Tékozló Homár

Elállni könnyű, visszakapni a pénzt nehéz az Euronicstól is

2017.11.28. 11:06 | Homár Hilda | 52 komment

shutterstock_350577482.jpg

Nem az első eset, hogy ugyan jól hangzik és ad némi biztonságot a netes vásárlásokhoz az 14 napos elállási jog, de a gyakorlatban azért ez nem mindig megy flottul. Kisebb cégeknél sem oké ez az dolog, de hogy egy Euronics méretű áruházban ne legyen erre bejáratot protokoll, azért az elég gáz. Szerencsére olvasónk - lehet, hogy nem függetlenül a levelében fel-felbukkanó, kicsit vicces rendőrzsargontól - elég tudatosan, a jogait ismerve, hatóság és sajtót egyaránt lóbálva precedenst teremtett az ilyen típusú ügyek kezelésére.

Tisztelt Címzettek,

2017.10.04-én, idős, beteg házaspár rendelt az euronics.hu weboldalról egy Zanussi ZWY50904WA mosógépet. A mosógép nem tetszett, illetve nem felelt meg nekik, így éltek a 14 napos elállási lehetőséggel. Több telefonos illetve személyes konzultáció után, úgy lett megállapodva, hogy a budakalászi áruházba lesz visszaszállítva a mosógép, a budakalászi Euronics saját futárjával 5.000 Ft-ért. A futár 2017.10.25-én délután felvette a mosógépet gondosan becsomagolva, annak minden tartozékával, illetve a hozzá tartozó összes dokumentummal (számla, (kiterjesztett) garancia, kezelési
útmutató, stb.). 

Másnap, 2017.10.26-án délben érkezett meg a mosógép a budakalászi áruházba (25,4 km), ahol szemrevételezték és közölték, sértetlen, hibátlan állapotú, minden rendben, vissza is tudják fizetni a teljes vételárat, de nincs meg a számla és a kiterjesztett garancia papír, csak a használati útmutató van meg, illetve a kiterjesztett garanciapapírból az utolsó lap elszakadva. A futár sem tudja hol van, ezek szerint elveszett. Az elállási szándékot (pénz visszafizetést) az áruház így nem hajlandó
teljesíteni, csak ha megvan az eredeti számla. 

Ez viszont az Euronics üzletszabályzatában (ÁSZF 4.-es pont) sehol nincs leírva, hogy kellene az eredeti számla. A számla szerencsére be lett szkennelve, elektronikus formában rendelkezésre áll, de a budakalászi üzlet ezt sem fogadja el, nekik eredeti számla(másolat) kell. Írtak e-mailt a központba, hogy legyenek szívesek elpostázni a gyorsabb ügyintézés miatt egy budapesti címre a szükséges papírokat.

Ezek a papírok a mai napig (2017.11.06) nem érkeztek meg. Szinte naponta történik telefonálás felváltva az Euronics központjába és a budakalászi üzletbe, ahol úgy néz ki elbeszélnek egymás mellett. Közben az üzlet és a központi ügyfélszolgálat is még aznapra visszahívást ígér, ami persze nem történik meg.

A mosógép 2017.október 26-tól (11 napja) az budakalászi Euronicsban van, ellenben a termék árát nem hajlandóak sem visszafizetni, vagy visszautalni, számlamásolat és kiterjesztett garancia másolat pedig
nincs, a központ nem küld. A vásárlónak (illetve most már megkárosítottnak) azóta sincs mosógépe, és pénze sem, viszont az Euronics gazdagabb egy mosógéppel és annak vételárával. Az ügyben csak hitegetés és ígérgetés történik (vagyis SEMMI), hihetetlen, hogy a cég ilyeneken bukik el.

Jelezve lett a telefonos ügyfélszolgálatnak a +36208900100-on, hogy ha nem történik semmi az ügyben, akkor további lépések fognak történni, ezek szerint erre van szükség. Nem szívesen történik az ügynek a nyilvánosságra hozatala, de úgy tűnik az Euronicsnak kicsúszott az irányítás a kezei közül. Ami történik az egyrészt gazdasági erőfölénnyel való visszaélés (nem fizetik vissza a pénzt), a vásárló megkárosítása, illetve nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal... 

Senkinek nem ajánljuk az áruházat.

Marcell

UPDATE

Végül rendeződött, de nem könnyen.

Megérkezett postán a számlamásolat és a kiterjesztett garancia az Euronicstól, amivel be lett fáradva a Budakalászi üzletbe. Ott vevőpultnál lévő dolgozók nem igazán tudtak a helyzettel mit csinálni. Először közölték, hogy utalás lesz, mert a telefonos ügyfélszolgálaton így rögzítették. Mondtam, hogy de készpénzzel lett kifizetve a mosógép, ezért kp jár vissza. Majd előadták, hogy a teljes összeget nem tudják visszaadni, mert a kiterjesztett garancia nem hozzájuk tartozik, visszaadják a mosógép árát, ami 70.000 Ft, de a 7000 Ft-os kiterjesztett garancia összeg miatt a biztosítóhoz kell fordulni. Ekkor közölve lett, hogy ez nem így működik, ha az ember 77.000 Ft-ért vesz mosógépet és él a 14 napos elállással és az üzlet hibátlannak, sérülésmentesnek vélte a mosógépet, vagyis a teljes összeg visszajár, akkor az vissza is jár. Na ekkor elkezdtek matekozni, hogy még a 70.000 Ft sem fog visszajárni, mert áfa ide és áfa oda, kedvezmény ide és oda, valahogy a 70.000 Ft sem jön ki, hanem 64.000, 58.000, 56.000 Ft.

Itt szakadt el a cérna, hívtam feleségemet, izzítsa a HÍRTV-s riportert, aki megadta telefonszámát, hogy esetleg megjelenhet az ügy a Panaszkönyv című műsorban. Mindezt elég hangosan, hogy hallja mindenki. Közben 3 eladó lett feltartva, ugyanis közöltem, hogy én innen addig nem megyek el az üzletből, de még pulttól sem, amíg nem adják vissza a pénzt. Elég hamar 5-8 méteres sor jött össze. Aki beállt mögém, közöltem, hogy jobb lesz ha másik sorba áll, mert itt bizony olyan ügy van folyamatban, ami estig is eltarthat. De a másik sorok már ahogyan írtam 5-8 méteresre duzzadtak.

Eltűntek az vevőpultosok, én meg hívtam az Euronics telefonos ügyfélszolgálatát, és érdeklődtem, ha hibátlan a visszahozott mosógép, akkor törvény szerint vissza kell-e adni a teljes árat. A válasz nem volt kérdéses részemről, ahogy a törvény is fogalmaz, de meglepett a telefonos kisasszony, közölte, hogy szerinte igen, de... Ekkor megjelent egy körszakállas emberke (üzletvezető) a három vevőpultossal és közölte, hogy természetesen a teljes összeg a 77.000 Ft visszajár. Elnézést kért, és mint kiderült ott szorult homok a gépezetbe, hogy a mosógép a neten lett rendelve, úgynevezett "netes", webáruházas
számlát állítottak ki (mondjuk egy webáruház milyet állítson ki?), és ilyet még nem láttak a vevőpultosok, pontosabban, nem tudták a folyamatot, hogy a "netes" számlával "hogyan kell dolgozni". Ők is elnézést kértek.

Pénz vissza, üzletből ki.

Üdv.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cmx85s 2017.11.28. 11:17:53

Magyraul meg lehetne tanulva, kedves posztoló. Amúgy gratula, sikerült kiverni belőlük a pénzt.

milyen nőazilyen 2017.11.28. 11:24:08

Azért engem érdekelne, hogy mi miatt nem felelt meg a mosógép.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.11.28. 11:42:03

@milyen nőazilyen: ott vették észre, hogy előltöltős és nem tudnak lehajolni, hogy beletegyék a ruhákat.

.Manyecska 2017.11.28. 11:44:12

@onlajnok: melyiken jobb a szex komolyan kérdem...?? kipróbálnám.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.11.28. 11:45:16

@stakeholder Manyecs: ha ez is szempont én mindenképp elöltöltőset vennék, abból akkor is ki lehet teregetni, ha éppen szexelnek rajta.

.Manyecska 2017.11.28. 11:48:49

@onlajnok: én is megnéztem nekem felültöltősnek tűnik, pont.:) de biztos amit mondasz, az a megoldás..márhogy nem tudnak lehajolni a ruháért. stb. másik témától meg nyúlik az agyam mintha kötelező lenne rajta..:D

milyen nőazilyen 2017.11.28. 11:51:05

@Fausto(tm): Nem baj, engem érdekelne :D
@stakeholder Manyecs: Hajdú energomat, centrifugázás, még férfi se kell ;)
@onlajnok: Ez is egy lehetséges verzió, ákár...

Nick-son 2017.11.28. 12:02:22

@Fausto(tm): annak sincs semmi köze a sztorihoz, hogy a vevő beteg és idős mert az elállási jog gyakorlásában nincsenek betegségek és életkor definiálva.

Viszont ha ezt a körülményt a posztoló bedobta - hogy az olvasó közönség ennek tudatában ítélje meg a történetet és a másik fél hozzáállását - akkor azt is bedobhatta volna mi volt az a hatalmas gond amiért ennyit szivatták magukat.

Csak mert ha én idős vagyok és beteg és tudom is magamról, mindemellett azt is, hogy a mosógép a lehető legnehezebb háztartási gép egy átlagos háztartásban akkor nem csinálom meg azt, hogy megveszem kivitetem, biztosítást kötök rá mert azért mert és utána visszaküldöm csak mert csak aztán idegesítem magam, mert enyhén szólva az se igazán tesz jót az egészségnek.

Kondom Keselyű 2017.11.28. 12:38:43

szepen el lett modoroskodva. egyebkent igaza volt a karosultnak

Tudod Te azt jól! 2017.11.28. 12:40:29

Ó én édes magyar tanaram, Petróné!!
Mindig mondta az ilyen germanizmusoknál:
És a macska meg fel lett mászva a fára mi?!?
Régi szép idők! (sóhaj szmájli)

FDToth 2017.11.28. 12:44:44

nekem is volt hasonló, eleinte szórakoztak, utána visszafizették a vételárat, de én írtam az NFH-nak, akik 150 rugóra büntették az adott céget (tízpróba), annak ellenére, hogy visszakaptam, de ennek a folyamata rengeteget időveszteséggel, és idegeskedéssel járt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.11.28. 13:07:30

Az a baj, hogy hiába van igaza, az, hogy a szenvedését csak szenvedő szerkezetben tudta magából kiírni, bazi idegesítővé teszi a posztert.

Jake Peralta 2017.11.28. 14:08:39

őő.. meddig tartott volna bemmeni egy boltba, megnézni, hogy tettszik-e, és ha minden okés akkor megrendelni?

Amúgy lehet én tudom rosszul, de a kiterjesztett gari ára sztem nem járt volna vissza.

Erőlködj csak 2017.11.28. 14:17:17

Nagyon unszimpatikus a poszter.

rarabel 2017.11.28. 14:41:23

Azzal, hogy a P(r)oszt Air befáradás tárgyát képezte személyes megjelenés foganatosítása útján, a részéről kitűzött cél elérése került végrehajtásra, és a kérdéskör komplex megoldás útján került megnyugtatásra.

Crazy 1zenkáttű 2017.11.28. 15:54:34

@stakeholder Manyecs: az elultoltost azt a magamfajtanak talaltak ki.

Vagyis, a torpeknek lett kifelé találva volt.

Kondom Keselyű 2017.11.28. 16:33:46

@Erőlködj csak:
nekem nagyon antipatikus ez a szo

Attila F 2017.11.28. 16:41:05

@Csokis: frappánsan összefoglaltad, abszolút egyetértek.

gkc 2017.11.28. 17:58:12

Nagyon hasonló eset történt meg velem az euronicsban. Személyes vásárlás volt, de hiányos volt a készülék. Visszavittem, és hosszas veszekedős, emelt hangú ügymenet után sikerült csak visszaszerezni a pénzt. Utalványt akartak adni, amit megértek, hogy be lehet próbálni, de ha valaki kimondja, hogy a pénzt kérem vissza, akkor azonnal azt kéne tenni. Nem értem miért jó ez nekik. Azt sem, hogy mit nem lehet azon érteni, hogy ügyfélszogálati munkát nem lehet bármi rosszindulatú, farkasok nevelte suttyóra bízni.

KaTe 2017.11.28. 18:57:56

Ha már a posztoló HÍR TV-t meg PANASZKÖNYVET emlegetett, nem lett volna ésszerű mondjuk kezdésképp beleírnia abba valamit? Megspórolhatott volna egy csomó telefonálást.

@Jake Peralta: Euronicsba, személyesen? Még csak az hiányzik, hogy a levakarhatatlan eladók zaklassanak nézelődés közben!

Terézágyú 2017.11.29. 08:00:01

@gkc:
"ügyfélszogálati munkát nem lehet bármi rosszindulatú, farkasok nevelte suttyóra bízni. "

Mármint egy átlagos magyar emberre? hát igen...

Terézágyú 2017.11.29. 08:01:46

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
"@Jake Peralta: te lemész, kinézed. Ők meg nem. Semmi közöd hozzá"

Jaaaa, akkor az egész ügyéhez sincs közünk. Minek osztotta meg a pószter?

Willkommenskultur 2017.11.29. 09:49:12

Nincs indoklas nelkuli 14 napos elallasi jog. Sose volt.

Veszel vmit, kicsomagolod, nem tetszik, visszakuldod csinaljon vele vmit a kereskedo? Normalis vagy? Adjon el neked vmit akinek 6annya van.

halaloszto 2017.11.29. 10:28:34

odamész, és elárulod a paragrafus számát, ami szerint neked visszajár. egyrészt a jogszabállyal nehezebb vitatkozni mint veled, másrészt egyből látják hogy készültél, és nem próbálkoznak.

halaloszto 2017.11.29. 10:29:39

@Willkommenskultur: jobb ha tudod hogy van. jelen nem levő felek között kötött szerződés esetén. pl webáruház.

mt-03 2017.11.29. 11:10:15

ez olvashatatlan, aki igy tudja csak megfogalmazni a gondalatait az megerdemli hogy meg legyen szenvedtetve...

Joke20 2017.11.29. 11:17:37

@Willkommenskultur: még akkor is van 14 napos indoklás nélküli elállási jogod ha webáruházban rendelsz,de személyesen a boltban veszed át a terméket

Medgar 2017.11.29. 11:36:50

@Willkommenskultur:
Mi az az elállási jog?
Az elállási jog azt jelenti, hogy az interneten (távollevők között) megkötött szerződéstől jogszabályi felhatalmazás alapján egyoldalúan visszaléphetünk és a termék visszaküldése esetén követelhetjük a kereskedőtől az általunk kifizetett összeg visszatérítését. Az elállási jog kompenzálja azt, hogy a vásárlás előtt nem volt lehetőségünk a termék megvizsgálására, kipróbálására, illetve üzembe helyezésére.

Milyen időtartamon belül gyakorolhatjuk elállási jogunkat?
A termék átvételétől és a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés megkötésétől számított 14 napon (naptári nap!) belül élhetünk elállási jogunkkal. Az általános szabályok szerint a határidőbe a termék átvételének, illetve szolgáltatás esetén a szerződéskötés napja nem számít bele.

fogyasztovedelem.kormany.hu/node/2709#Meggondolhatjuk magunkat és visszaléphetünk a vásárlástól az interneten rendelt termék átvétele után?

KaTe 2017.11.29. 12:14:33

@Medgar: Azért ez érdekes. Egy mosógépet hogy helyezel üzembe, illetve próbálod ki úgy, hogy nem veszed használtba? Lefuttatsz rajta egy normál programot, hogy meggyőződj a mosási hatékonyságáról? Mivel az már használatbavételnek számít, így már nincs 14 napos elállás. Egy mosógépen mi olyan paraméter lehet, amiről a vásárló nem tudott a leírásból meggyőződni, viszont még a használatbavétel előtt kiderülhet?!

Terézágyú 2017.11.29. 12:39:18

@KaTe:
"Mivel az már használatbavételnek számít, így már nincs 14 napos elállás."

A használatbavétel nem akadályozza az elállást. Legalábbis a minapi lombszívós esetnél sem ez volt a gond, illetve ismerjük ugye a sztorit, hogy a 14 nap alatt a vevő azért felvett a megvett kamerával egy komplett lagzit, de aztán visszaküldte, hogy eláll a vásárlástól...

Joke20 2017.11.29. 12:47:34

Teljesen félreértelmezed a jogszabályt.Az euronicsban se állsz neki mosni mielőtt megveszed a mosógépet,vagy az OBI mellett levő telken se nyírod le a füvet mielőtt megveszed a fűnyírót,a Hervisben vásárolni kívánt cipőben nem futod körbe a plázát mielőtt megveszed stb.Ez a jogszabály azért van mert nem látod a terméket vásárlás előtt,úgy kell ellenőrizned mintha a boltban vásárolnád a terméket,ellenőrzöd hogy azt kaptad egyáltalán amit rendeltél,megvannak-e az alkatrészek,működik-e,ép a termék stb.Mivel ezt internetes vásárlásnál nem tudod megtenni ezért van a jogszabály.

Skywatcher 2017.11.29. 12:53:45

@KaTe: Ez engem is érdekel, mert pont nemrég rendeltem egy telefont, és a bolt határozottan felhívta a figyelmet, hogy csak és kizárólag bontatlan csomagolás, sértetlen, használatba nem vett termék esetén jár vissza a pénz 14 napon belül.
Tehát kvázi megkapom a dobozt, le van ragasztva ugye mindkét oldalt "szakadós" vignettával. Megcsodálom a dobozt, és azt mondom : hm, én nem is ilyet akartam, köszönöm - ebben az 1 esetben küldhetem vissza.
Ha már kibontom, és kiderül, hogy nem jó a szine, formája, rossz helyen van a hangosító gomb, netán még be is merem kapcsolni, akkor már baxhatom. Na ez vicces, és erre szokták az itt hozzáértő kommentelők írni, hogy a webshop nem írhatja felül a törvényt - azaz irogathat ilyeneket mint fent, de semmit nem ér vele, igenis vissza kell adják 14 napon belül a pénzt, ha rövid használat után kiderül, hogy nekem valamiért nem tetszik a teló kontrasztja.

Joke20 2017.11.29. 13:15:21

@Skywatcher: kibonthatod,kipróbálhatod

KaTe 2017.11.29. 13:23:42

@Skywatcher: A megoldás az "értékcsökkenés" lehet, amit nyilván az eladónak kell bizonyítania, hogy a terméket nem csak kipróbáltad, hanem használatba is vetted (pl. az új villanysütőben készítetted az ebédet, vagy kimostál 2 adag ruhát a mosógéppel)

A csomagolás megbontása viszont semmilyen esetben nem lehet alapja az értékcsökkenésnek, ahogyan az se, hogy a terméket esetleg bekapcsoltad. Laptopnál, mobilnál ráadásul elengedhetetlen, hiszen a termék működéséről (rendeltetésszerű használatra való alkalmasságáról) csak így tudsz meggyőződni. A gond amúgy nem is azzal van szerintem, hogy te bekapcsolod a telefont, esetleg csinálsz vele 2 képet, vagy csak simán megállapítod, hogy nem tetszik a kijelzője, hanem azzal, aki napokon keresztül használja, konkrétan lelakja a készüléket, majd a 14. napon beesik a boltba, hogy ő akkor most kérné vissza a teljes vételárat, miközben a telefon hátlapja már karcos, a kijelző meg tiszta zsír, az illesztéseknél pedig már áll a por.

"Természetesen a 14 napos határidő alatt bármikor elállhatunk a szerződéstől, de a jóhiszeműség és a tisztesség általános követelménye szerint a termék átvételét követően, annak felpróbálása, kipróbálása, megvizsgálása és a rendeltetésszerű használatra való alkalmasságáról történő megbizonyosodás után haladéktalanul döntsünk a termék megtartásáról vagy esetleges visszaküldéséről."

KaTe 2017.11.29. 13:25:28

@Skywatcher: Még valami, míg egy mobiltelefonnál az eredeti állapotot vissza tudod állítani a kipróbálás után, azért egy mosógépnél ez neccesebb, ha csak szét nem szereled darabokra és tisztára/szárazra nem törlöd az összes alkatrészét/szűrőjét/csatlakozóját.

Terézágyú 2017.11.29. 13:29:18

@KaTe:
"a jóhiszeműség és a tisztesség általános követelménye szerint"

:D

Igen, a jóhiszeműség és a tisztesség tényleg általános követelmény... :)

Skywatcher 2017.11.29. 13:33:43

@KaTe: Értem, köszi. Tehát elméletben van jogom, gyakorlatban sokmindentől függ. Én inkább mindig abban bízok, hogy nem kerül rá sor :)

Terézágyú 2017.11.29. 13:38:02

@Skywatcher:
"Tehát elméletben van jogom, gyakorlatban sokmindentől függ"

Persze, mit csodálkozol, ebben az országban a legtöbb szabály/törvény ilyen.

KaTe 2017.11.29. 14:11:02

@Terézágyú: Pedig a kereskedelemnél (is) szükségeltetik a kölcsönös bizalom, tisztesség, tehát a kereskedő jóhiszeműen feltételezi, hogy a vevő nem azért vásárol tőle tévét, hogy 14 napon belül biztosan elálljon, majd rendeljen egy másikat újabb 14 napi használatra, ahogyan a vásárló se azt feltételezi, hogy a kereskedő tévé helyett 2 darab téglát küld a csomagban.

@Skywatcher: Gyakorlatban is van jogod, de ha a kereskedő megtagadja az elállást, akkor mehet a fenyegetőzés, békéltetés, végül a bíróság, ahol nagy valószínűséggel igazat is adnak neked. Ez persze pénz és időigényes, mellesleg nem mindenkinek van hozzá megfelelő idegrendszere. Szóval ha egy bolt ilyen kikötéseket támaszt, szerintem érdemes elkerülni őket.

Terézágyú 2017.11.29. 14:18:21

@KaTe:
"Pedig a kereskedelemnél (is) szükségeltetik a kölcsönös bizalom, tisztesség"

Bezony :)

"tehát a kereskedő jóhiszeműen feltételezi, hogy a vevő nem azért vásárol tőle tévét, hogy 14 napon belül biztosan elálljon, majd rendeljen egy másikat újabb 14 napi használatra, ahogyan a vásárló se azt feltételezi, hogy a kereskedő tévé helyett 2 darab téglát küld a csomagban."

Pontosabban: maga a vevő legyen jóhiszemű, és valóban akarja is megvenni azt a terméket, és ne csak használni akarja rosszhiszeműen, egy hétig, hogy aztán visszaküldhesse :)

Terézágyú 2017.11.29. 14:21:48

@KaTe:
"Gyakorlatban is van jogod, de ha a kereskedő megtagadja az elállást"

Merthogy azt tapasztalja, hogy valójában nem kipróbálták, hanem erőteljesen használták is a készüléket, amit most visszaküldenek...ugyebár.

Egyébként, ahogy ezt valaki megjegyezte korábban, az ilyen kibontott cuccokat már eleve értékcsökkentettként lehetne csak eladni, még ha az eladó cég újracsomagolja, akkor is...

Demszki Gabor 2017.11.29. 15:52:24

Na ilyen is csak ebben a szemet naci orbanrezsimben fodulhat elo.
Regebben a KERAVIL barmit azonnal problemamentessen cserelt, de aztan jott a fasiszta Orban es mindent tonkretett. Visszakene allitani azokat idoket, es behivni annyi arabot amennyit csak lehet.

Tony Almeida 2017.11.30. 08:04:09

Nem látom a terhes kismama és a síró kisgyerek szálat. Bár a beteg idős emberek sztori sem rossz.

Kövecses Zoltán 2017.11.30. 08:46:42

Ha nem is hasonló történet, de nekem is van... Online webáruházból rendeltem hűtőt, aminek 3 hónap után elrepedt a hátfala. Hívom a szervizt, központ. Hívom a központot... első kérdés... a hátfal törött el? Mondom, ja. Küldenek egy héten belül embert. Szerviz ki, hűtő el, 2 hét múlva csereutalvány postán. Beszéltem a webáruházzal... nekik semmi kapcsolatuk nincs a gyártóval... ha van csereutalvány, utána rendelnek másik hűtőt + kiszállítás. Ez cirka egy hónap testvérek között. Ezt értem, de két gyerek mellett nemigen tudom nyáron kibekkelni ezt a z időt, úgyhogy gyorsan vettem egy hűtőt - pont a Euronicsban :-D Csereutalvány megjött, beszkennelem számlával, jótállási jeggyel, küldöm az online boltnak. Írják vissza, hogy ok, írjam alá a csereutalványon, hogy átvettem a teljes összeget és az eredeti példányt az eredeti számlával és jótállással postázzam. Mondom, hogy nem, mert ezek ha elvesznek, akkor nem kapok pénzt, meg hát hogy írjam alá, hogy átvettem... és ha utána nem utalnak, ott a bizonyíték nálunk, hogy aláírtam. Írják, hogy a sok "bunkó" fogyasztó miatt ők nem reszkíroznak, ha kölcsönös a bizalmatlanság, akkor utazzak le hozzájuk és kifizetnek kpben ... Jó vicc. Amikor hozták majdnem kiny*lták a seggem, amikor fizetni kell, autózzak el a 70 ezerből 20-at. Írok NFH-nak, hogy ez milyen eljárás, hogy előre írjak alá mindent, aztán postázzam. A válasz. Ez 'A vitás kérdés intézésére jogszabályi rendelkezés nincs.' Na szép. Szabi nincs, a papír három hónapig jó. Két hónappal később melóügyben arra jártam. Berobogok, mutatom a papírokat. Az ügyfélszolgálatos nő próbált kedves lenni, mindent előkészített, aztán jön a helyi góré, kihúz egy fiókot és 5000esekben odarak az asztalra 60 ezret. Már számoláskor láttam, hogy nem annyi, ezért hozzá sem nyúltam. Mondom neki, ez mi? 70 volt a hűtő. Erre még odavág két 5000-t. Bejövet ő nem köszönt, kifele én is csak a nőnek. Háromszor vettem ebből az online boltból műszaki cikket. Először, utoljára és soha többet.

temprasordog 2017.11.30. 10:35:25

@Erőlködj csak: Nekem meg ez a szó. Szimpátia és antipátia van.
süti beállítások módosítása