Tékozló Homár

A CIB-nek az V. kerület külföldnek számít?

2018.06.05. 11:04 | Homár Hilda | 29 komment

screenshot_2018-06-05_10_57_26.png

Azt hiszem nincs idegesítőbb annál, mint amikor az ember úgy gondolja, hogy alaposan felmérte a helyzetét, utánajárt a dolgoknak, és végül kimondottan racionális alapokon dönt valami mellett  - amiről aztán kiderül, hogy valami érthetetlen/jól elrejtett/félremagyarázott/egyéb módon csapdát rejtő szabály/ok/kitétel és társai miatt épphogy alaposan bokánrúgja a gondos mérlegelés után kivitelezett tervet.

Tisztelt Tékozló Homár!

Egy idegesítő, ámde szórakoztató banki sztorit szeretnék veletek megosztani.

Vállalkozó vagyok, és európai ügyféllel dolgozom, ezért nyitottam a CIB banknál egy euró alapú devizaszámlát. (Azért náluk, mert már ott volt a lakossági számlám.) Már a számlanyitáskor megkérdeztem, milyen díjazása van az eurós készpénzfelvételnek. A felelet: a CIB nem üzemeltet eurós ATM-et, de nyugodtan vehetek fel eurót más magyar bankok ATM-jéből ugyanazzal a díjazással, mintha amúgy forintszámláról forintot vennék fel más magyar banknál. (0,2%) Ezen felbátorodva igényeltem az eurós számlához kártyát is.

Minden jól ment egészen addig, amíg a múlt héten elballagtam az OTP bank ötödik kerületi ATM-jéhez és felvettem az eurómat. Ezután a CIB bank ugyanis a külföldi ATM használati díjat számolta fel. (2,5%) Tehát a CIB szerint az OTP ötödik kerületi ATM-je külföldön van.

Gondoltam biztos tévedés lehetett, felhívtam az ügyfélszolgálatot, elmagyaráztam nekik, hogy mi történt. Senki sem értette, hogy lehet ez, de megígérték, hogy visszahívnak. Visszahívtak. Lekezelő stílusban elmagyarázta nekem az ügyintéző hölgy, hogy bizony a nem forintban zajló készpénzfelvételt a külföldi díjazás szerint kell számolni a kondíciós listájuk szerint akkor is, ha Magyarországon történt. Épp nem volt nálam, de nekem is van egy példány a kondíciós listából, és szerintem nincs rajta korrektül feltüntetve ez, plusz ellentmond annak, amit számlanyitáskor mondtak... Némi hiszti után megígérte, hogy hajlandóak lesznek ezt a díjat csak most csak nekem jóváírni, de a jövőben ne is álmodjak róla, hogy kedvező feltételek mellett vehetem fel tőlük az eurómat. (A „legolcsóbb” a pénztári felvétel, ennek 1,1%-os a díja...)

Az egész sztori kapcsán a következő kérdések merültek fel bennem:
- Hogy juthat eszükbe egyáltalán, hogy egy magyar ATM használatáért a külföldi díjazást alkalmazzák?
- Miért tudta ezt máshogyan az ügyintéző, akinél a számlát nyitottam?
- Hogyan következik ez a kondíciós listájukból?

Csak hogy teljes legyen a kép, itt van a kondíciós lista: https://www.cib.hu/system/fileserver?file=/Kondilistak/03_kkv/partner_180101_0103.pdf&type=related

Persze ezen nincs feltüntetve a készpénzfelvétel ATM-ből devizában devizaszámla terhére, de itt vannak a kiegészítő kondíciók: https://www.cib.hu/system/fileserver?file=/Kondilistak/03_kkv/start_kieg_180425_0328.pdf&type=related

Ahol azt írják: "CIB Bank Zrt. által üzemeltetett és egyéb hazai ATM-ből – CIB Partner Médium vállalkozói számlacsomag, ás CIB Partner Könyvelői vállalkozói számlacsomag esetén” 0,2% 

Szerintetek mit lehet ezzel kezdeni?
Végül: tudtok-e olyan magyar bankot ajánlani, amelyik nem szivat meg, ha eurót szeretnék fölvenni?

Köszönöm, hogy elmesélhettem!

Üdvözlettel,

Timur

Ismét Csernok Miklóstól (Kiszámoló blog) kértünk véleményt és tanácsot:

A levélírónak csak részben van igaza, a belinkelt feltételekben az le van írva, hogy "Készpénzfelvétel Bankkártyával (HUF alapú)", azaz a díj csak forint felvétel esetén él. Az igaz, hogy a konkrét eset (idehaza valutakivét ATM-ből) nincs részletezve a kondíciós listában.

Akinek komoly devizaforgalma van, annak érdemes szétnéznie szlovák céges bankszámlák között. Bármelyik magyar cég nyithat bárhol számlát külföldön is, a szlovák bankok 6-7 eurós díjért jellemzően szinte mindent ingyen adnak. A legutóbbi cikkem a témában erre található, benne részletes leírással a tennivalókról. A külföldi számla nagy előnye, hogy ott nincs tranzakciós adó sem, így eleve 0,6%-kal olcsóbb az ATM-es pénzfelvétel és 0,3%-kal az utalás. Számításba jöhet még a Transferwise Borderless számlája, erről leírás itt található.

Ma már nem olyan nagy ügy külföldön számlát nyitni egy magyar vállalkozásnak, a drága banki költségek és a még erre pluszban rárakodó tranzakciós adó (amit valamiért tranzakciós illetéknek becéznek hivatalosan, pedig csak egy egyszerű adóról van szó) miatt szinte mindenkinek megérheti, akinek van eurós számlamozgása.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nick-son 2018.06.05. 11:23:36

Mondjuk ez elég baj, ha az a legjobb tanács, hogy nyiss számlát külföldön.

Tehetséges ugandai buzi 2018.06.05. 11:23:48

Ez hanyadik olyan sztori a héten, hogy átbaszták az ügyfelet a számlanyitáskor mindenféle humbug szöveggel?

Brokkoládé 2018.06.05. 11:24:18

Ezaz! Támogassuk a magyar ipart! Vegyünk mindent külföldről! :D

Brokkoládé 2018.06.05. 11:25:30

@Nick-son: Ugye? EZen fennakadtam én is. Ha jót akarsz menj külföldre mentalitás. Külföldön minden ingyen van, csak itt kerül pénzbe az élet! :D

Tehetséges ugandai buzi 2018.06.05. 11:29:28

@Brokkoládé: Pontosítok! Itthon sok pénzbe kerül és szar! Külföldön meg ingyenes, vagy olcsóbb, mint a magyar és jó.

Dezsike 2018.06.05. 11:31:57

Velem 5 éve ugyan ezt csinálták, ugyan ennél az ATMnél... Meg is szüntettem a számlám és átmentem egy másik bankhoz ahol külföldön, a társbankjuknál történő helyi valuta felvétele is itthoni, bankon belüli díjazású. Így itthoni áron vettem fel eurót Ausztriában.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.06.05. 11:47:39

@Brokkoládé: Az EU az áruk, a tőke és a munkaerő szabad áramlásáról szól. Ha elég sokan "szavaznak" a szlovák bankszámlára, majd változtatnak a magyar bankok is.

Brokkoládé 2018.06.05. 11:58:50

@Csokis: Igen arról szól, a valósában azonban semelyik volt szocialista országban nincs olyan hatalmas tőke, mint a volt fejlett nyugati országokban. És tudom. "Nekem is lehet cukrászdám Bécsben" .

uns97 2018.06.05. 12:20:32

Sajnos itt sem jött be a szokásos Rogán, Matolcsy mondóka: "Majd a verseny miatt a bankok viszik el a balhét, az ügyfél semmit sem vesz észre a tranzakciós illetékből, meg a KP felvételi díjakból..." Idézet valamikor 2012/13-ból... (jaja a 30%-os biztosítási adót se terhelik ám az ügyfelekre a biztosítók, "mert a verseny majd...")

Szokásos Fidesz kábítás volt a >multi< bankok "piszkálása" is, s megy a csodálkozás, hogy az ügyfél szívja meg a végén - VAGY alternatíva: lehet menni ebben az esetben is külföldre...

Darth Revan 2018.06.05. 13:05:44

" 6-7 eurós díjért jellemzően szinte mindent ingyen adnak"

nincs itt valami ellentmondas?! :)

Terézágyú 2018.06.05. 14:33:38

"az V. kerület külföldnek számít?"

Hát, ha helSinki már nyugat...

Kicknick 2018.06.05. 15:06:28

Megyünk szépen visszafelé az időben, anno a 2000-es évek elején volt ez a gyönyörű lehúzási hullám a bakoknál.Aztán pár év alatt ez átfordult az ingyenes vagy aközeli számlákba, de ugye az elmultnyócév megint elhozta, hogy kamat nincs a pénzedre, ellenben mindenre lehúznak.
Érdekes mód most viszont egyik bank sem indul el a nulla forintos számlák felé...csak nem összekacsintottak egy picikét?

diszkriminans (törölt) 2018.06.05. 15:24:36

@Csokis:
Amíg nálunk tranzakciós adó van, csak akkor változik ez meg, ha az állam rajön, hogy mennyire kontraproduktív ez az adó, és hogy csak a szomszéd országok bankjait gazdagítja vele.

haXXXor 2018.06.05. 15:24:40

off: @uns97: Tudtommal itt tiltott a politizálás (nem is kapcsolódik túlzottan ide)

on: :D A homár tanácsa vicces

uns97 2018.06.05. 15:36:05

@haXXXor: minden politika. Az egész fogyasztóvédelem az. Szar törvények, gyenge érdekérvényesítés, ez mind politika.

Hogy szerinted az általam leírtak MIÉRT nem kapcsolódnak éppen ide... hát most kezdjek el mesélni HÁNY számlánk, bankkártyánk volt 2012 elött, s mennyi van most ? Az addigi ATM-es műveletek miért kerültek akkor nulla Ft-ba, ma meg ki tudja mennyibe ?
Az, hogy az egész ONNAN indult ki amit írtam, s ez politika, az sajnos igaz, de ettől még a tény tény marad. Az addig szinte minden ingyen volt móka a különböző pénzbeszedő "adók" hatására a lakosságon csattan(t) - persze azokon akiket a BANK mint olyan még érint...

Leírták itt mi lenne a megoldás (az ilyen jellegű adók megszüntetése, pld LÁSD EHO, nagy nehezen az is kimúlt) persze bukna állam bácsi egy kicsit - amit be lehetne szedni más helyről, na honnan is ? Ötlettem lenne kb millió.

n3spr3ss0 2018.06.05. 16:19:57

Ez a bank most kapott majd 50 milliós büntetést.

Baluci 2018.06.05. 16:30:21

@n3spr3ss0: Jó lesz az 60 milliónak is... :)))

Tudod Te azt jól! 2018.06.05. 16:39:07

@Csokis: vagy kitalálnak majd valamilyen jogszabályt hogy banxámlát is csak itthon nyithatsz, mint az autóknál is lett.
Ennyit a szabad áramlásról.
Vagy amikor a vámunió miatt megszűntek (volna) az európában gyártott autók importvámjaii, nagyongyorsan kitalálták ugye a regadót. A Suzuki járt legrosszabbúl, mert hirtelen egy vámtétellel/regadóval drágábbak lettek az autóik. Így támogassuk a magyar ipart!

campobaszo 2018.06.05. 17:26:52

Apró betűs rész: "A Magyarország területén működő, de HUF-tól eltérő devizát kiadó ATM-ekből történő Készpénzfelvétel Bankkártyával után a Bank a külföldi Készpénzfelvétel Bankkártyával díját terheli be."

morph on deer 2018.06.05. 18:05:47

@campobaszo:
Azt tudja valaki, hogy mennyivel drágább megoldás eleve kártyával fizetni?
Mert amúgy azért van.

TrishtanAG 2018.06.05. 18:51:40

@morph on deer: Elvileg neked ingyen van, a boltnak kerül valamennyibe, ami miatt láttam már olyat kiírva, hogy csak 1000 forint feletti vásárlásnál lehet kártyával fizetni az üzletben.

ringer 2018.06.05. 19:33:34

@TrishtanAG: Mi bolt vagyunk, és Erste kártyaelfogadók. Nekünk a kártyaelfogadás (AMEX kivételével) 0.7%-ba kerül. AMEX 2.5 % lenne, azt tehát nem fogadjuk el, kell az árrés munkabérre, meg egyéb költségekre...
Ha OTP kártyaelfogadók lennénk, akkor 60 Ft-ról indulna a költség, ekkor logikus, hogy 1000 Ft környéki minimális vételárat írnánk ki. De nem tehetjük meg, mert a kártyatársaságok azonos elbírálást várnak készpénz és bankkártya esetére. Na ezért lettünk Erstések...

VT Man 2018.06.05. 22:20:01

Monzo.com vagy Revolut.com és havi 200 euro/font-ig ingyen veheted fel a devizát. Ha mind a kettõ van, akkor az 400.

Lancelot0 2018.06.06. 08:25:38

"ellentmond annak, amit számlanyitáskor mondtak... "

Mondták, oké, de mit írt alá a posztoló? Abban mi szerepel? Na ugye.

FDToth 2018.06.06. 14:35:39

Nekem a CIB konkrétan a követlezőt csinája:

van hitelkeret x százezer Ft. Elköltök belőle x/3 százezer Ft-ot egy hónapban. Jóváírnak erre a számlára x/8 százezer Ft-ot (visszavittem egy ruhát pár hónap után, aminek az árát a hitelkártyára visszaadták). a Cib mégsem x/3 százezer mínusz x/8 százezer Ft-ról kéri a köv hónapban a befizetést, hanem x/3 százer Ft-ról. Ez miként lehet? At mondják ez nem számít jóváírásnak, ha pl., vki visszaad nekem pénzt.
Egyszer már jártam így hónap elején, ott fel is számoltak egy 10-est késedelmi kamatként, de elengedték méltányosság miatt.
Megteheti azt a bank, hogy a jóváírásokról eldönti, hogy az most beleszáímtja a hitelvisszafiuetéseb, vagy sem?

haXXor 2018.06.06. 16:18:03

@uns97: Bocsika, de nem érdekel :( Csak az oldal policyt olvastam el és azért jegyeztem meg.

szelidorzo 2018.06.06. 19:40:46

Csak megsúgom nektek, hogy az egyik szlovák banknál van számlám. (beszéltek magyarul a fiókban így a szerződéskötés gördülékenyen ment)
Társbankjuk a K&H magyarországon, és az egész eu-ban van társuk, ahol kb 20 forintba kerül a pénzfelvétel az automatából alkalmanként.
Az ügyintéző nem irkálva tölti a paírokat a bankfiókban ügyintézéskor. A szlovák bankokban van kártyaolvasó, ami az összes kártyaformátumú (nem csak az Új) személyi igazolvánnyal elboldogul. Személyit lehúzzák, s minden azonosítás megtörtént, nem gépelnek 5 percig. Ennyit a magyar bankokról.

lobster thermidor 2018.06.13. 15:10:14

Itt sokan propagálják a külföldi számlanyitást, de arról senki nem ír, hogy a külföldön vezetett számla kamatai után itthon is adózni kell. Régen ezt kamatadónak hívták, ma már egységesen 15 százalék a kamatjövedelem után fizetendő adó, amit itthon, a magyar adóbevallásban kell feltüntetni, akármilyen jelentéktelen is legyen az az összeg. Ha valakinek nincs a számláján pénzmozgás, akkor a fillérekért történő adminisztrációval járó sz@rakodás helyett, úgy is mint az aktuális MNB devizaárfolyam keresgélése, és a hasonló baromságok, sokkal jobb megoldás egy külföldi bankban széfet bérelni. Így ugyan nincs kamat, ami egyébként majdnem a nullával egyenlő, de nem is kell a továbbiakban az adóbevallással foglalkozni.