Tékozló Homár

Te gyáva senkiházi, féreg, nullakarcsi, levágom a fejed!

2017.10.27. 16:41 | Homár Hilda | 261 komment

70-the-most-awesome-picture-ever-takenjpg.jpeg

Tibor rendelt egy távirányítót, aztán várt. Nem jött meg. Tovább várt. És még mindig várt. Aztán, megpróbált érdeklődni. Amikor ez sem járt sikerrel, (le)értékelt a Facebookon. Innentől aztán végre lett látszatja a próbálkozásainak, nem is akármilyen, köszönhetően a webshop Facebookját elég érdekes szellemben menedzselő social media felelősnek.

A webshop képviselőjének azt az állítását persze nem vonjuk kétségbe, hogy sima bénázás, és nem szándékos csalás áll a sztori mögött, de az tutifix, hogy olyanokat soha nem érdemes mondani, pláne írni egy vevőnek, hogy te gyáva senkiházi, meg beteg idióta, a gyáva féregről, meg a degeneráltról nem beszélve. A nullakarcsi legalább kicsit vicces.

Igaz, a másik oldalról sem fér bele szóban sem, egyszer sem, hogy "kiverem a szart is belőled". Pedig eskü', semmit nem várunk jobban, mint a "sarkára állt vásárlók idejé"-t.

Tisztelt Tékozló Homár!

Történt, hogy szerettem volna vásárolni egy régi tv-hez távirányítót, kerestem a neten és találtam is, egész jó volt a facebookos értékelése 4,5 körül, gondoltam jó lesz ez, hát nagyot hibáztam.

2017.10.07 (szombaton feladtam a rendelést) 

2017.10.09. 9:05 visszaigazolta a cég, azt írták teljesítés az utalás beérkezése után
2017.10.09 sajnos az órát nem jelzi, de  azonnal elindítottam az utalást, a megadottak szerint
2017.10.09 - 2017.10.15 várakozás, ekkor 8:29 perckor írtam egy érdeklődő levelet.

Olvasson tovább!

Kedves Extreme Digital, a sajnálom kevés lesz!

2017.10.27. 10:47 | Homár Hilda | 56 komment

extreme_digital_1_1.jpg

Elég dögös ajánlatnak tűnik az Extreme Digitaltől a jól hangzó árgarancia, ennek köszönhetően ugyanis elvileg, ha változik egy online vásárolt termék ára a vásárlás és a számlakiállítás között, a vevőnek mindenképp a neki kedvezőbbet kell fizetnie. Mondom elvileg. Gyakorlatban ugyanis nem a szállításkor, hanem azonnal kiállítják a számlát, így aztán az egyszeri vásárló kénytelen az árcsökkenés helyett az ügyfélszolgálat sajnálkozásával és együttérzésével beérni. Merthogy szállítani sem sikerült persze a mondott időben.

Tisztelt Tékozló Homár!

Szeretném megosztani az Extreme Digitallal kapcsolatos tapasztalataimat.

Rendeltem tőlük 10.16-án egy háztartási nagygépet utánvéttel. Raktáron volt, kiszállításra 2 munkanapot írtak, erről jött egy visszaigazolás is, 19-én szállítják. Be lehetett jelölni, hogy mikor jöjjön a futár, erre két opciót ajánlottak : "8-16 óráig" vagy "Telefonos értesítést kérek". Utóbbit jelöltem be, bár nem értettem, mi a különbség, hiszen az egyiknél egyszer csak megjelenik a futár és felcsönget, a másiknál pedig felhív, hogy az ajtó előtt van... A lényeg, hogy egy dolog volt biztos és szépen kivehető: a dátum, 2017.10.19., vagyis a mai nap. Ennek megfelelően szabadságot vettem ki.

Tegnap észrevettem, hogy időközben a gép ára a honlapon kb. 6000 Ft-tal csökkent. Örültem, hiszen az Extreme árgaranciát vállal, vagyis hogyha a számla kiállítása előtt csökkenne a termék vételára, akkor azt alacsonyabb áron adják.

Olvasson tovább!

„Bízunk benne, hogy a tények mérlegelésével közelebb jut döntésünk elfogadásához.”

2017.10.26. 10:36 | Homár Hilda | 23 komment

telekom_logo_2013_svg.png

„Bízunk benne, hogy a tények mérlegelésével közelebb jut döntésünk elfogadásához.” - milyen szép, eufémisztikus megfogalmazása ez a coki van, öreg!-nek.

Kedves Tékozló!

Úgy látom, havonta legalább egy, de néha két panasz is érkezik a Nagy Magyar Távközlési Szolgáltatóra, a Magyar Telekomra. Viszont az október még üres, no nem azért, mert hirtelen etikusan kezdtek volna viselkedni a partnereikkel, hanem mert idáig azt hittem, hogy szép szóval el lehet rendezni a dolgunkat. De nem lehet. Úgyhogy megírom.

Alaphelyzet: 2014.04.18-án a cégem egy szervert bérelt a Telekomtól 3 éves hűségidővel, amely az ő géptermükben van elhelyezve. Eltartott jópár hétig, mire minden szolgáltatást nyújtottak is, amit az elején megígértek, de végül rendbe jöttek a dolgok. Olyannyira, hogy 2014.06.06-án béreltem egy újabb szervert, szintén 3 éves hűségidővel. Erről kaptam a keretszerződés mellékleteként egy lapot, amelyen mindkét szerver szerepelt, 3 éves hűségidővel, dátum megjelölése nélkül.

Olvasson tovább!

Vadiúj szolgáltatás a fővárosban: pizza ház elé szállítás!

2017.10.25. 13:20 | Homár Hilda | 124 komment

Árpi valószínűleg valami forgalmas helyen lakik a belvárosban, és nem a főzőcskézés a hobbija, valamint pizzafüggő, vagy legalább is hetente többször muszáj hozzájutnia. Akárhogy is: házhoz rendelt, a futár jött, a pizza viszont csak nem akart az ajtó előtt landolni. Ráadásul 2x is, mint egy rossz viccben.

Üdvözlet!

A minap esett meg velem ez a kis szösszenet. Mint sokan mások, akik nagyvárosban élnek pizzát akartam rendelni. Ki is választottam a rendelést a bevált, fővárosban jelentős hálózattal rendelkező Pizza King pizzéria kínálatából, akinél már elég sok pénzt költöttem az elmúlt években.

A pizza meg is érkezett, ám a kapucsengő helyett a telefonom szólalt meg. A vonal végén a futár arra kért, hogy menjek le a pizzáért mert megbüntetik, ha tilosban parkol. Ha hétköznap napközben történik ilyen még lenne is értelme, csakhogy hétvége, este tíz után voltunk, tehát a bünti esélye igencsak csekély, majdnemhogy nulla. Ő erősködött, hogy ő tudja kit mikor bírságolnak meg, majd némi szóváltás után elhajtott a pizzámmal!

Nem lepett meg túlságosan sem a telefoncsörgés, sem ami után történt, mivel más esetekben is volt már ennél a cégnél ilyen "kényelmes" alkalmazott, akinek derogál lépcsőzni, bár nálunk működő hívólift is van, én pedig tus után, fürdőköpenyben nem akartam lemenni, amit jeleztem is. Volt már hogy lementem, volt hogy felparancsoltam, megfenyegetve, hogy bepanaszolom, de odáig még senki nem merészkedett, hogy egyszerűen lelépjen, mert épp olyan kedve van. Hogy igazságos legyek, ennek a cégnek a futárjainak a többsége eddig is ajtóig hozta a rendelést - máskülönben aligha lettem volna törzsvendége, vagy törzsrendelője -, úgyhogy ha 100 futárból 98 vagy 99 ezt megteszi, akkor most ne találja ki egy-két senkiházi, hogy csuklóztat! 

Olvasson tovább!

Helló-halló, itt az ingyenes a kártyafüggetlenítés!

2017.10.24. 09:32 | Homár Hilda | 73 komment

pp.jpg

Mobilfronton a roamingdíjak eltörlése mellett a nyár másik jó híre az volt, hogy ezentúl a szolgáltatók kötelesek lesznek a hűségidő lejárta után ingyen feloldani a csomagban adott mobilkészülékek zárolását. Olvasónk kicsit elsiette a dolgot, de amint ezt elolvasta, már mehet is kódoltatni!

Tisztelt Cím!

2017. október 11-én bevittem egy kb. 6-7 éves Samsung SGH-L770-es telefont a nyíregyházi Korzóban lévő Telenorhoz, hogy szíveskedjenek kikódolni. Ezt a telefont ajándékba kaptam, valamikor a nászasszonyomé volt. Az ügyintéző úr azt mondta, hogy a függetlenítés 7.400.- Ft-ba kerülne. Én úgy tudtam, hogy a függetlenítés 2017. október 1-től ingyenes, főleg ha a telefonon nincs hűségidő.  Egyébként pedig vigyem be a telefon eredeti dobozát és a jótállási jegyét.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása