Tékozló Homár

"Ha ennyire hülyék az utasok, fizessenek"

2017.10.20. 11:19 | Homár Hilda | komment

ryanair.jpg

A Ryanair melles angyalos hárfája régóta a pofátlan utaszsigerelés szimbóluma. A cég vezérigazgatója, Michael O'Leary nem az a lelkizős alkal, sőt, hírhedten surmó, aki azon túl, hogy a jeggyel járó szolgáltatások számának és mértékének csökkentésében egyre vadabb területekre téved (az utóbbi pár évben felvetette például, hogy a vécéhasználatért is díjat számítana fel, vagy állóhelyeket vezetne be a Ryanair járatain), a munkavállalóira is csak, mint kiaknázandó profittermelési lehetőségre gondol. Egy ilyen ember vezette cégnél nem csoda, hogy a jegyvásárláshoz alapjáraton szinte nem jár, csak a mesterségesen kreált kényelmetlenség. A rendszert persze minden egyes vásárló fenntartja, aki perkál azért, hogy a csaja/pasija/haverja/nagymamája mellett ülhessen, a fapadosok ugyanis annyiért adják a jegyet, amennyit az emberek hajlandóak fizetni érte. Egyébként - ahogy ebből a diszkont légitársaságok működését összefoglaló cikkből kiderül - a nagyok (Wizz Air, Easy Jet, Ryanair) közül ezzel együtt is a Raynair húzta tavaly a legkisebb egy utasra vetített hasznot.  

Kedves Homár!

A Raynair helyfoglalási rendszere a legköcsögebb dolgok egyike, amit eddig valaha láttam.

Az ingyenes random ülőhelykijelölés egy foglaláson belül akkor se adja egymás mellé a helyeket, ha amúgy a szinte üres gépen bőven lenne rá lehetősége. Ez nettó szemétkedés az utassal, és feltételezi, hogy majd ha a házastársa/gyereke/barátja/barátnője mellé akar ülni, akkor perkálni fog 1300-2500Ft-ot minden személyre szabott ülőhelyért. Át kellett foglalnom 1400 forintért a párom mellé. Megtettem, mert nem nagy összeg, egyszerűen bitangul zavar ez az „ott húzzuk le az utast pár ezerrel ahol tudjuk” hozzáállás. Páromat egy 3-as széksor közepére rakta, úgy, hogy mindkét oldalán szabad hely volt.

Nem értem, hogy miért jó ilyennel hergelni az utasokat csak azért a nüansznyi haszonért, amit egy szék átfoglalása jelent.

Ezt ki kellett írnom magamból. Tegyetek vele amit akartok. Én a témát lezártam.

Titusz

"A tömegközlekedés mindig is a bunkóság elvén működött"

2017.10.19. 14:21 | Homár Hilda | komment

75585-lost-love.jpg

A KFC-ügy bőven túlmutatva önmagán többek közt az ország lelkiállapotáról is erős tükröt tartott elénk. Bea ennek és nemrégen szerzett távolsági buszos élményének kapcsán elmélkedett egy sort az egymásra figyelés, a türelem és az emberi hangnem használatának fontosságáról. Ezzel maximálisan egyet is lehet érteni. Végkövetkeztetése viszont - mely szerint, a jövőben marad számára az autóval közlekedés - egész biztosan nem fog pozitív változást hozni közös hétköznapjainkban. Épphogy nem kivonulni, hanem normálisan csinálni kell ezt az élet dolgot.

Tisztelt Tékozló Homár, 

tudom nem egy KFC - vevő verés szintű téma és igazán még csak felháborodást sem kellene bennem keltenie az ilyesminek, de én mégis csalódott vagyok. Csalódott, mert én olyan ember vagyok, aki igyekszik a legpocsékabb napján is türelmesen, kedvesen szólni másokhoz, ha pedig ehhez energiám nincs, akkor csak hallgatok. És bizony elegem lett. Elegem lett abból, hogy már olyan személytől sem számíthatok hasonló reakcióra, aki azért kapja a fizetését, mert én és sokan mások igénybe vesszük a munkáltatója által nyújtott szolgáltatást.

Jöhetnék most a számtalan eladóval, aki még csak arra sem méltat, hogy fogadja a köszönésem, de ezúttal egy egyszerű utazás volt az, ahol szembesülhettem azzal, hogy az emberek nagy többségének valószínűleg természetes, hogy gondolkodás nélkül bunkó megjegyzéseket tegyenek a másiknak. Tudom, hogy a tömegközlekedés mindig is a bunkóság elvén működött, de köszönöm, ebből a jövőben én inkább nem kérek.

Olvasson tovább!

Keresd a parkolóórát a képen!

2017.10.18. 15:36 | Homár Hilda | komment

bp_parkolas_20171009_09_1.jpg

Nem lesz könnyű megtalálni! A parkoló övezet létéről és a parkolásra vonatkozó információkról szóló tájékoztató táblát meg ne is tessék keresni, mert azt nem sikerült a pénzgyűjtő szerkezet mellé applikálni Rákosfalván. 

Tisztelt Cím !

Október 9-én a XIV. ker. Rákosfalva, Ond vezér útján parkoltam le személygépkocsimmal. (GPS koordináták 47.505960, 19.140978). Később visszatérve meglepve tapasztaltam a büntető piros „mikulás” csomagot a szélvédőn! Gyalogosan alaposabban felmérve a helyszínt, valóban találtam egy fizető automatát a gépkocsiktól és bokortól TAKARVA a gyalogos járda szélén, a befelé vezető úton kb. 30 m-re a saroktól, de !

Olvasson tovább!

Mi a teendő, ha utólag derül ki, hogy kontár munkát végzett a szaki?

2017.10.18. 10:38 | Homár Hilda | komment

94c1a022c5b28e9bd26ef99155dd0d1d--animals-dog-funny-animals.jpg

Mindenki futott már bele szerintem olyan szerelőbe, aki bár hosszasan bütykölt valamit az elromlott szerkezeten, és elkért egy csomó pénzt, számlát nem adott, viszont cserébe a távozása után kiderült, hogy a tevékenysége szakszerű javítás helyett szó szerint csak bütykölés volt. Az emberek nagy többsége ilyenkor jogos felháborodástól fűtve lázas telefonálásba és vad emailezésbe kezd, aminek köszönhetően jó esetben egy másodi kör után végre megoldódik a probléma. De néha bizony előfordul, hogy a cég homokba dugja a fejét, és nem reagál az egyre kétségbeesettebb megkereséseinkre. A szükségtől, a hiába kifizetett összeg nagyságától és a kétségbeesés fokától függően ilyenkor sokan feladják, és keresnek egy másik szakit. De mit tehetnek azok, akik nem akarják ilyen könnyen benyelni a békát?

Kerüljétek a mosogatogepszerviz.net-et!!! A látványos weblap megtévesztő!

A kiküldött szerelő legombolt rólunk 25.000 Ft-ot azzal, hogy ragasztás miatt csak másnap reggel használhatom a gépet. Számlát nem adott. A gép másnap sem működött, hívásra a cég és a szerelő sem reagált, a pénzt az írásos felszólítás ellenére sem küldték vissza.

Olvasson tovább!

Mi van, ha a hitelre vett termék sérülten érkezik?

2017.10.17. 09:48 | Homár Hilda | komment

shutterstock_524670103.jpg

Hát mi lenne? - horkan fel az egyszeri vásárló - Vigyék szépen vissza oda, ahonnan hozták, de izibe, és cseréljék ki egy tökéletes állapotúra gyorsan. Ez az egyszerű megoldás. Meg van az, ami a valóságban történik, hogy mivel nem vette át olvasónk a horpadt mosógépet, ezért törölték az egész rendelését. (Olvasónk és az Extreme Digital beidézett levele is tartalmaz érdekes helyesírási megoldásokat,  ezeket tekintsük stíluselemnek.)

Tisztelt Tékozló Homár

Tud nekem valaki segiteni, mert nekem nem igazán tiszta a dolog.

Röviden:Hitelre,,vettem”egy mosógépet amit az egyik csütörtöki nap ki is szállitott  a Royal futár.Fél óra múlva ott vagyunk-ennyi volt az időpont egyeztetés.De nem is ez a fő problémám,hanem amikor nagy örörmök közepette kicsomagoltuk még a futárok jelenlétében,akkor vettem észre,hogy a mosógép több helyen be van horpadva.Sőt még olyan sérülés is volt rajta,ami bentről kifelé történhetett.A futárok vitték is vissza,én meg aláirtam a jegyzökönyvet.Mondták akkor jövőhéten találkozunk.Ez volt csütötökön.

Olvasson tovább!

Panaszkönyv nincs, csak véresre verés az Erzsébet körúti KFC-ben UPDATE: Megjött a KFC válasza

2017.10.16. 12:45 | Homár Hilda | komment

kfc-horizontal-red.png

Megdöbbentő sztorit posztolt a Facebookra ma délelőtt Szabó Zoli kollégám, akit tegnap este úgy megvert a a Nagykörúton a Király utca sarkán lévő KFC biztonsági őre, hogy több öltéssel kellett összevarni a száját a Baleseti Sebészeten. Hogy mi volt a bűne? Kérte a panaszkönyvet, mert elégedetlen volt a kiszolgálással, a vásárlók könyve helyett azonban egy A4-es papírt toltak az orra elé. Amikor ezt szóvá tette, akkor szabadult el a pokol. Félelmetes a biztonsági őr egészen elképesztően agresszív fellépése. Az üzemszerűnek tűnő “Kidobjam?” “Dobd ki” párbeszéd, és, hogy a KFC egység vezetője a verés alatt sem érezte úgy, hogy közbe kellene lépni, még ijesztőbbé teszik az esetet. Az már csak egy not-so-fun-fact, hogy véletlenül az ország legnagyobb vállaltan KFC-rajongóját sikerült tegnap este véresre ütlegelni. Sanders ezredes szégyellje magát.

Egyrészt én vagyok az, aki tényleg rajong a KFC-ért, mert az omlós panír, meg a 11 titkos fűszer, és ezt a vonzalmam nem is szégyellem. Másrészt én vagyok az, a ki ennek ellenére soha többet nem megy KFC-be, miután véresre verték a Király utcai gyorsétteremben.

De csévéljük vissza kicsit az eseményeket: vasárnap van, este fél tíz múlt és én éppen távoztam a Corinthia Grand Hotelből, ahol viszkikóstolás zajlott, én például tokaji aszús hordókban érlelt skót viszkit forgatva szidtam az új iOS 11-et az Index egykori dizájnerével. Süppedős szőnyeg, vágott virág, megtévesztően európai hangulat. Volt még majdnem fél órám, hogy találkozzam egy barátommal, aki hétfőn reggel utazott vissza Svájcba, ezért gondoltam adok a körülöttem lassan köröm alatt felgyűlő koszra hasonlító előítéleteknek, és eszem valamit a KFC-ben.

A sorban még elbeszélgettem egy párral, akik előadták ugyanazt a számot, amit hetente kétszer látok: a fiú megismer, vadul indexezik, a lány meg néz, hogy fogalmam sincs ki ez, és nem, akkor se tudom, ha mindig van vele a videókban egy nagydarab szakállas.

Olvasson tovább!

Na, így legyen környezettudatos az ember!

2017.10.13. 16:14 | Homár Hilda | komment

903.jpg

"A szelektív gyűjtés kialakításánál alapelv, hogy csak ott célszerű bevezetni, ahol már van szervezett hulladékgyűjtés és rendelkezésre állnak a gyűjtés-szállítás eszközei. A tapasztalatok azt mutatják a szelektív gyűjtősziget, mint egyedüli megoldás hosszú távon nem tartható." -írja oldalán a Szelektív.hu, ahol egyébként javaslatok is vannak a szigeteknél néha kialakuló ordas helyzet kezelésére. Olyanok, amik túlmutatnak a szülővárosom megoldásánál, ahol egyszerűen elbontották az összeset. Ezek a javaslatok persze már nem segítenek Ágin, aki úgy érzi, igazságtalanul büntették meg, miközben felelősségteljesen próbált eljárni. Nem úgy, mint az, akinek a kukák ürítéséről kellett volna gondoskodnia. (a fenti képet nem Ági küldte, máshol, máskor készült illusztráció a szelektiv.hu-ról)

Kedves Tékozló Homár!

A minap szereztem tudomást, hogy köztisztasági szabálysértés elkövetése miatt eljárást indítottak ellenem.

Egy nyaralóövezetben töltöttük a napjainkat (2 hónapon át), s mivel igyekszünk környezettudatosan élni a szemetet is szelektíven gyűjtöttük – gyerekünket is erre tanítjuk. Gyakran előfordult, hogy a szelektív hulladékgyűjtő sziget kukái olyan mértékben tele voltak zsúfolva, hogy az újonnan hozott hulladék már nem fért bele, így egy bekötött  szájú zsákban a szelektív hulladékgyűjtő szigeten, a megfelelő kuka mellé helyeztem el. Ez emlékeim szerint többször is előfordult, eddig két ügyről kaptam értesítést.

Olvasson tovább!

Nem elég, hogy benyeli a pénzemet az elcsesződött ATM, még én várjak hónapokat a pénzemre?

2017.10.13. 10:04 | Homár Hilda | komment

shutterstock_350577482.jpg

Azt már egyszer kiderítettük, hogy sajnos, ha vagyunk annyira pechesek, és az ATM rosszul adja ki a pénzünket, akkor kénytelenek vagyunk amiatt is szívni (a fogunkat), hogy a bankoknak ilyenkor 30 nap ügyintézési idő jár. De ez még mind semmi, ahhoz az igazi, brutális, szívet tépő, gyomrot csoffasztó, vérnyomást tuningoló helyzethez képest, ha ezt a piszokságot egy nem saját bankos pénzkiadó automata teszi velünk.

Tisztelt Tékozló Homár !

Ezúton szeretném megosztani Önökkel elgondolkodtató kis történetemet.

2017.08.18.-án , X pénzt szerettem volna felvenni az Unicredit automatájából. Az automata karbantartás alatt állt-áll aznap, az sajnos nem derült ki, hogy milyen elkészültségi állapotról beszélünk, kész van, nincs kész, majd kész lesz, mindenesetre üzemben volt, semmi nem tiltotta, hogy használjam.

Az automata a kívánt összegből (X-19.000) forintot adott ki. A kártyám OTP-s , és ezen a ponton éreztem, hogy ez egy megoldhatatlan feladat lesz, végeláthatatlan füllreizzadós telefonálás, Für Elis-szel, és az összes többi klasszikussal.

Olvasson tovább!

Domino csomaggal óvatos parkolás javallott

2017.10.12. 15:53 | Homár Hilda | komment

telekom-logo.jpg

N.N. ezúttal nem a halál, hanem a Telekom dominosok angyala azzal, hogy elmeséli, hogyan ne parkoljanak mobillal, ha nem akarnak úgy járni,  mint ő. 

Tisztelt Blog! Tisztelt Szakértők!

Sok Telekomos történetet olvasok itt és mostanra már csak minimálisak az elvárásaim a céggel kapcsolatban, de most mégis sikerült meglepniük és, bár soha nem gondoltam volna hogy írok, mégis elérték hogy billentyűzetet ragadjak.

Dominosként parkoltunk kb. 900 forintos egyenleggel, egy olyan helyen, ahol kb. 300 forint egy óra. Eredetileg egy órát szerettünk volna maradni, de a parkolás végén jött a meglepetés: nem tudtuk leállítani a parkolást (a STOP SMS ki sem ment a telefonról, hiába próbáltuk többször).

Innenől:
- Hívtam a parkolási társaságot, ahol azonnal elhajtottak, mondván, hogy hívjam a telekommunikációs szolgáltató a 1414-en
- Hívtam a 1414-et, de senki nem vette fel (autómata sem)
- Hívtam a rendes ügyfélszolgálatot a 1430-on, ahol összesen 3 emberrel beszétem, akik közül ketten kedvesek, de teljesen tehetetlenek voltak (inkább beszélő automaták, mint ügyfélszolgálatosok), sőt, ténybeli dolgokban is félretájékoztattak
- Végül a 3. ügyintéző egy leheletnyivel jobb volt, bár ő sem saját kútfőből, hanem hátteres kollegával folyamatosan egyeztetve.
- Ez a beszélgetés Összesen 56 perc volt (megnéztem a hívás listámat) és az álábbiak derültek ki:

A. Hiába állította az első két ügyintéző, a START és a STOP SMS-ek is pénzbe kerülnek, ráadasul \ugy tünik nem vonatkozik rájuk a "Domino Most" nevű opciós kedvezmény (probléma 1)

B. A rendszer maga úgy van kialakítva (és le-ÁSZF-ezve), hogy hiában szeretnénk csak 1 órát parkolni, úgy, hogy erre van is egyenleg, a rendszer egy sunyi húzással többlet parkolásra és/vagy nem tervezett feltöltésre kényszeríti a felhasználót, mert az elvártak helyett az alábbi történik (egy olyan példán példán keresztül érzékeltetve, ahol az SMS díja 25, a maximális parkolás 3 óra és és egy óra 300 Ft):

1. A "START" szónál a rendszer beterheli az SMS (25Ft) és a kényelmi szolgáltatás (elég rossz nevet választottak) árát (75ft), majd levonja az egyenlegből a maximálisan megengedett parkolási idő felhasználása esetén fizetett díjat (3-szor 300, azaz 900Ft), akkor is, ha ezzel lenullázza a számlátHa nincs elég egyenleg a maximális idő kihasználására (mert kevesebb az egyenleg mint 1000Ft), akkor is azonnal lenullázza az egyenleget és a maximális parkolás idejét kurtítja.
2. A szokásos nyugtázó SMS érkezik csak, amiben nem hívják fel a figyelmet a problémára (arra, hogy nullás egyenleg mellett nem lesz leállítható a parkolás).
3. Amikor az ember a parkolás végén elküldené, a "STOP" szót, maga a mobil hálózat ezt már nem engedi, mert ez az SMS 25 Ft volna, de egyenleg már nincsen, mert olyan összeg van blokkolásban, amit fel nem használt parkolásért vont le a rendszer.
4. Ilyenkor az ember nyilván nem érti miért nem megy el a STOP, hiszen volt elég egyenlege (először telefon, majd hálózati problémára gyanakodtunk) és nincs más választása, mint hogy azonnal rohan feltöltési lehetőséget keresni, vagy akarata ellenére bebukja maximális parkolási idő fel nem haznált részét is (probléma 2).

C. Teljesen inkompetens az ügyfélszolgálatnak az a része, amit az ügyfél el tud érni és azt aki a háttércsoportból helyesen tudna válaszolni valamire, kifejezett kérésre sem hajlandóak kapcsolni, így a beszélgetés állandó bizonytalaságból, félretájékoztatásból és hivástartásból áll, úgy hogy az ember egy végtelen hívás végén még így sem lehet biztos a dolgában (probléma 3). A mi esetünkben a 3 ügyfélszolgálatos egyik sem tudta megmondani, hogy miért nem tudjuk megállítani a parkolást.

Bónusz: az első két ügyfélszolgálatos közül az egyik azzal hitegetett, hogy a kollágájuk majd leállítja nekünk a parkolást telefonos kérésre, hogy a hiba keresése közben legálább már ne kelljen fizetni (elálltunk a parkoló helyről) de a végén ezt is megtagadták, hiába próbáltam ragaszkodni hozzá, ill. hiába rendelkeztem minden szükséges információval (személyes adatok, jelszó stb.). Az volt a válasz, hogy rendszerük erre nem alkalmasa.

A beszélgetés során elhangzott valami olyasmi, hogy azért működik így a rendszer, mert nincs jobb. Attól az esettől eltekintve, hogy a "nincs jobb"-at úgy ertik, hogy a "kizárólag a Telekom szempontjából nézve nincsen jobb", cáfolni szeretném, hogy ennél ne lenne jobb megoldás és minden bizonnyal tisztességesebb. Állításunk alátámasztására néhány példa a lehetséges megoldásokra:
- Mindent megoldana, ha STOP szót ingyenesen, vagy nullás egyenleg mellett is lehetne küldeni.
- Ha ez nem megy, akkor a rendszernek nem szabadna semmit előre blokkolnia, hanem ahogy telik az idő, úgy vonná le a jogos díjat az egyenlegből. Ez lenne a legtermészetesebb és legéletszerűbb megoldás.
- Ha a Telekom ragaszkodik blokkolás-alapú rendszerhez, akkor a maximális parkolási időhöz tartozó díj blokkolásakor a STOP SMS elküldéséhez tartozó díjcsomag szerinti összeget nem szabadna blokkolnia a rendszernek. Ez lenne a legtermészetesebb és legéletszerűbb megoldás, arra az esetre, ha a szolgáltató ragaszkodik a blokkoláshoz.
- Ennél még egy fokkal kifinomultabb megoldás, ha a STOP-hoz tartozó díjat is blokkolja, de az nem használja fel parkolásra (nem számítja bele a parkolási időbe), hanem majd csak akkor használja ha az adott parkolásra vonatkozó STOP SMS érkezik. Ha ilyen nem érkezik, akkor a 25Ft vagy jóváíródik, vagy a parkolásra felhaználásra kerül. stb.

Kérdéseim a fórumhoz és a szakértőkhöz:

Probléma 1 : Rendben van-e, hogy a szolgáltató magasabb áron (25 Ft) méri a parkolási SMS-eket, mint amit a saját tájékoztatója ( https://www.telekom.hu/lakossagi/szolgaltatasok/mobil/domino-dijcsomagok/domino-most állít: "9 Ft Percenként és SMS-ként hálózaton belül belföldön és az EU-ban" (tekintettel arra, hogy a START és a STOP SMS-ek hálózaton belül üzenetek) arra hivatkozva, hogy az ÁSZF-ben ez a magasabb díj van, azaz ellentmondás van az ÁSZF és az egyéb hivatalos tájékoztat's között és a szolgáltató az ügyfélre nézve a hátrányosabb díjat alkalmazza?

Probléma 2 : Ekepzelhető-e, hogy a Telekom rendszerének működése és/vagy annak ÁSZF-je a fent leírtak vonatkozásában tisztességtelen? Ha igen, milyen lehetőségei vannak az ügyfeleknek és hatóságoknak a múltra nézve kompenzációt, a jövőre nézve pedig változás kikényszeríteni?

Probléma 3 : Van-e barmi kötelem a vonatkozó jogszabályokban, annak kapcsán, hogy ha a szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálata rendszeresen, az ügyfél kárára helytelen tájókoztatást ad, pl. díjszabási ügyben?

Üdvözlettel:

N.N.

 

Kedves Homár Olvasó!

Az általad felvetett probléma valóban bosszúságra adhat okot, és vélhetően sokakat érinthet.

A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (Kkt.) 9/D.§ (2) bekezdése értelmében „A helyi közutakon, a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánúton, valamint tereken, parkokban és egyéb közterületeken járművel történő várakozás biztosítását célzó közszolgáltatást a tulajdonos, illetve aMagyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 16/A. §-a szerinti szolgáltató köteles ellátni.” Az ezen helyeken történő várakozás a tulajdonos, illetve a szolgáltató és avárakozási terület igénybevevője közötti polgári jogi jogviszony, amelynek alapján -a Kkt. 9/D.§ (6) bekezdése szerint- a parkolásiszolgáltatást igénybe vevő által megfizetett várakozási díj és pótdíj összege a helyi önkormányzatot illeti meg, a szolgáltató pedig legalább a szolgáltatás ellátásához szükséges költségekre jogosult. A Kkt. 15/A.§ (4) bekezdése szerint a helyi önkormányzatnak a várakozási díj mértékét a várakozási terület jellemzői, így például a várakozási terület településen belüli adottságainak és a különböző fizetési lehetőségek biztosításának a figyelembevételével kell meghatározni. 

A fent leírtak alapján a mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszer használata esetén fizetendő SMS díj vélhetően a várakozási terület igénybevételével összefüggő polgári jogi jogviszony következtében felmerülő fizetési kötelezettségedhez kapcsolódhat, amire a helyi önkormányzat vagy a parkolási szolgáltató által és a MagyarTelekom Nyrt. által közszolgáltatásra esetlegesen megkötött szerződésben meghatározott szabályok és díjak vonatkozhatnak, eltérve esetleg a közted és a MagyarTelekom Nyrt. között az elektronikus hírközlési szolgáltatás vonatkozásában megkötött szerződésben foglalt SMS díjtól.

Ennek kétséget kizáró megválaszolása azonban álláspontunk szerint a Magyar Telekom Nyrt.-nek áll módjában, amelynek érdekében javasoljuk az üggyel kapcsolatos írásbeli panaszodat belföldi tértivevénnyel megküldeni. Ha törvényes határidőn (kézhezvételtől számított 30 nap, közszolgáltató esetén pedig 15 nap) belül nem érkezik részedre indokolással ellátott írásbeli válasz, akkor az illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályához fordulhatsz. A panasznak a szolgáltató általi elutasítása esetén az illetékes békéltető testülethez, illetve bírósághoz fordulhatsz.

Ha a szolgáltató eljárását nem tartod jogszerűnek, lehetőséged van továbbá az előfizetők érdekeinek védelme körében általános hatósági felügyeleti és piacfelügyeletiszervként eljáró Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz fordulni, amely ellenőrzi az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok elektronikus hírközlési szolgáltatók általi betartását, és eljár azok megsértése esetén. Panasszal élhet a Média- és Hírközlési Biztosnál az az előfizető, akit az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybe vétele során érdeksérelem ért, vagy akinél az érdeksérelem bekövetkezésének közvetlen veszélye áll fenn. A panaszt írásban kell benyújtani postai úton, illetve a Média- és Hírközlési Biztos honlapján található űrlapon, amennyiben az előfizető rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megvalósulását erre irányuló írásbeli bejelentés alapján az illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztálya jogosult vizsgálni. Abban az esetben, ha a kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas, akkor a jogsértés vizsgálata a Gazdasági Versenyhivatalhatáskörébe tartozik.

A tisztességtelen általános szerződési feltétellel kapcsolatosan kereset benyújtására van lehetőség az illetékes bírósághoz. A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés részévé váló tisztességtelen szerződési feltétel semmis, amely semmisségre a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.

Jogszabály szerint az elektronikus hírközlési szolgáltató köteles a hibabejelentéseket is visszakövethető módon, hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíteni, és az adatkezelési szabályok betartásával azt legalább 1 évig megőrizni. Az ügyfélszolgálat munkatársa általi esetleges téves tájékoztatásból eredő és bizonyítható károd esetén kártérítési igény érvényesítésére nyílhat lehetőséged.

Felhasznált jogszabály:
-2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről  
- 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről  
-1997. évi CLV. törvényfogyasztóvédelemről  
-2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 
- 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 

Nem tudjuk, hol a csomagod, de neked nem is kell megmondanunk!

2017.10.12. 10:03 | Homár Hilda | komment

magyar_posta_1_1_1.JPG

Azt hitted, hogy a nyomkövetéssel biztosan mindig tudni fogod, hol a csomagod? Micsoda naivitás! Bár arra a vezércselre semmilyen nyomkövetéssel nem nagyon lehet felkészülni, hogy a Magyar Posta kiadja valaki másnak a motyót, de ennek részleteiről semmiféle részletet nem hajlandó elárulni.

Üdv!

Pesten Hallottamban ajánlották, hogy írjak maguknak. Úgyhogy itt is lenne.

Előrendeltem egy külföldi oldalról (nem ebay, kpoptown) egy lemezt, és a drágább, nyomonkövethető szállítást jelöltem rajta be. Nem is volt ezzel probléma. Már rendeltünk innen csoportosan, ami hamar meg is érkezett, bíztam a feladóban. Nem is volt probléma a nyomkövetéssel se. Elküldték a számot, illetve az oldalt is, ahol megnézhetem merre jár a csomagom.

Vasárnap beérkezett Magyarországon ellenőrzésre a csomagom. Mivel nem történt változás szerdáig, így felhívtam a posta ügyfélszolgálatát, hogy mi történik. Ott segítőkészek voltak, mondták, hogy hétfőig biztos továbbítani fogják a csomagot.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása