Tékozló Homár

Azt hiszed, egyik Tesco olyan, mint a másik? Közel sem!

2017.08.01. 09:39 | Homár Hilda | komment

tescos-social-media-crisis-2-e13136606323011_1.jpg

Szegény Zénó, úgy gondolta, gyorsan elintézi új, de működésképtelen laptopja ügyét. Hát, csak gondolta. Úgy néz ki, a Tescoban csak akkor tudsz garanciát érvényesíteni, ha az üzlet egyetlen, kompetens kollégája benn tartózkodik, ami egyáltalán nem fedi egymást a nyitvatartási idővel. Reméljük nem szabadságra ment, mert akkor nagy baj van!

Sziasztok,

Egy esetet szeretnék veletek megosztani, ami a Dunakeszi Tescokban (mind a kettőben) történt velem.

Szombat reggel 6 óra x perckor vettek nekem ajándékba egy laptopot, melyet örömmel vettem át késő délután Dunakeszin. Az örömöm akkor szállt el, amikor a bekapcsolás után is fekete képernyő fogadott. IT szakember vagyok, minden létező dolgot megpróbáltam a hiba elhárításának érdekében (persze, ami nem sért garanciát…), de semmi nem segített.

Mivel Dunakeszin két Tesco is van, ezért – én kis naiv – gondoltam, hogy semmi gond, itt is tudom érvényesíteni a három napon belüli cseregaranciát. Az egyikben, ahol van műszaki osztály azzal fogadtak kb este 20:10-kor, hogy sajnos 19:30-kor hazament az EGYETLEN műszaki osztályos kolléga, aki tudná szemrevételezni a készüléket (06:00-22:00-ig nyújt teljeskörű szolgáltatást az üzlet). „Remek, akkor mit tudnak tenni annak érdekében, hogy a 3 napon belüli cseregaranciát most érvényesíttetni tudjam?” - kérdeztem vissza, reménykedve abban, hogy hasznos választ kapok. „Jöjjek vissza holnap, de nem tudom megmondani mikor lesz bent a kolléga”. (Mellékes, hogy azt nem tudta nekem megmondani, hogy ki tudná -e cserélni avagy sem.)

Ekkor magamban egy nagy „MI VAN!?” felirat jelent meg. Egy üzletben ami 06:00-22:00-ig (igen, szombaton is!) nyújt teljeskörű szolgáltatást, egy, mindössze egy kolléga van, aki a műszaki osztályon dolgozik, az is hazament (érthető, nem lehet bent 18 órát..). Ez kizárólag a Tesco hozzáállását minősíti a vásárlóihoz: egy magas árú készüléket bármikor el tud adni, de amikor valami gond van vele azt: szemrevételezni kell, de ha nincs bent műszakis akkor megszívod, gyere vissza amikor lesz rá ember. Érdekes módon eladás előtt nem kell ellenőrizniük, letesztelni a műszaki cikkeket az arra szakosodott kollégáknak, hogy a vásárló ne alapból hibás terméket kapjon?

A másik Tesco-ban pedig közölték velem, hogy nincs és nem is volt műszaki osztály, így:

1) nem tudnak cserélni
2) nincs benne az adatbázisukban a vonalkód, így pénzt sem tud visszaadni.

Visszakérdeztem, hogy előzetesen honnan tájékozódhatok a tényről miszerint XY feltétel NEM teljesülése esetén nincs műszaki osztály. Válaszul egy szarkasztikus

hát, most mondom önnek

választ kaptam az üzletvezetőtől. A szóban forgó laptopot természetesen nem tudja cserélni (ezt érthető, nincs készleten), de visszafizetni sem tudja az árát, mert nekik nincs? 2017-ben, amikor minden rendszer centralizálva van, a Tescoban képtelenek egy központi adatbázisból dolgozni.

Az esetben az zavar a legjobban, hogy a termék alapból műszaki hibás volt, nem tudtak biztosítani embert nyitvatartási időben, hogy szemrevételezze. A cseregarancia nem helyhez között, így bármely TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. csoporthoz tartozó áruházban kellene tudnom érvényesíteni azt nyitvatartási időben, mely sajnos nem tudott megvalósulni.

Bízok benne, hogy megjelenik nálatok a levelem és hogy a szolgáltatás minőségének javulását fogja előmozdítani. Nekem eddig semmi bajom nem volt a Tesco-val, de könyörgöm, munkaidőben igenis tudjam érvényesíteni azt a fránya (csere)garanciát, vagy vételár visszafizetést. Oldják meg, hogy legyen emberük munkaidőben, ha pedig nincs rá lehetőség, akkor arról tájékoztassanak, hogy „garanciális ügyeiket csak 11-19:30-ig tudják érvényesíteni” felirattal.

Üdvözlettel,

Zénó

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2017.08.01. 09:50:50

"Ez kizárólag a Tesco hozzáállását minősíti a vásárlóihoz"

Hát, nem kizárólag. Mert pl. azt is jelzi, hogy kurvára nincs munkaerő az országban, akit lehetne alkalmazni.

Peetee 2017.08.01. 09:58:34

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Van ilyen helyzet, de akkor nem kell kiírni hogy 6-22ig mindig van kolléga, gyere hozzám vásárolni bizalommal. Ha általános a munkaerőhiány, akkor ki kell írni, hogy a műszaki osztály ügyintézése a munkakerőpiaci helyzet miatt hektikus, kérem ennek tudatában vásároljon. Nemde?!

Treff Bubi 2017.08.01. 10:04:31

@Peetee: mivel nincs kolléga, aki frissítse a honlapot, nem tudják tájékoztatni a vevőket, mikor nincs kolléga, aki átnézze a terméket. Viszont igazgatókban, menedzserekben, területi képviselőkben stb. gondolom nincs hiány.

Darth Revan 2017.08.01. 10:10:06

vettem egy cipot, es ugy tunik a jobb labam substandard, mert tori a sarkam. :(
Jo, ez konkretan nem kapcsolodik a posztolo problemajahoz, de csak erzekeltetni akarom, hogy masoknak is vannak problemai es ezzel egyutt kell elniunk :(

Jónapot kívánok! 2017.08.01. 10:16:56

Most tenyleg van olyan ember a bolygon, aki a tescoban vesz laptopot?
Azert szarjon sunt a tesco is, ha nem tudjak beviszgalni, amugy szerintem ehhez nem kellett volna muszakis kollega.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.08.01. 10:26:57

Ha "IT-szakember" lennék, magamnak vennék laptopot, de legalábbis a fején törném szét a teszkós laptopot a kedves ajándékozónak.

nyúúlacska 2017.08.01. 10:27:22

Na még ilyet, hogy laptop a teszkóból?! Vakmerő húzás.

nyúúlacska 2017.08.01. 10:28:24

@Firestarter.18: szerintem magának vette, csak hazudik, mint a Schobert Norbi.

nyúúlacska 2017.08.01. 10:29:43

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: lenne munkaerő, ha itthon is legalább úgy meg lennének fizeve, mint tőlünk nyugatabbra.

jajmarnemoderalj 2017.08.01. 10:51:28

laptopot a tescoból ajcsiba... AZ IGEN! minek ellenség ha ilyenek a barátok? :)

egyébként a tesco hibája, minek van két üzletük...

KaTe 2017.08.01. 10:54:12

Azért remélem a kedves IT szakembernek volt annyi lélekjelenléte, hogy beírjon a vásárlók könyvébe, ha nem akarja, hogy a tesco később letagadja az egész történetet. :)

Amúgy is érdekelne, ha bekapcsoláskor üres (FEKETE?!) képernyő fogad, akkor mi mindent lehet megpróbálni anélkül, hogy a garancia sérülne? Az IT szakember szerint mi az, ami nem sérti a garanciát? Mert könnyen el tudom képzelni, hogy a drága IT szakemberünk esetleg olyan kül - és vagy belsérelmi nyomokat vitt véghez az új laptopon ami miatt a tesco alkalmazottak visszakoztak a termék cseréjétől. Nekem gyanús, ha valaki IT szakembernek nevezi magát, miközben Tescos laptopot vásárol, ráadásul úgy gondolja, hogy egy ilyen problémát neki házilag kell elhárítania ahelyett, hogy rögtön a bolt fele veszi az irányt.

A kedves IT szakember vajon középiskolás -e?

andand 2017.08.01. 11:10:14

@KaTe: Más töltő használata, külső monitorral való próbálkozás, akku kivétele, memória kivétele-cseréje, merevlemez kivétele-cseréje, utóbbiak abban az esetben, ha hozzáférhetőek.

appzman 2017.08.01. 11:13:19

"IT szakember vagyok" Én is ismerek egy rakás ilyen önjelölt okostojást, aki informatikusnak hiszi magát, de olyan fogalmatlan balf@sz, hogy árufeltöltőnek sem való. Tesco-ból laptopot, jól van.., meg is érdemled!

Rejtélyes 2017.08.01. 11:15:21

@KaTe: Write only user vagy? :) Masodik mondat: "vettek nekem ajándékba egy laptopot".

A garancia nem szakad meg, ha leveszed egy laptop aljat, hogy hozzaferj pl a HDD-hez. Ugyanitt lehet resetelni a BIOS-t, vagy egy gombbal, vagy megszakitod a kapcsolatot a BIOS es az elem/akkumulator kozott, egy vezeteket kihuzva kb 5-10 masodpercre.

Ez az alap medotus, amit egy IT-s szakember megcsinal (plusz kivenni az aksit, 30 masodpercig power gombot nyomva tartani, meg hasonlo), ha nem akar bekapcsolni.

Tehetséges ugandai buzi 2017.08.01. 11:15:45

Én a múltkor bementem az egyik számtek nagykerbe tejért meg kenyérért. Volt valami kétszersültjük, csak amikor ráharaptam, olyan NYÁK ízű volt. Amikor panszt emeltem emiatt a rendszergazdánál, az csak vállat vontak és azt mondta, hogy kenyeret a kenyérboltból vegyek...

KaTe 2017.08.01. 11:18:04

@andand: Ezek mind olyan dolgok amiket NEM fogok megcsinálni, ha egy zsír újonnan vásárolt laptop bekapcsolásakor nincs kép. :)

Amúgy normális helyen el se engednek a frissen vásárolt laptoppal, míg be nem kapcsolja az alkalmazott és meg nem mutassa a BIOS-t hogy minden megvásárolt hardver benne van -e. Tescobol max. 99 forintos dinnyét veszek, meg mondjuk leértékelt polot festésre/barkácsolásra.

KaTe 2017.08.01. 11:23:40

@Rejtélyes: Nekem is mindig úgy szoktak ajándékba laptopot venni, hogy nem tudok róla. Főleg, ha IT szakember vagyok és esetleg a munkámhoz kell, elvégre pontosan tudják, hogy milyen konfigurációra van szükségem!

Amiket leírtál, tök jól hangzanak, természetesen a jövőben se fogom alkalmazni, ha új laptopot veszek és annak valamilyen hibája van, de talán a megannyi tesztelés helyett a kedves IT szakember vehetné a fáradtságot, hogy mondjuk beírjon a vásárlók könyvébe?! Bár lehet, hogy ez egy IT szakembernek ez már túl nagy kihívás.

Digitális Dzsihád 2017.08.01. 11:26:58

Különben is, milyen IT szakember az, aki nem tud bemenni egy számtek nagykerbe? Szégyen az ilyen az IT szakmának.

Snagal 2017.08.01. 11:54:07

óóó, hány IT szakemberrel találkoztam már aki még egy játékot sem tudott feltelepíteni lemezről :)
Gondolom a posztoló is hasonló fehéröves IT szakember ha Tescoból kapja a laptopot.
BTW - nem lehet, hogy tesco gazdaságos áron vásárolt laptop oprendszer nélkül vásárolták? :)
Persze attól még, hogy a vásárló nem ért valamihez a jogok akkor is megilletik, így a Tesco-nak kezelnie kell a panaszt ( a 3 napból meg nem csúszik ki ha jegyzőkönyvet vetet fel hiba bejelentéséről, amint mondjuk egy nem IT részlegen dolgozó tesco alkalmazottnak is tudnia kellene)
ps: persze mindenki azt csinál amit akar, de reggel 6kor laptotp vásárolni amit jusztis 20után visznek vissza - azért a kettő között is van intervallum amikor lehetne próbálkozni :))

metal · http://electric.blog.hu 2017.08.01. 12:05:27

Milyen IT "szakember" az akinek egy tescoban vesznek ajándék laptopot? Amúgy simán kikéred a vásárlók könyvét (a vásárlás helyén, a másik üzlet nem játszik, ott ha jó fej, és el tudja intézni, akkor jó, de ha nem, akkor se reklamálhatsz), majd beleírod, hogy nem intézték el a cseregaranciád érvényesítését (valószínűleg a beírás előtt még is sikerült volna megoldást találni rá). Ez azért is jó, mert így lenne bizonyítékod, hogy te 3 napon belül megpróbáltad, és így neked jár a csere. Bár azt sem árt tudni, hogy a csere nem automatikus, ha felmerül a gyanú, hogy a hiba nem garanciális, akkor simán elküldhetik pl szervizbe. Ezért nem is értem, hogy miért nem vették át a TS-ben, aztán másnap intézte volna a megfelelő munkatárs (vagy esetleg ezt felajánlották, csak ez kimaradt a történetből?).

metal · http://electric.blog.hu 2017.08.01. 12:10:01

@Digitális Dzsihád: Aki nem vásárol nagy tételben, annak rohadtul nem éri meg bemenni egy nagykerbe, mert drágábban kapja meg a laptopot, mint a forgalmasabb kiskerekből. Ezzel nem a posztolót akarom védeni, mert egy IT szakember nem nagyon vesz tescoból laptopot (néha esetleg előfordulhat olyan, hogy mégis), de főleg nem ajándékba kapja.

.Manyecska 2017.08.01. 12:11:00

Tescóból csak libatopot!

Im just here for the comments 2017.08.01. 12:45:43

Mondjuk azt nem értem, miért nem vették át a laptopot, és mondták azt, hogy majd Jóska bejön holnap és megnézi.
Az viszont teljesen érthető, hogy műszakis embernek is meg kell néznie, elvégre egy hentes a húspultból honnan tudná, hogy a fránya ajándék-laptopnak milyen tartozékai vannak, amiket a vásárló véletlen elfelejt visszavinni?

Mellesleg mikor anno az ügyfeleink úgy kezdték, hogy "én informatikus vagyok", akkor már lehetett tudni, hogy egy segg hülye felhasználóról van szó és garantált a user-error.
Szal ha bemész a tescóba azzal, hogy te ájtí szakember vagy és márpedig cseréljék ki a laptopod, ne lepődj meg, ha rögtön gyanút fognak.

Josi01 2017.08.01. 13:12:30

@Rejtélyes:
Látom te sem szedtél szét mostanában laptopot. :)
A BIOS elem többnyire CR2032, vagy hasonló, a foglalat az alaplapra van forrasztva.
Itt nem fogsz kábelt kihúzni. Sőt reset gomb sincs.
De egy csomó mostani laptopnál már a HDD-hez sem férsz simán hozzá.
Szét kell szedni hozzá a laptopot is. :(

A nickben nem engedélyezett karakter található 2017.08.01. 13:13:42

Normális boltból ha az ember kicsit rámenős és korrekt, akár hétvégén is kaphat segítséget. És igaza van a poszternek, az alapvető tesztek (akku ki majd power 30 mp, külső monitor ec) megcsinálandóak. Mert ha valakinek laptopja van, és új akkor mindent elkövet hogy használhassa.

Egyébként az viszont maximálisan igaz hogy a Tacskóból nem túl szerencsés laptopot venni, eleve szerintem laptopot nem ajándékozunk, oda kell adni a cash-t, aztán majd a júzer megveszi amit akar. Nem hiszem hogy pl használt laptopot bárki jószívvel ajándékozna, aztán meg a kis használt gépemmel vigyorgok amikor ismerősök büszkén mutatják a 150ér vett lapopot. Akkor szoktam kedvesen elmosolyodni és belengetni hogy én SSD-vel vettem 80ér a gépet, és kenterbe veri teljesítménybe, de ha gondolja akkor karcok nélkül az én gépemen rommáverem a masináját.

KaTe 2017.08.01. 14:24:33

@A nickben nem engedélyezett karakter található: Nekem az a gondom, hogy a posztoló kijelenti magáról, hogy ő itten IT szakértő, tehát nem egy "hülye" átlagfelhasználó, aki nem tud megkülönböztetni egy üres képernyőt egy feketétől. Mellesleg IT szakértő vagy sem, ott a felhasználói kézikönyv hibaelhárítás fejezete. Ha az ott leírtak nem oldják meg a problémát, akkor nem fogok egy zsír új laptopot barkácsolni, ellenben visszaviszem az üzletbe és vagy cserekészülékkel, vagy kp-val a kezemben jövök vissza. Ha egyikre se hajlandóak, akkor ahogy fentebb írták, vásárlók könyve, jegyzőkönyv, fogyasztóvédelem. Én meg pont leszarom, hogy ki van bent épp a Tescoban. Ha nem tudnak biztosítani egy alkalmazottat, amelyik ért az informatikához és nyitvatartási időben rendelkezésre áll, akkor egyszerű a megoldás: NE értékesítsenek informatikai termékeket.

The Good Boy 2017.08.01. 14:59:37

nekem ez a sztori nem kerek, nem egész. ez csak az első bekezdés, meg a tárgyalás szakasza. Hol a befejezés? lett happy end? Hilda miért teszel ki félig kész történetet? miért nem kérdezel rá publikálás előtt, hogy mi lett a vége? (nekem volt olyan levelem, amire még a közzététel előtt rákérdeztél, van-e új fejlemény? Itt semmi. Nem derül ki, hogy vasárnap, vagy hétfőn kicserélték-e. Egyébként sem kell jelen lennie műszaki kollégának szerintem, mert itt nem javításról, tesztelésről van szó, hanem 72 órán belüli cseréről/elállásról stb (tudom, majd az okosak szólnak, hogy olyan nincs is).

Én sem értem, hogy IT szakember(nek) miért vesz(nek) teszkóban laptopot. Én nem vagyok az, de valahogy eszembe sem jutna onnan gépet venni. Ha csak nem egy 300.000.- Ft-os gép lenne elég jól látható módon rossz - értsd nagyon olcsó - áron kitéve.

Üzletek hozzáállásáról: pár éve az egyik osztrák NewYorkerben vettem egy bőr(nek látszó) övet. De addig nézegettem, míg egy az én derékbőságemnél lényegesen hosszabbat nem sikerült becsúsztatnom a kosárba, és csak otthon vettem észre, hogy nem az első bújtatóig ér, hanem már az oldalam közepéig, a másodikon túl (én az ilyen divatbakikra nagyon kényes vagyok, bocs, ilyen vagyok). Persze a blokk kivételesen nem volt meg. Mindegy betettem a kocsimba, hogyha legközelebb ilyen üzlet közelébe járok, akár kint, akár idehaza, megpróbálom becseréltetni, hiszen a vonalkód ugyanaz (akár 105 cm-es, akár 120), a cimke nemzetközi, azaz ugyanaz. Aztán pár hét múlva bementem az egyik hazai üzletbe, előadtam a gondomat, ahol kijelentették, hogy semmit sem tudnak tenni blokk nélkül, felejtsem el őket. Aztán pár nap múlva egy másik városba egy ilyen üzlet közelében jártam éppen, gondoltam, próba cseresznye, hátha! És nagyon korrektek voltak, szó nélkül becserélték, nem hisztiztek, pont ezt mondták ők is, vonalkód azonos, cimke azonos, miért is ne. Mondjuk azóta,ott vásárol a kedves feleségem, ha ilyen üzlethez támad kedve, azaz ez üzletileg is jó volt magának a helyi boltnak.

IT szakember: nagyon régen, sok évnyi szünet után találkoztam egy régi ismerőssel, akiről kiderült, hogy utolsó félévét végzi felsőfokú IT "szakemberképzőben". Ha már összefutottunk, megkérdeztem, tudna egy kicsit segíteni az akkori Windows 95-ös lassú betöltési indítási gondomon. Erre pár nap múlva eljött hozzánk, elővett egy füzetet, és abból mindenféle parancssor beírásával újra telepítette a windows-omat. Na olyan sz@r windowsom sose volt még. a bootolás alatt vagy ötször tett fel kérdést a továbblépések előtt, semmi nem ment automatikusan az addigi 2-3 perces rendszer felállási idő helyett lett vagy 6-8. Inkább pár nap múlva magamnak IT szaktudás nélkül újratelepítettem, aztán semmi gond nem volt vele a későbbiekben. Hozzáteszem, azóta rengeteg nagyon nagy tudású valódi IT szakemberrel találkoztam, igaz sokan vannak, akik annak vallják magukat, közük meg semmi nincs a szakmához.

Rejtélyes 2017.08.01. 15:11:12

@Josi01: El kell hogy szomoritsalak, mert a mostani laptopok joreszeben a CR2032-t le kell huzni az alaplaprol.
Pl a Lenovo T560, amin most gepelek: download.lenovo.com/pccbbs/mobiles_pdf/t560_p50s_hmm_en_sp40k04930_01.pdf 33. oldal. (page 27), illetve 87. oldal (page 81)

Levenni a laptop also "lemezet" meg nem szamit szetszedesnek, azaz garanciavesztesnek. Kicserelni a vinyot, berakni egy uj SSD-t, RAM-ot szintugy megcsinalhatja a felhasznalo, es gari marad. Ha ekozben statikus elektromossaggal megsut valamit az alaplapon, az viszont mar az o baja :)

"Csak" 20 eve foglalkozom geppekkel, talan ertek hozza :) IBM XT-tol kezdve az osszes PC-met magam epitettem/fejlesztettem, emellett tobb szaz desktop PC-t raktam ossze, valamint tobb tucatnyi laptopot javitottam meg.

CID... 2017.08.01. 15:47:26

Lehet tévedek, de a 72 órás csere nem a vásárlás helyszínén él?
Az meg természetes, hogy szemrevételezni kell egy szagembernek, mit kell ezen kiakadni?

The Good Boy 2017.08.01. 15:52:13

@CID...: egysezr vettem a praktikerben egy elektromos fűrészt, ami nem igazán akart menni, és amikor ment, akkor olyan beteg hangja volt, mint egy hengerfejes ladának. Fogtam, dobozba be, 72 órán belül, aztán az infópultnál letettem a hölgy elé, hogy jöttem a cseredarabért. Ő szinte bele sem nézett a dobozba, mondta, hozat egy másikat, addig megcsinálja a papírokat. Kb. 5 perc múlva vittem haza a másikat. Mondjuk minden egybe volt, nem volt élesben használva, csak "szárazon" lett otthon kipróbálva, azaz teljesen olyan állapotban volt, mintha akkor vettem volna. Aztán lehet, hogy szakember volt, vagy csak korrekt üzleti modell volt.

CID... 2017.08.01. 15:56:53

@KaTe: te elvagy tévedve. Alapesetben nem automatikusan azt jelenti a 72 órás csere, hogy azonnal kell kapj egy másik eszközt vagy terméket. Más kérdés, hogy az esetek 99%-ban ez a vége.

CID... 2017.08.01. 16:06:17

@The Good Boy: elhiheted, hogy egy 100ezres makita ütvecsavarozozót nem fog cserélni a az infopultos. Vannak termékek, amit 72 órán túl is cserélnek, nem javítgatnak érthető okokból. Terméke válogatja, a praktiker egy barkácsáruház, a tuskó nem számtech szaküzlet.

KaTe 2017.08.01. 17:49:08

@CID...: "Amennyiben a vállalkozás számára gyanús a hiba eredete, s a csereigény érvényesítését követően utólag kiderül, hogy az eredeti termék esetében nem rendeltetésszerű használat esete állt fenn, akkor a vállalkozás polgári peres eljárás keretében érvényesíthet igényt a fogyasztóval szemben."

KaTe 2017.08.01. 17:58:07

@Rejtélyes: Remek, de van pár típus, ahol ehhez le kellene kaparni egy matricát, amire az van írva, hogy ugrik a gari, ha leveszed. Na ott mi a helyzet?

CID... 2017.08.01. 18:16:06

@KaTe: akár a a homárt is belinkelhetnéd, egy másik indexes blog után :D

CID... 2017.08.01. 21:32:06

@KaTe: Hát itt tényleg elbaszták, el kellett volna utasítani a csereihényt, lepapírozva. De még mindig nem értem, hogy mi köze ennek a poszthoz? Megjegyzem, már azért megbasszák a céget, ha egy napot téved dátumügyileg.

KaTe 2017.08.01. 21:41:28

@CID...: Nem érted. A Tesco nem mondhatja azt, hogy bocsi, nekünk nincs itt az informatikus kollégánk aki majd szemrevételezi meg bevizsgálja a terméket, illetve majd eldönti, hogy cseréli -e vagy sem. (Szigorúan 10.000 huf feletti tartós fogyasztási cikkek esetében érvényes ez, a laptop pedig ilyen)

Mivel a hiba (bekapcsoláskor nincs a kijelzőn kép) olyan, amely rendeltetésszerű használatot akadályozza, ezért a Tesconak ott helyben kötelessége cserélni a hibás készüléket egy zsír újra. Ha nincs ilyen és a posztoló nem választ mást, akkor pedig vissza kell fizetni a vételárat. (természetesen jegyzőkönyv felvétele után)

Az, hogy esetleg a laptop kijelzőjén azért nincs kép, mert a posztoló előzetesen darabokra szedte és csinált benne egy rövidzárlatot ami kinyírta mondjuk az alaplapot, az már a TESCO dolga kideríteni, illetve bizonyítani, ha ez történt, akkor polgári peres úton lehetősége van a vevő felé a kárigényét érvényesíteni.

Idézet az alábbi oldalról:
"A Kúria kifejezte, hogy a kereskedő ilyen esetben sem választhatja az áru kijavítását, hanem köteles a hibás árut előzetes vizsgálat nélkül azonnal kicserélni."

fogyasztovedelem.kormany.hu/node/14235

Josi01 2017.08.01. 21:47:40

@Rejtélyes: Én most is ezt csinálom. Egy Asus F5SL-ben a bios elem cseréhez, darabokra kellett szedni az egész laptopot. (hűtőventit és a hőcsöves hűtést is ki kellett szedni hozzá.
A Dell M5010-ben pedig az alaplapra van csavarozva a HDD, és nincs külön ablak 2 csavarral, hogy kivegyük. És van olyan laptop is, amiben az akkucsere sem olyan egyszerű sajnos.

CID... 2017.08.02. 11:39:54

@KaTe: Az egy dolog, hogy te mit akarsz belemagyarázni a döntésbe, az meg egy másik, miről is szól valójában.

KaTe 2017.08.02. 13:27:33

@CID...: Kifejtenéd, hogy miről is szól valójában?

Jeff 2017.08.02. 15:41:48

Nem akarom védeni a teszkót, mert nekem sem a szívem csücske, de sajnos teljesen természetes ma Magyarországon, hogy egy véletlenszerűen kiválasztott dolgot bármely cégnél, szervizben, áruházban, közintézménynél, hivatalban, kórházban stb. nem tudsz elsőre elintézni, mert az egyetlen hozzáértő ember szabadságon van, pont ma elment korábban, beteg, a kutyája beteg, ebédel, rosszkedvű, bunkó stb. Kell még minimum 20 év, hogy rendben menjenek ezek a dolgok.

cmx85s 2017.08.02. 16:05:56

Sajnos, a Tuscóban már évek óta nehezen megy a garis ügyintézés.
Vettem egy Samsung mikro hifit, CD-s, rádiós, semmi extra, vagy 20 ezer Ft. Hazavittem nagy boldogan, felraktam a polcra, beteszem a CD-t - és nem játssza. Tekergeti, kerreg, nem indul el a lejátszás. Tökmindegy volt, hogy gyári vagy írott CD-vel próbálkoztam. Vissza a dobozba mindent, irány az ügyfélszolgálat. Fölteszi a pultra, beletesz egy CD-t - és elindul a lejátszás. Biztos csak egy kis rázkódás kellett neki, szólt a "szakvélemény". Hát, végülis lehet, hogy valami beszorult, hazavittem, fel a polcra, nem játssza. Ekkor már megmozdult bennem a kisördög: panellakás, minden fala srég, miért is állna vízszintben a polc. Addig rakosgattam alá a papírokat, amíg ki nem derült: egyik lába alá egy üres boríték, a vele szemben lévő alá egy papírzsebkendő, és máris szól a CD.
Hát, azért ez elég röhejes, visszavittem ismét, hogy ennek azért tán nem így kéne működnie. Válasz: ha itt működik, akkor nem vesszük vissza.
Mondom, rendben, akkor, mivel nem óhajtom papírzsebkendő + boríték kombóval használni, ezért nem tetszik a színe, vegyék vissza.
Így már visszakaptam a pénzt, vettem egy Sony mikro hifit, ami azóta is működik, tán még fejen állva is. Bónusz, hogy kazettát is játszik - még van pár.

Merlot 2017.08.02. 16:37:14

@nyúúlacska: Oszt' miafaxért ne? Nem a vásárlás helye számít egy termék megvételekor, hanem a márka.
Az garantálja a minőséget.

Merlot 2017.08.02. 16:42:22

@Jeff: "Kell még minimum 20 év, hogy rendben menjenek ezek a dolgok. "

Te naív! :D
Addigra nem lesz munkaerő Magyarhonban, mindenki szerte a világban fog élni és dolgozni. Itthon csak a 8 (12-16....) év alatt "megerősödött" nemzeti burzsoázia és pereputtya fog élni.

Úgy, mint Orbán klán, Lézer-klán, Mészáros família, Habony és Tsa Művek, és az Arogáns Helipotter Tóni és Cilikéjét el ne felejtsem felsorolni. :p
süti beállítások módosítása