Tékozló Homár

A kínainak küldjem el a Magyar Posta magyar nyelven írt jegyzőkönyvét???

2017.08.30. 16:08 | Homár Hilda | 46 komment

dude.jpg

Olvasónk a Posta felelősségvállalásának kérdését firtatja levelében. Ha jól értem, nem is az elveszett, pontosabban meglovasított érték miatt akadt ki, hanem mert úgy érzi, hogy aránytalanul sokat szív a dologgal, miközben a posta a vállát vonogatja. Bár azt én nem hiszem, hogy egy enyves kezű kollégát hosszú ideig alkalmaznának, ha kiderül, hogy lenyúlja a csomagokat.

Kedves Homár!

Nem tudom más járt-e már hozzám hasonló módon, csodálkoznék ha nem, de azért megírom, már csak azért is, hogy kiírjam magamból az idegbajt.

Csomagot rendeltem, aminek az értéke szállítással együtt 20 dollár volt. Valóban ennyi, nem a kínai kereskedő hazudta ezt. A Posta normális esetben, ha gyanús neki, hogy a csomagot vámolni kéne küld egy e-mailt, amiben bekérik a megfelelő dokumentumokat. Számlát, átutalási bizonylatot, vagy bármit, amivel igazolni tudom a rendelés valós értékét. Jelen esetben nem így tettek, hanem kérdés nélkül felnyitották a csomagot.

A nagyobb probléma nem ez, és nem az, hogy emiatt egy 20 dolláros csomag több mint 3 hét alatt érkezett meg hozzám, nem Kínából, hanem arról a helyről, ahol Magyarországon először regisztrálták a csomagot. A rendelésem átutazza a fél világot másfél hét alatt, utána a Magyar Postának 3 hét kell az országon belüli kézbesítéshez, nevetséges. Mi lesz itt karácsonykor, ha most, jóval az ünnepek előtt is ennyi idő egy ügyintézés?

Sokáig tartott, de még ezt is elviseltem volna, ha az általuk kibontott és visszaragasztott csomagból nem hiányzik 1-2 megrendelt tétel.

Szerencsére annak, aki gátlástalanul kilopja a csomagokból a mások által kifizetett termékeket nem nagyon kell aggódnia. A Postánál ugyanis az ügyfélszolgálat szerint a következő az eljárás ilyen esetben: Menjek be a legközelebbi Postára, vetessek fel jegyzőkönyvet, utána várjak néhány hetet amíg elbírálják. Ha ez megtörtént, és számomra pozitív az eredmény, akkor adnak egy jegyzőkönyvet, amit elküldhetek a webáruháznak, és ők, a webáruház majd visszatéríti az eltűnt termék árát.

Értitek, a kínainak küldjem el a Magyar Posta magyar nyelven írt jegyzőkönyvét, és könyörögjek, hogy ez alapján fizessék vissza a termék árát vagy küldjék el újra, mert a Postánál azt valaki nyilvánvalóan ellopta. Szóval a felelősség a Posta részéről ennyi, náluk lop valaki, én meg integethetek a terméknek is, és a pénzemnek is. Köszönöm kedves Posta!

 Z.

Megkérdeztük, hogy a jogszabályok alapján milyen felelősség terheli a Postát.

Kedves Homár olvasó!

A Magyar Posta Zrt. általános szerződési feltételei részletesen rögzítik a postai szolgáltatások, így a nemzetközi viszonylatba feladott, valamint a külföldről Magyarországra érkező postai küldeményekre vonatkozó kártérítési felelősséget, és az ezzel kapcsolatos kártérítési igény érvényesítésének szabályait is. 

Az ÁSZF szerint a Posta (az ÁSZF-ben meghatározott kivételekkel) felelős azért a kárért, amely a postai küldemény felvételétől annak kézbesítéséig terjedő időben a postai küldemény megsemmisüléséből, teljes vagy részleges elveszéséből, illetve megsérüléséből keletkezett.

Az ÁSZF lehetővé teszi tehát kártérítési igény érvényesítését, amelynek során azonban a Posta rendelkezésére kell bocsátani az igényt alátámasztó bizonyítékokat (pl. számla, bizonylat, okirat).

A fent leírtak alapján javasoljuk, hogy amennyiben még nem került rá sor, mihamarabb jelentsd be a panaszodat és a kártérítési igényedet, lehetőleg írásban, belföldi tértivevénnyel ellátva, mellékletként csatolva hozzá a bizonyítékok másolatát. A panaszt javasoljuk közvetlenül az érintett postahivatalnak és a cég központi ügyfélszolgálatára is megküldeni. A Posta a panaszra 30 napon belül köteles indokolással ellátott írásbeli válaszát megküldeni. Ha a Posta a törvényes határidőn belül nem küld indokolással ellátott választ, akkor az illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályához fordulhatsz. A panaszod elutasítása esetén pedig lehetőséged van a békéltető testület vagy a bíróság eljárását kezdeményezni.

Felhasznált jogszabály: 2012. évi CLIX. törvény a postai szolgáltatásokról  

UPDATE Jelentkezett nálunk a Posta, kivizsgálják az ügyet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frenk12 2017.08.30. 16:36:06

Érdekelnek otthoni munkák, pénzkeresési lehetőség? (Nincs MLM, piramis, egyéb visszataszító dolog :) ) Amivel találkozhatsz: YouTube partner program és nézettség növelés, Instagram Marketing, Fordítási Munkák, Freelancer munkák (bármi, programozástól kezdve, videó vágás, amit el tudsz képzelni), Ingyenes Domain szerzés, Ingyenes VPS :)..
Csekkold: valodi-otthoni-penzkereses.blogspot.com/

homar-fan 2017.08.30. 16:41:30

És te ezt elhitted? Már miért felelne a webshop azért, hogyha a magyar posta ellopja a terméket? Ha a 6-os villamoson kizsebelnek és ellopják a telefonom akkor is kérhetem a kínaiakat, hogy küldjenek egy újat?!

Alf56 2017.08.30. 16:46:19

Nyugi!
Tavaly november 29-én érkeztetett olyan csomagocskát a posta, amit ez év januárjában tudtam tőlük megszerezni. 36 naptári nap után.

"a webáruház majd visszatéríti az eltűnt termék árát"
Mért is tenne ilyet? Mert a posta úgygondolja?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.08.30. 16:55:32

Honnan tudja, hogy mi volt a csomagban? Nem volt benne minden, amit rendelt, panaszkodjon a kínainak. Mérje le a csomagot, ha nagy a feladott és megérkezett súly közti különbség, akkor gyanítható, hogy útközben kivettek belőle valamit. A magyar nyelvű jegyzőkönyvet is fordítsa le angolra, hátha az segít.

A Posta meg szarjon sünt!

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2017.08.30. 17:06:58

@homar-fan: én is csuklottam ezen egy nagyot. El sem tudom képzelni ezt mi alapján gondolják, de a Postából bármit kinézek, ami ellentmond a józan észnek, vagy hátráltatja az ügyfelet. Igazi "antiszolgáltató", porig kellene égetni és sóval felhinteni a helyét...

borso 2017.08.30. 17:16:09

Annyi ajvékot olvasunk itt (teljesen jogosan persze/, hogy a magyar postánál szó szerint lopnak. vagy a csomagból vagy az egész csomagot. Tegyük már meg végre, hogy ilyen esetekben záporozzanak a rendőrségi feljelentések lopás miatt. egyszer csak felfigyel erre valaki (ha más nem a rendőrség, hogy romlik a kozmetikázott statisztika/....

lobster thermidor 2017.08.30. 18:08:29

Nem a legkényelmesebb módszer, de én soha nem rendelek egy küldeményben, vagy kereskedőnél egyszerre egynél több tétel. Egy árucikk, - egy boríték, vagy csomag.
Igaz, így mondjuk 5 küldemény érkezését várhatom, de dolgozzon csak meg szépen a magyar posta a pénzéért, és ha valami eltűnik, akkor nem a bontott, vagy hiányos csomaggal bíbelődik az ember, nem futtatják az alulintonált ügyintézők különféle hülye papírokért, hanem a normális eljárás keretein belül jelzi az eladónak, hogy útközben eltűnt az abcdxyz ragszámú pakk, és jöhet a pénzvisszafizetés.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2017.08.30. 19:43:52

@Frenk12: hogy állsz a szexuális potenciállal? Anyáddal mikor találkoztál? Új

pengusz 2017.08.30. 19:46:30

Múltkor javasolta valaki, hogy nem panaszt kell tenni, hanem 8d report-ot benyújtani :)
Menj a Postára, és kérd a nyomtatványt hozzá

Jónapot kívánok! 2017.08.30. 20:23:01

@Frenk12: Bar a magyar kiralyi postat bekellene szantanibes a helyet soval behinteni, azonban Z jelenlwg simqn ragalmaz mikozben lehet a pici sajga felejtettebki a csomagbol a termeket. Z-nek kellene bizonyitani, hogy nem igy volt

M. Péter 2017.08.30. 20:31:20

@homar-fan: Ha magánszemély a vevő, akkor bizony az eladó felelős az áruért, amíg meg nem érkezik.

Tudod Te azt jól! 2017.08.30. 20:35:27

A posta legzseniálisabb húzása az hogy egy útközben a határ innenső oldalán elveszett csomag után te, a címzett nem érdeklődhetsz, csak a feladó.igen életszerű ugye, hogy kicsi kínai megkeresi a M.Kir. postahivatalt, h ugyan mit tudnak a Budaörsi Fekete Lyukról?
Most 5 küldemény jön (jött) egy napon rendelve kínából, ebből kettőnek nyomasincs a rendszerben, de már megkaptam, kettőtbedobott a pstás pedig könyvelt küldemény volt, egy még érkezik. Négy hét telt el az első és az ötödik csomag megérkezése között. Mindegyik követhető vokt egészen a 'célországba érkezett' bejegyzésig, aztán néma csend, egyiknél 'továbbítva belföldi feldolgozásra' is megjelent.
Természetesen háromért be kellett menni a PostaHivatalba mert 'nem fért be a kézbesítő táskájába,ezért nem hozta ki' (sic!)
A legnagyobb csomag egy telefontok volt bubis borítékban.

különvélemény 2017.08.31. 07:01:15

Nem a Posta dönti el, hogy kell e vámolni a csomagodat, hanem a vámhatóság.
A Postának nincs joga felbontani a csomagodat.
Bontott (és nem vámolt) csomagról azonnal jegyzőkönyvet vetetsz fel a Postással, vagy nem veszed át, bemész a Postára, és ott vetetsz fel.
A csomagon rajta van a feladási súly grammban, az jó kiindulási alap.

lakit 2017.08.31. 07:21:29

A biztos, hogy egyre rosszabb a posta. Nekem az elmúlt két hétben két csomagért is rohannom kellett a postára, mert a nyomkövetésben az jelent meg, hogy "Nem kézbesíthető - címzett elköltözött". Persze nem keresett senki, nem hagytak értesítőt se és amúgy is munkahelyi cím és saját kézbesítő megy a postára reggelente a küldeményekért. Szerencsére sikerült őket visszaszerezni visszaküldés előtt. Régen a postás kihozta a csomagokat, de ma már csak akkor, ha utánvétes. Viszont ez nemzetközi viszonylatban nem opció. Nem is mernék már nyomkövetés nélkül rendelni semmit. Általában Koreából rendelek, ahonnan a 3. napon Budapesten van a csomag, majd várhatok rá még legjobb esetben is egy plusz egy hetet, hogy megtegyen Budapestről 200 km-et.

.Manyecska 2017.08.31. 08:32:15

@Tudod Te azt jól!: hallod én azt rugdosnám meg aki Kínából rendelt itt egy száznyolcvan forintos fülhallgatót meghozta a postás egy labda nagyságúra fújt nejlontasakban :D de volt már 20 fűszoknya is nála, stb Én is vágnám ki a p...csába, nem vicc naponta több tucat ilyen xart kell kézbesítenie én meg nem kapom meg időben a leveleimet !! Fakkjee.

.Manyecska 2017.08.31. 08:33:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: állítólag már van kínai bkv-ellenőr is!! kicit cipősz..

VaradiJanos 2017.08.31. 09:40:39

@Frenk12: érdekel. Hova kell küldeni a kezdőcsomag árát?

joska61 2017.08.31. 09:46:35

Nem véletlen, hogy csomó nemzetközi webáruház egyszerűen nem hajlandó Magyarországra szállítani...

heidt 2017.08.31. 09:52:37

A Posta jelen esetben gondosan járt el az ügyfél érdekében. Új szolgáltatásuk, hogy magasan képzett szakemberek segítségével megvizsgálják a csomag tartalmát. Amennyiben a csomag összértéke meghaladja a 20 dollárt, gondos mérlegelés után kivesznek belőle néhány tételt. Így már belefér a szabályos érték-keretbe. Így nem kell vámoltatni, ezzel sok pénzt spórol meg a címzettnek. Miért nem tudjátok értékelni az áldozatos, önzetlen, ügyfélbarát intézésüket? Hát nektek már semmi nem jó?

Peetee 2017.08.31. 10:25:01

Nem a Magyar Postát akarom védeni, de valahol érthető az álláspontjuk: ennyi erővel minden egyes vámvizsgálat miatt felbontott csomag címzettje azonnal szaladna kártérítésért a legközelebbi kispostára, mert "eltűnt a csomagból a 3db Rolex karóra, amit 4500CHF/darab áron kifizettem előre, azonnal térítsék meg!....ö igen, a három tucat egydolláros hajgumi megvan, azt nem kell".

Értem a problémát, de a magyar leleményes ember, órákon belül átesne a ló túlsó oldalára, és boldog-boldogtalan online rendelések kártérítéséből kívánna meggazdagodni.

M. Péter 2017.08.31. 10:42:42

@Peetee: Nyilván van bizonyítéka is, hogy órákat rendelt és átutalt 13500 frankot, és valami jó magyarázata arra, hogy miért 20$ van feltüntetve a csomag értékeként a vámnyilatkozaton.

Gyűrött Papír 2017.08.31. 10:44:07

Én karórákat rendeltem 150Ft /db :)

Így kézbesítették: imgur.com/drgzyT3

Az eredeti csomag feltépve. Aki ismeri ezt a csomagolást, az tudja, hogy felszakítani sem könnyű, mert nyúúúúúúlik a csomagolóanyag.
Ez volt újra lefóliázva és beletéve a cetli.

Állítom, hogy a csomagot direkt felbontották, a tartalmát nem gondolták értékesnek, majd ezzel a kifogással - hogy megsérült - kézbesítették.

UI. A csomag tartalmának SEMMI baja nem esett Xiau Chang Fou szépen becsomagolta. :)

1100011 2017.08.31. 10:48:55

@heidt:
A vámhatárérték 100 euró, az alatt vámmentes a küldemény.

Gyűrött Papír 2017.08.31. 10:50:16

@Peetee: Ha vám miatt nyitják fel, akkor arra szabály van:

www.posta.hu/aktualitasok/11_es_1_hasznos_info

"7. Az áruvizsgálatkor a NAV röntgenberendezést és speciális keresőkutyát alkalmaz, indokolt esetben pedig az ellenőrzés a postai szolgáltató jelenlétében a csomag kibontásával is történhet, amelyről minden esetben jegyzőkönyv készül."

Ha azt mondják, mint esetemben ld feljebb, hogy megsérült, mentesülnek a kötelezettségek alól. Nem mondom, hogy mindig így van, de ez egy kiskapu.

BéLóg 2017.08.31. 11:09:18

@1100011: KIVÉVE ha az a gyanú áll fenn, hogy icipicipicit aluldeklarálták a küldemény értékét.
Például küldetsz magadnak 10 gyémántot (elég apró, nem) és a vámértéknek 95 USD van megadva...
(A vámon meg átvilágították...)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2017.08.31. 11:48:45

@1100011:
a vámolás alatt nem csak a vám értékét állapítják meg. hanem az áfát is. és annak határa 22 euró. és ezt is a vámos állapítja meg. a vámon. a folyamatnak vámolás, vámoltatás a neve továbbra is. nincs olyan kifejezés, hogy áfáztatás.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2017.08.31. 12:09:17

A Magyar Posta ma már sokkal jobb, mint régebben, kevesebb küldemény tűnik el, de így is akad persze kivétel. De, azt figyelembe kell venni, hogy a (csomag)küldemények száma mára durván megsokszorozódott, a webshopok elterjedésének köszönhetően. Ezért találkozunk több ilyen esettel és ezért nem visz ki a postás még filléres apróságokat sem, mert ebből van neki a legtöbb. Ráadásul a postánál állandó munkaerőhiány van, így alig győzik a helyettesítésekkel, alvállalkozókkal megoldani a kézbesítést. Ha meg felnyitott csomagolás érkezik, azonnal fel kell venni jegyzőkönyvet róla és utána kinyitni, meg ha kell, panaszkodni.
Ha nem érkezik meg a küldemény Kínából, az eladó nekem eddig még mindig küldött újat helyette, méghozzá bemondásra (nem kért semmi bizonyítékot).
Ja, és _mindig_ regisztrálva kell küldetni, a vámhatár meg 30 euró, de kb. 100$/euro alatt nem nagyon szoktak vámolni. A vámolás tényleg sokáig (több napig) is eltart, de ez nem a posta felelőssége, hanem a NAV-é.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2017.08.31. 12:17:27

Ja, még annyit: nekem is volt a posztolóhoz hasonló esetem sajnos (igaz, feladóként, de a kínai webshoposnak is ugyanezt kell végigcsinálni ilyenkor Kínában), és igen, végig kell járni a normális, jogi procedúrát: panaszt írásban benyújtani (a postások nagyon készségesek voltak mindig!), várni (kb. 2-3 hetet), míg a hivatalos válasz a postástól megérkezik. Ha a posta megállapítja, hogy tényleg nem kapta meg a címzett (nekem ez volt: EU-ba küldtem), akkor visszatéríti (+ 1 hét) vagy a feladáskor bebiztosított értéket, vagy ha csak sima ajánlott levélként ment, akkor max. kb. 12 000 Ft-ot. Ha nem volt regisztrálva a küldemény, akkor meg jogosan mondja a posta, hogy sajnáljuk, de mivel nincs regisztrálva, ezért nem tudjuk követni és kideríteni, hogy hol tűnt el, egyáltalán a feladó feladta-e.

dr. mesterséges színezék 2017.08.31. 12:39:03

"Mi lesz itt karácsonykor, ha most, jóval az ünnepek előtt is ennyi idő egy ügyintézés?"

Pontosan tudja mindenki, hogy mi, és a mindenkibe a posta vezetősége is beletartozik, már csak azért is, mert a fiókvezető sógorom évek óta a saját maga által, megbízás nélkül vezetett statisztikák alapján hónapokkal az év vége előtt prognózisokkal háborgatja a főnökét és (főbenjáró bűn) a főnökének főnökeit is. A prognózisok visszafogottak (hogy ne hajtsák el azonnal rémhírekkel riogatással), de a tavalyi már összeomlást jósolt - a valóság még így is rosszabb lett.

Igen, jól értitek: egy vidéki város egyik kis fiókjának a vezetője elemzi az adatokat (mármint amit össze tud szedni) - de még arra is tojnak azok, akiknek éppen ilyen adatlisták alapján terveket kellene felállítaniuk ahelyett, hogy azt mantrázzák a feltételek megteremtése nélkül, hogy "de hát nem lehet csúszás... mert nem engedélyezem... NEM LEHET!", meg azt találnák ki, hogy az eddig felkínáltakon kívül MÉG MIT KELL a postai pénztárosnak megvásárlásra felkínálnia annak, aki egy nyamvadt levelet ajánlottként adna fel.

A posta az egyik leggyorsabb indikátora annak, mi lesz egy gazdálkodó szervezettel, ha a témát távolról sem ugató sógorkoma ejtőernyősökkel töltik fel egy dinamikus környezetben működő szervezet döntési szintjét.

Adjatok hálát a posta operatív dolgozóinak, amiért egyáltalán ennyire működik - éveket vesz el az életükből.

eßemfaßom meg áll 2017.08.31. 12:39:53

@joska61: Sorolnád azokat akik nem szállítanak Magyarországra?

dr. mesterséges színezék 2017.08.31. 12:47:26

@Fotósképző: "A Magyar Posta ma már sokkal jobb, mint régebben, kevesebb küldemény tűnik el,"

Annyira jó a posta, hogy gyakran még a kötbéres tételeket (sejtheted, hogy azok kapják a szuperpirosprio1 besorolást) sem tudják időre kiszállítani, és ingyen dolgoznak.
Még egyszer: nem a melósaik hibája. Egyszerűen nincs felkészítve a szervezet a XXI. századra.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2017.08.31. 13:05:57

@dr. mesterséges színezék: Ha értelmezed a mondatomat, akkor látszik, hogy a megállapítás az eltűnt küldeményekre vonatkozik. Az, hogy a megérkezett küldemények milyen késéssel érnek a címzetthez, más tészta, de erről is leírtam: a postások nagyon túlterheltek, mert egyrészt kevesen vannak, másrészt jelentősen megnőtt a küldemények száma. Konkrétan több postás mondta már nekem, hogy egyszerre 2 (vagy akár 3) körzetet el kell látnia, estére végez mindennel, mert nincs kolléga a másik körzet(ek)re.
A budaörsi elosztó meg éppen a 21. századot képviseli, ezért is volt vele sok gond az induláskor...

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.08.31. 13:19:33

Amilyen a kormány és az ország vezetői, olyanok az alkalmazottai is. Látják hogy az ország vezetése gátlástalanul lopja az állami milliárdokat, így feljogosítva érzik magukat arra, hogy ők is lopjanak. Ez az ország ilyen vezetéssel ilyen is marad örökre.

eßemfaßom meg áll 2017.08.31. 14:03:45

@bluebear: Hát igen, én is olvastam hogy az ebay/paypal a magyarok miatt vezette be az "Didn't receive an item " opciót.

dr. mesterséges színezék 2017.08.31. 14:58:06

@Fotósképző: A budaörsi elosztó tök jó, csak amikor kiderül, hogy nincs annyi (működőképes) kocsi, aminek a fiókokba kiszállítást kéne végeznie, a meglévők pedig elakandnak a kirámolásnál, mert a fióknak nincs akkora területe (nem az aliexpresshez tervezték egykor), ahová kipakolni tudna végszortírozáshoz, hogy a kocsi továbbmehessen, akkor az kínos. Valaki valakivel elhitette, hogy a jó logisztika mindig, minden körülményben azt jelenti, hogy van egy központ, és azóta nincs az a csapás, ami ki ne lendítené a hitéből.
(Sógorék végszortírozása most a tavalyi lebőgés következményeként költözhet egy 20 éve a városban üresen álló hangárba - stratégiai tervezés, utólag. De nem mindenkinek olyan nagy a szája, mint neki (nem mindenkinek van még két diplomája, amivel bármelyik nap másból is megélhetne), és nem is mindenkinek a levládájában gyűlnek évek óta a levelek, amelyek munkaügyi bíróságon bizonyítékok lehetnek. )

Who111 2017.08.31. 15:18:42

@Tudod Te azt jól!: Az én összes csomagommal is így van. Célországba elküldve, és utána csend. Egyszer csak megjön. Szerintem nincs ember a postán aki felvinné a nyomkövetésbe. De miért csodálkozunk, amikor akkora a munkaerő hiány, hogy a csomag szortírozásnál nem feltétel az olvasni tudás. Amikor szembesítették a postát egy konkrét esettel, az volt a válasz, hogy az illető bérmunkás, és a bérbeadó cég felelőssége, ha nem tud olvasni. A postánál minden rendben van. Ennyi...

mrperfect 2017.08.31. 15:58:09

és amúgy miért olyan biztos a posztoló, hoyg a posta vette ki a cuccot a csomagból? és ha már bele se rakták? kici kínaiaktól minden kitellik.. erre tényleg megoldás, amit valaki már korábban írt: egy csomag egy tétel..

Tudod Te azt jól! 2017.08.31. 18:28:38

@mrperfect: de akkor Manyecs fog végigrugdosni a Vizafogó főutcáján, mert a postás a sok xir-x@r miatt nem birja el a levlapját. ;)
Mellékesen nem értem: a megbízó lakcímre küldi (=úgy szerződött a postával),nem pedig postán maradó levélként. Milyen jogon változtat ezen a M. Kir. Posta?
A postyi dolgozó szerint a könyvelt tételt kötelessége kivinni a kézbesítőnek. Akkor miért előre megírt értesítőt dob csak be? Mi alapján dönti el, hogy mit nem fog ma kikézbesíteni?

mrperfect 2017.09.01. 07:37:38

@Tudod Te azt jól!: ez úgy szokott működni, hogy kimegy a postás a csomaggal és bedobja az előre megírt értesítést, megnyomja a csengőt kb. egy másodpercre és gyorsan elszalad.. ezután ha valaki reklamál, hát sajnos nem jött ki senki a csengetésre....

M. Péter 2017.09.01. 10:11:53

@mrperfect: Eleve ki sem viszi a csomagot.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.09.06. 17:08:38

Érdekes, hogy még nem volt, de:

A címzett nincsen jogviszonyban a postával, ily módon kártérítést sem tud követelni.
A feladó fizetett a szolgáltatásért. Ezen a keretrendszeren kéne valamit reszelni.

kififufru 2017.09.22. 13:10:33

EZT TUDTÁTOK?!:
A posta meghozta azt az új szabályt, hogy a postások már nem kötelesek kiszállítani házhoz a csomagokat!
Jött a postás és a kezembe nyomott kb 6 db értesítőt (különböző címzettekkel, csak ugyanazon címmel ellátva), hogy ezekért be lehet menni a postára. :O
Kis vita, nem tud semmit tenni, be kell menni.
Bementem a saját kis csomagomért, ami egy apró buborékos borítékba volt beletéve (vagyis mindaddig, amíg nem kellett házhoz vinni, LEVÉLKÉNT KEZELTÉK!!!) és közlik hogy a postások most már csak önszántukból viszik magukkal a csomagokat, mert amúgy nem kell nekik teljesíteni, tehát vagy jóindulatú a postás vagy nem. De könyörgöm, ha valamit azért rendelek házhoz(nem postán maradó) mert nincs időm érte elmenni, akkor arra lesz időm, hogy munkahelyről elkéreckedjek és a postán sorba álljak vagy 2 órát?!
Ezért a munkából is kiestem 2,5 órára, amit nem fizetnek ki és még odáig ugyanúgy el kellett utaznom és vissza. Jah és a szállításnak persze elkérték az árát a feladótól...

kififufru 2017.09.22. 13:47:29

@különvélemény: igen, én is jártam már így, nevetséges sajnos.
süti beállítások módosítása