Tékozló Homár

Hogyan érjük el, hogy az értesítő helyett a posta továbbra is a csomagot hozza ki?

2017.07.20. 11:58 | Homár Hilda | komment

shutterstock_560132017.jpg

Amióta a januári megváltozott szabályozásnak köszönhetően a várva várt csomag helyett  jellemzően egy postai értesítő árválkodik csak a levélszekrényben, számtalan email érkezett hozzánk a témában. A helyzet az, hogy hiába a sok káromkodás, morgolódás, hőbörgés, ez van, új szelek fújnak a kézbesítés világában. Ami eddig elment amorf levélként, most már csomagként kezelik, ennek megfelelő díjazással (nyilván erről szólt az egész módosítás). Mi két dolgot tehetünk: elfogadjuk a helyzetet, és legalább a postára battyogós, sorbanállós rész miatti idegbajt megspóroljuk azzal, hogy csomagként adjuk fel vagy kérjük a motyót. Vagy keresünk egy másik szolgáltatót. 

subject: fasszoPosta

Kedves Homár!

Elnézést a tárgyért de ennyire már régen akasztott ki szolgáltató.

Éppen ücsörögtem ma a munkahelyemen, ahová rendszeresen rendelek kisebb-nagyobb alkatrészeket külföldről, amikor megjelent a postás és a kezembe nyomott egy értesítést küldeményről. Megkérdeztem, hogy ezt most hogy, és miért nem hozta ki a csomagot??? A válasz az volt, hogy nem tudja mert szabadságon volt és ezt a kezébe nyomták...

Bementem a postára, felvettem a csomagot és közben megkérdeztem, hogy mi az oka, hogy be kellett jönnöm. A magyarázat: új szabályozás szerint a külföldről érkező, levélszekrény nyílás méretét meghaladó csomagokat nem hozzák ki, hanem be kell menni érte az értesítővel!!!

Ja és ezzel persze megnövekedett a forgalom a csomagfelvételnél, ezért lehet fél-egy órát várni a csomagra, amit eddig kihozott a teherautó.

Ezt mégis hogy a f***ba gondolják??? A feladó fizet egy szolgáltatásért amit ők egyszerűen nem teljesítenek.

Üdv,

Attila

 

Kedves Homár olvasó!

Magyar Posta Zrt. általános szerződési feltételei a vonatkozó törvényi rendelkezések alapján meghatározzák a postai küldemények kézbesítésének részletes szabályait.

A levélben meghatározott esetet az általános szerződési feltételek 6.2. 2/A. pontja határozza meg. A szabály lényege szerint

a posta a méretei miatt levélszekrény útján nem kézbesíthető, címhelyre címzett nemzetközi viszonylatú, nem könyvelt postai küldeményt a címében feltüntetettől eltérő helyen – a címhelyen történő kézbesítés megkísérlése mellőzésével hátrahagyott értesítő alapján a címhez rendelt, kijelölt kézbesítési ponton is kézbesítheti.

Fentiek alapján a posta az általános szerződési feltételeknek megfelelően járt el, amikor a kézbesítést értesítő hátrahagyásával valósította meg. A szolgáltató tehát ezzel nem sértette meg a kézbesítés szabályait.

Más a helyzet, ha az adott küldeményt csomagként adják fel, mert főszabály szerint ebben az esetben a posta továbbra is köteles a címhelyen a kézbesítést megkísérelni. 

A hasonló esetek elkerülése érdekében javasoljuk tehát a küldemény csomagként történő feladását.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fausto(tm) 2017.07.20. 12:08:55

Ez mondjuk azért érdekes, mert szoktam könyveket rendelni külföldről, nyilván nem levél méretűek, de ha van otthon valaki, oda szokta adni a postás. Ha nincs, akkor csak értesítést kapok.

Rejtélyes 2017.07.20. 12:10:19

Vagy a GVTI tanacsat fogadd meg, vagy kerd meg a feladokat, hogy ne ugy adjak fel, hogy a posta kezelje. :)

230e 2017.07.20. 12:16:02

Főleg a kínai webshopok azok, akik mindent levélként adnak fel, így ennek lett itt vége. A csomagot meg a csomagos postás hozza, ami azért jó, mert ha nem vagy otthon, és a postaládáig sem jut el, akkor csak másnak kapod meg az értesítőjét amit a normál postás hoz ki. Nekem is sorban jönnek a túlméretesnek titulált leveles értesítők. Egy előnye van, hogy legalább nem másnap tudom elhozni, hanem még aznap átvehető. Az viszont szomorú, hogyha már nem hozzák ki, akkor legalább az értesített küldeményes ablakból lehetne több.

Tehetséges ugandai buzi 2017.07.20. 12:17:14

Értem én, hogy több pénzt akar a posta. A csomag feladása drágább, mint egy levélé. Node nem is ezt kifogásoljuk, hanem azt a pazarlást, hogy ugyanazzal a menettel, amíg a talpas postás kihoz egy értesítőt, azzal kihozhatná a csomagot is!!! Az ilyenek miatt kell ledózerolni a postás és a helyét behinteni sóval!

Nekem amúgy az a kifogásom, hogy tőlem is csak csomagként vesznek fel egy olyan küldeményt, ami másfél miliméterrel meghaladja a hazai szabvány levélméretet - bár én az USA-ba címezve adtam fel, ahol bazi nagy ajtós levélszekrény van. Ez azért ellentmondás. Ne a hazai méreteket vonatkoztassák az USA szabvány levélszekrényre! Ezt a felvetésemet kitárgyalhatná a Tanácsi Versenyügyi Gazdaadó Iroda.

CID.. 2017.07.20. 12:36:20

@Tehetséges ugandai buzi: Szerinted ugyanaz kivinni, 20 db értesítőt, mint 20db 1000 grammos levelet? Ne spórolj baszod.

Taxina 2017.07.20. 12:37:43

A poszter panasza ugyan nemzetközi forgalomhoz kapcsolódik és van megfelelő ÜSZ-i pont az eljáráshoz, a gond viszont nem itt van, hanem a belföldi küldemények kézbesítésével. Idén már többször kaptam levélküldeményként felvett küldeményt úgy, hogy kizárólag az értesítőt hozta ki a posta, a küldeményt nem. Márpedig a belföldi levélküldemények feladási árában a címhelyen történő kézbesítés (egyszeri megkísérlése) is benne foglaltatik.

Clamesa 2017.07.20. 12:52:02

Furcsa dolog ez, mikor Lipótban laktunk, elő nem fordulhatott, hogy a postás felcsöngetett volna, mindig csak ment az értesítő a ládába. Ráadásul SOHA nem a mi postaládánkba, hanem MINDIG a mellettünk levőbe, amit csak havonta ürített a tulaj:D Újlipótban ez megváltozott, itt már csak az van, hogy soha nem csönget fel a postás, viszont a mi postaládánkba dobja az értesítőt.:) Azért írtam le a két helyet, hogy lássátok, az új jelenti a fejlődést a helyek nevében:D

Dezsike 2017.07.20. 13:36:22

Az átlag embernek jó ez a rendszer, akik munkaidőben dolgoznak. Ők ugyanis a büdös életben nem vesznek át semmit a helyszínen, így a postás mindig fölöslegesen cipelte oda-vissza a cuccot. Amíg napi pár darab ilyen volt nem volt gond, de a kínai rendelések megszaporodása miatt az utóbbi időben több kilót járattak így a postások fölöslegesen. Így viszont ha rábukkanok délután 5 órakor az aznapi értesítőre, lebattyoghatok érte a 7-ig nyitva lévő postára, nem kell egy napot várni. Az más, hogy a postán állandóan tömeg van... Soha nem volt még 10 percnél rövidebb várakozás, az eddigi rekord 40 perc.

.Manyecska 2017.07.20. 13:48:58

Postai átvevőpontra nem lehetne ezeket rendelni...? Oszt mindenki örül. Vagy nem!

.Manyecska 2017.07.20. 13:50:44

@Clamesa: ugyanezt képzeld el egy válóperes idézésnél ahol is megszüntetik az eljárást ha nem jelensz meg /első körnél../...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.07.20. 13:55:28

@Dezsike: ezek regisztrálatlan küldemények. Nem kell átvenni senkinek. Otthagyják aztán jónapot, szóval nem felesleges. Az a felesleges, hogy nekem kell járkálni a világ végén levő postára, holott ugye úgy lett feladva, hogy oda hozzák ki, ahol majd várok rá. Vagy akkor legyen olcsóbb, de vállalom, hogy megyek érte.

Terézágyú 2017.07.20. 14:04:37

@onlajnok:
"ezek regisztrálatlan küldemények. Nem kell átvenni senkinek. Otthagyják aztán jónapot"

Háttőőő....:
"A magyarázat: új szabályozás szerint a külföldről érkező, levélszekrény nyílás méretét meghaladó csomagokat nem hozzák ki"

Ha nem fér át a levélszekrény nyílásán, akkor hogy hagyják ott???
Régebben volt sok panasz, hogy a postás csak azért is begyűrte a postaládába... ha CD volt benne, akkor is... szóval...

Denton85 2017.07.20. 14:16:36

Januárban írtam rá a postára, hogy ezentúl akkor nem kézbesítik e a külföldi rendeléseimet.
Ezt válaszolták:

"Köszönjük megkeresését.

Ügyfélszolgálatunkhoz érkező megkeresések a beérkezés sorrendjében kerülnek megválaszolásra.
Tájékoztatjuk, hogy 2017. január 1-től belföldi forgalomban a méretei miatt levélszekrénybe nem kézbesíthető levélpostai küldeményeket a posta csomagként veszi fel .

A nemzetközi forgalomból Magyarországra érkező küldemények ( csomag, levélpostai küldemény) postai kezelésésében változás nincs, azok kézbesítése a Postai Szolgáltatások Általános Feltételei ( ASZF) szerint történik.

www.posta.hu/static/internet/download/PASZF_ASZF01_ASZF.pdf

A késedelmes értesítésért szíveselnézését kérjük."

Tehát lehetséges, hogy azóta megint változtattak?

.Manyecska 2017.07.20. 14:21:25

@Terézágyú: mint a Magyar Szülésznők Szövetségének extagja, vállalom felárért, ofkorz :D !

.Manyecska 2017.07.20. 14:22:41

@Terézágyú: bár tény hogy eddig csak egy irányra koncentráltunk!! :DD De ahogy egy jó nőgyógyász is képes a lakást a kulcslyukon keresztül kitapétázni... , szerintem ez is megoldható lenne!!

.Manyecska 2017.07.20. 14:25:38

̶N̶e̶m̶ ̶a̶ ̶l̶á̶d̶á̶t̶o̶k̶ ̶k̶i̶c̶s̶i̶ ̶h̶a̶n̶e̶m̶ ̶a̶ ̶p̶o̶f̶á̶t̶o̶k̶ ̶n̶a̶g̶y̶ izé majd fél év múlva kiadják közbeszerzésre a nagyobb lyukú postaládák kiépítését is... nyugodjunk meg elvtársak! :D

Alf56 2017.07.20. 15:04:28

"a címhez rendelt, kijelölt kézbesítési ponton is kézbesítheti"
nemtudom, máshol hogy van, de a X. kerületben úgytűnik KÉT ilyen is van és a Posta random dönti el, hogy az egymástól több kilométerre lévők közül épp melyik lesz a kiválasztott.

Aurora Borealis het noorderlicht 2017.07.20. 15:19:26

@Dezsike: én azért címeztetek mindent a munkahelyemre, mert otthon nem tudom átvenni, mivel dolgozom, amikor jár a postás. Viszont a helyi postára sem tudok elmenni, ugyanis kizárólag hétfőtől péntekig, reggel 8 és délután 4 (!!!) között van nyitva. Ez ma Tököl, 2017-ben, és szerintem felháborító. Legalább szombaton lenne nyitva délig (mint pl. Miklóson), akkor elsétálok gyalog (oda-vissza 40 perc kb.) a csomagomért.
A melóhelyemre eddig mindig kihozták az összes mindent, mert nem csak levélszekrényünk van, hanem idejön a recepcióra és leadja a kislánynak a cuccokat, leveleket, mindent. Egy kivétel volt, épp a héten, hogy csak értesítőt kaptam, pedig itt voltam. Szintén húsz perc séta, de az a posta legalább este 7-ig van nyitva. Ott megtudtam, hogy most azért kaptam csak értesítőt, mert nem volt ragszáma a küldeménynek.

amindenes.blog.hu 2017.07.20. 15:31:36

Tudod mi a szomorú? Ketten voltak itthon, erre bedob egy értesítőt azzal a szöveggel ráírva: nem voltak itthon. Tudod mit Magyar Posta, BAZD MEG MEGAD.

Tehetséges ugandai buzi 2017.07.20. 16:09:33

@CID..: De igenis spórolok! Én is pénzből élek!

Feleannnyi egy futárposta csomagkézbesítési ára, mint a M. Csász. és Kir. Postáé! Ezek a cégek vajon hogy tudják ezt az alacsony árat kigazdálkodni? Hátnem? Hátde. (Lopirájt by Manyecs)

napocskin9 2017.07.20. 17:04:57

Nemrég én is rendeltem könyvet külföldről, csomagszállításért is fizettem, bár követést nem lehetett kérni hozzá (vagy ha igen, az csillagászati ár, én elég csóró vagyok). Nem érkezett meg az előre kifizetett csomag, mikor már nagyon nem tudtam elképzelni, hol lehet, írtam a postának. Ők azt válaszolták, hogy érdeklődjek a helyi postán. Érdeklődtem, helyi posta is csak széttárta a karját. Írtam a feladónak, aki erre visszaírt, hogy ja, visszautalják a pénzt, mert visszaérkezett hozzájuk üresen a csomagolás (még képet is küldtek róla, rajta volt a budapesti központ bélyegzője). Biztos kiesett belőle a könyv, és elszaladt. Szóval nekem szerencsém volt, mert visszakaptam a pénzt, de el tudom képzelni, mennyi mindenkinek nincs. Vannak külföldi webáruházak, ahonnan nem lehet választani csomagkézbesítők közül, hanem csak a postán keresztül küldenek.

CID.. 2017.07.20. 17:25:27

@Tehetséges ugandai buzi: nosza, akkor azokat kell használni, nem is értem, hol a probléma?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.07.20. 18:12:40

Nekem a postás mindig mindent kihoz, a Kínából rendelt szarokat. is. Amikor találkozunk, mindig adok neki egy százast.

2017.07.20. 19:01:07

@stakeholder Manyecs: "bár tény hogy eddig csak egy irányra koncentráltunk"
Manyiiiiiiiiiii :D

(Poszthoz: nem szólok! Mindenkinek igaza van)

.Manyecska 2017.07.20. 19:23:43

@Biriksz_Krokiksz!: általában kifelé igyekeztek!

röf 2017.07.20. 19:25:08

Nyilas Misi pakkot kapott.
Libsi Misi makkot kapott.

Bendeguz.. 2017.07.20. 19:27:03

Ha valaki bortonben ul, es a csomag tul nagy, akkor csak szemelyesen veheti at a postan?

Szerintem amugy nincs itt semmi gond. Szep lassan olyan szarra teszik a postat, hogy mar ne erje meg fenntartani es mint a malev eseteben szepen csodbevinni az allami ceget. Utana johet a csokos pajti uj kiralyi postaja.

2017.07.20. 19:39:55

@stakeholder Manyecs: kivételek ott is vannak, túlhordás (biztos van rá vmi szaxó; amikor ki vagy írva, és mondjuk másfél hét után még semmi, seki sebe)
((nem értek hozzá))
(((és amúgy meg ne offoljál, elviszel a rosszba'!)))

FDToth 2017.07.20. 19:41:41

A posta szar u ahogyan van. En foxpost meg futar, ha tobbe is kerul, de tuti celbaer, 1-2 napon belul

2017.07.20. 19:57:07

félONolok egyet azért.
tegnap rendeltem holmit, és mivel véletlenül átmentem vadászba, utólag láttam csak, h a Posta fogja kihozni. Majd hogyvoltozom ide az eredményt kommentbe, ha vkit érdekel.
(Szeretnék BÜ lenni, pályáztam!)

10zedik crazy one, a galamblelkű nigger. 2017.07.20. 19:57:12

Persze a másfél kilós "levél" az ugye rendben volt?

asdf 2017.07.20. 21:14:00

@Tehetséges ugandai buzi: "Nekem amúgy az a kifogásom, hogy tőlem is csak csomagként vesznek fel egy olyan küldeményt, ami másfél miliméterrel meghaladja a hazai szabvány levélméretet - bár én az USA-ba címezve adtam fel, "

Azt elcseszték, múltkor én is adtam fel egy kb. villanykörte-csomagolás méretű dobozt külföldre levélként. Kb. még köszönni sem volt időm, de a postás már mondta, hogy azt csak csomagként. Aztán mondtam, hogy ez külföldre megy, szóval a levélládameret szabályuk itt nem játszik. El is ment levélként persze (vicces is lett volna, ha nem, mert megnéztem előtte, csak belföldire vonatkozik ez a méretszabály)

Olyan apróságokon persze na akadjunk fel, hogy országon belül a nem szabványos levélméretet (ez a levélnek álcázott csomag 2 kg-ig) kizárólag ajánlottan lehet feladni, tehát eleve egy ótvar nagy syntax error a postaláda méretére hivatkozni, hiszen az ajánlott küldeményt alá kell írnom, a postás -hálistennek már- nem dobhatja be, tehát _soha_ nem fordulhat elő, hogy a postaláda méretével bármilyen kapcsolatba is kerül egy ajánlott küldemény. A kínából jövő nem ajánlottaknál persze ettól még szopós lett/lesz a történet.

káposzta 2017.07.20. 23:11:32

Hozzánk se hozza ki a postás a csomagot egy ideje, mondjuk nem is baj, mert egyszer a kilincsre felakasztva találtam meg a kínai csomagot :D Egy panelházban, még ha a sokadik emelet is, de lazán elvihette volna bárki.
Mostanában német és amcsi Amazonról rendeltem könyveket, kellemes meglepetés volt, hogy a rendeléstől számított 6 nap alatt megjött a német, és 8 nap alatt az amcsi csomag :) Az első esetben szerencsére itthon voltam a futár érkezésekor, a másodiknál sajna nem tudtam a kikerülni a postát :)

Terézágyú 2017.07.21. 07:50:43

@asdf:
"Azt elcseszték, múltkor én is adtam fel egy kb. villanykörte-csomagolás méretű dobozt külföldre levélként. "

Mondjuk, én a vidéki, nem is értem, hogy miért lehetne egy dobozt, amelynek 3 irányba is jelentős kiterjedése van LEVÉLként feladni... A levél az egy boríték, és benne papírok, max egy vékonyabb könyv...

Alf56 2017.07.21. 09:21:13

@Aurora Borealis den Norrsken: "azért kaptam csak értesítőt, mert nem volt ragszáma a küldeménynek"

Vagyis, hogy lefordítsuk magyarra:
A SÍMA levelet (nem könyvelt küldemény) ahelyett, hogy kihozták volna, inkább kitöltöttek róla egy értesítőt és amikor a postán megkaptad, még alá is kellett írnod, hogy átvetted (NEM könyvelt küldemény).
Sacc/kb mennyivel lett volna 3 embernek kevesebb munkája vele, ha csak egyszerűen kihozzák?

Aurora Borealis het noorderlicht 2017.07.21. 09:23:46

amúgy nem is levél volt, hanem csomag (nem small package) Kínából. Csak nem volt ragszáma.

amúgy ja, ráadásul az infoparkba nem gyalog jár a kézbesítő. Meg akartak sétáltatni, vagy nem tudom :D remélem, ez nem lesz általános.

.Manyecska 2017.07.21. 09:58:57

Most viccen kívül a levelespostás itt szokott üdülni a klíma alatt néha, mesélte hogy 20 darab fűszoknyát!!! vitt a szomszéd céghez- levélként!- meg volt hogy beindult a vibri a csomagban..:DD:O .......tegnap is itt húzta a 40 fokban a cuccot sok xar kis kínai bigyót kollégám iderendeli: fülhallgatót felfújt zacskóban bakker stb.. volt amelyik doboz félig meg volt taposva azt lájkoltam:D ....

Nick-son 2017.07.21. 14:02:01

Most már olyan levél is van amit ki se visznek, meg ki se értesítenek.

A postának az is mindegy, ha elpártolnak az ügyfeleik a feladók, mert úgyse bírják most sem a forgalmat.

Ez az áremelés egy kényszer amivel túlélik a decembert és még keresnek is rajt, az egyetlen baj, hogy ez nem fejlődés.

asdf 2017.07.22. 12:52:31

@Terézágyú: azért, mert a posta ászf-je szerint:

"Nemzetközi viszonylatban a levél,
legkisebb mérete: 90x140 mm;
legnagyobb mérete: hosszúságban, szélességben és vastagságban együttvéve 900 mm, de a leghosszabb mérete 600 mm-nél nem lehet nagyobb. Tekercs alakban a hosszúsága és az átmérő kétszerese együttvéve legalább 170 mm, legfeljebb 1040 mm, a hossza legalább 100 mm, legfeljebb 900 mm lehet."

(valamint azért, mert egy 250 grammos nem szabványos levelet 2520-ért visznek tértisen amerikába, ugyanezt csomagként pedig 13 635-ért)

azbest 2017.07.23. 01:40:06

@Dezsike: tudod mi a vicc? Hogy direkt megnéztem a szabályzatukban, hogyan lehetne postafiókot nyitni és oda irányítani a címre jövő leveleket. Ami azt jelenti, hogy sosem kellene kézbesíteniük semmit. Erre jutottam:
- a város bármelyik postáján nyithatnél elvileg fiókot. Viszont az ajánlott küldeménynél oda is csak értesítőt dobnak be. Gondolom maga a küldemény pedig átkerül a nagy postára és lehet sorbanállni.
- Ha a nagy postán nyitnék fiókot, akkor is értesítőt dobnának csak be és úgy is sorban kellene állni az átvételhez.
- Mindazért, hogy ne kelljen kézbesíteniük 2275 forintot kellene fizetnem havonta. Hetente rá kell persze nézni.
- Hogy értesüljek róla, hogy valami érkezett további 540 forintot kell fizetni (sms vagy email)

Szóval fizessek 2815 forintot azért, hogy a postafiókból szedegessem az értesítőket a postaládám helyett, majd beálljak a sorba várakozni... lófaszt.

Amúgy a postán munkaidőben egészen jól lehet boldogulni, ha 1-2 ablakot kinyitnak. Már ahol nem él több százezer ráérő munkanélküli. Mundaidő előtt és után hatalmas sorokban állnak az emberek. A küldemények keresése pedig logisztika káosz, nem rögzítik elektronikusan, hogy hová dugták el az épületben, hanem manuálisan túrják a ládákat össze vissza.

Sam Crow 2017.07.23. 19:19:59

A sok eltúlzott rendpárti, szemükben paragrafusjellel jojózó f.sz még meg is magyarázza.

Kondom Keselyű 2017.07.24. 12:01:43

Nekem a kedvencem a postan az a kis fuzet,amiben valamilyen kuldemenyek listaja van.
Multheten tobbszor is voltam postan, a keplet mindig ugynaaz :
bejon az ugyfel ,mondja,mit akar.
Ekkor a postas elkezdi nezni a fuzetet,mormolja az ora alatt, hogy el van baszva.
eltelik 3-4 perc,megmindig a fuzetet es a salgokat nezi,majd elkezd keresgelni.
Ha 3-nal tobben vannak,az olyan 20-30 perc varakozas.

Komolyan ?
2017-ben meg mindi ott tartunk,hogy fuzetekben vannak a kuldemenyek,es abban a fuzetben nincs benne,hogy melyik salgora raktak fel a kuldemenyt.
Van valami idorendi pakolas naluk,de ha valakinek 3 kulonbozo meretu kuldemenye jott,akkor az biztos nem egy helyen lesz.
Eloszor atnyalazza 07-13-an erkezett kismeretu kuldemenyeket, ha ott nincs,akkor elkezdi a nagyobb dobozokat nezni.
Ahelyett,hogy a gepben minden kuldemeny mellett ott lenne,hogy hol talalhato fizikailag.
Szerintem ez mar a 90-es evek vegen is alap volt mindenhol.
Mint ahogy az is,hogy a ragasztoszalagot ilyennel : s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/1a/e3/b3/1ae3b3022236eb940f149ecad1d8dee9.jpg
adagoljuk,nem pedig minden alkalommal 2 percig keressuk a veget,majd foggal elragjuk.
A magyar posta meg mindig a kommunizmusban kierlelt modszerekkel melozik,nulla innovacio.

azbest 2017.07.24. 16:23:49

@Kondom Keselyű: egyszer kinyomtattam a küldeményről készült képet, gondoltam segít nekik hamarabb megtalálni. Hát nem... láttam, ahogy a képen látszó vastag, buborékos pakkot próbálja megfeleltetni egy levelezőlap méretű borítéknak. Azóta nem erőltetem.

És valóban, a gép az, amit legutoljára megnéznek. Mondjuk a legtöbb küldemény helyéről eleve nincs nyilvántartás. De amikro 20 perc keresés után gondolta, csak belenéz a gépbe, akkor kiderült, hogy másik ablakhoz kell menni, a speciális küldeményekhez, mert a navos átvizsgálás miatt valami spéci opcióval jött tovább az áfamentes küldemény.

azbest 2017.07.24. 16:25:50

@Kondom Keselyű: ja és az egyik kispostán, ahogy hallottam egy volt dolgozó és egy jelenlegi dolgozó beszélgetését, a benti munkákra nincs felvétel. Attól félnek, hogy ha hatékonyak, akkor leépítik őket, ezért lehet szándékosan lassítják a munkát. A kézbesítő lótifutikra van csak felvétel.

Gabriella Pataki 2018.05.16. 21:10:09

Kedves Homár!
Egy levelet adtak fel nekem postai úton május 10- én elsőbbségivel , ajánlottan. 15-én már gyanús volt, hogy hol a levél. Írtam a feladónak, aki utánanézett és jelezte, hogy 11-e óta a postán van, ott kell átvennem. ????? Ajánlott levélről beszélünk
süti beállítások módosítása