Tékozló Homár

Misztikus együttállások: lehet, hogy a céges postafiók miatt nem jön értesítés a recepcióra rendelt csomagodról

2017.12.19. 10:36 | Homár Hilda | komment

funny-animal-wallpapers-picture-is-cool-wallpapers_1.jpg

Szegény Magyar Posta évek óta fuldoklik a feladatok tengerében, és szürreálisabbnál is abszurdabb megoldásokkal próbál fejet kitartva megfelelni az elvárásoknak. A linken idézett szolgáltatáskorlátozások sorába csont nélkül illeszkedik a Jenő által leírt jelenség is, vagyis, hogy a trükkösen a munkahelyi recepcióra rendel csomag bizony mondom néktek, lehet, hogy nem jön meg, ha a cégnek van postafiókja. Lehet, hogy már későn derül ki, de csomagrendelés és ünnepi dömping lesz jövőre is, szóval jó tudni.

Tisztelt Homár! 

Próbálom rövidre fogni mert gondolom nem én vagyok az egyetlen akit a Posta körüli anomáliák levélírásra késztettek.

Ahogy szinte mindenki más, én is rendelek ezt-azt Kínából (Ali és társai). Ezen rendelések egy részét a Kínai shopok emberei ugye az ismert műanyag zacskós csomagban adják fel. Nos ez, mint megtudtam a napokban, levélnek számítanak amit a Magyar Posta szakemberei (inkább) önhatalmúlag bírálnak el, hogy szállításra alkalmasak-e, vagy nem (van egy mérethatár ami felett nem hozzák ki, de ahogy néztem, ha ez egy levélpapírnál nagyobb, akkor könnyen megtörténhet, hogy nem kapja meg a postásától)

Nos, a legutóbbi rendelésem is egy ilyen csomag volt. Három sapka volt benne, amit egy levegős borítékba tettek Kínában. Józan paraszti ésszel azt gondolnám, hogy a pár grammos, de egy sima borítéknál 2-3 centivel vastagabb levél még talán átcsusszanhat ezen az érdekes belső 'policyn', de sajnos ez, ebben a történetben nem jött össze. Ilyenkor ugye mit vár az ember? Egy értesítőt, hogy levele érkezett és itt vagy ott veheti át.

Nos, az én problémám valójában itt kezdődik, mivel a postás, Budapest belvárosában nem hagy értesítőt sem (legalábbis nekem). Ugye így az a szomorú helyzet áll elő, hogy a csomagom megjön, arról a Posta tud és mivel nem veszem át, egy x nap után visszaküldik a feladónak. Ugyanez történt most is: annyi különbséggel, hogy volt tracking code-om így kaptam értesítőt arról is, hogy mit csinál vele a Magyar Posta. Megjött, hogy a csomag kézbesítése nem sikerült, de értesítő sehol.

És akkor egy gyors magyarázat: a cím ahova rendelem, a munkahelyem. Az épületben más irodák is vannak , de portaszolgálat nincs. Az utcacím három lépcsőházat takar, cca. 50-60 helységgel. A címen a cég neve szerepel és nem az én nevem.

Természetesen elmentem a Postára, ahova előtte az ügyfél szolgálatos mondta és ott is volt a csomag. Abba már bele sem megyek, hogy több mint fél óra volt ennek a csomagnak a megtalálása miközben elég morcos fejjel nézett rám mindenki (ráadásul nem is az ügyféltérben, hanem valami elzárt hátsó helyiségben kellett kajtatni a csomag után). Szóval a csomag meglett, én pedig gondoltam panaszt teszek a Postánál mert ez már nem az első ilyen szituáció volt. Ha van tracking code akkor nagyjából tudom mikor kell érte menni, de volt olyan csomag is amit már visszaküldtek mire megtudtam, hogy nem hozzák ki. 

Ügyfélszolgálat, telefon, gondoltam így kezdem a panasztételt. A telefonos hölgy elmondta, hogy tavasz óta tényleg nem viszik ki az olyan csomagokat 'amiket nem akar a postás felvenni'. Értesítőt pedig valószínűleg azért nem kapok mert rajta van a cég neve a címzésen(!).

Itt már nem bírtam szegénnyel és egyszerűen muszáj volt kiröhögnöm.. Elmondtam, hogy a cég nevét azért írom fel mert különben nem találna meg, mivel nem az én nevem fog szerepelni a kaputelefonon és az iroda ajtón sem. Az iroda ajtónak pedig nincs számozása (sőt, még a lépcsőháznak sincs). Tehát a cégnév kizáró (is lehet) az értesítő hagyásánál, ha annak a cégnek van postafiókja is!

Nálam ez az egyszerű összefüggés vágta ki végleg a biztosítékot, főleg azért mert szerintem prózaibb dolog történik a csomagfelvételnél. A körzet postása dönt mit visz ki és mit nem, a többit pedig adminisztrálják szállíthatatlan csomagként. Értesítőt meg szimplán lustaságból/alulfizetettségből nem írnak (de ez lehet csak az én összeesküvés elméletem). Mindenesetre felvették a panaszom, harminc nap múlva pedig mindenre fény derül.

Én pedig rendelek a postafiókunkra. 

Üdv

Jenő

UPDATE

A poszt kapcsán küldtünk kérdéseket a Postának, a válaszig az alábbi kiegészítés megjelentetését kérték tőlünk:

Tisztelt Szerkesztőség!

A mai nap folyamán két, a Magyar Posta szolgáltatásaival elégedetlen ügyfél levelét kitették. Az alábbi esetben

http://homar.blog.hu/2017/12/19/misztikus_egyuttallasok_lehet_hogy_a_ceges_postafiok_miatt_nem_jon_ertesites_a_recepciora_rendelt_cs

azzal a megjegyzéssel élnénk, hogy arról bizonyára Önök is hallottak, hogy a 81/2017. áprilisi kormányrendelet szerint a Posta a 324×229×24 mm-nél nagyobb, közönséges küldemények címre kézbesítését mellőzheti, a postás ebben az esetben egy értesítőt dob a levélszekrénybe, hogy a küldemény mikor és hol vehető át.

A jogszabályi rendelkezést az indokolta, hogy a külföldről (főleg Távol-Keletről) érkező küldemények nagy része nem csomagként, hanem közönséges postai levélként érkezik (jellemzően ingyenes szállítási költség mellett), amelyet szabály szerint a levélszekrénybe kell bedobni a postásnak. Ugyanakkor ezek az árutartalmú küldemények sok esetben egyszerűen nem férnek bele a levélszekrények bedobó nyílásába, sőt gyakori, hogy a postás táskájába sem fér bele. Amennyiben ezeket a külföldről érkező termékeket csomagként rendeli meg az ügyfél, úgy azt továbbra is háznál kézbesíti a Magyar Posta, ám ennek a díja magasabb.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2017.12.19. 10:58:41

"a cím ahova rendelem, a munkahelyem. Az épületben más irodák is vannak , de portaszolgálat nincs. Az utcacím három lépcsőházat takar, cca. 50-60 helységgel. A címen a cég neve szerepel és nem az én nevem.
... nem az én nevem fog szerepelni a kaputelefonon és az iroda ajtón sem. Az iroda ajtónak pedig nincs számozása (sőt, még a lépcsőháznak sincs). "

Nem azért, hogy védjem a kritikán aluli postai szolgáltatást, de ... te mit szólnál, ha egy ilyen helyre kéne menned, hogy három különböző lépcsőház, 60 hely[i]ség, (ugyanennyi cég?), se számozás, semmi...

Egyébként pár éve itt már leszögezte valaki, hogy a posta igazából nem névre, hanem PONTOS CÍMRE szállít(ana). Hiába az a címzett, hogy KOVÁCS, ha van 30 lakás, akkor nem fogja végigböngészni a postaládákra ragasztott/átragasztott cetliket, hogy melyiken szerepel Kovács, hanem azt várja, hogy a címzésen (és természetesen a postaládákon is), az szerepel, hogy "2. emelet 6", és eszerint dobja be...

Tudod Te azt jól! 2017.12.19. 10:58:49

Nem kell Kínából rendelneditthoni méregdrága postai 'szolgáltatás' a postán maradó csomag. Amiért ugye be kéne menni a postára, hogy ne terheljük a kézbesítőket. Igen ám, de a M.Cs. és Kir. Postahivatal nem szól, hogy csomagod van menj érte, te balek. Nem, sem értesítò, sem sms, sem email aküldeménykereső a ragszám alapján nem találja. Marad a kristálygömb.
Mikor szóvá tettem ezt a postán, kistányérnyi szemekkel néztek rám: miért értesítenének? Hiszen a csomagon nincs is rajta az emilcímem, a telefonszámom, vagy a lakcímem. Értesítsen a feladó! Ahha. Ez így nagyon elegáns.
És ezért pénzt kérnek.
(Zene: Money for nothing)

Dezsike 2017.12.19. 11:08:18

Én nem szoktam szarozni cég címére rendeléssel, mehet minden az otthonira. Bár senki sincs otthon, hogy átvegye, a postással (és a GLS futárral is) megbeszéltük, hogy amit nem kell aláírni, azt simán csúsztassa be a kerítés alatt. Amit meg alá kell írni ki se hozza, csak az értesítőt. Ennyire egyszerű a dolog.

Darth Revan 2017.12.19. 11:17:48

En is a ceg cimere szoktam rendelni, de a sajat nevemre c/o cégnév.
igy a recepcios tudja, hogy a csomag az enyem es senki nem nyitja ki, hogy mi van benne, mert nem tudjak, hogy kinek johetett.

lakit 2017.12.19. 11:42:39

Nálam 12 évig hibátlanul működött a kézbesítés a munkahelyi címre. Recepció van, de a postás mindig megkeresett,mert tudta, hogy kap jattot. Aztán másfél éve már nem adták ki neki a csomagot, hanem a hivatali postába tették és a saját hivatali kézbesítőnk hozta. Fél éve viszont megjelent nálam is a fenti probléma. A nyomkövetésbe rögzítik, hogy "sikertelen kézbesítés, címzett elköltözött", de szerencsére eddig mindig sikerült időben beérnem értük, a nyomkövetésnek hála. Nálam csak a vállukat vonogatták a problémára, válasz semmi.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.12.19. 11:56:37

Én karácsony előtt szoktam adni 2000 Ft-ot a postásunknak, illetve ha épp otthon vagyok, akkor időjárástól függően megkínálom egy forró teával, vagy egy hideg málnaszörppel. És láss csodát, egész évben megjönnek a csomagjaim. Ha akkorák, hogy mégsem, akkor meg be van dobva az értesítő. Vagy becsönget a földszinti nyugdíjas házaspárhoz, és beadja oda, de ilyenkor ha legközelebb találkozunk, rákérdez, hogy megkaptam/átvettem-e? Szóval igenis létezik emelt szintű postai szolgáltatás emberi áron. :-)

.Manyecska 2017.12.19. 11:56:55

És most nincs rajta sapka?? Múltkor valami barom fűszoknyákat rendelt postás vitte ki. barmok.

.Manyecska 2017.12.19. 11:58:42

@Csokis: én nyáron kinyitottam egy kis nyári ruhában frissen mosott hajjal stb. mondom ne hari kérdeznék valamit- küldemény- de bakker azóta még a szomszéd csomagját is ide küldi ki érti ezt??? :D A legjobb a pár síléc volt. Hát nem vettem át. /nem nyáron/

FDToth 2017.12.19. 12:25:00

Uyganez volt januarban: rendeltem szolveniabol, ceges cimzes, es ne jon a csomag. Neztem trecjonget es latom, visszaforditottak, kozben semmilye; ertesites nem jott...
Es a legjobb: 3 kuldemenynel kertem az e-ertesitest. Nem hittem el amikor rggel 6-kor 3 smst kaptam h a feladtak a cimemre 3 levelet es meg fogom kapni nemsokara, nincs koltsege. Nekem kukdtek el azt h megkapom azt amit en adtam fel masnak. Mondjuk az tuti h visszafizettetem veluk a dijat, mert amit ezek muvelnek.. ott a gls pl, 1 munkanap alatt ott a csomag, level, az alkalmazas ertesit, rszektes, jol kovetkehto. A postae meg hiaba allitom be, sosme ertesit es van h mknidg ugyanazt kuldik.
Ja meg a magyar posta anyit ir h 8-17 kozott MEGRPOBALJAK kezbesiteni... es ha kerdeze h kb mikor, nem tudjak, varjak,,.
A postat reg meg kellene szuntetni iyen fomajaban, hazsnavehetetlen

vizsla_barat 2017.12.19. 12:57:01

Fejlettebb országban simán ott hagyjak a csomit az ajtó előtt és este ott is lesz. Pintyo rendet rájött mi?

Konyvtaroslany 2017.12.19. 13:00:26

ALERT!

Én ez a sztorit már novemberben megírtam:

logisztika.blog.hu/2017/11/13/csomagkuldes_ettol_megy_falnak_a_futarod?full_commentlist=1#comments

Ha van a cégednek postafiókja, hiába rendeled utca-házszám a recepcióra, a posta valszeg emberhiány miatt szarik kivinni. Csak akkor volt baj, amikor a diákmunkás főiskolás lányt kiküldtük a postára, azt hittük el tud hozni néhány levélkét, aztán a postán kitettek neki egy bojlerméretű pakkot, hogy ez is a tiétek, vigyed. Na az a csomag volt utca-házszámra címezve.

Fel vagyok háborodva, az égnak álló hajszálaimon sétálok, mert nem azért lett kifizetve a portó, hogy utána a címzett hozza el!

Terézágyú 2017.12.19. 13:01:01

@vizsla_barat:
Fejlettebb országokban az emberek használják az ékezetes karaktereket...

Nouby 2017.12.19. 13:40:19

@Csokis: Nem te csinálod jól hanem a postás. Szívességként tálalja a munkáját amiért egyébként is te fizeted és jópofizol is.

vizsla_barat 2017.12.19. 13:48:26

@Terézágyú: az apple nem jutott meg el a magyar nyelv szellemi szintjere, a windows-rol ne is beszeljunk.

Im just here for the comments 2017.12.19. 13:49:42

Tavasz óta szokás, hogy a nagyobb csomagokhoz megírják bent a postán előre az értesítőt, nem is hozzák ki, szóval a múltkori rejtett kamerás retekes videón rettentő jót röhögtem: feltártak egy jelenséget így december elején/közepén, amit fél éve gyakorol a posta :D Kellemetlen ugyan sorba állni délutánonként a tömegben, de valahol teljesen igazuk van, nincs az a postástáska, amibe beleférne az a rengeteg csomag, amit az emberek rendelnek.

Az értesítő hiánya viszont legalább fura. Max rendelje otthonra, ne a céghez, ha úgysem hozzák ki, akkor tök mindegy.

Nick-son 2017.12.19. 13:55:58

Most nem azért, hogy a postát védjem, de ha van 3 lépcsőház 50-60 helységgel (ki tudja hány himi-humi nevenincs kft bejegyezve) akkor ott irdatlan sok okos ember össze van gyűjtve egy kupacra, esetleg érdemes lenne összehozni egy kisebb konzultációt, amelynek keretében megszámozzátok azokat a nyomorult lépcsőházakat, aztán az irodákat is. Bónuszként lépcsőházanként egy információs tábla melyik kft hányas irodában van... Egyszer próbáljatok meg fogás nélküli 20 kilós pakkokkal végigcaplatni három lépcsőházat és megtudjátok mért praktikus ez.

Persze a posta olyan amilyen, ezen nincs mit szépíteni.

@Csokis: én is meg szoktam kínálni az évszaknak megfelelő itallal a postásokat - nyáron forró teával, télen jégkristállyal - az ördög tudja miért, de tőlem soha nem fogadják el :)

Terézágyú 2017.12.19. 14:28:24

@Nick-son:
"én is meg szoktam kínálni az évszaknak megfelelő itallal a postásokat - nyáron forró teával"

Nevetni fogsz, állítólag nem hülyeség nyáron se a forró tea, mert túl hideg italok hűtenek ugyan, de szinte rögtön ki is verejtékezi az ember azt a pohárnyi italt... míg a forró teánál nem verejtékezik, tehát benne marad a folyadék :)

MrZed001 2017.12.19. 14:49:45

Drága posta nekem ma dobott be egyszerre 9 levelet. Volt, amit dec. 2-án adtak fel, azaz 17 napig utazott (vagy 16 napig ült rajta a helyi posta).
A postást meg hiába itatnám teával, pálinkával, amikor 1 hónap alatt is van hogy 3 különböző kézbesítő van.

Nick-son 2017.12.19. 15:55:11

@Terézágyú: ja én is hallottam ilyet, nálam nem működik, amúgy biztos így van, mert sokan mondják.

Tehetséges ugandai buzi 2017.12.19. 16:18:13

@Nick-son: Ismered a híres falfirkát, hogy egyél tehénszart, mert százezermilliárd légy nem tévedhet?

:-D

Nick-son 2017.12.19. 16:23:59

@Tehetséges ugandai buzi: sok féle falfirkát ismerek és mindet be is tartom.

Terézágyú 2017.12.20. 07:28:09

@Tehetséges ugandai buzi:
"Ismered a híres falfirkát, hogy egyél tehénszart, mert százezermilliárd légy nem tévedhet?"

Ha te magad is légy vagy, akkor bizony ez egy igaz mondás.
Ha meg nem vagy légy, akkor ne foglalkozz ilyen baromsággal.

A "forró italok ivása melegben"-vélemény embereknek szól - ha te is ember vagy gondolkodj el rajta, próbáld ki. De ne hozd fel a legyek példáját.

Tehetséges ugandai buzi 2017.12.20. 10:13:27

@Terézágyú: Jajj, már! Legyél egy kicsit lazább! Képes lennél betiltani a graffitis könyvet?

:-D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.12.20. 11:22:52

@Nouby: Szerintem meg a kávé-tea-szörp teljesen rendben van. Én is szeretem, ha megkérdezi tőlem az ügyfél, amikor kimegyek hozzá, akkor is, ha nem kérek. Lehet mindig, mindent üzleti alapon csinálni (bemegy-rendel-fizet-eszik-kijön), de az a mekdonálc világ. Én a személyesebb dolgokban jobban hiszek, talán mert idősebb vagyok.
A "kap évente 2000 Ft-ot" tényleg nincs rendben, csakhogy a posttai fizetések olyan szarok, hogy ha ez sincs, akkor mindenki elhúzna onnan, én meg ló...t se kapnék, kitörölhetném a seggem a kétezressel. Olyan ez, mint a para a kórházban. Vagy a magánrendelésen fizetsz, vagy a kórházban, de valahol bele kell tenni azt a pénzt a rendszerbe, különben nem működik. Ott tudsz választani (én spec. a magán rendelést választom, mert tisztább ügy), itt láthatóan nem, mert a futár cégek is éhbéren tartják az embereiket, oszt' néznek, miért van mindenki Londonban.

káposzta 2017.12.20. 13:45:51

Le fogok szokni a futárról és a postáról is, mert mind szar, és ennél csak szarabbak lesznek. A postát ugye nem kell magyarázni, nem hoznak ki semmit, a futár meg a legutóbbi két alkalommal a szomszédnak és az épület aljában a pékségnek adta a csomagomat. Ráadásul a kurva modern futárcégeknél a kurva modern tracking addig működik, amíg be nem ér az országba a csomag, onnantól reggel 8-tól este 5-ig várhatsz, rövid időintervallum, mondhatom.

Foxpost, GLS pont, ilyenekre szoktam rendelni (Pickpack egy fos lett), de sajnos alig van olyan webshop, ami ide szállít. Igaz, Foxposttal is majdnem beszoptam, nem nyílt ki az ajtó, felhívtam a kiírt telefonszámot, kinyitották távolról (de így is ki kellett feszegetnem az ajtót :D).

daito 2017.12.20. 15:48:22

"A jogszabályi rendelkezést az indokolta, hogy a külföldről (főleg Távol-Keletről) érkező küldemények nagy része nem csomagként, hanem közönséges postai levélként érkezik (jellemzően ingyenes szállítási költség mellett), amelyet szabály szerint a levélszekrénybe kell bedobni a postásnak."
Ezt a fajta dumát már többszor hallottam, olvastam, hogy "ingyenes szállítási költség"-re hivatkoznak a kínai rendeléseknél. Imádom, amikor a Posta azon agyal/véleményez, hogy amit rendel a paraszt, azt most milyen szállítási költséggel adják el neki. Azon gondolkozzon el a posta, hogy ha ő egy nemzetközi hálózat része, amiben valamilyen szabály és költségrendszer szerint ő vállalta a munkát/szolgáltatást, azt legyen szíves elvégezni.

Az meg egy másik kérdés, hogy a sima posták leragadtak az 1950-es évekbeli formátumoknál, ebben élenjár a magyar posta is, eközben meg okos és olcsó kínai munkásemberek ezt kihasználják.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.12.21. 21:55:56

Hihetetlen, gusztustalan, sz@r, szemét féreg magyar Posta.
Az egész rohadt bandát be kéne szántani a vérbe, komolyan mondom.
Szerencsére nincs sok dolgom velük, de ennek már a tizedétől is
agyhugykövet kapnék, ha odahaza élnénk.
Már vagy 10 éve is volt olyan hír, hogy pár év és mexűntetik ennek a tetves
bandának a monopóliumát, jön a liberalizáció és beengedik a külföldi cégeket.
Ahha, azóta se változott semmi.
Gyújtsátok fel az egész sz@rkupacot...
Ezért kár egy huncut buznyák vasat is fizetni.
süti beállítások módosítása