Tékozló Homár

"Több mint 1 millió forint állami támogatástól estünk el az Unicredit Bank ügyintézője miatt"

2018.05.31. 13:56 | Homár Hilda | 25 komment
shutterstock_65729047.jpg

A 3 éve bevezettt CSOK, vagyis a családok otthonteremtési kedvezménye irtóra felpörgette a lakáspiacot. Bár igénybevétele viszonylag korlátozott körnek lehetséges csak, de pár hónapja lazítottak a szabályzásán (kevesebb papírmunkával, gyorsabban, könnyebben lehet megkapni), így biztosan sokan fognak ebben is gondolkodni. Nem csak nekik érdemes elolvasni levélírónk szomorú, tanulságos történetét.

Kedves Homár,

A sztorink talán nem egyedi, de remélhetőleg nem is mindennapi. Azért írok ide, mert szeretném, ha a hozzánk hasonló cipőben járók nem követnék el ugyanazt a hibát, amit mi. Az állami támogatás, amivel mi rosszul jártunk, még 2019. december 31-ig igényelhető, így még sokan megégethetik magukat.

Történetünk 2017 januárjában kezdődött és nagyjából egy héttel ezelőtt ért véget a Pénzügyi Békéltető Testület egyik tárgyalójában. Tavaly év elején házépítésre adtuk a fejünket. Az egyre emelkedő ingatlanárak és a lakásfelújítási költségek égbe szökésével úgy tűnt, még mindig jobban járunk egy nem túl nagy ház megépítésével. Az állami támogatások (CSOK, ÁFA visszetérítés) és az induló tőkénk mellé szerencsénkre csak egy kicsi hitelt kellett felvennünk. Azon kevés emberek közé tartozunk, akiknek szinte nem volt gondja az építkezéssel. Annál több a banki ügyintézéssel, vagyis inkább azzal, amit annak merészel hívni az Unicredit székesfehérvári bankfiókja.

A hitelszerződés mellett megkötöttük a CSOK-ra és az ÁFA visszatérítésre vonatkozó szerződéseket is. Ez utóbbit többszöri rákérdezés és egyeztetés után azzal a feltétellel, hogy a szerződéskötéskor megadott, egyszerű becsléssel kikövetkeztetett, visszaigényelhető ÁFA összege az építkezés előrehaladtával, a pontos kiadások ismeretében majd egyszerűen módosítható. Tehát, növelhető. A maximális 5 millió Ft helyett mi beértük 2,5 millióval, figyelembe véve az akkori lehetséges költségeket. Az anyagárak emelkedésével, tavaly év végére már tisztán láttuk, hogy az a 2,5 inkább 3,7 millió Ft lesz. Illetve, valahol szerencsére, mert kivétel nélkül, minden vállalkozó adott számlát, a legtöbbjük 27%-os ÁFA tartalommal.

Amikor a korábbi egyeztetések során elhangzottak alapján kértük az összeg emelését, a Bank elzárkózott a kommunikációtól. Nem válaszoltak az emailjainkre, nem vették fel a telefont. Sőt, amikor másik számról hívtuk őket, még ránk is csapták a telefont. Végül, persze személyesen kerestük fel az ügyintézőnket, aki egyből a fiókvezetőhöz küldött, ő pedig a netes panaszkezelést ajánlotta, mondván, ő nem tud nekünk segíteni.

Kiderült, hogy az ÁFA összegének módosítása már gyakorlatilag lehetetlen. Hogy 2017 januárban mi volt a helyzet, azt már sohasem tudjuk meg. Azt azonban igen, hogy a banki ügyintéző tagadja mindazt, amit nekünk hivatalos tájékoztatás címszóval mondott személyesen a szerződés megkötése előtt. Sőt, hivatalos nyilatkozatban hazudta, hogy amit mi hallottunk, többször is, az sohasem hangzott el.

A szóbeli tájékoztatást már nem tudják rekonstruálni, azt viszont megtudtuk a Békéltető Testülettől, hogy az a mi hibánk, hogy hittünk a banki ügyintézőnek. Valóban. És sajnáljuk mi is nagyon. Azt nem, hogy mi a munkánk során kizárólag tényeket közlünk a vevőinkkel és ha azok épp nem állnak rendelkezésre vagy nem tisztázottak, akkor nem félünk őszintén bevallani, hogy nem tudjuk. Azt sem, hogy olyan emberek vesznek körül, akik nem hazudnak írásban és nem tagadják le azt, amit mondtak. Azt viszont rettenetesen sajnáljuk, hogy hittünk az Unicredit ügyintézőjének. Soha többet nem tesszük, ígérjük.

Mint később kiderült, nem mi voltunk az elsők és valószínűleg nem is az utolsók, akikkel ez történt abban a bankfiókban. A Békéltető Testület bizonyíték hiányában tehetetlen. Állítólag.

Nyilván, megtanultuk a leckét és úgy igazán már nekik sem hiszünk. Mi ebből a tanulság? Ha bárki banki ügyintézésre adná a fejét, azt javaslom, rögzítsen minden egyes szót. Készítsenek hangfelvételt, írjanak jegyzőkönyvet és írassák alá az ügyintézővel, vigyenek magukkal egy ügyvédet. Bármit, csak szerezzenek kézzel fogható bizonyítékot. Ne higgyék el, amit elmondanak Önöknek, ne essenek abba a hibába, amibe mi. Legalább 1 millió Ft állami támogatástól estünk el, amit többek között a nehezen megkeresett munkabérünk után befizetett rengeteg adóból kaptunk volna vissza. De nem kaptuk, mert a székesfehérvári Unicredit Bank ügyintézője hazudott. Amit, mellesleg mindenféle következmény nélkül tehetett meg. Még mindig ugyanott dolgozik és valószínűleg állít valótlant a hozzánk hasonlóknak ebben a pillanatban is.

Köszönettel,

A.

A hitelszerződés alapos áttanulmányozás mellett mivel, hogyan tudjuk megóvni magunkat a hasonló kellemetlen meglepetésektől? - kérdeztük Csernok Miklóst, a Kiszámoló blog szerzőjét.

Sajnos a fenti eset többször előfordulhat egy-egy fiókban. Ezért fontos ügyeket nem intézünk kis fiókban, ahol az ügyintéző évente egy-két hasonló üggyel találkozik, ezért nem is tájékozott a kérdésben. Ami az átlagos banki ügyintézésnél bonyolultabb eset, azzal mindig menjünk a legközelebbi nagy fiókba. 

Másik lehetőség, hogy az országos központi telefonszámon érdeklődünk, ott rögzítik a hívást, ezért sem mernek rávágni valamilyen választ egy kérdésre, inkább utánanéznek pontosan, mi is a helyes válasz.

Ezt érdemes szem előtt tartani, sajnos tényleg sok hasonló eset van.

Kiszámoló.hu

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szarazkoro 2018.05.31. 14:31:10

Lehet tudni a posztolonak hogy kik azok a "masok" akikkel ez megtortent, es esetleg felvenni veluk a kapcsolatot, hogy ok mit tettek? Csak 1 otlet.

Terézágyú 2018.05.31. 14:40:47

Menjetek az otépéhez...

Lancelot0 2018.05.31. 14:47:19

Le volt írva a szerződésben, amit a panaszos alá is írt? Nem? :O Ajjaj :( .

Darth Revan 2018.05.31. 15:27:33

egy atlagembernek az ilyen banki szerzodesek kinaiul vannak.
ezert az okosabb atlagember atnezeti egy ugyveddel, hogy minden rendben van-e.
a kevesbe okosabbaknak sajnos csak annyi marad, hogy utolag panaszkodik a homaron.

user_man 2018.05.31. 15:28:57

Nem biztatok senkit , mert nem szabad ilyet (személyiségi jogok meg hasonlók ) , ezért én se veszek fel minden hivatalos beszélgetés tárgyalást az "okos" orámmal, ilyen aljas elhallgatásra nem szabad használni az okos órát , es a telom
se vesz fel minden telefonhivást. Fönököm már tudja :-) , szeret is nagyon :-) Bankban se szabad ilyet, és nem jó hogy nem kell jegyzetelni, hogy még mi minden papír kellhet. Le irni mindent amit mondanak, ugy a jó.

Sluck Ödön 2018.05.31. 18:07:37

Nem értem. (az nem kunszt :)
Az ÁFA visszatérítés alapja a befogadott számla nem? Valamint a NAV ügye. Hogyhogy előre kell tippelni mennyi lesz?

Bilok 2018.05.31. 19:19:58

Elég gyorsan megérkeztek a feketeöves látatlanban is mindentjólcsinálók. :) Nekem viszont tényleg volt lakáshitelem az UniCreditnél, és hiszek is a poszternek. Alaposan átnéztünk mindent, ha valami nem volt egyértelmű, utánajártunk, minden írásban zajlott. Az anyagi része rendben is volt, de tényleg katasztrófa az a társaság. És ez nem fiókspecifikus, mi egy nagyobb budapesti fiókkal küzdöttünk hónapokig. Röviden: a foglalónkat buktuk majdnem a szerencsétlenkedésük miatt, úgy, hogy az előzetes hitelbírálaton simán átmentünk, és minden papír, adat, stb. bőven határidőn belül a banknál volt.

MrZed001 2018.05.31. 20:21:48

Ha már unicredit ...
Kollégám vett fel hitelt, még az elődjüknél. Aztán hitel átkerült uniba.
Semmi gond.
Csakhogy kollégám hirtelen elhalálozott. Az eredeti hitelre bank kötött rá életbiztosítást. És azért nem babra ment a dolog, hanem 8+ misire.
Bp-i uni ügyintéző (nagyfiók) szemrebbenés nélkül hazudta, hogy nem, ilyen nem volt, ki kell fizetni a hitel fennmaradó részét.
Sőt, elzavarta a hozzátartozókat, hogy keresse meg az a biztosítót.
Ami amúgy külön vicces, lévén ők szerződtek a biztosítóval, tehát egy kötvényszám sincs, semmi.
Külön viccessé teszi, hogy az a biztosító is időközben megszűnt, illetve két cégre ment szét. Meg mint kiderült, egy része be is olvadt egy harmadikba. Eddig vili ?
Úgyhogy végül 2 hetes nyomozás után sikerült a megfelelő biztosítóval beszélni.
Uni ezt követően is tagadott mindent.

Na egy szép kis panaszlevél tértivevényesen ajánlva be a központjukba, felemlegetve benne MNB és rendőrségi feljelentést sikkasztás gyanújával, illetve Homár-on nyilvánosságra hozást.
És láss csodát, hát a központban nem rájöttek, hogy fizetniük kellene ? Illetve nem is nekik, hanem a biztosítónak őnekik.
A poén a válaszlevélben az volt, ahogy lehazudták még azt is, hogy a hozzátartozók a fiókba jártak volna.

De Erste hitelezésről is tudnék mesélni amúgy. Azok miatt csak 5 misit buktam.

Illetve FHB hitelezésről is tudnék mesélni amúgy. Azok miatt majdnem 5 misit + foglalót buktam. Már ott is feljelentéssel kellett fenyegetőzni, csak hogy egy tényleges hitel ügyintézővel telefonon beszélhessek -végtörlesztés miatt-. A központban dolgozó csak a valós ügyintéző, a fiókban csak "postások" ülnek akik semmit se tudnak, semmihez sem értenek, és semmit sem tudnak intézni. Amit összehazudoznak, annak meg se füle, se farka.

Szóval jó ez a bankrendszer. Stabil, kiszámítható, megbízható, és érted van ... kb mint a kormány.

szopoklész 2018.05.31. 21:27:10

Amivel neked kevesebb, talán tőlem is kicsivel kevesebbet vesz el az állam. Mert ügye az állami pénz, az amit mindenkitől elvesz az állam adók formájában és szórja. Minél feleslegesebb dolgokra, annál jobb, gondolják ők...

Terézágyú 2018.06.01. 08:08:27

Na, emberek, szóval a banki ügyintéző szarul végzi a munkáját, elront valamit, az ügyfél látja a kárát, aztán az ügyintéző (és főnöke) pofátlanul letagadja az egészet - és ugyanez az ügyintéző panaszkodik itt a homáron, hogy az osan ügyfélszolgálatán milyen tahó módon bántak vele, meg nem engedték be a boltba a kutyájával stb. stb.

A köt bezárul...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.06.01. 09:44:32

@Bilok: nem csak az unicreditnél van ez, hanem szerintem mindenhol. Mi egy másik banknál veszünk fel éppen hitelt, és pont az ilyenek miatt, az adásvételi szerződésben olyan határidőt írtunk, hogy az ügyvéd is csak pislogott. Nincs egy normális ügyintéző sem, akit ne tudtunk volna valamivel megfogni. Rendszeresen elfelejtenek papírokat kitöltetni, visszarángatnak 4-5 alkalommal feleslegesen, félretájékoztatnak. Mindent 2x megkérdezünk, elolvasunk, megerőssíttetünk velük. Alaposnak kell lenni, mint ügyfél, mert ők nem lesznek azok.

hir6kommentár 2018.06.01. 12:08:07

Ezekszerint eljutunk arra a szintre, hogy testkamerával és 2 közjegyzővel kell bankfiókba menni hitelért?

FDToth 2018.06.01. 13:06:14

és írásban kell kérni mindig megerősítést.

nagyonanyuka 2018.06.01. 13:35:58

@Terézágyú: Mi potosan az OTP-nél buktuk a 3. gyerek után a szocpolt. Mert Hiába voltam 32 hetes terhes az ügyintézésnél, akkor még nem lehetett rá kérni. Már megszületett a drágám, mire az aláírásra került sor - azt mondták, most még nem lehet rá igényelni. Mikor bementem 2 hónap múlva - már kifutottunk az időből.
De azért tudom, hogy ezt iróniából mondtad. :-)

Balfredo Alfredo 2018.06.01. 14:00:03

@Terézágyú: "és ugyanez az ügyintéző panaszkodik itt a homáron, hogy az osan ügyfélszolgálatán milyen tahó módon bántak vele"
Mert épp az ügyintéző korábbi banki ügyfele volt a zOsan ügyfélszolgálatosa? Elvégre kis ország vagyunk :-D

Komolyabbra fordítva a szót, az sajnos hazai specialitás, hogy ügyfélként/vevőként mindenki elvárja, hogy emberi módon és udvariasan bánjanak vele, minél gyorsabban és zökkenőmentesen kiszolgálják stb; ügyintézőként/boltosként pedig tapló módon viselkedik másokkal, indokolatlanul húzza az időt, fölényeskedik. Talán ezen minden érintettnek el kellene gondolkodnia kicsit.

Amúgy az eredeti problémát annyiban nem értem, hogy ha egy bank a hitelek kihelyezéséből illetve a keletkezett kamatokból él, akkor miért nincs egy normális (vagy egyáltalán valamilyen) lista arról, hogy milyen dokumentumok és egyebek szükségesek a hitel igényléséhez. Ha az ügyfél a bank honlapján közzétett dokumentumból látja, hogy a hitelhez személyi igazolvány, jövedelemigazolás, tulajdoni lap másolata, kiskutyafüle szükséges, akkor eleve úgy megy a bankba, hogy ezeket viszi magával illetve tudomásul veszi, hogy teszem azt a hitel elbírálása előtt a bank által kijelölt értékbecslő meg fogja tekinteni a szóban forgó ingatlant, ami időbe kerül és addig semmiképp sem folyósítják a hitelt.

Most komolyan, ez ennyire bonyolult? Vagy a bankok nem szabályok mentén, hanem hasraütésre fogadnak el/utasítanak vissza egy hiteligénylést?

sZulamith 2018.06.01. 14:31:33

Lehet, hogy szerencsés vagyok, vagy jó helyre megyek, de olyan még nem volt, hogy ne válaszoltak volna imélre, vagy telefonra. Pedig nem vagyok az a minden megevő. Különben meg az ügyintézőkön sem csodálkozom. Úgy változnak a szabályok, hogy követni ember próbáló dolog. Az viszont hiteltelenné teszi az ügyintézőt, hogy nem vallja be, ha nem tud mindent naprakészen.

Cicaszemű 2018.06.01. 14:49:55

@Darth Revan: Az előszerződéseket nem adja ki a bank, hogy átnézhesd. Ott helyben kell aláírni, legalábbis többnyire.

Bilok 2018.06.01. 17:39:59

@onlajnok: Jogos, csak a családból tudnék négy különböző banknál is minősíthetetlen színvonalú lakáshitel-ügyintézést mondani.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.06.01. 17:49:47

@Cicaszemű: de, szerencsére kiadja. Be is baszna, ha 20 oldalas dokumentumokat ott végigvárnák, míg elolvassuk.

Nincs Nincs 2018.06.02. 17:24:45

Nem akarom védeni a bankot, de baszdmeg nonszensz ebben az országban, hogy a banki ügyintézőnek családi adótanácsadónak kell lennie. Ha Orbán azt a kibaszott Csókot műodtetni akarja, akkor futtassa át a hiteldossziékat a navnal vagy az ngmnel egy munkacsoporton

Ingatlanturista · www.ingatlanturista.hu 2018.06.03. 12:21:39

@Nincs Nincs: nincs igazad, egy ott ülö, dolgozo legyen igen is felkészült.
pénzügyi kultura 2018: szeretnénk kiváltani a hitelt, erre a kislány ad egy papirt, hogy jelzálog alapú személy hitel, mondom neki ezt nem irom alá ( persze a hitel igazolás -5000 ft, földhivatal -3600 ft már kifizettük) okés emmi baj adjunk be ujat mert lejárt: -5000 ft, be a melohelyre igazolást kérni stb.) minden papair rendben van? igen. aztán két nappal késöbb pénteken délután küldjük be egy szkennelt közüzemi csekket, miért? mert nem jó amit adtunk? WTF? aztán az iskolai végzettség sem jó , és azonnal fizessünk be a bankszámlára pénzt a tulajdonilapra, aztán meg ott sír hogy nem ért át zárásig, miért én szivok , ha lassu a bank a jováirásnál és én megkérdeztem minden rendben.
rá pár napra jön egy telefon hivás,azonnal menjünk be aláirni egy papírt. emlékszünk volt olyan "minden papir rendben? igen" kiderült az egy papair amit alákell irni egy teljesen új hitel igénylés új összeggel és magasabb törlesztö részlettel.
hát ezt nem irjuk alá, és panaszt teszünk. ekkor finoman megzsarolnak ha nem teszünk talán megkapjuk az alacsonyabb törlesztö részletet. és a végén arra a kérdésre "tudod ez mennyibe került" nekünk arrogáns válasz hogy semmibe eddig, ilyenkor ne boritsd rá az asztalt? ez a laza kis bohockodása (2*5000,2*3600,4000 ft (bankszámlához tartozo kártyadíj levonása) 4 db félnap ügyintézére, késöbbi ledolgozás...
(kb 2-3 hónapig fizethetem am agasabb részletet, ha a pénzpiaci változsok miatt egyaltálán megéri kiváltani,mert persze azóta már nem kapunk olyan kedvező havi részletes ajánlatot...)
tehát ne legyen adótanácsadó, csak tudjon olvasni és értelmezze amit elöirtak neki..

Nincs Nincs 2018.06.11. 21:44:26

@Ingatlanturista: A bankfiók az nem back-office. a kislánynak az a dolga, hogy begyűjtse a papírokat. Azért keres 150 ezer forintot. Hogy a papír jó-e vagy nem, azt majd a back-office megmondja.

Biztos vagyok benne, hogy a bank oldalán fönt van az a több ezer oldalnyi doksi, amiben le van írva, hogy milyen közüzemi számlát kellett volna leadni. Te ugyanolyan hibás vagy, mint ő (ha ő egyáltalán, mert csak postás szerepe van valójában) hogy nem olvastad el.

Nincs Nincs 2018.06.11. 21:46:37

@Nincs Nincs: A a kislány olyan emberek olyan ügyeit intézi, amilyen neki soha a büdös életben nem lesz abból a 150 ezer forintból.

Majd ha a 60 milliós lakás (hitel) után ugyanúgy 700-800 ezer forintot kapna, mint egy blankettakitöltő hozzáadott értéket a legnagyobb mértékben mellőző ügyvédi kisiparos, akkor ő egész nap a több ezer oldalt bújná és fújná a pontokat, hidd csak el.

Balfredo Alfredo 2018.06.13. 13:42:35

"A bankfiók az nem back-office. a kislánynak az a dolga, hogy begyűjtse a papírokat."
Már bocs, de az ügyfélnek mi köze ahhoz, hogy milyen a szervezeti felépítése a banknak. Ha van egy "kérvények leadása" pult, akkor legyen egy "hitelinformáció" felíratú is. Ja, hogy ez pénzbe kerül, és a bankra csak névlegesen igaz, hogy mimindentmegteszünkazügyfeleinkelégedettségeéskényelmeskiszolgálásaéerdekében.
Minimális szűrőként egy olyan ellenőrzést be lehetne iktatni, hogy az adott típusú kérelemhez - mondjuk - 12 féle melléklet kell és ha ez nincs meg, a kislány rögtön jelzi illetve elmondja, hogy részletek XY kollégánál/a honlapjukon találhatóak.
"Biztos vagyok benne, hogy a bank oldalán fönt van az a több ezer oldalnyi doksi, amiben le van írva, hogy milyen közüzemi számlát kellett volna leadni." Ebben bizonyára igazad van, mindazonáltal elgondolkodtató, hogy többezer (vagy akár csak többszáz) oldalt kell elolvasni egy hitelfelvételhez. Még akkor is, ha a mellékelendő igazolások, számlák stb. listája e dokumentumnak csak töredéke. Vajon miért nem lehet tömören, lényegretörően, egyszerű nyelven megfogalmazni azokat a dolgokat, amik a hitelt felvevő ügyfél számára lényegesek?