Tékozló Homár

Ismeretlen címre és személynek küldte a Mall.hu az ötvenezres fényképezőgépet

2017.11.21. 17:08 | Homár Hilda | komment

mall-logos.png

A mall.hu elég sokat szerepelt az elmúlt napokban a hírekben a 2 ember letartóztatásával végződő csalási ügy miatt, és szegények hiába hangsúlyozzák, hogy "a Mall.hu-t üzemeltető cég, vagyis az Internet Mall Hungary Kft. ellen nem indult büntetőeljárás", és a webáruház működik, a vizsgálat miatti csúszásokon is úrrá lesznek, az emberek nagy többségéhez valószínűleg csak annyi jutott el, annyi viszont igen, hogy mall.hu és rendőrség.  

A nálunk landolt ügy nem igényel rendőrséget, de azért elég gáz.

November 5-én megrendeltem a mall.hu-tól egy Sony h300-as fényképezőgépet 47990 ft összegben (sajnos ennek elvesztése, eltulajdonítása még nem esik bűncselekmény jogköre alá, mert nem éri el az 50001 ft-ot). A fényképezőgépet személyes átvétellel kértem, ki szerettem volna próbálni az előre kifizetett terméket.

November 6-án jelezték, hogy átvételre készen van. Bementem az átvételi pontra, kipróbáltam, nem működött rendeltetésszerűen, így cserét kértem. Az üzletben nem volt másik ilyen típusú készülék, csak a központi raktárban. Felvették a jegyzőkönyvet és megígérték, hogy amint lehet értesítenek az átvételről.

Ezek után email-t kaptam, hogy a csere készüléket átadták a futárnak, várható kiszállítása november 13-a. Mivel előzetesen személyes átvételt kértem feltételeztem, hogy nov 13-án az átvételi pontban megkapom a fényképezőmet.

Nem kis meglepetésemre 13-án kaptam egy üzenetet, hogy a csomagot kézbesítették. Elég nagy volt felháborodásom, mikor kiderült, hogy nem az átvételi pontra szállították ki, hanem egy számomra ismeretlen IV. kerületi címre, ismeretlen személynek. Reklamációmat a futárszolgálat azzal hárította el, hogy ők címre szállítanak, nem pedig névre (holott a fuvarlevelen mind a nevem, mind a telefonszámom helyesen szerepel, ennek ellenére adta át a futár egy idegen hölgynek, mármint a fuvarlevélen szereplő aláírás szerint).

Reklamációmmal felhívtam a mall.hu ügyfélszolgálatát is, hogy mégis miért küldték ki számomra idegen címre a csomagomat. Válaszuk az volt, hogy én adtam azt meg személyesen. Sajnos ez nem igaz, ezt én nem tettem meg, illetve ők nem tudták ezt igazolni semmivel. Vissza a futárszolgálathoz, hiszen szerintem ők hibázták a legnagyobbat. Ha a fuvarlevélen az én nevem, Mxxx Attila, szerepel, illetve a telefonszámom is ott van, miért nem tudnak felhívni, mikor egy teljesen más nevű hölgy veszi át a csomagomat? Ha ezt megtették volna, nem lennék most kénytelen fűhöz-fához szaladgálni a fényképezőgépem után. 

A történetemet okkulásképpen írom le, hogy lehetőleg mindenki kerülje el az előre kifizetett internetes árúvásárlást, nehogy így járjon, mint én. 

Tisztelettel:

M. Attila

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Putyur 2017.11.21. 17:21:55

Az átvevő neve nem Mallpontné Hubert Aranka volt...?

Snagal 2017.11.21. 17:31:59

"Ha a fuvarlevélen az én nevem, Mxxx Attila, szerepel, illetve a telefonszámom is ott van, miért nem tudnak felhívni, mikor egy teljesen más nevű hölgy veszi át a csomagomat?"

Szerintem ha egy Mxxx Attila nevű hölgy veszi át a csomagot nekem az lenne gyanús.
Az emberrel gyakran megesik, hogy egy teljesen más nevű hölgyet vesz feleségül, de az is, hogy az édesanyját is teljesen máshogy hívják, nem Kálmánnak pl :)

Viccet félre téve, nem igazán értem, ha a Mall nem tudja igazolni, hogy átvetted a csomagot (ill. hogy te adtad meg a címet) akkor az én értelmezésemben a Mall nem tudja igazolni, hogy teljesítette a rendelésed... a szállítóval boxolják le ők.

lobster thermidor 2017.11.21. 17:37:53

Miért érzem úgy, hogy lesz erről a fényképezőgépről még néhány poszt?

Snagal 2017.11.21. 17:45:16

@lobster thermidor:
úgy érted a random újpesti hölgy panaszt tesz, hogy nem rendelt semmit, erre most hoztak neki egy fényképezőt? :)

Baluci 2017.11.21. 17:51:33

Vazze... a fele banda már sitten ül!
Nem sok jót jósolok szegény posztolónak! :))

Darth Revan 2017.11.21. 23:58:02

a mall.hu-t zaklasd, ne a futarceget, veluk nem allsz szerzodeses viszonyban.

tegnap rendeltem egy uj SIM kartyat (vagy 7 eve voltam a Lycamobil-nal, olcsok, de nagyon szar minosegu szolgaltatast nyujtanak, most sokalltam be toluk)

Az uj ceg persze rittig rossz helyre kuldte a simet, na mondom fasza, ez se egy gyonyoru baratsag kezdete.

Im just here for the comments 2017.11.22. 06:05:10

Az a baj ezzel az ott jártál és adtál meg címet dologgal, hogy nem tudod cáfolni, azt mondanak, amit akarnak.

Múltkor a T váltott anyámnál tatifacsomagot mindenféle előzetes értesítés vagy kérdés nélkül, először persze anyámat vettem elő, hogy mit csinált már megint, de állította, hogy ő semmit, egyszer csak kapott egy sms-t, amiben üdvözölték az új csomagban. Mivel nem tört meg a több órás kitartó faggatásom alatt sem, így felhívtam már őket megkérdezni, hogy milyen alapon váltottak csomagot, mire közölték, hogy anyám bement a T pontra és ezt kérte. Anyám utálja a helyi egyetlen T pontot, nagyon régóta nem teszi be oda a lábát. No most lehet, hogy már nem olyan fitt szellemileg, mint mondjuk húsz éve, de azért egy ilyen látogatásra táncsak emlékezne. Ettől függetlenül hiába mondtam, hogy nem járt ott és nem történt ilyen, ők váltig állították, persze a régi tarifára már sehogy sem lehet visszaváltani, mert kifutott csomagról van szó. Szokásos panasz kör után anyagilag így most nagyjából kihoztuk neki nullára veszteség helyett, de továbbra is bosszant a gondolat, hogy bármit megtehetnek, és még csak el sem ismerik, hogy hibáztak. Konkrétan úgy adták elő, hogy ők a nagyvonalúak, amiért jóváírják az első havi különbözetet, és kedvezményt kap a havidíjra.

Na szóval ha azt mondják, hogy bent voltál és adtál meg címet, hogy a fenébe tudod cáfolni és bizonyítani, hogy bent jártál ugyan, de címet nem adtál meg? Sehogy, hacsak nincs hangfelvételed a látogatásról.

LKerekes 2017.11.22. 06:35:54

@Im just here for the comments:
Nemleges dolgot nem lehet bizonyítani. Ilyenkor megfordul a bizonyítás terhe és nekik kell bizonyítani. Tarifaváltásnál aláírt szerződésmódosítás, telefonálással történőt pedig hangfelvétellel tudnák bizonyítani. Nem kell hagyni. A lerázást visszautasítani. Nekem is volt ilyen ügyem és érdekes, amikor jeleztem a bírósági utat, mindjárt visszakoztak, mert ott nekik kellene bizonyítani. Egy szerződés vagy módosítása alírás nélkül nem megy csak ügyfélkapun, perkapun át. Még az email is necces, nem beszélve az sms-ről.
Sok szolgáltató egyszerűen hülyének nézi az embert.
Net-et rendeltem neten keresztűl. Mert nem teljesítették a sebességet és akadozott neten keresztül lemondtam.
1. Írták, hogy csak személyesn lehet lemondani.
2.Ellenmondásom: ha lehet megrendelni, lehet lemondani ( ahogy a szerződésben is volt)
3.Ja akkor küldenek egy űrlapot, töltsem ki, írjam alá és faxoljam vissza.
4.Ellentmondás: miből gondolják, hogy erre a műszaki lehetőségem megvan? Amúgy faxolt aláírás gond.
5. Miután közöltem, hogy az email-ben kötött szerződést email-ben felmondtam jogosan és befejeztem, de adott esetben a bíróság dönt.
6.Két hónap hallgatás után írták, hogy OK! és szerződés bontva.

Havrilla István

Im just here for the comments 2017.11.22. 07:11:05

@LKerekes: ezt diktálja a logika és az elmélet, ezzel szemben a valóság az, hogy a te szavad van az övékkel szemben, megvan nekik minden adatod, többször lefénymásolt személyi, aláírás, meghatalmazás, minden szar papír, amit akkor vesznek elő, amikor csak akarnak és simán azt hazudnak, ami jólesik.
Mivel ahogy írtam is, nullszaldós a dolog, nekem nem ér meg több utánajárást és telefonálgatást az ügy, fenyegetőzni pláne nem szokásom, de azóta legalább fennen hirdetem, hogy mi történt, hogy minél több emberhez eljusson. Nem mintha nem gyűlölné már így is mindenki a trét, de azért érezzék a törődést.

Terézágyú 2017.11.22. 07:24:21

@LKerekes:
"Még az email is necces, nem beszélve az sms-ről.
... az email-ben kötött szerződést email-ben felmondtam jogosan és befejeztem"

??? Most akkor jó, hogy emilben lehet szerződgetni, vagy nem???

nyúúlacska 2017.11.22. 07:39:54

Miért...? Miért...?! Miért léteznek még mindig olyan idióták, akik hajlandóak bármiért előre fizetni?!

Crazy 1zenkáttű 2017.11.22. 08:02:20

@nyúúlacska: és miért léteznek olyan idióták, akik basznak kifizetni az utanvétet?

commentes nikk 2017.11.22. 09:12:05

Oké, akkor ezredszerre is: neten nem rendelünk előre fizetéssel, mert az mindig necces, akkor fizetek, ha a holmit a kezemben tartom. Ha ez növeli a költségeket, akkor ez van, ki kell bírni.

homar-fan 2017.11.22. 09:37:37

a poszt-tolót nem is értem.

Rendelt valamit és nem kapott semmit. Kutyát nem érdekel, hogy a Mall.hu hova és kinek mit küldözget. NEKED nem küldött semmit, ezt te bizonyítani tudod illetve ők nem tudják bizonyítani, hogy bármit küldtek volna neked. Ennyi a történet, minden mást intézzenek ők. Vagy leköveted mind a 972 csomagot amit a héten kiküldtek, hátha köztük van a tied?

homar4prez 2017.11.22. 09:42:43

@commentes nikk: persze, van benne igazság, de a történet végkifejlete szempontjából mindegy, hogy előre kifizette-e vagy sem, hiszen átvette, csak amit rendelt, az rossz volt, és a cseretermék tűnt el. A cseretermék akkor is eltűnhetett volna, ha utánvéttel veszi meg az eredetit.

Josi01 2017.11.22. 10:04:40

@commentes nikk:
Akkor te ebayen, aliexpressen és egyéb ilyen helyeken nem szoktál vásárolni.

nyúúlacska 2017.11.22. 10:05:33

@Crazy 1zenkáttű: gőzöm sincs, mert abban sincs gyakorlatom. 93%-ban üzletben vásárolok és a pénztárnál fizetek. HA néha rendelek valamit, azt csakis úgy, hogy üzletben személyes átvétel és értelemszerűen akkor fizetek, ha semmi gáz nincs a rendelt áruval. Egyszer rendeltem egy diktafont a MM-ból, személyesen elmentem érte, hiányzott róla a védőfólia és szemmel láthatóan nem érintetlen és vadiúj volt - nem vettem át, nem fizettem ki, ennyikeh. Hoztak egy tök új, bontatlant, AZT fizettem ki.

nyúúlacska 2017.11.22. 10:07:55

@Josi01: miért KELLene ilyen helyeken vásárolni? Én még soha és mindenem megvan.

nyúúlacska 2017.11.22. 10:09:17

@commentes nikk: így van. Minden más csak magyarázkodás.

Darth Revan 2017.11.22. 10:17:33

@Im just here for the comments:

nem neki kell megcafolni oket, nekik kellene bizonyitani, hogy igy tortent.

Darth Revan 2017.11.22. 10:19:57

@commentes nikk:

oke ezredszerre is: az utanvetes/keszpenzes fizetes a 21-ik szazadban idejet mult, kokorszaki dolog.

hitelkartya / paypal es vedve vagy egy esetleges atveres ellen.

nyúúlacska 2017.11.22. 10:27:52

@Darth Revan:
"az utanvetes/keszpenzes fizetes a 21-ik szazadban idejet mult, kokorszaki dolog. "

Húúúúúú b+, nem is értem, én még hogy élhetek??? :DDDDD Sem hitelkártyám, sem paypalom nincs és nem is volt soha.

Darth Revan 2017.11.22. 10:42:40

@nyúúlacska:

ne is legyen, az ordog talalmanya mind.

kivancsi vagyok milyen idos lehetsz, mert ez a velekedes teljesen ok, ha 90 eves oragapo/anyo vagy.

Brokkoládé 2017.11.22. 10:48:06

@nyúúlacska: MErt nem gondoljuk, hogy minden üzlet az átverésről-lehúzásról szól+ Valamint olyan világban nevelkedtünk, amikor még kevés volt a kakiházi ember....Na meg nem minden internetes cég csaló tolvaj zsivány....!!

Terézágyú 2017.11.22. 10:51:14

@nyúúlacska: @Darth Revan:
Az előbb még egyetértettetek a pószter hibáztatásában, most meg egymásnak ugrotok.
Helyes, öljétek meg egymást...

nyúúlacska 2017.11.22. 10:53:14

@Darth Revan: nem értem, miért lenne szükségem hitelkártyára vagy egyáltalán hitelre, amikor semmiben, különösen pénzben nem szenvedek hiányt. Paypal meg minek? Nincs olyan dolog, amit ne tudnék ezek nélkül megvásárolni. Egyébiránt egy hölgytől soha nem illik megkérdezni a korát. Általában személyesen meg szoktam mondani, de az interneten nyilvánosan sehol nem szoktam kiírni.

nyúúlacska 2017.11.22. 10:54:22

@Brokkoládé: sajnos a mai világban már az is gyanús, ami nem gyanús. Minden az átverésről és a lehúzásról szól, ha valami mégsem, azt meg alig lehet elhinni.

Dezsike 2017.11.22. 11:00:53

@Im just here for the comments: Néha fordítva is elsül a dolog, amikor bemész, de nem hajlandók csinálni semmit. Nem az én nevemen van az előfizetés, de van egy ügyfélszintű jelszó, amit ha bemondasz mindent megtehetnek új hűség aláírásán kívül. SIM cserét szerettem volna, mert az ajándékba kapott telóba microSIM megy, nekem meg normál méretű volt még az ősidőkből (valószínűleg a 4Gt se tudta, de a teló sem amiben használtam addig, így mindegy volt). Azt mondták, hogy azért nem lehet, mert a cserével leállítják a régi kártyát és ha az nem nálam van megszűnik az illető szolgáltatása. Ez idáig rendben is volna, de a kártya nálam volt és felajánlottam, hogy leadom, de az meg azért nem lehet, mert a kártyán olyan adatok lehetnek ami az enyém, így én nem adhatom le nekik. Már majdnem ott tartottam, hogy inkább méretre vágom a, mire kaptam egy meghatalmazást amivel már megcsinálták a cserét. Ráadásul ingyen.

Darth Revan 2017.11.22. 11:02:18

@Terézágyú:

hol hibaztattam a posztolot?!

@nyúúlacska:

A hitelkartya nem azoknak valo, akiknek nincs penzuk, hanem azoknak akiknek van es minden honapban rendre visszafizetik a teljes osszeget, amit a hitelkartyaval elkoltottek.

A paypal pedig az extra garancia miatt eri meg.

nyúúlacska 2017.11.22. 11:11:57

@Darth Revan: nem értem, miért kellene hitelkártyával szórakoznom, meg odafigyelgetni a visszafizetésekre...., nekem sokkal egyszerűbb, hogy ha alkarok valamit, leveszem a polcról, aztán kiveszem a pénztárcámból a pénzt és kifizetem. Nem látom át, miért kellene még plusz feladatokat kreálnom magamnak egy hitelkártyával.
Paypal... nah..., mivel soha, semmiért nem fizetek interneten keresztül, nem látom értelmét ennek sem.
Persze, aki ezekkel akar szórakozni, az csinálja csak, én nem állok be a sorba, mert számomra ezeknek nincs értelme. :)

Darth Revan 2017.11.22. 11:17:50

@nyúúlacska:

mondjuk a papirpenz is gyanus, azt se hasznald, ragaszkodj az aranypenzhez.

.Manyecska 2017.11.22. 11:21:44

@Darth Revan: minek. barter, azt kézcsók..

nyúúlacska 2017.11.22. 11:21:46

@Darth Revan: aranyban inkább maradok az ékszereknél. Ha nem haragszol. Tsók.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.11.22. 11:39:48

@nyúúlacska: Mert van, ahol máshogy nem is tudsz rendelni.

joska61 2017.11.22. 11:41:52

Szerintem simán lehet előreutalással vásárolni, de csak normál helyen. A mall, és egyéb külföldi érdekeltségű áruházaknál én is inkább más módot választanék. Na aztán majd kíváncsi leszek a jövő heti BlackFriday posztözönre. Addig meg HelloBlackFriday :-) helloblackfriday.hu/

nyúúlacska 2017.11.22. 11:47:41

@Csokis: O.K. Mondj egy olyan dolgot, amit MINDENKÉPPEN MUSZÁJ rendelni. Csak kíváncsi vagyok.

Im just here for the comments 2017.11.22. 12:54:00

@Dezsike: Ezt elvileg azért alkalmazzák, hogy az ügyfelet és egyúttal magukat védjék attól, hogy valaki visszaéljen mások adataival. Egyébként összefirkálni egy papírt, és ráírni, hogy meghatalmazás, sokkal könnyebb, mint megszerezni az illető jelszavát :D De hát glom ezt már nem mérlegelik.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.11.22. 15:41:33

@nyúúlacska: Semmit sem muszáj, csak rendelve a legtöbbször olcsóbb. Most hoztam el a Media Marktból (mert sikeres azért nem vagyok) megrendelt cuccot, mert nekem nem mindegy, hogy 20 000 Ft ide, vagy oda.

LKerekes 2017.11.22. 17:25:54

@Im just here for the comments:
A sok lemásolt iear csak a találkozásra bizonyték, de nem a vállalásokra.
Mindenesetre irigyellek, hogy 50 ezer nem számít nálad.

lobster thermidor 2017.11.22. 17:28:21

@Snagal:
Lehet, hogy a nőszemély ráhívja a poszterra a rendőrséget zaklatásért.

LKerekes 2017.11.22. 17:30:06

@Terézágyú:
Lehet szerződni ( elvégre kézfogással is lehet ) , ha mindkét fél korrekt. Ha jogi útra terelődik, akkor lehet belöle probléma.
Amúgy egy összeghatár felett már senki nem megy bele sima email-ben kötött szerződésbe. Pédáúl, ha valaki emailezik, hogy utalj neki 200 ezret és küld egy laptopot, te megtennéd. Elutalod és....? Ha nem kapod meg nem sok sikered lesz bírósági úton.

LKerekes 2017.11.22. 17:33:47

@commentes nikk:
Így igaz. A fiam rendelését nekem kellett átvenni (telefon 80 ezerért ). Szépen megmondtam a szállítónak, hogy bocs, de előbb kibontom a dobozt és megnézem. Semmit nem problémázott. Megtettem és amint láttam, hogy minden rendben (2 perc volt az egész ) , akkor fizettem.

Im just here for the comments 2017.11.22. 20:54:16

@LKerekes: A saját fenti esetemről beszélek, nem a poszteréről, és harmadjára írom le: anyagi veszteség nem keletkezett.

Továbbra is úgy gondolom, hogy az ember kitörölheti az "úgysincs bizonyítékuk" szöveggel, mert kb. két percig tart nekik gyártani, amit utána már neked kell megcáfolnod, de erre majd megint leírod, hogy nekik kell bizonyítani, és a szövegértés hiányának ördögi köréből a büdös életben nem fogunk kiszállni, ha rád nem hagyom.
Igazad van, a tré retteg tőled és a hozzád hasonlóktól, amint kiejted a szádon a "kérem a főnökét", "be lesztek perelve", "majd a bíróságon..." szavakat egy telekomos vezető valahol a rögtön a gatyájába reccsent.

Darth Revan 2017.11.23. 09:40:08

@LKerekes: pont egy faluban vagy leginkabb rautalva, hogy a neten vasarolj, ehhez pedig elengedhetetlen a hitelkartya, paypal account.
egy faluban meg ATM se biztos, hogy van, igy keszpenzhez se konnyu hozzajutni

Távoli Fitymacsattogás 2017.11.23. 21:37:07

ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS ÁRÚVÁSÁRLÁS
süti beállítások módosítása