2017.06.19. 08:38:09

www.youtube.com/watch?v=9eyL35aQ2dA
:DD eszembe jutott :D azért egy ilyet full hangerőn kívánnék a poszternak-mert rendes vagyok..

stakeholder Manyecs 2017.06.19. 08:39:45

..az a szomorú hogy egy kommentelőről jutott eszembe.. ON :D
Hilda asztala felé fordított hangszóróval, mer' aki ilyen klipet berak a poszthoz, megérdemli:) :DD

Dikusz 2017.06.19. 08:42:50

@CID..: az engem se, de azért a csóka fontosnak tartotta kiemelni a polgármester nevét....

Dikusz 2017.06.19. 08:45:33

@stakeholder Manyecs: kétségtelen szófukar, valószínű kísérleti üzemmód...

stakeholder Manyecs 2017.06.19. 08:50:37

@Dikusz: szófukar???? :D hőőőőő, ismerem én..b+ leöntöttem kakaóval a pólómat most 1.15..-nél..bakker emlékszem a gyerek az oviban a refrént énekelte folyton magyarázkodni kellett:DD

Kulics 2017.06.19. 08:59:06

@qwertzu: a hétnek van eleje, közepe, vége. Ha hétvégén nem lehet akkor az elején vagy a közepén nyírjál füvet. Köszönöm, hogy segithettem.

stakeholder Manyecs 2017.06.19. 09:43:40

@Kulics: kecskét köll venni és akkor az asszony nem pofázik + nem kell bele benya! már a kecskébe.

Kulics 2017.06.19. 10:08:58

@stakeholder Manyecs: jaja csak a kecskének baromi nagy terület kell mert megzabálja még a beton virágládát is. elképesztő falánkak. A fűnyírót meg nem adja kölcsön a szemét róka úgyse.

CID.. 2017.06.19. 12:43:06

@Dikusz: Na ja, meg az édesanyja valagát.

@stakeholder Manyecs: na mög, önni :D

stakeholder Manyecs 2017.06.19. 14:09:10

@CID..: bogyófüggő vagyok, de az olívából de ezek után sosem eszem többet..:D ! imádom, de mindig a kecske fog eszembe jutni :D

Reactor 2017.06.21. 03:34:26

@melaena: Tudom, mert az X-Factorba alapból olyanok mennek, akikben semmi zenei tehetség nincs, kottát se láttak még életükben, vagy ha igen, sürgősen le is fújták chemotoxszal. Cipő meg az Edda azért letett valamit az asztalra, és nem selejtkutató bohócműsoron tartották emeltdíjas SMS-ek életben a karrierjüket.
Az már más kérdés, hogy Cipő meghalt (istennyugosztalja), Patakyt meg heti rendszerességgel viszegetik el a földönkívüliek, és megsimogatják belül (sajnos mindig vissza is hozzák), ettől függetlenül teljesítményileg magasan az ilyen nívótlan zenebohócok fölött vannak.
Az a legszomorúbb, hogy még én is fényévekkel jobb zenét tudok csinálni az X-faktorosoktól meg a hasonszőrű meg nem értett zseniktől, mégse verem nagydobra a dolgot.

@stakeholder Manyecs: Ehe :D erről egy régi táborozásunk jutott eszembe a srácaimmal :) megvártam, mikorra már tajtrészegre itták magukat, és rávettem őket, hogy álljanak fel egymás mellé a tóparton, és üvöltsenek hangosan kórusban. Meg is tették. Rá pár percre a közeli házaktól egy dühös férfihang: "Mit ordítoztok, féltek egyedül?"
Azt a röhögést egy temetés se tudta volna elfojtani :DDDD