Tékozló Homár

Wow not fix it!

2018.03.29. 09:12 | Homár Hilda | komment

dsc_0122.JPG

Erre a szegény telefonra még úgy is nagyon rossz ránézni, hogy egy ismeretlen olvasó megviselt tulajdona. Ahogy terjedtek az okostelefonok és emelkedett az áruk, egyre fontosabbá vált a készülékek védelme. Jöttek is sorra a továbbfejlesztett tokok és képernyővédők, a nép egyszerű gyermeke meg folyton igyekszik valami optimális megoldást találni magának és szeretett telójának a praktikum, az esztétikum és a családi büdzsé szentháromságának feszítésében. Néha aztán mellényúl, de ez még hagyján is. 

 Kedves Homár!

Mindig féltem óvom a telóm, mert mint a legtöbben én is ebben tárolok mindent, munka eszköz, szórakozás, minden egyben. Óvni akartam akkor is amikor 15. kerületi bevásárlóközpontban levő standnál egy fiatal hölgy ajánlott egy folyékony képernyővédőt a Wowfixit. (Nem tudom kiírhatom e a nevét ha nem kérlek töröld.) Éltem a lehetőséggel, a hölgy leszedte róla az üveg fóliát és felkente az általa ajánlott folyadékot.

Alig 1,5 hónap telt el és az én Iphone 6-os telóm képernyője ripityára tört egy az ölemből történt padlóra csúszástól. Kicsit kiakadtam, de gondoltam biztosan én vagyok az 100-ból egy akinél ez megesett. Gondoltam jelzem a cég felé, bemutatom a számlát, megtérítik a kárt, némi utána mászkálás, bosszankodás, képernyőcsere és probléma megoldva. Tanulok belőle, maradok a hagyományos üveg fóliánál, ennyi.

Nos nem így történt. Elmentem oda ahol vásároltam, ott egy úr azt mondta ők csak viszonteladók keressem a forgalmazót, adott egy e-mail címet, hogy ide küldjem a telóról készített fotókat és a vásárlást igazoló számlát.  Így tettem egy rövid leírás kíséretében elküldtem ezeket. Aztán vártam a válaszra, és vártam, és vártam …. semmi.

Itt már  kicsit bosszantott a dolog és elkezdtem a cég weboldalán és itt – ott az interneten elérhetőségeket keresni. A megadott telefonszámok nem voltak elérhetők. Vissza mentem ismét a vásárlás helyszínére, 11 órakor még nem volt ott a képviselőjük, de sikerült megtudnom a cég vezetőjének a telefonszámát.  Sokszori hívásra sikerült csak elérnem, azt mondta neki semmi köze a céghez, de jelzi az illetékes felé. Ezután kaptam egy válasz e-mailt. Miszerint ők

nem vállalnak semmilyen garanciát, biztosan nem rendeltetés szerűen használtam, és valami nagy ütés érhette, mert látszik a fotón, hogy nagyon össze tört. 

Na ná , hogy én vagyok a hibás. Nekik semmilyen felelősségük nincs ebben. Szóval így rakassatok folyékony képernyővédőt a telótokra.

üdv,

Ancsa

 

Kedves Homár Olvasó!

  • Minőségi kifogás esetén a forgalmazót (vagyis azt, akitől vásároltunk) terheli a helytállási kötelezettség.
  • Ennek keretében a kifogásról kötelesek jegyzőkönyvet felvenni, amelyben rögzítik a megoldás módját, illetve elutasítás esetén annak okát. Ha erről azonnal nem tudnak nyilatkozni, 5 munkanapon belül kell a fogyasztót tájékoztatni.
  • A jegyzőkönyv felvételének elmaradása önmagában is fogyasztóvédelmi jogsértés, függetlenül az ügy érdemi tartalmától.
  • A forgalmazó nem küldheti harmadik félhez (pl. értékesítési láncban előtte szereplő félhez) a fogyasztót, és a felelősség efféle áthárítására sincs lehetősége.
  • Fontos, hogy a szavatossági igényt 6 hónapon belül csak abban az esetben utasíthatják el a fogyasztó rendeltetésellenes használatának indokával, ha ezt az állítást független szakértői véleménnyel is alá tudják támasztani. Ennek hiányában a vállalkozás felelőssége változatlanul fenn áll.

http://wowfixit.hu/ weboldalon az alábbi állítás szerepel:

A nanorészecskék egy kristályrácshoz hasonló szerkezetté állnak össze, és a részecskék egymáshoz és a kijelző felületéhez tapadva képeznek ellenálló bevonatot, amellyel törésállóvá teszik a kijelzőt. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem törik el, de nagyobb valószínűséggel marad épen a kijelző, ha leesik a telefon.

Az ezen állítás mellett szereplő, a törött („kijelzővédő nélküli”) kijelzővel és ép („Wowfiwit folyékony kijelzővédővel”) kijelzővel rendelkező mobiltelefonokat szemléltető kép alapján a fogyasztó feltételezheti, hogy a képernyővédő nagyobb ütés esetén is megvédheti, törésállóvá teheti a kijelzőt. A honlapon elérhető információk a termék adott célra való alkalmasságával kapcsolatosak, így tekinthetjük úgy, mint a szerződés részévé vált feltételeket, amely alapján a fogyasztó okkal várhatja, hogy bizonyos mechanikai behatások esetén a megvásárolt kiegészítő megvédi a készülékét.

A vállalkozásnak tehát jelen esetben azt kellene bizonyítania, hogy a bekövetkezett sérülés oka olyan mechanikai behatás, amelynek mértéke túlmutat az általa forgalmazott termék nyújtotta "védelmi szinten". Ehhez azonban a termék sajátosságainak sokkal részletesebb ismertetésére lenne szükség, mégpedig a vásárlást megelőzően megismerhető formában. Mindezek hiányában a fenti kereskedelmi kommunikáció alapján a fogyasztó elvárhatja, hogy a "hétköznapi" sérülésektől védelmet nyújtson a termék, tehát a minőségi kifogás és a szavatossági igény jó esélllyel megalapozott lehet.

A jegyzőkönyv hiánya miatt érdemes a lakóhely szerinti járási hivatal fogyasztóvédelmi hatóságához fordulni, és egyúttal erősen ajánlott a vállalkozás székhelyére címzett ajánlott levélben is rögzítni a minőségi kifogást. A jogvita érdemi részének rendezésében a békéltető testület ingyenes eljárása lehet az első lépcsőfok, illetve annak eredménytelensége esetén a polgári peres eljárás jelenthet megoldást. 

Felhasznált jogszabályok:
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 
- 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

temprasordog 2018.03.29. 09:40:23

Én kézrátétellel fixálom előre. Az hogy zsíros lesz az üveg külön jó, erősen törölgetve külön védőréteget képez. Olcsóbb is vagyok szerintem.

temprasordog 2018.03.29. 09:43:13

De hogy ezt a törést nem fél méterről leesés okozta, az biztos. Vagy nem sima parkettára.

230e 2018.03.29. 09:44:14

Jó a cég honlapja: wowfixit.hu/

6.000 forintért "A nanorészecskék egy kristályrácshoz hasonló szerkezetté állnak össze, és a részecskék egymáshoz és a kijelző felületéhez tapadva képeznek ellenálló bevonatot, amellyel törésállóvá teszik a kijelzőt. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem törik el, de nagyobb valószínűséggel marad épen a kijelző, ha leesik a telefon."

A posztoló tudja-e, hogy birkavesével meg földrengést lehet megelőzni?

Pórnhab 2018.03.29. 09:51:31

jaajj ez már fáj ....sajnos erre csak annyit tudok mondani aki folyékony kijelzővédőt vesz az hülye,gondolom az ezo tv-s pénzmágiát is próbálta...

Darth Revan 2018.03.29. 10:09:49

szart sem er a wowfixit, csak a bakteriumok 97.5%-at pusztitja el. bezzek a domestos 99.99%-kal is megbirkozik.
(a kepernyot meg pont ugyanolyan hatekonysaggal vedi)

Terézágyú 2018.03.29. 10:11:04

Vajon kapott a pószter számlát, garanciajegyet vagy ilyesmit??

Terézágyú 2018.03.29. 10:12:42

"Mindig féltem óvom a telóm, mert mint a legtöbben én is ebben tárolok mindent, munka eszköz, szórakozás, minden egyben."

Okos ember más kárán tanul, a buta viszont...

Keen25 2018.03.29. 10:37:01

csak eleg lett volna megnezni a tuv tanusitvanyt. antibakter, meg a 8-9H kemenyseget 9H-ra emelte. szal vkazni a szarnak egy pofon, mondjuk meresi hiba. :D
Szep munka. JA, hozzatennem, hogy a legocskabb kinai uvegfolia is hozza ezt a kemenyseget, csak annak pont az a lenyege, hogy az szarratorik, alatta meg a kijelzod 50-50% ban nem. Azert az kicsit jobb mi?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.03.29. 10:47:31

BASZKI, BASZKI, BASZKI! Középiskolás kémia, de elég a józan paraszti ész is. Aki ezt elhiszi, az tényleg minden szarra vevő a nanotechnológiás kotontól a fényevésig. Nem volt a poszter Amway ügynök?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.03.29. 10:59:27

@Keen25: Két működő dolog van:
1.) Az, ami a keménységet növeli, vagy átveszi a karcolást-törést, ilyenek például a fóliák.
2.) A másik az, ami a gyorsulást (lassulást) csökkenti, az meg a minél puhább tok.
Én évek óta a legegyszerűbb, leggagyibb szilikon tokot használom, és "ipari" használat mellett sem tört még soha a kijelzőm, pedig hajolgatás közben többször esett már pofával a betonra. A "titok" annyi, hogyt a tok kb. 1-2 mm-rel a kijelző fölé ér, ezért az ér le, nem az üveg, és a puhasága miatt kisebb lesz a telefon lassulása. (Kb. mint az autó ütközésénél a gyűrődő zóna.) Egy peches eset lehet, ha egy éles kavics kiáll, és arra érkezik. Akkor jön a fólia, ami vagy segít, vagy nem. De azt eddig megúsztam.

megamedve 2018.03.29. 11:09:13

Ez az esés valószínűleg nem a föld nevű bolygón történt, mert ott nincs ekkora gravitáció.
Ez a szívhezszóló történet, legalábbis ami az ölemből a földre esett részét érinti, kamu.

KamiKrisz 2018.03.29. 11:27:59

Próbáltad már rizs közé tenni egy éjszakára?

metal · http://electric.blog.hu 2018.03.29. 11:38:44

Folyékony képernyővédő az olyan, mint az instant víz? Hogy lehet valaki ilyen hülye? Ebből is látszik, hogy pénzért almást telót lehet venni, de észt nem!

Rejtélyes 2018.03.29. 11:55:42

@KamiKrisz: Erre van jo sztorim: Lassu kollega beleejtette a telojat vizbe, mondtuk neki, hogy tegye rizsbe. egy ora mulva latjuk, hogy van egy tanyerja, tele rizzsel, es benne a telo. A problem az volt, hogy a rizs az 1 perces mikros rizs volt *facepalm*

Terézágyú 2018.03.29. 12:02:29

@megamedve:
"Ez a szívhezszóló történet, legalábbis ami az ölemből a földre esett részét érinti, kamu. "

Ráadásul a pószter nem azt írta, hogy a földre "esett", hanem csak, hogy "csúszott" :))))

Nick-son 2018.03.29. 12:06:49

Mégis hogyan sérült így meg ez a telefon? Átment rajt egy gépesített lövész hadosztály? Mi védte volna meg?

KaTe 2018.03.29. 12:17:19

Kedves Ancsa! Szerintem ne add fel, lehet, hogy kárpótlásul kapsz egy nanokezelést az új telefonodra is! Mellesleg, le van írva: Nem garantál 100%-os védelmet, de még az is lehet, hogy ennél jobban széttört volna a telefonod, ha nincs rajta ez a nanospeciális bevonat!
Javaslom, a következő beruházásnál inkább rendelj Kínából. Úgy 1500-2000 ért kapsz 4-5 színes szilikontokot, így mindig lesz a hangulatodhoz illő, cserébe nem fog így kinézni a telefonod egy PADLÓRA CSÚSZÁS után. (Persze azért az üvegfóliát is rakasd fel)

Laredo 2018.03.29. 12:19:37

Folyékony fólia... gratulálok a poszternek. Mennyit tettszett fizetni ezért?

Bevásárólista azoknak,akik TÉNYLEG védeni szeretnék a telefonjaikat:

- UAG tok: 9900 ft (tessék utánanézni a gyártónak, én két éve használom a telefonjaimon, plusz az iPad Mini 2-őn, két pici gyerek mellett még nem hagyott cserben)
- Üvegfólia (a legtöbb helyen felhelyezéssel)kb: 5-6000 ft.

Tehát nagyjából 16000 ft-ból kijön a korrekt védelem. Vagy lehet folyatni a csapból a vizet, a kijelzőre meg a ,,fóliát". Az eredményt a mellékelt ábra mutatja.

KaTe 2018.03.29. 12:36:47

@Laredo: Tudom, igénytelen vagyok, de nálam a védelem 0,99$ szilikon tok + kb. 5,99$ üvegfólia. 10 éve nem hagyott cserben.

Mester.Tamás 2018.03.29. 13:30:44

Bár nem akarom a posztert ekézni, de azért nem keltett gyanút, hogy ilyen-olyan hipiszupi nanotechnológia, aztán egy peremkerületi bevásárlóközpontban (Pólus? Asia?) leszólítással tukmálják az emberre?
Az ilyenek már tényleg a legalja minőséget képviselik, hogy még egy normális és visszakövethető üzlethelyiségre sem futja, hanem néhány összedobált raklapról árulják a cuccot.

Pórnhab 2018.03.29. 13:38:51

a youtube-on megkérdeztek pár ilyen mobilguru csatornát hogy ők miként védik a telefonjaikat,a válasz az volt h sehogy mert ezeknek a telefonoknak a dizájnjában annyi belefektetett munkaóra van h paraszt dolog tokban hoordani hiszen nem látszik a csodálatosan kidolgozott formaterv...

Manus81 2018.03.29. 16:29:06

Hú basszus, simán öt ütésnyom szerű törés van azon a kijelzőn. A kalapács kibírta? Holnap nehogy a hibás nyelű kalapács legyen a következő poszt. :)

Serivor 2018.03.29. 18:17:00

Azért nem kellett volna ötször rávágni a kalapáccsal arra a nyomorult telóra, akkor se, ha már kijött az újabb modell...
Az ősi Galaxy Ace 2-esemet zsebben hordtam az aprópénz mellett (néha átraktam a másik zsebbe a kulcsokhoz), több év alatt egyetlen karcolás sem keletkezett rajta.
Amikor váltottam az Ace 3-ra, azon két nap után már látszottak pici hajszál karcok, le kellett fóliáztatni. A fejlődés megállíthatatlan...

Etniez 2018.03.29. 19:21:58

Nem tudom mi történt a telefonnal, én másfél méterről dobtam le kőre az enyémet, egy pici részen megrepedt.
Vagy nagyon szerencsétlen csúszás volt ez, vagy nem az történt.

A posztolónak meg javaslom, hogy a jövőben ne higgyen a csodaszerekben, sok pénzkidobástól kímélheti meg magát a jövőben.

CCnick 2018.03.29. 19:35:03

Hát én itt nem találom azt az állítást, hogy ez a szmötyi garantáltan minden esetben törhetetlenné változtaná azt amire rákenik.
wowfixit.hu/

"A WOWFIXIT titániumkristályos védőréteg simaságot és 9H-s keménységet (mint a zafír vagy a rubin) kölcsönöz a kijelzőnek, amelynek felülete olyan kemény lesz, hogy gond nélkül ellenáll még egy kés karcolásának is.

A nanorészecskék egy kristályrácshoz hasonló szerkezetté állnak össze, és a részecskék egymáshoz és a kijelző felületéhez tapadva képeznek ellenálló bevonatot, amellyel törésállóvá teszik a kijelzőt. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem törik el, de nagyobb valószínűséggel marad épen a kijelző, ha leesik a telefon."

CCnick 2018.03.29. 19:41:17

@Pórnhab: "nem látszik a csodálatosan kidolgozott formaterv... "

Mármint nem látszik a lekerekített sarkú téglalap elöl egy üveggel, hátul egy kaperabumszlival fekete, fehér esetleg ezüst/arany színben?

Etniez 2018.03.29. 19:59:41

@CCnick: A lényeg, hogy az alma látszódjon :D Azon halok be minden Iphone tokon.. Mert nem vagizni veszik, áááá :D

Pórnhab 2018.03.29. 20:44:35

@CCnick: halál komolyan ez volt a kifogás 90%ban

Sörnyelő 2018.03.29. 21:29:24

Az OK, hogy leesett a telefon, na de ötször?

Reklamációnak szerintem nincs helye. Mindössze 6000 forintért a poster egy kiváló oktatást kapott átverős ajánlat felismerése tantárgyból.

maintenator 2018.03.29. 21:32:47

Felnőtt ember ilyen hülyeségnek hogy dőlhet be?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.03.29. 21:42:05

@Etniez: Azon én is beszartam. Nem lehet olyan Ájfón tokot kapni, hogy ne latsszon az alma. De megoldottam: a liknál ragasztottam rá egy fekete szigszalagot.

Pórnhab 2018.03.29. 22:05:06

@Csokis: azt nem kellett volna mert az apple központban érzékelik és távirányítással robbantják..

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2018.03.29. 22:22:58

Én nem használok semmilyen védelmet, ennek ellenére soha nem tört be kijelzőm, pedig ejtettem le párszor a telefonjaimat. Egyszer kapott úgy ütést még 15 évvel ezelőtt egy monokróm kijelzős butatelefonom (M35), hogy kifolyt a kijelző, de a plexi nem tört el.

mennelinkabbfelemeli 2018.03.29. 22:38:05

az én védelmem a 40k-s droidos telefon, ami tudásban kb ugyanazt nyújta a userek 99%-anak (igy nekem is) mint a 300k-s alma.
Cserébe nem kell szórakoznom undorító tokokkal, meg üvegfóliával... ha eltörik kidobom, veszek másikat.
De lehet ám vigyázni is a telefonokra :) nekem pl még egyet sem sikerült összetörni, pedig az első okostelóm egy htc legend volt, és az már lassan 8 éve volt...

faszpinageci 2018.03.29. 22:43:02

Fogd fel tanulópénznek. Majd máskor nem fogsz benyelni egy ekkora baromságot, hogy a folyadék jobban megvédi a telefonodat, mint a szilárd üvegfólia.

Az meg különdíjas, hogy a valódi fóliát lehúzattad velük, hogy a helyére a kamut rakasd.

faszpinageci 2018.03.29. 22:49:15

Egy átlagos nap a poszter életében:

youtu.be/tT7NdLzVzTg

vol01 2018.03.29. 23:29:54

Ugyanitt eladó egy szuper antenna is. Bejönnek vele a kódolt csatornák ingyé.

Reactor 2018.03.30. 04:25:05

Az optimális megoldás: olyan telefont venni, ami bírja a gyűrődést. Nékem ilyen van - Evolveo Strongphone. Lehetséges, hogy nem egy dizánjos, mindentudó státusszimbólum, nem lehet vele jaszkarizni a nagyérdemű előtt, cserébe viszont brutálisan szívós, ütés- por- víz- sár- homok- Érmelléki Kuglófember-álló, és az akkumlátora is kibír töltés nélkül egy hetet is. Meglehet, hogy hülyetelefon, és nem tud másfél millió hót fölösleges funkciót, cserébe másban sokkal jobb. Mérlegelni kell, hosszútávon melyik a jobb és gazdaságosabb döntés, olyan teldzsó nincs, ami minbenben a legjobb. Dugni és szűznek is maradni...na AZ nehéz lesz.
Ez az egyik. A másik: MINDEN adatodat egy hordozható kis készüléken tárolni már az álmoskönyvek szerint is nagyon felelőtlen, buta dolog. Csak egyszer veszítsd el...csak egyetlen egyszer...
Létezik egyébként ilyen anyag, ami aztán minden szart kibír - golyóálló üveg például - de azt te nem fogod párezeré' megkapni valami noname Jóskapista béténél.

Ha már mindenképp "ájfon" kell, az volna a minimum, hogy márkaszervizbe adod be, nem mindenféle fizikából felmentett mekkmesternek. De ez csak egy szolíd vélemény.

@metal: Az ám, feltaláltam az azonnal oldódó vízport! Már csak arra kéne rájönnöm, mibe is oldjam fel :DDDDDDDDDDDDDD

@Nick-son: A kép alapján úgy néz ki, mintha egy PPSh Sperginnel sorozták volna meg, hogy a 72 lövedék mindegyike talált.

@maintenator: Ahogy az ezótévés rontáslevételnek, pénztalizmánnak, meg a fogyókúrás bajuszkötőknek.
A Föld IQ-szintje állandó, csak mi vagyunk rá egyre többen.

Malekith 2018.03.30. 07:55:37

Ölből való padlóra eséstől tört össze ennyire? Háááát..... Én is ejtettem már le a telefonomat - többször is, tok és fólia nélkül -, de kb semmi baja nem lett (samu galaxy j5 2016).

slin 2018.03.30. 08:37:23

megnyugtatlak, az applenek se lesz baja... kollegae fel emeletet pattogott a lepcson, mert kicsuszott a kezebol (6s) 2 evvel kesobb lett ripitya mikor turazas kzoben egy sziklan rault...

cso zsi 2018.03.30. 09:49:27

@Reactor: Az instant vízpor nagyon régi találmány. Tetszőleges mennyiségű vízben feloldva, megkapod a kívánt vízmennyiséget.

lobster thermidor 2018.03.30. 10:01:40

Rendeltem az aliról 2 euro 30 centért egy fémkeretes telefontokot, én azt használom. Amikor kiesett a telefon a karomon tartott dzseki zsebéből, és ráadásul egy lépcsőfordulóval lejjebb ált meg, azon kívül, hogy a tok sarkán keletkezett egy 1,5 mm -s ütésnyom, merthogy pont a sarkán landolt, ami a tok nélkül a telefon végét jelentette volna, a készüléknek semmi baja nem lett. Igaz, a tok eltakarja a telefon márkáját, így nem lehet menőzni vele ha kiteszem egy nyilvános helyen az asztal közepére, és néhány dekával nehezebb is lett, de tökéletesen ellátja a feladatát.

Malekith 2018.03.30. 10:46:30

@slin: Nem vagyok ideges, ne nyugtatgass. Csak fura ez az eset. Ennyi az egész. Miért kell egyből kiakadni? Az csak egy dolog, hogy éppen egy iphone-nal történt. Történhetett volna más típusú készülékkel is. Na, de mindegy is.....

Malekith 2018.03.30. 10:50:16

@lobster thermidor: Nálad a pont! Erről van szó, se többről, se kevesebbről. Mit kell mindent túlspilázni? :)

MEDVE1978 2018.03.30. 11:39:19

Több lehetőség van: ha folyamatos veszélyben van a telefon - illető építőiparban dolgozik és folyamatosan téglák esne rá vagy kiesik a zsebéből a teló, valamint okostelefont akar maga mellett - akkor ott a Catepillar (kibaszott drága 150-200), Evolveo és Doogee (kevésbé drágák 100-150), meg mondjuk a Blackview. Na ezek olyanok, hogy ha a kalapács eltűnik, be lehet velük verni a szöget. Nyugodtan lehet vele fürödni menni is.
Ha nem ez a helyzet, akkor egyszerűen egy 5 K alatti fólia, meg egy tok. Ezzel a kombinációval meg lehet védeni a telefont. Fontos, hogy melyik részen éri az erőhatás a telefont, amikor leesik / eltalálja valami. Ha a sarkán, akkor a gorilla glas se védi meg, az oldalirányú erőbehatás miatt el fog törni. Ha egyéb helyen a kijelzőnél, akkor normális esésnél (<2m) nem fog betörni, megvédi a fólia. A sarkán ért ütést pedig jelentősen lehet tompítani egy tokkal.

Persze én a helyében nem vennék ájfost, de mindegy.

CID 2018.03.30. 11:59:55

@Peti817172M: spec. a Siemens M35 strapatelefon volt, szóval kicsit jobban kellett bírnia a leesést :D

Sean MacTíre 2018.03.30. 12:00:18

Arra gyanakszom, hogy amikor esett, elfolyt a kijelzovedo mielott foldet ert volna. Esetleg a huzattol ilyen cseppekbe gyult fel es ezek a cseppek tobb helyen is betortek az uveget. Vagy nem tudom.

Pórnhab 2018.03.30. 12:17:09

@MEDVE1978: az általad írt strapatelefonok pont szart se érnek,szar telefonok gyárilag körbegumizva felárért.annyi h a kijelzőjén üveg helyett műanyag van ami kevésbé hajlamos a törésre viszont karcolódik mint az állat...ugyanúgy nem garanciás a kijelzőtörés mint a többinél

MEDVE1978 2018.03.30. 12:23:08

@lóhajtású processzorventilátor nyestfokozaton: Még nem volt Blackview-om, de sógor most vett egyet. Nagyságrendekkel jobbnak tűnik annál a Blackview modellnél, amit még egy-két éve láttam. Viszont biztosan az egyik legolcsóbb a strapatelefonok között. Egyelőre sógornak ez az új modell nagyon jól muzsikál, majd meglátjuk idővel.

MEDVE1978 2018.03.30. 12:33:27

@Pórnhab: Na ne röhögtess. Három évig Doogee Titans 2-esem volt. Nem karcolódott túlságosan, egyáltalán nem vigyáztam rá, gyerek dobálta, esett kőre stb. A három év alatt legalább 30-40-szer esett le, semmi baja nem lett attól. Attól viszont beszart, hogy három órát úsztattam véletlenül (csak egy órát vízálló, a vízzáró dugó a tetején az egész cucc gyenge pontja), de akkor is garanciálisan cserélték. Ezeknek a telefonoknak részben fém a burkolata, ezért ha a sarkára esik, sem megy szarrá. Legalábbis én nem tudtam úgy leejteni, hogy bármi törjön benne.

Egyébként, ha szerinted ezek a telefonok szarok, akkor biztosan okosabb vagy az ezzel foglalkozó szakembereknél, mert a netes tesztek is ezeket hozzák ki legjobbnak a strapatelefon kategóriában:

www.techradar.com/news/best-rugged-smartphones-2017
www.techadvisor.co.uk/test-centre/mobile-phone/best-rugged-phones-2018-3669892/
www.toughgadget.com/best-rugged-smartphones-unlocked/

MEDVE1978 2018.03.30. 12:44:48

@lóhajtású processzorventilátor nyestfokozaton: Nekem bejött a DOOGEE Titans2. Megvoltak a hibái (szar kamera és hangszóró, három év vége felé fagyó szoftver), de az biztos, hogy ütés és vízálló. Sonimot három éve még nem láttam, illetve szerintem Magyarországon most sem nagyon kapható.

Permetező 2018.03.30. 13:11:11

Bazzeg. Biztos a kencefice jobban véd mint a merev üveg "fólia". Vannak akik még hisznek az ősi román szertartásokban.

Karipapa01 2018.03.30. 13:57:11

Ha üveg van a képernyőn, az kemény és karcálló, de törékeny.
Ha polikarbonát (PET, vagy hasonló) akkor rugalmas, ellenáll a mechanikai hatásoknak (gyorsulás, ütés), de nem karcálló.

Lehet felvinni az üvegre egy rugalmas réteget, ami némileg csökkentheti a kívülről bevitt mechanikai feszültséget, de csak arányában nyeli el, tehát az üveg eltörhet. Előny, hogy nem szilánkosra törik.

Lehet felvinni a műanyag ablakra egy karcálló réteget, de ez is csak kis mértékben védi az ablakot a karcolástól, mert a karcolás ereje és a réteg vastagsága szoros összefüggésben van.

Most mi itt a probléma?

CCnick 2018.03.30. 14:20:52

egyébként a legjobb valami fullműanyag könnyenszétesős telefont venni. Van egy presztízsió őskövületünk, 4-5év körüli, újkorában is egy elavult szar volt és az élete nagyrészét egy 1-3éves gyerek játszóstelefonjaként tölötte el, ez alatt kb 50szer csapta földhöz a kölyök, 50szer hullott elemeire, 50szer raktam vissza az aksit meg a hátlapot és a mai napig tökéletesen működik, napi használatban van most mint nagymamafészbuktelefonja. A szétesés megvédi a töréstől.

Permetező 2018.03.30. 14:32:46

@CCnick: de akkor ki veszi meg a iphont?

Karipapa01 2018.03.30. 14:56:33

@Permetező: Jó kérdés!
Én már öreg vagyok és az a szemléletem, hogy ha telefonálni akarok, akkor előveszem a telefont. Ha fényképezni akarok, akkor van hozzá megfelelő fényképezőgép. Ha számítógépezni akarok, akkor leülök a gépem elé. Ha dugni akarok, akkor kiveszem a fa****om és nem az ujjammal próbálkozom. Ha megnősülni akarok, akkor meg lebeszélem magam.... És így tovább... Mindenre van megfelelő profi eszköz.

Lővenbrau 2018.03.30. 19:49:48

@lóhajtású processzorventilátor nyestfokozaton: Pedig most vette BV 800 prót.. 64 e pénz csájnából. Egy nagyot már esett, meg se kottyant nekije...

2018.03.30. 19:55:22

@MEDVE1978: Nekem bv6000pro van.Örülök,hogy előtted olyan is írt,aki kapásból megmondta a tutit,hogy szar.Ehhez képest az alábbi történt vele:székjavítás,a képen látható fúró kiesett a kezemből,a teló mellettem volt a földön.Fúró ráesett kb.30 cm magasról,a képen látható sérülést okozta (a fúrószár hegye találta el,szerencsére ne m függőlegesen hanem kb 60 fokos szögben) Ha nem néznék rendszeresen filmet rajta,akkor a lexarom kategória,a vízállósága is megmaradt,nem repedt el,csak sérült a fólia és alatta a plexi.Viszont egy idő után zavart,hogy film helyett a sérülést néztem."egy próbát megér" elhatározással felvettem a kapcsolatot az eladóval (ali...,kínai...) kapásból rámondta,hogy akármit választok állja fele költséget (vagy csak plexi csere vagy kijelzővel együtt ház csere) Semmi gond,mivel pirosat akartam,csak a vásárláskor nem volt,vettem piros házat,akkufedelet,a fele árat (17 dollár) megkaptam paypalon.Azóta is használom,amíg full el nem használódik megmarad.És nyúzva van rendesen,nem kímélő üzemmódban működik.Jelenleg egy,a gyárinál vastagabb fólia van rajta,nem karcolódik de nehezebben reagál a húzásos műveletekre.
i.imgur.com/wj0ch5F.jpg
i.imgur.com/6r3bpuw.jpg

Permetező 2018.03.30. 20:15:22

@Karipapa01: azzal egyetértek hogy a céleszközök mindig sokkal hatékonyabbak mint az univerzális megoldások :)

Reactor 2018.03.31. 02:47:13

@Pórnhab: Azért vetettem fel a lehetőségét, mert ha esetleg sikerült a telefonommal lefényképezni hogy bejelenthessem a paranormál.hu-n az észlelést, akkor az Érmelléki Kuglófember nagyon morci lesz, elviszi a telefonomat és jól megeszi :D

@cso zsi: :DDDDDD

@lóhajtású processzorventilátor nyestfokozaton: Az Evolveo-m nem volt drága, 35 ezer forint. Nevetségesen alacsony ár ahhoz képest, amennyit valójában ér. És bírja magát - legyen az mínusz húsz fok, plusz negyven fok, szakadó eső, hóvihar. A teldzsótartóban a kerékpárom kormányán kap ám hideget-meleget...szó szerint! Maximálisan meg vagyok vele elégedve! Asszem az ilyenre mondja a míves angol, hogy "one tough son-of-a-bitch".
Szerintem még az interszitinek alárakást is kibírná.

Fánkevő Fáncsi 2018.03.31. 03:30:52

Na jó a vásárló is butuska egy picit mikor azt hiszi, hogy a folyékony nano-izék jól bekötnek mint a beton és védik a telefont, de azért attól még a reklám félrevezető és ezért szabálytalan. Nem kell minden vásárlónak gépészmérnöknek lennie, a vásárlónak megvan az a joga, hogy elhiggye a hirdetést.
Ha az eladó/gyártó nem tudja bizonyítani, hogy a folyadék az növeli az anyag szakítószilárdságát illetve a szívósságát, akkor felenie kell.

Brokkoládé 2018.03.31. 12:31:54

:D Ez bizonyára igaz történet és szóról szóra minden így történt...:D

Brokkoládé 2018.03.31. 12:35:48

A negyvenmillás béemvémet is bekentem a folyadékkal, majd tolatásnál véletlen nekikoccantam egy mögöttem álló autónak, ami okán Cobra 11 ből ismert jelenet szerint felrepült a kocsim levegőbe vagy 50 méterre, ott felrobbant majd totálkárosra tört...Írtam a gyártónak, abban reménykedve, hogy majd kifizetik a bömöst, plusz fájdalomdíjként még 50.000.000 millát , de ők átirányítottak a parkolótársasághoz. Ez borzasztó...:(((((

killerkaller 2018.03.31. 15:29:19

Autószervi(í?)zben fültanúja voltam, hogy autóstárs perrel fenyegetőzött, mert az ABS szerinte rossz működése miatt rommá törte az autóját.

staropramen 2018.03.31. 18:51:22

A poster valamit nagyon elnézett.
A WD-40 jó ilyesmire nem a Wowfixit.
Biztos csak a kezdőbetűig jutott el.

Szaki4 2018.04.03. 01:19:36

Erre csak annyit tudok mondani, ha folyékony gyémánttal kented volna be akkor nem törik össze :D

Terézágyú 2018.04.03. 13:48:10

99.
Lesz századik komment?

CID 2018.04.03. 16:53:25

@Thou: Lebuktál, te sem sokat olvasod a Homárt :D

Dark Declan 2018.04.04. 11:53:35

Ha a posztoló öle épp a Mount Everesten volt, akkor hihető a történet, egyébként egy orbitális hazugság. Ezen a telefonon minimum kocsival mentek át vagy UZI-val lőttek rá.

CID 2018.04.04. 12:41:57

@Dark Declan: Nem feltétlenül hazudik a posztoló, esetleg elhallgat bizonyos részleteket. Nekem is eset már ki a zsebemből telefon ülés közben, csak éppen az erkélyen ültem és utána sikerült az erkély korlát alatt kicsúsznia, majd röppenie 5-6 métert. Mondjuk az megúszta néhány karcolással, igaz se okos se szifon nem volt :D

MacskaÖsszeZavaróKft 2018.04.05. 07:42:49

EZ egy fake poszt, a hülye is látja, hogy tényleg kalapáccsal verték össze a telefont. Simán csak egy lejárató poszt. Homárosok: Máskor nézessétek meg valakivel, aki már ejtett le telefont és nem kalapáccsal verte szét.

A nick már létezik! válassz másikat! 2018.04.05. 12:54:27

Csütörtököt mondott a Homár!
Ma már csütörtök van, és még nincs poszt a héten.
R.I.P. Homár!
Egy gonddal kevesebb.
Henyélő Hildának

Darth Revan 2018.04.05. 17:29:15

na, mi van? Konyec fityma?

Pórnhab 2018.04.06. 07:16:00

mindig is sejtettem h a homár csak télen friss...

CID 2018.04.06. 17:01:35

Tényleg basszus, már több mint egy hetes a legfrissebb poszt. Lehet, nagyon meglocsolták Hildánkat!

Im just here for the comments 2018.04.06. 18:56:11

Vaaagy már senki nem mer írni a Homárra, mert úgyis csak lefikázza a közönség.

joska61 2018.04.09. 11:59:29

Hát ez nagyon nem úgy néz ki, mint amit egyszer leejtettek ölből... Inkább brutális szétverésnek tűnik.

Bombaló 2018.04.11. 11:56:00

Én már olyan hirdetést is láttam, hogy a GVTI-nem írjunk bátran, ha fogyvéd panaszunk van.
Asszem ez a homár megdöglött.

juhaszvik 2018.04.11. 15:20:07

ekkora lukat már én sem hagyhatok szó nélkül. eddig csendben tűrtem, nem írtam egy ideje, de be kell ismernünk emberek: nincs több fogyasztóvédelmi ügy idehaza. minden jól működik, minden szolgáltató szabályosan dolgozik, a termékek megfelelőek, mindenki garanciálisan dolgozik, az egész ország jogkövető és becsületes.
szép munka volt srácok, nélkületek ez nem jöhetett volna létre. Kossuth-díjat minden TH-kommentelőnek, én veszek is mindjárt mindenből kettőt és elhelyezem oda, ahol mindenkinek kényelmes.

persze nem elköszönök, mert annak még értelme is lenne...

fakkjú 2018.04.11. 23:05:44

aszonta a fönök erkölcsi jogi és politikai elégtételt fog venni az ellenségen
ezekszerint a homár a Soros...most rajta vesz elégtételt
VAE VICTIS!

juhaszvik 2018.04.12. 12:47:27

@lóhajtású processzorventilátor nyestfokozaton:
"De mar minek, o,
minek, fakkya, minek,
o, ohbaby, o"

csak átalakítottam haikuvá.

szelidorzo 2018.04.12. 13:50:00

Hilda helyett nem lehetne keresni valami szerkesztőt, mert ez így eléggé gáz!

Legalább a választási informatikai rendszert lehessen bírálni, hogy drága pénzért összeomlott!

juhaszvik 2018.04.13. 13:27:15

az én sztorimat csak pénzért lehet kommentálni.

Bombaló 2018.04.13. 18:34:17

Arra várunk, hogy az utolsó kapcsolja le a villanyt.

kamushamus 2018.04.13. 21:33:50

A homárt elsodorta a választások szele? :D

cmx85s 2018.04.15. 11:48:16

Na jó, akkor én mondok egy sztorit, lehet kommentelni.

Netes reg nélkül nincs info a telefonos ügyfélszolgától

Történt volt, hogy a kötelezőm az Aegonnál van, évforduló, befizettem a következő sápot, majd vártam. Igazolás nem jött, jövő héten lejár az ideiglenes, felhívom őket, WTF? Azonosítás - egyezik a telefonszámom és az emil címem? - igen, egyezik után mondja a fiúka, h ne izguljak, már kiküldték az újat, jövő héten megkapom. Meg is érkezett, egy A4-es lap, aminek az alján nincs ott a jól megszokott kis kék cetli, amit be tehetnék a forgalmiba. Újabb telefon, újabb azonosítás - egyezik a telefonszámom és az emil címem? Igen, de ezen lépjünk már túl.
Na, itt jött a dolog érdemi része, a kis hölgy felvilágosított, hogy van egy netes oldaluk, ahol minden nekem kiküldött dokumentumot ki tudok nyomtatni - értitek, gyártsunk csak még pár papírt. És ott regisztráljak, és akkor majd jól látom. Mondom, hagyjon békén, majd regisztrálok, mondja, mi a teendő ezzel a lappal. Akkor ő most regisztrál engem. Ne regisztráljon, válaszoljon a kérdésre. De akkor ő most regisztrál, már kész is van, és akkor az a válasz, hogy majd a jövő héten jön a kis cetli, de ha akarom, máris kinyomtathatom a nyeten...
Ó, hogy szakadna rájuk!!!!

nyúúúlacska 2018.04.16. 11:51:42

Mivammá' meghódott a homár?

zdanee 2018.04.16. 16:46:46

No, mi van, eljött a tejjel-mézzel folyó kétharmados Kánaán és nincsenek többé fogyasztó panaszok? Tervgazdaság, mindenki örül? Hilda disszidált?

SZIGMA 2018.04.17. 09:00:42

Óhh, Ede, a Homár végét megkönnyezed-e?

Kulics 2018.04.17. 10:35:08

@Xezs7: Endre? Nem Edére gondolsz, a kékszalagos faszenesre ? Na de télleg, vége a homárnak?

szelidorzo 2018.04.17. 13:54:59

Sziasztok!

Mivel Hildánk úgy tűnik nem törődik a fórummal, nem kéne saját kezünkbe venni és működtetni az oldalt?
Mert ha beteg, vagy egyéb halaszthatatlan dolga van és kiírja, hogy bocsi 1 hónap szünet, az rendben van.
De ez a se szó, se beszéd, csak szarunk az egészbe ez kicsit necces.

juhaszvik 2018.04.17. 15:09:42

két témám van, ami ugyan nem üti meg a homárszintet, sőt talán köztudomáson forog(-pörög), de azért megemlítem őket:
1. fapados légitársaságok szétültetik az embereket, és csak plusz pénz hozzáadása esetén engedik meg, hogy az egyszerre megvett jegyek egymás mellé szóljanak. hallottam már néhány pro és kontra érvet, de engem még mindig felbcsillagsz.
2. eltört a régi wc tartályomban egy bizonyos műanyag kar, felhívom szakember1-et, körvonalazom a problémát, válasz: nem lehet megjavítani, de a komplett tartályt és a hozzávalókat hajlandó kicserélni. hívom szakember2-t, ő azt mondja, hogy már rég nem lehet kapni ilyen alkatrészt, ő azt javasolja, hogy cseréltessem ki az egész tartályt. hívom szakember3-t (mint a mesében), 30 perc múlva már csengetett az ajtón, hozott csere alkatrészt, és annyira pitiáner dolog volt kicserélni, hogy csak azért kért pénzt az anyagköltségen felül, mert a negyedikre gyalog kellett feljönnie.

Tehetséges ugandai buzi 2018.04.17. 16:00:11

@Tudod Te azt jól!: Jó, bakker! Persze, hogy nincs poszt, amikor még csak fél órája csináltam azt a blogot!

zdanee 2018.04.17. 16:02:54

@juhaszvik1: FreeCad-ben megrajzolod (vagy egy kockás papírra pontos mérésekkel), akkor kinyomtatom neked 3D-be egy doboz sörért. Esetleg nézd meg a Thingiverse-n, hátha valaki már megcsinálta.

Tehetséges ugandai buzi 2018.04.17. 16:18:38

@Tudod Te azt jól!: Tessék, ott a poszt, te kis elégedetlenkedő!

GatyaPityu 2018.04.17. 19:34:38

Bezárt a blog, itt a vége?!

szmoker (Homo Trollicus) 2018.04.18. 10:07:38

Akkor hát ennyi, a homár kimúlt?
Kár érte, szerettem a zenéjét.

.Manyecska 2018.04.18. 10:59:50

@Tehetséges ugandai buzi: az mind én voltam pedig már kezdtem örülni hogy saját blogom van. :D

Tudod Te Azt Jól!! 2018.04.18. 12:49:21

@Hilda: Semmi baj! Ez a művészet!
Sárosdi Lilla után szabadon

1gazsagos1 2018.04.18. 15:58:34

Alig 1,5 hónap telt el és az én Iphone 6-os telóm képernyője ripityára tört egy az ölemből történt padlóra csúszástól.

Azért ettől egy sima fólia sem fog megvédeni, pláne ha nincs egy rendes tokban a telefonod

megelőzhető lett volna a kár, ha olyan tokot választasz, ami elől - hátul véd és puha tok

habár lehet ez sem segített volna, azért itt nem földhöz vágásról van szó

.Manyecska 2018.04.24. 12:26:02

@1gazsagos1: ezen egy traktor hajtott át, minimum..

Tomasz_a_gozmozdony 2018.05.08. 14:43:58

Ilyen ez ha megveszi a poszter 65 év kamatmentes ingyéhitelre a szifont aztán nem marad pénze normális tokra.

tokÁtól iZéig 2018.06.14. 00:37:40

Felnőtt ember, aki járt iskolába és nem lógott lógott fizika óráról, na az nem eszi meg, hogy akármilyen nano-lofasszal bekent képernyő nagyobb védelmet kap, mint ha üvegfólia védené...
Ezt teszi velünk a technológiai fejlődés, a f@szságokat kétségek nélkül bevesszük... Az már megint másik kérdés, hogy egy normálisan működő jogrendszer (pl. amerikai) esetén egy ilyen céget, úgy megkukiz, hogy elfelejti a tulaja a FB-ot teleposztolni a hi-life, karibi nyaralós fotóival egy életre ;) Fakinfakk..

Rainer Mbongo 2018.07.03. 10:03:47

igen, már évek óta használtam a CAT S40-et. jól szolgáltam. Vízálló volt, még az esoben is használom a képernyot. Túl sok számra esett, de még mindig túléli az akkumulátort. Vártam a CAT S61 kiadását. Nem várhatom, hogy a karomban legyen
toughdevices.com/cat-s61-review-specs-sheet-and-price/

Xezs7 2018.07.08. 21:54:48

Google translate for the win.
süti beállítások módosítása