Tékozló Homár

Egy ingatlanos a tudtom nélkül árulja az én fotóimmal a saját lakásomat, és még ő van felháborodva?!

2018.08.17. 10:29 | Homár Hilda | komment

screenshot_2018-08-03_13_41_05.png

Ezerrel pörög az ingatlanpiac, tényleg már a háziasszonyok is befektetési célú lakásvásárláson törik a fejüket, így aztán nem meglepő, hogy mára minden második sarkon egy ingatla iroda virágzik. Persze, ahol felfutás van, ott előbb-utóbb megjelennek azok az ügyeskedők, kóklerek és szerencsevadászok is, akik az adott szakma minimum elvárásaira is fittyet hányva, azokat szabadosan vagy kreatívan kezelve, akár vitatható eszközöktől sem visszariadva igyekeznek minél több pénzt kihúzni a helyzetből. Ilyenekből a Homáron sok műfajban láttunk már indulókat, de a más lakását és lakáshirdetését megbízás nélkül a sajátjaként feltüntető B2 Ingatlan és New Estate néven is nyomuló ingatlanos cég szintet tudott lépni. Majd egyből a végtelent és a továbbot is megcélozni a méltatlankodó tulajdonosnak adott "azt hirdetek, amit akarok" reagálással.

Kedves Homár! Tudomásunkra jutott, hogy valaki két internetes ingatlanos portálon is meghirdette a tulajdonunkat képező lakést. Sikerült kinyomoztam, hogy a New Estate Kft. (B2 Ingatlan) áll a hirdetés mögött. Az alábbi felszólítást küdtük nekik.

New Estate Kft..
1095 Budapest, Gát utca 21.
01-09-208899
....................  ügyvezető

F E L SZ Ó L Í T Á S

Tisztelt ............ Ügyvezető Úr!

Tudomásunkra jutott, hogy a New Estate Kft. az ingatlan.com internetes portálon és a gh-portal.hu internetes portálon meghirdette a tulajdonunkat képező, 1157 Budapest, Zsókavár u. xx alatti ingatlant. (Lásd a mellékletben csatolt bizonyítékokat.)

Minthogy a New Estate Kft. a fenti hirdetést a mi megkérdezésünk és engedélyünk nélkül tette
közzé, ezzel megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott a 2008. XLVII törvény 6. § (1)
pontjának és a 7. § (1) pontjának értelmében.

Tekintettel a fentiekre felszólítjuk a New Estate Kft-t, hogy a jogellenes magatartást haladéktalanul, azonnal hagyja abba, tehát a megbízás nélkül megjelentetett hirdetéseket távolítsa el a fent megnevezett internetes portálokról, ezen felül az okozott sérelemért a részünkre 1 000 000 Ft (egymillió forint) nem anyagi kártérítést fizessen meg.

Ezt a felszólítást egyúttal a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak és egy internetes
fogyasztóvédelmi blognak is megküldjük. Amennyiben a New Estate Kft. a fenti felszólításnak
haladéktalanul, de legkésőbb három munkanapon belül nem tesz eleget, úgy polgári peres eljárást kezdeményezünk ennek érdekében.

Tisztelettel:
xxxxxx
s.k.
Budapest, 2018. július 30.

Mellékletek:
1. Az ingatlan.com portálon elhelyezett hirdetés (Kép)
2. A gh-portal.hu portálon elhelyezett hirdetés (Kép)

Sajnos a felszólítás nem járt teljesen sikerrel, kérésünkre az ingatlanos az egyik hirdetést eltávolította, a másikat azonban nem. Ráadásul látható, hogy a hirdetésben az általunk készített fényképekkel hirdeti az ingatlant, amire szintén nem adtunk engedélyt.

Utánanéztem annak, hogy hol lehet emiatt panaszt tenni, egyedül a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Etikai Bizottsága illetékes ezügyben, de a legszomorúbb az, hogy ma Magyarországon semmilyen hatóság nem felügyeli az ingatlanosok munkáját, ahogy ezt a Magyar Ingatlanszövetség elnökségi tagja ebben a cikkben be is ismeri: https://mno.hu/fogyasztovedelem/tudtunk-nelkul-adnak-el-a-lakasunkat-1275995 Sajnos a polgári peren és a rendőrségi feljelentésen kívül csak a nyilvánosság maradt, ahova fordulni lehet ezügyben.

Érdekes részlet, hogy a telefonos megkeresés során az ingatlanos azzal hárította a kérésemet, hogy ő "azt hirdet, amit akar" (sic), mert ha az emeletet és az ajtót nem tünteti fel, akkor én nem mondhatom, hogy a mi lakásunkat hirdeti. Tájékoztattam, hogy a rendőrségen feljelentést fogok tenni csalás és megtévesztés miatt, mire ő azzal vádolt meg engem, hogy én őt "feljelentéssel fenyegetem" (sic), ami szerinte bűncselekmény.

Üdvözlettel:

Pisti

UPDATE aug. 18.

Levelezésben állunk Pistivel és az ingatlan iroda tulajdonosával is. Utóbbi hivatalosan nem akart megszólalni, de kommentbe (többek közt) az alábbiakat írta (azért emelem ki ide, hogy aki a hozzászólásokig nem jut el, az is lássa):

Az érem másik oldala. 
Pistike nem tulajdonos. Ezt a levelet olyan címre küldte,ami nem a használt ,igy sajnos csak ma értesültünk róla. Sőt a VALÓDI tulaj (édesanya ) is mély megdöbbenéssel vette tudomásul hogy fia ,hülyeségeket irogat..... Anyuka még most is szeretné eladni a lakást,csak pici fiával gondok vannak...Pistike a mai napig nem hivta az irodát,a valódi cimre nem küldött levelet . Ma beszéltem anyukával,nagyon sajnálja...Az hogy a homár meg lehoz bármit anélkül hogy, utána nézne a dolgoknak az már csak szánalom !

Illetve ahogy egy későbbi kommentjében említi, valóban elküldte a lakás online lekérhető tulajdoni lapját, a leginkább bizonyító erejű megbízást viszont nem.

Pisti továbbra is fenntartja, hogy szerződés nélkül hirdeti a cég a lakást, és az anyukája kérte meg, hogy intézkedjen az ügyében, amiről írásos meghatalmazása is van.

Próbálunk az ügy végére járni, és mihamarabb tovább frissíteni a posztot.

UPDATE aug.19.

Az ingatlan iroda vezetőjével továbbra is levelezünk, emailjeiben is megerősíti a kommentekben is leírtakat: teljesen jogosan hirdette a lakást, mivel a tulajdonos szóbeli szerződés ill ráutaló magatartás alapján megbízta az irodájukat az ingatlan eladásával. Emiatt szerződés nincs.

Pisti tegnap továbbította nekünk az alábbi, az irodának küldött levelet, illetve ígéretet tett, hogy hamarosan küldi a meghatalmazást is:

Tisztelt Német Mátyás Úr!

Köszönöm a megkeresését. Amennyiben a levelét a New Estate Kft. hivatalos válaszának kell tekinteni, úgy kérem, hogy azt a részünkre hivatalos formában, postai úton, a New Estate Kft. bélyegzőjével és az ügyvezető, Vincze Károly aláírásával is megküldeni szíveskedjenek, hogy ezt a tényt a bíróság előtt tudjuk bizonyítani:

xxxxxxxx
XXXX Budapest,
XXXXX u. XX x em. xx

Ameddig a levelét a részünkre hivatalos formában nem küldik meg, addig csak az Ön magánvéleményének tudom tekinteni, hiszen a bíróság előtt Ön hivatkozhat arra, hogy ez nem a New Estate Kft. hivatalos válasza, hanem csak az Ön magánvéleménye.

Addig is engedje meg, hogy reagáljak a levelében foglalt tévedésekre és valótlanságokra:

1. Ami a felszólításom jogalapját képezi, az az, hogy a tulajdonos, XXXXXXX megbízott engem, hogy az Önök által az ő engedélye nélkül felrakott hirdetések ügyében eljárjak, és felszólítsam Önöket a jogellenes magatartás befejezésére. Jogellenes magatartás esetén ugyanis nem szükséges, hogy az ellenérdekű felek között szerződéses viszony legyen, mint ahogy a tulajdonos és Önök között sincs szerződéses viszony, Önök mégis hirdették a tulajdonos ingatlanát, épp ez volt a jogellenes magatartás. Fentiekre tekintettel a felszólítás megalapozott volt.

2. Ami a címüket illeti, a felszólítást az Igazságügyi Minisztérium nyilvánosan hozzáférhető céginformációs adatbázisában található címre írtam, ott ugyanis ez van bejegyezve:

45. A cég elektronikus elérhetősége: 45/1. A cég kézbesítési cím: xxxxxxx@xxxx Bejegyzés kelte: 2015/07/16 Közzétéve: 2015/07/18Hatályos: 2015/07/16 ...

A New Estate Kft. tehát nem hivatkozhat arra, hogy az Igazságügyi Minisztérium céginformációs adatbázisában az általa megadott címet nem olvassa, hiszen jogszabály kötelezi arra, hogy a megadott kézbesítési címet rendszeres időközönként olvassa. Ezen felül az írásbeli felszólításon túl Önöket telefonon szóban is felszólítottam a szóban forgó hirdetések eltávolítására, személy szerint xxx-t kértem meg erre, tehát nem felel meg a valóságnak az az állításuk, hogy Önöknek nem volt tudomása a felszólításról.

3. Ami a tulajdonos szándékát illeti, teljesen abszurd, hogy Önök sokadik alkalommal azt a valótlanságot állítják, hogy a tulajdonos engedélyt adott Önöknek a hirdetések megjelentetésére. Ezzel szemben a valóság az, hogy a tulajdonos nem adott engedélyt Önöknek sem szóban, sem írásban a hirdetések megjelentetésére és a tulajdonos fényképeinek a felhasználására, azokról megdöbbenéssel értesült, ezért is bízott meg engem, hogy szólítsam fel Önöket a jogellenes magatartás befejezésére.

Tekintettel a fentiekre az Önök részére megküldött felszólítást fenntartom. A tulajdonos nyilatkozatát, hogy nem adott Önöknek engedélyt, valamint a meghatalmazásomat, hogy az ügyben eljárjak, a peres eljáráshoz természetesen csatoljuk. Továbbra is várom a New Estate Kft. hivatalos válaszát postai úton a megküldött felszólításra.

Üdvözlettel:

X. István 

Mint a Homár minden posztjánál, ebben az esetben is igyekeztünk alaposan eljárni. Megjelenés előtt több levelet váltottunk a panaszossal, a linkeket, a levél állításait, a cég adatait lecsekkoltuk. Jogosnak tűnt a panasza. Ha ennek ellenére egy alaptalan, családi konfliktus által mozgatott ügybe futottunk bele, természetesen megkövetjük az irodát.

Az irodának küldtünk pár kérdést, levélírónktól pedig holnapra várjuk a meghatalmazást. Reméljük hamarosan sikerül tisztázni és egyben a magunk részéről lezárni az ügyet.

UPDATE 3. aug.21.

Az irodától egyelőre nem jött válasz, István viszont elküldte nekünk a meghatalmazást,  amiben egyértelműen szerepel, hogy az édesanyja a lakás hirdetésére és a képek felhasználására nem adott engedélyt, az értékesítésre sem szóban, sem írásban, sem egyéb más módon nem adott megbízást, és meghatalmazza Istvánt, hogy az ügyben a nevében eljárjon. A dátum: július 30.

UPDATE aug.23.

Többszöri egyeztetés után az ingatlan iroda az alábbi közleményt jutatta el hozzánk.   

Irodánk a Tékozló Homár cikkére az alábbi közleményt adja ki:

Cégünk a szóban forgó ingatlan értékesítésére vonatkozó megbízást a Tulajdonostól kapta 2018.07.11-én. Szóban, telefonon. Ennek megfelelően vevőt is vittünk neki. A tulajdonos személyesen volt jelen az ingatlan bemutatásakor, Ő maga is aktívan segített a lakás bemutatásában. Az erről készült, a 2017. évi LVIII. törvény (PMT) által formailag és alakilag előírt kötelező dokumentációt természetesen cégünk tárolja, hatóság részére szükség esetén elérhetővé teszi. Irodánk mindvégig a tulajdonos kéréseinek megfelelően járt el egészen 2018.08.20-ig, a tulajdonos ezen a napon kérte a rossz családi helyzetre való tekintettel, hogy ne értékesítsük tovább az ingatlant. A kérésnek megfelelően irodánk az értékesítést befejezte. Az értékesítés folyamán létrejött dokumentumokat a cég honlapján elérhető GDPR alapján kezeli.

A cikkben szereplő „pisti” több levelet is írt irodánknak, de mivel sem meghatalmazást, sem pedig megbízólevelet nem csatolt, sőt kifejezetten előadta, hogy „csak perben hajlandó ezt bemutatni”, így „pisti” leveleit az iroda figyelmen kívül hagyta. Továbbá irodánk a cikk íróját folyamatosan tájékoztatta, információval látta el, már a cikk megjelenésének napján is. Sajnáljuk, hogy ezeket nem közölte, helyreigazítási kérelmünknek nem adott helyt. A cikkben szereplő valótlan tények állítása miatt irodánk már felvette a kapcsolatot a szerkesztőség jogi képviselőjével.

New Estate Kft.

Az ügyet végig nyomonkövető szerkesztőként annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a kezdetektől és többször felajánlottam a cég képviselőjének a hivatalos megszólalás lehetőségét, de nem kívánt élni vele, sőt, a leveleiben kifejezetten jelezte, hogy nem járul hozzá azok nyilvánosságra hozatalához. Álláspontját ezért tudtuk eddig csak a frissítésekben összefoglalva megjelentetni. Mindezek miatt azonban azt a vádat, hogy helyreigazítási kérelmüknek nem adtunk helyet, egyáltalán nem érezzük jogosnak.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lobster thermidor 2018.08.18. 13:06:53

Az előfordul, hogy az ingatlanos a tulaj hozzájárulása nélkül felteszi valamelyik hirdetési oldalra a lakása adatait, de ha a tulaj bejelenti az oldal üzemeltetőjénél, hogy nem adta a hozzájárulását a hirdetés megjelentetéséhez, akkor a kérésére eltávolítják az oldalról.

2018.08.18. 13:24:09

@lobster thermidor:
Igen, így van. És itt a tulaj hozzájárulásával történt minden.

Aki nem mellesleg nem az, aki miatt mindez kirobbant. A tulaj tudta, tudja.

2018.08.18. 13:33:39

Én Pisti helyében már rég bementem volna az ingatlanoshoz az irodájába mamával kézenfogva hogy a helyzet tisztázásra kerülhessen. De nem teszi meg. Már rég leültem volna mamával hogy ne mondja már az ingatlanosnak hogy meg akar a lakástól szabadulni. De nem látszik hogy megtette.....
Ha ez megtörténik, akkor mama nem mondja a mai napig azt hogy igen, hozza az ingatlanos érdeklődőket. De ezt mondja, ezt kéri, ezt akarja. Pisti meg hallgat. Mi lesz, mit talál ki még???????
Közben meg az iroda rongyosra van szapulva..... Mama és Pisti nem megy be az irodába hogy meggondoltuk, felejtsük el. Mást nem hagy Pisti azt kell hinni, érdekellentétbe keveredett a mamával aki egyébként 1/1 tulaj és Pisit a háttérből kavar.
A baj az hogy ő hozakodik elő perrel, mikor is pedig ő koppanna mivel nincsen a lakásban tulajdonrésze, akinek meg van az igenis törekszik az eladásra.... Lehet hogy ez neki a baja.

azbest 2018.08.18. 13:48:20

@T808: te egyébként a másik ingatlanos vagy? Mert ha jól látom, akkor kb egy ember leírta 3x, hogy anya-fia kavarás van a háttérben, plusz te pedig megismételted 3x, amit ő írt.

Így bemondásra bármi igaz lehet, meg épp az ellenkezője.
a) a csalók akik tényleg árulják a lakást a tulajdonos nélkül előadnak egy kontra mesét, hátha mégis fizet valaki.
b) a gyerek tényleg nem tulajdonos, csak meg akarja akadályozni a lakás eladását a feje fölül.
c) a mama valójában nem tulajdonos vagy csak félben és csalással akar pénzt szerezni

Lehet, hogy a gyerek nem becsületes, de nem eshetett messze a fájától, ha a mama eltitkolja, hogy a gyerek lakik a lakásban vagy éppen fele vagy teljes részben a gyereké a lakás (pl örökösödés által). Ha laknak a lakásban, akkor az nem beköltözhető, az új tulajdonos nehezen tudhat legálisan megszabadulni a már benn lévő, valószínűleg jogosan ott lakó gyerektől.

Szóval bárki akarná is megvenni azt a lakást, felkötheti a gatyáját és lehet érdemes olyan ügyvéddel kezdeni, aki tudja mi a teendő, ha ilyen zavaros a lakás körüli helyzet.

aquí.y.ahora 2018.08.18. 14:02:31

Akkor is nekem van az egyik legjobb sztorim: elmentünk az ingatlanossal megnézni a lakást, de amikor odaértünk, kiderült, hogy elfelejtette magával hozni a lakás kulcsát. Megoldásként felajánlotta, hogy nézzünk be a kulcslyukon...

És nem, nem kitalált történet :))

2018.08.18. 14:09:47

@azbest:
Nem vagyok ingatlanos. Zavarta az igazságérzetemet a post mivel ismerem a
szitut de igen, bármi lehet igaz ITT.....

Netes felületen ha Pisti vagy mama ír, az is hiteltelen mert arctalan és
tényleg bármi lehet igaz és hamis is, még ha ők maguk szólalnának is meg.
Ki bizonyítja hogy ő az????????? És hogy igazat írt?????

Ha egy ilyen post megjelenik, onnantól kárt okoz, mindegy ki miket
írogat alá, senki senkinek nem hisz.

A felek majd lejátsszák az életben és az eredmény ismeretlen marad senkit nem érdekel majd, csak amit a blogger elindított. Az is 5 napig.

A vesztes az akit a blogger elővesz. Mint egy isten. Eldönti kire súlyt le.... Csupán csak annyira van lövése az írása igazságtartamáról mint bárkinek az utcán. Ezért nem is írok ide többet.

Sajnos túl igazságtalannak láttam a postot, de így jártam, igazad van AZBEST, bemondásra bárkinek lehet igaza........

Homár Hilda 2018.08.18. 14:15:22

A kommentekben felmerül kérdésekre válaszolva: a történet azért jelent meg a Homáron, mert a levélíró által csatolt dokumentumok hitelt érdemlőek voltak, a vele folytatott levelezés alapján igaznak tűnt a sztori. A poszt kikerülése óta levelezünk az ingatlanirodával, Pistivel, és ők is egymást közt. Az ügyet legegyszerűbben az ingatlan iroda és a tulajdonos közti szerződés tisztázná, reméljük, ezt hamarosan megkapjuk. Amint tudjuk, frissítjük a posztot a fejleményekkel.

2018.08.18. 14:17:46

Amúgy egy blogon semmi hasznom abból ha hozzászólással védem az egyik felet,

- a Blogger csak elindít egy sztorit, mit érdekli őt a többi,
- az olvasók azt hisznek el amit akarnak a hozzászólásból, postból,
- akiről meg szól a post, na annak nem mindegy..... vele ki....tak......

2018.08.18. 14:26:37

@Homár Hilda:
Hitelt érdemlőnek tűntek számodra. Ez így korrekt.
Vajon élőben mutatott -e tulajdoni lapot. Sejtem hogy nem.
Ha igen, az lenne jó. És Pisti, ez a cirkusz mire fel, Homár is azt tanácsolja hogy
tisztázza a tulaj és az iroda. De te nem ezt teszed, ide írsz mert dühös vagy, kárt akarsz okozni. Tul.lap. Ki a TULAJ? Másról szó se essen. Homár, ha Pisti ezt meri egyáltalán személyesen hitelesen tisztázni, azt neked valóban illene postolni..........
Ha mama a tulaj, vele kellene harcolni hogy nem szeretnéd ha a lakást eladná...
Hidd el Pisti, onnan hogy mama is azt akarja amit te, az ingatlanos elengedi mivel van más dolga is mint olyan helyre érdeklődőt vinni ahol "csak" a tulaj akar adásvételt.....
Mama tegnap is azt kérte hogy szeretne érdeklődőket. Nem kellene vele leülni?

azbest 2018.08.18. 15:16:22

@T808: sajnos az sem elég sokszor, ha "ismered a szitut". Van olyan rokonom, aki előadta, hogy őt átverte a könyvelője és azért lett hatalmas adótartozása. Ezt a rokonság nagyrésze be is kajálja, mivel a tudatlan ember hajlamos az egyik oldallal elfogultnak lenni. A bibi ott van, hogy aki látott már vállalkozást, az tudja, hogy vagy hazudik vagy hihetetlenül buta. S az idő nem a butaságot igazolja az ő esetében.

Ezt csak példaként írtam, hogy valakinek a történetét ismerni nem feltétlen jelenti a valóság ismeretét. Ha jól emlékszem egyébként mintha minden állampolgár ügyfélkapu regisztrációval ingyen le tudna kérdezni regisztráció ellenében néhány alkalommal adatokat ingatlanról online. Vagy egy kisebb összegért lehet részletesebben is. Természetesen az ilyen igénylő személye ezáltal megismerhetővé válik a tulaj számára, mert rögzítik.

lobster thermidor 2018.08.18. 15:24:35

@T808:
Értem.
A dolog családi részébe nem akartam belebonyolódni, ezért maradtam inkább a tárgyszerűségnél.

2018.08.18. 16:47:14

No de ha le lehet kérni a tul.lapot, kedves bloggernek nem lett volna ildomos,
csak a korrektség miatt megtenni?

És akkor tudná hogy Pistike nem tulaj, de nem ám....
És akkor nem ül fel Pistinek, mert tudja ki a tulaj...és akkor tudja hogy Pisti csak
mocskoskodik itt.....mert mamával nem értik meg magukat. És akkor ez a post nincs.....
És nem okoz embereknek hátrányt. Egy cégnek igaztalanul rossz hirnevét nem kelti.....
És nem lesznek perek.

Német Mátyás 2018.08.18. 17:22:37

@azbest: Örülök,hogy valaki végre megértette,hogy nem az irodával van probléma.Viszont a blog az irodát tiporja sárba....nem véletlen a felháborodás az iroda részéről(én vagyok az iroda tulaj ). és igen igazad van,nehéz eldönteni kinek van igaza ,bemondásra bárkinek.Viszont a tulajdoni lap amit a HOMÁR megkapott tőlem,picit közelebb viszi az igazságot.Illetve amíg Pisti legyárthat bármilyen levelet,addig nekünk van egy GDPR-ünk,egy 2017 LVIII.PMT-nk ami alapján elszámoltathatóak,ellenőrizhetőek vagyunk.Na nem bemondásra.... meg bloggos cikkekre....

Beata Berkes 2018.08.18. 18:39:06

@Homár Hilda: CSATOLT DOKUMENTUMOK KÖZÖTT VOLT TULAJDONI LAP???? PERSZE HOGY NEM. MERT HA LEKÉRTE VOLNA MO.HU-N 1EZER FORINTÉRT AKKOR LÁTHATTA VOLNA HOGY KI IS AZ IGAZI TULAJDONOS....

Beata Berkes 2018.08.18. 18:41:23

MIÓTA ELKÜLDTÜK A TULAJDONI LAPOT MILYEN ÉRDEKES HOGY NAGY A CSEND...
A HOMÁR LAPUL.....

fossilhunter 2018.08.18. 19:00:21

@Beata Berkes: Nem hiszem, hogy lapul, csak megvárja a fejleményeket. Egyébként elég primitív dolog csupa nagy betűvel posztolni...

Német Mátyás 2018.08.18. 19:15:33

@onlajnok: nagyon tévedsz,okj-képzés,és Hatósági engedély kell hozzá,és még egy pár dolog...de te persze jobban tudod !

Snagal 2018.08.18. 19:50:40

@Pár dollárral többért:
"Ezen 7 pont alapján miért konkurencia a taxinak az uber?"

nem tudom, ezt kérdezd meg a taxisoktól, ők nevezték konkurenciának...

Mellesleg simán lehetett volna szabályozni a működést, nem feltétlen az az egyetlen mód, hogy elküldik 'oszt csókolom.

Most meg előrendelem a taxit napokkal és félórát várok mire tudnak kocsit küldeni, alternatíva nincs.

Snagal 2018.08.18. 19:53:47

Nagyon elegáns, hogy megjelenik az "ingatlanoshorda" (vagy a tulaj több nickkel:)) és külömböző stílusokban oktatják az embereket.
Tökéletesen prezentálva miért is utálják őket:) well done :)

mellesleg valaki tudja linkelni az ominózus hirdetést?

T808 (törölt) 2018.08.18. 20:10:08

@Snagal: Mint ahogyan Magyarországon stílusos tájékozódás nélkül dolgokba belekotyogni. Érdekes itt senki nem érdeklődik a tulajdoni lap iránt, a tulaj véleménye iránt.....
Az információk nélküli azonnali fújolás viszont megy.

Snagal 2018.08.18. 20:12:03

@T808: link a hirdetésről?

Snagal 2018.08.18. 20:13:34

@T808: mellesleg, ez egy nyilvános blog komment szekciója.
több éves kutatómunka után írjak véleményt vagy mégis mit szeretnél?
A leírtakat kommentálják az olvasok, ennyi.

Girhes 2018.08.18. 21:15:41

Már három nick védi az ingatlanirodát. Valamelyik esetleg prezentálhatna egy aláírt megbízási szerződést az iroda és a tulaj között. Mindjárt rend lenne. Tulajdoni lapot én is tudok bármilyen ingatlanról bármikor lekérni, az jelen esetben nem sokat számít.

Girhes 2018.08.18. 21:24:09

Megnéztem mindkét néven a futó hirdetéseket, érdekes módon egyiknél sem találtam. Vajon miért vették le, ha minden rendben van?

T808 (törölt) 2018.08.18. 21:29:42

@Snagal: Teljesen igazad van. Kutató munka túlzás lenne.
De az is túlzás hogy azonnal hitelt adnak a postban lehozott infóknak.
És utána ezek alapján van leírva az ingatlanos, az iroda, a teljes szakma.
Senkiben nem merül fel, hogy Homár Hilda Pisti levele után ügyfélkapun utána járhatott volna annak, hogy kinek az ügyét vállalja fel egy post erejéig.

Kutató munkát nem, de egy tulajdoni lap lekérést megér, de a címet Pisti kitakarta fent, ezzel ennek lehetőségét is megelőzve. Pedig mindössze ennyi kellene a tisztázáshoz és kiderül hogy nem simliskedett senki, ő azonban nem tulaj.
Most akkor bárki írhatja, Pisti mit kavar mama lakásában, szegény hölgy, vajon Pisit mit tervez...... Lehet ilyen címen is postot kezdeni, semmibe nem kerül, máris ő van megcibálva.

A hirdetést a mama kérésére az iroda haladék nélkül levette, annak ellenére hogy a tulajdonos máig akarja az iroda szolgáltatását, hisz eladná a lakást. Igen, ennek nem lehet utána járni, a kutató munka túlzás lenne...... de belinkelni hirdetést már nem lehet.

Snagal 2018.08.18. 21:46:03

@T808: az utánajárást részemről meghagyom a blog szerzőjének.
Én azt kommentálom amit itt olvasok. Véleményem meg nem a poszt kapcsán ilyen rossz az ingatlanosokról így kár lenne azt hinni, hogy egy eddig megbecsült szakmát ez alapján járatnak le.

Persze mindenféle nicken véditek a mundérbecsületet. De elárulnátok mégis mi a ráció abban, hogy minden rendben van a hirdetéssel de mégis leveszitek? Az állítólagos tulaj továbbra is árulja de megkér titeket, hogy vegyétek le?
Pisti sztorija hihetőbb egyelőre...

T808 (törölt) 2018.08.18. 22:20:29

@Snagal:

"Az állítólagos tulaj továbbra is árulja de megkér titeket, hogy vegyétek le?"

Igen lekerült mert látható hogy ha van egy családtag aki támad, az elég hogy itt hosszas vita alakuljon ki, máris Pisti a hihető. Ki akar küzdeni ilyennel a többi gondja mellett.....
Anyuka a tulaj, ő azonban mindezt akarja ma is. Fia sérelmez dolgokat. Ő akarta hogy ne legyen hirdetve de anyuka tegnap is kinyilvánította hogy akarja...

Német Mátyás 2018.08.18. 23:31:38

@Snagal: nem érted.A tulaj kérése hogy ne hirdessük interneten,hogy a fia ne lássa,ezért vettük le már rég.Viszont vigyünk azért vevőt.A tulaj és a fia közti háborúból nem kérünk,épp ezért az iroda nem hireti már a lakást.

Német Mátyás 2018.08.19. 00:14:24

Az a szomorú,hogy a homár ebben az Update-ben is erősen csúsztat.A tulajdoni lapot már kora délután megkapta.Ezt elismerte ugyan ,de mégse irja le mit talált benne. Vajon miért ?
Továbbá már szintén kora délután megkapta a szerődéskötés teljes menetét is ,de mégis úgy csinál mint aki nem akarja megérteni.
Csakhogy világos legyen leírom,aki nem érti,vagy nem jártas JOG-ban továbbra is okoskodhat ,nem lesz igaza. A magyar jog szerint szerződés létrejöhet ,irásban,szóban,és ráutaló magatartással. A tulaj megadta szóban telefonon az adatok,a képek használati engedélyét,és kérte az értékesítést.Amikor az iroda vitte az érdeklődőket ,a tulaj be engedte,és örömmel hagyta ,hogy bemutassuk a lakást . Ezt hivják ráutaló magatartásnak.
Mivel a tulaj és a fia összeveszett a bemutatás után,mi levettük a hirdetéseket.Még akkor 07.30-án. Azért nem lehet már látni . A tulaj telefonon kérte ezek után ,hogy interneten ne hirdessük,hogy a család ne lássa,de azért csak vigyük továbbra is a vevőjelölteket.Ez tegnapi beszélgetés-hangfelvétellel. Mivel anyuka nem azt csinálja amit "pistike" akar, ezért "pistike" irogat,nyilatkozik. Homár meg lehozza....Már többször leirtam homárnak hogy a GDPR,és 2017 LVIII.Pmt -miatt nem fogunk dokumentumokat küldözgetni senkinek. Remélem ez érthető.Nyilván hatóságnak szívesen bemutatjuk ha kell,mert az adatlapok,és megtekintő lapok megvannak. "pistike" állítólag rendelkezik meghatalmazással,csak még senkinek nem mutatta meg.Nekünk se,majd csak a bíróságon hajlandó megmutatni,hogy neki van meghatalamazása....Homár többször is csúsztat,ezeket az infókat már kora délután megkapta.Soha nem látta "pistike" meghatalmazását de úgy kezeli mintha nem is lenne lényeges.Viszont a tulajdoni lap tartalmáról elfelejt beszámolni....
A valódi tulaj egyszer sem irt panaszkodó levelet,nem kérte meg a homárt hogy irjon cikket....Homár pedig hitelt ad egy 3.személynek aki állítólag megbízásból panaszkodik."pistit" nem köti GDPR sem 2017.LVIII.PMt. miért nem mutattja ,mutatta meg a megbízását a homárnak eddig ,Homár meg lehoz egy névvel,cimmel,telefonszámmal ellátott meghúrcoló cikket 3.személy elmondása alapján.....

laci_52 2018.08.19. 00:18:36

Nagyon szomorú, ha egy anya el akarja adni a lakást, amelyben a fia lakik. Különösen az nem korrekt, ha ezzel a fia tudta nélkül próbálkozik. Itt valami nincs rendben a szülő-gyerek kapcsolatban.

Megértem Pistike felháborodását(már ha igazak az alapvető tények, hogy az anyuka a tulaj és Pistike lakik a lakásban): senkinek sem öröm megtudni, hogy el akarják adni a feje fölül a lakást, amelyben lakik, pláne nem az, ha ezt az édesanyja teszi. Emberileg érthető, hogy kapálódzik az eladás ellen, ahogy csak tud. Nyilván azon a körön már túl van, amikor anyucit megpróbálta lebeszélni eladási szándékáról.

Innentől a helyében én is mindent bedobnék, hogy ne sikerüljön az eladás!

Német Mátyás 2018.08.19. 00:40:14

@laci_52: félre érted,anyuka is a lakásban lakik,nem a fia feje fölül akarja eladni.Azért vesztek össze,mert a család nem akart ingatlanost,anyuka meg igen,ugyanis korábban a család nem tudta eladni a lakást.

KaTe 2018.08.19. 00:42:20

@laci_52: Mi ebben a szomorú? A hölgy azt csinál a lakásával, amit akar. Pistike meg örüljön hogy eddig lakhatott ott. Én inkább azt az időt sajnálom, amit ennek a posztnak az elolvasásával töltöttem, hogy cserébe kiderüljön, hogy valami magánéleti kavarászásról szól az egész történet. Na ez tényleg baromira szomorú.

bh pearl 2018.08.19. 02:03:14

@T808:
Ha baja van az ingatlanirodával, akkor az eljárás a következő.
Egy korrekt felszólító levelet kuld, határidő megkotéssel.
A határidők meg nem valósulása esetén, a továbbiakban foganatosítandó lépések pontos leírásával.
A továbbiakban rendőrség, feljelentés, illetőleg egyidejűleg bíróság, perindítás.

Minden más itt elhangzö dolog a hülyeség határmesgyéjét súrolja.

Snagal 2018.08.19. 08:54:48

@Német Mátyás: Tehát, hogy ne legyen konfliktus levették a hirdetést, így pistike megnyuszik, mert azt hiszi már nem hirdetik a lakást.
Viszont Pistike is ott lakik (az elmondottak alapján), az iroda visz oda érdeklődőt, de Pistikét ez valamiért már nem zavarja, ebből nincs konfliktus, csak ha a hirdetés fent van a neten.
Az iroda a konfliktus elkerülése miatt leveszi a hirdetést, hogy Pistike ne háborogjon, így azt hiszi már nem hirdetik a lakást, de ide, Pistike által küldött sztori alá kommenteli az iroda, hogy azért ők még mindig "árulják" a lakást csak a netről vették le - nem zavartatva magukat azzal, hogy Pistike esetleg olvassa azt a weboldalt ahova ő maga küldte be a történetet.

Továbbra sem tűnik túl logikusnak a sztori.
Nem lehet, hogy a kedves anyuka már meglehetősen idős, az ingatlanos kolléga meg bepalizta egy szerződéssel szegény anyukát és most ezen megy a vita, hogy mennyire jogos/etikus a meg köttetet szerződés?
A szerződésben feltételezem benne van a szokásos záradék, miszerint ha az iroda megfelelő ajánlattal vevőt visz oda és azt a tulajdonos elutasítja kötelesek a közvetítői díjat kifizetni. Vitás helyzetekben az irodák sokszor "ismerőst" visznek komoly érdeklődőként lakást mutatni akinek persze nem áll szándékában megvenni a lakást, de mivel "pistike" úgysem adja be a derekát, ezért nem is fogja elfogadni az ajánlatot, viszont az iroda igényt tarthat a közvetítői díjra.
Persze az irodát képviselők nyilván ezt sosem ismernék el, ha esetleg így lenne, ezért természetesen kérdésem csupán költői:)

herk 2018.08.19. 09:19:21

Szomorú, hogy az internet korában még léteznek ingatlanirodák, és van, aki fizet is értük.

CCnick 2018.08.19. 09:33:13

@babbaba: "Mindenesetre az említett irodákat jobb elkerülni. Valami biztos nem stimmel körülöttük."

...vagyis működik a hitelrontás módszere a'la Tékozló Homár.

Kíváncsi vagyok lesz-e egy komolyabb cég aki egyszer szénnéperli az indexet a Homár miatt

CCnick 2018.08.19. 09:36:42

@Német Mátyás: "ugyanis korábban a család nem tudta eladni a lakást. " Ez azért annyira nem túl hihető egy budapesti lakás esetén. Jó, persze mindent lehet olyan drágán árulni, hogy meg se nézi senki de akkor nem cél az eladás.

CCnick 2018.08.19. 09:39:48

@Snagal: "Mellesleg simán lehetett volna szabályozni a működést"

Pont ez történt, a személyszállításra vonatkozó szabályokat kellett volna betartaniuk, erre inkább leléptek mert az überezés csak addig biznisz amig a szürkezónában lehet halászni.

CCnick 2018.08.19. 09:52:10

@azbest: "ha a mama eltitkolja, hogy a gyerek lakik a lakásban "
Én már tucatnyi saját lakást/házat adtam-vettem, de soha nem láttam olyan hirdetést ahol a hirdető felsorolta a lakásban hirdetés pillanatában lakók névsorát és mi se írtuk bele soha, hogy "lakók: anyám, apám, hugom, én, pamacska" ugyanis ez irreleváns (kivéve ha a nemtulajdonosnak haszonélvezeti joga van)

CCnick 2018.08.19. 10:10:53

@Snagal: "Nagyon elegáns, hogy megjelenik az "ingatlanoshorda" (vagy a tulaj több nickkel:)) és külömböző stílusokban oktatják az embereket."

Ha a te cégedet járatnák le a Homáron, megjelennél-e vagy legyintenél, hogy kit érdekel az index cimlapon trónoló hazugság ami miatt ügyfeleket vesztesz?

ps.: Nem vagyok ingatlanos, a létezésük okát a XXI században nem értem, és nem okozna lelki törést ha mindet a Dunába löknék egy betonkockával a lábukon

Német Mátyás 2018.08.19. 10:23:43

@Snagal: Ha elolvastad volna amit pár sorral feljebb kifejtettem, akkor nem feltételezgetnél,és nem irnál felesleges gondolatmeneteket.
Szóbeli szerződésünk van anyukával.Igy nincs mit rajta követelni, ha nem fogadja el a vevő ajánlatát.Nincs értelme fake vevőt vinni.Igy anyuka sem lett "bepalizva" .Melleseg szellemileg tökéletes ,értelmes,nem a "túl idős" kategória. Olyan időpontokban mutattuk a lakást ,amikor kicsi fia nem volt otthon,ezt direkt Ő kérte.Amikor a tudomásunkra jutott internetes bloggon keresztül "pisitke " áldásos tevékenysége,akkor hívtuk anyukát .Kifejezetten kérte ,hogy vigyük a vevőket.Én pedig arra kértem rendezze a fiával a kapcsolatot, mert ha ajánlatot tenne egy vevő,akkor nem szeretnénk problémát.Azt igérte ,leállítja a fiát,csak adjuk el a lakást."pistikének" nem kell beadnia a derekát,mert nem Ő dönti el ,hogy anyuka eladja -e a lakást vagy nem.

Kívül állóknak ez hihetetlen sztori lehet,de aki szakmában él az rengetegszer találkozik ezzel a szituval.pl Váló félben lévőknél, Férj nem akarja eladni és megtesz mindent ,hogy meghíúsítsa az eladást,pedig papiron semmi köze a lakáshoz.Feleség ,aki 1/1 tulaj pedig mindenben hozzájárul és együttműködik. Itt kb ugyan ez a helyzet.

Nem tudom,hogy "pisti" olvasse-e a blogot.Feljelentést eddig sem tett,nem is tudna,kamuzik. Nézd meg a felszólító levelet,azt irja hogy A Fogy.Véd.Hatóságnak is ir. Hála az égnek ott nem dilettáns blogirók vannak és tudják a dolgukat.Az első dolguk a meghatalmazás kérése lenne. Minden értelemes hivatal elhajtja a fenébe.Eltelt több mint 2 hét a felszólító levele óta...nem is ment sehova,nem véletlenül.

Nekem továbbra sem "pistivel" vagy anyukával van gondom.Nekem a homár szándékos félre vezetésével,indulat gerjesztésével van problémám.

aquí.y.ahora 2018.08.19. 10:34:00

@CCnick: szerintem aki egy céget egy internetes blog alapján ítél meg, az hülyébb a sokéves átlagnál.

CCnick 2018.08.19. 11:07:01

@aquí.y.ahora: Ez igaz, viszont a hülyék pénze ugyanugy bevétel egy cégnek mint a nemhülyéké. Valamint nem egyedi eset, hogy a homáros poszt után a jól idomítottak szaladnak lecsillagozni a hirbehozott cég fészbukját és a fészbuk lassan maga a mindenható sokak szemében.

Biztos vagyok benne, hogy nem lenne őszinte a mosolyod ha a vállalkozásodat az index cimlapján találnád valami kamufikázással tálalva és a valós ügyfeleid által magasra értékelt céged reggelre 1 csillagos lenne fészen, a szolgáltatásaidat nem is ismerő homárbirkák lelkes tevékenysége eredményeként.

Girhes 2018.08.19. 11:18:55

Szóbeli szerződés? Hát ez érdekelne, ahogy szóban megállapodtok határidőkről, kizárólagosságról, jutalékról. Így lehet igazán bepalizni a tudatlan népeket. Nah, mindegy, vicces.

aquí.y.ahora 2018.08.19. 11:45:11

@CCnick: Ebben igazad van.
Jobban kéne szűrni egyébként azokat, akik ide írnak. Egyes hozzászólásokról szinte ordít, hogy csak balhézni akar, egyébként az égvilágon semmi olyan gondolata nincs, ami akár csak köszönőviszonyban is lenne a poszttal.

Német Mátyás 2018.08.19. 12:05:06

@Girhes: fogalmad nincs miről beszélsz de véleményt alkotsz.Gratulálok.
A szóbeli szerződés/megállapodás arról szól,hogy a tulaj adatokat,képeket ad,és beleggyezik ,hogy az iroda vigye a vevőjelölteket ,meg egyeznek a jutalékban, és ennyi.Pont.Az iroda által vezettet adatlapot amin pl a jutalék szerepel ,azt a tulaj aláirja ,hiszen az csak ADATLAP.-nem szerződés.

Nincs kizárólagosság,határidők vagy bármi más amit TE magadtól még bele gondolsz.
Igy nincs átverés.Kizárólag kölcsönösen elfogadott vételi ajánlat után van szankció,ha bármely fél meggondolja magát.

Nem akarok tanfolyamot tartani,de irigylésre méltó ahogyan dilettánsként megmondod a tutit.

Német Mátyás 2018.08.19. 12:10:45

@Girhes: Amikor a vevő ajánlatát visszük ,akkor dönti el a tulaj ,hogy elfogadja-e az ajánlatot,és fizeti-e a jutalékot. Ha igen Ezt egy Egyszerűsitett szerződésben ami kb 1/2 oldal ,leírjuk ,mindenki elfogadja. Ha nem fogadja el az ajánlatot,akkor nincs üzlet ,neki nincs vevő,nekünk nincs jutalék. Mindenki megy a dolgára.ennyi.

Német Mátyás 2018.08.19. 12:28:06

Én a részemről befejeztem. Tartom magam szakmailag és jogilag is annyira képzettnek ,hogy tudjam ,amit irok,mondok megállja a helyét,nem csak itt,de bárhol máshol ahol szükség van rá. A sok okoskodó dilettáns emberke úgysem fogja megérteni,nem is akarja,szerintem nem is érdekli csak beleszól. "pistike" max anyukával tud érdemben levelezni,vitatkozni,ez legyen az Ő gondjuk,.Ami pedig a homárt illeti ,kedden ,jogi képviselő útján,megtesszük a szükséges lépéseket .

aquí.y.ahora 2018.08.19. 12:41:27

@Német Mátyás: Én azt nem értem, mért magyarázkodsz... Az okosakat nem kell meggyőzni, a hülyéket meg úgysem tudod :)

CCnick 2018.08.19. 12:54:36

@Német Mátyás: És azt hogy oldjátok meg, hogy az általatok vitt vevő egy órával később visszamenjen megvenni az ingatlant nélkületek ha nincs semmi aláírt szerződés?

Német Mátyás 2018.08.19. 13:03:21

@CCnick: én itt bejeztem.mivel ennek már semmi köze a bloghoz.de ha KOMOLYAN érdekel, info@newestate.hu -szívesen válaszolok.

azbest 2018.08.19. 13:52:21

@CCnick: természetesen az lényegtelen, hogy ki lakik ott, ha el fog költözni eladáskor. Viszont nagyon nem mindegy, ha vannak olyan lakók, akik nem akarnak kiköltözni.

Az ilyen vitás helyzetek mögött bármi lehet. Csak egy fiktív gondolatmenet: ha nemrég hunyt el az apa és még nem zárult le a hagyatáki eljárás, akkor előfordulhat, hogy az anya nevén van teljesen a lakás, miközben a hagyatéki eljárás kapcsán mégis kiderül, hogy már közös és ezért a gyerekek öröklik a felét. Akár 1-2 hónap is lehet, mire tisztázódik a helyzet és van rá példa, hogy valaki meg akar lépni a pénzzel, mielőtt kiderül, hogy nem az övé az egész. 1-2 hónap kellhet, mire a közjegyző intézkedik a szélbejegyzésről a tulajdoni lapon.

Beata Berkes 2018.08.19. 13:56:01

@CCnick: megtekintési nyilatkozat köti a vevőt...

Beata Berkes 2018.08.19. 14:00:42

főcím "Egy ingatlanos a tudtom nélkül árulja az én fotóimmal a saját lakásomat, és még ő van felháborodva?! " aláírás Pistike

na most ha nem pistike a tulajdonos akkor miről beszélünk? Az ingatlanos bizonyította is és még mindig nem kér bocsánatot a homár.....
Vicc ez a blog :D
Ennyi kamut összeírni időbe telhetett a homárnak :D

GhostBusters 2018.08.19. 14:48:20

@Német Mátyás: Mester, majd ha megtanulsz írni, azután lehet mérlegelni, hogy igazat állítasz-e!

CCnick 2018.08.19. 16:09:11

@Beata Berkes: Milyen nyilatkozat? Egy aláírt adatlapról volt fentebb szó.

CCnick 2018.08.19. 16:10:42

@azbest: "Viszont nagyon nem mindegy, ha vannak olyan lakók, akik nem akarnak kiköltözni." A fizetést a kiűrített lakás kulcsátadásához kötik és kész. Nem egy mission impossible.

Girhes 2018.08.19. 16:40:23

@Német Mátyás: Hálistennek nem vagyok ingatlanos, de párat meg kellett már bíznom ezzel-azzal. Eddig csak komolytalan, link irodákkal szerződtem, ahol mindig akadt egy szerződés, amiben benne voltak azok a fasságok, amiket tudatlanként belegondolok és amit mindkét fél aláírt.

Sok sikert a Homár beperléséhez, kíváncsian várom a fejleményeket.

Snagal 2018.08.19. 17:32:04

@CCnick: cégvezetőként biztos nem azzal basznám el a drága időmet, hogy egy biszbasz blog kommentelőinek próbáljam megmagyarázni az igazamat.
Írok a blog üzemeletetőjének, esetleg perelek ha nagyon nagy szart kavart és amikor tisztázzuk, hogy igazam van akkor kérem/kötelezem rá hogy tegye közzé, hogy hibásan jelentette meg az esetet.

Nem azon a pár száz olvasón/kommentelőn fog múlni a céged jó híre.

Homár Hilda 2018.08.19. 20:29:47

@T808: A címet én takartam ki. A tulajdoni lapból nem derül ki semmi. Pisti azt állítja, hogy a tulajdonos kérte meg az intézkedésre, és meghatalmazása van róla, amit hamarosan küld.
Egyelőre 2 állítás áll szembe egymással.
@Német Mátyás: kedves Mátyás! kérem, ne írjon ilyet, hogy szándékos félrevezetésről van szó! Ma is azt gondolom, hogy a Pisti által küldött anyag és a vele folytatott levelezés alapján kikerülhetett a levele, ha ennek ellenére beleszaladtam egy családi konfliktus által mozgatott ügybe, akkor természetesen az irodájukat egy külön posztban megkövetem.
Annyit még megjegyeznék, hogy megjegyezni, hogy július 30-án biztosan nem vették le a hirdetéseket, mert pár nappal később az egyiket még meg tudtam nézni.

Pisti írt tegnap, mindjárt frissítettem a posztot a levelével.

FéeVerte 2018.08.19. 23:46:15

@Homár Hilda: Pisti S. K. tulajdonunkról ír, ez megbízást jelent szerinte(d)? Mert olyan furán tulajdonosnak tűnik.

Beer Monster 2018.08.20. 01:33:20

Na ennél mélyebbre már nem áshatja magát a New Estate Kft. "Szóbeli megbízás"... :))

Lévai András 2018.08.20. 09:16:36

@Zsuzsi25: ilyenkor mindig van egy megtekintési napló. Ha ingatlanos igazolni tudja hogy megmutatta a lakást a vevőnek, nyert. Ha nem, akkor nem annyira. Vevő és eladó tudja igazolni hogy sem telefonon, sem más módon nem lépett kapcsolatba az ingatlanossal, az ingatlanos máris bukott.
Egyébként honnét tudott az ingatlanos arról hogy a lakást valaki a tudta nélkül meg szeretné venni?

Balfredo Alfredo 2018.08.20. 11:55:41

"A magyar jog szerint szerződés létrejöhet ,irásban,szóban,és ráutaló magatartással."
Nem értek a joghoz, de ez mindenféle szerződésre érvényes, ideértve az ingatlan eladására vonatkozót is?
Ez a "ráutaló magatartás" kívűlről nézve elég képlékeny. Lehet, hogy egy csomó szerződést kötöttem már ráutaló magatartással, azaz tételesen nem kértem, hogy ne kössünk szerződést és nem tudok róla? Majd csak akkor tudom meg, ha jelentkeznek hogy fizessek???
Konkrétan egy ingatlan értékesítése azért túl nagy horderejű ahhoz, hogy írásos megállapodás nélkül csinálják. Olyan apróságokat, mint a leírás részletei ("belvároshoz közel", "frissen felújítva", "félkomfortos", "jövő évi beköltözéssel") vagy épp a közvetítő díjának mértéke és feltételei, mégiscsak írásban kellene kikötni.

A vélelmezett irodatulajdonos érdekes dolgokat hoz fel.
Egyszer azt írja, hogy az eladó telefonon közölte eladási szándékát, engedélyezte a képek használatát illetve beengedte a lakásba a megtekintő személyeket. Mindez ráutaló magatartás szerinte. Szerintem meg előjönnek ilyen dolgok mint:
Honnan lehet tudni, hogy az ismeretlen betelefonáló tényleg eladásra jogosult tulajdonos? Lehet, hogy a tulajdonos vicces kedvű barátja, és éppen egy ugratást szervez meg.
Honnan lehet tudni, hogy a telefonban említett képek a betelefonáló tulajdonát képezik vagy más módon bár, de rendelkezik a képek tulajdonjoga felett?
(Személyes találkozáskor ki lehet kérni ilyesmikről az írásos nyilatkozatát, de telefonon csak az istenbizonynemhazudok marad.)
Más helyen arról ír, hogy szóbeli szerződéskor van egy adatlap, amit a tulajdonos aláír. Ha valamit aláírnak, akkor hogyan lehet a szerződés csak szóbeli? Illetve ha már úgyis alaáírnak egy adatlapot és - mint más helyen írva van - az egyszerűsített szerződés csak 1/2 oldal (bár lapméret és betűnagyság nincs megadva :-), vajon mi akadálya van, hogy rendes, írásos megállapodást kössön a két fél?

Érdekes figura itt a fórumban T808, aki két napja regisztrált és a blogmotor szerint 10 hozzászólása van. Valahogy mind a 10 pont ebben a topicban. Nem kell túl mocskos fantázia ahhoz, hogy arra gondoljuk: az ingatlanközvetítő cég megbízásából, netán tagjaként ját el.

Péter 2 2018.08.20. 18:13:20

@Német Mátyás: atyaisten, ezzel a helyesírással, te mi vagy ennél a cégnél? Nem tudod legalább újraolvasni, mielőtt elküldöd?

Péter 2 2018.08.20. 18:18:22

@Német Mátyás: Csihadj le. A Homár egy fogyasztóvédelmi blog. Ismertet eseteket, amiket beküldenek neki, és teljesen korrekt módon felveszi a kapcsolatot a másik féllel is. Nem állít, nem vádol, hanem teret ad. Sajtó. Veletek is felvette a kapcsolatot. Tisztázzátok az ügyet, és kész, ha normálisan meg tudjátok tenni, és nem ilyen vagdalkozós módon, azonnal visszatámadva, akkor jól fogtok kijönni belőle. Nincs mibe belekötnetek, felejtsd el az ügyvédkedést, meg a mindenféle jogi útra tereléssel fenyegetőzést, semmire nem vezet, legfeljebb mindenki körberöhög. A konfliktusaidat nem így kell megoldani, tanuld meg.

Péter 2 2018.08.20. 18:23:37

@Balfredo Alfredo: A ráutaló magatartás a jogban alapvetően azt az esetet jelenti, amikor például bemész egy boltba. Jogi értelemben természetesen itt is adásvétel történt köztetek, amikor vettél két vizes zsemlét, de nem fogsz a boltossal szerződést írni három példányban, ügyvéddel. Ez a szóbeli szerződést kötötted meg ráutaló magatartással, nevezetesen azzal, hogy bementél a boltba, betetted a kosaradba, kifizetted a pénztárosnak.

Péter 2 2018.08.20. 18:35:44

@Német Mátyás: 2017. évi LIII. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról. Szerinted ez ugyan hogy jön ide?

killerkaller 2018.08.21. 10:00:20

István meghatalmazásának tartalma markánsan ellentmond az ingatlaniroda álláspontjával.
Aláírt megtekintési nyilatkozat (adatlap) vs. meghatalmazás.

A történet már-már kezdi szétfeszíteni a blog kereteit.

Balfredo Alfredo 2018.08.21. 14:09:12

@Péter 2: "Ez a szóbeli szerződést kötötted meg ráutaló magatartással,"
Elvesztettem a fonalat. Az irodavezető mondatát úgy értelmeztem, hogy szerződést _vagy_ írásban _vagy_ szóban _vagy_ ráutaló magatartással lehet kötni. Most akkor egyszerre szóbeli is meg ráutalásos is?
Nem az a szóbeli, hogy: - Megveszem a tulajdonodat képező lovat 5 millió forintért. - Rendben. - (kézfogás) ?
A boltban ki van írva, hogy a zsemle x forint; a kosaradba való sajátkezű tevéssel valamint a pénztárnál fizetéssel - mint ráutaló magatartással - kötsz egy adásvételi szerződést a bolt üzemeltetőjével.

"A ráutaló magatartás a jogban alapvetően azt az esetet jelenti, amikor például bemész egy boltba."
Nem vitatom. Csak éppen itt senki nem ment be sehová.
Ha a betelefonálás a konkrét esetben "bemenés" értelmű, még mindíg valami nem jó. Elvégre a boltban venni akarsz, itt meg eladni vagy inkább eladatni, de leginkább egy szolgáltatást akarsz igénybevenni.
A boltban bárki jogosult vásárolni, aki egyáltalán bemegy és van pénze. Ha viszont betelefonálsz egy ingatlanközvetítőhöz, hogy ugyan adjanak már el egy bizonyos lakást, egyáltalán nem biztos, hogy jogosan teszed ezt, mert lehet, hogy nem is a tiéd a lakás (és nincs is meghatalmazásod a tulajdonosától). Ha ráutaló magatartásként beengeded az ingatlanost meg az érdeklődőket, még mindig lehetsz albérlő vagy lakásfoglaló.

Nick-son 2018.08.21. 14:48:23

Úgy hülyeség a poszt ahogy van. Ki tudja kinek van igaza, döntse el a bíróság, ha valakinek megér annyit, itt tovább dobálni a sarat értelmetlen.

Ingatlaniroda képeket tudna csinálni maga is, ha meg nem eladó a lakás úgysem tudnák eladni, jutalék se lenne, szóval fura nekem, hogy pár fényképért szivatná magát az ingatlanos, valami megállapodás kell legyen a háttérben.

Szarazkoro 2018.08.21. 14:52:11

@Német Mátyás: @Beata Berkes: Erre mit léptek?

"UPDATE 3. aug.21.
Az irodától egyelőre nem jött válasz, István viszont elküldte nekünk a meghatalmazást, amiben egyértelműen szerepel, hogy az édesanyja a lakás hirdetésére és a képek felhasználására nem adott engedélyt, az értékesítésre sem szóban, sem írásban, sem egyéb más módon nem adott megbízást, és meghatalmazza Istvánt, hogy az ügyben a nevében eljárjon. A dátum: július 30."

Snagal 2018.08.21. 15:28:10

Nagy a kuss az iroda részéről
Tökéletesen sikerült prezentálniuk miért "kedvelik" őket annyian...
Szerződés nélkül pattognak jogi kiskapukba kapaszkodva, ahelyett, hogy elsunnyogtak volna szép csöndben, és tudomásul vették volna, hogy ez most nem jött be, keresni kell más balekot akit átbaszhatnak.
lol

Balfredo Alfredo 2018.08.21. 16:54:40

"elküldte nekünk a meghatalmazást, amiben egyértelműen szerepel, hogy az édesanyja a lakás hirdetésére és a képek felhasználására nem adott engedélyt, az értékesítésre sem szóban, sem írásban, sem egyéb más módon nem adott megbízást,"
Egyik nem zárja ki a másikat: a szülő (mint a lakás tulajdonosa) a múlt hónap végén meghatalmazta a fiát, hogy értékesítse a lakást. Ha viszont közben a szülő meggondolta magát (mert mondjuk összeveszett a fiával), és úgy látja, hogy jobb lesz, ha egy ingatlanos cégre bízza az értékesítést, simán felhívhatta közben az ingatlanost és ráutaló magatartásával megállapodást kötött vele. Ha így van, akkor persze vissza kellene vonnia a meghatalmazást. Lehet, hogy meg is tette, de a fia a visszavonásról nem tud/nem mutatta be.
Innen kezdve egyrészt még zavarosabb a történet, másrészt visszaüt, hogy csak szóbeli/ráutaló magatartású szerződést kötöttek, 'igazi', papírra vetett és aláírt változatot nem.

Lazy Bones 2018.08.21. 19:38:17

Ez a nyúesztét mire föl gunyoroskodik, főleg ilyen helyesírással?

killerkaller 2018.08.21. 19:43:48

@Snagal: "........hogy ez most nem jött be, keresni kell más balekot akit átbaszhatnak."

Ne keressenek más balekot. Még a lehetőségét is elvenni tőlük, hogy ezt bárkivel, bármikor megtegyék. De csak akkor, ha a bebizonyosodik az ellenük megfogalmazott vád.

killerkaller 2018.08.21. 19:53:34

@Balfredo Alfredo: A meghatalmazás keletkezésével kapcsolatban -lehet, hogy triviálisnak tűnik- két kérdés jutott eszembe: - közjegyző hitelesítette-e?
- a meghatalmazó cselekvőképes-e, vagy volt az aláírás
pillanatában?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2018.08.22. 00:30:52

@killerkaller: Maradjámá magadnak! ;)
Ha nem cselekvőképes, akkor nem tud szóban (!) szerződni a keselyűkkel sem. Nehogymá közjegyzőt kérjél számon a fián, mikor épp magatartásával ráutalva árulja a kecót! :D

CCnick 2018.08.22. 13:19:21

Érdekes, hogy az update3 megbizás egyidőben keletkezett a poszt eredeti felszólításával mégis csak napokkal a poszt megjelenése után jutott Pistánk eszébe, hogy beküldje.

Csak bennem merül fel kétség ennek a sajtpapírnak a hitelességével kapcsolatosan?

Harmadrészt nem kellene már a biróságon lenni ahelyett, hogy a homáron irogatnak egymásnak a felek?

Balfredo Alfredo 2018.08.22. 15:11:06

A történetben 'mindössze' a lényeges dolgokat nem tudtuk meg eddig:
Ki(k) a szóbanforgó ingatlan tulajdonosa(i)? Alapban a (nem manipulált) tulajdoni lapon szereplő tulajdonos(ok) jogosult(ak) eladásra meghírdetni a lakást.
Aki árulja, az azonos-e a tulajdonossal illetve van-e meghatalmazása (közjegyzővel vagy legalább 2 tanúval)?
Ki kötött szerződést az ingatlanközvetítővel és mire?

Amíg ezek nem egyértelműek, csak ötletelgetni lehet.

Péter 2 2018.08.22. 18:13:46

@Balfredo Alfredo: Nagyjából arról van szó, hogy a ráutaló magatartás egy ilyen esetben nem jön szóba. Ha ez az ingatlaniroda így veszi fel a megbízásokat, hogy még egy sajtpapírt sem ír alá, és azzal védekezik, hogy szóbeli meg ráutaló, akkor lépten-nyomon aknára fog futni. Be kell szüntetni az ilyet, és ha nem is írnak alá sokoldalas, apróbetűs akármit elsőre, de legalább annyit vezessenek be, hogy weboldalon jelentkezik, e-mailban elküldi a képeket, vagy bármi olyasmi, ami tényleg mutat valami tényleges szándékot a hirdető részéről.

Ez, amit itt bemutatott az úriember (és most tekintsünk el az írásképétől), egészen elképesztően dilettáns módszer. És nyilván a legelső alkalommal el kellett volna engedniük a dolgot, nem idejönni és hepciáskodni. Akkor nem is lett volna belőle Homár-poszt.

Péter 2 2018.08.22. 18:18:28

@killerkaller: Már ugyan miért kellene közjegyző? Csak nem gondolod komolyan, hogy minden vicik-vacak papírral közjegyzőhöz kell rohangászni? Ha szabályos magánokirat (vagy az illető végig saját kézzel írta, vagy az aláírását két tanú megerősíti), akkor az teljes bizonyító erejű magánokirat, vagyis az abban foglaltakat mindaddig teljesen és minden kétség nélkül igaznak kell elfogadnia bárkinek, amíg valaki érdekelt fél meg nem támadja (miért támadná és ki, egyébként?), és jogerősen meg nem állapítják az ellenkezőjét.

Péter 2 2018.08.22. 18:22:01

@CCnick: Szerintem nem, nagyon nem. Mi ez a divat, hogy minden piszlicsáré vitával rögtön bíróságra szaladgálunk? Az az utolsó lépés, nem az első. És itt ráadásul semmi lényeges jogesemény nem történt, nem adták el a lakást, nem ért senkit kár, nem kell semmit érvényteleníttetni vagy visszacsinálni. Egy ingatlaniroda egyetlen természetes reakciója az lehet, hogy ha beleszalad egy ilyen ügybe, akkor amikor kiderül, hogy mégsem akarják eladni, vagy legalábbis zavaros a helyzet, akkor visszavonulót fújnak, elnézést kérnek, felejtsük el egymást. Van még elég lakás a piacon.

Ugyan mi a csodával kellene ez ügyben bíróságra menni?

Balfredo Alfredo 2018.08.22. 19:29:04

@Péter 2: "vagy bármi olyasmi, ami tényleg mutat valami tényleges szándékot a hirdető részéről."
Az irodavezető hozzászólása szerint az anyuka telefonon tanúsított ráutaló magatartást. Ha az iroda olyan folyamat mentén működik, hogy minden, az ügyfelekkel folytatott beszélgetést egy zárt rendszerben rögzítenek (és természetesen előtte tájékoztatják az ügyfelet e tényről, valamint arról, hogy az ügyfél ráutaló magatartásával, azaz a beszélgetés meg nem szakításával ezt tudomásul veszi), akkor a rögzített beszélgetés visszahallgatásával pontosan lehet tisztázni a részleteket. Jogban járatos szakember el tudja dönteni, hogy a beszélgetés során elhangzottak kimerítik-e az ingatlan értékesítére kötött megbízási szerződésre ráutaló magatartást vagy sem.
Ha nincs rögzítve a beszélgetés, akkor max. az illetékes távközlési szolgáltatótól lehet kikérni az adott időszakra vonatkozó híváslistát. A híváslistából csak az derül ki, hogy az adott időpontban milyen számmal beszélt az iroda. Még ha ez a szám az anyuka nevén is van, akkor sem biztos, hogy ő beszélt. Az, hogy mit mondott, végképp nem rekonstruálható. Lehet, hogy ez nem 'bármi olyasmi'?

Szóval a történet továbbra sem tiszta és világos. A poszt utolsó, tegnapi update-je szerint az iroda nem jelentkezett. Érdekes...

killerkaller 2018.08.23. 15:01:01

@Homár Hilda: A mai update, főleg annak második bekezdése nem igazán vitt közelebb az ügy objektív megítéléséhez.
Fogyasztóvédelmi blog lévén szerintem itt nincs kit védeni, sem Pisti, sem az ingatlaniroda nem áll elő tiszta lappal.

Homár Hilda 2018.08.23. 15:26:21

@killerkaller: perszehogy. a kiegészítéssel a blogot védtem, senki mást.

Tony Almeida 2018.08.23. 16:20:48

@Visceroid: Azt mégis hogy költözne be?

Balfredo Alfredo 2018.08.23. 19:12:35

@Tony Almeida: Pld. ha távollétedben gémkapoccsal vagy más alkalmas eszközzel kinyitja az ajtó zárját, már benn is van. Ha a zárbetétet kicseréli (egyetlen csavar szokta rögzíteni), kinn is maradsz :-(

Xezs7 2018.08.24. 15:55:14

Szerintem itt az iroda (képviselője) hazudik vagy minimum csúsztat. Először is: a Homár általában mindig jól körüljárja a témákat, hiszen önmagát sem hozhatja jogilag necces szituba. Ezért azt gondolom, hogy ha az irodának minden kétséget kizáró bizonyítékai lennének az igazáról, már rég lekerült volna a poszt. Továbbá: olyan irodának nem fogok hinni, ahol a tulajdonos két mondatot nem képes helyesen leírni. Akkor fogadjon fel valakit, aki tud, de ez így egy nagy önégetés csupán. Aztán, olyan irodának nem hiszek, amelyik szóbeli megállapodásra hivatkozik. Manapság még azt is szerződésbe rögzítjük, ha valakinek adtunk 20 ezer Ft-ot. Ez a cég így rém komolytalan. Egyébként szerintem a következő történt: anyuka vagy Pistike felrakta a hirdetést, egy rámenős ügynök meg felhívta az anyukát és addig beszélt lyukat a hasába, amíg az be nem adta a derekát, vagy adott egy olyan választ amit nagy jóindulattal igennek lehet nevezni. Aztán az ügynök felrakta a hirdetést, az anyuka meg szólt a fiának hogy bepalizták. Nagyjából úgy, mint mikor a csodapárnát sózzák rá a nyuggerekre tízszeres áron.

Balfredo Alfredo 2018.08.24. 17:30:57

@CCnick: "Te nagyonhülye"
Miért is? Lásd Vargáné Faragó Mária fb-os bejegyzését pont ebben a topicban: a többéves külföldi kiküldetésből visszatérő ingatlantulaj meglepődött: nem tulaj többé. Pedig nem ő adta el a saját lakását :-(

Balfredo Alfredo 2018.08.24. 17:32:11

Kissé off, de azért el lehet azon gondolkodni, hogy az ingatlanközvetítés kimerül-e abban: hirdetéseket feltölteni olyan oldalakra, ahová bárki (mondjuk az eladni illetve venni szándékozók is) feltölthet? Vagy van valami többlet, ami az igazi ingatlanközvetítőket megkülönbözteti a szélhámosoktól?

FéeVerte 2018.08.24. 18:26:58

@Szarazkoro: Mamus hamar Pistike gyámsága alá jut.

FéeVerte 2018.08.24. 18:28:40

@killerkaller: Meghunyászkodott. Lehet, okkal.

Xezs7 2018.08.24. 20:05:34

@Balfredo Alfredo: Nagyjából semmi. Állítólag ők megszűrik az érdeklődőket, de szerintem mindenkit elvisznek az ingatlanhoz, hátha valamelyik megveszi. Meg persze nekik érdekük áron alul adni a lakást, mert akkor hamarabb elmegy és hamarabb kap jutalékot. Aztán elvileg ők értenek ahhoz, hogy hogy lehet jó fotókat csinálni egy lakásról, ennek ellenére ingatlanosoktól láttam olyan bűnszar életlen képeket a neten, hogy csak röhögni tudtam rajtuk. A XXI. században már semmi jelentőségük sincs, egy őskövület, fölösleges szolgáltatás. Ezt ők is tudják, azért ennyire nyomulósak.

Xezs7 2018.08.24. 21:25:06

Mármint az áron alul értékesítést úgy értem, hogy rábeszélik az ügyfelet, hogy adja olcsóbban olyan indokokra hivatkozva, hogy többért nem fog elmenni mert most pang a piac meg a tök tudja miket hazudoznak. Olyanok mint valami dögevő, hogy rárepülnek a más cuccára aztán nyesnek maguknak egy darabot belőle. Más üzletéből akarnak részesedést úgy hogy tulajdonképpen semmi közük az egészhez.

Balfredo Alfredo 2018.08.26. 18:08:12

@Xezs7: "Aztán elvileg ők értenek ahhoz, hogy hogy lehet jó fotókat csinálni egy lakásról"
A posztban sajnos pont azt láttuk, hogy inkább a fotók lenyúlásában jók, mintsem azok készítésében.

"A XXI. században már semmi jelentőségük sincs"
Egy olyan esetet tudok elképzelni, hogy nem azon a településen laksz, ahol az eladó ingatlanod van, így nem tudod megoldani személyesen a lakás bemutatását (tegyük fel hogy nincs olyan rokon vagy ismerős sem, akire rábízhatod). Ekkor jöhet szóba ingatlanos cég.

Péter 2 2018.08.29. 00:20:51

Miért írja ez a szegény szerencsétlen visszatérően, hogy a pénzmosás elleni törvénynek megfelelően dokumentálják, hogy miképpen visznek vevőt megtekintésre? Szerintem a hódok várépítése elleni törvény lenne itt a mérvadó elsősorban.

Beer Monster 2018.09.09. 12:49:20

"Miért írja ez a szegény szerencsétlen visszatérően, hogy a pénzmosás elleni törvénynek megfelelően"

Ez csakugyan elgondolkoztató, különösen annak fényében, hogy olyan lakásokat hirdetnek, amik nem eladók.
süti beállítások módosítása