Tékozló Homár

Íme, működés közben a koncentrált és professzionális közigazgatás templomai

2017.10.11. 12:38 | Homár Hilda | 70 komment

korm.jpg

"Az állampolgároknak az államról alkotott képét, véleményét alapvetően meghatározza az, amikor ügyeik intézése során kapcsolatba kerülnek az állammal, és ezáltal képet alkotnak annak működéséről, társadalmi kapcsolatairól." - így kezdődik a kormányablak credoja, amire egy örömteli Minden szavaddal, tesó! felkiáltáson kívül épeszű ember mást nem mond. A feketeöves negatívjánosok meg a sokat látott kelet-európaiak azért magukban szkeptikusan hozzádünnyögik az örök bölcsességet: elmélet és a gyakorlat között nincs különbség - legalább is elméletben. És milyen igazuk van. Íme egy XXI. századi ügyfél elképesztő kalandjai az "egységes, világos koncentrált és professzionális közigazgatás" templomaiban.   

Kedves Homárosok!

Sokszor olvasni, hogy a hivatalok packáznak a gyanútlan ügyféllel, ez már szinte megszokott és meg sem botránkozunk talán, már ha ilyet hallunk, addig, amíg saját bőrünkön is nem tapasztaljuk, hogy hogy is megy ez. Az én esetem sem kirívó talán, apróság, de nagyon bosszantó.

Szerettem volna bejegyeztetni ideiglenes lakcímet – tartózkodási helyet – iskolába járok, és ez kell a diákigazolványhoz.

Kálváriám ott kezdődött, hogy hiába mentem a kormányablakokba, okmányirodákba sehol sem tudtak nyomtatványt adni ehhez, azt mondták próbálkozzak több helyen, valahol csak lesz. Állítólag hiánycikk. Én egy kisvárosban élek, szerencsére több helyen is próbálkozhattam, de végül Budapesten sikerült egyre szert tenni. Kitöltöttem és elbumliztam aláíratni a majdani szállásadómmal. Azt gondoltam végre minden sínen van. De nem.

Másfél órát ültem sorba a kormányablaknál, holott csak hárman várakoztak előttem. De a négy ügyintézőből három hol kávézott, hol reggelizett, hol cigi- hol mosdószünetet tartott, stb. Ezt tudtuk, mert fennhangon az ügyfelek előtt beszélték meg, ki hova megy. Az már csak bónusz volt, hogy a biztonsági őr nem létező ügyfelek helyett hívott le sorszámokat, amit az ügyintézők időről-időre soron kívül „fogadtak”. Na kérem, a statisztika az statisztika! Így valóban Magyarország jobban teljesít.

Végre sorra kerülök mondom, hogy lakhelyet szeretnék bejelentetni. Mire az ügyintéző félmosollyal az arcán közli, hogy nincs hozzá nyomtatványa. Én erre előhúztam szerényen a lapomat és mutattam neki, hogy jelentem készültem! Ránéz majd közli, hogy nincs kitöltve a helyrajzi szám! Nézem a lapot, valóban, de ott úgy van írva: Házszám/Helyrajzi szám. Naiv ügyfél azt gondolta, hogy vagy ez, vagy az… de nem. Mindkettő kell! Visszadobta a lapomat, ő helyrajzi számra tud keresni, máshogy hogy ellenőrizne engem?!

Félve megkérdeztem, hogy mivel náluk van ugye a lakcímnyilvántartás, talán nem lehetne megnézni? Mire a válasz határozott nem. Ő „nem jogosult” keresgélni, és amúgy is hosszú a sor, menjek a földhivatalba, vagy szedessem elő a szállásadóval a régi tervrajzokat azon rajta van.

Miért nem lehet az űrlapon kiemelni, hogy ez kötelező adat, enélkül ne próbálkozz?

Hazajöttem, és az ügyfélkapun keresztül lekértem a tulajdoni lap adatait, azon rajta a helyrajzi szám. Ennek birtokában vissza a kormányablakba. Másik ügyintéző, de hasonló lelkesedés. Már előre mondtam, van lapom és van helyrajzi számom, hátha már minden rendben lesz… de ismét nem. Sorra kerülve 20 percig ültem ott, mert „nem megy a rendszer”, sajnálkozva mondja az ügyintéző, hogy ez már csak így megy folyton.

Amikor végre elindult, akkor sem lett benne sok köszönet… ugyanis ahova én költöznék, az az adott ház tizedik emelete. A rendszerükben azonban a ház csak nyolc emeletes. Ha a szállásadó nevére keres rá kiírja a rendszer, hogy a 10. emelet 59-ben lakik, de bejegyezni oda nem tud senkit, mert a bejegyzésnél az a ház 8 emeletes! A ház a hetvenes években épült, azóta számtalan ember élhetett ott, ahogy most is… de ez nem érdekli a hivatalt. Látja, hogy laknak azon az emeleten, de nem tud oda bejelenteni senkit.

Azt a tanácsot kaptam, hogy menjek be a x. kerületi Önkormányzathoz, és javíttassam ki a lakcímhez tartozó adatokat. ÉN! Az, hogy az ő rendszerük a hibás és ez az ügyintéző számára is teljesen nyilvánvaló, ez nem érdekli. Az a megoldás, hogy ügyfél menjen és javíttasson. Kérdeztem, hogy az Önkormányzaton belül mégis hova, a válasz, hogy ott majd megmondják.

Nesze neked szép új digitális világ!

Tudják, hogy a rendszer folyton lefagy, leáll, de ez van. Hiba van benne? Majd ügyfél javíttatja… hova jutna a világ, ha a hivatalban működő és pontos rendszer lenne?

Talán nem véletlen, hogy amíg ott várakoztam és próbálkoztam elintézni ezt a külső szemlélő számára egyszerű ügyet, egyetlen ügyfél kapott valami elégedettségi űrlapot az ügyintézőktől kitöltésre, az, amelyik gyorsan és mosolyogva távozott. Az elégedetlen többség csak ne töltögessen semmit. Rontaná a gyors és pontos ügyintézésről kialakított képet.

Ha sikerül egyszer elintézni, hogy a mindig is tízemeletes épület két felső szintjét is elismerjék létezőnek – ha már ott lakik egy csomó ember a rendszerük szerint is – kíváncsian várom, hogy a diákigazolvány megigénylése milyen nemvárt meglepetéseket tartogat még a számomra.

Éva

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.10.11. 12:48:08

Nem értem... Én a derecskei kormányablakban csináltattam hasonlót, semmi gondom nem volt. Megnézték a rendszerben a helyrajzi számot (én is csak házszámot tudtam), majd, amikor a tulajdonosra kérdeztek rá (hogy tényleg ő-e az egyedüli tulajdonos), erre már én nem tudtam a választ. Sebaj, az ügyintéző hölgy felállt, hogy akkor a takarnetben megnézi.
Elment, kb. 2 percig volt távol, visszajött, hogy hurrá, tényleg ő az egyperegyes tulajdonos, már iktatott is.
Kinyomtatta az új lakcímkártyámat, laminálta és ideadta. Az egész nem volt több fél óránál (a várakozást is beleszámítva).

chili wili 2017.10.11. 13:00:23

@kekecke: túl szép, hogy igaz legyen, biztos derecse volt? Nem derekecske-dombocska?

Crazy 1zenkáttű 2017.10.11. 13:02:58

Deres már a vadászkutya...

Szarazkoro 2017.10.11. 13:03:39

En a vaciban probalkoztam kijelentkezessel (az orszagbol) meg ideiglenes lakcim bejelentessel (mert ha kijelentkezik az orszagbol de meg allampolgara az ember akkor kell ideiglenes), 15 perc alatt megvoltunk. Nem kellett semmi nyomtatvany, igazolas. Ideiglenes lakcimkartyat meg a vaci munkaugyi kozpontban kaptam kb 1 perc alatt.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.11. 13:24:55

@kekecke: a XI. kerületben is egy 10 perces procedúra volt, kettőnknek, úgy hogy sorszámot ott húztunk. Mondjuk nálam volt tulajdoni lap, így nem kellett helyrajzi számot kutatni. Évának nem volt szerencséje.

Mióta kell a diákigazolványhoz tartózkodási hely a lakcímkártyán? Kinek mi köze hozzá, hogy én honnan járok be a suliba.

Terézágyú 2017.10.11. 13:26:22

"Tudják, hogy a rendszer folyton lefagy, leáll, de ez van."

Az a gond, hogy ez pontosan ugyanígy zavarja az ebben dolgozókat is, de éppen az ő szavuk semmit nem ér, semmit nem tudnak tenni ebben az ügyben... :-/

Terézágyú 2017.10.11. 13:30:10

@onlajnok:
"Mióta kell a diákigazolványhoz tartózkodási hely a lakcímkártyán? Kinek mi köze hozzá, hogy én honnan járok be a suliba. "

Tudtommal az van, hogy az estisek(?) azok kizárólag a lakhelyük és az iskola között jogosultak kedvezményre...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.11. 13:33:45

@Terézágyú: igen az így van, de ha jól értem a hölgy bérel, nem ő a tulaj, tehát nappalis (meg nem is írja, hogy estis lenne), nekik meg mindenhol érvényes.

Terézágyú 2017.10.11. 13:38:01

@onlajnok:
Hátttööö... Más ötletem nincs, csak az esti...

Lehet, hogy a pószter eddig is ott lakott (a pasijánál pölö), csak eddig nem kellett bejelentenie - most meg kell, ha féláron akar utazni onnan az iskolába...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.11. 13:44:13

@Terézágyú: na utána néztem. Nappali meg esti ugyanaz, nem számít hol laksz. Levelezősöknek meg nincs bérlet, csak félárú jegy. Szóval Budapesten igazából felesleges a lakcímmel/tartózkodási hellyel szarakodni, nem kap semmi kedvezményt.

neménvagyok 2017.10.11. 13:48:47

@onlajnok: És a Nemzeti Konzultációk? Ez fontos!

Terézágyú 2017.10.11. 13:49:00

@onlajnok:
Ezexerint levelezős...

De ő nem budapesti: "Én egy kisvárosban élek, szerencsére több helyen is próbálkozhattam, de végül Budapesten sikerült egyre szert tenni"... ugyanakkor viszont később ezt írja: "menjek be a x. kerületi Önkormányzathoz, és javíttassam ki a lakcímhez tartozó adatokat".... na tessék...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.10.11. 13:52:54

@Terézágyú: de ha nem Budapestre akar bejelentkezni, akkor minek küldenék a 10. kerületi hivatalba a lakással kapcsolatos ügyeket intézni? Meg ha otthon lakik akkor nem kell tartózkodási hely, hisz az állandó lakcíme meg a suli között utazhat féláron.

chili wili 2017.10.11. 13:56:36

@Szarazkoro: "(mert ha kijelentkezik az orszagbol de meg allampolgara az ember akkor kell ideiglenes)"

Ez hol van leírva?

Terézágyú 2017.10.11. 13:59:25

@onlajnok:
na, megint nemércsük a pósztert... :-/

azt írja a végén:
"kíváncsian várom, hogy a diákigazolvány megigénylése milyen nemvárt meglepetéseket tartogat még a számomra."

de ha az igényléssel nem is lesz gond, majd elkészítéssel igen... tavaszra biztos elkészül neki...

Alf56 2017.10.11. 15:03:56

A "kedves" ügyintéző(k) nagyon nem akartak dolgozni.
A lekeresés a földhivatal rendszeréből a "Takarnet" programmal történik.
Ha a helyrajzi szám bennevan, akkor oda be tud jegyezni/jelenteni, mert NEM ŐK írják be az emelet-ajtót.

Az már csak hab a tortán, hogy okmányiroda/kormányablak nemugyanaz.

Szarazkoro 2017.10.11. 15:13:32

@chili wili: tapasztalat. Mittomen hol van leirva.

chili wili 2017.10.11. 15:20:26

@Szarazkoro: ja jó csak mert nekünk ilyet nem kellett. Kijelentkeztünk és ennyi.

Szarazkoro 2017.10.11. 16:48:14

@chili wili: Le kellett adnotok a kulfoldi cimeteket? (nekem le - Orbacos Vitya azota is levelezik velem a kulfoldi cimemen, hogy a halottkem simogassa meg)

chili wili 2017.10.11. 16:53:33

@Szarazkoro: lósz@rt, nem adtunk le semmit.

hbh31 2017.10.11. 16:55:43

Derecskére kell menni lakcímváltozâst bejelenteni!

A.C. 2017.10.11. 17:05:01

én csak azt a részt nem értem, ahol a várakozás miatt sír... van neki ügyfélkapu regisztrációja, akkor miért nem jelentkezik be online, akkor NULLLLLLA percet kell várni

sosem értettem azokat, akik képesek magukat felhergelni ezzel a sorszámtépős dologgal

amúgy meg nem is okos a poszter - én mikor lakcímet írattam át, felhívtam a központi ügyfélszolgálatot, ott átirányítottak az illetékes kerületihez, ahol végigkérdeztem hogy mit vigyek magammal, és a nyomtatványt hogyan kérik kitölteni - nem is tartott az egész tovább 5 percnél a hivatalban...

Permetező 2017.10.11. 17:13:04

@A.C.: wooo nem semmi, te igy szulettel hogy ezt tudod vagy negyedikben tanitottak osztalyfonoki oran?

vizsla_barat 2017.10.11. 17:19:12

Na johet a zugolodas: amikor te bejelentkezel egy amerikai cimre (mindegy hogy sajat vagy berlemeny) akkor elkerik az kozuzemi szamlat, banki szamlakivonatot, a berleti szerzodest vagy a hitelszerzodest vagy a tulajdoni lapot. Nincs semmifele kotelem hogy mit kell vinni,altalaban 3 dokumentum ami bizonyitja hogy ott laksz. Jah es ezt minden ablaknal el lehet intezni,nemcsak Mancika tudja.

Terézágyú 2017.10.11. 17:25:23

Menjünk ki mindannyian Ámerikába!!!
Ja, mégse, ott tilos ékezetes betűket használni... :(

telkoe 2017.10.11. 17:29:42

@vizsla_barat: Magyarországon ha tulaj vagy elég személyazonosságodat igazolni, a többit online ellenőrzik az ingatlannyilvántartásban. Ha nem vagy tulaj, akkor kell a tulajdonos beleegyezését igazoló aláírás.

Majd zúgolódunk egy kicsit hogy a bejelentkezéshez leveleket kelljen gyűjtögetni és aki eleget gyűjtött bejelentkezhessen egy ingatlanba ahogy a fejlett külföldi országokban szokták.
Egyébként okmanyiroda nagyságtól függően mindenki csinál mindent vagy csak bizonyos dolgokat.

Terézágyú 2017.10.11. 17:37:11

"Másfél órát ültem sorba a kormányablaknál, holott csak hárman várakoztak előttem. De a négy ügyintézőből három hol kávézott, hol reggelizett, hol cigi- hol mosdószünetet tartott, stb. Ezt tudtuk, mert fennhangon az ügyfelek előtt beszélték meg, ki hova megy. Az már csak bónusz volt, hogy a biztonsági őr nem létező ügyfelek helyett hívott le sorszámokat, amit az ügyintézők időről-időre soron kívül „fogadtak”."

Ha ez tényleg igaz, akkor ez komoly dolog, munkafegyelmi ügy, illetve csalás!

Tikakukac 2017.10.11. 17:49:17

Hozzánk úgy 40 ember vagy bejelentve albiba, kapunk rakat NAV és biztis meg hasonló papírokat is nonstop. Ezek szinte kivétel nélkül külföldi leírhatatlan nevű emberek, tulaj már a körmét lerágta kb. hogy megtudja hogyan sikerült ezt megoldania ennyi embernek. Szóval tutira megy ez valahogy egyszerűbben is.

Lengyelpiac Hu 2017.10.11. 18:11:09

@Terézágyú:
Valóban, de ki ne szeretne közalkalmazotti bértáblába besorolt bérért ilyen helyen "dolgozni"?

Permetező 2017.10.11. 18:19:44

@Terézágyú: ok menjunk amerikaba, de melyik orszagba?

pengusz 2017.10.11. 18:48:40

Na ennél még érdekesebb a helyzet, amikor több tulajdonos van, mert így mindegyiknek hozzá kell járulnia a bejelentéshez. Mi is egy egész mappával érkeztünk. Természetesen nekem is hozzá kellett járulnom, hogy az 1 hónapos kislányom bejelentkezhessen hozzánk :) Tulajdonilap másolat, összes személyi okmány, többi tulaj iratai stb. stb. csodálkoztam is, hogy csont nélkül kaptunk lakcímkártyát :D

NAV tolmács 2017.10.11. 19:48:15

Gondolom, hogy azért nem látszik a két legfelső emelet, mert nemsokára visszabontják a panelházak legfelső emeleteit. Ezért már a rendszer nem enged oda bejelentkezni :)

SarahConnor 2017.10.11. 19:48:55

Nálunk is intenzív növénylocsolás, kávéfőzés, zárt ablakok mögött anekdotázás, viccelődés, golyóvakarás megy, míg az ügyféltérben egymást tapossák a sorbanállók. A kormányablak, okmányiroda és társai a semmittevés fellegvárai. Hogy tudnék ott állást szerezni? Kihalásos alapon megy? Őket biztos nem viszi el a guta 56 évesen.

Első mohikán 2017.10.12. 00:43:32

Én is hasonló semmittevést, időhúzást tapasztaltam a székesfehérvári kormányablakban; négy ügyintéző hölgy ült az asztalaik mögött, egyiknél sem volt ügyfél, közben a székeikben hintázva egymással trécseltek, miközben tucatnyian vártunk sorszámmal a kezünkben a sorunkra. Felálltam és hangosan megkérdeztem, hogy ha ennyire ráérnek, ugyan miért nem foglalkoznak az ügyfelekkel, akik viszont nem érnének rá ennyire? Hangos méltatlankodás, dossziécsapkodás, asztaltól felugrás és elviharzás ajtócsapkodással volt a reakció, de legalább az egyik (!) megnyomta a sorszámkérő gombot...

GallaiG 2017.10.12. 00:44:29

Demokráciákban, vagy legalábbis nem nyílt, fegyveres terrorral fenntartott rezsimekben minden nép PONTOSAN azt kapja, amit eltűr.
Ilyen egyszerű.

M. Péter 2017.10.12. 02:21:04

@vizsla_barat: Milyen bejelentkezésről beszélsz Amerikában?

Terézágyú 2017.10.12. 07:32:20

@Lengyelpiac Hu: @SarahConnor: @Első mohikán:

És most gondoljátok el, hogy ezek a "nem dolgozó" ügyintézők azok, akik pl. itt a homáron panaszkodnak, hogy nem megy a bankszámla lemondása, szemtelenkedtek vele a repülőtéren, meg a boltban, megbüntette az ellenőr, és hogy nem képesek megjavítani a tévéjét.
Bizony, pontosan ők...

Terézágyú 2017.10.12. 07:33:24

@vizsla_barat:
"lakcim a jogsira "

Ezért szól minden második amcsi film arról, hogy milyen egyszerű hamis jogsit csináltatni?....

Deviáns 2017.10.12. 08:42:10

Az ilyen piszlicsáré ügyeket miért nem lehet ügyfélkapun át is elintézni? A kérvényező megcsinálja a kérvényét ügyfélkapun, a tulaj(ok) is belép(nek), és jóváhagyják. Mehet is nyomtatni, laminálni a papír a nyomtatóba, aztán beleeshet a már automatán felcímkézett borítékba, és a futószalag viheti is a postázóba. Ember sem kell hozzá. Utópia.

SZIGMA 2017.10.12. 09:33:00

@Tikakukac: Ilyenkor a tulajnak elvileg ki kell töltenie egy nyomtatványt, hogy ezeket az embereket ő sosem látta, nem engedélyezte, hogy bejelentkezzenek és jelentsék ki őket.
Másodsorban én hasonló helyzetben rendőrségi feljelentést tennék ismeretlen tettes ellen, mivel vagy a bejelentkezők követtek el okirathamisítást és/vagy az ügyintéző követett el valamit. Ez később hasznos lehet a védekezésnél, ha mondjuk egy csendes hajnalon az elhárítás emberei az ajtót berúgva keresgélnek kimondhatatlan nevű külföldieket a bejelentett állandó lakcímükön.

Haveravera 2017.10.12. 10:17:45

A rendszerváltáskor kezdtem a pályámat jogászként. 7 évig dolgoztam az igazságszolgáltatásban, 18 évig dolgoztam köztisztviselőként/kormánytisztviselőként. Ez alatt az idő alatt jöttek-mentek a kormányok, csak a szakmai színvonal csökkent egyenletesen, folyamatosan. Először MINDENHONNAN eltűntek a jó szakemberek, ezek fogyásával egyenes arányban nőtt a minden szart bonyolultan és rosszul szabályozó jogszabályok száma és a hülyeségig tuningolt bürokrácia. Ez a növekedés az EU csatlakozást követően rakéta üzemmódba váltott. Kb. 15 éve alakult ki - és szép fokozatosan megcombosodott - az a helyzet, hogy az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban dolgozó "szakemberek" nem látják át a szervezetük működését, a szakterületük joganyagát, sőt, ma már a saját egyedi ügyeiket sem. A szakmai hozzáértés hiánya mellett a szemléletükkel is nagyon komoly problémák vannak, ugyanis önmagukat a hatalom letéteményeseinek tekintik és egyáltalán nem tudatosul bennük, hogy ők az adófizető polgárok pénzéből fenntartott, s ezért az adófizető polgárok érdekeinek SZOLGÁLATÁBAN álló hivatalnokok, akiknek az adófizető polgárokkal szemben vannak kötelezettségeik. Ezek a hivatalnokok ma csakis és kizárólag a feletteseik igényeinek kiszolgálásával, seggük fényesre nyalásával vannak elfoglalva, akiket rettenetesen zavar, hogy mindenféle ügyfelek zavarják őket a NAGY HATALMI ÁNUSZBAN minél gyorsabban is sikeresebben történő előrehaladásban. A mai Magyarországon egészen biztos lehetsz abban, hogy a kontraszelekció létráján közlekedő hivatalnok minél magasabb pozícióban van, annál alkalmatlanabb a feladatra és annál nagyobb szaralak. A mai igazságszolgáltatási és közigazgatási vezetők annyira hülyék a szakterületükön, hogy már nyilatkozni sem mernek személyesen, erre a célra szóvivőt alkalmaznak. (Egyébként a legtöbb témában kompetens vezető beszélni sem tud és funkcionális analfabéta.) A szóvivői rendszer azért szükséges, hogy ha sikerül valami baromságot közhírré tenni (és sikerül), akkor ne az első számú vezető pártkatona járassa le magát, hanem kirúghassák a szóvivőt és elkenhessék a kakit. A konkrét ügyekben hozott döntésekért való felelősséget szignálási és kiadmányozási technikákkal kenik szét, minden szaros sajtpapíron több szignó és aláírás van annak érdekében, hogy baj esetén tudjanak egymásra mutogatni és menthető legyen a "mi kutyánk kölyke".
Amikor tv-t nézek és meglátom a nyilatkozó neve alatt, hogy XY szerv magas rangú vezetője, azonnal tudom, hogy a NAGY HATALMI ÁNUSZBAN kitenyésztett parazita. S ez nem személyeskedés abban az értelemben, hogy MINDEGYIK ilyen, ez rendszerszintű jelenség. Régen a sok hülye vezető alatt azért még lehetett találkozni egy-két hozzáértő ügyintézőcskét, de sajnos ma már ezek is kikoptak a rendszerből.
A posthoz annyit tennék hozzá, hogy szép-szép a Homárban bemutatni a problémát, de remélem, hogy a poster ezzel a lendülettel Lázár János közigazgatásért felelős minisztert is tájékoztatta közérdekű bejelentés formájában a problémáról. Nem, mintha ez sokat használna, mert én ezt több esetben megtettem már, de azért ha sok ilyen panasz van, netán az ombucmanó is kap belőle egy példányt, akkor előbb-utóbb csak történik valami.

joska61 2017.10.12. 10:18:33

Azért ezek az ügyek nagyban függnek az ügyintéző hozzáállásától. Ahol én lakom, az a tapasztalat, hogy igyekeznek segíteni, meg elintézni, amiért mentél.

Terézágyú 2017.10.12. 10:22:14

@joska61:
Igen, én is most csináltattam új igazolványt, és a gyorsan és flottul ment - holott időpontfoglalás nélkül voltam mindkétszer.
Persze sorba kellett állni, dehát mindenütt kell.

FDToth 2017.10.12. 10:30:23

Sosem volt még ennyire bürokratikus minden. Azét ennyire bonyolult és direkt nem egyértelmű, hogy ezzel töb meló legyen, több embert tudjanak foglalkoztatni és kávzi ezzel magyarázzák a csökkenő munkanélküliséget. Csak uyge azt nem kommunikáljá, hogy a hatékonység egyenlő a nullával és a legtöbb pozízióban oylan emberkék ülnek, akik csak üllnek, tudás vagy hozzáértés az bizony nincs, vagy kevés.
Jó példa erre: meg akartam tudni, hogy hibrid gépjárművet miért 9-es könyezetvédlemi osztályba sorolnak. Hívtam ilyen-olyan nemzeti hivatalokat, sehol sem tudták megmondani, hogy miért, mi lehet az oka, és hogy hova forduljak konkértan (hiába mondanak nekem műszaki viszgaállomást, onnan elküldenek okámnyirodába, mert ők sem értenek hozzá). Vagy a legjobb: posta ellen panaszt akartam benyújtani. Fogyasztóvédelmi hivatalnál vagy mi az NMHH-t ajénlották, azok pedig a NAV vámos részlegét. na de persze ottsem tudta segíteni....

Majmász Gedeon 2017.10.12. 10:36:18

Az volt már, hogy a legalábbis egybeírandó? Hilda, ez neked szól!

Haveravera 2017.10.12. 10:41:29

@Terézágyú: Igen. Mert nem csak a közigazgatás/igazságszolgáltatás működik így, hanem az egész ország. A banktól kezdve a közüzemi és egyéb szolgáltatóig, a közérti pénztárostól a postásig és a balatoni lángososig MINDENKI így dolgozik. Egyszerűen így szocializálódtunk. Nincs olyan ország, ahol szarul működik az államapparátus, de bezzeg a magánszféra milyen klasszul megy. Ebben az országban mindenki fegyelmezetlen, pontatlan, hazudik, becsap, átver, senki nem tartja be az ígéretét, baszik a határidőre és a minőségre és senki nem akar fizetni, okosba lenne jó... Ez az ország egy pöcegödör, mert a dominóelv alapján csak így tud működni.

GiaMarie 2017.10.12. 10:43:37

@kekecke: Vidéki kormányablakokban működnek a dolgok :D Én is három faluval odébb járok ügyintézni mindent. Amire a városkánkban 3 hétre adnak időpontot, azt két faluval odébb fél óra alatt megcsinálják. Kedvesen, mosolyogva, pofavágások nélkül

Tikakukac 2017.10.12. 10:45:40

@SZIGMA: Hát engem annyira nem érdekel, mert ez sok éves dolog, 1-2 papírt megnéztünk, konkrétan pluszosban voltak az emberek. Mongol, meg Kína és hasonló helyekről voltak bedobva embererek, nem értem ez miért jó és kinek. De átadom majd, thx.

Első mohikán 2017.10.12. 10:56:45

@Haveravera: Tűpontos a leírásod a mai magyar hivatalnok-birodalomnak. Hozzátenném még, hogy ebben mi, az ügyfelek, a kisemberek is kis részben ludasak vagyunk. Ugyanis a többség behúzza fülét-farkát amikor ügyintéz, kvázi elfogadja azt a helyzetet, hogy a mindenható hivatalnok jóindulatán múlik ügyének sorsa. Pedig csak néha rájuk kéne borítani az íróasztalt, tudatosítani bennük, hogy nem mi vagyunk őértük, hanem fordítva. Ehelyett mindenki beletörődve csendben vár a sorára. És vár. És vár.

Terézágyú 2017.10.12. 10:59:56

@Első mohikán:
"Ehelyett mindenki beletörődve csendben vár a sorára. És vár. És vár."

És ha átkerül az "asztal másik oldalára", akkor ugyanúgy leszar ő is mindenkit.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.10.12. 12:10:43

@kekecke: Azért, mert az ottani ügyintéző meg akarta oldani a problémádat, a poszteré meg minél kevesebb melóval le akarta tudni a munkanapot. Ilyenkor lehet kiborítani a bilit, lehetőleg jó hangosan, de a szankcionálható dolgokat kerülve. Ha szóvá teszik, hogy a hangerő zavarja a munkát, akkor ugyanazzal a hangerővel meg kell jegyezni, hogy itt munka nincs, csak az ügyfél csicskáztatása, az meg nem lehet cél. Vagy valami hasonló. A lényeg, hogy idegesítő legyél, de ne adj okot a biztiőrnek, hogy jogszerűen felléphessen ellened. És a telefon hangrögzítője is egy jó dolog.

Rick Astley 2017.10.12. 12:24:47

@Terézágyú: azért azt tegyük hozzá, hogy te is hülye vagy, mint a seggem (meg mint a poszt írója). Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy összerakd a képet: az ügyfélkapun foglalt időpontokhoz a biztonsági őr húz cetlit, és azért engedik be a várakozó ember elé, mert időpontot foglalt. Azért az boldoggá tesz, hogy ennyi aggyal háborogtok, hogy minden szar.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.10.12. 12:24:49

@GiaMarie: Pontosan. Én a debrecenit cseréltem fel a derecskeire, a franc fog agyvérzést kapni, ha nem muszáj. :)

FayRodisz 2017.10.12. 12:29:54

@A.C.:

"akkor NULLLLLLA percet kell várni"

Meg azt a 3-4-5 hetet amikorra van szabad időpont. Oszt ha a jövő hétre kell valami akkor nagy esélyed van arra (úgy 100%), hogy nem kapsz addig időpontot.

----------------------------

Lehet tapsolni vityának és a birkáknak szóló háttérintézmény felszámolási láznak, amikor az a közel 60-70 cég januárban beolvadt valahová, totális káoszt hozva az addig sem túl acélos rendszerben, és ne feledjük ki a programozókat-rendszergazdákat akik egy normális kisvállalatnál cirka egy hét után kibaszott (és az árát visszaperelt) programokat állami szinten évekig szép kis baksisért írják és üzemeltetik úgy, hogy tojnak az alkalmazottak betanítására.

Jessybátsi 2017.10.12. 12:32:04

Volt olyan, hogy 2 hétre akartak időpontot adni. Rákérdeztem, tudja-e, hogy kötelességem 3 napon belül bejelenteni a lakcímváltozást. Leszarta. Aztán később valami csoda folytán elkzdték a lakcívbejelentést soron kívül intézni. Amúgy nem kell hozzá HRSZ, ugyanott, ahol a tujajdonjogot ellenőrzi (hogy nincs jogosultsága, hazugság) meg tudja nézni a HRSZ-t is. Másfelől hogy lehet az, hogy a földhivatalnál szerepel az ingatlan, de ők ezt nem látják?

FayRodisz 2017.10.12. 12:35:11

Olvasva az okosokat, érdekelne a sok agyas buta nézésű orcája, amikor eljut oda, hogy lesz saját ingatlanja, addig kiharcolta, hogy bemondásra bárki bárhová bejelentkezhessen, aztán szembesül az orbánisztáni valósággal és a lakásába időközben bejelentkezett néhány tucat emberrel vagy céggel amikről fogalma nem volt addig. Be is baszarintana a bejelentkezés olyan egyszerű lenne, ahogy azt itt sokan elképzelik.

Terézágyú 2017.10.12. 12:42:27

@Rick Astley:
"azért azt tegyük hozzá, hogy te is hülye vagy, mint a seggem"

Vagy mint anyád.

fektoh 2017.10.12. 12:45:55

@A.C.:
Aha. Tiszafüredi kormányablak: az ügyfélkapun lefoglalt időponthoz képest 40 perc múlva hívtak be, szerintem akkor is csak azért, mert már tizenötödjére kérdeztem meg a biztonsági őrt, hogy vajon dolgoznak-e ma odabent a kollégák, vagy egész napos nemzeti kávészünetet rendelt el a miniszter. A hívószám kijelzőn nem jelent meg a számom, még csak hasonló sem (az interneten foglalt időpontoknak külön menüpontja van az automatán, az ad egy egyik ügycsoporthoz sem hasonló számot, így még azt sem láttam volna, hogy valakit behívnak nálam nagyobb sorszámmal esetleg). Végül kijött egy Mancika, szinte felháborodva: "Úgy látom valaki foglalt az interneten. Ha itt van most jöjjön".
A másik probléma az ügyfélkapuval, hogy a budapesti okmányirodákba/kormányablakokba a legtöbb ügyre 3-4 héttel későbbre tudsz csak foglalni. Ezt tedd össze a autóátírásra vonatkozó 15 napos határidővel. Mikor ilyen ügyem volt, egy ideig próbálkoztam, már Budapest másik végén lévő kormányablakokba is, de ott sem volt jobb. Végül elmentem a legközelebbi kormányablakba, húztam sorszámot, vártam 2 órát és megvolt. Persze nagyon jó lenne ez a netes foglalás, csak akkor az államigazgatást is át kellene állítani a kőbaltáról a netre.

stakeholder Manyecs 2017.10.12. 12:47:46

@Rick Astley: @Terézágyú: ha foglalsz már eleve sorszámot kapsz jelzem nem hívtak le számot aki szám nélkül jött az várakozott..:) annó nagyapám katonatiszt volt stukkerral "jelentkezett be" a romtakarítások után-vh- :DDD:D kurvára nem húzott sorszámot!

baszás közben dúdoló édesapa 2017.10.12. 12:50:24

@Rick Astley: Mi van pubi? Megint ömlik a szar a szádból.

stakeholder Manyecs 2017.10.12. 12:50:51

@Terézágyú: az én párom bezzeg rohangál le a határozatokkal mert sürgősek általában...! persze a túlórát nem fizetik /minek.../ szóval az ügyfél ott toporog az ajtóban..szegény minden hétfőn 1-2 órát ráhúz..még otthon is írja mostanában!!!

Permetező 2017.10.12. 15:38:53

@stakeholder Manyecs: akkor valamit nagyon rosszul csinal ha a tobbi kollega meg csak herezik mellette

beste 2017.10.12. 20:42:00

@kekecke: hasonló tapasztalataim vannak a tököli okmányirodával. Gyorsak, pontosak, segítőkészek (még kora reggel is:) )

Jónapot kívánok! 2017.10.12. 23:34:10

Par honapja csereltek a lakcimkartyam mert nekem is tartozkodasihelyet kellett beiratni. Hazszam eleg volt, helyrajziszamot senki nem kert. Kb 10perc volt az egesz procedura varakozassal egyutt.

Haveravera 2017.10.13. 07:39:52

@Permetező: Nem csinál rosszul. A közigazgatás is úgy működik, mint az egészségügy, ahol a pénztelenség és a pazarlás együtt van jelen. A közigazgatásban a láblóbálás és a munkába beledöglés együtt van jelen, mert a rendszert agyonbonyolították, a vezetőknek viszont nincs értékelhető vezetés és szervezéselméleti képzése. (Már az én időmben sem volt ilyen, az apám Horthy-rendszerből maradt un. Ludovikás akadémiai jegyzeteiből tanultam, amit akkor nyomott a kezembe, amikor meglátta a jogi karon oktatott vezetés
és szervezéselméleti jegyzeteimet, amin könnyesre röhögte magát.) Tehát a közigazgatási felsővezetők egyszerűen nem képesek megszervezni a szakmai munkát, ezért külföldi tanulmányutakra járnak, ahol a látottak/hallottak alapján, egy-egy kiragadott részletet majmolva utánozzák az ottani rendszert, amit mélységében nem is látnak át. Tehát lényegében ma az állam egy olyan bonyolult, párhuzamos és szükségtelen feladatokkal terhelt szervezetet épített ki, amelyet, ha lenne ilyen szándéka, akkor sem lenne képes jól működtetni. Egyébként a komplett EU nagyjából így működik, csak ebbe nem mindig látsz bele külföldiként.

otgorbebogre 2017.10.14. 05:38:14

@vizsla_barat: de miert jelentkeznel be egy amerikai cimre? tolem csak a konyvtar kert igazolast hogy ott lakok (kozuzemi szamlat vagy barmilyen levelet) mas meg csak elhitte.