via GIPHY

Bármilyen területről is legyen szó, a karbantartási és felújítási munkák embert próbáló időszakot jelentenek szolgáltatónak és ügyfélnek egyaránt. Ettől persze ezeket megúszni nem lehet, de átgondolt szervezéssel és jó kommunikációval minimalizálni az elkerülhetetlen kényelmetlenségeket igen. Ez utóbbi valamiért elképesztően nehéz a MÁV-nak. Pedig az utastájékoztatás nem tűnik ördöngősségnek, és mivel rendszeresen előfordul különböző szakaszokon, elég lenne egyszer kidolgozni a menetét rendesen. Például az Elvirán egy kis, jelöletlen buszkontúr helyett nagy villogó feliratban kiírni az adott menetrendnél, hogy bizonyos szakaszon pótlóbuszok közlekednek, a pályaudvaron meg minden lehetséges helyen feltűnően, akár az aszfalra fújva jelezni, merre kell menni az átszálláshoz, induláshoz. Mindezt aztán pár alannyal tesztelni, és ahol a tesztszemélyek belekezdenek az Confused Travolta-mozgásba, ott finomítani kell a rendszeren. Bálint beszámolója alapján lenne mit.

Tulajdonképpen semmi különös az egész, mégis olyan jó lenne, ha mégiscsak ez lenne a különös, és nem pedig a hétköznapi. Ha nem lenne olyan ismerősen jellemző az, ahogyan 2018-ban egy teljesen átlagos utas eljuthat Budapestről Pécsre.

Mert teljesen átlagos utas vagyok: évente egyszer utazom Pécsre vonattal, és az utazások között eltelő hónapokban valahogy nem érzek ingert arra, hogy a pécsi vasútközlekedés híreit olvassam, sőt, még azt is naivan adottnak veszem, hogy azért ez nem olyan bonyolult ügylet, és nem olvasok utána indulás előtt sem a Pécsre utazás legfrissebb szakirodalmának, még akkor sem, ha a kommentelők nagy része nyilván azt fogja mondani, én vagyok a hibás, amiért mindezt nem tettem meg, a saját hülyeségemet okolhatom csak mindenért, és különben is, minek mentem oda.

A művelet is teljesen átlagosan zajlott: először megnyitottam a MÁV online menetrendjét, hogy kikeressem, milyen járatok indulnak Budapestről Pécsre. A találati oldalon rögtön vastag betűs, sőt pirossal, máshol látványos keretekkel kiemelt figyelmeztetések hívták fel a figyelmemet arra, hogy
- az árak csak a napi vásárlásra érvényesek, 
- a kedvezményeknek nézzek utána rendesen,
- feliratkozhatok a hírlevélre,
- és hogy bizonyos vonatokra még külön kedvezmények is érvényesek.
Ennyiről szóltak a figyelmeztetések, másról nem. Alatta is pont úgy nézett ki a menetrend-táblázat, ahogy eddigi utazásaim során bármikor, bár az persze furcsa volt, hogy ezúttal Kelenföldről indulnak a vonatok. De minden más adat rendben volt - érkezés, indulás, útidő, jegyár, úgyhogy ennyiben is maradtam.

Ezután elmentem megvenni a jegyet. A pénztárosnő részletesen végigkérdezte, hogy mely járatokra kérek jegyet, honnan indulok, hova megyek, majd a kezembe nyomta a jegyeket, amelyeket ellenőriztem: szerepelt rajtuk Kelenföld, Pécs, a vagon száma és a hely száma. Más nem.

Majd elmentem Kelenföldre, és megnéztem az induló vonatokról informáló monitort: ez volt a legelső alkalom, amikor szembesültem vele, hogy valójában nem egy vonatra kell felszállnom, hanem egy pótlóbuszra. Az eddigiek során erre senki nem tett egy kósza utalást sem. Úgyhogy gondoltam, keresek egy információs pultot, és megkérdezem, pontosan mi a teendő, de ilyen információs pultot, vagy erre utaló útjelző táblát pár perc alatt nem találtam sehol, ahogy nem találtam egyetlen MÁV-alkalmazottat sem, akit megszólíthattam volna.

Nem vagyok ismerős Kelenföldön, azt sem tudtam, melyik irányban kell felmenni a felszínre az aluljáróból a monitoron megjelölt Etele tér felé, de szerencsém volt, jó irányba indultam. Itt egy nagy Volán-buszpályaudvart láttam jobbra, balra pedig egy BKV-állomást, de hogy nekem melyik irányt kell választanom, arról semmilyen útjelzőt nem vettem észre. Úgyhogy megkérdeztem a Volán infopultjában, ahol közölték, hogy nekem "az épület mögé" kell mennem, majd amikor megkérdeztem, pontosan mit jelent, hogy a négy oldalú épület "mögé", újra elismételték, hogy "hát az épület mögé". Arra, hogy melyik buszállásba kell mennem, azt mondták, "Azt látni fogja". Aztán valóban megtaláltam a buszt, itt már állt is pár MÁV-alkalmazott, akiktől meg tudtam kérdezni, hogy jó helyen vagyok-e, de egy igennél többet ők se mondtak, persze minek is, nem vitadélutánra jöttem.

Azon már csak nevettem, amikor a mellém ülő anyuka közölte a gyerekeivel, hogy a kislány üljön az ablak mellé, hiszen ő szokott a buszon mindig hányni; egy utas kedves érdeklődésére ("Ugye csak viccel?") azt mondta: "Épp azért vettünk vonatjegyet, hogy ne kelljen buszoznia a kislánynak."

Aztán amikor a busz megérkezett valahová (azóta már tudom: Százhalombattára), én már csak gépiesen követtem a többieket, abban bízva, hogy biztos jó irányba mennek, de azért meg tudtam érteni a hozzám hasonlóan tájékozatlan másik utast, aki próbált érdeklődni, hogy akkor most hol is vagyunk, és most kell-e leszállni, vagy miért álltunk meg - hiszen erről tényleg senki nem szólt egy szót sem. Ahogy arról sem, hogy melyik vágányhoz menjünk, sem semmi másról.

Szóval tényleg egy szavam se lehet, időben eljutottam Pécsre, nem maradtam ki semmiből, a kalauz pedig arról is megnyugtatta a kedves utazóközönséget, teljesen természetes, hogy égett gumi szaga terjeng az InterCityn, "majd elszívja az elszívó". Sőt, miután azóta háromszor újra, hunyorogva megnéztem az online menetrendet, negyedszerre észrevettem egy aprócska busz-ikont is a járatom mellett, amit nyilván rajtam kívül azonnal mindenki más kiszúr és pontosan dekódol is.

Mindezt csak azért írtam le, hogy megmaradjon: így néz ki 2018-ban Magyarországon az utasok tájékoztatása egy elég lényeges változásról a vonatközlekedésben. De tudom, hogy lehetne rosszabb is, és tudom, hogy minek mentem oda. Jogos.

Bálint