Tékozló Homár

Miért nem jár vissza a rossz rendszámra küldött parkolási díj, ha megbüntettek?

2017.10.10. 11:23 | Homár Hilda | komment

24041.jpg

Nem tudjuk, hogy L. barátunk az elmúláson és az élet körforgásán merengett az őszi napsütében, vagy egyszerűen rohant, mint állat azon a szeptemberi napon, de a lényeg, hogy az új helyett a régi autója rendszámával sikerült parkolást indítania. Akár a romantikus mélázás, akár a XXI. századi tempó volt a felelős a rossz gombok nyomogatásáért, a büntetés nem maradt el. Ennek jogosságát az egyébként a józan szemléletű L. sem vonja kétségbe. Csak azt nem érzi kóser megoldásnak, hogy közben a rossz rendszámra indított parkolásának díját is benyeli valamelyik cég a rendszerben. "A tévesen megfizetett díj Simple.hu általi visszautalásához szívélyesen gratulálunk!" - mondat mögött pedig nehéz nem valamiféle kajánságot kiérezni, ami igencsak jogosan paprikázta fel olvasónkat.

Tisztelt Homár!

Egy ferencvárosi parkolással kapcsolatos „élményemet” szeretném megosztani veletek és az olvasókkal.

2017. szeptember 28-án a IX. kerületi Gabona utcában parkoltam. A parkolást a Simple alkalmazással indítottam. Ez 13:41-kor történt. Mikor visszaértem az autóhoz már messziről virított a piros csomag az ablaktörlőlapát mögött. Tudtam, hogy indítottam parkolást, így hirtelen nem értettem. Megnéztem a telefonomon az alkalmazást és akkor szembesültem a ténnyel, hogy nem arra az autóra indítottam, amivel parkoltam.

Telefonon felhívtam a FEV IX. Zrt. Parkolási Divízió ügyfélszolgálatát, ahol tájékoztattak, hogy levélben írjak méltányossági kérelmet, amit el fognak bírálni. Amint hazaértem megírtam a kérelmet, amiben jeleztem, hogy tévedésből egy másik rendszámra indítottam el a parkolást és legyenek szívesek méltányosságból eltekinteni a pótdíjfizetés alól. Levelemben tájékoztattam a Zrt-t, hogy a gépjárművet eladtam, tehát nincs a tulajdonomban, ezen túl az új tulajdonos a forgalomból kivonatta (az autó egy májusi balesetben totálkáros lett és egy vidéki kereskedés telephelyén áll kitört futóművel).

Postafordultával megjött a válasz, amiben a kérelmemet természetesen elutasították. Levelemből a társaság azt a következtetést vonta le, hogy elismertem, hogy az adott időpontban a gépjárművön nem volt érvényes parkolójegy.

Én természetesnek tartottam, hogy elismerem, hiszen nem elkerülni akartam a fizetést, hanem tévedtem ami – ha magunkba nézünk akkor bevallhatjuk  - bárkivel előfordulhat. Válaszlevelemben megírtam, hogy tudomásul vettem a döntést, de akkor a befizetett parkolási díjat legyenek szívesek a bankszámlámra visszautalni. A befizetésről a Simple üzemeltetője a számlát kiállította, az a levelemhez mellékeltem.

A társaság a válaszában közölte velem, hogy a díjat ne tőlük, hanem a mobilszolgáltatótól kérjem. Itt már a Simple ügyfélszolgálatánál is panaszt nyújtottam be, és kértem a befizetett összeg valamilyen formában történő visszajuttatását.

Igazából nem az összeg nagysága az ami miatt azt gondolom, hogy ez nekem visszajár, hanem az elv miatt. Ha már nem fogadták el a méltányossági kérelmet, akkor azt gondolom, hogy a pótdíjon felül az általam – igazolható módon – befizetett összeg a társaságot nem illeti meg. Ezt jeleztem is feléjük jelezve, hogy amennyiben az összeget nem kapom vissza akkor jogi útra terelem a dolgot.

Itt jött az a momentum ami igazán kiverte a biztosítékot válaszukban az arrogancia határtalan volt. Ekkor döntöttem úgy hogy megírom.

Idézet az e-mailből:

Az XXXXXX tévesen befizetett parkolási díját a Simple.hu mobil alkalmazásán keresztül fizette meg (üzemeltetője az OTP Mobil Kft.), akivel Ön szerződést kötött az Általános Felhasználói Feltételek elfogadásával. A tévesen megfizetett díj Simple.hu általi visszautalásához szívélyesen gratulálunk!

Az XXXXXX szeptember 28-i pótdíjazásával kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a jelenleg 3445,- Ft pótdíjhátralékot továbbra is fenntartjuk, mely a pótdíjazást követő 15 napon túl meg fog emelkedni.

A pótdíj figyelmeztetés minden levelükben szerepel, jelenleg még mindig 15 napon belül vagyunk. De az igazi döfés az a gratuláció volt. Véleményem szerint egyébként amikor az alkalmazáson keresztül vásárolunk, akkor a működtető cég közvetített szolgáltatást számláz, amelynek jogosultja a parkolási társaság lesz.

Szeretném kérdezni, hogy ilyen esetben a tévesen befizetett összeget melyik cégtől kell igényelni.

Segítségeteket előre is köszönöm.

 L.

Megkérdeztük, a szabályozás alapján honnan kérje a pénzt olvasónk:

Kedves Homár Olvasó!

Az általad leírt eset valóban bosszúságra adhat okot, és tévedni is emberi dolog, viszont a tévedés méltányolható okként történő elfogadása a szolgáltatónak nem feltétlenül érdeke.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.) 9/D.§ (2) bekezdése értelmében „A helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánúton, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken járművel történő várakozás biztosítását célzó közszolgáltatást a tulajdonos, illetve a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 16/A.§-a szerinti szolgáltató köteles ellátni.” Az ezen helyeken történő várakozás a tulajdonos, illetve a szolgáltató és a várakozási terület igénybevevője közötti polgári jogi jogviszony, amelynek alapján -a Kkt. 9/D.§ (6) bekezdése szerint- a parkolási szolgáltatást igénybe vevő által megfizetett várakozási díj és pótdíj összege a helyi önkormányzatot illeti meg, a szolgáltató pedig legalább a szolgáltatás ellátásához szükséges költségekre jogosult. 

A fent leírtak alapján álláspontunk szerint a helyi önkormányzattól van lehetőséged igényelni (elsődlegesen írásban, belföldi tértivevénnyel ellátott levélben) az általad tévesen megfizetett várakozási díjat. Azt azonban vélhetően neked kell majd kétséget kizáróan bizonyítanod, hogy az általad tévesen megadott forgalmi rendszámú jármű a parkolás idejét megelőzően kivonásra került a forgalomból, és a parkolás idején a májusi baleset következtében egy vidéki kereskedés telephelyén állt kitört futóművel. Az ezt bizonyító esetleges dokumentumok, írásbeli nyilatkozatok másolatát javasoljuk az igényed bejelentésével egyidejűleg postázni. 

Felhasznált jogszabály: 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.10.10. 11:37:34

Elkúrt SMS-re sincs bocsánat. Egy betű/szám elütés, és jön a zacsi.

Darth Revan 2017.10.10. 11:42:25

Ezt sajnos bebuktad. Idegesito persze, de nem latom, hogy tudnad oket meggyozni arrol, gogy adjak vissza a penzed. a rendszemot te vitted be rosszul, nem ok.

nekem volt egy esetem: elfelejtettem kitenni a parkolasi engedelyt es kerekbilincset tettek az automra.

Igen am, de a parkolo bejaratanal a kiiras arra figyelmeztetett, hogy parkolni csak engedely *birtokaban* lehet. Erre hivatkozva bepereltem oket es meg is nyertem, mert engedelyem volt, a tabla meg nem kerte, hogy tegyuk ki az engedelyt a szelvedo moge.

mrsspock 2017.10.10. 11:45:37

"A tévesen megfizetett díj Simple.hu általi visszautalásához szívélyesen gratulálunk!"

Ez a mondat inkább úgy tűnik, mintha nem tudnának fogalmazni. Még tavaly egy másik cég esetében a panaszomra küldött válaszban az írták, hogy "(....) az ön által okozott kellementlenség miatt (....)"

Terézágyú 2017.10.10. 11:53:05

@Darth Revan:
Igen, egyszer én is erre hivatkoztam, hogy "igen, igen, ki van írva, hogy 'Belépni tilos', de én nem beléptem, hanem beugrottam az ajtón... az meg nincs kiírva, hogy beugorni is tilos..."

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.10. 12:07:53

@Darth Revan: Szerintem nem bukta be, mert az X rendszámú, parkolási dijjat nem fizető autó után megfizeti a büntit. Nem is vitatja. Ő azt a pénzt kéri vissza, amit az Y kocsi után fizetett be, de nem vette igénybe a parkolást!

Ééérted!

:-D

Terézágyú 2017.10.10. 12:10:16

@Tehetséges ugandai buzi:
Szerintem ilyen opció nincs is a parkolási társaság rendszerében, hogy visszautalnának bármilyen pénzt, bármilyen okból is...

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.10. 12:13:34

Igen, de indulj ki abból, hogy ha a kasszánál véletlenül többet kapsz vissza, azt se tarthatod meg. Jogtalan gazdagodás, vagy mi. Ezersze ki lett itt tárgyalva. Hát ilyen alapon a parkolási társaság miért tarthatja meg azt a pénzt, ami esetleg nem is létező rendszám után lett befizetve?

.Manyecska 2017.10.10. 12:15:35

Remélem azért a táblákat nem keveri össze!!!!@Terézágyú: na ja!
/eladó a lakásunk érdekel valakit fullpanorámás szerelmi fészek, kérdés ki viszi át a fogában tartva most a szerelmet a túlsó partra..? :D/

Terézágyú 2017.10.10. 12:15:55

@Tehetséges ugandai buzi:
Ha, ezt nekem írtad: én nem védem a céget :)

Konyvtaroslany 2017.10.10. 12:16:29

@Terézágyú: Filozófikus kérdés, de mi van akkor, ha nekem nincs kocsim és pillanatnyi elmezavarban (poénból) indítok egy parkolást egy képzeletbeli rendszámra? Akkor mi van? Akkor garantáltan nem fogom igénybe venni a szolgáltatást. Ezért miért nem jár vissza a parkolási pénz?

.Manyecska 2017.10.10. 12:16:54

@Tehetséges ugandai buzi: Afrikában ez hogy megy, érdekelne!? Azt fogja mondani hogy jó magyar szokás szerint..de most már ezt nagyon kiforgassátok, nem a rendszámtábla parkolt hanem a kocsi:D

Terézágyú 2017.10.10. 12:16:57

@stakeholder Manyecs:

Arany János-idézet, emmán igen!

.Manyecska 2017.10.10. 12:18:19

@Konyvtaroslany: nem.., de mindegy mert már az lesz a 100dikk elvetélt tranzakciód és már pont földönfutó lennél.. /ez csak az én véleményem/ ... akkor mindenki erre hivatkozna és pl. hajóval is parkolnának stb. úhhh reggel akkora hullámokat csinált egy kis fos hajó a kutyám menekült :DD on

Terézágyú 2017.10.10. 12:19:29

@Konyvtaroslany:
Ahogy fentebb írtam, nem állt szándékomban védeni a céget...

"pillanatnyi elmezavarban (poénból) indítok egy parkolást egy képzeletbeli rendszámra?"

Ezt ne nagyon hangoztasd, mert lesznek olyanok, akik csak azért is megcsinálják - hiszen "joguk van hozzá"...

.Manyecska 2017.10.10. 12:19:52

@Terézágyú: :) a szerelmet a vevő hozza/okozza magának, ..kitétel!

.Manyecska 2017.10.10. 12:20:59

@Terézágyú: pláne hogy Nagy ON László. :D

Terézágyú 2017.10.10. 12:21:39

@stakeholder Manyecs:
ez lett volna a harmadik tippem.
a második meg Homérosz.

Terézágyú 2017.10.10. 12:24:39

@stakeholder Manyecs:
Mi a magyar most? ... Rút szibarita váz!

Dezsike 2017.10.10. 12:29:50

Ez ugyan olyan, mint amikor veszel jegyet a vonatra, de nem arra a viszonylatra (pl. Budapestről Debrecenbe egy Szombathelyre szóló jeggyel szállnál fel). Jogos a bünti, ez kétségtelen. A rossz vonatjegyet viszont - mivel nem használtad fel - 10% kezelési költség ellenében visszaváltják. A Simple itt csak egy fizetési megoldás, a pénzt a parkoló társaságtól kell kérni. Ha nem adják, és a Simple alkalmazásban kártyával fizettél, chargebacket kell kérni a banktól. Ha Simple egyenleggel fizettél, akkor tud a Simple segíteni a pénz visszahúzásában, mivel akkor ténylegesen ők küldték a pénzt a parkoló társaságnak, nem a bankod.

Terézágyú 2017.10.10. 12:39:38

@Dezsike:
Na, végre a 21. komment már hasznos a pószternek :)

Darth Revan 2017.10.10. 12:45:44

@Tehetséges ugandai buzi:
de az nem szamit, hogy nem parkolt azzal a kocsival.
meg az sem szamit, ha nincs is mar olyan auto, mert kivontak a forgalombol.
Az o felelossege, hogy jo rendszamot adjon meg.

@Terézágyú:
lehet ezen viccelodni, de a parkolo ceg pert vesztett, mert isten es ember elott nekem volt igazam.

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.10. 12:48:37

@Darth Revan: Hát pont ez a kérdés, hogy miért nem számít? Ez miért nem számít jogtalan gazdagodásnak? A rossz rendszám nevében befizetett összegért nem nyújtott cserébe semmi szolgáltatást!

.Manyecska 2017.10.10. 12:49:21

@Darth Revan: akkor tudod: "Isten fizesse meg! " :D

.Manyecska 2017.10.10. 12:50:22

@Tehetséges ugandai buzi: de nem ő kezdeményezte Teeee, hanem a másik fél ez esetben ezt cuminak hívják.

Darth Revan 2017.10.10. 12:50:32

@Dezsike:

nem ugy van, hogy csak az ervenyesseg kezdete elott lehet visszavaltani a jegyet a MAVnal is?

Darth Revan 2017.10.10. 12:52:09

@Tehetséges ugandai buzi: egyebkent se nyujt semmilyen szolgaltatast. ugyanezt a semmi nyujtotta most is.

PITTA 2017.10.10. 12:52:36

@Csokis: Ez nem SMS. Simpleben felviszed a kocsijaidat és a bankkártártyádat, majd csak nyomod hogy parkolás indul....

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.10. 12:54:26

@stakeholder Manyecs: Számít az, hogy ki kezdeményezte? Egy nem megvalósult gazdasági ügyletnél? A pénz nála van, cserébe nem adott semmit, adja vissza a pénzt.

.Manyecska 2017.10.10. 12:56:44

@Tehetséges ugandai buzi: mér a kezében van a pénz?? , na ugye! :P

.Manyecska 2017.10.10. 12:57:54

@Tehetséges ugandai buzi: hogyne számítana hogy szeretkezés vagy nemierőszak!! :DD
ajánlják fel az ózdi rappereknek.nemtom.

Terézágyú 2017.10.10. 12:58:46

@Darth Revan:
"lehet ezen viccelodni"

Én nem viccelek, halál komolyan írtam. És ha azt írom le, hogy anyád, akkor ugye mindketten tudjuk, hogy a csavaranyádra gondolok.

Klafa 2017.10.10. 13:19:08

A parkolótársaságok "szolgáltatási" listája:
Pénzt begyűjt.
Büntetést kioszt.

.Manyecska 2017.10.10. 13:42:09

@Klafa: ..ez egy tipikus szülői értekezlet..! :D

Klafa 2017.10.10. 13:46:05

@stakeholder Manyecs: Most, hogy mondod tényleg. :D

Kipper 2017.10.10. 13:46:35

@Dezsike: A vonatjegy nem teljesen ugyanolyan, mert a jegy egy hosszabb intervallumra (egy napra) szol, mig a parkolas egy jól körülhatárolt időszakra. Ahogy valaki írta is, érvényességi időn belül a jegyet vissza tudod váltani; a parkolásnál ez akkor élne, ha még akkor törölnéd, mielőtt az óra elkezd ketyegni.
A párhuzam inkább a helyjegynél állna fenn, márpedig azt nem fogják visszaváltani, ahogy egy mozijegyet sem.

Kipper 2017.10.10. 13:48:50

@Tehetséges ugandai buzi: "A pénz nála van, cserébe nem adott semmit"

Dehogynem. A jogot, hogy az általa megadott rendszámmal parkoljon. Ha nem él a lehetőséggel, az nem a parkolótársaság hibája.

.Manyecska 2017.10.10. 14:01:42

@Tehetséges ugandai buzi: na és aki OTT parkolhatott volna de nem tette, bevétel-kiesés! Ki téríti meg a társaságnak??

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.10. 14:16:42

@stakeholder Manyecs: Ha a megadott rendszámmal nem parkolok ott, akkor parkolhat ott más - máris nincs bevételkiesés.

@Kipper: Most azt próbáljuk meg körüljárni, hogy ha az általad írt mondatnak minden feltétele teljesül, akkor jó a dolog. De pont ez a kérdés merült fel az elégedetlenkedő hozzászólók pici szívében, hogy mi van akkor, ha csak egy része teljesült? Mondjuk fizetett, de rossz rendszámot adott meg. Ezért megbírságolják. Oké. De ne legyen már ilyen fekete-fehér bináris az egész! Igenis fizetett! Az a pénz sokunk szerint ne vesszen el és ne nyelje be a parkolóscég. Legyen köztes állapot! Nem megmagyaráznod kell, hogy most miért nem kapja vissza! Érjük el, hogy visszakapja! Ez lenne a cél.

.Manyecska 2017.10.10. 14:25:28

@Tehetséges ugandai buzi: ja hogy meg is bírságolták?? nem olvastam a posztot, de kösz.

Terézágyú 2017.10.10. 14:27:18

@Tehetséges ugandai buzi:
"Nem megmagyaráznod kell, hogy most miért nem kapja vissza!"
Dehogynem. Ha jogos hogy nem kapja vissza, akkor meg kell magyarázni annak, aki nem érti...

"Érjük el, hogy visszakapja! Ez lenne a cél."
Miután elfogadtuk azt, hogy jogos a "visszakapás"...

"De ne legyen már ilyen fekete-fehér bináris az egész! "
Hát éppen ez az, hogy nem egyértelmű a dolog...
Itt volt a mozijegy a példa, a vonatjegy stb.

Bár a parkolótársaságokat be kéne szántani, az nem kérdés...

Kipper 2017.10.10. 14:29:12

@Tehetséges ugandai buzi: Ne már. Ezen az alapon ha veszel jegyet egy órára, de csak a felét töltöd ott, akkor is visszajár a díj fele? :)

Tehetséges ugandai buzi 2017.10.10. 14:38:47

@Kipper: Ha jól tudom, pont ez a nagy szívfájdalma a parkolóscégeknek, hogy nincs rendszám a jegyen. Mert most így oda tudom adni másnak jófejségből a jegyem, annak lejártáig. Ki van fizetve, miért ne álljon ott más?

Pont az fáj nekik, hogy ne adhassuk át. Mert nyerészkedni akarnak, akár kétszer is eladva a parkolóhelyet.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.10.10. 14:55:13

@PITTA: Értem én. Azért írtam az SMS-t, mint példát, mert olyan csalás még csak-csak előfordulhat, hogy két autó van a családban, és ezzel trükközve akarnának egy jegyből parkolni, de hogy a TBC-456 és a TBC-465 is egy helyen legyen egy időben, az elég valószerűtlen. Ezt még az autópályások is elfogadják, pedig azok hírhedetten nagy gecik. Szóval egyetlen cél van: minél hatékonyabb lehúzás.

FDToth 2017.10.10. 14:58:18

Hát ezt sosem kapod vissza, állami hivataltól pénzt kérni, még h ajogos is kb lehetetlen.
Simple ad mindenféle kupont. Én ezekből felhazsnáltam (ételrendelés), fizettem bk-val, de az étterem nem teljesített. A simple pár hét múlva visszautalta a pénzt, de a kupon-t nem írták újból jóvá. Írtam nekik illedelmes levelet, hogy azt miért nem, jött a válszt h ászf. Mondtam h térjenek el tőle, jelkéesen pár szár ft-ot simán tudnak adni. Annyit írtak vissza h fenntartják az előző levelemben leírtakat. Én meg azóta (harmadmagammal) nem náluk vásárolok, így elesnek évi 100-150 eFt-tól. és mindezt azért, mert nem adnak 400-500 Ft-ot. Tipikus magyar hozzáállás...

parkolás: iii. ker, céges kedvzemény, 50%-os és nincs időkorlát. na most ezt a Vodafone-tól, a Simpleen át mindenki leszarja, és korláotzzák neked 3-4 h-ba. Mi jogon? Az önkormányzat biztosít neked korlátlanságot, de nem tudod kihazsnálni, mert a partnerek korlázották... Önkormáynzat válasza h dobáljak aprót az automatába és úgy tudok korlátlanul pakrolni (dobjak meg 9h-ra apróba 800 Ft-ot naponta... jófejek). és még mindig ott tartunk h automata nem fogad el kp-t és bankkrátyát...

PITTA 2017.10.10. 15:03:56

@Csokis: Autópályánál is csak az 1 max 2 betűs elírást fogadják el sajnos. Így a köcsögök ellen max a figyelemmel lehet védekezni.
Nejem is a multkor rossz rendszámra parkolt Simpleben (másik kocsival ment mint szokott) őt is megbüntették... jogosan. Ez ilyen sajna.

Répázó 2017.10.10. 15:31:12

A szokásos magyar patkányság, hiszen a díj befolyt és a társaságot nem érte kár, továbbá az ügyfél is fizetett, igaz rossz járműre. Ez ám az ügyfélközpontú hozzáállás. De mit is várunk Magyarországon.

MrZed001 2017.10.10. 15:40:48

@Kipper:
"Dehogynem. A jogot, hogy az általa megadott rendszámmal parkoljon. Ha nem él a lehetőséggel, az nem a parkolótársaság hibája. "

Természetesen nem a cég hibája, de NEM IS LEHET A CÉG NYERESÉGE, hisz csak szolgáltatásért cserébe lehet ellenszolgáltatást kérni. A parkolHAT az nem szolgáltatás, csak a PARKOLÁS az.
Ahogy a vonatnál sem azért fizetsz, mert felszállHATsz a(z álló) vonatra, hanem mert elszállít téged a vonat XY állomásra.

Ugyanígy, ha megveszed 3 órára, majd mégis 10 perc alatt végzel, akkor 2:50 perc díja visszajár, hisz akkor már nem veszed igénybe a Parkolási szolgáltatásukat. Ez a törvényes.
Csak hát Fidesz közeli vállalkozók akár a főnökeik, szóval "enyhén" enyves a kezük.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2017.10.10. 17:45:36

Hátha vkinek hasznos: autópályamatricával jártam úgy, hogy anyósom mondta, h vegyük meg neki telefonon. Így is lett, de bement tankolni és vett egyet ő is mert nem szóltam neki, h megvettem (? nem is beszéltük meg). Szóval visszadnák a lét, de valami 3e Ft kezelési klts. levonnak (10 napos matricát vettünk) szóval *szák+.

Permetező 2017.10.10. 20:40:08

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: a tanulsag az hogy legkozelebb csak egyet vegyel

Kondom Keselyű 2017.10.10. 20:51:23

Mekkora forma. Totál igaza van. Aki egy ilyen méltányosságit elutasítása, az nem érdemli meg, hogy embernek titulaljuk

Pyrrhus 2017.10.10. 20:57:19

@stakeholder Manyecs:
Ha egy cég ráutal a bankszámlámra néhány milliárdot, akkor mondhatom nekik, hogy: megszoptátok?

Kondom Keselyű 2017.10.10. 21:13:15

@Van_mikrohullámú_sütőtök?:
szemetsegnek hangzik, de en dolgoztam olyan munkakorben,ahol user errorokat kellett kezelni.
napi kb. 60 ugyet tudtunk lerendezni,es ilyen 4-500k-ba kerult 1-1 dolgozo a cegnek havonta (berek,jarulekok,munkakornyezet biztositasa,betanitas stb ...)

Igazsagoszto buldog seriff 2017.10.10. 23:58:37

"Amint hazaértem megírtam a kérelmet, amiben jeleztem, hogy tévedésből egy másik rendszámra indítottam el a parkolást és legyenek szívesek "

A burzsuj kocsognek autoflotara van penze, hogy azt se tudja mikor melyiket hasznalja, de az nem jut eszebe, hogy vegyen egy onvezeto Teslat, amit kint lehet hagyni a forgalomban, hogy korozon a haz korul, vagy elkuldeni egy tavolabbi nem fizeto helyre. IDIOTA.

KaTe 2017.10.11. 00:38:40

A posztoló bérelt az XXX rendszámú autójának egy helyet az YYY utcában. Posztolót a "bérleti díjat" előre kifizette, azonban nem azzal a XXX rendszámú gépjárművel vette igénybe a szolgáltatást, amire a helyet eredetileg bérelte. Számomra ebből az következik, hogy a parkolócég nem lett megkárosítva, mivel "A" és "B" gépjármű bérlete (parkolási díja) is ugyanannyiba került volna az adott helyre az adott időben, a díj pedig megfizetésre került. Nem értem, hogy egy szolgáltató miért büntet meg egy olyan ügyfelet, aki becsületesen kifizette a parkolási díjat az autójára. Tisztára mint valami adóhivatal. Ha nem is méltányosság, de legalább egyszeri /utólagos/ módosítási díj, de nehogy már egy kalap alá vegyék azokkal, akik egyáltalán nem fizetik ki a parkolójegyet.

2017.10.11. 00:46:36

Nem az általános technofóbia beszél belőlem, de saját tapasztalat, hogy a kényelemnek előbb utóbb mindig ára van. Az ember téved, felejt, a technika olykor hibázik, de bármi is történjék, ebben az országban mindig az a konklúzió, hogy a felelősség egyedül téged terhel.

Kondom Keselyű 2017.10.11. 09:43:24

@KaTe: igazabol itt egy csalasrol van szo.
xxx autora kifizette a parkolasi dijat,de nem vette igenybe, mert mashol allt az auto.
yyy autora IS kifizette a a parkolasi dijat, a buntetesbe epitve.
igy lenyegeben egy termeket ket vevonek adtak el.
jogilag ez teljesen vedhetetlen.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.10.11. 23:57:34

@Kondom Keselyű: mondok jobbat:
én úgy jártam, hogy
1. elindítottam a mobillal egy full másik kocsi parkolását (céges flotta)
2. visszamentem, bünti az ablakban
3. átírták a jó rendszámra
4. elindítom a jó rendszámra
5. leállítom a jó rendszámra
6. nap végén leáll a rossz rendszámra
7. rinyálok, hogy nem is én basztam el, mégis szopok
8. elutasítanak
9. befizetem a csekket

eredmény 2x parkolás díja + 1x pótdíj

kiakirááááááály

Brokkoládé 2017.10.26. 19:14:25

@Pyrrhus: PErsze, csak másnap megy a TEK és bilincsben visznek el, mint rablót...

Playboy Gyuszi 2017.10.28. 15:38:21

@MrZed001: Teljesen igazad van. Az egész csak hozzáállás kérdése. A kilencvenes évek elején voltam először Németországban. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy az utcai telefonfülkébe bedobtam x márkát, és a kijelzőn ment a számláló visszafelé, hogy mennyi beszélgetésre elegendő még az összeg. Amikor leraktam, szépen visszaadta a fel nem használt pénzt.

Csaba Diósgyőri 2018.05.20. 14:54:45

@Igazsagoszto buldog seriff: A Teslára nem kell parkolást fizetni,mert zöld rendszámos.

Rocky2 2018.09.26. 18:02:14

@KaTe: Az lenne a gond ezzel, hogy ha mennek két autóval valahová (teszem azt AAA-111 és BBB-222 rsz.-úval), akkor előbbi tulajdonosa vesz jegyet a BBB-222-re, ha nem jár arra parkoló ellenőr, akkor OK, ha igen, akkor az AAA-sat megbünteti, BBB-snél látja, hogy van érvényes parkolása, ezért őt nem, majd AAA tulaja reklamál, hogy "Bocs, rossz rendszámra vettem jegyet, BBB-t írtam, töröljétek a bírságot!".
AAA ott parkolt, BBB-re tényleg volt véve jegy, ezért töröljék a bírságot? De BBB is ott parkolt, csak ezt a kutya nem fogja tudni, mert nincs nyoma.
Ezt csak úgy lehetne kivédeni, ha a jeggyel rendelkező autókat is ugyanúgy beregisztrálnák, hogy itt állt ténylegesen. Csomó plusz munka, rengeteg plusz adat tárolásának szükségessége, stb.

Jelen esetben viszont tényleg lehetne méltányosságot gyakorolni, hiszen igazolhatóan nem parkolhatott ott az az autó, amire vették a jegyet.
süti beállítások módosítása