Tékozló Homár

Black Friday után itt a Cyber Monday

2017.11.27. 16:00 | Homár Hilda | 47 komment

shutterstock_387005494.jpg

Az idei Black Friday idehaza vagy teljesen flottul ment le, végtelen mennyiségű boldog és elégedett vásárlót hagyva maga után, vagy a magyarok még nem tértek magukhoz a hétvégén őket ért sokktól, de az biztos, hogy egyelőre nem kaptunk panaszlevelet a karácsonyi bevásárlószezon idei nyitóünnepélyének kapcsán. Ma reggel viszont a Black Fridayről egyből ráfordultunk a Cyber Mondayre, legalább is a H&M-nél, amivel kapcsolatban Adriennek aggálya akadt.

Kedves Homár!

Az alábbi eset még friss bennem, mert az imént történt, de gondoltam megosztom veletek:

Bár én még nem hallottam róla, hogy a Black Friday-t követi a Cyber Monday, de úgy tűnik az akciók folytatódnak. Ezen felbuzdulva reggel felnéztem telefonos app-on keresztül a H&M oldalára, ahol valóban jó áron kínáltak termékeket, így elkezdtem bepakolni a kosárba, amire szükségem volt. A kosárnál a számláló szépen ment is feljebb, ahogy egyre több termék került bele.

Még nem értem az oldal végére, amikor gondoltam belépek a kosárba, hogy megnézzem összegszerűen hol tartok már a vásárlásnál. Ennél a pontnál azonban elakadtam. Többször próbálkoztam, de hosszas "homokórázás" után közölte a rendszerük, hogy valami hiba van náluk, és próbáljak meg később visszalépni. Ez idő alatt a kosaramnál a számláló továbbra is a 6-os számot mutatta.

Pár perc alatt többször próbáltam ki- és belépni, de sikertelenül. Megpróbáltam számítógépen keresztül is belépni a fiókomba, ott egyáltalán nem ismerte fel a kosárban lévő termékeket, vagyis a felhasználónév nem "emelte át" a kosár termékeit, de mondjuk ezen meg sem lepődtem. Továbbra is próbáltam az app-ból belépni, de semmi. Erre egyszercsak azt látom, hogy a kosaramnál a termékek száma már csökkent.

Gondoltam felhívom az ügyfélszolgálatot, ahol egy elég pökhendi stílusú srác közölte, hogy hát ilyen a rendszer. Ha elfogy a termék, akkor kikerül más kosarából. Mondtam, hogy na itt álljon meg a menet, mert én akartam megvenni a terméket, de nem tudtam belépni. Minden normális esetben valamihez kötik, hogy mikor nyúlnak a kosárban felejtett termékekhez. Jobb esetben még értesítő emailt is küldenek, hogy hogy helló megfeledkeztél valamiről, ha nem veszed meg, X idő múlva kivesszük. Itt semmi. De a legfelháborítóbb, hogy az ügyfélszolgálatos srác közölte, hogy de hát az nem úgy van, hogy annyi termék van, amennyi esetenként a kosarakba bekerülhet, hanem általában kevesebb. Erre eldurrant az agyam, és mondtam neki, hogy azért azt gondolom, hogy ez így megérne egy kört a Gazdasági és Verseny Hivatalnál (GVH). 

Fel nem tudom fogni, hogy ezt hogy engedhetik meg maguknak! Mert az ellen semmi panaszom nincs, ha mondjuk egy nappal később már nincs a termék a kosaramban, vagy ha kilépek, és törlődik, de én még csak ki sem léptem, mert meg akartam venni a termékeket. 

Nem tudom, hogy mit képzel magáról a H&M, de azért azt nem gondolják ugye komolyan, hogy minden egyes terméket egyesével meg fogok rendelni, külön szállítási díjjal, mert attól kell félnem, hogy amit megjelölnek, hogy elérhető termék, az igazából csak egy fikció, és pusztán a szerencsén múlik, hogy van-e még belőle.

Mivel elég sokat kellett várnom, hogy az ügyfélszolgálattal tudjak beszélni, így gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki panaszt tett a mai nap folyamán.

Őszintén remélem, hogy valaki jobban felhúzza magát, mint én, és panaszt tesz a GVH-nál.

Üdvözlettel,

Adrienn

Megkérdeztük, mit mond a fogyasztóvédelmi törvény erről az esetről. Nem is a technikai malőr a kérdés, az előfordul. Az érdekesebb, hogy mi a mondás a "de hát az nem úgy van, hogy annyi termék van, amennyi esetenként a kosarakba bekerülhet, hanem általában kevesebb" kijeletéssel kapcsolatban.

Kedves Adrienn!

A vállalkozásoknak a Black Friday akció miatt megnövekedett fogyasztói érdeklődés és vásárlás mellett is be kell tartaniuk a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényi rendelkezéseket.

A törvény értelében tilalmazott a „csalogató reklám” használata, azaz amikor a vállalkozás valamilyen termék megvásárlására hívja fel a fogyasztókat, azonban az áru nem megvásárolható, mert az egyáltalán nem is volt készleten vagy már a megjelölt időszak elején elfogyott. Ki kell emelni, hogy a kereskedelmi gyakorlat csak abban az esetben törvénybe ütköző, ha a vállalkozásnak alapos oka van azt feltételezni, hogy az adott terméket vagy azt helyettesítő árut a kínált áron nem fogja tudni megfelelő időtartamig és mennyiségben szolgáltatni és ezt a körülményt elhallgatja a fogyasztók elől. 

A vállalkozások számára tehát alapvető követelmény, hogy a meghirdetett akciókat megelőzően készüljenek fel a kereskedelmi kommunikációban tett ígéretek teljesítésére.

Annak vizsgálata, hogy a vállalkozás megvalósított-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozik, ha a kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas. Ha ez nem áll fenn, akkor általános esetben a fogyasztóvédelmi hatóság jogosult eljárni a feltételezett jogsértéssel kapcsolatban.

Felhasznált jogszabály: 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Darth Revan 2017.11.27. 16:07:33

Emiatt irni felesleges. Lehetett technikai problema a megnovekedett forgalommiatt vagy mittomen.
Nem fizetett meg semmit, konkret kar nem erte a posztolot.

Thule 2017.11.27. 16:16:15

A kosárba helyezett termék egyáltalán nem jogosít fel téged arra, hogy azt meg is veheted. Amikor követelésed keletkezik egy céggel szemben, az a vásárlási visszaigazolás pillanatától van. Előtte nincs jogod semmihez. A kosaradba 'tett' termékre sincs vásárlási jogod -> a kosár nem azt jelenti, hogy a többi vásárló nem veheti meg azt a terméket. Megveheti, ha ő a gyorsabb, akkor neked nem jut.
Vannak olyan webshopok, amik egy időre valóban foglalják a készletből azt a darabot, amit a kosaradba tettél de ez NEM kötelező, ez egy kényelmi extra. Ennek hiányáért semmilyen hatóság sem fog semmilyen szankciót alkalmazni.

Terézágyú 2017.11.27. 16:17:23

@Darth Revan:
"Emiatt irni felesleges. Lehetett technikai problema a megnovekedett forgalommiatt "

Ahogy a postánál is.
Meg a mávnál is.

kontár lajos 2017.11.27. 16:20:51

Hatásos a népbutítás. Black Friday, Cyber Monday, meg a som... Az emberek csak azt nem veszik észre, hogy a kereskedőtől nem azt veszik, amit szeretnének, hanem azt, amit a kereskedő el akar nekik adni. Adriennek is az a problémája, hogy nem vehetett meg valami(ke)t? Más nem kínálja, csak H&M?

Tapasztalat....

Nálunk is vették az "old stock" termékeket pénteken, kiárusításban - ugyanazon az áron, mint amin már hetek óta kint volt a shopban. Most többen jöttek. Látták kiárusítás van, vitték is a jó részét a cuccnak. Karácsony előtt jön egy kis KP, meg üres hely a raktárba, amit fel lehet tölteni friss áruval a KP-ből.

Kondom Keselyű 2017.11.27. 16:32:07

@kontár lajos:
az atlag ember igy vasarol. szerencsere. en meg siman bearazok szinte barmit fejben,es csak azt veszem meg akciosan,ami tenyleg akcios.multkor egy tvt 5 honapig nezegettem,mert tudtam,hogy elobb-utobb az is akcios lesz. 130rol indult. 99k-nal meg kivartam,majd 66-nal azonnal elhoztam.

Nick-son 2017.11.27. 16:39:38

Az, hogy valami a kosaradban van az egészen pontosan azt jelenti, hogy: semmi. Semmit nem jelent.

Tehetsz bele ezer kardigánt, az se jelent semmit. Szép is lenne, ha jelentene... hisz amíg a rendelést el nem küldöd addig bizony te se vállalsz semmi kötelezettséget arra nézve, hogy meg is fogod venni és ki is fogod fizetni, vagy kötbért fizetsz, ha nem...

Egyébként is csak virtuális kosarak ezek, de még ha igaziak is lennének gondold csak át. Tolod a balek frájdéjes mikrót a kosaradban a tesznyóban, kolbászolsz jobbra balra, valaki kiemeli, kifizeti és távozik. Kihívod a GVH -t?

Ha már részt veszel ebben az ostobaságban legyél legalább gyors és ügyes.

Jake Peralta 2017.11.27. 16:40:02

Adrienn.. ha van 1000 termék a raktáron, és 1100 user egyszerre beleteszi a kosarába, akkor 100 ember nem fogja megkapni.
Te most beleestél ebbe a 100-ba. Ha elfogadod ha nem.

Nick-son 2017.11.27. 16:44:40

@Jake Peralta: arról nem is beszélve, hogy a gyakorlatban ugyanazt a terméket beteszik a kosárban akár 10x annyian mint ahányan végül meg is rendelik. A bolt se kéri ki magának, hogy most már tessék kifizetni, hiszen betette a kosárba...

chili wili 2017.11.27. 16:47:40

A kosarakra ilyen nagy kedvezményekkor időlimit vonatkozik, ez 5-15 perc shoptól függően. Valószínűleg az időlimit lejárta után a termék kiesett a kosárból, újra elérhetővé vált és valaki lecsapott rá. Idegesítő, főleg, hogy önhibáján kívül, de sajnos ez van.

Serivor 2017.11.27. 17:38:10

Jól látom, hogy a GVTI-s emberke meg se értette, hogy mi a kérdés, csak egy random posztot tett a panasz alá?
Az állami hivatalok szoktak így működni, nyilván ez is valami hivatal.

Szarazkoro 2017.11.27. 17:52:10

Adrienn, ez igy mukodik.
Ez csak nekem tunik fel? :
"Pár perc alatt többször próbáltam ki- és belépni, de sikertelenül."
vs
"....vagy ha kilépek, és törlődik, de én még csak ki sem léptem, mert meg akartam venni a termékeket. "

Megannyi kinzo kerdes.

cutejuice 2017.11.27. 18:18:38

Ez így volt ma szerintem sok mindenkinél, mire fizettem volna üres lett a " kosár". A Zara appja is pont ilyen elven működik. Nincs itt semmi látnivaló.

Tomasz_a_gozmozdony 2017.11.27. 18:21:18

Adrienn egy hülye picsa. Annyi idő alatt simán elmehetett volna a háundembe aztán még fel is lehetett volna próbálni. Így ha sikerül majd az a baja hogy nem volt jó a meret. Tipikus.

KaTe 2017.11.27. 19:17:36

Adrienn fogja fel úgy, mint amikor a Tescoban volt BlackFriday tévé vásár és az emberek a szaros leértékelt hulladék tévékért majd egymásnak estek, de minimum egymás kezéből rángatták ki a dobozokat. Na, pont ilyen, amikor az "online" kosaradból "kiesik" a megvásárolni kívánt termék. Bírom amúgy, hogy ez sokaknak teljesen rendben van, de azért megnézném egy ilyen arcát, ha mondjuk valaki az ő "fizikai" kosarából kapná ki a terméket, mert már nincs több a boltban, de ugye MÁS kosarából - szerintük - nyugodtan ki lehet venni. Gratulálok!

Kotit 2017.11.27. 19:49:30

Engem az érdekelne, hogy adrienn honnan fogja megtudni, hogy VALAKI MÁS feljelentette-e a H&M-et a gazdasági ÉS versenyhivatalnál?

otgorbebogre 2017.11.27. 21:05:21

@Tomasz_a_gozmozdony: a cyber monday lenyege hogy internetes rendelesre van learazas. attol cyber.

otgorbebogre 2017.11.27. 21:09:09

sztem amugy Adrienn ez mindenutt igy mukodik. a gapes kosaramban pl folyamatosan van vagy 6 termek (egyszer bele tettem) amig nem veszi meg mas vagy ki nem teszem belole virtualisan ott figyel. de volt hogy rosszabbul is jartam megrendeltem valamit visszaigazoltak aztan sajnos mar nem volt nekik raktaron. bocsanatot kertek es utaltak vissza penzt. most erre mit csinaljak verjem magam a foldhoz?

Ustim 2017.11.28. 00:01:11

@KaTe: Adrien pont az, aki visszarángatná, hogy "az az én TV-m volt!" Kőzülük való

Im just here for the comments 2017.11.28. 06:02:08

"De a legfelháborítóbb, hogy az ügyfélszolgálatos srác közölte, hogy de hát az nem úgy van, hogy annyi termék van, amennyi esetenként a kosarakba bekerülhet, hanem általában kevesebb."

Gondoljunk bele, mi lenne, ha csak annyi terméket lehetne a kosárba tenni, amennyi raktáron van. Micike felmegy a H&M oldalára, vásárolgat, van egy póló, amiből maradt még öt db, mert annyira jó vétel, beteszi a kosarába mind az ötöt, de közben eszébe jut, hogy el kell mennie a körmöshöz. A terméket nem fizeti ki, csak figyel a kosarában. No most ekkor jössz te, és hiába van még raktáron öt db, nem tudod a kosárba tenni, mert Micike már lefoglalta. Jól értem, hogy szerinted ez lenne a helyes menete a vásárlásnak?
Olyasmin háborogsz és olyasmit akarsz számon kérni rajtuk, ami egy teljesen logikus technikai beállítás, csak nem jut el az agyadig, hogy ez miért van így.
Valószínű nem te voltál aznap az egyetlen, aki ráugrott az akciós göncökre, csak a többiek gyorsabbak voltak, ezért kár lenne a GVH-hoz fordulni.

Terézágyú 2017.11.28. 07:37:10

@Ustim: @Nick-son:

Így van. Nyugodtan ki lehet venni, valakinek a kosarából a cuccot a boltban. Sőt a kezéből is. Sőt, végignézem a sort a kasszánál, és akinek a kosarában valami jót látok, azt kiveszem.

Ja, hogy nem????

Szóval nem mondom, hogy a virtuális kosár ugyanez, de ne tegyetek úgy, mintha a "fizikai" kosárból kivehetne bárki bármit... Attól, hogy ti (ahogy én sem) nem vásároltok ilyen tülekedésben, ahol egymás kezéből tépik ki a cuccot, attól még igaz az, hogy nem nyúlkálunk más kosarába, még akkor sem, ha azt látjuk, hogy az utolsó darabbal a kosarában már egy félórája mászkál a boltban...

stakeholder Manyecs 2017.11.28. 08:16:32

Árpád-híd lefagyva. Három kocsi egybement. Tele mentőkkel ééééés a rendőrök traffiznak Csillaghegynél ahol ahol 5 km/h-val halad a sor..:DD Mi a retekért nem lehet felszórni egy hidat full jeges minden!? Ne EZ a bosszantó kedves poszter..minden másra ott a mászterkárd.

Terézágyú 2017.11.28. 08:19:05

@stakeholder Manyecs:
Nem, ez semmi, az igazán nagy baj, hogy nincs elég lélegeztetőgép...!

stakeholder Manyecs 2017.11.28. 08:26:14

@Terézágyú: szerintem a nyárigumi-szettek feladták!! :D

stakeholder Manyecs 2017.11.28. 08:30:44

@Terézágyú: az Árpád hídon egy személyautó és egy busz, majd négy autó, ezután másik két autó is összeütközött. A balesetekben senki nem sérült meg.
A rendőrség az Árpád híd XIII. és III. kerületi oldalán is forgalomlassító tevékenységet végez a további balesetek megelőzése érdekében.

ééérted lassítják...egy órája beállt minden..addigra fel is enged...:P ON

commentes nikk 2017.11.28. 08:42:33

A trendmakeren valamikor két hónapja betettem egy órát a kosárba, hogy meg tudjam nézni, hogy a kuponkód mennyit vesz le az árból, megnéztem, ott hagytam, tegnap újra megcsináltam ezt valami mással, hát a két hónapos óra még mindig ott figyelt a kosárban :) A posztoló logikájával ez az óra két hónapja egy "commentes nikknek félretéve" post it-tel áll a polcon a trendmaker raktárban :)

Darth Revan 2017.11.28. 09:40:18

@Terézágyú:
"Nyugodtan ki lehet venni, valakinek a kosarából a cuccot a boltban. Sőt a kezéből is."

semmilyen torvenyt nem sertesz meg vele. a termek nem azzal valik a tulajdonodda, hogy beteszed a klosarba, hanem, miutan kifizetted a vetelarat. valoban tahosag mas kosarabol kivenni a neked tetszo holmit, de attol meg a torvenyes jogqaid nem serultek.

Terézágyú 2017.11.28. 10:01:56

@Darth Revan:
"valoban tahosag mas kosarabol kivenni a neked tetszo holmit, de attol meg a torvenyes jogqaid nem serultek. "

Jó, milyen szuper dolog is ez, hogy ezt be tudtad bizonyítani :)
Gondolom a más kosarából valami kivevő is ezzel mentegeti önmagát, vállat vonva, hogy "tahó vagyok ugyan, de nem nem sértettem más jogait, na és?" :)

Előre egy szebb, élhetőbb világért!

Darth Revan 2017.11.28. 10:35:45

@Terézágyú:
Hogy is van a regi mondas? Az uzletben nincs baratsag.
Fekete penteken meg plane! Hat meg Cyber Hetfon...
Ember embernek farkasa.

Terézágyú 2017.11.28. 10:46:33

@Darth Revan:
"Hogy is van a regi mondas? Az uzletben nincs baratsag. ... Ember embernek farkasa. "

Értem én.
Szóval ez a te hozzáállásod:
"Lehetett technikai problema a megnovekedett forgalommiatt vagy mittomen. "
"valoban tahosag ... de attol meg a torvenyes jogai nem serultek. "
"Az uzletben nincs baratsag. Ember embernek farkasa. "

Na, majd ha valaki szidja a mávot, vagy a postát, vagy egy kajáldát, vagy bármi mást, akkor is írd be ugyanezeket. De ha gondolod, akkor beírom én - az igazságot nem szabad elrejteni.

Dezsike 2017.11.28. 10:52:05

Foglalni általában a jegyeket szokták, mert jól nézne ki, hogy két jegyet adnak el ugyan arra a helyre (megtörtént eset, azóta foglalnak). Fizikai termékeknél ilyen nincs. Ha elfogy jó esetben kikerül a kosárból, ahogy itt is történt, rossz esetben rendeléskor kiírja, hogy a művelet sikertelen, még rosszabb esetben (ilyen is volt már velem) átmegy a rendelés, majd 5 perc múlva felhívnak, hogy bocs, elfogyott és többé nem is lesz, mert kifutott a termék. De jófejek voltak és ajánlottak egy másikat, ami kicsit drágább volt, de megvettem.

KaTe 2017.11.28. 10:53:33

@Im just here for the comments: Olyanról hallottál már, hogy időkorlát? Ha a boltban lerakod a tele kosarat, majd elhúzod a csíkot a körmöshöz, előbb vagy utóbb felfigyel rá egy alkalmazott és visszarakja a polcra a benne levő cuccokat (kivéve, ha romlandó, de az ilyen tahókat inkább nem méltatnám) Olyan megoldás nyilván elképzelhetetlen, hogy a kosár ikon mellett egy 15 perces visszaszámláló pörögne, ezzel jelezve, hogy a rendszer mikor fogja a kosár tartalmát "üríteni", amennyiben nem történik meg a fizetés.

@Darth Revan: Te tulajdonképpen a bevásárlásról vagy a második világháborúról beszélsz? Mellesleg, régen többnyire a posztolót védted. Mi történt? Mitől ez a pálfordulás?

Im just here for the comments 2017.11.28. 10:58:56

@KaTe: Hihetetlen lesz, de hallottam, elég szar megoldásnak is tartom, elvégre miért kéne üríteni a kosarat? Ha nem fogy el a termék, akkor miért ne maradhatna a virtuális kosarában ameddig csak akarja/meg nem veszi/meg nem gondolja magát?
Azt meg végképp nem is értem, hogy hogy jön ide a boltban vásárlás, mi köze a kettőnek egymáshoz?

Nick-son 2017.11.28. 11:43:11

@Terézágyú: értem, de azért be lehet látni két dolgot. Egyik, ha mégis kiveszi valaki a kosaradból a teszkóban a balek frájdéj mikród, hát nem tudsz mit csinálni. Toporzékolhatsz, fenyegethetsz gvh -val, de ez van.

A másik, hogy a boltokban amit betesznek a kosaraikba az emberek azt csak-csak megveszik. Úgy 99% -ban. Webáruházakban viszont ez semmi kötelezettséget nem jelent a vevőnek, akár 10x annyian is berakják a kosarukba mint ahányan megveszik. Most akkor ha mindenkinek foglalva van akkor megy a nyafi, hogy nem tudott venni, mert nem tudta a kosarába tenni... pedig hát rendelhetett volna, csak 10 -en foglalták, abból egy megvette, 9 meg ott maradt a raktárban. Van aki csak azért teszi kosárba, hogy ne kelljen összeadnia, van aki 6 helyen gyűjtögeti a kosarát és egyet rendel meg...

Azért ennyi nyavajgás, akármi van jót tenni lehetetlen. Ha drága valami az a baj, ha akció van akkor mé nincs annyi kedvezmény mint Amerikában, mér car az ingyen kapott futár, mér vették ki a kosaramból.... még nincs minden szaré, hugyé, de közben legyen minden patent minőség. :)

Darth Revan 2017.11.28. 12:20:54

@KaTe:

Mindig a posztolo mellett allok - ha ugyerzem igaza van.
Ebben az esetben ugy erzem, hogy nincs igaza.

@Terézágyú:
Minden eset mas es mas. Ebben az esetben a posztolo olyan milyan nyavalyog, ami miatt nem erdemes.

KaTe 2017.11.28. 12:27:06

@Im just here for the comments: Annyi köze van, hogy mindkét esetben te vagy a vevő, akit a bolt - elvileg - kiszolgál, te pedig cserébe kifizeted a vételárat a megvásárolt termékért. Ha már ennyire megy a black friday hype meg az ész nélküli vásárlás, akkor az lenne a minimum, hogy legalább ezen a napon bevezetik az időkorlátos kosarat, így egyrészt senki kosarából nem kapkodhatná ki más a berakott terméket. (Tényleg, akkor tulajdonképpen mi értelme a kosár elnevezésnek?) Másrészt, ha valaki meggondolja magát, vagy lejár az időkorlát a kosárra, még mindig lenne másnak is esélye "lecsapni" az akciós termékre.

De persze megértem, ha neked az teljesen fogyasztóbarát eljárás, hogy az embert rákényszerítik, hogy 2 másodperc gondolkodás nélkül rögtön rohanjon a kasszához fizetni, még véletlenül se legyen esélye mérlegelni, hogy valóban szüksége van neki arra a termékre, ráadásul annyiért? Nem lehet, hogy valami felárazott szemetet akcióztak vissza? Tudom, "szokj hozzá, hülye barom, elvégre te csak egy idióta vásárló vagy."

Sluck Ödön 2017.11.28. 13:02:46

@Thule: "Vannak olyan webshopok, amik egy időre valóban foglalják a készletből..."
Igen. Ezek a civilizáltabbak. (Azt visszautasítom, hogy a poszter pártján állanék. Sőt!)

Snagal 2017.11.28. 13:16:37

"na itt álljon meg a menet, mert én akartam megvenni a terméket"
Adrienn te nagyon hülye lehetsz...
Tudom, ez most sokkolóan hathat, de elárulom: valószínűleg nem csak TE akartad meg venni, hanem más is... sőt, más valószínűleg meg is vette :)
Tudod amikor elmész a plázába és ott van az a sok másik ember, na ők is vásárlók mint te. Ez nem a truman show ahol te vagy a főszereplő a többiek meg csak statiszták :)
Farkas törvények uralkodnak, cybermondayen meg kell küzdni az akciós bugyiér, ez van :)

Im just here for the comments 2017.11.28. 13:56:25

@KaTe: "Annyi köze van, hogy mindkét esetben te vagy a vevő"
De a két vásárlás teljesen más, vagy te az üzletben fogod magad és odamész másokhoz kivenni a kosarukból a terméket? Az online vásárlás folyamata teljesen más.

"az lenne a minimum, hogy legalább ezen a napon bevezetik az időkorlátos kosarat"
Az időkorlátos kosár egyszerűen nem jó megoldás, mert sima forgalom mellett is torlódásokat okozhat, hát még akciók idején.

"(Tényleg, akkor tulajdonképpen mi értelme a kosár elnevezésnek?)"
Hívhatnák zsáknak is vagy akár Bélának, az elnevezés teljesen irreleváns, a funkciója a lényeg, miszerint egyszerre tudd megvenni a termékeidet, ne egyesével kelljen.

"ha valaki meggondolja magát, vagy lejár az időkorlát a kosárra, még mindig lenne másnak is esélye >>lecsapni<< az akciós termékre."
Így, a jelenlegi formában is van esélye másnak lecsapni az akciós termékre, ez történt a posztolóval is.

"az embert rákényszerítik, hogy 2 másodperc gondolkodás nélkül rögtön rohanjon a kasszához fizetni"
Ez egy elég téves meglátás szerintem, a kutya nem kényszeríti a fogyasztót arra, hogy a H&M-nél vásároljon, csak hát ennyit tesz a marketing, hogy mindenki fejvesztve rohan megvenni az akciós cuccot, hogy spóroljon 50 forintot.

Egyébként sok áruháznál meg lehet oldani azt is, hogy az akció indulása előtt telepakolja a felhasználó a kosarat azokkal a termékekkel, amiket szeretne megvenni, és utána már csak néhány gombnyomás a fizetés, esetleg a feleslegessé vált áruk eltávolítása. Gyanítom a poszternél élelmesebb vásárlók is ezt tették, míg ő szépen komótosan böngészgetett.

Xezs6 2017.11.28. 14:59:24

Ti itt most két dolgot kevertek: a virtuális kosarat, és a virtuális polcot. A virtuális kosár való arra, hogy vásárláskor belepakolj, és arra az 5-10 percre ténylegesen le is foglalja neked a terméket. A virtuális polc meg arra való, hogy ha valamit majd 1 hét vagy hónap múlva meg akarsz venni, vagy csak gondolkodsz rajta, akkor rarakod a terméket. Mi a különbség? A kosárban lefoglalt leszba termék, míg a polcon nem. A kosár tartalma kiürül kilépéskor, míg a polcé nem. Örülök hogy segíthettem.

bnyuszi 2017.11.28. 15:20:13

Akkor álljon itt egy idézet a következő oldalról: www2.hm.com/hu_hu/customer-service/shopping-at-hm/online-shopping.html
"A bevásárlókosár 7 napig őrzi meg a beletett árukat, de ne várj túl sokáig, mert maguk a tételek nincsenek lefoglalva és elfogyhatnak."
Ha ez valakinek nem elég egyértelmű, akkor inkább ne vásároljon online boltban!

Xezs6 2017.11.28. 16:25:31

@bnyuszi: Ez utóbbi példa a kosár és a polc keverékére. Ilyen is van. Ahány webbolt, annyi szokás.

Im just here for the comments 2017.11.28. 21:33:42

@Xezs6: lol
De azért köszi a segítséget xDD

Joke20 2017.11.28. 23:48:21

Két dolog lehet,az egyiket már többen írták,egyszerűen valaki gyorsabb volt és előbb megrendelte a terméket.A másik hogy tudomásul kéne már venni,hogy a fizikai bolttal rendelkező webáruházaknál csak akkor látják hogy elfogyott egy termék ha a bolti pénztárban már kifizették.Tehát ha bemegyek a praktikerbe és berakom a kosárba az utolsó fúrót utána még egy órát bolyongok az áruházban és akkor fizetek addig a rendszer még azt látja hogy raktáron van és simán meg lehet rendelni a webáruházban.
A praktiker black friday akcióban ezt fel is tüntették:
"A várható magas látogatószám és a készletek folyamatos online és áruházi
értékesítése mia
tt a webshopban látható készletek és a tényleges áruházi készletek
eltérhetnek egymástól, így előfordulhat, hogy a webshopban már lefoglalt
(felhasználó által véglegesített és általunk visszaigazolt rendelésben szereplő)
termék nem áll rendelkezésre (példá
ul mert az online vásárlással egyidőben áruházi
értékesítés keretében eladásra került a termék utolsó darabja is)"

Kristóf Szentesy 2017.11.29. 09:06:55

Szerintem vágd a Barbidat a falhoz. Sok ember irigyelné a problémáidat...