Tékozló Homár

Csak óvatosan a Wizz Air új applikációjával!

2017.07.26. 12:39 | Homár Hilda | 53 komment

wizz_air.png

Július 7-én jelentette be a Wizz Air a vadiúj WIZZ applikációt, amitől idézem: "Egyszerűbbé vált a foglalás folyamata, és az alkalmazásban elkészített beszállókártya internetkapcsolat nélkül is elérhető marad." Aha, mormogta magában valószínűleg már júliusban is a sokatlátástól szkeptikus magyar. Aztán volt, aki ki is próbálta.

Kedves Homár!

Július 16-án Podgoricáról utaztam Budapest-re és a Wizzair új applikációjával becsekkoltam egy nappal az indulás előtt. Az aplikáció valamiért nem töltötte le a beszálló kártyát. Nem igazán értettem, hogy miért, de gondoltam, valószínűleg gondd van az új aplikációval és majd a reptéren fognak tudni majd segíteni.

Segítettek is, 30 euro fejében. Engem is meg még vagy 6 embert megvágtak, akik az aplikációval probáltak beszállni. Szomorú volt látni, hogy egy 4 tagú családot 120 euróra büntettek.

Én felhivtam a Wizzair-t, akik biztositottak róla, hogy a pénzt azt vissza fogom kapni, ha irásban panaszt teszek, hogy az aplikacióval baj volt. A bejelentést meg is tettem. A válasz jött 4 nap múlva, hogy az Ő aplikaciójukkal semmi baj nincs, minden az én hibám, és ne gondoljam, hogy ők fizetni fognak.

Furcsa módon, ugyanez történt pár nappal később a barátnőmmel is aki Milanóba próbált eljutni. De az is az ő hibája és nem a Wizzair-é. Semmi nem a Wizzair hibája. 

Mellesleg én travel blogger vagyok es van 150,000 követőm az Interneten, és amikor utana olvastam a Wizzair-nek a magyar oldalakon annyira kiakadtam, hogy úgy döntöttem, hogy a tapasztalataimat meg kell osztanom a kedves olvasóimmal. Összefoglaltam néhány sztorit a homár.blog-ról és lefordítottam angolra, hogy a magyarul nem tudó olvasóknak is legyen fogalma arról, hogy mit müvel a Wizzair és milyen etikátlan trükköket használ, hogy az utasait zsebelje. 

A cikket azóta sokan elolvastak, és folyamatosan megosztják a Twitter-en és a Facebook-on is. Csak remélni tudom, hogy minél hamarabb híre megy a Wizzair csúnya dolgainak. Az olvasóknak meg azt tudom ajánlani, hogy nyomtassák ki a jegyüket és ne használják az aplikációt ha nem akarnak fizetni. 

Barbara

UPDATE 

Többen is jelezték, hogy nem minden reptéren használhatók egyelőre a mobil beszállókártyák, ezt egyébként a Wizz Air jelzi is a honlapján:

A Wizz Air hálózatához tartozó egyes repülőtereken még nem használhatók a mobil beszállókártyák. Az ilyen esetekben az alkalmazással végzett utasfelvétel során a rendszer nem hoz létre mobil beszállókártyát. A wizzair.com címen nyissa meg a foglalását, és nyomtassa ki a beszállókártyát. 

Valószínűleg Podgorica is ilyen.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Lalikám 2017.07.26. 12:45:11

népszerű ez a viccair

nyúúlacska 2017.07.26. 12:51:43

és még hányszó' mondjam el, hogy fapadost hanyagolni kell, wiccairt különösen

A.C. 2017.07.26. 12:56:49

travel blogger vagy és arra nem vagy képest, hogy a beszállókártyát letöltsed elmentsed a wallet-ba az iphone-odon?

nincs több kérdésem

Darth Revan 2017.07.26. 13:06:10

Amikor eloszor probaltam ki a ryanair appjat, valamit elcsesztem es amikor megprobaltam belole elohalaszni a beszallokartyat.
meglepetesemre a ryanair ugyfelszolgalat (az East Midlands Airporton) ingyen kinyomtatta nekem mert lattak, hogy be vagyok csekkolva de ok sem tudtak az appbol elohalaszni a cuccost.

A.C. 2017.07.26. 13:07:23

beleolvastam a blogger blogjába - azt írja, hogy a wizzair sztyuvik ugyan szépek, de nem kedvesek, és agresszívan kérik a beszállókártyát - hát én elég sokat utaztam már a wizz-zel, és valahogy még nem találkoztam bunkó sztyuvival

FDToth 2017.07.26. 13:08:55

wizzair... én inkább többet fizetek, de megyek normáls társasággal, úgy in mindig nagyobb börőnddel utazom. ha meg párizs akkor transavia vagy easíyjwet, london utóbbi. ryan és wizz fejetős

Darth Revan 2017.07.26. 13:17:16

@FDToth:
lehet szidni a wizzairt, de a konkret esetben az utas is lehetett volna korultekintobb. mondom ugy, hogy az elso alkalommal en is benaztam a ryair appjaval - de ok ingyen segitettek.

Fillér B. Gusztáv · http://fapadosinfo.blog.hu 2017.07.26. 13:20:25

Az én pofám ég, hogy hova süllyedt a travel blogger szakma. Ha fingod nincs az utazáshoz, minek írsz róla? És miért nem használsz legalább helyesírás-ellenőrzőt, ha magadtól nehéz? Nem olyan bonyolult felfogni, hogy ha beszállókártya nélkül mész ki a reptérre, akkor fizetsz. Ha meg nem tudod bizonyítani az app hibáját, akkor pénzt se kapsz vissza. Sok mindenért lehet kutyázni a Wizzt, de amikor az amatőr lúzer terjeszti a hülyeséget, attól kinyílik a bicska.

Terézágyú 2017.07.26. 13:23:08

"Mellesleg én travel blogger vagyok es van 150,000 követőm"

150??? es van?

FDToth 2017.07.26. 13:24:26

@Darth Revan: persze. A wizzairrel meg a fyanairral is a z a rossz h egy csomo biszbaszert fizetned kell, ha meg kihagysz vmit, akkor nagykn draga mukatsag a repteren.
Easyjet meg nem fapadosoknal iylenek nincsnek, megveszed a jegyet, ulohelyet, csomagot es kesz. Nem kell meg becskkolni, stb. Az csk elony ha becsekkolsz nem buntetne ha nem

Darth Revan 2017.07.26. 13:31:18

@FDToth:
mint mindent, a fapadosokat is esszel kell hasznalni.

amugy altalaban akkor szoktam empatikus lenni ilyen esetekben, ha egy idosebb, nem a neten szocializalodott emberrel csesznek ki.

itt egy fiatal lanyrol van szo, aki elmondasa szerint luxus utazo (akkor mi a faszt keres fapadoson) , aki 67 orszagban jart mar. Akkor legyen mar egy kis esze is

Fillér B. Gusztáv · http://fapadosinfo.blog.hu 2017.07.26. 13:31:27

Most látom, hogy luxusblogger vagy, modellként utaztál sokat, angolul posztolsz. Így érthetőbb, hogy miért nincs fingod se a fapados utazáshoz, de javaslom, előbb tájékozódj és figyelj a helyesírásra, mielőtt magyarul osztod az észt és járatod le magad.

Darth Revan 2017.07.26. 13:33:02

@Terézágyú: az a 150 is eleg passziv.
a 3 napja elesitett poszt alatt van vagy 4 hozzaszolas.

Terézágyú 2017.07.26. 13:35:41

ja értem, a pószter kicit beszélni magyar...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.07.26. 13:38:18

@Darth Revan: az utazáshoz nem ész kell, hanem pénz.

zserzsenne 2017.07.26. 13:53:58

Ilyet le mer írni valaki a blogjára, mint Barbi?

"In Sicily, the beaches are better than the architecture."

Nem csodálom, hogy nem ment a check-in, ennyi ésszel...

KaTe 2017.07.26. 13:54:54

Ha kedves Barbara nyomást akar gyakorolni egy cégre vélt vagy valós sérelmei rendezése érdekében, akkor nem okosabb dolog valahogy dokumentálni a problémát, ahelyett, hogy bizonyíték nélkül magyarázkodik?

El tudom képzelni, hogy a Wizzairnek miféle csúnya dolgai lehetnek még. (18)

Amúgy, hol lehet beiratkozni travel-blogger tanfolyamra? Mesterképzés van -e?

FDToth 2017.07.26. 14:54:58

@Darth Revan: mi az h luxusutazó? ebből él :D mindegy, ha nem mükszik az alklamazás s nins pc a kzlben akkor mit tudsz tenni? ez olyna, mint a nem működö pakrolóóra: nem fogok keregélni másikat, nem bünttenek meg ha tényéeg nem működik.
a fapadosok olcsók, de ezzel párhuzamosa meg részleteine menően már dárágák.
érdekes h wizz-ről hallani a legtöbb panaszt, más léhitársaások?

Darth Revan 2017.07.26. 15:05:52

@onlajnok:
ugy latszik a travel bloggernek it tobb penze van, mint esze.

Facelessbook · www.dont.think.so 2017.07.26. 15:07:56

@Darth Revan: Vagy a "szponzoranak" van tobb penze, esze meg egyikojuknek sem.

Darth Revan 2017.07.26. 15:07:59

@FDToth:

nem ismerem a wizz alkalmazasat, errefele nem repulnek.
de sokat repulok es mindig megbizonyosodom elore, hogy megvan-e a beszallokartyam (akar kinyomtatva, akar a telefonon)
ha pedig en cseszek el valamit, akkor nem mast hibaztatok.

stakeholder Manyecs 2017.07.26. 15:24:09

Alaszkából is kérhetnénk bikinis képet és posztot? *gondolat* növelné a nézeccséget..

Look at my horse 2017.07.26. 16:08:49

Itt az utas küzdött értelmezési problémákkal, mert Podgorica pont olyan reptér, ahol csak a webről nyomtatott/lementett beszállókártyával lehet utazni és ezt az applikáció ki is írja, amikor becsekkolunk.

Tékozló Homár ilyenkor nem is akar utánanézni ezeknek a dolgoknak, hanem ontja magából az eszetlen felhasználói leveleket?

A.C. 2017.07.26. 16:20:17

hoppá!!! Barbi sírhatott Hildának, mert a posztból kikerült a hivatkozás a szuper 150ezres travel blogról - így a most érkező olvasók nem tudják élvezni ezt a szakmailag kiváló weblapot
vagy lehet hogy informatikai támadás érte?

chili wili 2017.07.26. 16:33:50

Pont kérdezni akartam, hogy ilyen helyesírással hogy lehet valaki népszerű blogger, de látom, angolul ír.

chili wili 2017.07.26. 16:37:15

@csomagos: én a borzasztó bonyolult képernyőmentést szoktam alkalmazni kivétel nélkül, mert az 100% biztosan a telefonomra kerül. Ja és wizzel soha sehova. Ők a légiközlekedés legalja.

SzerződésSertés 2017.07.26. 16:57:20

@A.C.: "hát én elég sokat utaztam már a wizz-zel, és valahogy még nem találkoztam bunkó sztyuvival"

Én összesen kétszer mentem velük, a második alkalommal végig azt hallgattam, hogyan ecseteli egyik légikisasszony a másiknak, hogy ő az egyik nős pilótával dug, aki megigérte neki, hogy el fog válni, de még a horoszkópjuk is stimmel, csak kicsit lassan halad a dolog, mert sajnálja a két kisgyerekét... blablabla, egész úton csak a televert nemiszervét ecsetelte jó hangosan. Örülj, ha neked szerencsésen csak kedves példányok jutottak. Nekem majd szétrobbant a fejem ennyi hülyeség után, szerencsére rövid út volt.

A.C. 2017.07.26. 17:11:17

@SzerződésSertés: nadehát ez tök szórakoztató - eddig csak mindig az volt hogy ez mekkora sztereotípia hogy a sztyuvik a sapkásokkal dugnak, és akkor most igaz? az ilyen butapicsa sztorin én tuti szétröhögtem volna magamat - persze viccet félretéve, igazad van, ezt neked nem kellett volna meghallani, viszont ettől ő még nem "trained to be rude" ahogy Barbika írja, ő azt mondja hogy az utasokkal voltak kifejezetten bunkók - na én ilyen nem tapasztaltam - a te eseted az szerintem más

sőt, nekem a legutolsó élményem az volt, hogy a mögöttem ülő román családnak háromszor szóltak tök udvaraisan hogy legyen kedvesen a felszálláskor a tálcát felhajtani, és az ablaknál a napellenzőt is felhúzni - mikor a kedves utas aszonta hogy "why" - akkor sem hajtotta el a román anyjába, hanem elmagyarázta neki

fullgáz a gbirkaterelő ferihegyen, ez jogos, de ez az általános jajjdefosezawizzairmindenbenszarok, na ez nem igaz

utazzon lufthansával aki szidja a wizz-t, őt a németek csak latehansának hívják, a sok késés miatt

Kelly és a szexi dög 2017.07.26. 17:57:31

Nyomtatni + app, biztos ami biztos...

odamondó 2017.07.26. 18:47:12

Lol a tonna baromság ami itt megy...

zuhanorepulesss 2017.07.26. 18:49:25

A travel bloggernél az utazás és a blogolás az alapfeltétel.
A helyesírás vagy az ész nem.
Mert akkor pl smart bloggernek kellene szólítanunk.

PTom70 2017.07.26. 18:53:54

Jaj, de jó lehet szidni a Wizzairt! Pedig inkább csak nem kellene megjelenni a reptéren beszállókártya nélkül... Miért nem nyomtattad ki? Én mindig ezt teszem, mert bármi történhet a telefonnal. Ezért nem a Wizz a hibás! Az ő utaskísérőikre pedig egy rossz szavam se lehet, pedig utaztam már velük sokszor.

Punxsutawney Mormota 2017.07.26. 20:14:09

@A.C.: A Wizzair csőpincérnőinél elsődleges alkalamazási szempont a mellméret... Nem igazán hívnám őket sztyuviknak, mert a közelében sincsenek egy Qatar, Emirates, Omanair stb személyzetnek.
Bunkónak semmiképpen sem mondanám őket, egyszerűen nem kapnak olyan mélységű képzést, mint a legacy társaságoknál szokás. Bár, ez alól az Air France és Brussel Airlines kivétel. :D

Punxsutawney Mormota 2017.07.26. 20:17:38

Velem csak egyszer fordult elő ilyesmi... Kiderült, hogy azért nem tudom letölteni a beszállókártyát délután 4-kor, mert már reggel 6:30-kor el kellett volna utaznom. Szóval, szerettem volna a wizzre fogni a hibát, de nem tehettek róla. Sorry, bloggerkám! Ha már egy nappal korábban láttad, hogy valami gáz van, akkor miért nem csináltál valamit?

Punxsutawney Mormota 2017.07.26. 20:30:47

@Fillér B. Gusztáv: Gusztikám, ne spannold magad! :D Inkább rittyents egy posztot a Rohan / Rogán Air kilátásairól :)

Punxsutawney Mormota 2017.07.26. 20:43:14

@chili wili: Akkor egyszer utazz az Air Arabia-val. Újraértékeled a véleményedet :D

Punxsutawney Mormota 2017.07.26. 20:45:47

@SzerződésSertés: Nem pont ezt a sztorit, de hasonló magánéleti problémákat hallgattam már párszor, 1 óra 55 percen át a 39D-ről.

Anna King 2017.07.26. 23:08:17

Travel blogger vagy es beszallokartya nelkul indulsz el egy fapadossal aki a levegoert is penzt ker? Es nem tudod hogy az applikacio hany p? Egy blogger???

Anna King 2017.07.26. 23:10:49

@PTom70: erdekes, en 4 evente 2 hetente repulok sose nyomtatok es a telefon mindig mukodott, ja hogy nem szar fapados... micsoda veletlen

Ferdeszemüveg 2017.07.27. 02:21:56

Az különösen érdekes, hogy a fenti nyavalygásban azt írta, hogy, már egy nappal előtte nem működött az app. A blogján meg azt írja, hogy a reptéren nem működött. Most akkor annyira travelblogger, hogy uccsó pillanatban a reptéren akart becsekkolni, vagy annyira luxusblogger, hogy kint aludt a reptéren?
"when the wizz air app wasn’t working at the airport"

Amúgy meg elég érdekes kijelentései vannak a blogon lévő cikkben, szerintem a Wizz simán beperelhetné.
"they have such a bad reputation at this point, that most reasonable Hungarians wont fly with them. "
"I imagine at least 70% of the revenue of Wizzair must come from ancillary fees, given how unethically they are overcharging every customer they can."
"They are 2-3 hours late in most cases."
"Wizzair is the company that the Hungarian Bureau of Consumer Protection received the most complains about in 2016."

Meg felsorol egy csomó dolgot, hogy drága a poggyász, nem frekventált reptereken száll le a Wizz, meghogy nagyon késői meg korai a járatuk.
Akkor minek repülsz velük anyukám? Ettől low cost a low cost, lehet menni British Airways-szel, Klm-mel, Lufthansával. Ott nagyob a választék és az extrák bele vannak már kalkulálva a jegyárba.

Ez komplett hülye.

PTom70 2017.07.27. 07:25:08

@Anna King: A működést arra értettem, hogy le is merülhet vagy lefagyhat a telefon. De ha előre tudom, hogy nem működik akkor nem megyek ki úgy a reptérre. Sajnos, nekem csak "szar fapadosra" telik. De nagyon elégedett vagyok a Wizzairrel.

Tsteinar 2017.07.27. 08:58:49

Nagyon okos lány lehetsz, ha nem megy az app - bár ezek után simán elhiszem, hogy te voltál béna - akkor nem csinálod meg a hagyományos módon, hanem bízol a szerencsében. Anyuci kis butus kislánya....blogolj nyugodtan.

Yoss 2017.07.27. 09:26:33

Az app nem ér egy kalap szart sem. Az online megvett és kifizetett foglalásom nem jelent meg benne, ergo becsekkolni sem tudtam. Nyilván volt annyi eszem, hogy nem mentem ki a reptérre kinyomtatott beszállókártya nélkül, de ettől függetlenül az, hogy az app nem működik megfelelően, az a Wizz hibája és gusztustalan ezért büntetni a felhasználót.

Yoss 2017.07.27. 09:28:36

@Ferdeszemüveg: "..reasonable hungarians.." Az meg mégis mi a tosz??

Permetező 2017.07.27. 09:56:12

Mijazaz applikacijo? Valami ritualis osi roman szokas kelleke?

zagarfan 2017.07.27. 10:18:04

Érdekes, a múlt héten utaztam Londonba Wizz-el és sem oda sem vissza nem volt gondom a mobil applikációs beszállókártyámmal. Egyébként ha nagyon fosnék attól, hogy nem tölti be a rendszer, akkor előtte csinálok egy képernyőmentést, vagy a legrosszabb esetben kinyomtatom. De akkor meg minek a mobil app? Szerintem nagyon kényelmes dolog, csak használni kell tudni...

Peetee 2017.07.27. 11:43:52

Sokminden nem derült ki: pötyögött kicsit kávézás közben a telefonjával. Az sem érdekelte, h láthatóan nem töltötte le a beszállókártyát. Jóvanazúg' blogger vagyok, kávézok tovább - gondolta. A le nem töltött beszállókártyát nem tudta bemutatni a reptéren, és innentől mindenki hülye és hibás csak ő nem. Értem. A 150.000követő helyében újragondolnám,h kit is követek...

Plumper_ 2017.07.27. 13:33:10

tőcsed lefelé a beszállókártyát, tárold a drájvon, osztjónapot. onnan hozzad előfele, he.
ne holmi applikációkkal, mert csak te szívsz.

ptspts 2017.07.28. 12:01:02

(Offtopic hozzászólás.) Sok kommentelő adja azt a tanácsot, hogy aki a plusz költségek helyett nyugalmat és kényelmet akar, az ne fapadossal utazzon. Én pont fordított helyzetben vagyok: szívesen kipróbálnám néhányszor a fapadost, és gyakrabban is utaznék, de sajnos arra, amerre nekem kell, nem száll le fapados.

cmx85s 2017.07.29. 09:31:13

@A.C.: én inkább nem olvasok bele a blogjába. Ha travel bloggerként nem tudja, hogy beszállókártya nélkül vagy nem száll be, vagy fizet a reptéri nyomtatásért, akkor nem lehet túl hiteles a blogja. Látta, hogy nem töltődütt le a tekefonjára a beszállókártya, de kimegy a reptérre a hülyéje, hogy majd ott valaki megoldja. Végülis, megoldották...

Permetező 2017.07.29. 09:47:14

@ptspts: na... Szivesen kiprobalnam en is a renault clio-t de sajnos itthon csak egy Ferrarim van :(