Tékozló Homár

Palacsintafesztivál, az év legnagyobb gasztrofesztiválja

2017.09.26. 10:46 | Homár Hilda | 86 komment

screenshot_2017-09-25_16_20_32.png

Én nem vagyok gasztroprogramra járó, mert nem bírom sem a tömeget, sem a sorbanállást, így aztán elég korlátosak az élményeim a témában, de ez elég hervasztóan hangzik. Még jó, hogy a szervezőknek a létszámkalkulálás sem az erősségük ("Nyíltan állíthatjuk, hogy a Fővárosi Palacsintafesztivál a 2017-es év egyik prémium fesztiválja lesz, hiszen a statisztikai adatokból kiindulva több tízezer látogató teszi majd tiszteletét Szeptember 23.-án a Fővárosi Rendezvényparkban."), különben még ma is ott állna az a több tízezer ember palacsintára várva.

Tisztelt Tékozló Homár !

Nem vagyok valami nagy blogger, de valami olyan történt velem, és a családommal 2017.09.23-án, egy napsütötte szombat délelőttön, hogy csak lestem, és tényleg nem akartam elhinni, amit látok….. Le kell hogy írjam mindezt.

Szóval. Párom is, én is, kislányom is elég édesszájúak vagyunk, és ezen belül is kiemelkedő helyet foglal el a kedvencek listáján a palacsinta. Pár héttel ezelőtt szembejött a Facebookon egy hirdetés, egy eseményről, miszerint a Fővárosi Rendezvényparkban megrendezésre kerül a Fővárosi Palacsintafesztivál, ahol aztán tényleg minden lesz, ami szem-szájnak ingere, na meg játszóház, és motorverseny, és aszfaltrajzverseny, és minden olyan dolog, amire egy kisgyermekes, és palacsintarajongó család csak vágyhat. Idézem (Forrás: www.palafeszt.hu)  :

Az év legnagyobb gasztro-fesztiválja

Természetesen a fesztivál belépőjegy megváltásával volt látogatható, ami 2.000,- Ft volt a felnőtteknek, a gyereknek, mivel csak 3 éves múlt, díjmentes. A belépő tartalmazta a parkolási díjat a Fővárosi Rendezvénypark területén, és semmi többet.

És akkor eljött a nagy nap, jó volt az idő is, így összekaptuk magunkat, és kimentünk a fesztiválra. Az első nagy meglepetés akkor ért, amikor odaérve megláttuk a " Fővárosi Rendezvénypark " nevű helyet, ami a valóságban egy repedezett aszfaltburkolat kikandikáló gyomokkal, égnek meredő rozsdás villanyoszlopokkal,raklapokból eszkábált székekkel-asztalokkal, régi lakókocsiba delegált mosdókkal, és a rendezők táborhelyéül szolgáló fészerrel, bónuszként pedig az egész kifestett autógumikkal volt körbekerítve. Az egész egy régi, elhagyatott szovjet laktanya hangulatot árasztott, de ez még nem is lett volna olyan nagy baj.

palafeszt_2.jpg

Leparkoltuk az autót, és bementünk a fesztiválra. Na itt tényleg teljes volt a döbbenet. Három helyen sütöttek összesen palacsintát, ebbő kettő helyen 11 órakkor még csak a tésztát a keverték, a maradék egy helyen pedig kb 80 méteres sor állt. Ezenkívül volt egy Segafredo kávézó, egy kürtöskalácsos, egy Kolbice, egy amerikai hotdogos, pár lufiárus, egy-két fröccsentett műanyagárus, na meg kókusztekercs árus, valamint egy játszóház féleség, szintén méretes sorral. Az egész fesztivál így kb 10-15 sátorból, és egy színpadból állt.

No, ekkor, hogy egy kicsit magunkhoz térjünk a sokkból, ittunk egy kávét. A kávés hölgy kínjában nevetve mesélte, hogy reggel, amikor ideért, és meglátta, hogy mi is valójában ez a fesztivál, akkor hosszú ideig csak pislogott, és azon tanakodott, hogy kinyisson-e egyáltalán. Mondta, hogy reggel óta számos balhé volt, mert az emberek teljes joggal háborogtak, és adtak hangot az elégedetlenségüknek, mégpedig, hogy az egész fesztivál csak és kizárólag a lehúzás okán került megrendezésre. 

Ezután persze megkerestem a szervezőket, és kértem, hogy szépen adják vissza nekem a belépő árát, hiszen átvertek. Elsőre egy hölgy azt bizonygatta, hogy itt bizony minden megvan, amit ígértek, és nem érti, hogy mi a problémám, de aztán szerencsére jött egy férfiú, aki közölte a hölggyel, hogy „haladjunk„ és egy szó nélkül visszaadta a pénzünket. Így részünkről csak a hatvan kilométer kocsikázás volt a bukó.

Természetesen este szerettem volna a Facebook eseményhez hozzászólni, de a hozzászólásaim eltűntek, mintha soha nem is léteztek volna. De végül is ezen nem tudok annyira csodálkozni. Valószínűleg elege lett a szervezőnek az ostorozásból, és a hőbörgésből is.

Tanulság : ezt az eseményt, és ezt a rendezvényparkot mindenki nagy ívben kerülje el, na meg a messziről jött ember olyan fesztivált ígér a Facebookon, amilyet csak akar… 

Adrián

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szopoklész 2017.09.26. 11:26:10

Poszternek: www.mindmegette.hu/a-legjobb-palacsintateszta.recept/
Én biztos nem autóznék 60km-et, hogy egyek palacsintát.

herk 2017.09.26. 11:38:39

@szopoklész: Gondolom egyedül ülsz egy sötét szobában, és örülsz magadnak, hogy nem kell kitenned a lábad a nagyvilágba.

Klafa 2017.09.26. 12:40:07

A poszter visszakapta a pénzét, de azért még szeretett volna hőbörögni a facebookon is.
A homáron legalább sikerült.
Ügyes.

Terézágyú 2017.09.26. 12:52:59

"Az egész fesztivál így kb 10-15 sátorból, és egy színpadból állt."

És hányból kellett volna állania???....

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2017.09.26. 12:58:09

@Terézágyú: Mondjuk ha tényleg 3 helyen sütöttek palacsintát, az tényleg egy kicsit kevés. De mondjuk úgy, hogy a poszter visszakapta a pénzét, lehet hogy a szervezőnek sem ez volt a célja a rendezvénnyel, csak szarul jött össze...

KaTe 2017.09.26. 13:04:41

A képen ami nagyon szembetűnik az a baromi nagy kifeszített molinó, ha jól látom "karikuszdesign.hu" - gondolom webfejlesztés helyett/mellett palacsintafesztivál szervezésével is szeretnek foglalatoskodni. A facebook oldalról pedig süt, hogy itt valami szarkavarás megy a háttérben. Mellesleg a posztoló megnézhette volna google térképen, hogy hova megy, láthatta volna, hogy valami régi lebontott gyártelep/raktár helyén van ez a csodálatos rendezvényPARK (Itt amúgy adhat értékelést is erről a csodáról)
https://www.google.hu/maps/place/F%C5%91v%C3%A1rosi+Rendezv%C3%A9nypark/@47.4417343,19.2011048,167m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x0:0x66b24317011498a5!8m2!3d47.4420241!4d19.2011333

Másrészt a képen szembetűnik még úgy 8-10 fekete ruhába öltözött fogócskázó diáklány, akiknél szemmel láthatóan már eléggé beütött a palacsinta..

@Klafa: Na-ja! Átvernek, aztán kegyesen visszaadják a pénzed és még hőbörögni mersz? Kussolj szépen és örülj. Hát hogy képzeled, elvégre a 60 kilométer utazás és eme nagyszerű "palacsintafesztivál" helyett nyilván sehogyan se tudtad volna kellemesebben eltölteni a napod. Nem igaz, ugyebár?

cmx85s 2017.09.26. 13:07:23

@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: hát, ha írd és mondd, 3 (három) db palacsintást sikerült összeszednie kb. fél év alatt, mert ezt a fesztivált valamikor júliusban láttam először hirdetve a Face-en, akkor akár le is mondhatta volna...

cmx85s 2017.09.26. 13:13:29

amúgy én is töprengtem, h kimennék, de megláttam a térképen, h hol van, úh lemondtam erről a programról.
Amúgy a szervező még jól isjárt, h nem a Symát bérelte ki, pl.

Terézágyú 2017.09.26. 13:13:58

Szerintem az ilyen ismeretlen fesztiválocskáknál (ha nincs odaírva, hogy ez már a 12. vagy ilyesmi) mindig benne van a pakliban, hogy nem olyan jó ez, mint ahogy hirdetik...

Klafa 2017.09.26. 13:14:15

@KaTe:
Palacsinta volt? -Volt
Fesztivál volt?-A poszter csinált
Pénzt visszakapta?-Igen

Ez tutira az évszázad átverése, amit bűn lenne eltusolni.
Szegény Adrián remélem megkönnyebbült, hogy fény derült a gyalázatra.
A külvárosi batman igazságot szolgáltatott.

KaTe 2017.09.26. 13:17:52

@Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit: Nézd már meg a helyszínt, ahova szervezték ezt a csodát. Valószínűleg a telepet nem olyan régen ártalmatlaníthatták, de ami ennél is fontosabb, hogy ez minden csak nem rendezvénypark, hanem egy lebontott gyártelep.

"Az év legnagyobb gasztro-fesztiválja"
-Egy betonalapokból álló, rozsdás oszlopokkal és drótkerítéssel körbehatárolt, régi gyártelep helyen. Ha-ha. Mi ez, ha nem átverés? Azért nem sikerült összeszedniük több palacsintasütőt eme gyönyörű helyre, mert a többiek még időben megsejtették hogy ez az egész egy kamu, egy lehúzás.

Klafa 2017.09.26. 13:18:13

Már csak azt szeretném megtudni, hogy mennyire kell egy újszülött gyermeket gyűlölni, hogy Adriánnak kereszteljék el.

KaTe 2017.09.26. 13:20:04

@Klafa: Ha átverték, a LEGKEVESEBB az, hogy VISSZAKAPJA a pénzét. Te miről hadoválsz itten? Nézd már meg a helyszínt, ahová szervezték az eseményt és olvasd már el a posztot:

"Az év legnagyobb gasztro-fesztiválja"
- SZERINTED ez volt az ÉV legnagyobb gasztro-fesztiválja? Mert ha igen, akkor kívánom neked, hogy CSAK ÉS KIZÁRÓLAG ilyen fesztiválokra látogassál.

Valóban nem az évszázad átverése, elvégre csak pár száz, talán ezer embert verhettek át. Minek is vele foglalkozni. Ugye?

Terézágyú 2017.09.26. 13:21:38

@KaTe:
"Nézd már meg a helyszínt, ahová szervezték az eseményt"

Gondolom nem a szervezők nevezték el és nevezték ki ezt fesztiválparknak...

KaTe 2017.09.26. 13:23:19

@Terézágyú: Nem, a szervezők nyilván átmeneti vakságban szenvedtek, a helyszínt is csak akkor látták életükben először, amikor a fesztivál nyitónapján odatévedtek.

Terézágyú 2017.09.26. 13:28:33

@KaTe:
A guglimapson, amit belinkeltél, ezen a néven szerepel.

Ha egy földes, sáros utcának az a neve, hogy Sugárút, az nem az ott lakók hibája, hanem azé aki elnevezte...

KaTe 2017.09.26. 13:43:14

@Terézágyú: Ha valaki ilyen helyre fesztivált szervez, az igen is az ő felelőssége. De nézd a jó oldalát, a képen szereplő raklapok már a google maps térképén is kint voltak, szóval legalább a berendezésen nem buktak sokat a szervezők. Mellesleg az a több tízezer ember is, amennyivel a szervezők kalkuláltak, kitűnően elfért volna ezen a csodálatos helyszínen. Az is lehet, hogy csak én vagyok ilyen kukacoskodó és másoknak ez egy tökéletes helyszín rendezvényekhez. Azért remélem a területet már ártalmatlanították, mielőtt kiadták volna a fesztiválszervezőknek. Részemről a történet tanulsága annyi, hogy a szabadtéri helyszínt legalább google térképen le kell ellenőrizni, mellesleg érdemes reklámszűrőt hozzáadni a böngészőhöz amibe rögtön be kell állítani szűrőnek az "ajánlott bejegyzés és "javasolt bejegyzés" sorokat. Ezzel sok idegeskedést lehet megspórolni.

nyúúlacska 2017.09.26. 13:43:34

Nem értem a problémát. Volt valamiféle rendezvény, nem? Akkor....?

CID...... 2017.09.26. 13:43:42

Oké oké, de mennyiért adtak egy palacsintát?

Itt Szegeden rendezni akartak egy fizetős sörfesztivált, elkezdték árulni a jegyeket elővételben ( 3 napra volt ob. 6000 ft ), aztán rájöhettek, nem igazán kafa a dolog pedig nagyon színvonalas műsort igértek ( Nagy Feró még csak-csak, nade Korda Gyuri és b. neje, meg a nótár maris....), és ingyenessé tették az elővételes jegyeket meg visszavásárolták. Nos ezután bejelentették, hogy elmarad :D Teszem hozzá, szinte mindenki örömére, de legalább a Dóm téren lett volna nem egy leszanált gyárterületen.

Tehetséges ugandai buzi 2017.09.26. 13:49:31

Eleve gyanús az olyan dzsembori, ahol belépőjegy is van, meg még a pultál is fizetni kell.

Vagy ez, vagy az. De mindkettő?

OneBall · http://oneball.blog.hu/ 2017.09.26. 13:54:03

@KaTe: hát én azt hittem, hogy az éppen egy táncos fellépés! :)

Alf56 2017.09.26. 14:00:06

@Terézágyú: Ennyit a kerületi majális is összecsődít felénk

KaTe 2017.09.26. 14:04:11

@nyúúlacska: Na-ja, 10.000+ fővel, raklapokból összeállított könyöklőkkel, az ország LEGNAGYOBB gasztro-fesztiválja volt ez, bizony.

Ha már fesztivál. Érdekelne, hogy volt -e valaki a helyszínen az Országos Mentőszolgálattól, ahogyan az kis létszámú rendezvények esetén is 500-1000 fő kötelező, 1000 fő felett pedig mozgóőrség biztosítása is, tehát mentőautónak (és személyzetnek) kell ott állnia a rendezvény helyszínén.

Idézem:
1001-5000 fő részvétele esetén legalább egy esetkocsi
szükséges.
10 001-50 000 fő részvétele esetén legalább egy rohamkocsi,
egy esetkocsi és egy mentőgépkocsi szükséges.

- Mivel a szervezők 10.000 fő feletti látogatószámmal hirdették az eseményt, ha ilyen nem volt a helyszínen, akkor ráadásul jól meg is kellene büntetni a szervezőket.

.Manyecska 2017.09.26. 14:07:11

Mindjárt jön a Reactor hogy süssek neki palacsintát hétvégén.:) @Terézágyú: az, balfasztivál, párdon.

.Manyecska 2017.09.26. 14:08:47

@Terézágyú: de lehet ott sugárban hánynak... megyek veszek tojást este palacsintát fogok sütni erre jó volt a poszt, amúgy cukiposzt! mennyi volt a belépő azt lehet tudni? + 60 km autókázás, szép....

KaTe 2017.09.26. 14:21:44

@OneBall: Valószínűleg az ő előadásuk lehetett ott a nap fénypontja.

"Még két hónap van a Fővárosi Palacsinta Fesztiválig, de már több mint 60.000-ren jelezték, hogy érdeklődnek az esemény után. Nyíltan állíthatjuk, hogy a Fővárosi Palacsintafesztivál a 2017-es év egyik prémium fesztiválja lesz, hiszen a statisztikai adatokból kiindulva több tízezer látogató teszi majd tiszteletét Szeptember 23.-án a Fővárosi Rendezvényparkban."

Terézágyú 2017.09.26. 14:37:50

@KaTe:

Ez bizonyára mind igaz, de hát, ahogy te is írtad, előzetesen tájékozódhatott volna, és gyanús lett volna neki az egész...
... így az autóút a "tanulópénz"....

.Manyecska 2017.09.26. 14:43:43

A bajai halfőző fesztivál sokkal jobb volt :DDD

Nick-son 2017.09.26. 14:45:05

Egyszer fröccs fesztiválra kivittem a vendégeinket aztán meg találtam kérdezni, hogy mi a választék. Azt mondták választhatok kérek vagy nem.

Mondom micsoda jó vicc.

Az volt a vicc, hogy ez nem volt vicc.

HereGuru 2017.09.26. 14:52:54

Az év legnagyobb gasztrofesztiválja. Nincs ebben semmi hiba. Csak azt nem tették hozzá, hogy azon a nívós Fövárosi Rendezvényparkban. Így rövid ö-vel. Fövárosi. Már ha jól látom.

CID...... 2017.09.26. 15:12:42

@stakeholder Manyecs: pláne annak aki szereti azt a híg bizbaszt tésztával :D

kovasany 2017.09.26. 15:15:13

@Klafa: Mi ezzel a baj? Elolvastam és segített, mert én nem fogok belemászni, ha szembejönne. De te biztos az a fajta kanapébadagadtmegmondóember vagy. Ha tudsz jobbat azt írd meg!

kovasany 2017.09.26. 15:16:44

@KaTe: Azt se feledjük, hogy a 2081es napfogyatkozásra is több tízezres az érdeklődés, de most mernék fogadni, hogy egy sem lesz ott közülük....

.Manyecska 2017.09.26. 15:24:49

@CID......: nem, de az M1 közvetítés mindent vitt, Peti forever!! :D mondjuk ilyet látok otthon is :P hétvégeken "na, majd megbeszéljük ha nem leszek részeg.." :DDDDD

Darth Revan 2017.09.26. 15:27:32

@Im just here for the comments:
en tokyoba mentem egy jo kis palacsintaert. uton-utfelen palacsintat arulnak. finom volt, csak en jobb szeretem kevesebb toltelekkel, hogy jobban dominaljon a teszta ize. 400-600 yen (kb 1000-1400 forint)

CID...... 2017.09.26. 15:47:36

@kovasany: És, hogy akarod ellenőrizni? :D Egyébként 2017-et írunk csak szólok, egy tizenx éves lazán ott lehet.

@stakeholder Manyecs: ja arra a páleszes csókára gondoltál :D

epertorta 2017.09.26. 15:51:06

Én az ilyen kajás fesztiválokat úgy képzelem el, hogy az adott dologból nemcsak hagyományost lehet kapni, hanem újdonságokat, különböző variációkat, olyan dolgokat, amit talán máshol még nem kóstolhattam. (ha hagyományos pallerre vágyok legfeljebb elmegyek a nagyipalacsintázójába vagy hasonló helyekre). De ehhez valószínűleg több kell ahhoz, hogy 3 helyen süssék a palacsintát.

Én tavaly ősszel hasonlóan jártam a Városligetben a kürtöskalács fesztivállal. Igaz az jó heyen volt tartva, nem volt belépő, de ott is a sok különböző bódé között szinte elvesztek a kürtöskalácsot árulók. Ahol árulták, ott nagyon hosszú sorok voltak és ugyan azt lehetett kapni, mint bárhol máshol a városban, ahol árulnak ilyet.

.Manyecska 2017.09.26. 15:51:19

@CID......: ja ott lehet hacsak nem itt lakik fiam /18 Jahre alt/ ma tette le a kresz-vizsgát.kinyír mindenkit ON :DDD

Treff Bubi 2017.09.26. 16:14:39

Nem szabad ilyen helyekre elfáradni. Vagy a körülmények, vagy az árak olyanok, hogy sokkal inkább megéri elmenni egy jobb étterembe. Lásd az augusztus 20-i Mesterségek Ünnepét, ahol például 5600 forintért lehetett egy tányér csülköt enni (természetesen műanyagtányérban, fóliázott kés-villa-szalvéta segítségével, kinyitható sörpadon).
Csak az ember olyan, hogy a "fesztivál" szótól beindul az agyában a vidám, izgalmas buli és csodavárás hangulata.

CID...... 2017.09.26. 16:24:35

@stakeholder Manyecs: még mindig jobb, mint ha az anyja vezetne :D

@Treff Bubi: Én 2500-ért ettem sült vért, ráadásul kibaszott sós volt..... Ez mondjuk Szegeden volt a Mangalica fesztiválon.

Francoskrumpli · youtu.be/hi4spGkiPC4?t=245 2017.09.26. 17:00:28

@HereGuru: Pláne, hogy a linkelt kép alapján a rendezvény is a "Fövárosi Palacsinta Fesztivál" nevet viselte. Kapásból két hiba. Ugye a rövid ö, és a mai, pestisként terjedő mindent külön író trendek alapján a palacsintafesztivál, mert ugye így lenne helyes. Ha már felcsatoljuk a grammar nazi-karszalagot...

SZIGMA 2017.09.26. 17:30:59

@Klafa: nem kell gyűlölni viszont csak egy esetben lenne elfogadható indok rá: ha az Adrián fogant meg a lurkó, érted, az Adrián...

Azért lássuk be,ha a hülye, elavult, sz@r keresztneveket kihúznánk az utónévkönyvből, akkor nem lehetne olyan vastag kiadvány, gyakorlatilag egy Blikk mellékletben elférne a lényeg
Természetesen ez nem oldozza fel azon szülőket,akik közös erőfeszítéssel idióta nevet adnak a csimotájuknak

CID...... 2017.09.26. 17:37:55

@SZIGMA: Kíváncsivá tettél, melyek azok az elavult keresztnevek, és melyek azok amik modernek?

Klafa 2017.09.26. 18:03:45

@SZIGMA: Én csak akkor adnék ilyen nevet egy gyereknek, ha azt szeretném, hogy rendszeresen verjék az osztálytársai a suliban.

@CID......: Elavultról nekem az Aladár, Elemér, Elek, Erzsébet, Ilona, Irén jut eszembe hirtelen, de leginkább azért, mert olyanok mintha rögtön 80 évesen születnének meg. Mindegyik után automatikusan jönne, hogy bácsi/néni.

szopoklész 2017.09.26. 18:07:19

@herk: Szóval biztos te vagy a poszter :D

Radrian07 2017.09.26. 19:20:30

@Klafa: kedves klafa, Adrián vagyok. Mi a bajod a nevemmel? Talán palacsintafesztiválos szervező vagy, hogy ezen rugózol?

SZIGMA 2017.09.26. 19:35:39

@CID......: ez csak az A,Á betűs, amit szívem szerint törölnék:
Aba,Adelmár Ajándok Almár Ardó Artemon Avenár
Abád Adeodát Ajtony Álmos André Árész Axel
Abbás Ádér Akács Alpár Andrej Arétász Arvéd Azár
Abdiás Ádin Alvián Andzseló Arián Arvid Azim
Abdon Adolár Aladár Alvin Angelus Ariel Arzén
Ábel Adolf Aladdin Amadé Angelusz Arion Aser
Abelárd Adonisz Aladin Amadeusz Ángyán Árisz Áser
Ábner Adony Alajos Amadó Anicét Arisztid Ashraf
Abod Adorján Alán Amand Aníziusz Ariton Asur
Abony Adrián Alap Amator Antal Arkád Aszáf
Abos Adriánó Alárd Ambos Antigon Árkád Aszter
Abosa Agád Alarik Ambró Anton Árkos Asztrik
Ábrahám Agamemnon Ambrus Antónió Arlen Ata
Ábrám Agapion Albin Amin Antos Árlen Atád
Ábrán Agaton Aldán Amir Anzelm Armand Atakám
Ábris Agenor Aldó Ámon Ányos Armandó Atanáz
Absa Aggeus Áldor Ámor Apollinár Ármin Atilla
Absolon Agmánd Alek Ámos Apolló Arnó Atlasz
Acél Ágost Alen Anakin Apor Aton
Achilles Ágoston Anasztáz Apostol Arnót Atos
Achillesz Ahillész Alexander Anatol Apród Áron Atosz
Acsád Áhim Alfonz Andon Aracs
Adalbert Ahmed Alfréd Arad Arszák Augusztusz
Airton Algernon Andorás Aramisz Árszen Aurél
Ádel Ajád Ali Andos Archibald Arszlán Aurélián
(copyright:felelosszulokiskolaja.hu/babanevek/anyakonyvezheto-fiu-nevek)
Folytassam?

Semper Fidelis 2017.09.26. 19:38:13

Soha nem megyek ilyen fesztiválra, ugyanis az ilyeneknek (még akkor is, ha nagyobb szabásúak mint ez) közös jellemzője, hogy 10.000 csillió kilométeres sorokat kell kiállni. Nem is szólva arról, hogy olyan cuccokért, amelyeket máskor nulla sorállással meg tudok venni :)

CID...... 2017.09.26. 19:51:25

@SZIGMA: igen légyszíves, a modern neveket is szeretném tudni.

Klafa 2017.09.26. 20:09:51

@Radrian07: Nomen est omen
Ugyan, ne vedd magadra.
Akad még pár keresztnév, amit gondolom azért adnak a szülők, mert remélik, hogy a csemetéjük nem fog felnőni, pl. Manó vagy Ariel.
Minden alkalommal amikor valamelyik gyerek elmond egy Adrienn/Adrián felcserélős viccet, vagy eltartott kisujjal, buzisan affektálva ismételgeti valaki, hogy Adriááán! Arra gondolok, hogy szegény gyereknek mekkora köcsög szülei vannak. Mert a világ genyó hely, de egy felelős szülő amennyire teheti, igyekszik megóvni a gyerekét a felesleges szívatástól.

Ilyen névvel instant kap a gyerek 90% esélyt rá, hogy pedikűrös legyen, vagy divattervező esetleg stylist

Klafa 2017.09.26. 20:11:36

ALPÁR

HÁHÁÁÁÁ
Beszarok! :D

Xezs6 2017.09.26. 20:46:45

De amúgy mit hirdettek meg, ami végül nem volt?

Radrian07 2017.09.26. 20:50:44

@Klafa: Most már tényleg nagyon szeretném tudni, hogy téged hogy hívnak...

SZIGMA 2017.09.26. 21:02:24

OFF @CID......: nem értem ezt a modern mániát, egy szóval sem említettem modern,menő, kúl vagy hasonló neveket, én megelégednék azzal, ha az elmúlt párezer, párszáz évben kikopott neveket nyugdíjba küldenénk, és a gyermekeinknek 0-99 éves korig viselhető nevet adnánk. A szerinted modern nevektől is borsózik a hátam (Dzsennifer, Krisztofer, Ronáldinnyó, Kevin, Kventin)

ON: ennél a szombati kínai piacon is több látnivaló van,oszt ott még belépő se nincsen, kis túlzással a kajasoron is kb. ennyi bodega van

CID...... 2017.09.26. 21:04:16

@Klafa: Igazad lehet, oviban valóban sokat csúfolódhatnak a másik nevén ;)

@Radrian07: Szerintem csak simán, lábhoz, esetleg, héé te :D

CID...... 2017.09.26. 21:29:24

@SZIGMA: te írtad az elavultat, gondoltam megkérdem mi a modern?
Egyébként egy Adriánt a Rináldinyóhoz hasonlítani, kicsit túlzásnak érzem.

Adriánnak egy baja van, szaros palacsintáért ennyit autózott, és még fizetett is, hogy drágán tápoljon.

SZIGMA 2017.09.26. 21:44:37

@CID......: kissé mintha szélsőségekben gondolkodnál, a két véglet között azért vannak fokozatok
Nem hasonlítottam az Adriánt a Ronaldinnyóhoz, lehet, hogy nem is ugyanazt a blogot olvassuk, kommenteljük? No offense, csak szerintem most engem találtál meg valamiért, pedig semmi bajom veled, még földik is vagyunk...
Adriánt megkövetem,ha esetleg megbántottam volna itt a névválasztásos véleményemmel (és a szóviccemmel), nézzétek el nekem, falusi gyerek vagyok, itt a komfortzónából kilógó nevek könnyen sz@pórollerre teszik az embert (tudom mit beszélek, Kis Farkas Frodó Manó a becsületes nevem, de itthon csak Dzsínónak szólítanak :) )

Im just here for the comments 2017.09.27. 08:03:13

@Darth Revan: valamilyen twisted logika folytán az még érthetőbb számomra, mint a 60 km. Ott azért látsz mást is, más ízek, más palacsinta. Itt megtörtént a 60 km utazás egy olyan palacsintáért, amit ugyanúgy Horváth Ilona receptje alapján készítenek.

CID...... 2017.09.27. 08:54:19

@SZIGMA: Kedves Dzsínó :)))) Nem, nem akartalak megtalálni csak számomra az Adrián nem annyira aggályos keresztnév. Persze lehet a Rináldinyó sem, annak a szülőnek aki ezt adja a gyerekének :D

Manka88 (törölt) 2017.09.27. 09:46:10

hát a helyszínválasztás nem volt túl szerencsés... meg mondjuk egy fesztiválra nem ártana 3-nál több palacsintás, ha már homár... nem nagyon feccöltek bele energiát, hogy érdemes legyen odamenni.

2017.09.27. 10:33:27

Azért ez több mint megtévesztés prémiumnak hirdetni egy 3 sátorból álló "rendezvényt"

ekat 2017.09.27. 10:39:42

Na múltkor a Thai Fesztivál se volt jobb a Városligetben.... ja de, mert igaz, hogy csak 3 kitelepült étterem volt ott volt kilométeres, tűző napon álló sorokkal, de legalább nem volt messze a helyszín, és nem kértek belépőt.

HereGuru 2017.09.27. 11:12:00

Homárfesztivál hirtelenjében nem lesz-e esetleg csak úgy véletlenszerűleg?

ostoba állat 2017.09.27. 11:34:03

az összes ilyen zabálás fesztivál idiótáknak való lehúzás.
családdal 5-6 ezerért bemehetek 2000 forintos ócska sült kolbászt meg 1000 forintos kürtős kalácsot enni ha kibírtam a sorbaállást és a részeg faszkalapok közötti tülekedni, jó program hétvégére...
külön vicces ez a palacsinta fesztivál.
ha tényleg 10 ezer látogatóval számoltak és mindenki csak 1 palacsintát eszik, az 12 óra alatt a három palacsintásnak egyenként 13 másodpercenként kell 1 palacsintát legyártani.
a belépő árából bárhol étteremben elém raknak két akkora adag palacsintát tányéron hogy alig tudom megenni, minimum 4 db-ot.

KaTe 2017.09.27. 11:54:00

@ostoba állat: "ahol aztán tényleg minden lesz, ami szem-szájnak ingere, na meg játszóház, és motorverseny, és aszfaltrajzverseny, és minden olyan dolog, amire egy kisgyermekes, és palacsintarajongó család csak vágyhat."

Ha azt olvasod egy hirdetésben hogy "Az év legnagyobb gasztro-fesztiválja" akkor azt feltételezed hogy itt olyan különlegességekkel is találkozhatsz, amit egy egyszerű étteremben nem biztos, hogy megkaphatsz. Mellesleg felsoroltak egyéb programokat is, amiből nem tudom mennyi teljesülhetett, gyanítom, hogy a táncoló diáklányokon kívül nem sok.

Mellesleg az egész egy baromi nagy lehúzás, egy csalás. Adott egy rendezvényszervező facebook fiók www.facebook.com/fesztivalok/ - amelynek még a névjegye sincs tisztességesen kitöltve. Ehhez társul a rejtélyes www.karikuszdesign.hu/ - amelynek bár ki volt feszítve a méteres molinója a rendezvényen (lásd posztban szereplő kép) de még a saját weboldaluk se működik! És akkor ehhez jön a www.palafeszt.hu/ weboldal, tele hazugsággal, félrevezető információval, az oldalról pedig süt az igénytelenség. Mellesleg nagyon kíváncsi lennék, hogy pontosan melyik cég állhat az egész hátterében.

Peetee 2017.09.27. 11:59:06

Az a fröccsentett műanyag" az fröccsöntött, vagy ha úgy tetszik, akkor fröccs-öntött...

Peetee 2017.09.27. 12:07:43

Elment a család egy rendezvényre, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amelyek valószínűleg túlzóak voltak. Az, hogy valaki ~25év kapitalizmusban élés után sem tudja, hogy a hangzatos marketingszöveget érdemes „elosztani kettővel” azt nem tudom sajnálni. De az, hogy ezt az egészet úgy éli meg úgy adja elő, hogy micsoda orbitális méretű szívás volt ez számára, hogy őt mennyire megalázták, hogy a fél családi vagyont elköltötték az odautazásra és még sorba is kellett volna állni a palacsintáért…na az az igazán vérlázító.
Kifogások helyett megoldás; fogom magam és elmegyek máshová, rögtönzök valami szuper(ebb) családi programot aznapra, ha már a fesztivál (rajtam kívül álló okok miatt) nem olyan lett, mint vártam. De neeem, még 1 héttel utána is a sértettségével kiabálja tele az internetet, és fel van háborodva, hogy micsoda ország ez. Kifogások a megoldás helyett. Az ilyen ember önmaga ellensége…

ostoba állat 2017.09.27. 12:10:12

@KaTe: Ha azt olvasod egy hirdetésben hogy "Az év legnagyobb gasztro-fesztiválja" akkor azt feltételezed hogy itt olyan különlegességekkel is találkozhatsz, amit egy egyszerű étteremben nem biztos, hogy megkaphatsz.

HAHAHA !
Hát nem, én azt feltételezem hogy ez egy ordas hazugság és lehúzás. Ahogy nézem a facebookon, az is lett, 1000 ft volt egy ócska nutellás palacsinta, stb.
A szervező úgy tűnik valami autótuningban és kapcsolódó rendezvényekben utazó faszfej, a célközönség valószínűleg ugyanaz volt mint ott, a boros-bocskoron felnőtt közepes tanulókból lett unintelligens középréteg akinek van már elb.szni való pénze hétvégén de az igényesebb szabadidő eltöltéshez agyatlan.

KaTe 2017.09.27. 12:11:45

@ostoba állat: Mellesleg a www.palafeszt.hu/ weboldalon online jegyvásárlásra is van lehetőség. Milyen rendesek hogy 3 nappal a kezdés előtt 500 VIP Jegyet is bedobtak a rendezvényre, kihagyhatatlan áron. Még szerencse, hogy arra azért gondoltak, hogy legalább az online jegyvásárlásnál feltüntessenek némi cégadatot. Tessék, itt van, hogy mennyire komoly ez az egész rendezvényszervezés:

I. Szolgáltató
Cégnév: Lipták Melinda e.v.
Székhely: 3528 Miskolc, Radnóti u. 6.
Nyilvántartási szám: 43322318
Adószám: 67094284-1-25
Weboldal címe: www.palafeszt.hu
E-mail cím: info@palafeszt.hu

2017.09.27. 12:29:38

@SZIGMA: ne folytasd, ennyiből is látja mindenki, mekkora ostoba majom vagy

@Klafa: akkor mit szólsz Annus Adriánhoz? segítek: doppinggal bukott kalapácsvető olimpiai "bajnok", a névadó szülőnél sokkal szánalmasabb az, aki ezen fennakad.

Klafa 2017.09.27. 12:41:29

@pizzaszeletvágó:
Ánusz Adrián?
Csórikám, kaphatta az ívet a 90-es években.
Ford Fairlane és Ánusz hadnagy megvan?
Ebben a kivételes esetben jó ötlet volt a keresztnév, elvonja a figyelmet a vezetéknévről.

Treff Bubi 2017.09.27. 12:43:27

Modern név például: Füvellő. Na, valljátok be, kit ismertek így?:)

.Manyecska 2017.09.27. 13:34:53

@Treff Bubi: van, de az őz. :D@ostoba állat: :DDDD @epertorta: a Nyugati előtt 350 most :) fesztivál meg ingyér van ott.

commentes nikk 2017.09.27. 13:39:06

Aki nem értené, annak elmagyarázom, hogy bármilyen gasztro és italfesztiválnak az az értelme, hogy az adott étel/italcsoportból sokféle, változatos verzió kapható, mert nyilván palacsintát otthon is lehet enni, a palacsintafesztivál pedig azt ígéri, hogy kurva sokféle palacsintát ehetsz, olyan is, amilyet otthon nem tudsz/akarsz megcsinálni. Ugyanez a borral, fröccsel, sörrel, hallal, akármivel. Ha így nézzük, ez tényleg egy méretes átverés volt, mert 2-3 palacsintás bármelyik falusi búcsúban van, mégse hívják magukat palacsintafesztiválnak. Egyébként meg az összes ilyen kajapia fesztivált messziről kerülni kell, az összes pofátlan lehúzás és prolijátszótér, csak van, amelyik profin van előadva, meg van az ilyen besült szegényszagú, mint a posztbéli.

.Manyecska 2017.09.27. 13:41:18

Hát akkor a Rómain mindennap lángosfesztivál van..
...még bolognais lángos is van..

SZIGMA 2017.09.27. 14:26:23

@pizzaszeletvágó: Köszönöm és én kérek elnézést, mert van saját véleményem.
Ajánlom figyelmedbe a nicknevek mellett jobbra feltűnő "Szűrés" gombot, azzal eltüntetheted a számodra nem tetsző főemlősök hozzászólásait.
Szép napot!

Birkesz 2017.09.27. 14:51:40

@SZIGMA: Neked nem tetszik, na és? Ne akard már megmondani másnak, minek nevezi a gyerekét.

axolotl77 2017.09.27. 14:56:42

Elvből nem megyünk olyan rendezvényre ahol még azért is fizetünk, hogy aztán tovább fizethessünk. Lsd. Oktoberfest, borfesztivál a várban.
A posztolónak marha nagy szerencséje van, hogy visszakapta a pénzét.

2017.09.27. 15:42:14

@SZIGMA: nem eltüntetni akarlak, hanem ráébreszteni az ostobaságra. Ahhoz pedig látnom kell, mit írsz. Azt hiszem te a diktatúra gyermeke vagy: eltüntetni a véleményt... betiltani keresztneveket... az én gondolkodásom az emberekkel való konstruktív vitára épül.

SZIGMA 2017.09.27. 15:50:10

@Birkesz: Neked nem tetszik, na és? Ne akard már megmondani nekem, hogy megmondhatom-e másnak, minek nevezze a gyerekét. És ezt tolhatnánk a végtelenségig totál fölöslegesen...
Amúgy nem azt akartam megmondani minek nevezze, hanem azt, hogy minek ne.
Picit későn ébredtél ehhez a témához, én már itt lezárom részemről.
Egyél palacsintát, legyen szép napod!

2017.09.27. 16:09:51

2x2000 forintból olyan palacsintamennyiséget sütsz otthon, hogy a fél utca jóllakik és a szomszédaid örökké áldani fogják a nevedet. Amelyik fesztivál ilyen belépős, az csak a lehúzásról szól.
Étterembe is fizetsz belépőt, hogy utána még rendelhess az étlapról rendes áron?

Palacsinta az pont az a kaja, amit 7 évesen már ördögi ügyességgel csináltam otthon. Mondjuk a kürtöskalácsnak, szilvapálinkának, disznóölésnek, sajtoknak megértem, hogy van fesztiválja, mert ezeket otthon nem sok ember csinálja napi szinten. De a palacsinta!? Fél óra alatt gyártasz otthon húszat.

Birkesz 2017.09.27. 17:18:34

@SZIGMA: És most még később reagálok, problem? Vagy időlimites a figyelmed és fél órával a kommented után már nem emlékszel rá, mit írtál?
Btw csak szóltam, hogy ne lepődj meg, hogy leugatnak, ha bele akarsz szólni abba, ki minek ne nevezze a gyerekét. Szimplán nincs közöd hozzá.

SZIGMA 2017.09.27. 17:40:39

@pizzaszeletvágó: "ne folytasd, ennyiből is látja mindenki, mekkora ostoba majom vagy"
"az én gondolkodásom az emberekkel való konstruktív vitára épül. "
Ez a kettő azért erősen üti egymást
Hogy a palacsintától Adriánon keresztül hogyan jutottál a diktatúráig, nem is akarom tudni.
Hagyjuk ezt rá szerintem, mielőtt Hilda kigyomlálja a társaságot.
Élj boldogan,konstruktív diktatúra gyermeke!

2017.09.27. 17:42:02

@Radrian07: Ha az Adrián miatt ki van akadva, akkor csak Lüszien lehet.
süti beállítások módosítása