Tékozló Homár

Ezentúl a kollégák rendelésétől függ, hogy mikor kapod meg a munkahelyedre kért csomagodat?

2018.06.20. 10:57 | Homár Hilda | komment

grumpycatcomplain_jpg_838x0_q80.jpg

Viktor beszámolója szerint valami nagyon furcsa dolgot vezetett be a Magyar Posta a múlt héten: a cégekhez érkező küldemények közül csak az ajánlottakat viszik ki, a simán feladottak részére a kézbesítő postán "elkülönítenek egy nagy zsákot, és ha az megtelik, akkor egy ember a cégtől bemehet egy meghatalmazással, és elhozhatja mindenki holmiját."  Bár a megoldás tényleg óriási lehetőségeket rejt magában a csapatépítés és a kollegialitás növelése terén, azért bízunk benne, hogy valójában csak egy Viktorék és a postás közti félreértés generálta dezinformáció.  Rákédezünk a Postánál. 

Szia Homár!

Egy budapesti cégnél dolgozom, így értelemszerűen a napom jelentős részét itt töltöm. Ennél fogva logikusnak tartottam, hogy az eBay-ről, AliExpress-ről stb. rendelt kisebb-nagyobb cuccokat (munkához kapcsolódóakat és privát dolgokat is vegyesen) a munkahelyemre rendeltem, mivel otthon senki nem tudta volna átvenni, a postaládába meg csak igen csekély részük fért volna be a küldeményeknek.

Ezzel idáig nem is volt probléma.

Tegnap azonban a céges postásunk azzal az információval állított be, hogy ezentúl nem szállítják ki azokat a küldeményeket Kínából (vagy máshonnan), amelyeket nem ajánlva adnak fel. De ez nem azt jelenti, hogy neked kell személyesen bemenni érte, miután ők értesítenek. Merthogy nem értesítenek.

A kézbesítő postán elkülönítenek egy nagy zsákot az adott céghez érkező összes küldeménynek, és mindenkinek a cuccát, aki az iroda címére rendelte, beledobják ebbe a zsákba, és ha az megtelik, akkor egy ember a cégtől bemehet egy meghatalmazással, és elhozhatja mindenki holmiját. Tehát könnyen előfordulhat, hogy egy rendelt termék akár 1-2 vagy több hónapig is ott áll a postán, amit nem vehetsz át, csak ha a zsákjuk megtelik.

Ezzel több problémám is van, melyek közül csak az egyik az, hogy a posta nem látja el alapfeladatát, tudniillik a küldemények kézbesítését. A másik probléma, hogy ilyen szigorításról nem írnak az ÁSZF-ükben, harmadrészt nem biztosítanak átmeneti időszakot (a korlátozást június 14-ével bevezették, innentől működik ez az új gyakorlat), arról meg aztán nem is beszélve, hogy a hosszú-hosszú késedelmes kézbesítés magával hozhatja, hogy kifutsz a "védelmi időből", amikor még visszakérhetnéd a pénzed a szolgáltatótól, ahonnan rendeltél.

Megértem, hogy munkaerőhiány és még ki tudja, hány egyéb tényező megnehezíti a posták és postások munkáját, de ezt a lépést ebben a formában nehezen tudom elfogadni.

Üdv:

Viktor

 UPDATE:

A posztot elküldtük a Magyr Postának pár kérdéssel, az alábbi válasz érkezett tőlük:

Tisztelt Szerkesztőség!  Kedves Hilda!

Köszönjük megkeresését, sajnos a panaszos által leírtak nem egyértelműek számunkra, mivel a Magyar Postánál nem létezik a jelzett kézbesítési mód: "elkülönítenek egy nagy zsákot, és ha az megtelik, akkor egy ember a cégtől bemehet egy meghatalmazással, és elhozhatja mindenki holmiját", ezért azt kérjük, hogy az ügyfél konkrét információk megadásával (pl. az irodaház címének megadásával) tegyen panaszt Ügyfélszolgálatunknál, hogy ki tudjuk vizsgálni az esetet.

Általános szabály, hogy a leveleket háznál kézbesítjük. A nemzetközi ajánlott levélküldeményeket (és a belföldi ajánlottat is) tehát házhoz viszi a postás, hogy személyesen átadja. Ha nincs otthon a címzett, akkor értesítőt hagy hátra munkatársunk a küldemény érkezéséről, melyen szerepel, hogy mikor és hol vehető át.

A nemzetközi közönséges leveleket, csakúgy, mint a belföldi közönségest postaládába kell kézbesíteni. A nemzetközi levélküldeményeknél azonban gyakran előfordul, hogy a postaláda bedobónyílásába nem fér be, ezért a levélládába való kézbesítése a küldemény méretétől függ. Jogszabály szerint 324x229x24 mm méret felett nem kötelező a háznál kézbesítés, hanem a postás értesítőt hagy hátra a levélszekrényben arról, hogy hol és meddig vehető át a küldemény.

Köszönjük megkeresését.

Magyar Posta Zrt.
Társasági Kommunikációs Osztály

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2018.06.20. 11:22:29

A sorsjegyet, lakásbiztosítást, nyugdíj-megtakarítást azonnal kihozzák.
Megjelent a Magyar Közlönyben, hogy Július 1-jétől pedig nagyfröccs is kapható lesz a postahivatalokban.

230e 2018.06.20. 11:44:41

Az, hogy a nagyobb méretű külföldi levelet nem hozza ki, egy majd másfél éves történet: www.posta.hu/nkl

Az Ászf 6.2. 2/A. pontja pedig nem változott, és a következő ÁSZF módosítással sem fog július 1-től: " A Posta a méretei miatt levélszekrény útján nem kézbesíthető (maximális méret 324x229x24 mm), címhelyre címzett
nemzetközi viszonylatú, nem könyvelt postai küldeményt a címében feltüntetettől eltérő helyen – a címhelyen történő kézbesítés megkísérlése mellőzésével – , a 12/A) bekezdésnek megfelelően hátrahagyott értesítő alapján a címhez rendelt, kijelölt kézbesítési ponton is kézbesítheti."

nyúúlacska 2018.06.20. 12:16:02

Ezt most nem egészen értem. A saját csomagját miért is ne vehetné át bárki, ha az a postára megérkezett?

Nick-son 2018.06.20. 12:21:38

Itt valami félreértés lesz. Vagy a postás, vagy a posztoló részéről.

spulni 2018.06.20. 12:53:12

És mi van, ha a cégtől nem rendelnek semmit mondjuk 6 hónapig? Ez nehezen hihető így... Minden cégnek van egy zsákja a Postánál? Érdekes...

Tron65 2018.06.20. 12:58:11

@nyúúlacska:
Azért, mert letagadják, hogy egyáltalán jött valami.
Napokban történt:
- értesítő a ládában, pedig otthonvoltam
- irány a posta, ahol 5 perc keresgélés után közlik: dehátezmai!
- igen, de nem hozták ki, úgyhogy eljöttem.
- de nem itt van, hanem a nagypostán!
- és ha most odamegyek ideadják?
- NEM!
- az úgy van (csak most csak magának elárulom), hogy:
a nagypostán a kézbesítő eleve fel sem veszi a cuccot, csak kitölt egy értesítőt, amit bedob (vagy nem). AZTÁN MAJD valamikor délután a nagypostáról áthozzák ide a nemkihordott cuccokat és majd akkor valamikor át lehet venni.

Jó. Akkor itt egy jánlott levél.
- EZ FÉNYMÁSOLAT! (mármint a feladóvevény), ilyet nem veszünk át!
- NEM fénymásolat, alig 10 perce nyomtattam.
- De fekete-fehér!
- Igen, a posta honlapjáról szedtem le a kitöltőt és egyetlen betűvel sincs odaírva, hogy csak színesben fogadják el.
- itt van egy eredeti, töltse ki azt
- Ja, de akkor sem vehetem fel ajánlottra, csak postán maradóra
- és mi az illetékes posta?
- kérdezze meg a címzettől!
- ????
(postán maradó esetén a posta címét kell írni címzettnek)
- és ugye értesíteni fogják a címzettet, hogy postánmaradó küldeménye érkezett?
- NEM, ilyen esetben nem lesz értesítés

Én kb akkor döntöttem úgy, hogy csak végszükség esetén fogm a postát igénbe venni.

Dezsike 2018.06.20. 12:59:37

Rendeld nyugodtan otthonra, én is ezt teszem. A futárok bedobják a kerítésen (én kértem, így egyszerűbb), a postás meg vagy a postaládába, vagy ha nem fér be hagy értesítést, másnap érte megyek a postára. Ilyen egyszerű.

Elsőszámú Közellenség 2018.06.20. 13:07:56

Rendelni kell egy adag nyers halat, és egy kis idő múlva átgondolnák a postán a pár hónapos csomaggyűjtést.

Terézágyú 2018.06.20. 13:35:36

@Tron65:
"(postán maradó esetén a posta címét kell írni címzettnek)
- és ugye értesíteni fogják a címzettet, hogy postánmaradó küldeménye érkezett?
- NEM, ilyen esetben nem lesz értesítés"

Eeee.. hát a postán maradónak éppen az a lényege, hogy nem szól a posta a címzettnek, nem is kell tudnia a címét, nem is tudja, hiszen nem írják rá a levélre - a címzettnek kell érdeklődnie, ha levelet vár...

Egyébként a pószter esete tényleg nonszensz... :)
Minden cégnek lesz egy zsákja? És ha megtelik? Ha sose telik meg? Sok kis csomagtól megtelik, egy nagytól nem? :)))

Aurora Borealis het noorderlicht 2018.06.20. 17:18:33

@Dezsike: sajna ez nem ilyen egyszerű. Pl. a tököli posta csak hétköznap van nyitva, reggel 8-tól du 16-ig. Aki mondjuk Budapestre ingázik dolgozni, az soha a büdös életben nem tudja a postán átvenni a csomagjait.

OkoskaTo:rp 2018.06.20. 19:41:21

Nem mindegy, hogy otthonra, vagy a munkahelyedre NEM jön meg a csomag, mert ellopta a postás?

Bellagio 2018.06.20. 19:57:36

LOL kozepkor.

DHL Packstation.

Nem Magyarorszag :(

anr96 2018.06.20. 20:11:42

@Bellagio:
LOL Magyarország.

Magyar törvények.

Aztán beszopna a DHL Packstation, hogy megfeleljen a "kormánypártnak"...

Egyébként van már olyan olyan tejjel-mézzel folyó skandináv ország ahol a kínai szarokra adót vetnek ki! O.O

EddieCivic5g 2018.06.20. 20:15:59

@Terézágyú: Nem, a te címedre jön a csomag, egy külön jelzéssel, hogy postán marad, nem kell kézbesíteni. Vicces is lenne, ha a posta címére érkezik, akkor mivel igazolnád, hogy a tiéd? Szerencsére itt Szigethalmon elég jól működik a rendszer, bár néha az értesítést elfelejtik bedobni a ládába. Múlt héten viszont olyan csomagról kaptam értesítést, amit már 2 nappal korábban felvettem :)

Quuuziii 2018.06.20. 20:45:47

Kérek mindenkit, hogy a félreértések elkerülése végett a következő megnevezésket használja:

Csomag (akár belföldi, akár nemzetközi) - ezt gépkocsis kézbesítő viszi címre.

Ajánlott levél - postás viszi max 0.5 kg-ig

Levél - postás viszi, max 0.5 kg-ig, ha befér a ládába.

Levélnek álcázott Kínai szar.

Gondolom az utóbbi szerepel a kérdéses posztban.

dafke csakazértis tizen4edik crazy one 2018.06.20. 20:50:19

Nálunk is hasonlóan működik. Tót posta. Kábé ötvenen vagyunk és a címhez postafiók van beállítva. Amint rajta van a küldeményen a cégnév, automatikusan megy a szekrénybe, ha nem fér bele, akkor a zsákba. Kati, a recezpciós naponta viszi a feladandót és hozza az erkezettet. Ha huszonöt kilós kutyatáp, akkor a címzett másnap visszamegy vele. Ha utánvétes, akkor dettó. A poszter szerintem ott sarkít egy jó nagyot, amikor azt írja, hogy csak a teli zsák üríthető. Ez hülyeség. Az AliExpress ott marad, de a többinél van tárolási határidő. Meg lehet ezt oldani, csak basszatok rá az ÁSZF-re. Csomagot akarsz megkapni, nem szerződést betartatni...

Szolnok Építőipar 2018.06.20. 21:41:01

Posta?
Hmmm.
Hivatalos céges irat küldése, Debrecenből-Szegedre, 15 nap!!!!
Ez posta???!!!!!!
Gyalog hamarabb átviszem!!!!!
Vicccc!!

igazi hős 2018.06.20. 23:24:49

@Quuuziii: "Levélnek álcázott Kínai szar." Mennyire releváns a származás? A "levél" egy adott méretet és nem egy adott tartalmat jelent. Akár kínai tartalmat is. Könyvet nem adhatsz fel levélnek, mert nagy és nehéz. Miért baj, hogy egy 5 dekás elektronika van a borítékban? A postásnak mindegy, lehetne 5 deka papír is, ugyanaz a munka.

herut 2018.06.21. 05:45:39

Magyar Posta? Nevetséges,inkább vérlázító! Május 29.óta van egy USA-ból érkezett csomagom náluk. Magyarországra négy nap alatt ideért. Több hetes hallgatás,telefonon,mail-ben reklamálás ellenére junius 20-án jelent meg a nyomonkövetés rovatukban,hogy hatósági eljárásra elküldve (VÁM?). Mindkét megkeresésemre azt kaptam,hogy türelem,sok a munka,stb. . Az árut kifizettem a postai költségekkel együtt,kaptam jelzést,hogy a postán van a tulajdonom,minden okmányt elküldtem a VÁM kezeléshez, a csomagom meg ki tudja,hogy hol van,mikor kapom meg. Igaz,hogy Európán belül, de az egyik ismert és megbízható futárszolgálat Skandináviából három nap alatt kézbesített . Egy biztos,ha egyszer végre megkapom a küldeményt lehetőség szerint elkerülöm a posta szolgáltatásait.

Quuuziii 2018.06.21. 08:09:54

Amikor kikerül valahova egy postával kapcsolatos poszt, mindig a panaszosok a leghangosabbak, hiába vannak kisebbségben. De lássuk a kínzó kérdéseket az aliexpresses küldeményeket illetően.

Miben különbözik egy Kínából vagy máshonnan származó terméket tartalmazó levêl a többitől?

Nem igazán ismerem a Kínai Postát, de gyaníthatóan a kinai exportcégek valamilyen egyedi szerződés keretébem tudnak kb fillérekért sima levélként elég tág mérethatárokkal szarokat feladni. Ezeket a szarok valamely európába tartó méretes konténerbe kerülnek, és indulnak sok hetes útjukra, valószínűleg valamelyik forgalmas kikötőbe kerülnek, pl rotterdam, vagy jó esetben ha repülővel jönnek, akkor münchen. Vagy még kínában, vagy már európában országokra bontják a küldeményeket, és egy vagy több egységképzőben továbbítják a célországba. Mikor a szarok beérkeznek kis hazánkba, akkor az egész halom szar egyben az OLK-ba kerül, ahol irányítószámok szerint szétosztják őket. Ez több mint 3000 rendeltetési helyet jelent Külföldi amorf szarok lévén az gépi válogatás szóba sem kerülhet, így a kínai szarok eleve nem kerülnek a levelek közé, hanem külön zsákba, csomagládába, vagy maxi ládába. Mivel külön küldik őket, a postákra is a levelekkel egy teherautón ugyan, de külön érkeznek meg. Mivel nem jellemző hogy a postások háttámlával, serpenyővel, műbrokival járjanak házról házra, ezért jellemzően eleve az értesítőt kapják meg. Kisebb, 30.000 lélekszámú városban lakok, itt a napi kínai szarok száma 200 és 800 közé tehető, és mivel sok a céges címzett teljesen logikus, hogy nem készül minden egyes szarhoz értesítő, hanem külön zsákban gyűjtik a postán.

A posta miért nem végzi el a munkát amiért a pénzt kapja?

A fenti írásból keressétek meg azt a részt, ahol Kína kifizeti a levelek feladásából származó jövedelem felét a célországoknak. Ja, hogy nincs ilyen? Mert nincs darabszám alapú költségelszámolás, vélhetően nemzetközi, akár íratlan egyezmények alapján az országok postái kézbesítik a más országokból származó küldeményeket. Az utóbbi években ez jellemzően Kína javára tolódott el, ő adja fel a legtöbb szart, a többi ország inkább a szenvedő fél.
Tehát a Magyar postának nem származik többletbevétele a kínai szarokból, csak a munka van vele, meg a gond. Tegye fel a kezét, aki szívesen dolgozna ingyen azért, hogy a Jóska megkapja az akciós 5 ft-os tabletfóliáját, ami egy 5-10 cm vastag hungarocelbe van csomagolva!

Miért nem mehetünk be egyenként a postára elhozni a saját szarunkat egy zsáknyi szarból?

Ez a mai kvízkérdés. Na vajon miért?

Balfredo Alfredo 2018.06.21. 08:11:55

Ajánlom az itt fórumozók figyelmébe Kiwicake hozzászólását a MÁV-os topicból:
> Aki nem érti, hogy mi a baja a posztolónak, annak ajánlom szíves figyelmébe Zorán legalább 30 éves dalának részletét: "Langyos a sör, ha neked így is jó." <

Terézágyú 2018.06.21. 08:19:36

@EddieCivic5g:
"Nem, a te címedre jön a csomag, egy külön jelzéssel, hogy postán marad, nem kell kézbesíteni."

Szóval akkor van a "Postán maradó" levél, amire nincs is más cím írva, meg van olyan, hogy rá van írva a cím a csomagra, de postán marad?????????

Mondjuk manapség semmit nem visznek ki, akkor mindegyik a postán marad :))))

@Quuuziii:

"A fenti írásból keressétek meg azt a részt, ahol Kína kifizeti a levelek feladásából származó jövedelem felét a célországoknak. Ja, hogy nincs ilyen?"

És??? Akkor módosítsák a nemzetközi szerződéseket - de ne a megrendelő szívjon.

Vagy akkor jelentse ki a magyarposta, hogy kinából nem továbbít semmit.
És akkor a megrendelő tudja, hogy mire számítson.
Az meg pláne gáz, hogy a nemkínából jövő cuccok is késnek azért, mert a postának kínjai vannak...

"Tehát a Magyar postának nem származik többletbevétele a kínai szarokból, csak a munka van vele, meg a gond. Tegye fel a kezét, aki szívesen dolgozna ingyen azért"

A postai dolgozó NEM ingyen dolgozik.

"Miért nem mehetünk be egyenként a postára elhozni a saját szarunkat egy zsáknyi szarból? Ez a mai kvízkérdés. Na vajon miért? "

1. Azért mert a magyarposta NEM az ügyfelekért van.
2. Azért mert te mindennap megeszed a "zsáknyi szart". Sőt ellopsz belőle, hogy a hétvégén is ehessed. A szart. Azért írom le mégegyszer ezt a szót, mert láthatólag ettől áll fel neked. Hát akkor legalább neked jó így. Tessék: szar.

Fausto(tm) 2018.06.21. 08:36:50

Szerintem simán lehetséges. Én ebay-ről, jellemzően angilából (de az tuti, hogy Európából) szoktam könyveket rendelni, hetente 1-2-t. Sima levélként küldik, azaz nincs tracking és aláírnom sem kell semmit átvételkor.
Tavaly még az EU-s levelek egy-másfél hét alatt megjöttek. Idén január óta inkább egy-másfél hónap, de akkor egyben kapok meg vagy 8-10 rendelést.
Azt hittem, valahol út közben gyűlik fel, de ezek szerint simán lehet, hogy a helyi postán gyűjtik a csomagokat.
Ja, és nem céges rendelés, simán a nevemre, lakcímemre.

Balfredo Alfredo 2018.06.21. 08:40:21

A posta köznév egy olyan szolgáltatást jelöl, ami úgynevezett küldeményeket juttat el (a szokásos szóhasználattal kézbesít) egyik természetes vagy jogi személytől (a szokásos szóhasználattal feladó) egy másik természetes vagy jogi személyhez (a szokásos szóhasználattal címzett) meghatározott díjazás ellenében. A szolgáltatás működtetésére a legtöbb országban egy dedikált cég szolgál, amely cég birtokában van a küldemények továbbításához kiépített infrastruktúrának: postahivatalok, logisztikai központ, kézbesítők, folyamatok.
"A fenti írásból keressétek meg azt a részt, ahol Kína kifizeti a levelek feladásából származó jövedelem felét a célországoknak. Ja, hogy nincs ilyen?" És miért nincs? Csak Kínával nincs ilyen megállapodás, vagy más országgal sincs? Ha nincs, akkor milyen alapon továbbítják illetve továbbították a múltban a küldeményeket külföldre/külföldről? Ha nincs ilyen megállapodás, akkor miért kerül többe még egy közönséges levél külföldre, mint beföldre? Ha a Posta úgy érzi, hogy nincs pénze/embere/erőforrása a rengeteg kínai küldemény menedzselésére, akkor miért nem kezdeményez valamiféle megállapodást a kínai postával?
Amúgy meg nem értem a Posta panaszát. Ha az év elején soron kívűl tudta kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet utalványait, meg a teljesen felesleges levelet arról, hogy a következő hónapban jóváírnak valamennyit a gázszámlán, akkor miért nem tudja a kínai küldeményeket kezelni?

Quuuziii 2018.06.21. 08:48:20

@Terézágyú: Felesleges volt személyeskedned, mert egyrészt a rágalmazásod teljesen alaptalan az irányomba, másrészt nem húzol fel vele. Egyébként teljesen félreértetted a hozzászólásomat. Én csak leírtam, hogy a háttérben milyen folyamatok játszódnak le, amik indokolják a fenti intézkedéseket. Ezek egyébként nem mindig ésszerűek, nálunk sok cégnék gépkocsival viszik a leveleket, így időnként simán beleférhetne a kiszállításba egy zsáknyi szar is, és ezeket ki is viszik, csak ugye az teljességgel kimaradt a panaszlevélből, hogy a kézbesítés ott milyen módon történik.

A megnövekedett küldeményforgalomnak és a munkaerő hiánynak köszönhetően a kézbesítés csak túlóra terhére valósítható meg. Én pl. nem vagyok hajlandó túlórázni csak azért mert a Pistike 100 Ft-al kevesebbért szeretné megkapni a telefontokját, akár kifizetik, akár nem. Sok helyen nem fizetik ki, csak lecsúsztathatod, csak ugye a postán a folyamatos szaráradat miatt a kézbesítőknek nincs lehetőségük csúsztatásra.

Egyébként tényleg szeretem a kínai szar kifejezést, sokat mulattunk rajta, még a boldog békeidőkben. :)

Tehetséges ugandai buzi 2018.06.21. 08:56:55

@Homár Hilda: Lécci ezzel a Lusukával csinálj már valamit, mert megörjít ez a szpemhuszár!

Quuuziii 2018.06.21. 09:09:29

@Tehetséges ugandai buzi: Használd a szűrést, most én is azt használtam valakinél. ;-)

igazi hős 2018.06.21. 09:16:42

@Quuuziii: "Mert nincs darabszám alapú költségelszámolás," Ezt a marhaságot honnan veszed? Még ha a Magyar Postát ennyire hülyének is nézed, de az összes európai posta is az lenne? Nem azok.

herut 2018.06.21. 09:37:44

A megnövekedett küldeményforgalomnak a munkaerőhiány ellenére is helyt kell állni a postának , függetlenül attól,hogy Pistike,vagy bárki száz,avagy egy forintot akar megtakarítani,vagy bármely okból bárhonnan bármit rendelt,amihez a postán dolgozónak semmi köze,de véleménye lehet,csak az engem nem érdekel. A közel egy hónapja húzódó ügyintézésre nincs elfogadható magyarázat.

Nyuszi0301 2018.06.21. 09:44:03

..A legjobb, amikor tudod, hogy itt kéne lennie a küldeményednek, de nem kaptál értesítőt - bemész az érintett postára, és segítséget kérsz, mire ők kikérik maguknak, hogy "velük akarom megkerestetni a ki nem hozott küldeményem" és hogy képzelem én ezt, nekik nincs erre idejük meg kapacitásuk, és elküldenek a búsp*csába, amiért be mertem menni érdeklődni a nem filléres küldeményem után... azóta se kaptam meg, se értesítőt.. 44 levelet váltottam a feladóval, mire vissza tudtam könyörögni a pénzem, mivel ő látja, hogy itt van a csomagom, csak a drága MKP nem hajlandó kézbesíteni...
Undorító, ahogy ezeket hagyják "működni"

FDToth 2018.06.21. 09:58:56

Most rendetem életmben először aliexpressről. Nem sürgős, úh normál szállítást válaszottam. Nézem a magyar posta alkalmazásával, látom, hoyg országban, aztán az adot postán. Nézem, nézem, erre látom, hogy visszaküldték a feladónak úgy, hogy nem is értesítettek (név, cm, telszám a cosmagon). Kérdezem a postát, hogy miért, annyit mondanak csak,hogy 'cím nem azonosítható'. De, hogy ez mit jelent azt nem mondják meg, vagy nem tudják! Nem hiszem el, hoyg nem jegyzőkönyvezik az esetleges nem kézbesíthető csomagokat. Egyszerűen rámodnják, hogy pl. rossz cím, nem is értesytik a cmízette, és küldik is vissza?

Quuuziii 2018.06.21. 10:12:08

@FDToth: Ha rá van írva a neved, a címed meg a telefonszámod, akkor bizony a kezedben volt a levél, hiszen láthattad, hogy rá van írva. Érdekes paradoxon, nem? A valóság az, hogy a címzés sok esetben elcsúszhat, kezdve az unciode karakterekkel. Ha sok az ékezet az utcanevedben, és a kínai cég programja nem tudja őket értelmezni, akkor Kárász Józsuéből az Ó utca 8-ból könnyen K&?r&?sz J&?zsu&? , &? utca 8 válhat. Persze ez egy extrém eset, sokkal gyakoribb, hogy a hőpapír nem bírja a körülményeket, és elszíneződik, felismerhetetlenné téve a címzést. Vagy csak simán lekopik. Az azonosító vpnalkód azonban a gép számára még extrém körülmények esetén is felismerhető, így ha még a postán is van a küldeményed, a 100 kínai szar között azonosító alapján megtalálni valamit eléggé nehékes.

@Nyuszi0301: Ismét egy random panasz egy random küldeményről. A nemzetközi ajánlottakat tételesen adják fel, plombált ládában tételesen érkeztetnek be, szóval van nyoma a gépben, hogy kinél járt utoljára, így ez alapján az adott posta vagy dolgozó ellen panaszt nyújthatsz be, és kivizsgálják.

FDToth 2018.06.21. 10:15:58

@Quuuziii: miutan a fekado visszakapta, elkuldte a cimzest. Teljesen jo. Viszont tarsashazba kertem, es szte apostas lusta volt megnezni a postadan h hova dobja az ertesitot (csak hazszeamot szoktam megadni), inkabb nem kezbesitette. Ccsak ugye errol nekem szolniuk kellett volna, felhivnak h ott a psotam acsomag menjek erte. De nem, visszakuldik.

ember a holdon? 2018.06.21. 10:20:24

@Quuuziii:
A fenti írásból keressétek meg azt a részt, ahol Kína kifizeti a levelek feladásából származó jövedelem felét a célországoknak. Ja, hogy nincs ilyen?

Miért ne lenne? Miből gondolod, hogy ingyen teszik?
www.posta.hu/aktualitasok/kinai_magyar_vegyesvallalatot_alapit_a_magyar_posta
Annyira jó bevétel, hogy külön depó is lesz. Talán ez a gyorsaságon is segíteni fog.

Quuuziii 2018.06.21. 11:00:09

@FDToth: Azt akarod mondani, hogy a megfelelő címzéssel megúszhattál volna ennyi bosszúságot?

Quuuziii 2018.06.21. 11:00:13

@FDToth: Azt akarod mondani, hogy a megfelelő címzéssel megúszhattál volna ennyi bosszúságot?

FDToth 2018.06.21. 11:04:43

@Quuuziii: emeletet, ajtót sosem kell ráírni, hiszen a postás bemegy és a postaládákba bedobálja név szerint, ha meg nem vagy otthon, akkor szintén megy oda az értesítő.
Életembe nem írtam rá emeletet, ajtót, sosem volt probléma, nem is lehet az.
De nem ez a probléma, hanme az, hogy a posta nem tudja, hogy mit jelent a nem azonsítható címzés (ahoyg te is irtad, ha karaterporbléma lennne, azt rá kelle iniriuk, pl)

Terézágyú 2018.06.21. 11:45:46

@FDToth:
ez butaság. a postai cím a TELJES cím.

Egyszer valaki leírta itt, hogy a postás a címet nézi, és nem a nevet. Egyrészt sokáig tarthat átböngészni húsz (postaládára) felfirkantott nevet, másrészt mi van ha a levél Kovács Dezsőnek szól, és a házban lakik egy helyen Kovács János, egy emelettel feljebb meg egy Kovács Péter nevű illető is?? Melyiknek a fia lehet a címzett???
vagy pl. az albérlők nem mindig írják ki a nevüket stb.

szóval a postai címbe beletartozik az emelet/ajtó is, kész.
Az hogy neked eddig nem volt gond az egy dolog. ja várj, éppen azért írtál ide, mert mégiscsak gondod volt :)
Sebaj, természetesen ezek után se írd rá az emelet/ajtót, az kispolgári szokás, eburafakó!

CSOKKI MÁLNA 2018.06.21. 12:28:56

@rarabel: Mondjuk ez nem is lenne hülyeség.. Tényleg, miért nincs fröccsautomata..?

Terézágyú 2018.06.21. 12:37:09

@pina noir:
Közterületen/középületben tilos alkoholt fogyasztani, ha jól tudom :)

CSOKKI MÁLNA 2018.06.21. 12:44:58

@Terézágyú: Változást sürgetek a kérdésben..

Terézágyú 2018.06.21. 12:46:23

@pina noir:
Mármint ezért nincs a POSTÁKON fröccsautomata.... de hogy máshol miért nincs, azt nem tudom :)

FDToth 2018.06.21. 14:36:42

@Terézágyú: egyetértek azzal, hoyg lehetnek uyganolyan nevek, ez igaz. De íg yis úgy is neézni kell a postaládát, mert azon nem csak a név van, hanme a cmí is ;)
jelen esetben nem magyar a név, és ott e telefonszám, mindig hívtak ha vmi gebasz volt, most lusta volt a postás, vagy ki sem jöttek...
a Postának az adolga h megteygen mindent a kézbesítés sikerességért, nem pedig az, hogy tegyen rá magasról...

Terézágyú 2018.06.21. 14:48:47

@FDToth:
"egyetértek azzal, hoyg lehetnek uyganolyan nevek, ez igaz. De íg yis úgy is neézni kell a postaládát, mert azon nem csak a név van, hanme a cmí is ;)"

de a postaládák (jó esetben) olyan sorrendben vannak, mint a valóságos lakások :)
tehát ha azt látja, hogy "Kovács", akkor végig kell néznie az összeset - de ha azt látja, hogy "10. emelet kettes ajtó", akkor rögtön a végére ugorhat a postaládáknak :)

"a Postának az adolga h megteygen mindent a kézbesítés sikerességért"

ez kétségkívül így van, de a feladónak/címzettnek sem árt megtennie mindent - és most mégis arról vitázunk, hogy hajlandó vagy-e arra a rettttttenes nagy fáradozásra, hogy odaírd a postacímed végére, hogy "3. em. 5. a." vagy éppen "3/5"... :))))))))

CSOKKI MÁLNA 2018.06.21. 14:54:45

@Terézágyú: Közterületen lehetne. Mondjuk sörautomata sincs.

CCnick 2018.06.21. 15:51:21

@FDToth: emeletet, ajtót sosem kell ráírni,

Mert olyan még nem fordult elő a történelemben, hogy egy 50 lakásos társasházban 2 Kovács család is élt

CCnick 2018.06.21. 15:52:58

@FDToth: Ha a levélen nics cím akkor mire megy a postás azzal, ha nézegeti a postaládákon a Kovácsokat?

Komolyan kérdezem, neked agyadra ment a meleg?

BéLóg 2018.06.21. 16:22:20

Olyan nehéz azt csinálni, amit én? Amikor kijön akármilyen postás, kap egy százast. MEGKÖSZÖNÖM neki hogy kihozta és kérem, hogy majd jöjjön máskor is. Néha azt is, kér-e esetleg egy pohár vizet vagy egy gyors kávét.
SOHA egyetlen küldeményem nem veszett el, azt látom, a kollégák néha egymás közt osztják el a csomagjainkat, mert nem a járatos hozza. Havi egy-kettő, kínai, Amazon, kütyübazárszerűszarok, stb.
Nekem ez MEGÉRI és ennyi.

PRÓBÁLJÁTOK ki.

FDToth 2018.06.21. 16:25:36

@CCnick: ahogy már leírtam: jogos, lehet kettő kovács. De. Itt nem Kovácsról van szó, minek belekeverni? Itt nem magyar tulajdonnévről beszélünk, aki ott lakik vagy 30 éve.
A másik, hogy ott a telefonszám. És mi van akkor ha pl a kínai feladó nem írja oda az emeletet, és ajtót, de ott a telefonszám? a posta nem értesíti a címzettet?
Rengeteget szállíttatok magamnak futárral, szintén nem adok meg ajtót, emeltet, Ott a futár, felhív és megyek, ha nem vagyok ott, jön máskor.
AZ MPL ezt nem tudja megtenni? Túrót, ez a hanyag, monopol posta.
Felesleges kovácsozni, az kb egy olyan kifogás, hoyg ne kelljen már kézbesíteni...

FDToth 2018.06.21. 16:28:54

@BéLóg: ez olyan, mint a hálapénz. Ha rászoktatod, akkor könyörtelenül kihazsnálja. Én is ezt csináltam, azért, hogy ha nem vagyok a címen és bedobja a tétris és ajánlott leveleket, akkor kap 200 Ft. Egyszer nem volt nálam apór, köv alkalommal az értesítőt dobta be... Visszakapta, mert hamisiította az aláírást többször az átvételnál, úh azóta nem az a postás van. Aki most van, az pénz nélkül teszi a dolgát, és ha nem vagyok a címen, az ajánlott levelekt bedobja (a tértiset azért nem). Ennyi.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2018.06.21. 16:54:47

Te, én kifejezetten kértem a postást, hogy ne csengetgessen fel, hanem minden küldeményről hagyjon értesítőt a postaládában, én meg bemegyek hetente egyszer és felveszek mindent egyszerre.
Mozogni kell, nem picsogni, hogy magas a koleszterinszinted, és szedni a gyógyszereket!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2018.06.21. 17:01:04

Ja, és mostanában rászoktam arra, hogy postán maradóra kérem a cuccokat, főleg Kínából. Ez kényelmes és olcsó a postának is, nem is tudom, hogy miért nem reklámozzák jobban
Érted, ugye?!

élhetetlen 2018.06.21. 17:26:44

@BéLóg: Persze, megéri, vagy rákényszerül az ember, de azért az sem normális, hogy valaki ledolgozott egy életet úgy, hogy egy fillér borravalót sem látott, de adjon a postásnak, a fodrásznak, a pincérnek, a házhoz szállítónak, hálapénzt az orvosnak, stb. Nekem jobban tetszene, hogy, ha exra szolgáltartást kérek, akkor kiszámláznák, az alapszolgáltatást pedig megkapnám alapáron. Márpedig a postánál az, hogy kézbesít, alapszolgáltatás.
A postának lassan már semmi felelőssége nincs. Régebben történt, mikor még az illtékhivatal sem volt topon, évekig is eltarthatott, mire kirótták az illetéket, tehát az ember nem érdeklődött. Aztán kaptam egy levelet, azzal a szöveggel, hogy ha ezt sem kaptam meg, akkor képzbesítettnek tekintik. Az előző ajánlottról sem kaptam értesítést, viszament. Ha ez a kukában landol, halmozódik a tartozásom az elég durva büntetőkamattal, és csak akkor tudom meg, hogy baj van, mikor jön a végrehajtó. Normális? És erre törvény van, hogy megtehetik.

CCnick 2018.06.21. 17:37:04

@BéLóg: Próbáld ki azt, hogy nem adsz egy százast de megköszönöd. Nálam működik

élhetetlen 2018.06.21. 17:37:13

@Kara kán: „Mozogni kell, nem picsogni”. Így van, aki meg nem képes elmenni a postahivatalig, és sorban állni fél órát, mert már nem olyan stramm, mint te, az meg dögöljön meg, mit keres még ezen a világon!

CCnick 2018.06.21. 17:40:51

@FDToth: Te szerencsétlen, nem a kézbesítésről van szó hanem a címzésről. Te jöttél azzal a vérbaromsággal, hogy nem kell csak nevet írni a levélre a postás úgyis kitalálja hova kell bedobni.

A telefonszám meg nem postai címzés, a postának nem feladata borítékra irt telefonszámok hívogatása.

CCnick 2018.06.21. 17:43:37

@élhetetlen: "Nekem jobban tetszene, hogy, ha exra szolgáltartást kérek, akkor kiszámláznák, az alapszolgáltatást pedig megkapnám alapáron. Márpedig a postánál az, hogy kézbesít, alapszolgáltatás. "

Mondjuk a postának pont senki nem fizet azért, hogy a te kínai szarodat kivigye. A posta akkor lát pénzt a te kínai szarodból ha elromlik és visszapostázod csiencsanba

élhetetlen 2018.06.21. 18:16:01

@CCnick: Azt hiszem, valamit nem értesz. A postának semmi köze ahhoz, hogy kínai szar, vagy egy levél van egy borítékban. „Mondjuk a postának pont senki nem fizet azért, hogy a te kínai szarodat kivigye.”. De, a feladó fizet, akkor is, ha Magyarországon adsz fel valamit, akkor is, ha Amerikában, akkor is, ha Kínában. Hogyne, a posta ingyen kézbesít, ezért nem kézbesít. Szerinted ez a magyarázat. Na, amíg így látod a dolgokat, addig azért ne „szerencsétlenezz” le másokat.

iznagy 2018.06.21. 18:34:13

@Quuuziii: Azt látom valamilyen szinten ismered a postát, de nem teljesen vagy nem akarod megírni a tejes igazságot. Én nem vagyok postás, de közeli ismerősöm ott és jó helyen dolgozik. Nem szégyellem, hogy aliexpresszről rendelek és kivárom a sorom mire a magyar posta kézbesít. A Magy Posta kézbesítése azt jelenti, hogy Kínából hamarabb ér az országba a csomag (feladástól számítva) mint Ferihegyről a városomba. Nem fáradtság bemenni érte. Abban tévedsz, hogy a Magyar Postának nincs bevétele a "kínai szarból", mert hasonló elszámolás Kínával is van mint akár USA esetében.
A legnagyobb probléma azzal van, hogy a nem vezérigazgatóságon dolgozó "hétköznapi postás dolgozó minimálbért kap. Ezért a fizetésért nem sokan mennek dolgozni (itt nincs zsebbe fizetés). Nagyon kevés a postánál minden területen az ember, ezért olyan szar a szolgáltatás amilyen. Amíg a posta nem kap elég pénzt és politikai vezetés van, mellőzve a szakmai hozzáértőket ez a helyzet is marad, sajnos ez is politika.

Quuuziii 2018.06.21. 19:11:21

@iznagy: Valami nyilván van, de ha REIMS rendszer tagja lenne, az sokat lendítene a helyzeten.

wsuf.hu/old/pub/nemzetkozi_kuldemenyforgalom.pdf

(39. oldal)

Balfredo Alfredo 2018.06.21. 19:11:42

@iznagy: "Nagyon kevés a postánál minden területen az ember, ezért olyan szar a szolgáltatás amilyen"
Ez bizonyára így van, de nekem, egyszerű állampolgárnak, aki csak azt látja, hogy a posta árai egyre emelkednek, miközben a szolgáltatás színvonala csökken, mi közöm ehhez?
Adott esetben tudomásul veszem, hogy emelkedik a díjbaszás. DE, a másik oldalról elvárom, hogy a magasabb árért ugyanolyan vagy jobb szolgáltatást kapjak. Nem érdekel, hogy a postának létszámgondjai vannak, miképpen őket sem érdekli, hogy a lehetetlen nyitvatartásuk miatt (csak hétköznapokon, és csak munkaidőben vannak nyitva) nehézkes a kiértesített küldeményért elmennem. Ha meg, mondjuk, megduplázzák a díjakat, akkor majd elgondolkozom azon, hogy vajon így is megéri-e Kínából rendelni valamit, vagy már nagyjából annyiba kerül, amennyiért itthon boltban is megvehetem.
Amúgy annyiban nem értem a posta siránkozását és bénázását, hogy egyik oldalról valóban több kínai meg más külföldi eredetű küldeményt kell kézbesíteniük, viszont másik oldalról a hagyományos levelek és távíratok száma drasztikusan csökkent. Ki az, aki napjainkban levelet küld, ahelyett hogy mobilon/e-mailben/fb-on lépne kapcsolatba ismerősével vagy családtagjával? Levélben már csak egyes számlák, hivatalos íratok meg hasonlók jönnek.

Brokkoládé 2018.06.21. 19:15:41

Én mostanság fejlődést látok a postánál, viszont...Nem derült ki, hogy mekkroa is az a csomag...Na meg ki mennyit rendel? Mert életszerű, hogy ha mindenki 1-2 dolláros értékben rendel "kacatokat", akkor -szerintem- nincs az a postás aki ezt Magyarországon ma megcsinálja és nyugdíjig...:D A munkaerőhiány gond, de gond az is, hogy ha nem hagy értesítőt, akkor gyakorlatilag ennyi volt.....Körtelefon...Sehol senki nem veszi fel....Majd kiesel a védett időből....Bukik a termék és a "lóvé" is....Lehetnének a postának is "pikpak" pontok, ahol átvehetőek a termékek. A logikus gondolkozás távol áll tőlük, de -meglátásom szerint,- fejlődnek. Mostanság minden csomagom kihozták, és...Már mosolygott is a postás! Mi ez ha nem áttörő fejlődés?! Mosolygó postás, aki jatt nélkül is mosolyog? Jó, jattal még jobban, de na....El kell felejteni ezt a JAttországosdit, mert csúnya és undi....:D

iznagy 2018.06.21. 20:03:12

@Balfredo Alfredo:
A véleményünk egyezik azt hiszem, csak én, mivel valamilyen szinten érintett vagyok posta részről is, érdekel és látom miért van az a helyzet ami sok-sok év zajlik a postán. Nyilván Téged ez nem érdekel, igazad is van. Amiért fizetsz azért vársz is megfelelő szintű szolgáltatást.

@quuuziii: Hidd el a jelenlegi gazdasági helyzetében is posta szinten tapasztalt középvezetők szakmai hozzáértését is figyelembe véve, politikai befolyást mellőzve (itt nm csak jelenlegi vezetésre gondolok), lehetne elfogadható szolgáltatási szinten működtetni a postát.

FDToth 2018.06.21. 20:19:40

@CCnick: nyugalom, az idegeskedés nem segít. Én nem azt mondtam h nem kell cím, hanem h én nem szoktam emeletet és ajtót megadni, soha, és ebből nem volt probléma, és nem is lehet, mert telefonon felhívnak. Múltkor szintán posta hozta ki a náyri abroncsokat, nem votl sem ajót, sem emelet odaírva, és felhítak, nem küldték vissza, Érted már? A postának ki kell kézbesíteni, meg kell pbálni mindent, nem flegmán, rögvest visszaküldelni.
na vita lezárva, a posta is magyar ;)

Quuuziii 2018.06.21. 20:38:43

@FDToth: a nyári gumi is sima levélként lett feladva? :)

anr96 2018.06.21. 20:48:36

Nagyjából félúton járnak néhányan. Postáznak, bezzeg külföld és futárszolgálat/kínai szar.

Elméletileg a postást a magyar törvények kötelezik és nem egy futárszolgálat, kezdjük azzal, hogy a postásnak mindenkit igazoltatnia kellene, hogy azonos címen lakik és jogosult az átvételre. Regélje el az akitől utoljára elkérte a postás a lakcím igazolványát és a meghatalmazási igazolványát vagy az élettársi kapcsolatot igazoló okmányát...

Mint köztudott a kínai szarokra gyakorlatilag a gazdaság élénkítése céljából az ottani állam átvállalja a postaköltséget. Kicsit sarkítva, ezért ingyenes. És ezért lett az, hogy egy A4-es borítékot vagy ami vastagabb, mint 2,5 centi (kormány rendelet szerint pontosan 24mm) nem viszi ki a postás.

Jó dolgomban helyettesítettem már postást. Hát az ún. járásába tartozó minden (2-3 falu) házhoz vagy ahogy a posta mondja címhely tartozott egy vagy inkább több szívesség. Ez itt lakik ez ott, most ez a barátja/nője és ez a "meghatalmazott". Ez a számla még talán a dédi nevén van, de az már egy másik tulaj cégéén, de ez má' küfalusi'... Fejből vágva az aktuális viszonyokat. A futárok napi szinten állnak meg tudakozódni, hogy ki kicsoda...

Közel húsz éve rendelek netről csomagokat, belföldről vidékre (ja, paraszt vagyok) még mindig a királyi posta a leggyorsabb, nagyságrendileg. Jó napokon másik munkanap (ha a kedves feladó időben elfárad a legközelebbi postára) vs. 2-3 munkanap.

Jattországosdi? Még nem láttam olyan futárt aki a postásomhoz hasonlóan"nem lett volna rugalmas" (Ok, fater abban a kisvárosban dolgozik, OK, Köszi...........) és nem fogadta volna el, vagy ha ide viszem akkor oda rakom és általában jóval nagyobb borravalóért , mint egy vagy kettő százas... :D

FDToth 2018.06.21. 20:59:44

@Quuuziii: leirtam en is h csomagrol van szo (elektronikai alkatresz). Illetve csomagkovetoben tudtam nyomonkovetni, levelet sztem nem lehet. Igy ok?

Terézágyú 2018.06.22. 08:37:45

@FDToth:
"én nem szoktam emeletet és ajtót megadni, soha, és ebből nem volt probléma, és nem is lehet, mert telefonon felhívnak. Múltkor szintán posta hozta ki a náyri abroncsokat, nem votl sem ajót, sem emelet odaírva, és felhítak, nem küldték vissza, Érted már?"

Értem. A f*szért nem adod meg azt a k*rva emeletajtót, miért jó az neked, ha valakiknek EMIATT telefonálgatnia kell neked...????????

Bombaló 2018.06.22. 08:37:46

Csomagot rendeltünk webshopból. Mivel legutóbb is haza kellett autóznom, hogy az MPL futárral találkozhassak, ezért bejelöltük rendeléskor, hogy hagyják a Postán. Még azt is kiválaszthattuk, hogy melyiken. Persze azt, ami 100 méterre van a lakástól. Erre mi történik? 200 km-re épp utazva csörög a telefon, hogy haza tudok-e ugrani érte... Mondom hagyja ott a postán. Nem. Megvárja míg hazaérek, hívjam fel és vegyem át.

Sluck Ödön 2018.06.22. 11:50:05

@Quuuziii: Ezzel azt akarod mondani, hogy ha a sanghaji barátnőm levelt küld nekem, akkor a magyar posta ingyen kézbesíti? Kétlem. Szerintem a kínai állam címtől-címig kifizeti a díjat, tehát a magyar postáét is. (Az már kérdés, hogy ezzel támogatja a saját termelőit, illetve vámcsalást követnek el az alulszámlázással)

Balfredo Alfredo 2018.06.22. 15:21:41

@anr96: "Regélje el az akitől utoljára elkérte a postás a lakcím igazolványát és a meghatalmazási igazolványát vagy az élettársi kapcsolatot igazoló okmányát..."
Arról beszélünk, hogy a posta késve vagy sehogysem kézbesít, erre jössz valami egészen mással.
Tapasztalat, hogy amikor a postaládában talált értesítéssel megyek a postahivatalba, akkor elkérik a személyit és a lakcímkártyát, hogy tényleg én vagyok-e én. Ha ezen múlik, akkor tőlem akár elkérheti a postás is. Ugyanakkor megvagyok győződve, hogy pusztán ettől nem szünnek meg a késett illetve semmilyen kézbesítések. Ha már a postás a küldeménnyel egyszer eljutott a címzetthez, a személyes adatok egyeztetése már csak pár perc. Ha meg el sem jutott, akkor mindegy.
"Mint köztudott a kínai szarokra gyakorlatilag a gazdaság élénkítése céljából az ottani állam átvállalja a postaköltséget. Kicsit sarkítva, ezért ingyenes." Mármint a kínai feladónak ingyenes, de
ebből nem következik, hogy az itteni posta nem kap valamiféle költségtérítést a kínai társpostától, lásd a korábbi hozzászólásokat. A dolog másik oldala, hogy az egyszerű állampolgár, akiről adók és
járulékok formájában hét bőrt is lenyúznak, úgy próbálja csökkenteni a költségeit, hogy egyes dolgokat külföldről rendel. Vajon erre miért az a reakció, hogy a posta ki sem akarja hozni? Csak nem felsőbb utasításra teszi?
"Jó dolgomban helyettesítettem már postást. Hát az ún. járásába tartozó minden (2-3 falu) ..." Néhány évvel ezelőtt magasszintű döntés született arról, hogy a kisebb településeken a postahivatalokat megszüntetik, és elmondták, hogy ez milyen jó a postának, a postásoknak meg a lakosságnak is. Akkor senki sem tiltakozott. Most meg az bajod, hogy több település is tartozik egy postáshoz.
Amúgy milyen kapcsolatban vagy a postával, hogy ennyire véded?

anr96 2018.06.22. 17:46:56

1. Feléd nagyon korrekt szabályos a postás, valószínű nem is faluhelyen laksz. Nálam is ott van minden igazolványom bármikor bemutatom ha kérik. Sok szerencsét a faluban ahol 5-10 percet állok előttem lévőként amíg sikerül meggyőzni a postásnak egy 80 éves parasztasszonyt "Hát nem ismersz?" vagy egy nagyvárosit aki sértésnek veszi, hogy falusi postán igazoltatni merik.

2. Akkora költségtérítés lenne mint előadod (milyen kompenzáció? link, hivatkozás? Vagy mer' a Józsi azt írta a májusi n+1 reggel) , akkor nem lenne már minden országban valamilyen szankció a kínai szarokra. Vagy direkt adó.

3. Felsőbb utasítás? Ajánlanám: 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet. Végül is ez egy felsőbb utasítás...

4. Mai napig vannak kisposták. Nem is egy, a nagy lendületben rájöttek, hogy nem mindenhol olyan a terep, mint a parlament előtt vagy egy alföldi egy utcás faluban, aztán pl. nem működik a mobilos kütyü, mert még térerő sincs (ez volt valami zavaros magyarázat volt nálunk is). Nem tiltakoztak... Hát ez meg MEGALOL.

5. Visszakérdeznék: Milyen szinten foglalkoztat a posta? Felső, esetleg közép?

anr96 2018.06.22. 17:52:00

6. Zsigerből utálom a csúsztató hazudozókat ez a "Kapcsolat".

azbest 2018.06.22. 21:57:25

Szerintem a megoldás az, hogy a cég titkárságán let tele a tökük a sok rendeléssel. A panaszkodó leírása kb illik arra, ami egy postai szolgáltatás: a postafiókra irányításnál lehet kérni ki- és beszállítást, amikor nem a titkárnőnek kell naponta szaladgálnia a postafiókot üríteni a dolgozók privát levelezése miatt, hanem ütemezve kiviszik a postafiókban felgyűlt küldeményeket időnként.
www.posta.hu/vallalatoknak/ki_es_beszallitas

Fura, hogy a posta nem ismer rá a saját fizetős szolgáltatásukra. Az egy dolog, hogy a postás nem ismeri a saját munkakörét, meg hogy a panaszkodónak semmiről sincs foglama, de még a posta nyilatkozó embere sem ismert rá... :D

Quuuziii 2018.06.22. 23:30:59

@azbest: sőt, még te sem vagy vele tisztában. A ki és beszállítást jellemzően a gépkocsis kézbesítők végzik, különben nem hívnák ki és beszállításnak. ;)

Balfredo Alfredo 2018.06.23. 17:44:31

Nem is tudom, van-e értelme bármilyen vitának, érveknek és ellenérveknek ebben a topikban.
A helyzet négy pontban foglalható össze:
1. A posta sz@rul teljesít, ha kínai küldeményekről van szó.
2. A posta monopolhelyzetben van.
3. A posta állami cég.
4. Itthon fogyasztóvédelem névlegesen sincs.
Innen kezdve mindegy, ki milyen észérvvel hozakodik elő, a helyzet nem fog változni :-(

Permetező 2018.06.25. 11:59:51

Egyszer rendeltem kinabol.... azota tobbszor is.

anr96 2018.06.26. 18:41:21

@Balfredo Alfredo: Érdekes, már küldemények lettek és nem kínai szarok... Szerintem meg nincs igazad, habár leírtad, hogy nem érdekelnek az észérvek.

Nagyjából a homáros kínai dolgok 90%-a nem valós panasz, mert egyértelműen le van írva a korm. rendeletben, hogy mi-micsoda és hiába hivatkozol te, hogy csomagod van ami valójában sima (idézve téged) küldemény magyarul levél. Pedig te kifizetted a free shipping-et...

Aztán van egy olyan szabályos posta, mint felétek és azt látja, hogy törvény és a postai szabályozás alapján nem viheti ki ezeket és csak értesítőt írhat vagy mint a posztoló esetében furfangos céges címre próbálja már eldönteni, hogy mit csináljon. Kiviszi szívességből akkor az a baj, ha a portás elrakja, akkor az a baj, ha nem akkor az, ha értesítőt ír akkor meg az. Ha megjelenik, egy zsák kínai cuccal, gondolom biztos örül majd a cég, hogy minden nap mikulást tart ott náluk a posta.

Permetező 2018.06.27. 08:09:18

@anr96: egy csomag nem lehet levél, fizika...

Balfredo Alfredo 2018.06.27. 18:25:35

@anr96: "Érdekes, már küldemények lettek és nem kínai szarok..."
A 'kínai sz@r' szakkifejezést csak idézetként használtam, nem direktben. A posta által kézbesített valami számomra továbbra is küldemény.
"Szerintem meg nincs igazad, habár leírtad, hogy nem érdekelnek az észérvek."
Nem engem nem érdekelnek az észérvek. Azokat nem érdeklik, akik a posta működésére ráhatással vannak.
"Pedig te kifizetted a free shipping-et..."
Én kifizettem a vételárat, amit az eladó kért. E vételárba a feladó a postázás költségeit is beleépítette. Ezek után azt várom, hogy a posta lássa el a feladatát és kézbesítse a küldeményt a megadott címre. Ha e cím történetesen a munkahely, akkor arra. Ha erre a címre tucatszám érkeznek küldemények, akkor tucatszám kézbesítse őket. Ha túlméretes és/vagy túlsúlyos, akkor az értesítőt kézbesítse. Nem tudom, mit lehet ezen nem érteni. A posta egy olyan szolgáltatást működtet, ami küldemények kézbesítését jelenti. Ezért díjazást kap.
Ha ez a díjazás a Kínából érkező küldemények esetében nem megfelelő, mert nem áll arányban a küldemények utóbbi években ugrásszerűen megnövekedett mennyiségével, akkor lépjen valamit. De nem lép semmit, csak azt látjuk, hogy a kézbesítés akadozik. Többször feltettem itt a kérdést, hogy miért nem lép. Érdekes módon válaszként csak postát védelmező írások születtek, megoldási javaslatok nem.
Szerinted amúgy mi lenne a megoldás, hogy a posta ellássa a feladatát, amiért létrehozták?

Egyébként meg azért próbálok ezzel a módszerrel túlélni, mert az állam adók és járulékok formájában hét bőrt lenyúz rólam, így korlátozott a lehetőségem arra, hogy itthon, boltban vegyem meg ugyanazt a cuccost :-( De ez már innen kezdve teljesen off.

Quuuziii 2018.06.27. 20:14:41

@Balfredo Alfredo: Mint már kiderült, Magyarország és Kína között nics olyan szintű szabályozás a küldemények végdíjára vonatkozólag, ami ellensúlyozná azt a többletköltséget, ami a megnövekedett számú érkező Kínai szarokkal jár, de érdemes rákeresni az interneten, legalább 2 cikk foglalkozik azokkal a kezdeményezésekkel, amelyek ezt a problémát orvosolni tudják. Szóval már nem kell sokat aludnod ahhoz, hogy megkapjad a Kínai szarodat, akár egy 5 kilós pekingi kacsa, akár csak egy körömlakk az. Addig is a következő lehetőségek közül választhatsz:

- továbbra is free shippingel rendelsz, remélve hogy a kézbesítők egész nap a szarjaid értesítőjét körmölik, cserébe más leveleket sem kapsz meg, vagy megrendeled ajánlott levél, vagy csomag formájában, amely esetben valóban fizetsz a szállításért. Mert ha te nem fizetsz, miközben elvárod hogy a posta kézbesítse a szarjaidat, akkor az adófizetők összességének kellene azt állnia. De ők nem akarjál kifizetni a szarjaid kézbesítésével járó többletköltséget, ebben biztos lehetsz. :)

Quuuziii 2018.06.27. 20:30:27

Még egy utolsö dolog, ezúttal arról a feltételezésről, hogy a postások alkalmilag, vagy rendszeresen tulajdonítanak el küldeményeket. Milyen érdekes, hogy az emberek gondolkodás nélkül leváltanák a postásukat, ha lába kél a Kínából rendelt 300 Ft-os töltőkábelüknek, de újra és újra megválasztják azokat a politikusokat, akik ellopják a jövőjüket. :-)

Balfredo Alfredo 2018.06.28. 19:12:52

@Quuuziii: "Mint már kiderült, Magyarország és Kína között nics olyan szintű szabályozás a küldemények végdíjára vonatkozólag, ami ellensúlyozná azt a többletköltséget, ami a megnövekedett számú érkező Kínai szarokkal jár,"
Na itt a lényeg! Miért nincs? Miért csak most kezdenek foglalkozni vele, miközben évek óta probléma? Mit csináltak eddig a posta vezetői és a Kínába akkreditált diplomaták? Mivel közben egyes politikusok pont keleti nyitásról mantráznak, miért nem foglalkoztak a postaforgalmi kapcsolatok nyitásával?
Meg egyáltalán, ha egy küldemény külföldről érkezett és landolt a posta nemzetközi logisztikai központjában (vélelmezett név), onnan kezdve ugyanúgy kell kézbesíteni, mintha Ausztriából, USA-ból, Egyesült Királyságból, Új-Zélandról vagy tetszőleges egyéb országból érkezett volna. Vagy miben más egy kínai küldemény egy mondjuk angliaihoz képest, hogy ekkora zavart okoz?
"Mert ha te nem fizetsz, miközben elvárod hogy a posta kézbesítse a szarjaidat,"
Hogy-hogy nem fizetek? Adók és járulékok formájában hét bőrt lenyúznak rólam, működtessék a postát az ily módon befolyt összegből. Az, hogy ezt a kínai dolgot évek óta nem tudták megoldani, azt mutatja, hogy alkalmatlan vezetők állnak a posta élén. Vagy azt, hogy el akarják lehetetleníteni a Kínából rendelést, nehogy már az állampolgár ezzel a módszerrel megspóroljon valamit?
Amúgy miért véded a postát? Meg egyáltalán, miért van az, hogy egy fogyasztóvédelmi jellegű fórumon a hozzászólók jelentős része a kifogásolt szolgáltatót védi?

Quuuziii 2018.06.29. 07:07:59

@Balfredo Alfredo: mert nem mindig a fogyasztónak van igaza.

Balfredo Alfredo 2018.07.02. 17:38:17

@Quuuziii: "mert nem mindig a fogyasztónak van igaza."
Ez _általában_ helyes és jogos. Lehet olyan is, amikor a fogyasztó téved vagy hibázik.
A konkrét esetben viszont arról van szó, hogy a posta nem jól látja el a feladatát. Lehet magyarázgatni, hogy mi történt meg hogyan történt, de attól a posta ugyanúgy nem jól látja el a feladatát. A hozzászólások nagy része viszont olyasmiket tartalmaz, hogy ez a szegény posta de túl van terhelve és hány négyzetkilométer meg napi hányezer küldemény jut egy postásra. Az valahogy fel sem merül, hogy a posta szervezése, irányítása, változó viszonyokhoz való alkalmazkodási képességének hiánya miatt van mindez. Az sem tűnik fel, hogy a postának egyébként is voltak gondjai és a tömegesen érkező kínai küldemények e gondokat nem okozták, csak a felszínre hozták és nyilvánvalóvá tették.
Egyelőre csak a kínai küldeményekről beszélünk, de mi van más küldeményekkel? Mi lesz, ha holnap vagy holnapután már a hivatalos levelek is késnek? A hivatalos levél késve érkezik vagy meg sem érkezik, így az állampolgár nem tud időben reagálni, az illetékes hatóság meg bírságot szab ki rá. Akkor mi lesz? Vajon az érintett fórumozók ugyanolyan lelkes, postát támogató hozzászólásokat írnak, mint ma?

Balfredo Alfredo 2018.07.02. 17:53:00

A jelenséget jól leírja ez a pár mondat:
"Legtriviálisabb példa arra, hogy Kína hogyan használja ki a rendszert, pl. ha Kínából rendelsz kb. levél méretű, kis értékű árut, azt a nyugati posták a viszonosság elve alapján szinte ingyen kiviszik hozzád, mert levelekre és nem áru forgalom lebonyolítására lett az egyezmény kitalálva. Amikor nyilvánvalóan ezt a rendszert töredékében használják a kínai polgárok, mert mit rendeljenek, amikor már minden kütyüt ők gyártanak ugye, akkor olyan aránytalanság jön be a piacra, ami a kínaiaknak kedvez, a szállítás legjelentősebb részét a nyugati államok postáját terheli. Ha szűrni akarjuk a küldeményeket, és díjkötelessé tenni, az mindenképpen a korábbi teljesen liberális rendszer szűkítése, egyfajta protekcionizmus." (sg.hu/forum/uzenet/1529963676/5)

Az derül ki belőle, hogy más EUrópai országok postái "szinte ingyen" viszik ki a kínai cuccosok dömpingszerű mennyiségét. Szó szerint értelmezve azt jelenti számomra, hogy valamiféle felárat mégiscsak felszámolnak érte. Az persze lehet, hogy ami ott Németországban, Belgiumban, ...egy "szinte ingyen" nagyságúnak minősített összeg, abba itt az átlagember belerokkanna és nem érné meg neki, hogy Kínából rendeljen. Másik oldalról az is igaz, hogy a keleti nyitás hangsúlyozása és a kínai küldemények feláras kézbesítésének elrendelése egymásnak ellentmondanak.

ekat 2018.07.05. 15:08:01

@Dezsike:
?
Egy: egy lakásnak nincs kerítése
Kettő: menjek a postára = ilyen egyszerű? Tudodki....

ekat 2018.07.05. 15:17:57

@BéLóg: Egy százast? Húha....:)

ratevka 2018.07.25. 09:39:31

@Quuuziii: A kutya se kérdezte, hogy a postának milyen szerződése van a kínai vagy akár a mozambiki postával, ugyanis ez nem tartozik a szolgáltatás megrendelőjére. Ha a posta (akár több országban) úgy érzi, hogy a kínia posta megszívatja, akkor tárgyalják újra a velük kötött szerződést, számoljanak fel feléjük 'végződtetési díjat' - szleng a távközlésből -, stb.

Nekem, mint címzettnek, a postával van kapcsolatom, ha a posta ÁSZF-jében az van, hogy a levelet adott méretig postaládába kézbesítik, afölött pedig értesítőt küldenek, akkor tegyék ezt. Viszont
- az értesítőt ne akkor küldjék, amikor még nem tudom átvenni a küldeményt a postán, vagy ha mégis, akkor legyen kiemelve ez a tény, azzal egütt, hogy hány órától lehet átvenni. (jelenleg vagy apróbetű, vagy macskakaparás jelzi) Ja, és a címzett neve is legyen olvasható, volt már, hogy kaptam értesítőt, és azt se tudtam, hogy nekem szól-e vagy sem (nem nekem szólt)
- a tisztelt postás ha egyszer pl. könyvelt küldeményt hoz, csöngessen be, és legalább fél percig várjon, hogy ki is érjek a kertkapuig
- ha pedig a levél befér a levélszekrénybe, akkor szíveskedjen ne értesítőt küldeni, hanem hozza ki, akkor is, ha Kínából jött.

Quuuziii 2018.07.25. 13:36:08

@ratevka: ha problémád van a kézbesítővel, vele beszéld meg. Az emberek 90%-a nincs otthon napközben, így nem érdemes csöngetni. Kérd meg, hogy várjon többet, mivel te általában otthon vagy. Ők is emberek, lehet velük kommunikálni. ;)

Péter454 2018.07.31. 17:39:30

Nyilván a postásnak április elseje volt.
Egyébként mostanában már a posta pontra érdemes rendelni a csomagokat ahonnét bármikor el lehet vinni akár hazafelemenet közben is. Ott ráadásul már akkor jelzik emailban, hogy csomagot adtak le neked amikor még a csomagkeresőjükben nem is látszik.

Péter454 2018.07.31. 17:59:34

@ratevka: "Viszont - az értesítőt ne akkor küldjék, amikor még nem tudom átvenni a küldeményt a postán, vagy ha mégis, akkor legyen kiemelve ez a tény, azzal egütt, hogy hány órától lehet átvenni. (jelenleg vagy apróbetű, vagy macskakaparás jelzi) Ja, és a címzett neve is legyen olvasható, volt már, hogy kaptam értesítőt, és azt se tudtam, hogy nekem szól-e vagy sem (nem nekem szólt)- a tisztelt postás ha egyszer pl. könyvelt küldeményt hoz, csöngessen be, és legalább fél percig várjon, hogy ki is érjek a kertkapuig
- ha pedig a levél befér a levélszekrénybe, akkor szíveskedjen ne értesítőt küldeni, hanem hozza ki, akkor is, ha Kínából jött.

Azt ne felejtsd el, hogy egyre kevesebb a postás, ezért egyre több területük van így egy napra lényegesen több levél jut.
Amíg 15 évvel ezelőtt már esetleg 12 kor végeztek most jó ha délután 4-6kor végeznek.
Ezért nem kell csodálkoznod, hogy nem csönget, vagy nem vár eleget.
Amúgy örülj neki, hogy egyáltalán van értesítő, ezért másnap be tudsz menni érte. Vidéken már előfordult, hogy csak hetente egyszer megy arra a postás, ami miatt akár 15 napot is késhet a csekkes levél, ha meg kicsit "eltéved" akkor akár egy hónapot is utazik a címzetthez a csekk.
süti beállítások módosítása