Tékozló Homár

Mi közöm van ahhoz, hogy az ATM-nek valami baja van???

2018.11.20. 12:36 | Homár Hilda | 74 komment

scandalous.jpg

Szerintem sokunk zsigeri félelme, hogy egyszer az ATM-es pénzfelvételnél valami galiba lesz: nem jön ki a pénz, vagy csak kevesebbet ad ki, esetleg benyeli a kártyát a gép, vagy mittudomén. Jellemzően persze nem történik semmi rémség: bedugjuk, bepötyögjük, kiválasztjuk, kivesszük, megyünk, elköltjük, kész. Hogy ennek ellenére az egész automatázással kapcsolatban a félelem nem teljesen alaptalan, azt korábbi posztjaink bizonyítják. Ami gép, az el is romolhat, és bizony ilyenkor az nem úgy megy, hogy bemegyünk a bankba, ahol azonnal korrigálják a hibát, hanem kivizsgálják az esetet, ami bizony időbe tellik, akár 30 napba is. Az alábbi eset spéci részeiről (problémabejelető telefonszám nélküli atm, lehetságes kártérítés) azért kérünk szakvéleményt.

Kedves Homár!

Érdekelne a fogyasztóvédelem véleménye. A történet a következő:

ATM-ből szerettünk volna pénzt felvenni. A gép kiszámolta a pénzt (lehetett hallani ahogy pörgeti), aztán nem adott semmit csak a bizonylatot amiből kiderült, hogy a számláról levette az összeget. Az ATM-n semmi telefonszám, tájékoztatás, hogy ilyenkor mi a teendő. Miért??? 

Megpróbálkoztunk egy kisebb összeggel, hátha beakadt, de nem, azt simán kiadta. Loholás a bank fiókba, szerencsére még nyitva vannak. Ott tájékoztattak bennünket, hogy majd ha az ATM kezelője kimegy a géphez (nem most azonnal, holnap, hanem majd egyszer) akkor rovancsot csinál, és megkaphatjuk a pénzünket. Hurrá!

A pénzt azért vettük volna ki, mert szükségünk lett volna rá (mily meglepő). Mi közünk van ahhoz, hogy az ATM-nek valami baja van?

A fiókban rendesek voltak, felhívták az ATM-t felügyelőket, akik közölték, hogy valóban jelzett a gép valami hibát.  Ha észlelték a hibát, akkor miért nem mennek azonnal segíteni a vétlen ügyfélnek? Történetesen ezt a pénzt egy autó vásárlásához vettük volna ki. Ha ez miatt nem tudjuk megvenni, ki kárpótol? Persze, ha kenyeret akartunk volna belőle venni, akkor is fájdalmas, hogy nem kapjuk meg a saját pénzünket. Mit tehetünk???

Üdv.

Olga

Miklós, a Kiszámoló.hu szekértője válaszolt röviden arra kérdésünkre, hogy lehet-e valamit tenni ilyen helyzetben, vagy fogcsikorgatva ki kell várni a 30 napot, esetleg családi kölcsönt szerezni a túléléshez.

Ha jól értem, a pénzük nem úszott, csak később kapják meg. Az ATM-et külön cég tölti, aki egy menetrend szerint jár, a bankfióki alkalmazottaknak nincs hozzáférése a géphez. Esetleg a bank központjához lehet ilyenkor fordulni, hogy kérjenek soron kívüli ellenőrzést az adott ATM-hez. A bank száma rajta van a bankkártyán.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rejtélyes 2018.11.20. 12:48:16

Ennyi penzt nem kartyaval fizetni... Az eladonal valami stikli lehet, en nem vennek autot onnan.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.11.20. 13:23:57

Mondjuk, kivehetitek az összeget a bankfiókban, ha még maradt pénz a számlán a félkarú rabló játék után.

CsakLajosAz 2018.11.20. 13:40:01

@szekertabor: Kivehetik.. De nem azért vette fel ATM-ből, mert nem tud beszélni, és fél az ajtó kilincsektől, hanem mert ATM-ből olcsóbb. Jóval. Fiókban, KP felvét egy vagyon.

Melyik bank volt ez? Rühellem az OTP-t, de Abádszalók egyetlen OTP ATM-je rosszul adta ki a pénzt. Felhívtam a sátáni OTP számot, nyuszika közölte, hogy upsz, látja, tényleg. Még le sem tettük a telefont, már csipogott is, SMS, visszautalták a különbözetet! Az automata meg átváltott kijelzővel várta a csavarozó embert. Ez 4 éve volt.

Vélhetően a bank alvállalkozókkal üzemelteti az ATM-et, és a szerződés olyan, hogy nincs azonnali kiszállás. Cost-cut van :)

Darth Revan 2018.11.20. 14:09:19

@Rejtélyes: valószínű, hogy használt autót vettek magánszemélytől. Keveseknek van kártyaolvasó terminálja otthon

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.20. 15:07:07

@Darth Revan: hacsak nem 150k-ért vettek autót, akkor az ATM-nél is kell fizetni, igaz kevesebbet, mint a fiókban. Nem tudom mekkora összegről van szó, de olyan irdatlan különbség nincs (banktól is függ).

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.20. 15:08:17

@CsakLajosAz: hacsak nem 150k-ért vettek autót, akkor az ATM-nél is kell fizetni, igaz kevesebbet, mint a fiókban. Nem tudom mekkora összegről van szó, de olyan irdatlan különbség nincs (banktól is függ).

O1GVallrolindithatofapomogacs 2018.11.20. 15:18:12

Én akkor hagytam ott az OTP-t mikor egy hasonlót játszottak el. Közvágóhídnál benyelte a kártyámat az automata, telefonon közölték, hogy a legközelebbi OTP fiókba Lurdy ház) küldik majd. Bemegyek aznap, közölték hogy számlavezető fiókba megy majd, ez kb 200 km. Na mindegy, anyám bemegy, ahol közlik vele, hogy ááá, ők még Pestről sose kaptak kártyát, de kérjek ingyenes cserekártyát, kell adniuk. Nu, nocheinmal megyek Lurdyba, ahol közlik hogy ilyen nincs. Mutter megint be a számlavezető fiókba, ahol feltették az indiszkrét kérdést, hogy Ilikém, mennyire tudod hamisítani a gyerek aláírását? Aláírta, 3 hét múlva megkaptam. Nade addig is kellett valamiből élni, hát személyesen veszek fel kp-t a fiókban, ahol a hatodik alkalom után közölték, hogy ja, ennek ám darabja 400 forint (2007ről beszélünk). Na akkor mentem be az Unicredithez, azóta nincs ilyen problémám. Hab a tortán, hogy a számla megszűntetésekor még rá akartak beszélni hogy ne, meg megpróbáltak meggyőzni, hogy náluk ilyen nem történhetett

Dezsike 2018.11.20. 16:38:47

Az ATM tudta, hogy hiba történt, amit az ügyfélszolgálat megerősített. Ilyenkor jó eséllyel nem veszi le a pénzt, csak a fedezet ellenőrzéskori zárolás maradt a számlán, ezért mutatott kevesebbet a cetli. A zárolás terhelés hiányában automatikusan feloldódik 14-30 napon belül (bankfüggő, hogy mennyi), de az ATM üzemeltetője a gép ellenőrzését követően jelezheti a bankodnak, hogy oldja fel. A pénz nem tűnt el, egészen addig ott van a számlán míg a számlatörténetben meg nem jelenik a tranzakció. Ha megjelent, akkor lehet reklamálni az üzemeltetőknél, hogy fordítsák vissza.

Nick-son 2018.11.20. 16:46:56

@Dezsike: hát ja, de ha nincs kétszer annyi pénz a számlán, mint amit le akartak venni, akkor a feloldásig nem jutnak hozzá.

BnB István 2018.11.20. 17:22:49

@onlajnok: De, rohadt nagy különbség van a bankok 90%-ánál atm felvét és fiók felvét között, több millió ft esetén több tízezer.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.20. 17:42:38

@BnB István: több milliót a legtöbb ATM-ből fel se lehet venni, de legtöbbször még egyet sem (nincs benne annyi pénz, vagy a kártya kp felvételi limite van beállítva, amit a user nem tud egy bizonyos összeg fölé emelni, kiadható bankjegyek száma, stb.). Meg több milliót ép ésszel nem áll neki az ember automatából kiszedni úgy, hogy 4-en tobzódnak a háta mögött.

Hörömpő cirkusz világszám 2018.11.20. 18:46:32

@onlajnok: hatszázezret vettem ki az egyik automatából, négyszázezret a másikból. A bankfióki ügyintéző tanácsolta, hogy így tegyek ahelyett, hogy tőle veszem fel a pénzt.
Automatából készpénzfelvétel díja 246 Ft + 8,2 ezrelék, összesen kb. 1000 Ft.
Pénztárból készpénzfelvétel díja 1232 Ft +1,335 százalék, összesen kb. 15000 Ft.
A kártyalimitet be tudom állitani online vagy telebankon keresztül, az automata pedig egyszerre húsz bankjegyet tud kiadni.
Szívesen.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.20. 18:52:03

@Hörömpő cirkusz világszám: hála az égnek, hogy egyetlen bank által üzemeltetett ATM-ek és egyetlen számlacsomag van egész Magyarországon...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.20. 18:59:10

@Hörömpő cirkusz világszám: ja és kártya limit alatt azt értettem, ami fölé már nem lehet emelni. OTP-nél ez nincs egy millió sem és több millióról volt szó a hozzászólásban, ahhoz azért akár egy héten át is zarándokolni kell.

herk 2018.11.20. 19:20:20

@Hörömpő cirkusz világszám: Egy tizedesvesszőt elírtál. Nem 800+200 Ft, hanem 8000+200Ft.

KaTe 2018.11.20. 19:24:35

Oh hát igen, azok a szegény csóró bankok. Ha már az ATM is jelzett, hogy hiba történt, akkor a banknak biztos óriási fájdalom lenne ideiglenesen meghiteleznie a kérdéses összeget, míg a zárolás fel nem oldódik. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a hasonló meghibásodások kb. milyen arányban jelentkeznek.

teofilka 2018.11.20. 20:08:01

Vettem és adtam is el használt autót. Mindkét esetben átutalással történt a vételár rendezese. Ehhez kell a másik fél is. Ha nincs ilyen készség, akkor üzlet sincs. Ennyi.

ebella 2018.11.21. 03:57:05

@Rejtélyes: Tehát, ha a haveromtól megvenném az autóját és nincs kártyaleolvasója, akkor csak csaló lehet. Te sem álltál elől mikor az észt osztogatták.

ebella 2018.11.21. 03:58:21

@Rejtélyes: Tehát, ha a haveromtól megvenném az autóját és nincs kártyaleolvasója, akkor csak csaló lehet. Te sem álltál elől mikor az észt osztogatták.

2018.11.21. 07:52:42

@onlajnok:
1. A különbség 5-10 ezer Ft simán lehet.
2. Nem valószínű, hogy az összeg kétszerese ott lenne a számláján. Ha mondjuk egy 400 ezres autó, nekem sem lenne, pedig nem hónapról-hónapra élek, csak egyszerűen nem tartok túl sok pénzt a folyószámlán, egy ugyanilyen szituban persze másnapra már lenne annyi rajta, csak addig akár el is úszhatna az üzlet.

Alf56 2018.11.21. 08:33:06

@Rejtélyes: Bizonyos magántulajdonú autók tulajdonosai nem fogadnak el kártyás fizetést.

huncut_kata 2018.11.21. 08:43:32

@teofilka: És az hogy volt, te utaltál, és amikor megkapta a pénzt, akkor adta oda a kulcsot? Vagy előbb odaadta a kulcsot, aztán te meg utaltad?
A kp-snek az az előnye, hogy időben egyszerre cserél gazdát a két dolog (pénz, kulcs), és nem kell aggódnia egyik félnek sem, hogy vajh' átbasznak-é vagy sem.

Sandor Szajcz 2018.11.21. 08:52:50

Volt hasonló esetem. Nekem ugyanezt mondták, de hozzátették, hogy ha írok egy nyilatkozatot, hogy büntetőjogi felelősségem tudarában kijelentem, hogy az ATM nem adta ki a pénzt, akkor azonnal visszarakják.
Ez renben meg is történt.

Bobby Newmark 2018.11.21. 09:06:59

@huncut_kata: Azt mondjuk egy aláírt, hiteles szerződés csinálja, nem a kp. Ha átutalásnál át akarnak baszni, akkor várhatnak kétajtós szekrények fa testápolóval felszerelve, akár. És akkor még nyoma sem lesz, hogy nálad valaha volt pénz, ami most náluk van. Pont kurvára nem a tranzakció típusán múlik.

herk 2018.11.21. 09:33:43

@Bobby Newmark: engem nem győztél meg.
Ha kétajtós szekrények várnak, akkor nem kötök üzletet, hanem egyszerűen továbbmegyek.
Ha előre utalom a pénzt, de aztán eltűnik az ember, akkor aztán futhatok a pénzem után.
Persze perelhetem, amit 3 év múlva meg is nyerek, amit aztán az életben be nem hajtok rajta.
Mindkettő rejt kockázatot, de én a kp-t választom.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.21. 10:47:59

Évekkel ezelőtt, három hónapon keresztül éjjeliőr voltam. Hivatalosan recepciós nemtudommi, de de facto ez éjjeliőr. A műszak este 20 órától reggel 6-ig volt. Egy irodaházról van szó.

Egyszer bejön úgy 21 óra körül egy láthatóan narkós gyerek, kb. 22-23 éves. Kijelenti, hogy a bankkártyáját elnyelte a bankautomata. A bankautomata a mi irodaházunk külső falán volt, s az irodaházunk földszintjén egy bankfiók is működött. Természesen a bankautomata nem tartozott hozzánk, mint ahogy a bankfiók sem, még riasztás esetén sem kellett reagálnunk, mert a bank rendszere automatikusan értesítette az illetékeseket és a rendőrséget. A narkós nagyon mérges volt, követelte, hogy azonnal segítsünk. A kollégám rövidre zárta az ügyet: elmondta neki, hogy forduljon a bankhoz, s még azt is hozzátette segítőkészen, hogy a bankautomatán van egy telefonszám, éjjel-nappali szolgáltatás, s azt hívja fel. Az ember nem tágított, ordítozni kezdett, hogy elloptuk a kártyáját, s most még segíteni sem akarunk neki. Mivel az ordítozás kezdett sértegetésbe átmenni, s a kolléga nem igazán kedvelte az ilyen stílust, láttam, hogy hamarosan verés lesz itt, s az egyébként karatés kolléga egy mozdulattal pofán fogja verni az ügyfelet. Mondtam hát neki halkan, hogy hagyja az egészet, majd én átveszem az ügyet és meglátja, hogy a végén az ügyfél jobban meg lesz alázva, mint egy verés után.

Én meg elővettem nagyon idegesítő, egyesek által „földönkívülinek” nevezett stílusomat. A stílus jellemzője: szenvtelen, érzelemmentes hangnem, pókerarc kiséretében.

Megkezdődött a beszélgetés a narkóssal.

– Balatonfelvidéki Henrik vagyok, miben segíthetek? (imádok sokféle nevet használni).

– Beragadt a bankkártyám, elnyelte a buzi automata, már mondtam a kollégádnak is.

– Igen.

– Mi igen? Add vissza a kártyámat!

– Sajnos az ügyben nem tudunk segíteni. Nem foglalkozunk a bankautomatával. Legyen szíves hívni az ügyfélszolgálatukat vagy holnap reggel visszajönni, amikor nyitva a bankfiók és személyesen intézkedni.

– Baszdmeg, én nem tudok várni, nincs pénzem, nincs másik kártyám.

– Sajnálom.

– Majd akkor fogod sajnálni, amikor feljentelek!

– Ezt nem hinném. De természetesen Önnek alkotmányos joga feljelentést tenni.

– Nem, én a főnököddel akarok beszélni.

– Sajnos ez nem lehetséges.

– Nem lehetséges? Azonnal kérem a főnök telefonszámát!

– Sajnos ez az adat nem nyilvános, nincs jogom megadni.

– De én panaszt akarok tenni most!

– Sajnos erre levélben vagy személyesen van lehetőség. Amikor holnap bejön ide a bankkártya ügyében, egyben megteheti ellenem is panaszát személyesen minden további nélkül.

– Mi van??? Én nem várok holnapig a kártyámért!

– Sajnálom.

– Sajnálod megint??? Mindenkit beperelek lopásárt, elloptátok a kártyámat.

– Önnek alkotmányos joga beperelni bárkit, semmiképpen sem szeretném ebben Önt akadályozni…

– Azonnal! Írásban akarom, hogy nem vagytok hajlandóak segíteni.

– Írásban? Semmi akadálya. – erre előveszek egy papírt, s ráírom, hogy „Alulírott kijelentem, hogy nem tartozik feladataim közé, hogy panaszos ügyfélnek visszaszolgáltassam a bankautomata által elnyelt bankkártyáját”.

– Mi??? – döbbenten nézi a papírt, – szóval akkor a bankautomata nem tartozik tényleg hozzátok?

– Így igaz, de ezt már a kollégám is mondta 20 perce.

Panaszos erre visszaadja a papírt és összefügéstelen szavakat mormogva elóldalog.

Hátul közben kolléga már alig bírja visszafogni a röhögését. Majd amikor a narkós elmegy, kitör belőle:

– Szuper volt, tényleg jobb, mintha pofán rúgtam volna a kis csövest.

D.C. Kean Nowak (törölt) 2018.11.21. 11:32:43

Nekem még 2006-ban nyelte el OTP ATM másik banknál vezetett kártyámat, OTP fiókban lévő ATM-nél... se a pénzt nem adta ki, se a kártyát, elsötétült a gép képernyője és ennyi. Bemegyek a fiókhoz, mondom az őrnek, azt mondja, mindjárt szól a fiókvezetőnek, az kinyitja, visszaadja, így szokták... ok... jö egy 50+ nő, nem nyit semmit, csak a karbantartók nyithatják ki. Elnyelt kártyákra van tartálya, adja meg a címem és a nevem, kipostázzák a lakcímemre.... megadtam.

Erre hová küldi a tetves OTP? A bankom központi címére... kb. 2 hét múlva felhívtak a bankomtól, náluk vigyorog a kártyám, bemegyek a kp.-ba, vagy fiókba kérem.....

na pasztmeg!

Darth Revan 2018.11.21. 13:02:28

@D.C. Kean Nowak:

nem tudom az otp milyen bank, de normalis helyeken ha az atm elnyeli a kartyadat, akkor kapsz egy ujat: az a kartya ami kikerult a kezeid kozul az kompromittalt, nem hasznalhato tobbet.

KicsiKrisz 2018.11.21. 13:48:48

@O1GVallrolindithatofapomogacs: ilyenkor szokták az esetet említeni és kérni a kompenzációt... próbáld meg legközelebb...

Béla61 2018.11.21. 13:55:45

Én a banki díjak változása miatt 2010 -2012 között 2x váltottam bankot. Sokáig Citys voltam, jó volt. Az ország összes ATM-ből ingyen vettem föl pénzt!!! Számlavezetés díj 0. Majd jött Orbán és emelte a banki adókat, és City is. Bementem elég pénz jön ide maradjon minden így. Nem mert a törvény így meg úgy. Mondtam nekik a törvény azt írja elő hogy nekik mennyit kell befizetni Orbánnak, nem azt hogy nekem nekik. Nem. OK mentem Erstéhez, ott volt még kb 1 év maradásom majd ugyanez a történet lejátszódott. Otthagytam azt is. Így kb 6 éve vagyok a Raiffesennél. Szerencsére teljesítem a Prémium Gold feltételeket, így minden 0. Részemről rendben.

KicsiKrisz 2018.11.21. 13:58:14

@huncut_kata: ha nap közben utalsz, akkor szinte mire a végére érsz, ott is a pénz...

herk 2018.11.21. 14:33:25

@KicsiKrisz: a végére érsz a "miért nem veszi a telefont, most hogy átutaltam a pénzt?" idegeskedésnek? Vagy hogy kell ezt elképzelni?
- Átutalom a pénzt
- 4 óra várakozás.
- nem jött még meg a pénz, mi legyen kérdés?
- hogyan tovább?

ételizésítő 2018.11.21. 15:21:52

@horex:
Teller Ede automatája (Automatic Teller Machine).

@Rejtélyes:
Mi van, ha magánember az eladó? Esetleg olyan idősebb ember, akinek nincs bankszámlája? Nagyon sokan vannak ám ilyenek.

@onlajnok:
Mindegyik banknál hasonlóak az arányok. Csak te megint hülye vagy.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.11.21. 15:24:12

@ételizésítő: ó baszki, hát mért nem ezzel kezdted, mindig elfelejtem.

laci_52 2018.11.21. 15:59:56

A posztírók esete még a normálisabbak közük való: a bank előterében levő ATM-et próbáltam használni, de(talán szerencsére!) nem működött, be sem húzta a kártyámat(hálistennek, be is nyelhette volna!). Bementem a bankfiókba, ahol közölték: ott a telefonszám az ATM-re kiírva, hívjam fel, NEKIK SEMMI KÖZÜK AZ ATM-HEZ! Ahhoz az ATM-hez nincs közük, amely a bankfiók előterében van és több helyen jól láthatóan virít rajta a bank logója!

Merlot 2018.11.21. 16:31:46

@Darth Revan: " de normalis helyeken ha az atm elnyeli a kartyadat, akkor kapsz egy ujat: az a kartya ami kikerult a kezeid kozul az kompromittalt, nem hasznalhato tobbet."

De azt is tedd hozzá, hogy nem ingyen kapsz másikat! Nekem is benyelte, 1 héten belül készen is volt az új kártya, de ez nekem pénzbe került. A legnagyobb szemétség mégsem ez.
A bankfiókban történt bejelentés, ügyintézés során jeleztem, hogy mivel nincs 1 hétig kártyám, kéne készpénz addig is. Ott seperc előtt megkaptam azt, de ellentétben a központi tájékoztatással (ilyen esetben nem számolnak fel díjat a pénztári kp kifizetésért) utólag a számlámom mégis megjelent a kp kifizetési jutalék.
Drága Erste Bank, költsék azt orvosságra!!!

Merlot 2018.11.21. 16:38:32

@Béla61: "így minden 0."

Ahogyan az Ersténél is az. :)
Neked ott mást mondtak?
2008 óta van Nullás számlám ott, se ATM-ből pénzfelvételi, se átutalási (netbank), se számlavezetési díj.

Sir Gombóc 2018.11.21. 17:04:12

@Dezsike: egyszer futottam bele ilyenbe, hogy az automata nem adta ki a pénzt. SMS jött, hogy levonták. Már éppen gondolkodtam, hogy most akkor mi legyen a továbbiakban, mikor jött az újabb SMS, hogy a tranzakció érvénytelen, az összeg újra a számlán.

Sir Gombóc 2018.11.21. 17:13:06

@herk: mikor utaltál utoljára? Nincs már 4 óra várakozás, banki nyitvatartási időben pár perc még bankok között is.

BnB István 2018.11.21. 17:32:42

@onlajnok: Látom Neked se kellett még sok készpénz :)
Az automatákba jellemzően 20-30-50M ft gond nélkül van, a kártya valóban limites, 1M ft a napi limit minden banknál, de ha van 2 kártyád az máris 2M naponta. Amikor 6M ft-ra volt szükségem autóvásárláshoz a cib bank pénztárból 90e ft-ért adta volna ki, automatából megúsztam 14.200 ft-al, igaz, hogy 3 napig tartott, de azért ez ég és föld, nemde?

herk 2018.11.21. 17:43:30

@Sir Gombóc: olvass a sorok között. Mi van, ha nem érkezik meg a pénz?
Te elutaltad, de nála valamiért még nem jelenik meg az összeg. Ilyenkor mi van?
Te kifizetted, vinnéd a kocsit, de nála nem jelenik meg, ezért ő azt mondja, hogy amig a számláján nincs a zsozsó, addig kocsi sincs. (pl: inkasszó)

ételizésítő 2018.11.21. 17:45:14

@Sir Gombóc:
Hivatalosan max. 1 óra.
Jövőre (de lehet, hogy csak 2020-ban?) rövidítik, és hétvégére is kiterjesztik.

@Merlot:
Ezt az utalási díjat azért nézd meg jobban, kb. május óta minden bank felszámítja. Az is, amelyik addig nem tette.

Xezs7 2018.11.21. 18:14:44

"miért nem mennek azonnal segíteni a vétlen ügyfélnek" ezt ugye a posztoló sem gondolja komolyan? Erre senkinek sincs sem törvényi kötelezettsége, sem kapacitása. A gép nem hülye, ha nem adta ki a pénzt, az látszik a rovancsból meg a hibakódokból. A pénzt vissza fogja kapni az ügyfél, igaz, valóban nem azonnal. Hát ez van. Ha sok pénzt tervezel kivenni, érdemes bankfiókba menni és ügyintézőtől kérni. Eleve a legtöbb ATM-ben van egy kp kivételi limit, ami általában 400 ezer Ft körül mozog. Szóval ha autót veszel, ahhoz legalább 2-3-szor kell kivenned pénzt, ez meg elég hülye dolog.

Xezs7 2018.11.21. 18:18:38

@ebella: Bankszámlája sincs? Ojjaj, akkor tényleg maffiózó.

Xezs7 2018.11.21. 18:20:14

@huncut_kata: Mondjuk mobiltelóról indítod el az utalást az ő szeme láttára?

Xezs7 2018.11.21. 18:23:10

@Béla61: Nagyon Citis lehettél, ha még a bank nevét se tudod helyesen leírni :)

Xezs7 2018.11.21. 18:24:36

@laci_52: És ezen mi olyan hihetetlen? Alvállalkozók üzemeltetik az ATM-eket már elég régóta.

Xezs7 2018.11.21. 18:32:07

@Sir Gombóc: Nem pár perc egyáltalán, hanem 2 óránként van egy GIRO kör (ami korábban 4 óra volt).

hrweb.hu/gazdasag/93-banki-atutalas-ideje

ételizésítő 2018.11.21. 18:47:01

@Xezs7:
Mint már leírták, ha bankban veszed fel, több tízezret buksz rajta.
Az automata napi kp.-felvételi limitje általában 1 millió Ft körüli.

"2 óránként van egy GIRO kör" - ez biztosan nem igaz, mivel 1 órán belül át kell érnie, ez előírás.

Xezs7 2018.11.21. 19:09:47

@ételizésítő: Egy óra igen, elírtam. De a bankfiókban továbbra is biztosabb kp-t felvenni. Pár millánál mit számít az a pár tízezer? Poszter meg most vonaglik mert jó végére már nincs mit enni. Melyik a jobb?

Péter 2 2018.11.21. 19:18:28

@Rejtélyes: Szerinted az eladó mit kezd a bankkártyával? Nézegeti?

btprg 2018.11.21. 19:54:33

@balcán maxval bircaman:
:D Akkor ő élőben is hallhatta a bircahangot!

ételizésítő 2018.11.21. 20:33:44

@Péter 2:
Miért, ma már vannak nagyon szép bankkártyák. :-)

fda 2018.11.21. 20:50:43

@herk: mikor utaltál utoljára? Nincs már 4 óra várakozás, banki nyitvatartási időben pár perc még bankok között is.
Melyik országban? Magyarországon 10 időpont van, ez azért nem perces, hanem órás időszak.

élhetetlen 2018.11.21. 22:43:02

@onlajnok: Az Infoparkban volt az OTP-nek egy pici fiókja. Szerettem, mert tényleg tíz perc volt kiugrani. Valami megbízást intéztem, és, ha már ott vagyok, gondoltam, veszek fel egy kis költőpénzt. Megbízás elintézve, kérek pénzt, amire az ügyintéző kedvesen azt mondta, hogy jobban járok, ha az ATM-t használom, ott van az ajtó mellett. Ő már csak tudta.

élhetetlen 2018.11.21. 23:40:10

@herk: Nem kapcsolódik szorosan ide, és még ezzel nem jártam pórul, de mindig kitör a frász, (OTP-s vagyok), ha idegen bankba kell utalni. OTP-n belül, ha beütöm a számlaszámot, bejön a partner neve. Tök jó, mehet. Idegen banknál bepötyögök 24 számjegyet, megnézem háromszor, de még akkor sem biztos, hogy nem a vakvilágba küldöm el. Az automaták. Ritkán jön össze az éppen nyitott bank előtere. A legszebb az volt, hogy egy közért mellet vettem fel 150 eft-t, hát, apróval volt feltöltve. Szép köteg, ketté akarom hajtani, új bankjegyek, jól csúsztak, kispriccelt a köteg közepe. Mázlim volt, a szél se fújt, és három méteres körben mindenki megállt, senki nem akart „segíteni”. A másik már csak para. Éjjel fél tizenegy, ismerősök visznek haza, Deák tér, zárt előtér. Álljatok meg, pénzt szerzek. Ez úgy 100 méterrel később sikerült, visszaballagok. Két pasas az utcán az ajtó előtt beszélget. Bemegyek, veszem ki a pénzt, a két pasas bejön. Élő ember nincs a közelben. Nem történt semmi, csak nagyon nem éreztem jól magam.

élhetetlen 2018.11.21. 23:48:16

@onlajnok: Így van, nem csak egy bank van. Az OTP lehet, hogy nem a legjobb, de egy dolog biztos, „minden sarkon” van ATM-jük, jó a lefedettség.

BéLóg 2018.11.21. 23:52:41

@Hörömpő cirkusz világszám: Pontosan.
Én ugyanezt csinálom (csináltam), dettó.

scavengario 2018.11.22. 07:08:51

Netbankon utalni nem lehetett volna?

Darth Revan 2018.11.22. 08:21:54

@ételizésítő:

Az elszámolóház valóban óránként csinál egy elszámolást, de még mindig a 4 órás szabály él. A valóság gyorsabb, de az egy óra nem előírás

herk 2018.11.22. 08:59:35

@Xezs7: ""miért nem mennek azonnal segíteni a vétlen ügyfélnek" ezt ugye a posztoló sem gondolja komolyan? Erre senkinek sincs sem törvényi kötelezettsége, sem kapacitása. "

"sem kapacitása. " - a bank egyéni szociális problémája oldja meg.
"Erre senkinek sincs sem törvényi kötelezettsége" - biztos, hogy nincs? Akár 30 napig zárolhatja a pénzemet, biztos, hogy joga van hozzá?
Hogy világosabb legyen:
jön egy felszólitás a hivataltól/banktól, hogy 8 napon belül fizessek.
Erre én azt mondom, hogy a belső rendszerem meghibásodott, majd 30 nap mulva tudok utalni. A pénztárcám külsős alvállalkozónak lett kiszervezve, majd ha válaszolnak, ami 30 nap, majd utána utalok, addig sajnos zárolva a pénz.
Kicsit viccesnek hat, de ugyanaz a történet.
A banki ATM-nek a bank hatáskörének kéne lennie. Ha a banki hatáskör hibázik, oldja meg izibe.
Vagy ha azt mondják, hogy az ATM egy kényelmi szolgáltatása, akkor - mivel törvényi kötelezettség, hogy bankszámlára menjen a fizu - legyen ingyenes a bankban a készpénz felvétel.
Most 2 ATM felvétel ingyenes. Ha az ATM-et ki lehet szervezni külsős alvállalkozónak, akkor ne a legyen ingyenes, hanem a banki kp felvétel.

herk 2018.11.22. 09:10:39

Havi nettó 150 ezer forintot keresek, máról holnapra élek.
A munkaadómat törvény kötelezik, hogy átutalja a fizetésemet.
Én a fizetésemhez ingyen akarok hozzáférni.
Ezért automatából felvenném a pénzt egyösszegben.
Az automatában hiba van, zárolja a pénzemet 30 napig.
-> éhenhalok, pedig jóhiszeműen jártam el, a törvény nem biztositja azt, hogy a ledolgozott, leadózott pénzemhez ingyen, _biztosan_ hozzájussak.

Megoldás:
Automata-hiba esetén az ügyfél 24 órán belül hozzáférhet a pénzéhez akár egy másik ATM-nél, vagy ha elnyelte a kártyát, akkor _bármelyik_ bankfiókban. Hétvégén az ügyeletes bankfiókban.
A költségeket az atm üzemeltetője vagy a bank állja

Xezs7 2018.11.22. 09:15:56

@herk: Nem érted te ezt :)

Majmász Gedeon 2018.11.23. 00:12:12

Homár Hilda: nem időbe tellik, hanem időbe telik!
Poszt-toló: nem ez miatt, hanem emiatt.
hu.wikipedia.org/wiki/Wikip%C3%A9dia:Helyes%C3%ADr%C3%A1s/Gyakori_el%C3%ADr%C3%A1sok_list%C3%A1ja
balcán maxval bircaman: nem kiséretében, hanem kíséretében.
ebella: nem elől, hanem elöl.
"Te sem álltál elől mikor az észt osztogatták." -> Te sem álltál elöl, mikor az észt osztogatták.
www.e-nyelv.hu/2009-02-25/elol-all-vmi-vhol/
hogyirjuk.blog.hu/2012/05/16/hogyan_irjuk_helyesen_elol_elol

Van még valami javítandó? Nincs? Oké.

Im just here for the comments 2018.11.23. 03:58:46

@balcán maxval bircaman: kicsit sem érezted kínosan magad, mikor ezt a dedós és rettenetesen bárgyú maszlagot ideböfögted?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2018.11.23. 22:38:32

@Rejtélyes: Autószalonban nem fogsz kártyával fizetni. Egyszerűen nem éri meg az eladónak. Akkora összegnél rámegy a teljes árrés a banki költségekre. Marad tehát a kp. vagy az átulalás.

SarahConnor 2018.11.25. 10:12:34

Minden a múltban és a jövőben történő szívatás esetére írom mindenkinek: OTP-s tapasztalat beszél belőlem, de bankos barát tanácsára mindenhol érdemes használni: minden miatt panaszt kell tenni. Nagyon sok szívatás, lehúzás van, amit csak azért van pofájuk megpróbálni, mert arra számítanak, hogy a pénzösszeg nagysága vagy az ügyintézéssel járó hercehurca miatt legyint a delikvens, és ők nyernek.
Nekem volt nem az én hibámból meghibásodott kártyám, amiről jegyzőkönyv készült, elvették, hónapokkal később levonták a már meg sem lévő kártya díját. Ezervalamennyi forint, de akkor se jár nekik. Bepanaszoltam, visszakaptam.
Volt rendszerhiba miatt össze-vissza érkező, értelmetlen sms-ek halmaza, amit elszámoltak a havi üzenetdíjban: ezeregyszáz forint, bepanaszoltam, visszakaptam a komplett havi sms-díjat.
Volt elnyelt kártya a családban, aminek a letiltásáért is, és az új kiállításáért is pénzt kértek. Méltánytalan, nem mi kértünk újat, hanem rászorultunk, nem a mi hibánkból, hanem egy sz*r OTP automata hibájából. Panasz, pénz vissza.
Egy levél megírása és pár nap várakozás, és kész is. Ha panaszkodsz, nyert ügyed van, arra vannak berendezkedve, hogy sokan nem panaszkodnak.

blueby 2018.11.26. 16:02:34

@élhetetlen: A minden sarkon lévő OTP-s automatából pedig bármely bank bankkártyájával 150 ezerig, 2 alkalommal ingyen vehetsz fel kp.-t.

Balfredo Alfredo 2018.12.03. 20:42:59

@Merlot: "2008 óta van Nullás számlám ott, se ATM-ből pénzfelvételi, se átutalási (netbank), se számlavezetési díj."
A SzuperNulla számláról mindösszesen ez a hirdetmény van:
www.erstebank.hu/hu/sajto/archivum/2013/01/14/marad-a-nullas-szamla-az-erstenel
Arról nincs info, hogy lehet-e még ilyet kötni. Ha tudsz részleteket arról, hogyan lehet ilyen számlát nyitni, kérem írd meg ezen a fórumon.

Mufurc Gátjáró 2019.02.04. 04:54:32

@CsakLajosAz: Én ugyanott 2 hetet várhattam a jóváírásra, noha azonnal látták, hogy rossz az ATM, hogy nem adta ki, de levette a számláról és ezalatt már más is megszívta. Kb. fél órás telefon volt, ami egy feltöltőkártyás ügyfélnek a Telenyomorék árakkal akár 1500 ft.

Xezs7 2019.02.06. 15:11:32

@Mufurc Gátjáró: Hogy látta és ki, hogy rossz az ATM? Egy mezei ügyintézőnek nem hiszem, hogy távoli hozzáférése van az ATM logokhoz.
süti beállítások módosítása